Pet - TaeKook (21/?)

Cím: Pet

Alkotó: Nana & Nóri 

Hossz: ?
Párosítás: VKook/TaeKook - Taehyung x Jungkook (BTS)

Besorolás: +12

Műfaj: AU, humor

Figyelmeztetés: Trágár beszéd; kiskutyus TaeTae; bromance; slash

Összefoglalás: Jungkook egy aránylag fiatal felnőtt férfi, aki gazdag, viszont ilyen-olyan betegsége miatt nem nagyon dolgozhat irodákban, fizikai munkát végképp nem vállalhat, csak a saját otthonában. Az apjának segít be a munkában, könyvelésekkel és papírmunkákkal. 

Taehyung pedig egy huszon éves fiatal srác, akinek a szülei meghaltak. Egyik reggel pedig egy aukción ébred, ahol őt árulják...  

Hozzáfűzés:  Éééés itt a folytatás! :D Ez is elég kis lightika, de lassan beindul megint az esemény. :D
Reméljük, hogy tetszeni fog nektek! <3
Jó olvasást! <3

Én (Nana) írom Jungkookot!
Nóri írja Taehyungot!

Taehyung

Hatalmas szemekkel nézek utána, hiszen olyan hirtelen pattant fel és olyan hirtelen rohant ki azzal az elsápadt arcával, hogy szinte azonnal tudom, bizony ő hányni fog. Elméletem be is bizonyosodik, amikor meghallom a mosdóból az öklendező hangokat, így csak egy sóhajjal megyek be utána, hogy megnézzem, minden rendben van-e vele. Szegény ott térdel a kagyló előtt, és ujjaival görcsösen markolja annak szélét miközben gyomrának tartalmától szabadítja meg magát.

– Nem kellett volna innod... Tudhatnád, hogy te nem bírod – mormogom, ahogy leguggolok mellé és megsimogatom a hátát. – A szívbetegséged mellé pedig nem épp a legjobb ötlet, ha iszol - simítok hajába, aminek puha tincseivel játszadozok, miközben ő még öklendezve kihányja az utolsó megmaradt alkoholos italt a gyomrából.

– Ahh... ne kezdd most...– nyöszörög, miközben egy toalettpapírban megtörli ajkait, azzal csak leül a földre, hátát pedig a mosdókagylónak dönti.

– De kezdem, mert felelőtlen vagy – pusmogok, miközben kiegyenesedem, aztán a fürdőkádhoz lépve, már is engedni kezdem a meleg vizet, hogy a másikat megfürdessem, aztán lefektessem aludni. Igen, most teljesen olyan, mintha szerepet cseréltünk volna. Nem mintha bajom lenne belőle, de még is Jungkook teljesen elvesztette az eszét, ami nem tetszik. Nem szeretem, ha nem gondolkodik reálisan, bár... azt hiszem, hogy ezt Jimin részére lehet írni, mivel ő egy fasz, ő tette tönkre ezt az amúgy is törékeny lelkű, gyönyörű gazdit. Míg velem volt, míg mellette voltam olyan jó színe volt, jó súlyban is volt, de most... mint mondtam, nagyon lefogyott. Szívem szerint itt tartanám, de tudom, ha Jimin keresni kezdi, aztán megtudja, hogy velem van, akkor Jungkook ismét begőzöl és elhamarkodott döntéseket fog hozni, ezt pedig nem akarom.

– Inkább gyere, és szeress – néz rám egy nagy mosollyal, karjait is kitárja felém, de csak megmosolygom a látványt. Na jó, az is biztos, hogy Jungkook részegen halálosan cuki. Ha kizárom azt, hogy neki nem jó az alkohol, akkor tudom azt mondani, hogy baromira cuki.

– Nem csókollak meg. Ne nézz így – nevetem el magam, de szemeivel úgy néz rám, akár egy könyörgő kiscica. – Most hánytál, biztos nem csókollak meg – kuncogom, azzal csak odasétálva hozzá felhúzom a földről, amit ő kihasználva azonnal megölel. Halk nyögéssel ültetem a kád szélére, aztán már is vetkőztetni kezdem, amit ő ajak nyalogatva és vágyakozva figyel végig, készségesen hagyva magát, hogy levegyem róla a nadrágját, mivel már csak az van rajta és az alsó, mivel az ingétől már önként megvált. Mikor az alsójához érek, azonnal beharapja alsó ajkát, én pedig nem bírom ki, hogy ne játsszak egy kicsit vele. Lehajolva csókolok a nyakába, majd a mellkasára, amit ő egy hangos szusszantással nyugtáz. Persze több sem kell, hogy lejjebb haladva az alhasát is megcsókoljam, aztán, ahogy az alsót lehúzom róla a férfiasságára is hintek egy apró puszit, amitől ő persze azonnal vörös hajamba mar, szinte arra késztetve, hogy maradjak csak ott. De nekem nincsenek ilyen terveim.

– Nos, mivel részeg vagy, legyen ez a büntetésed, hogy nem nyúlok hozzád. Legközelebb jobban meggondolod, hogy kockáztasd-e az egészséged – mosolygok fel rá, aztán lefejtve ujjait a vörös tincseimről, már is arra késztetem, hogy beleüljön a vízbe, én pedig hátrább lépjek. – És, mivel nincs nálad tiszta ruha, leszaladok a közeli boltba. Hozok fogkefét, tiszta alsót, meg valami kaját, amit holnap meg tudsz enni. Addig is, pancsizz egy jót, később pedig, ha nem érnék vissza, érezd otthon magad. A petnek lesz egy kis dolga – nevetem, ahogy kihátrálok a fürdőből, hogy bizony tényleg beszerezzem neki a szükséges kellékeket.

Jungkook

El sem hiszem, hogy képes volt velem szórakozni – úgy éreztem magam, mint egy igazi szerencsétlenség, akit elhagyott az egyetlen ember, aki tudott vele törődni. Legszívesebben a kád szélét kapartam volta teljes kétségbeesésemben, ugyanis egy pillanat alatt sikerült beindítania, de aztán, mint aki jól végezte dolgát, pont a lényegesebb dolognál hagyta abba, ez pedig nekem felért egy konkrét érvágással, mégsem tudtam teljes körűen ellenkezni, hiszen olyannyira részeg voltam, amilyen még soha. Csak meggyötörten bámultam rá, majdhogynem nyüszítve, akár egy kiskutya, míg elő nem adta, hogy akkor most aztán le is lép – totál összetörés, egyáltalán nem akartam, hogy elmenjen, pedig már a fürdő ajtajánál járt, mikor sikerült végre megszólalnom:

– Nekem jó pucéran is! Ne menj – nyögtem, kinyújtva felé a karjaimat, akár egy elesett kisfiú, akit épp az édesanyja szeretné ott hagyni első nap az iskolában. Igen, teljesen így éreztem magam, és őszintén, mérhetetlenül rosszul is esett. Nem akartam egyedül maradni, ki tudja, meddig lesz ő távol, és… ki tudja, mikor látom majd őt legközelebb. Már csak ez a gondolat is képes volt halálra rémiszteni.

– Muszáj. Nem alszol pucéran – mosolygott, megcsóválva a fejét. – Mindjárt jövök, ígérem, nagyon fogok sietni, addig fürödj meg, ott a tusfürdő a kád szélén, van mindenféle illatú. Igyekszem, megígérem neked, de ezek a dolgok szükségesek, te is tudod. – Nem reflektáltam, csak dünnyögve fordítottam oldalra a fejemet, lebiggyesztve az ajkaimat, akár egy sértett kisfiú.

Taehyung elnevette magát, majd intett nekem egy kisebbet, jelezve, hogy most már tényleg útnak indul, aminek egyáltalán nem örültem. Szerettem volna vele lenni, nem véletlenül kerestem meg, és jöttem el ki tudja, hová, hogy őt láthassam – nem éreztem fair dolognak, hogy most lelép azzal a címszóval, miszerint hoz nekem alsógatyát, meg fogkefét. Mintha nálam nem használtuk volna egymásét! – Nyüszítve terültem el jobban a kádban, majdhogynem az államig becsusszanva a víz alá, laposakat pislogva, piciket ásítva.

Teljesen kivette belőlem az energiát a rengeteg alkohol, és a hatalmas kutatás, bár, szó, mi szó, nem bántam meg, ugyanis tudtam, alkohol hatása nélkül biztosan nem kerestem volna meg a másikat, és akkor megint ott lennék, ahol a part szakadt, szóval, minden rosszban van valami jó, ahogyan ebben is. – Hatalmasat ásítottam a gondolat végén, és mindig azon kaptam magam, hogy másodpercenként csukódik be a szemem, rohamos gyorsasággal, amit nem feltétlenül szerettem volna – nem okos ötlet kádban aludni –, de túl tompa voltam saját magam ébren tartásához, arról nem is beszélve, mennyire fáradt voltam minden nemű mozgáshoz.

Szinte észre sem vettem, mikor nyomott el az álom, de olyan gyorsan elért a síri csendben, a kellemesen forró, jó illatú, tusfürdővel habosított vízben, ahogyan még soha. – Fáradt voltam.

Taehyung

A közelben lévő boltba betérve, már is megcélzom a fogkeféket, amit a kosaramba rakok, majd átmegyek a ruha osztályra, ahol megnézem azokat az alsókat, amik jók Jungkookra. Jól ismerem már, tudom, hogy mi a mérete, így minden gond nélkül megveszem azt neki, amire szüksége lesz másnap. Tudom, hogy rossz neki mindaz, hogy egyedül hagytam, de muszáj ezeket is megvenni, hiszen ha nálam van szeretnék neki minden jót megadni. El sem tudom mondani, hogy milyen boldog vagyok, hogy milyen hevesen ver a szívem, ha visszagondolok arra, hogy itt van, pont az én lakásomon. Ezelőtt két órával, ha valaki azt mondta volna nekem, hogy Jungkook fog betoppanni az ajtómon, hangosan kiröhögtem volna és elküldtem volna a picsába, miszerint hagyjon ezzel a szarsággal, mert utálom Jungkookot. De nem, nem utálom, sőt! Sosem utáltam, még akkor sem, ha eddig olyan makacsul azt állítottam magamban. Nem, hiszen tudtam, ha egyszer meglátom, farok csóválva fogok a lábai elé szaladni, mint egy jól nevelt kiskutya s nincs is ez másképp.

A kezdeti dühöm, amit kiadtam a másiknak amikor megláttam, azt hiszem természetes, hiszen akkor tényleg mélységesen megbántott, de mindez már nem számít egy kicsit sem, mivel már tudom, hogy miért tette. Szeret és ez... ez pedig ismét megdobogtatja a szívemet. Nem hittem volna, hogy valaha is ilyet mond nekem, de még is kimondta, igaz részegen de kimondta. Hangos sóhajjal lépek az élelmiszerekhez is, amikből bőségesen rakok a kosaramba, hogy másnap csináljak neki salátát és persze magamnak is valami mirelitet, amiből szintén felszerelkezek. A kasszánál fizetve, már is két, hatalmas táskával battyogok fel a lakásomba, ahol beérve, már is az a nagy síri csend fogad.

– Megjöttem! – kiáltom el magam, lábbal berúgva az ajtómat, ami egy hangos kattanással jelzi, hogy az bezáródott. A másik válaszát várva, persze ugyan csak a csend fogad. A konyhában lepakolva, azonnal a szobámba sietek, hogy megnézzem nem történt-e semmi baja, de ott nincs egy árva lélek sem, rajtam kívül.

– Még mindig fürödne? – szuszogom, mikor az említett helyhez veszem az utamat, s amint benyitok, csak azt látom, ahogy a kádban a másik fekszik, méghozzá a víz alá merülve. Azt hiszem, hogy a szívem is kihagy egy dobbanást, majd úgy rohanok hozzá, mint egy félőrült.

– Jungkook! Jó Isten! – kapom ki azonnal a vízből, hiszen tökéletes példa ez a számomra, hogy őt részegen nem hagyhatom egyedül. Még is... még is hogy lehettem ekkora barom?! Ha... ha meghal én azt nem élem túl.

Azonnal elfektetem a padlón, aztán fölé hajolva, már is pofozgatni kezdem, de ez láthatóan nem hat rá. Hosszú pillái lehunyva pihennek, ajkai pedig elnyílva figyelnek, amiken nem vesz levegőt, akárcsak az orrán. Több sem kell, hogy azonnal cseresznyepiros ajkaira hajoljak és szájon át lélegeztessem.

Érzem, ahogy a pánik egy pillanat alatt úrrá lesz rajtam, de amikor meghallom, ahogy felköhög, elengedve őt, oldalra fordítom, hogy felköhögje a tüdejében rekedt vizet. Megkönnyebbülten ülök a fenekemre, majd aggódva figyelem Jungkookot, aki a víz kiköhögése után, ismét próbál levegőhöz jutni. Majdnem megöltem... tényleg, majdnem... majdnem megöltem őt. Hogy hagyhattam egyedül, még is... még is hogy tehettem ezt? Nem vagyok normális.

Igaza volt, ő meztelenül is simán el lett volna mellettem, de én... Ha nem lennék ennyire hajthatatlan, nem történt volna ez.

– Jól vagy? – kérdezem aggódva, ahogy lassan megmozdulva, már is magamhoz húzom meztelen testét, amit ő elfogadva bújik hozzám, összevizezve a ruháimat, de ez foglalkoztat most a legkevésbé. – Sajnálom... sajnálom, ígérem, soha többé nem hagylak egyedül – suttogom vizes hajába, ahogy szorosan ölelem őt magamhoz. Szörnyű vagyok…

Jungkook

Köhögési ingerre ébredtem, nem is akármilyenre, és mikor oldalra fordulva próbáltam magamból kiadni a rengeteg vizet, amit magamba nyeltem, az volt az egyik legborzasztóbb a világon – szerintem nem is elaludtam, hanem elájultam, ugyanis egy pillanatra sem ébredtem fel, pedig valószínűleg fuldokoltam a víz alatt. Ilyen szerencsétlen is csak én lehetek, de az hiszem, hogy ez is a részegségemnek volt köszönhető – mi másnak.

Mikor Taehyung szorosan magához ölelt, és közölte, hogy soha többé nem hagy egyedül, még mindig a maradék vizet próbáltam magamból kipréselni, ami zavargott a mellkasomban, de a szavain azonnal meghökkentem. Miért sajnálja? Erről nem ő tehet, ez csak a saját hülyeségem, ugyanis éreztem, hogy mennyire ramatyul voltam, mégsem szálltam ki a kádból, még véletlenül sem, pedig azért lett volna lehetőségem. Miért magát hibáztatja, mikor az egész csak az én felelősségemre vonható? Egyáltalán nem értettem... – Lehet azért, mert olyan tompa volt az agyam, akár egy agyon használt ceruza hegye – vagy nem is volt hegye.

– Ugyan már – szuszogtam fáradtan, laposodó pillákkal, hiszen borzasztóan nehéz volt magam ébren tartanom, s úgy éreztem, bármelyik szekundumban képes lennék elaludni, álomra hajtani a fejemet, ami ebben az állapotban azt hiszem, egyáltalán nem is meglepő.

Éreztem, hogy kezdett kimenni belőlem a alkohol, de még mindig nem voltam a helyzet magaslatán, így talán még valamelyest rosszabb lehettem, mint kotta részegen…

– Nem ugyan már, ez nagyon durva és végzetes hiba volt tőlem! – ölelgetett tovább, apró puszikat dobálva a hajamba, a fejem búbjára intézve őket. Természetesen, nagyon jól esett a törődése, amit felém tanúsított, azonban tudtam, hogy túlreagálja a helyzetet, nem is kicsit. Nem az ő felelőssége az, ha elájulok/alszok egy kádban, a saját, önnön hülyeségem, figyelmetlenségem miatt, de úgy éreztem, erről nem tudnám őt meggyőzni akkor sem, ha meggebedve próbálkoznék – nem mintha lett volna ehhez egyáltalán erőm, de azért azért gondolattal eljátszottam.

– De hát az én hibám – motyogtam, kissé elhúzódva tőle, ő azonban ezután csak felhúzott a földről, majd lassan körbe tekert egy törölközővel, és megdörzsölgetve vele, elindult velem kifelé. – Hallod? Nem a te hibád – mondtam halkan, kótyagosan, mintha nem is ezen a bolygón jártam volna, hanem egy teljesen más univerzumban.

Vicces, hogy amilyen vehemenciával idejöttem, olyan szelíd nyuszi lett belőlem, pamacs farkincával – lehet, hogy ez Taehyung hatása…

Taehyung

– Sssht, most csak menjünk be és aludjunk egyet, jó? – mosolygok rá, miközben az ágyamra leültetem, aztán a törölközővel átdörzsölgetem még a bőrét a rajta maradt vízcseppektől. Nagyon szarul érzem magam, tényleg majdnem meghalt azért, mert egyedül hagytam. Felelőtlen vagyok, hogy nem jutott eszembe az, hogy részegen veszélyes lehet önmagára? Valószínű, hogy nem szándékosan tenne kárt magában, nem is erre akarok kilyukadni, hanem arra, ami épp megtörtént. Mély sóhajt engedek meg, miközben belenézek azokba a gyönyörű, hatalmas barna szemekbe.

Még ebben a szar pillanatban is egy nagy mosolyt csal az arcomra, így az arca két oldalára fogok, majd a homlokához hajolva, adok rá egy csókot, majd lejjebb hajolva, a száját puszilom meg, amitől a másik azonnal lehunyja pilláit. Olyan, akár egy szeretetéhes gazdi, aki csak is a kis kedvence törődésére vágyik, bár ha úgy nézzük, valóban így van. Annyira aranyos és kívánatos. Elhiszem, hogy Jimin mindvégig rá akarta tenni a mancsát, hiszen ilyen gyönyörű férfival sem találkozik mindennap az ember.

– De, Taehyung... tényleg nem a te hibád. Ne emészd magad! – szól rám, mígnem egy sóhajt eresztek ajkára.

– Figyelj, részeg vagy. Alap, hogy vigyáznom kéne rád ilyenkor. Szóval hallgass, most pedig felöltözünk. Hoztam neked alsót, pólót pedig tudok kölcsön adni – harapom be alsó ajkam, ahogy elképzelem ezt a kis szexi gazdit a saját pólómban. Mindig is imádtam, ha az én ruháimban flangált egy-egy kiadós szex után.

– Taehyung… – szabadkozna, de csak ismét egy puszit hintek az ajkára, hogy elhallgasson.

– Túlteszem magam rajta, csak ezután sokkal ragadósabb leszek – nevetem, ami igaz is, hiszen kell egy kis idő, hogy megnyugodjak, hogy átgondoljam, majdnem megint megöltem őt, mint akkor is, amikor vadásztak rám. Elmosolyodik ő is, végül átkarolja a nyakamat, hogy közelebb húzzon magához.

– Ajánlom is. Nagyon hiányoztál – nyöszörgi, míg én a derekánál ölelem át.

– Te is nekem. – szuszogom, végül egy kis hosszas összebújás után, felöltöztetem, sőt segítek neki a fogmosásban is, mígnem immár mind a ketten az ágyban kötünk ki. Olyan régen éreztem már magam mellett, olyan régen volt már, hogy átölelhettem őt. Halk szusszantással nyugtázom, amikor fejét a mellkasomra dönti, teljesen hozzám bújva, én pedig átkarolva testét, bőrét cirógatni kezdem.

– Holnap hazakísérlek – szólalok meg halkan, ahogy hátát végig cirógatom, ő pedig haloványan megremeg a gyengéd érintésem alatt. Álmos tekintetével azonnal fel néz rám, picit talán aggódva is.

– Nem kéne. Ha Jimin ott van, biztos hogy nagy baj lesz – mondja halkan, amit megmosolygok.

– Szarok Jiminre. Kijár neki egy verés, engem pedig ne félts. Valakinek tudatnia kell vele, hogy te az enyém vagy! – mormogom, picit megszorongatva, hiszen érzem, ahogy a birtoklási vágyam egyre inkább testet ölt. Egy fáradt kuncogás hagyja el a másik száját, karját pedig átdobja a hasamon, hogy szorosan visszaöleljen.

– Most olyan, mintha az édes Chihuahua kutyusomból egy igazi Rottweiler lett volna – neveti el magát, amitől morcosan elhúzom a számat.

– Sosem voltam egy Chihuahua – morgom, azzal egy csókot dobok a hajába.

– Hát... ha így érzed – vonja meg vállait, úgy kötekedve velem, mint régen is. Természetesen, erre az a válaszom, hogy hirtelen fordulok át vele, így fölé kerülve, halkan rámorgok, mint egy igazi kutya.

– Nem így érzem, hanem így is van – nyalom végig arcát, végül egy csókra hívom ajkait, amiket megízlelek, szinte már nosztalgiázok, ahogy szenvedélyesebb táncra hívom nyelvét, miközben érzem, ahogy vörös fürtjeimbe vezeti ujjait. Ha Jimint elállítom az útból, soha többé nem hagyom magára, ezúttal már biztos.

Nem érdekel, ha egyszer az apja ismét bandákat küld rám, az sem fog érdekelni, ha halálos fenyegetésben lesz részem.

Jungkook az enyém és én is az övé vagyok. Egyek vagyunk, akár akarják, akár nem.