Wolf - YoonSeok (14/?)

Cím: Wolf

Alkotó: Nana & Nóri

Hossz: ?

Besorolás: +18

Műfaj: Fantasy

Figyelmeztetés: Trágár beszéd! A szereplők jelleme nem egyezik a valósággal!; bromance, slash; erotikus jelenet; YAOI

Összefoglalás: Yoongi egy eléggé antiszociális (utálja az embereket, csak és kizárólag az állatokkal hajlandó foglalkozni) állatorvos, aki Alaszkába utazik, részben pihenés gyanánt, részben pedig azért, hogy megfigyelhesse az ottani élőhelyeket, ugyanis állatorvos létére jobban érdekli az állatvilág, mint kellene. Egyik sétája alkalmával, miközben hazaindult, meglátott a hóban egy hófehér, hatalmas, gyönyörű alaszkai farkast, és mivel képtelen ott hagyni, elviszi ideiglenes lakrészébe, hogy elláthassa a sérüléseit, azonban nem gondolta volna, hogy a farkas (Hoseok) nem csak vad, és ellentmondást nem tűrő, régi alfa hím, hanem még alakváltó is...

Hozzáfűzés: Meghoztuk a folytatást! :3 
Reméljük, tetszeni fog nektek. <3
Jó olvasást! <3

Nóri írja Hoseokot!

Nana (én) írja Yoongit!

Yoongi

Lehunyt szemekkel élveztem a csókját, miközben hozzám dörgölte magát, erőteljesen marva a csípőmre, mélyeket morranva ajkaim közé, teljesen kisajátítva a számat, amit önkényesen hagytam neki. Egy bizonyos idő után a hajába túrtam az ujjaimat, erősebben fogva a tincseire, követelőzőbben csókolva őt, érzékeltetve, hogy adjon nekem minél többet, mert nekem ennyi nem elég, ő pedig néma kérésemnek eleget is tett: a csípőmre fogva ültetett fel a pultra, majd mászott lábaim közé, s ennek hatására automatikusan karoltam át lábaimmal a derekát, jobban magamhoz húzva, halkan szuszogva, nyögve a csókba, amint megértem ölét szorosan az enyémnek dörgölőzve.

Igen, akartam, szerettem volna ellenkezni, de hiába tagadtam, nyilvánvaló tény volt, mennyire tetszett nekem ő, és a cselekményei is; tényleg szerettem volna ellent mondani neki, vonaglani, hogy hagyja abba, ne szórakozzon már velem, mert akkor sem vagyok a szukája, de erre képtelen voltam. Egyetlen csókkal vette el az eszemet, úgy, ahogyan még soha senki, és úgy is adtam át magam neki, mint egy utolsó kis hímribanc, többért könyörögve neki.

Azonban pár szekundum után pihegve vált el tőlem, végigmasszírozva combjaimat, ujjaival gyömöszölve húsomat, aminek következtében lehunytam a szemeimet, halványan megremegve, beharapva az alsó ajkamat. Halk kuncogása hozott vissza a való életbe, ami jelezte, hogy bizony-bizony, valami nem stimmel, nem egészen olyan ez a helyzet, mint amilyennek lennie kellene.

Azonnal felnyitottam szemeimet, és az első, amit meglátta, a huncutul csillogó szempárja, és a vad vigyorra húzott ajkai, miközben a szemöldökeit vonogatta, már-már provokatívan.

– Szóval, nem tetszik? Nem úgy látom – vigyorogta, a nadrágomra csúsztatva ujjait, szinte azonnal megsimítva férfiasságomat, mire felnyögtem, megremegő testtel, majd azután szinte rögtön felvillantak a szemeim, gyilkos szikrákat szórva felé.

– Akkora egy rohadék vagy, bassza meg – morogtam, majd vállaira tapasztottam ujjaimat, hogy a lehető leggyorsabban tudjam magamtól ellökni, de erre csak egy halk nevetés volt a válasza, a nyakamra hajtott fejével, újra belemarkolva férfiasságomba, egy nyögést csalva ki belőlem.

– Tudom, de ahogy elnézem, tetszik neked, különben nem nyögnél ilyen édesen – nyalta végig nyelvével ütőeremet. Felsóhajtva döntöttem hátra a fejemet, s ahelyett, hogy ellöktem volna magamtól, csak a vállába markoltam, megremegő lábakkal. – De most nem foglak letámadni, csak érdekelt, meddig mehetek el, de ezek szerint bármeddig. Tetszik neked, ne is tagadd, Yoongi – vigyorogta szemtelenül, majd azzal a lendülettel húzódott el tőlem, mire nekem paprika vörössé vált az arcom, főleg a dühtől, és a megalázottság érzésétől.

Kicsinálom.

Én tényleg kicsinálom.

– Akkor most, hogy kurvára felhúztál, neki állok kaját csinálni, de biztos Isten, hogy nem kapsz belőle – köptem neki a szavakat, leugorva a pultról, hogy végre neki állhassak valami ehető gyártásának.

Önelégült seggfej!

Hoseok

Vigyorogva megvonom a vállaimat, ahogy ezt kiejti az ajkain, hiszen most azért, mert elkényeztetem, nem ad enni; eléggé kegyetlen dolog ez.

– Tényleg megtennéd ezt egy sérült farkassal? – kérdezem, s mikor hátat fordít nekem, átölelem a hasánál, állam pedig a vállára helyezem. Azonnal megfeszül az érintésem alatt, így én csak halk nyüszítésbe kezdek a fülénél.

– Ahhoz bezzeg nem vagy sérült, hogy egy boltban Isten tudja hány ember előtt kiverd a farkam, aztán még itthon is molesztálj! Tökéletesen jól vagy, most pedig pattanj le rólam! – vészjósló hangon beszél hozzám, sőt, mikor szeme sarkából rám pillant, tekintete szinte villámokat szór felém. Olyan aranyos, imádom azt a pukkancs fejét.

– Ne legyél már ilyen kegyetlen, én csak kényeztetlek – pusmogom nyakába, miközben oldalra fordítom fejem, így ajkaimmal végig simítok forró bőrén. Érdekes, hogy mennyire felhevült a méregtől, és az érintéseimtől. Szinte hallom, ahogy a vénáiban zubog a vére, miközben a szíve majd' kiugrik a helyéről.

– Ez nem kényeztetés, hanem bosszantás! Most pedig menj innen, mielőtt kiraklak a hóba! – morogja, ujjaimat pedig megpróbálja lehámozni magáról, de ezzel csak azt éri el, hogy erősebben magamhoz ölelem. – Nem hallasz?! – dörren rám, de mintha meg sem hallanám azt, amit mond.

– Tudhatnád, hogy igazán szelektív a hallásom, ha rólad van szó. Nem hallom meg azokat a hazug szavakat, amiket kiejtesz a szádon – lehelem bőrére, amitől azonnal megborzong, és végig fut testén a libabőr. – Viszont... mint mondtad felhúztalak, miből gondolod, hogy nem segítenék rajtad? – érdeklődöm, miközben egyik kezem megindul le a hasán, s ujjaimmal végig simítok vágyán, amitől halkan felnyög. Orromat végig vezetve nyakán, megállok a fülénél, így fülcimpáját azonnal fogaim közé veszem.

– Hagyj… hagyj már békén! – erélyesebb próbál lenni, kisebb-nagyobb sikerrel. Egy nyögésbe fullad el hangja, mikor ujjaimat immár a nadrágjába vezetem, úgy érintve meg egyre csak keményedő nemességét.

– Miért hazudsz? A farkad szinte visít a törődésért – vigyorgok fülénél, újra megharapdálva fülcimpáját, majd azzal vágya köré fonom ujjaimat s elkezdem mozgatni őket rajta a tenyeremmel együtt. Fejét azonnal hátraveti, ezáltal megtámasztva tarkóját a vállamon. Szemeit lehunyva élvezi, ahogy megajándékozom ezzel az édes, kéjes érzéssel.

Annyira gyönyörű, annyira ellenállhatatlan, főleg úgy, hogy egész teste egy ívet ír le, miközben a mellkasát is kidomborítja nekem, miközben vágyát egyre csak izgatom, hogy immár egy kőkemény, lüktető forróság legyen. Ha akarna sem tudna már nekem ellenállni, és ez hihetetlenül nagy büszkeséggel tölti el a lényem. Annyira szép, és annyira jó. Érzem, ahogy illatára, látványára az én alhasam is megremeg, így érzem, ahogy vérem egyre lentebb kezd száguldani. Milyen érdekes az emberi test. Farkasként csak ösztönök vannak, de emberként olyan érzések is átjárnak, amik alapjáraton soha. Halkan felmordulva lököm csípőm fenekének, így érezheti, hogy már csak a hangjával, és a látványával képes felizgatni. Yoongi halkan felnyögve löki fel csípőjét, hogy egyre többet, és többet érezzen abból a kéjből, amit ismét a markom nyújt neki.

– Kis szemtelen. Annyira élvezed, és mégis ellenállsz nekem. Miért? Valld be, hogy igenis kibaszott izgalmas egy farkassal hálni – vigyorgom fülébe, mély, érces hangomon, ahogy a vágy egyre csak elborítja elmémet.

Persze, a másik nem válaszol semmit, csak ismét fellök csípőjével, ezzel arra késztetve, hogy gyorsítsak a tempómon, amit meg is adok neki, miután kiveszem ékességét a nadrágjából. Vállamnak szorítva fejét, hangosan felnyüszítve adja tudtomra, hogy mennyire élvezi ezt az egészet, hogy mennyire oda van azért, hogy ennyire jó munkát végzek rajta.

– Gyönyörű vagy! – sziszegem, majd szabad kezemmel felsimítok a pólója alatt, elkapva egyik kis mellbimbóját, így azonnal megcsípem azt, majd ujjaim között morzsolgatni kezdem, amitől teste szinte megvonaglik ölelésemben.

Ajkait elnyitja egymástól, így mikor oldalra fordítom a fejem, nyelvemet kidugva, azonnal végig nyalok ajkain, majd ízlelőszervem, bevezetem szájába, megkeresve nyelvét, amit egy vad táncra hívnék, így egy csók nélkül. Persze, nem is kell sokáig kérlelnem, nyelvét kidugva, már is ízlelgetni kezdjük egymás ízlelőszervét, mígnem újra fellök csípőjével, hangosan felnyögve, majd nyelvjátékunk egy szenvedélyes csókban folytatódik tovább. Kezem egyre gyorsabban mozgatom rajta, így elkenem egész hosszán elő váladékát, ez pedig egyre csak arra segíti őt, hogy lassan, de biztosan átbillenjen azon a bizonyos gyönyör kapuján.

Csípőmmel én is többször nekidörgölődzöm fenekének, hiszen szeretném, ha az én vágyammal is lenne valami kezdve, de azt hiszem, hogy most az én kis szukámnak a kielégítése sokkal fontosabb. Nyögései, és sóhajai egyre csak sűrűsödnek, amit újabb csókokban fojtok el vele, majd már a sok ingerlés miatt – amit a mellbimbóján, a fenekén, az ajkain és persze a vágyán hajtok végre –, eléri azt hogy egy hangosabb, és elnyújtottabb nyögés kíséretében, elélvezzen.

Elkuncogva figyelem, ahogy szinte spriccel, ezáltal eltalálva azt a konyhabútort, amin épp a kaját csinálná.

– Milyen cukin spriccelsz. Csoda, hogy a kajába nem jutott, bár az csak megízesítené azt, amit főznél – nyalok végig nyakán, hangom még mindig érces, hiszen az én vágyamat ugyan senki nem veszi kezelésbe, s Yoongit ismerve, ő nem is fogja.

Yoongi

Mély sóhajjal főztem a vacsorát, miközben Hoseok az ajtót kaparászta, de nem érdekelt, nem engedtem be. Elegem volt a perverzkedéséből, ma már harmadjára, és óh, nem! Még koránt sem volt vége a napnak, ki tudja, miket tenne még, és nekem már tényleg sok volt a magaviseleti problémája, ezen felül megmondtam, ha nem moderálja magát, akkor kirakom a hóba, de persze, megint nem vett engem komolyan.

Hallgattam a nyüszítését, az ajtó kaparászását – próbált emberként is bejutni, de bezártam az ajtót jelezve, hogy most aztán hagyjon békén, így az emberi alakjától megfosztotta magát, hiszen farka bunda alatt könnyen kibírta a téli hideget. Persze, nem akartam kint tartani egész éjszaka, de elég ideig marasztaltam, hátha megnyugszik végre, és nem akar majd lépten-nyomon megerőszakolni, vagy kicsavarni a répámat. Való igaz, tényleg jól esett, amit csinált, de még időt sem hagyott nekem annak megemésztésére, hogy tulajdonképpen egy férfival, farkassal létesítek komoly szexuális kapcsolatot, és nem tehettem róla, nekem ezt tényleg emésztenem kellett, mert egyszerűen abszurd volt, amellett pedig túl sok kontaktus volt ez nekem hosszú évek után, de egy farkas ezt hogyan is érthette volna meg… – Sehogy, ebből adódtak a problémák.

Pár órával később, míg a tévét néztem, akkor is hallottam Hoseok nyüszítését, s idővel végül meglágyult a szívem, de nem azért, mert őt sajnáltam, hanem az okból, hogy nem akartam megkockáztatni Joon esetleges előkerülését. Nem szerettem volna, hogy Hoseok megsérüljön még jobban, vagy esetleg az a másik farkad megsebesítse, még ennél is erőteljesebben, így vonakodva ugyan, de az ajtóhoz sétáltam, majd kinyitva azt, beengedtem a másikat, aki rögtön berohant a lakába, dideregve. Megforgattam a szemeimet, s utána loholtam, és amint megláttam, hogy a kandalló előtt kuporodik össze nagy bundájával, összefontam karjaimat mellkasom előtt.

– Nem áll jól a színészkedés. A farkasok bírják a hideget, főleg azok, akik itt nőnek fel – mondtam határozottan, mire sértetten fordította el a fejét tőlem, duzzogva, amit meg kellett mosolyognom. – Elmentem aludni, te pedig remélem, békén hagysz. Ha éhes vagy, ott van a kaja a pulton, egyél, csináltam neked külön húsosat. Jó éjt – mosolyogtam fejcsóválva, elindulva a hálószobám felé, majd amint sikerült elérnem az ágyamat, és elfeküdnöm rajta, álomra hajtottam a fejemet, nyakig betakarózva, egy hangos, mély szusszantást hallatva.

Perverz farkas – bár, reméltem, hogy csak most az, és amint lemegy róla ez a kangörcs, már jobb lesz, de igazából, erre nem láttam sok esélyt tekintve, alapjáraton is milyen perverz.

Hosszas idő után hallottam, amint nyílik az ajtó, s felemelve a fejemet, felnyitottam egyik szemhéjamat, Hoseok pedig lassan mászott fel az ágyamra, farkasként, majd kucorodott el mellettem, én pedig apró mosollyal az ajkaimon vontam magamhoz őt közelebb, megeresztve egy mély sóhajt, átkarolva egész testét, bundájába temetve az arcomat, hogy végre tényleg elaludhassak.

Ha belegondoltam abba, hogy lassan el kell utaznom haza, a szívem sajdult bele a gondolatba, hiszen őt nem vihetem magammal, neki itt az otthona, nem pedig a nagy városban.

Hoseok

Az ölelésére nagyot szusszantok, s ha most emberi alakban lennék, mosolyognék, de így csak ahelyett a farkamat csóválom, ami halkan csattan az ágy matracán. Yoongi hihetetlenül aranyos, erről mindig meggyőz, akárhányszor valami édeset csinál, mint most is. Érdekes, hogy nemrégen kirakott a hidegbe, most pedig úgy ölel magához, mint valami ölebet. Nem tudok rajta néha kiigazodni, hiszen hol olyat tesz, ami nekem nagyjából a káromra válik, hol pedig olyat, hogy legszívesebben megzabálnám. Vagyis csak képletesen. Fejem felé fordítva megszagolgatom mosolygó arcát, amit perce egy halk kuncogással és a bundámba bújással nyugtáz, ölelése kicsit erősödik körülöttem, így csak egy újabb szusszantással, végig nyalok arcán, amolyan jó éjt puszit adva neki. Természetesen erre is egy nagy mosollyal reagál, végül csak kifújja a tüdejében rekedt levegőt és álomra hajtja fejét rajtam.

– Hoseok! Hoseok! – hallom meg Yoongi ideges hangját, amire persze, azonnal felkapom a fejem. Ásítva, majd nyújtózva egy nagyot leugrok az ágyról, azonban az az idegen szag, ami megcsapja az orromat, rendkívül idegessé tesz. Mégis mi a franc van itt? Igazából tudom, hogy milyen szag ez, de fogalmam sincs, hogy mit keres itt.

– Francba már, Hoseok! Siess és segíts! – szól rám a másik, karjaiban egy fehér szőrgombóccal, aminek a bundája vöröslik a vérétől. Felső ajkam azonnal felhúzom, vicsorítva kezdek el morogni a sérült jövevényre, aki nincs is magánál. Mi a frászt keres itt egy nyamvadt, bolhás sarki patkány?! Amint Yoongi meglátja reakciómat, azonnal dühösen néz szemeimbe.

– Ne vicsorogj, hanem alakulj át! Hozz forró vizet és pokrócokat, azokat ott találod! – int fejével az adott irányba. Persze ezért újabb vicsorgást, majd morgást kap, amit most egyenesen neki szánok, végül csak átváltozva, kimegyek a fürdőbe, hogy hozzak egy lavórba forró vizet, majd a vállaimra pakolok pár pokrócot, amit kiveszek a szekrényből. Komótosan sétálok be a rendelőbe, ahol én is a legelső napjaimat töltöttem. Szinte azonnal megcsapja orromat a fertőtlenítő szúrós, és undorító szaga a fehér gombolyag vérével együtt.

– Tedd csak le oda. Köszönöm – mutat az asztalra, amit megteszek, végül csak megállok mellette karba tett kézzel.

– Miért segítesz rajta? Alig van benne élet. Dögrováson van – döntöm csípőm a műtőasztalnak, míg ő csak a sérülés körüli szőrét vágja le róla, hogy tisztán láthassa azt.

– Ez a dolgom, Hoseok, és ne mondj ilyet! Túléli, csak egy kis segítségre van szüksége – mormogja a másik, miközben egy szikével nagyobbra nyitja az állat oldalán lévő sebet, hogy kitisztítsa azt, majd elállítsa a vérzést.

– Én a helyedben hagynám megdögleni. A rókák hálátlanok, hidd el nekem. Mindig beleharapnak a segítő kézbe – mormogom, de abban a pillanatban a nyelvemre harapok, mielőtt folytatnám, hiszen Yoongi szúrós tekintete ilyenkor tényleg félelmetes.

– Mindegy, hogy milyen, nem érdemli meg, hogy meghaljon! – mondja, miközben erősen koncentrál a nagy sebre, amiből folyamatosan ömlik a róka vére. Innen is látszik, hogy egy farkas intézte el. Azok hagynak ilyen sebeket, biztos valami rossz fát tett a tűzre ez a kis szaros.

– Te tudod, de ha átver, ne nekem sírj – mormogom halkan, ekkor Yoongi ismét rám néz.

– Kimennél? Kérlek! – kérlel, bár ez nekem inkább parancsnak hangzik.

– Hé! Én vagyok az alfa, ne parancsolgass! – sziszegem, magamra mutatva.

– Kértelek. Kérlek, menj ki inkább, mert zavarsz! – fordul vissza a sarki rókához, én pedig persze nem mondok semmit, de még csak meg sem mozdulok. Talán így mellette maradhatok, hiszen nem akarok én kimenni. Jobbszeretek a másik közelében lenni, vigyázni rá, és figyelni minden tevékenységét. Igazából, ez a róka még igazán fiatal. Kétlem, hogy ezt a sérülést túléli, hiszen tényleg eléggé súlyosnak néz ki, azonban amikor a másik elhatározott arcára nézek, rájövök, hogy talán nem is olyan csekély az esélye. Igen, hiszen mikor én is dögrováson voltam, nem volt sok esélyem, de ő mégis visszahozott, megmentett, amiért még mindig hálás vagyok neki. Egy nagy sóhajjal nyugtázom, hogy a kis görcs még mindig életben van, Yoongi pedig egy hosszabb idő elteltével, már a sebet varrja össze, amit végül lekötöz és a kis testet beletekeri abba a pokrócba, amit én hoztam be, a véres vizet pedig leönti a lefolyón.

– Nos, most pedig várunk. Most rajta múlik, hogy életben marad, vagy sem – szuszogja, lehúzva kezéről véres gumikesztyűjét, végül leül a székre, amit odahúz magának, figyelve a még mindig ájult rókát.

– Mikor engem megtaláltál, mi járt a fejedben? Nem féltél, hogy széttéplek, ha felébredek? Bár, ez majdnem sikerült, amikor neked estem – szólalok meg halkan, figyelve kicsit fáradt arcát.

Yoongi

– De, féltem. Viszont az járt a fejemben folyamatosan, hogy nem hagyhatlak meghalni, és bármi áron, de segíteni akarok neked. Ezért nem akartam őt is a sorsára hagyni. Ha beleharap a segítő kézbe, az az ő dolga, de én ember vagyok, tudom, mi a kötelességem, és bízom benne, hogy nem fog bántani. Benned is bíztam valamilyen szinten – mosolyogtam rá, mire felsóhajtott, folyamatosan a hófehér rókát nézve, aki békésen szuszogott, én pedig mélyen fohászkodtam azért, hogy ne előttem pusztuljon el.

Szinte éreztem, hogy direkt jött el ide, mintha segítségért kiáltott volna, s valahogy rémlett, hogy talán ez a róka lehetett az, amelyiket megpillantottam, mikor felfedező útra indultam – akkor támadott meg Joon falkája. Éreztem, tudtam, hogy ő volt az, így még inkább nem lett volna szívem ott hagyni a hóba. Tudtam, Hoseok kicsit paprikás a dolog miatt – bár, nem értettem, valójában miért is az –, de próbáltam nem tudomást venni róla, hiszen állatorvos vagyok, nem tudnék csak úgy ott hagyni egy állatot sem, főleg nem ilyen helyzetben.

– Szerencséd, hogy alakváltó vagyok – mosolyodott el, a rókát fixírozva. – Ő is az.

– Honnan veszed? – pislantottam rá értetlenül, továbbra is a műtasztalkám előtt ücsörögve, érdeklődő pillantásaimmal illetve Hoseokot, aki haloványan megvonta a vállait, mély hümmögést hallatva, mintha tényleg mélyen gondolkodna el azon, hogyan is magyarázhatná meg nekem megérzéseit, vagy tényállásait.

– Az alakváltóknak olyan szaguk van, amiket messziről ki lehet szúrni, és ez a kis dög is az – biccentett fejével a róka irányába.

– Hé, ne hívd dögnek! Szép teremtés, igazán gyönyörű. Érdekelne, milyen lenne emberként – gondolkodtam el lassan, a plafon irányába emelve tekintetemet, Hoseok azonban morogva húzta el az ajkait, fintorogva figyelve az új jövevényt. – Mi bajod, mondd csak? – kérdeztem mély sóhajjal, értetlenül fixírozva a mellettem állót, akinek íriszei szinte szikrákat szórtak a kis védtelen állat irányába.

Nem értettem őt.

– Nem gyönyörű, egy alávaló kis dög, sunyi rohadék, minden róka az. Ez a kis hím pedig még rosszabb lehet. Ide látom a sunyi tekintetét – vicsorgott látványosan, még morogva is hozzá egyet, mire megforgattam a szemeimet, elég látványosan, meg is csóválva a fejemet.

– Ne legyél ilyen zabos rá. Csak addig marad, amíg fel nem gyógyul, a természetben a helye.

– Ha addig marad, kibírom, de ha bármi bajt okoz, széttépem! Ne legyen a közeledben – szűrte fogai között a szavakat, felhúzva felső ajkának jobb oldalát. Rögtön megcsóváltam a fejemet, lemondóan szusszantva, ugyanis tényleg nem értettem, mire fel ez a morgolódás.

– Nem tépsz te szét semmit, mert akkor erényövet tetetek a farkamra, meg a valagamra, és többé a közelébe sem jutsz – néztem rá rögtön, mire nyüszítve emelte a fejét a plafon felé, majdhogynem szenvedve.

Mi baja ezzel a rókával? Nem is tett még semmit… alig él, csoda, ha megmarad, de már szét akarja tépni.