Vesania - VKook (20/?)

Cím: Vesania

Alkotó: Nana 

Hossz: ?
Párosítás: VKook/TaeKook - Taehyung x Jungkook (BTS)

Besorolás: +16

Műfaj: AU, dráma, romantikus

Figyelmeztetés: Trágár beszéd; slash, bromance

Összefoglalás:  Jeon Jungkook: egy átlagos fiatal, átlagos tinédzser, átlagos diák, átlagos élettel, nem létező problémákkal. Nincsenek különösebben gondjai; szereti a szüleit, mesekönyvbe illő, édes anyukája van, példamutató, szigorú, de kedves apja, és egy csodálatos bátyja, aki egyetemre jár, és ahol tud, ott segít Jungkooknak. Problémamentes az élete, boldog, idilli, majdhogynem túl tökéletes is. Egy ideig. 
Gyökeresen megváltozik az élete, miután egyik nap kikéri magát a mosdóba, s mihelyst véghez vitte a tervét, és eljutott a célig, meglátott a mosdó kövén kucorogni egy fiút - pontosabban a sarokban -, vérző orral...

Hozzáfűzés: Itt lenne a folytatás! :D

Remélem, tetszeni fog nektek, jó olvasást!

Sikolyok, mik halálhörgésbe fúlnak – ezen az éjszakán elmaradtak. Nem voltak sem utolsó sóhajok, sem pedig végső szívdobbanások. A Hold a hajnal eljövetelével nyugovóra tért, de mielőtt még elszakította volna tekintetét a Földtől, s hőn szeretett erdejétől, utoljára az őzre, és a farkasra tekintett álmosan fátyolos szemeivel.

Ő lenne a legboldogabb, ha a szerelmük igaz lehetne. – Szomorúan engedte, hogy a Nap átvegye helyét, s immáron ő ragyogja be igazi, nem hamis, másított sugaraival a bolygót. Melengette, ölelte, óvta, s vigyázta azt, élőlényeivel együtt.

A farkast és a gidát is.

A gidát, akit büntettek. Büntették, mert egy fenevadért dobogott a szíve – fajtársai ezt nem tűrhették, s amint híre ment az ő titkos, mocskos szerelmüknek, képtelenek voltak cselekvés nélkül hagyni a szentségtörést.

Mert ami kicsit más, mint a megszokott, az ijesztő, félelmetes, megvetendő. – A buták így gondolkodnak. Ami más, azt pusztítani kell.

Kimondta.

Nem csak gondolta. Nem csak magában játszotta újra és újra a pár szavacskát, nem; kimondta, s most már visszamondhatatlan is volt minden. Elhagyták ajkait a szavak, elmondta, ő tényleg szerelmes Kim Taehyungba, sokallta többet érez iránta, mint barátságot, s ugyan, elrémisztette őt hirtelen bátorsága, mégsem lett volna képes visszaszívni e szavakat – nem is tudta volna. Valójában Hoseokot nem érte túl nagy meglepetésként a tény, hiszen látott, amit látott, hallott, amit hallott; nem volt ő hülye, tudta nagyon jól, hol tengeti Jungkook a mindennapjait, s ugyan, sejtette, mi áll a háttérben, valamelyest azért mégis döbbenet uralkodott el rajta.

Más sejteni, és más tényként kezelni immáron azt, amit eddig csak éreztünk, vagy hittünk.

Jungkook nagyokat nyeldesve állt a szoba közepén, mint akire épp halálos béklyót szórtak – akár egy igazi szerencsétlenség.

– Tudod, nem olyan gáz ez. Mármint, a szerelem nem válogat. Hát, te beleszerettél Taehyungba, van ilyen. Nem ciki, hogy egy pasi iránt érzel így, mielőtt ettől rezelnél be. – Hoseok igyekezett biztató mosollyal illetni Jungkookot, de a fiú csak sóhajtott egy hatalmasat, s mintha minden reménye elveszett volna, leült a padlóra, egyenesen a kerek, pázsit színű szőnyegen foglalva helyet, törökülésben, leszegezett fejjel.

– Nem csak ez a gond… – motyogta, alig hallható hangján.

– Hanem? – kérdezte Hobi kíváncsian, előrébb dőlve, hogy jobban hallhassa Jungkook halk szavait, miket a fiatalabb nem is kívánt hangosabb tónussal megáldani, de ő nem szólt rá emiatt; épp elég nehéz lehetett neki beszélni, mert Jungkook nem az a típus volt, aki más orrára köti szívének, lelkének bántalmát.

– Beteg.

– Azt mondtad, nem érdekel.

– Nem is az érdekel, hanem – újabbat nyelt – az, hogy egyre jobban kötődik hozzám. T-tudod… beszélt hozzám – vallotta be, összeszorított szemekkel.

Hoseok szemei szabályosan kikerekedtek, hatalmas méretet öltöttek, agyába a fogaskerekek kattogtak, s jó pár szekundumba telt, mire tudatáig el is jutottak a betűk, mik értelmes szót, mondatot nyertek nála.

– De hát ő…

– Néma – fejezte be Jungkook, biccentve egyet. – Azaz, nem néma, csak dadogós, de valamiért nem akar beszélni. Nagyon durván dadog, amúgy. – Mély levegőt vett, hogy azzal telítse meg tüdejét, min még mindig mázsás súly foglalt helyet, amit az ég adta egy világért sem tudott volna lekaparni magáról, bármennyire is szerette volna. – Sokszor dühös, csalódott, de egyre többet beszél, egyre többször szólal meg random, és…

– De ember, ez jó dolog! – villanyozódott fel Hoseok, csillogó szemekkel. – Megbízik benned, akkor lehet, nem plátói a dolog, hanem… – Jungkook felemelte a kezét, felmutatva mutatóujját, Hoseok pedig értve a célzást, elhallgatott, várva, mivel hozakodik elő a másik.

– Szóval, attól félek, túlságosan ragaszkodik hozzám, és elgondolkodtam rajta, őszinték-e az érzéseim, mert… nem tudom, elbizonytalanodtam – nevetett fel hamisan, már-már fájdalmas csilingeléssel. – Mi van, ha nem is őszinték az érzéseim, csupán kíváncsi vagyok? Hm? Akkor mi van? Mi van akkor, ha nem szerelem az, amit érzek, csak érdekel ő maga? Mármint, szexuálisan is, mert… mindegy! Mindegy, csak érdekel! Szóval… én magamhoz édesgetem, aztán lehet, feleslegesen, mert talán nem is valódi, amit érzek iránta. – Habár, egybefüggően beszélt, nem akadozott túl sokat monológjában, így sem volt eléggé határozott. Látszottak kétségei, félelmei, még a gesztikulálásán is.

– Figyelj… – Jungkook ismét felmutatta mutatóujját.

– Amellett, elgondolkodtam azon, mit akarok én: álmom volt mindig egy csinos lány, menyasszonyi ruhában, mindig akartam egy fiút, és egy lányt, és hát, tök mindegy, hogyan, kivel, de egy pasas mellett ez lehetetlen. Nem lenne soha esküvőm, vagy vér szerinti gyerekem, egy olyan anyától, akibe szerelmes vagyok. Nem lenne olyan életem, amit megálmodtam magamban, ez pedig rohadtul, kurvára ijesztő, és eleinte ebbe még nem is gondoltam bele, de ahogy telt-múlt az idő, ahogy Taehyung egyre inkább kezdett megnyílni nekem, úgy rémültem meg én is egyre jobban – hunyta le szemeit szomorkásan. – Mit fognak szólni anyáék? Egy beteg fiú? Autoimmun betegséggel, hihetetlen, gigagáz dadogással? Nem akarok kegyetlen lenni, Hobi, én őszintén kedvelem, mert nagy szíve vagy, egy kincs, édes teremtés, de ami igaz, az igaz! – fakadt ki hirtelen, akár egy rémült, ijedt áldozat, mire a préda csapott le, hogy kiontsa az utolsó csepp vérét is.

Hoseok lesütötte szemeit, beharapta alsó ajkát, hiszen hirtelen nem tudta, mit kellene minderre mondania – mi lenne a helyes? Vétózza meg, vagy adjon neki igazat? Ha azt mondta, igaza van, és hagyja a fenébe, talán olyan lehetőségtől vágja el a másikat – ki jelen állapotban befolyásolható, manipulálható gyengesége miatt –, amit egy életre bánni fog. Viszont, ha azt mondja, ez marhaság, és elköveti Jungkook ezáltal a legnagyobb baklövését? Persze, nem dönthet helyette, de Jungkook nem mindig kér tanácsot, s ha azt kér, ha ahhoz folyamodik, akkor már komoly minden, akkor már hatalmas a galiba, és tényleg segítségre vár, ennek a segítségnek pedig valódinak kell lennie, s nem szabad több sebből véreznie.

– Berezeltem. Kötődik hozzám, kedvel, ha nem is szerelmes, de tényleg ragaszkodik. Én esküvőt akarok, gyerekeket hosszú távon, de ha nem is szeret, kurva mindegy, mert így az sem menne! Meg… nem is tudom, szerelmes vagyok-e… Hoseok, összezavarodtam! – fakadt ki Jungkook szerencsétlenül. – Ambivalens minden, amit érzek, minden, amit gondolok! Félek őszinte lenni magamhoz, félek, hogy Taehyung… rám lesz utalva, félek, ha rosszabb az állapota… egyedül maradok – halkult el végül.

Hoseok a magasba lendítette szemöldökeit, majd egy apró, halvány mosolyt engedett meg száján, hagyva, hogy a vékony görbület felfelé ívelődjön. Ezután mászott le az ágyról, egyenesen Jungkook mellé ülve, szorosan, hogy átkarolhassa a barátja vállát, ki egy fáradt, igen reszketeg sóhajt hallatott.

– Tudod mi a te bajod?

– Mi? – pusmogta a fiatalabb, lehunyva szempilláit.

– Túlgondolsz mindent. Haver, hol van még házasságra lehetőséged? Taehyung nélkül is talán tíz év lenne! – kacagta el magát. – Hol van még az, hogy Taehyung állapota rosszabb legyen? Hol van itt tét? Milyen félelmeid vannak? Nézz már magadba! Olyan dolgoktól félsz, amik fényévnyire vannak tőled – ingatta a fejét, lemondóan. – Te attól félsz, barátom, hogy ha Taehyung viszonozza az érzéseidet, akkor együtt lesztek, és ha valami történik vele, mert beteg, nincs kizárva, te egyedül maradsz, és késő lesz már más után nézni. Ez. Faszság. Tudod? – Kissé megrázta Jungkookot, aki oldalra fordította a fejét, elszégyellve magát.

– Lehet… – szusszantotta, megadóan.

– Élj a mának. Carpe diem! – mosolygott Hoseok, szorosabban ölelve Jungkookot, aki ismételten lehunyta a szemeit, élvezve barátja törődését.

Talán igaza van. Olyasmiken elmélkedik, amik fényév távolságra vannak, s lehet, mindegyik puszta kitaláció, s egyikben sincs ráció – de ha egyszer nem tud szabadulni tőlük, mitévő legyen?

– Boldoggá akarom tenni, de félek, hogy mindent elrontok, és csak fájdalmat okozok majd neki – súgta Jungkook fájdalmasan, Hoseok nyakába bújtatva homlokát, mintha ezzel a cselekedetével el tudna bújni a problémák elől, mik lelkét terhelték, de tudta ő is, ha ideiglenesen talált is óvó helyet, sokáig nem fog az kitartani.

– Túl sokat gondolkodsz – simogatta meg Hoseok Jungkook hátát –, és ezzel teszel tönkre mindent. Légy spontán, és ne fuss az érzéseid elől, ne félemlítsen meg az, hogy nem lesz talán házasság, sem közös gyerek, hisz a lényeg a boldogság, nem? Mindegy, milyen úton-módon. Boldognak kellene lenned, mert szerelmes vagy, de te sanyargatod magad, feleslegesen. A jelennek élj, mert abból könnyen múlt lesz, és bánni fogod.

– Igazad van – szusszantott Jungkook, fáradtan hunyva le szempilláit, eleresztve azokat a könnycseppeket, mik már hetek óta megbújtak szemeiben, csak épp elengedni nem akarta őket. Nem szabott már gátat nekik. Nem volt értelme.

– Amúgy meg – vigyorodott el az idősebb, elhúzódva a másiktól –, szerintem Taehyungnak jól állna a menyasszonyi ruha, amennyire feminim pofija van – nevette el magát.

– Akkora tahó vagy! – emelte meg a kezét, hogy vállon boxolja Hoseokot, de a látvány az ő szemei elé is bekúszott, és lehetetlen volt nem mosolyogni rajta.