Shatter me with hope - VHope (10/14)

Cím: Shatter me with hope

Alkotó: Nana & Vienetta 

Hossz: 14 fejezet
Párosítás: VHope (V [Kim Taehyung] & J-Hope [Jung Hoseok]) (BTS)

Besorolás: +18

Műfaj: AU, dráma, humor, sötét

Figyelmeztetés: Trágár beszéd; slash, bromance, YAOI, erotikus tartalom
Összefoglalás: "...Majd megtanulja, hogy a börtönökben szigorú, merev hierarchia uralkodik, ő pedig szobatársként olyan személyt kapott, aki ennek a ranglétrának a csúcsán foglal helyet. Nem kérkedek, nem én osztottam magamra ezt a titulust, mások aggatták rám. Azok, akik tartottak tőlem – és nem is nagyon volt másmilyen elítélt a börtönben."   

Hozzáfűzés:  Ééés itt is a folytatás. :D
Reméljük, tetszeni fog nektek! <3
Jó olvasást! <3

Vienetta írja Hoseokot!

Nana (én) írja Taehyungot! 

Taehyung

Fáradtan, csalódottan sóhajtottam fel, ugyanis tudtam, hogy nem fog válaszra méltatni, ami eléggé rosszul esett, valamilyen szinten pedig fájt is. Úgy éreztem, kár lenne faggatni, vagy kierőszakolni, hogy mit akar, így csak elfordítottam tőle a fejemet, lesütve a szemeimet.

– Nem tudom, mitől tartasz, de ha nem mondod el, akkor ne tedd. Én nyíltan elmondtam neked mindent, pedig tudod, milyen problémáim vannak, még is szinte nyíltan osztottam ki a lelkem minden lapját, felfordítva neked. Olyan nyitott könyv lettem, amilyen még soha... soha senkinek nem voltam. Nem tudom, miért nehéz elmondani azt, amit gondolsz, vagy érzel, de ha annyira nem tartasz senkinek, hogy megoszd velem, nem foglak faggatni. Kiszolgáltattam magam neked, és igazából semmibe veszed ezzel. Nem kell neked is ezt tenned, de ha már valamit elkezdtél, nyilván azért, hogy befejezd, ne hagyd félbe – sóhajtottam, majd lassan elhúzódtam tőle, ő pedig felém fordult, kicsit idegesen.

– Eleget mondtam így is! Még sokat is! – sziszegte, mire lassan felnéztem rá, elesetten, és kissé szomorkásan, majd megeresztettem egy sóhajt, egy pillanatra elgondolkodva.

– Felejtsük el az egészet. Ezt a megtörtént fél órát, ahogy van. Neked kellemetlen, nekem pedig a reakciód az, szóval felejtsünk el mindent – motyogtam, miközben lassan visszahúztam magamra a takarót, olyan lassúsággal, ahogy a fájó, sajgó tagjaim engedték, s mikor a puha anyag már körbevonta a testemet, mélyen felsóhajtottam.

Tény, hogy fájt a reakciója és az, hogy nem válaszolt, valamilyen szinten éreztem, hogy valahogy... valamennyire fontos voltam neki. Csak tudtam, hogy nem annyira, amennyire ő nekem. Bár, én sem voltam teljesen tisztában az érzéseimmel, még is képes voltam nyíltan, gátlások nélkül beszélni róla, éppen ezért nem értettem meg, hogy ő miért és mitől fél ennyire. Főleg úgy, hogy nekem gondjaim is vannak. Nem akartam ezt újra felhozni, vagy a fejéhez vágni, mert nem az én stílusom volt, de magamban elkönyveltem, hogy tényleg jobb, ha ridegen állok hozzá, és nem próbálok meg közelebb kerülni az aurájához, vagy azon belülre. Jobb a tisztes távolság, kevesebb a sérülés.

Ugyan olyan, mint a többi. – A gondolatra elszomorodtam, miközben törökülésben ülve sütöttem le a szemeimet, magamra tekert paplannal, a mögül pislogva ki a fejemből.

– Most duzzogsz? – szuszogta türelmetlenül. Megráztam a fejemet.

– Tiszteletben tartom valamilyen szinten, hogy nem az az ember vagyok, akinek elmondd az érzéseidet, vagy akinek a tudtára add mikor mire gondolsz. Ezért mondtam, hogy felejtsük el az egészet azzal együtt, amit mondtam. Töröld ki a fejedből. Van elég gond enélkül is. – Lassan a plafonra emelte a tekintetét, majd a hajába túrt.

– Igen. Enélkül is van elég gond. – Fájt ez a kijelentése. Valahol mélyen reméltem, hogy nem fog helyeselni, vagy nem fogja elismételni ezeket a szavakat, de végül is a szájába adtam, úgyhogy annyira nem lepett meg. Sejthettem volna, hogy ha már kimondom, mindenképp helyeselni fog valamilyen szinten. Ettől függetlenül azért elszomorított, mert számítottam a jobbra. – Hiba. Nála mindig hiba, erre azt hiszem, hogy lassan kezdek rájönni vagy beletanulni a dologba.

– Akkor... én most alszom – mondtam halkan, suttogva, alig hallhatóan, ő pedig bólintott egyet, de nem reagált érdemlegesen, így lassan, kicsit szenvedősen, de elfeküdtem a szabad ágyrészen, összegömbölyödve, harsány sóhajt hallatva.

Tele volt a fejem gondolatokkal, és azt hiszem, egy pici haraggal is. Valamilyen szinte haragudtam rá. Tény, magamtól nyíltam, nem állított a fejemhez pisztolyt, de azt hiszem... én ezek után soha többé, semmiben nem fogok tudni nála kezdeményezni. Ismerem magam, az érzéseimet, a lépéseimet és tudom, hogy ez volt az utolsó magamtól való megnyílásom, amit sajnáltam, mert... szerettem volna, ha legalább ő ismer.

Szomorkásan néztem, ahogy a saját ágyára húzódik, majd leült rá, később pedig hanyatt feküdt. Lehunytam a pilláimat, egy fáradt, elkeseredett sóhaj kíséretében. 22 év Pokol, vagy 22 év olyan ember mellett, aki bármelyik pillanatban képes egyetlen szóval megforgatni bennem a kést. Hirtelenjében nem tudtam elmondani, melyik a jobb. – Persze, a második opció, de világfájdalmában az ember nem tud mérlegelni, hiszen mindig az a rossz, amiben éppen van.

– Kérsz valamit, amúgy? Enni, inni? Bármi más? – Felnyitottam a szemeimet a kérdés hallatán, majd mikor Hoseokra pillantottam a szemeimmel, lassan billentettem a fejemet jelezve, hogy nem. - Más? Akármi? – Elgondolkodtam egy pillanatra.

– Olyasmi nem, amit teljesíteni tudnál.

– Miért, mit ne tudnék? – kérdezte, majdhogynem gúnyosan.

– Sok mindent – vontam vállat, bevackolva magam a takaró alatt.

– Mindent tudok teljesíteni! – morgott, felhúzva a felső ajkát. Elmosolyodtam, megcsóválva a fejemet. – Miért, mit ne tudnék?! – sziszegte, majdhogynem már dühösen.

– Dolgokat, amik sokat jelentenek nekem – mondtam halkan, boci szemekkel nézve az övéibe.

– Nem szeretem a ködös fogalmazást…

– Ugye, milyen szar? – vigyorogtam.

– Ne szórakozz velem! – sziszegte, dühösen méregetve.

– De ha így van, mit kezdjek?! – Ingerültebb lettem én is a kelleténél.

– Miért, mi a faszomat ne tudnék teljesíteni?! – Már majdnem kiabált.

– Tudnál szeretni úgy, ahogy én téged?! Nem! Szóval kussoljál! – kiabáltam, felülve az ágyban, viszont amint kimondtam, elfehéredtem és ledermedtem.

Hoseok

– Mi van?! – A hirtelen jött, heves indulat ugrasztott ki az ágyamból, s dübörgő léptekkel Taehyungoz trappoltam. – Mi az, hogy kussoljál? – Megragadtam pólója nyakát, s felhúztam magamhoz. – Te engem ne kussoltassál el! – Egészen közel hajoltam elfehéredett, megszeppent arcához. – Ha én normálisan beszélek veled, elvárom, hogy... Várj. – Hirtelen minden düh elpárolgott bennem, hogy helyét átvehesse az őszinte döbbenet. – Mit mondtál?

– Semmit – motyogta orra alatt, elszakítva tekintetét az enyémtől.

– Ne mondd, hogy semmit! – rántottam még közelebb magamhoz.

– Semmit! – ismételte, valamivel ingerültebben, mint korábban, én pedig úgy éreztem, agyamban elpattant valami.

– Taehyung, az Isten basszon keresztbe! – kiabáltam, hajtincsei meglebbentek a tüdőmből kiáradó levegő hatására. – Vagy tegyem meg én? Válaszolj már!

– Már megtetted! – kiabált vissza. – És minek válaszoljak?! Nagyon jól hallottad, mit mondtam. De akkor elmondom érthetőbben; szeretlek! – hajolt bele arcomba, összeérintve orrainkat. – Most jobb?! Már megint én tárulkozom ki neked, te pedig hallgatsz, mint a sír! Megint megalá... – Nem hagytam szóhoz jutni. Egy kicsit sem finom mozdulattal löktem el az ágyon, háta hangos puffanással találkozott a matraccal, én pedig még akkor hajoltam ajkaira, mikor levegője még csak épp feltörni készült tüdejéből. Erőszakosan, birtoklóan faltam édes, telt párnáit, mintha attól tartanék, bármikor elveszíthetem, vagy éppen mintha meg akarnám mutatni, ki a főnök. Természetesen semmi ilyen nem zajlott le bennem, mindössze csak belé akartam rekeszteni indulatos szavait, s megmutatni, hogy koránt sem vagyok olyan érzéketlen, mint ahogy ő azt hiszi.

Mikor már eléggé szétnyitotta ajkait, üzenve, hogy készségesen csókol vissza, nyelvemmel azonnal utat törtem magamnak szájába, vad keringőre hívva az övét. Szűkölt a levegővel, én is alig jutotta oxigénhez, de cseppet sem izgatott – szájüregének minden szegletét megízlelve követeltem tőle többet, olykor erősen, kéjsóváran ajkaiba harapva, az alsót párszor meg-meghúzogatva. Halk nyögést váltott ki belőle minden durvább cselekedetem, először azt hittem az élvezettől – de mikor megéreztem, hogy rázkódni kezdett alattam, arcom pedig valamiért benedvesedett, nagyokat pislogva hajoltam el tőle.

– Mi van? – kérdeztem kétségbeesetten, és értetlenül.

– Teljesen... – szipogta – ...teljesen összezavarsz. Utállak, Jung Hoseok! – torka szakadtából üvöltött rám, én pedig pár centire elrugaszkodtam tőle. – Utállak, amiért rohadtul tudnálak szeretni is! Sőt... úgy érzem, hogy már most…

– Cssss – tapasztottam mutatóujjamat ajkaira, majd finoman tarkója alá nyúltam, felültetve őt, s szoros ölelésbe vonta reszkető testét. – Én is utálom magam, hidd el.

Igen. Valóban gyűlöltem magam azért, mert akaratom ellenére Taehyung érzéseivel játszottam. Megnyílt nekem, olyan dolgokat osztott meg velem, amiket senki mással, nyitott könyvéé téve ezzel magát előttem. Engedte, hogy megdugjam, sőt élvezte is, annak ellenére, ennyi ilyen nemű atrocitást el kellett már szenvednie. És most kis híján szerelmet vallott nekem. Persze, így nem mondta ki, de a szeretlek már könnyedén magába foglalhatja ezt az érzést.

Erre én mit csinálok? Először távolságtartó vagyok vele, aztán ragaszkodást generálok benne, lefektetem, majd visszaengedem Namjoonhoz, aki vigyorogva, fájdalmasan tette magáévá, éjjelt nappallá téve – én pedig nem kerestem, nem érdeklődtem iránta hónapokon keresztül. Most pedig első adandó alkalommal az ajkaira hajolok, miután közöltem vele; nem tudom, mit és hogyan érzek.

És egy percig sem hazudtam neki. Mindig őszinte voltam vele. Mégis mardosott a lelkiismeret-furdalás, amiért egy beteg emberrel játszadoztam, egy beteg embernek facsartam ki a szívét, szándék nélkül, akaratom ellenére.

Rövid körmeit ruhámba akasztva szorongatott, már-már eggyé válva az én testemmel. Ennél közelebb már nem jöhetett volna, de mégis azt éreztem rajta, ami engem is aggasztott belül - nem volt elég. Többet akartunk egymás öleléséből, egymás közelségéből, mindemellett bármit megadtam volna, hogy abbahagyja a sírást.

Végül szó nélkül távolodtam tőle kicsit messzebb, de csak amíg két kezem közé fogtam könnyáztatta arcát. Szipogva, fátylas tekintettel nézett az én ellágyult szemeimbe, hangosakat szipogva közben. Nagyot sóhajtva, némán húztam közelebb magamhoz, hogy az előbbinél valamivel finomabb csókkal ajándékozzam meg - de alig pár másodperc múlva, amikor megéreztem édeskés ízét a nyelvemen, marcangolni kezdtem ajkait.

Taehyung

Ha eddig elveszettnek éreztem magam, akkor most azt hiszem az érzés bennem a tető fokára csúszott. Éreztem már magam ramatyul, éreztem már magam nagyon rosszul, hiszen éltem meg olyan dolgokat, amiket azt hiszem, csak kevesen tudhattak a magukénak, még is, talán ez volt az egyik legszívszorítóbb élményem. Nem azt mondanám, hogy az első helyre helyezném, volt ennél már rosszabb is, természetesen, de abban a pillanatban teljesen olyan volt az egész, mintha a szívemet apró cafatokra lépné valami, majd a földhöz dobná a kis fecniket, maradékokat, áthajtanának rajta egy kamionnal és egy úthengerrel, majd hogy biztosra menjen a dolog, még azokat az apró foszlányokat lelocsolnák benzinnel, és felgyújtanák, az azokból maradt porszemeket pedig messzire szórnák, hogy a világ összes pontjaiba eljussanak, minél messzebbre tőlem. Kiszakadásnak nevezném. Kínzásos kiszakadásnak, mikor az ajkaival az enyémeket kóstolgatta, finoman ízlelgetve a párnácskáimat az övéivel, miközben a nyelvével először romantikus, lágy ritmusú táncot kezdeményezett. Próbáltam vele lépést tartani, azonban nehezen ment, ugyanis a könnyeim folyamatosan végig csordogáltak az arcomon, lustán nyalva végig a bőrömet minden egyes másodperc leforgása alatt. A csók, amit kezdeményezett, olyan keserédes ízű volt, hogy nem tudtam abban a minutumban eldönteni, tetszett-e vagy sem. Természetesen, jó volt, de... olyan keserűen jó. Az érzéseim sokaságától, a kétségbeesésemtől, a sok-sok gondolattól olyan furcsa lett a csók... olyan szenvedős, fájdalmas, hogy ha még nem lett volna elég eddig minden, ez még nehezített is azon, hogy épségben "túléljem" ezt a pillanatot.

Miután elszakadt az ajkaimtól a heves, durva csókcsata után, ami időközben alakult azzá, felszusszantott, mélyen a szemeimbe nézve, majd mintha egy kicsit szégyellné magát, lesütötte a szemeit, én pedig teljesen megtörten hajtottam le a fejemet, hüppögve, és eleresztve minden könnyemet, ami még a szemeim sarkában pihengettek, várva, hogy utukra eresszem őket.

Lágyan, könnyed finomsággal nyargaltak végig a bőrömön, végig kóstolgatva a kiszáradt arcomat, benedvesítve azt, ami kicsit csípett is, s mikor elértek az államig, lustán potyogtak le közénk, aprócska foltokat alakítva ki a paplan huzatán, ami mohón, ellentmondást nem tűrően nyelte magába a gyémánt cseppjeimet. Minden egyes cseppecskénél úgy éreztem, hogy a szívemből szakadt ki egy darab.

– Azt mondták, mikor kicsi voltam, hogy a szerelem az egy jó dolog – sutyorogtam, zihálva, ahogy egyre hevesebben sírtam, már lehajtott fejjel, hiszen nem akartam a szemeibe nézni, nem akartam, hogy teljes rálátása nyíljon a meggyötört arcomra, s hogy teljesen meggyőződjön róla a tekintetemből kiolvasva, mennyire elvesztem ezekben a percekben. Viszont ő nem reagált, így felbátorodva, mit sem törődve a következménnyel, folytattam: – De azt senki nem mondta, hogy ennyire fáj... – sóhajtottam, megremegő tagokkal, összeszorított szemekkel.

Nem mondott erre semmit, csak felsóhajtott, majd finoman magához ölelt, teljesen magához húzva. El akartam lökni magamtól, azonban nem volt rá kapacitásom, csak a mellkasára tapasztottam a tenyereimet, eltávolodni viszont lehetetlenség volt.

– Tönkretettél mindent – suttogtam, megremegve. – Minden olyan jól ment! Senkit nem engedtem közel, senki nem tudott bántani, senkinek nem adtam rá lehetőséget, senki nem tudott a közelembe férkőzni, senki nem tudott megismerni, senki nem tudott fájdalmat okozni, senkiben nem tudtam csalódni... senki nem tudott megszeretni, senkit nem tudtam megszeretni! Biztonságban voltam! Aztán jöttél te, és mindent tönkretettél! – Reményvesztett volt a hangom, már-már hisztérikus. Szívesen ütöttem volna a mellkasára, hogy nyomatékosítsam a szavaimat, de nem ment. Csak markoltam a pólóját, teljesen letörve, elgyengülve, rázkódó vállakkal, hangosan zokogva. – Gyűlölök érezni... én gyűlölök szeretni, mert mindig én vagyok az, aki elszenved mindent! – kiabáltam, már remegve. – Én félek... – suttogtam, megcsóválva a fejemet, ahogy a nyakába hajtottam a homlokomat.

Pillanatok alatt változott a hangulatom, és azt hiszem, ez a félelemnek volt betudható és annak, hogy minden áron őt akartam hibáztatni azért, amiért ilyen érzelmek támadtak fel bennem. Úgy éreztem magam, mint amikor gyerek voltam még, mint amikor még egészséges voltam... olyan kicsapongónak és kitörőnek. Nem örültem neki. Féltem tőle. A gondolattól is... az érzéstől pedig egyenesen meghalni lett volna kedvem. Jó érzés volt szeretni. Jó érzés volt, ahogy a mellkasomat átjárta a melegség, ha rám mosolygott, jó érzés volt az az alkalom is, amikor csókolt és magához vont, egymásba fonódott testtel, viszont utána... utána az a rossz érzés, ami körbejárt, soha nem tudnám elfelejteni. Aggódtam, hogy ez mindig így lesz. Nem tudtam kezelni a hullámokat, sem ezeket az emóciókat. Olyan régen, és annyira mélyen temettem el mindet, hogy a hirtelen feltöréstől azt hiszem, sokkot kaphattam, azért viselkedtem úgy, mint egy hisztérikus kisgyerek.

Hoseok

– Tudod... – sóhajtottam, miután abbahagyta a beszédet, bár sírása azóta sem enyhült –, bocsánatot kérnék, ha szándékosan tettem volna azt, amit. Ha tudatosan zavartalak volna össze, azt mondanám, sajnálom. De nem – öleltem át szorosabban, amitől csak még több könnycseppje talált utat magának. – Szóval, ne engem hibáztass azért, mert jószívű voltam, és kedves, ne én legyek a bűnös azért, mert érzel! Nem én tehetek róla, hogy belém szerettél. – Mérhetetlenül nehezemre esett kimondani az utolsó két szót, ugyanis akkor tudatosult bennem igazán, mit is jelent ez. Csak akkor jöttem rá, mekkora súly ez, és milyen mélységű fájdalom neki ez az intenzív érzelem, mikor én is kimondtam. – Bevallom, rohadtul nem tudom megérteni, hogy történhetett ez, kicsit felfoghatatlan számomra, hogy ilyen emóciókat táplálsz irántam. Nem gondoltam volna, hogy ez így lesz, annak ellenére, hogy a napok elteltével egyre erősebb késztetést éreztem, hogy gondoskodjak rólad, hogy segítsek neked, hogy figyeljek rád. De ezért nehogy már szar ember legyek! – emeltem fel a hangomat a végére, ami immáron számonkérő és ingerült volt, nem pedig nyugtató jellegű. Gyengítettem az ölelésen, majd megragadtam felkarjait, s eltoltam magamtól Taehyungot, hogy szemeibe nézhessek, miközben beszélek hozzá, de nem hagyta. Lehajtott fejjel hullajtotta krokodilkönnyeit, a hisztériától megkeményedett vonásokkal.

– Nem ezért haragszom! – szólalt fel végül, zaklatott hangnemben. – Hanem azért, mert összezavarsz! – Ökölbe szorított kezekkel vágott mellkason, ami egyszerre volt meglepő, és kicsit sem finom megnyilvánulás. Feszülten nyeltem egyet. – És azért tettél tönkre mindent, mert anélkül voltál velem közvetlen, anélkül vágtál gerincre, anélkül csókoltál meg most is, hogy tudnád viszonozni az érzéseimet! – Újra mellkason ütött, sokkal fájdalmasabban, mint előzőleg. Megfeszült izmokkal készültem, hogy legközelebb elkapjam a csuklóját. – És, természetesen, nem te szenvedsz, hanem én! A kezdetektől fogva!

– Taehyung, hallgass el! – förmedtem rá, amitől hirtelen megszeppent, majd mintha még apróbb szilánkokra tört volna. Mintha a szívét a szeme láttára tapostam volna, lent a porban. – Az ember nem csókol meg csak úgy senkit! Főleg, ha a másik személy úgy beszél vele, mint egy darab szarral, amit most tolt ki magából. Ezekért a cselekedeteimért hibáztathatsz, de a múltbeliekért nem! Mert a jó szándék vezérelt. És a szívem. És, azt hiszem, itt a lényeg! – Három ujjam közé fogtam Taehyung állát, s felemeltem a fejét. – Tököm se tudja, miért, de fontos vagy! Jól érzem magam veled. Megmondtam, hogy nem hagylak magamra. Ezek után nehogy már én legyek az első számú közellenség, aki tönkre baszott mindent! – Úgy éreztem, nem bírom tovább. Képtelen voltam magamban tartani a katokius érzelmeimet, a zavaros gondolataimat. Mintha megnyitottak volna egy csapot, úgy folyt belőlem a szó, ám mindegyik kiejtése után úgy éreztem, egyre kisebb vagyok, egyre sebezhetőbb, viszont... egyre emberibb is. Nem tetszett. Nem tetszett, hogy forróságot érzek a mellkasomban, nem pedig komor, sivár ridegséget. – Valamint, nem azért dugtalak meg, mert unatkoztam, meg mert volt egy lyuk, ahova berakhattam a farkam. Hanem azért, mert megkívántalak! – Ennél a szónál méltóztatott végre szemembe nézni, s tekintete tiszta döbbenetet tükrözött. Könnyes szemekkel pislogott rám, mint aki fel se fogta igazán, amit hallott. – Tudom, egyfajta sokk hatás alatt vagy, hisztérikus roham tört rád, s talán meg sem érted, amit mondok, de most már nem fogom magamban tartani. Fontos vagy, akkor megkívántalak, és tudod, szívesen megismételném az akkorit, mert most is úgy ver a szívem, hogy rögvest szétrobban a mellkasom. Egy valamiben egyetértünk; a szív veszedelmes vadállat, nem hiába van bordaketrecbe zárva.

Taehyung

Hatalmas, döbbent szemekkel néztem rá, mikor kimondta, amit. Talán... egyedül ezt fogtam fel, mióta kifakadtam. Egyedül ezt a pár mondatot, amit elejtett a közelemben. Lesokkoltan figyeltem őt a hatalmas, könnyes, boci szemeimmel, ő pedig megeresztett egy mély sóhajt, ő pedig finoman lesimította a könnyeimet az arcomról, miközben ellágyult tekintetét az enyémekbe vájta, tartva velem a kontaktust. Nem tudtam, mit kellene erre reagálnom, egyszerűen nem mertem lépni. Nem mertem beszélni, sem cselekedni, mert féltem, hogy esetleg elrontom ezt a ki tudja, meddig tartó pillanatot. Elnézve, ahogy eddig megismertem, ez lesz az utolsó alkalom, hogy ilyen érzékenyen, nyíltan nyilvánult meg az irányomba, s bizonyos szinten féltem tőle, hogy több ilyen alkalomra nem lesz lehetőség, ezért próbáltam mindent ízlelgetni, hogy elraktározzam magamban. Hogy ne gondoljak mindig butaságokat, és ne értsék félre mindent.

Végül eszembe jutott egy halovány mondat, amin nem gondolkodtam, érdemes lenne-e kimondanom, vagy sem.

– Ugye nem szánalomból mondod ezt? Ugye nem azért, mert hisztérikus rohamot kaptam, és szánalmasan viselkedek? – kérdeztem halkan, előre félve a válaszától, de mikor kimondtam, már tudtam, hogy nem fog kedvesen reagálni, és igazam lett: Mérgesen, dühösen az ágyra vágott, majd felém mászott, a csuklóimat a fejem mellett tartva jobb, bal oldalon egyaránt, majd azokon támaszkodva és térdelve felettem nézett rám, éjsötét szemekkel.

– Nem szoktam szánalomból szentimentális barom lenni! – sziszegte az arcomba, már-már dühösen. – Ennyire nem tudod elhinni, hogy lehetsz fontos valakinek, hm?! Szerinted képes lennék hazudni ilyen komoly dolgokban?! Képes lennék füllenteni?! Ha nem így lenne, keményen a pofádba basznám, hogy egy kalap szart sem érsz, ugyanis én nem érzek szánalmat! – sziszegte, közelebb mászva az arcomba, az orrunkat is összeérintve. Visszatartottam a levegőt, és teljesen meghökkenten néztem az íriszeibe, aprókat remegve. – Meg lehetsz győződve róla, hogy nem fogom azt mondani, mennyire fontos vagy nekem, csak pusztán szánalomból! Ugyanis ilyesmiket senkinek sem mondok... – sziszegte, teljesen elsötétült tekintettel. – Kiöntöm neked a szívem... a legféltettebb dolgaimat, és te ilyet kérdezel? Nem szégyelled magad? – suttogta, vészjósló hangon, mire nyeltem egy nagyot, majd megeresztettem egy reszketeg sóhajt.

– Ne haragudj... nem akartalak megbántani, én csak... nehéz elhinnem, de... de el fogom... csak... nem... nem szoktak az emberek így érezni... én nem szoktam fontos lenni senkinek. Sajnálom – súgtam bűnbánóan, mire kissé megbántottan sóhajtott, majd elengedte a csuklóimat, hogy elhúzódjon tőlem, azonban amint kiszabadultam, kissé vontatottan, de gyorsan cselekedtem; emeltem a karjaimat, majd lassan átkaroltam a nyakát és visszahúztam magamhoz, finoman megpuszilva a száját. – Ne haragudj... – suttogtam az ajkaira, bújva hozzá. – Mondhatok valamit?

– Mondj – szuszogta, megadva magát.

– Én is megismételném - sutyorogtam.

Hoseok

– Azt nem hiszem – szusszantottam egyet, orromon kieresztve a levegőt.

– Miért? – pillantott fel rám, de egy milliméterrel se húzódott hátrébb tőlem.

– Azért – hajoltam közelebb hozzá, egy gyors csókot lopva tőle –, mert jelenleg – beleharaptam alsó ajkába – képtelen lennék – erősen, fájdalmasan megszívtam a puha párnácskát – finomkodni. – Végignyaltam felső ajkán is, miközben ujjaimmal elkaptam a tarkóját fedő hajtincseit, erősen markolva és megrántva azokat. – Túlságosan felidegesítettél ahhoz – elszakadtam tőle, s nyakára tértem át, amit fejének oldalra rántásával fedtem fel magam előtt –, hogy gyengéd legyek. – Fogaim közé csíptem finom bőrét, amire halkan szisszent fel, s görcsös ujjakkal kapaszkodott a felsőmbe.

– Tőled elviselem – suttogta, forró lehelete csiklandozta, és perzselte a fülemet.

– Igen? – Nyelvem hegyével végignyaltam nyakának teljes hosszán, amitől azonnal libabőrössé vált, s megremegve húzta össze magát.

– Igen – reagált erőtlen hangon, mintha már ezzel képes lennék teljesen feltüzelni. – Szeretem, amikor ilyen vagy.

– Ez a szerencséd. – Erősen haraptam bele a vállába, majd elhajolva tőle a szemeibe néztem. – Majd egyszer megmutatom a finom, lágy oldalamat – suttogtam enyhén szétnyílt ajkaira. – De ez nem az a pillanat.

Erőszakos, durva csókban részesítettem, ajkainkat teljesen eggyé olvasztva. Ezúttal sokkal könnyebben tartotta velem a ritmust, s nyelvével is ő kért utat a számba, megelőzve engem. Kéjsóvár, élvhajhász mozdulatokkal ízlelgettünk egymás szájában, miközben háta alá nyúlva elfektettem az ágyon, csuklóit feje fölé szorítva. Olyan kis vékony volt, hogy ez kézzel képes voltam lefogni őt, míg a másikkal a felső testét térképeztem fel. Hideg, hosszú ujjaimmal rögvest betaláltam a vékony, érdes anyag alá, hogy felhevült testén végigsimíthassak, nagy figyelmet fordítva érzékenyebb pontjaira – oldalát markolásztam a heves csókcsata közben, mintha szét akarnám tépni, cafatokra, aztán pedig mellbimbóira tértem át, ahol többet időztem el. Görcsösen rándult össze, mikor megérezte ott ujjaimat, de lefogott karjai nem engedték neki, hogy kapálózzon. Mikor pedig körmeimet puha bőrébe vájva karistoltam végig a felsőtestét, hogy elvezethessem magam legérzékibb pontjához, csak még jobban vonaglani kezdett alattam. Határozottan markoltam rá férfiasságára, hangos nyögést kiválva belőle, aminek elnyelése után áttértem a nyakára, hogy végignyalhassak rajta, hogy fogaimmal vörös foltokat hagyhassak rajta. Háta ívben megfeszült az élvezettől, egyre szaporábban kapkodta a levegőt, engem pedig a kiszolgáltatottsága izgatott fel még jobban – lábaira egész testemmel ránehezedtem, csuklóit pedig még mindig erősen szorítottam, hogy megmoccanni se tudjon.

– Elengedjelek? – Ajkaimat pimasz, szórakozott mosolyra húztam. – Szeretnél te is hozzám érni? – Erősebben rámarkoltam merevedésére, zenekét felszólaló nyögést felszakítva belőle.

– Ó, ha tudnád – sóhajtotta összeszorított szemekkel, én pedig halkan, önelégülten és valamilyen szinten kárörvendően nevettem el magam.

– Talán. – Újra bemerészkedtem felsője alá, de immáron a póló korcát is vittem magammal, hogy levehessem róla a zavaró ruhadarabot. Ehhez viszont el kellett őt engednem. Gyors, heves mozdulattal rántottam le róla a kemény szövetet, ő pedig kapva kapott az alkalmon, hogy átkarolja nyakamat és magához húzzon – de én gyorsabb voltam. Vigyorogva ragadtam meg csuklóit, s valamivel durvábban fogtam össze őket, mint korábban. – Azt mondtam, talán – hajoltam arcához, végignyalva arcélén. – Azt viszont nem állítottam, hogy most.

– Miért kínzol? – Oldalra dobta a fejét, mikor ismét megérezte férfiasságára fonódni ujjaimat, de immáron már csak bokszeron keresztül.

– Mert élvezem – csókoltam a hasába. – És tudom, hogy te is.

Taehyung

– Igen! – sóhajtottam, mikor újra végig masszírozta a férfiasságomat az alsómon keresztül, közben szenvedélyesen, kínzóan lassan nyalt végig az arcélemen, majd a nyakamra csúszott, s nyelvével aprócska köröket írt le a bőrömön, miközben fogaival is folyamatosan karcolgatta a felületet.

Ki akartam szabadulni, és egy picit... egy icipicit hozzáérni, a hátába marni, az ajkaimhoz húzni, szenvedélyesen, és mélyen megcsókolni, de egyáltalán nem engedett el, sőt, néha csak erősített a szorításon, miközben hevesen masszírozta a farkamat, teljes beleéléssel kényeztetve ajkaival a bőrömet. Remegtem alatta, mint a nyárfalevél, és egyre többet és többet akartam belőle.

Bár, Namjoon nemrég erőszakolt meg kíméletlenül, ha Hoseokkal voltam, mégis elfelejtettem. Eszembe sem jutott, milyen lelki fájdalom volt, ahogy Namjoon durván, kíméletlenül tett a magáévá, mert Hoseok olyan gondosan, ügyesen foglalta le minden gondolatomat, hogy egy aprócska pillanatra sem szökött be a gondolat a fejembe, hogy én nem akarnám ezt, vagy félek.

Ráadásul nem tudom, szerencsés-e, vagy sem, de még a fájdalom sem jutott el a tudatomig, és tudtam, ezt még nagyon fogom bánni az egészségemre való tekintettel, még rosszabb lesz majd minden, mégsem tudtam volna parancsolni a vágyaimnak, ösztöneimnek, amik elfogtak Hoseok mellett. – Inkább vesződjek éjjel-nappal, szenvedek minden percben, de én vele akartam lenni, még kínkeserves gyötrelem mellett is.

– Engedj el... kérlek! – nyögtem, mikor a mellbimbómra tapadt ajkaival, majd erőteljesen, durván szívogatta az aprócska részemet, mélyen megszívva annak felületét, amit egy nyüszítéssel nyugtáztam, oldalra feszítve a fejemet, összeszorított szemekkel. Közben gondosan simogatta a merevedésemet is, és olyan összhangban dolgozott a kezével és az ajkaival, hogy egy pillanatra azt hittem, megbolondulok tőle.

– Majd... talán – kuncogta, erősen megharapva a bimbómat, amit egy elhaló kiáltással nyugtáztam; fájt, nem is akármennyire, de mellette olyan élvezetet is nyújtott, hogy nem volt szívem elhúzódni tőle, vagy lelökni magamról. Durván csinálta, az tény, de érzékien, szenvedélyesen... annyira, hogy az eszemet vette.

– Kérlek! – nyüszítettem, mikor benyúlt az alsómba, majd végig masszálta a farkamat, finoman cirógatva a makkomat. Elnyíltak az ajkaim a hirtelen érzékeny részem érintése után, s megfeszült a testem, az izmaimmal együtt.

– Könyörögj még... aztán meggondolom – súgta, áttérve a másik mellbimbómra, hogy azt is kellőképpen megkínozhassa, miközben folyamatosan járatta a mutatóujját csak a makkom tetején. Remegtek a lábaim és a karjaim, főleg úgy, hogy nem is tudtam felhúzni őket...

Édes kínzás volt. A legédesebb.

– Tudod, nem akarok kötekedni, szerelmes Don Juan, de a drága, újdonsült cicumicukádat nemrég erőszakolták meg, ráadásul meg is verték... nem hiszem, hogy egészséges lenne az amúgy is fájó testébe a farkadat nyomnod, ahogy elnézem, kíméletlenül tervezve azt. – Daehyun kuncogó hangjára megdermedtem, lesápadtam, Hoseok is megakadt a mozdulataiban.

Olyan vörös lett a fejem, mint egy ráké.

Hoseok

– Daehyun, te alvilági köcsög – sziszegtem fogaim közül, mihelyst eljutott az agyamig, mi történt. Vérben forgó szemekkel vicsorogtam a cellaajtó másik oldaláról vigyorgó személyre. - Ezért széttéplek.

Úgy pattantam fel az ágyról, mint akit puskából lőttek ki. Nem érdekelt, hogy úgy állt a farkam, mintha tisztelegne, nem érdekelt, hogy ott hagytam Taehyungot, szintén felizgulva, egyedül az lebegett a szemem előtt, hogy megfogjam Daehyun fejét és szétverjem a falon, amíg vörösre nem festi a felületet.

– Mi a fasznak vagy itt? – ragadtam meg két rácsot, mintha egy veszedelmes őrült lennék.

– Csak erre jártam – vont vállat ártatlanul, amivel csak jobban felidegesített.

– Akkor most már tűnj el, mielőtt kimegyek, és ki nem taposom a lelked!

– Miért? – pislogott megjátszott ártatlansággal. – Én csak tanácsot adtam.

– Dugd fel magadnak a tanácsaidat! – rivalltam rá, de ő csak felnevetett. Ez volt az a pont, mikor megfeszült izmokkal kirántottam az ajtót a helyéről, s a vihogva eloldalgó Daehyun felé csörtettem. – Menekülj is, te rohadt szemét, mert ha elkaplak, azt egy életre megemlegeted!

– Ugyan már! – legyintett egy kecses mozdulattal, az az önelégült vigyor pedig még mindig ott csücsült szája sarkában. – Én inkább érted aggódom, mert ekkora sátrat már régen láttam! – Fejével nadrágom ágaskodó részére bökött, nekem pedig végleg elgurult a gyógyszerem. – Segítsek rajtad? – Kidülledt szemeimet látva harsányan felnevetett, tőle zengett az egész folyosó.

– Most már tényleg a szádba dugom, ha nem hallgatsz el! – Futva indultam meg utána, s már majdnem elkaptam pólója korcát, mikor egy légies mozdulattal kikerült. – Egyébként meg mi a faszt leselkedsz? – rúgtam egyet felé. – Nem hallottál a magánéletről?

– Jól van, nem kell kiakadni. – Ekkorra már valamelyest sikerült kontrollálnia magát, s csak feltartott kezekkel mosolygott rám. – Csak jót akartam Taehyungnak.

– Ha jót akarnál, már rég tenném a dolgom. – A cellámhoz visszaérve megragadtam az ajtót, és már készültem is becsapni azt, mikor Dae ismét megszólalt.

– Jól van, haver – kuncogott. – Akkor az ajtó után vágd be AZT is!

– Takarodj a szemem elől! – ordítottam, s egy fülsértő ricsajjal a hátam mögött visszatrappoltam Taehyunghoz.

Szerencsétlen teljesen megszeppent arccal feküdt, még mindig ugyanabban a pozitúrában és ugyanolyan kipirult, nyirkos bőrrel, aminek látványától minden percben képes voltam újra beindulni, megfeledkezni az előző konfliktusról, egyedül a ködös tekintetem, és a felforrt agyvizem emlékeztetett rá, ugyanis hiába vert hevesen a szívem, az határozottan lehetett Taehyungtól is.

– Megölöm egyszer – morogtam, miközben Tae fölé tornyosultam.

– Megértem, ha elment a kedved – sóhajtotta kissé szomorúan, csalódottan, s mintha picit az ő érzését akarta volna kivetíteni rám. Felvontam egyik szemöldökömet.

– Viccelsz? – horkantottam hitetlenkedve. – Most olyat kapsz, amit sosem fogsz tudni kiverni a fejedből. Ez még álmodban is kísérteni fog. – Birtoklóan tapadtam ajkaira, amitől, még ha el is ment a kedve, le is lankadt egy picit, érezhetően feltüzeltem újra. – Lassú, és kínzó akartam lenni. – Határozottan markoltam rá farkára, amitől hangos nyögés hagyta el ajkait. – De nem ebben a formában. – Lekaptam magamról is a felsőt, majd megtámaszkodtam Taehyung feje mellett. – Most nem foglak le. – Újra ujjaim közé fogtam férfiasságát, majd úgy haraptam nyakába, mintha fel akarnám szó szerint falni. – Azt akarom, hogy széttépj te is. – suttogtam fülébe. Mikor forró leheletem bőréhez csapódott kirázta a hideg, és egy mély sóhaj robbant ki belőle. – Ahogy azt én fogom tenni veled.

Taehyung

Nekem tényleg meggyőződésem volt az, hogy elment a kedve tőle, hiszen annyira dühösen, és agresszíven lépett fel Daehyun ellen, hogy meg sem mondtam volna, hogy... hogy még inkább beindult.

Mikor megmarkolta a férfiasságomat, majd a nyakamba harapott, mélyen felnyögtem, megremegve, s mikor megéreztem a nyelvét is a bőrömön, miután kidugta azt ajkai között, felsóhajtottam, félig lehunyva a szemeimet. Azt hittem, hogy nekem is elment a kedvem, de Hoseok egy másodperc leforgása alatt bebizonyította, hogy ez nem volt így. Legalább annyira korbácsolta fel az érzékeimet, amennyire az előbb, ha nem jobban és erőteljesebben.

Halk nyöszörgés kíséretében a hajába csúsztattam a vékony, hideg ujjaimat, mikor hirtelen a mellbimbómra tapadt ajkaival, majd nyelvével körülményesen, izgatóan végig nyalintotta, majd abba hagyva a gyengéd tevékenységet, kissé erősen ráharapott a fogaival, amit egy nyüszítéssel nyugtáztam minden egyes mozdulatát, miközben a merevedésemet izgatta a kezével, folyamatosan, komótosan, de nem erőteljesen és durván. Éppen, hogy érintett csak, és egy idő után azt hittem, bele tudnék őrülni.

– Kérlek – nyögtem elhalóan, oldalra döntve a fejemet, mikor keményen megszívta a mellbimbómat, majd miután úgy helyezkedett, hogy a lábaim közé férkőzhessen, automatikusan vontam fel minkét lábamat, a legszélesebb terpeszbe nyitva őket, amire csak képes lehettem.

– Mit kérsz? – kérdezte halkan, benyúlva a boxerembe, megmasszírozva egész merevedésemet, végig rántva rajta. Megvonaglott a testem a mellbimbóm gyötrő érzésétől, és attól, ahogy a férfiasságomat kínozta közben. Hihetetlenül jó érzés volt. Szinte azonnal úgy éreztem, hogy el tudnék élvezni, de olyan lassan csinálta, hogy ez azt hiszem, lehetetlen lett volna, ugyanis elég ingert nem kapott a testem ahhoz, hogy a gyönyör kapuiba léphessek.

– Téged! – nyöszörögtem, teljesen elhalóan, miközben finoman fellöktem a csípőmmel. Nem tudom, hogyan csinálta, de frappánsan, tökéletesen ellopta a gondolataimat, és mintha kidobta volna őket a kukába, a rossz tapasztalataimmal együtt. Nem tudom, miért nem villogott a fejemben semmi negatív emlék, s nem tudom, hogy annak hatására miért nem ellenkeztem ezt az alkalmat követően sem.

Lehet, hogy meg kellene valakit kérdeznem erről.

Lehet, annyira ki vagyok éhezve a szeretetre, vagy az ahhoz hasonló emócióra, hogy még ilyen fájdalmakkal is képes lennék alá vetni magam egy együttlétnek, csak érezzem, hogy valaki törődik velem, csak… higgyem el, hogy valaki szeret engem?

– Igen? – kuncogta, kíméletlenül a mellbimbómba vájva a fogait, körmével végig karistolva a bal combomon, közben a másik kezével a merevedésemet izgatta. Fogalmam sincs, hogyan és mivel tartotta meg magát, de... nagyon jól csinálta. Bár, Hoseokról beszélünk...

Hoseok

Hangos nyöszörgését hallva az ajkaimon ülő vigyor csak egyre szélesebb lett, szinkronban fokozódott az agyamat ellepő vörös köddel és a szememre ülő sötétséggel. Talán még az első alkalommal se éreztem ilyet. Ahogy könyörgött, ahogy kérlelt, követelőzött, egyre csak erősítette bennem a vágyat, élvezetes nyögéseiről és sóhajairól nem is beszélve. Akartam őt. Mindennél jobban. Azonnal.

– Ne várass tovább, kérlek – emelte fel a fejét, hogy jobban lásson engem. Szétnyílt ajkai közül egyenlőtlenül áradt kifelé a forró szén-dioxid.

– Cssss... – búgtam oldalába, mikor végignyaltam rajta. – Azt csinálok, amit akarok – pillantottam rá, teljesen elködösült tekintettel. – Ha szeretnél valamit – hajoltam közelebb –, tegyél érte. – Kíméletlenül vájtam fogaimat az álla alatti puha bőrrészbe, amitől sikítás szerű hang hagyta el ajkait. Éreztem, ahogy megremegett alattam, üzenve, hogy akármennyire élvezi, rettenetesen fáj neki egy-egy erőszakosabb, durvább megmozdulásom. Nem tehettem róla, a kiszolgáltatottságával izgatott fel igazán.

Szavaimat hallva azonban, nem húzta tovább az időt. Lelökve magáról egyenesedett ülő helyzetbe, s megfogta pólóm alsó szegélyét, majd egy gyors mozdulattal lerántotta rólam, mielőtt ajkaimra nem hajolt egy szenvedélyes, kéjsóvár csókot kérve tőlem. Készségesen adtam meg neki, egyre csak inkább elmélyülve szájüregében, viszont mikor szemérmetlenül és teljesen váratlanul rámarkolt a farkamra, akaratom ellenére szakadt fel belőlem egy mély, élvezettel teli sóhaj. Tagadhatatlanul meglepett a közvetlensége, az, hogy képes volt kézbe venni a dolgokat – szó szerint. Lábaimat széttárva sóhajtoztam szájába, amíg vékony ujjaival ügyes, masszírozós mozdulatokkal kényeztetett, s hajánál fogva húztam közelebb magamhoz, hogy morgó hangomat elnyelhesse.

– Milyen ügyes vagy – suttogtam ajkaira, két nyögés között. Tényleg, meglepően jól dolgozott rajtam, s nem hittem, hogy esetleg Namjoonon gyakorolt volna, mert egészen biztos, hogy egy ujjal sem ért hozzá. Dagadt a mellkasom a teóriától, miszerint nekem sikerült kihozni ezt belőle, hiába volt a vérében, hiába jött neki minden ösztönösen, engem ajándékozott meg vele. A gondolattól sejtelmes, ravasz vigyor kúszott ajkaimra, ami akkor is ott csücsült, mikor Taehyung nyakamat kezdte csókolgatni, miközben ujjaival a nadrágomat hámozta le rólam. Fényévekkel visszafogottabban csókolt, simogatott, és karmolt, mint én, de ezek a pihekönnyű mozdulatok is képesek voltak akár a Mennyországig repíteni. Úgy éreztem, ha nem kapom meg hamarosan minden porcikáját, felrobbanok.

Egy hirtelen, kíméletlen mozdulattal ragadtam őt meg, s fordítottam rajta, hogy háttal legyen nekem, amit egy halk nyöszörgéssel nyugtázott. Válla fölött kísérelt meg rám pillantani, de esélyt se adtam több mozgásra – azonnal fölé tornyosultam, s ajkaira hajoltam, majd szabaddá téve egyik kezemet elkezdtem magunkat megszabadítani a maradék, feleslegessé vált ruhadaraboktól.

– Hamarosan megkapsz – búgtam fülébe, végignyalva azon, s közben lerántottam róla a boxert.

– Megint csak a szád jár – lihegte két csók között. Pár milliméterre elhajoltam tőle egy kirívó szemöldökvonás kíséretében, de tekintetemet még mindig nem szakítottam el az övétől.

– Igen? – Alig, hogy ezt kimondtam, úgy markoltam rá fenekére, hogy ujjaim is elfehéredtek. Alsó ajkába harapott a hirtelen jött fájdalomtól, de hangját már nem bírta magában tartani, mikor körmeimmel mélyen végig karmoltam a már eleve sajgó részt. – Biztos vagy te ebben? – Hiába tettem fel a kérdést, képtelen volt válaszolni, engem pedig egyre csak ingerelt a látványa és az elhaló hangja.

Miután elengedtem fenekét, újra közel hajoltam hozzá, s vállát, arcát hintettem be nyálas csókokkal, hogy apró rést varázsoljak ajkai közé az ő sóhajainak segítségével – s mikor már eléggé szétnyíltak ajkai, két ujjamat a torkáig dugtam. Rövid öklendezés után már engedelmesen szopogatott, egyre több nyálat termelve, ami vékony csíkokban folyt végig álla két oldalán, várva, hogy csókjaimmal tüntessem el őket.

Lassú ritmusban mozgattam ujjaimat a szájában, ahol tökéletes, játékos nyelvkörzéssel tett eleget követelőzésemnek. Akárhányszor elképzeltem, ahogy ugyanezt csinálja, csak máshol, alhasam remegni kezdett, tüdőm pedig mámorral telt meg, hogy képtelen legyek lélegezni.

Hangos cuppanással reagált, mikor kihúztam szájából a már kellőképpen nyálas ujjaimat, majd azonnal lilás tincsei közé fúrtam ujjaimat, hátra húzva fejét, hogy azzal egy pillanatban toljam fel neki egyszerre a két ujjamat. Fülsértően, de valahol eget rengetően izgatóan kiáltott fel, nem hiába rántottam még közelebb magamhoz a fejét, s kezdtem el ollózni benne, fokozva egy időben a fájdalmát és élvezetét. Hosszan és lassan nyaltam végig arca teljes hosszán, forró levegőt kilehelve magamból, amitől Taehyungon átfutott a remegés. Imádtam így látni, így hallani, és így érezni magam alatt.

Taehyung

Nem hazudnék azzal, ha azt mondanám, hogy hihetetlenül fájt, amit csinált. Egyszerűen olyan érzés volt, mintha bármelyik pillanatban szét tudnék szakadni, olyan... olyan kíméletlen volt minden egyes mozdulata, hogy egy idő után már éreztem, hogy belehasad a testem. Azonban a fájdalmas kínzás mellett, ahogy csókolgatott, ahogy puszilgatott, ahogy kissé erőszakosan, de törődött velem, olyan aprócska élvezetet nyújtott, hogy teljesen sikerült kizárnom a fájdalmat magamból, s ha nem sikerült, akkor csak hozzá adtam az élvezethez, ami hatalmas pluszt adott.

Haloványan mosolygott a számra, kissé őrült görbületre húzva ajkait, miközben a másik kezével megkereste a férfiasságomat, majd kitapintva húzta végig rajta hosszú ujjait, ami azonnal egy elhaló sóhajt és nyögést váltott ki belőlem, automatikusan feltolva a csípőmet, fellökve vele, jelezve, hogy adjon minden érzésből többet, főleg saját magából. Természetesen, halk kuncogást hallatott a reakciómat látván, majd finoman felém hajolt, s minden finomságát meghazudtolva sajátította ki az ajkaimat követelőzően, nem kímélve őket. Harapta, marta, tépte a dús, puha párnácskáimat, egy idő múlva pedig már-már éreztem a fémes ízt is keveredni az ajkaink között. Abban a pillanatban húzta ki belőlem az ujjait, majd egy sejtelmes, széles vigyor kíséretében a szemeimbe nézett, hosszú-hosszú másodpercekig. Vizslatta az arcomat, a könnyes szemeimet, a szempilláimat, amik végein apró könnycseppek ültek, a kipirult arcomat, az elnyílt ajkaimat... s mikor végzett a terepszemlével, felszusszantott, türelmetlenül, és akaratosan. Fáradtan préseltem a fejemet jobban a párnába, lehunyva a szemeimet.

– Szeretném, ha szemben lennél velem... de majd legközelebb... vagy a vége-felé fordítok – kuncogta a fülembe, finoman megharapdálva a cimpámat, mire felnyitottam a szemeimet, a sarkukból figyelve őt, megremegve, mikor éreztem, hogy a makkja a fenekemnél van. Fel voltam készülve persze a következő fájdalomsorra, azonban mikor elmerült bennem, megfeszült minden izmom, s ha nem tartott volna meg a csípőmnél, és a lábaimnál, biztos, hogy az ágyra zuhantam volna a hirtelen fájdalomtól.

A fejemet erősebben nyomtam a párnába, ő pedig még csak időt sem adott nekem pihenni egy kicsit, hirtelen rákulcsolta az ujjait a merevedésemre, mintha attól félne a hirtelen eltorzult arcom láttán, hogy én bizony itt semmit nem fogok élvezni. Pedig ezt is élveztem, csak... csak fájt. Ha nem kulcsolta volna a tenyerét a merevedésemre, biztos, hogy nem élveztem volna ennyire, de amint rámarkolt, s lassan kezdte el simogatni, felkorbácsolta a hirtelen lezuhant kéjsóvárt bennem, amit egy mély nyögéssel nyugtáztam. Hallottam, hogy elkuncogta magát, majd nem hagyva nekem további időt, hogy szokhassam a helyzetet és a méretét, elkezdett bennem mozogni.

Automatikusan nyögtem fel, kissé fájdalmasan, teljesen a párnába nyomva a homlokomat, markolva az ujjaimmal a párna huzatát, haloványan remegve, görcsösen szorongatva a hanyag textilanyagot. Iszonyatosan fájt. Jobban, mint az előző – ami nem csoda, tekintve, mik történtek ma –, és nem tudtam hová tenni magamban az érzést, hová sorolni, hogy miért élvezem még ennek ellenére is.

Miért olyan ő, mintha egy angyal lenne?

Mintha minden, amit ő okozna, jó lenne...

Azt hiszem, bármit tehetne velem, nekem biztosan jól esne.

Ha megölne, halálom után sem tudnék rá haragudni, sőt, könyörögnék, hogy a karjaiban halhassak meg. – Ilyen a szerelem? Ilyen groteszk, ijesztő, bonyolult, gyomorforgató, és mocskos? Ha igen, az sem zavar; élvezem, minden percét, élvezem a mocskosságot, ami hozzám tapad, ha a közelében vagyok.