Lust (V)iolent Muse (19/?) VMin

Cím: Lust (V)iolent Muse

Alkotó: Nana & Nóri

Hossz: ??

Besorolás: +12
Párosítás: Jimin (Park Jimin) & V (Kim Taehyung) [BTS]

Műfaj: AU, Humor;

Figyelmeztetés: Trágár beszéd; slash, bromance

Összefoglalás: Jimin és Taehyung gyerekkori legjobb barátok, ráadásul egy egyetembe is járnak, azon belül egy osztályba is és mind a ketten művészeten hallgatók. Nem tudnak egymás nélkül létezni, képesek lennének a másik hiányába akár bele is halni; olyanok, akár a testvérek. Jimin részéről főleg, ugyanis ő egyke, így Taehyung a mindene és ebből adódóan minden butaságát el is nézi barátjának, ami sokszor keveri őket slamasztikába. 
Jimin túl elnéző és egy földre szállt angyal, míg Taehyung túl lobbanékony és egy igazi kisördög... 

Hozzáfűzés: Ééééééés itt is van a folytatás! :3 
Reméljük, tetszeni fog nektek! <3
Jó olvasást! <3

Nóri írja Taehyungot!

Nana (én) írja Jimint! :3

Taehyung

Konkrétan sokkolva állok azon a helyen, ahol épp megálltam, mivel Jimin teljesen más lett. Olyan... olyan ellenséges és gúnyos, olyan rideg. Még sosem láttam ilyennek, még akkor sem, amikor rosszul lett, egyáltalán nem volt ilyen ezelőtt, olyan mintha... mintha én lennék most a legrosszabb az életében. Aztán ott van az is, ahogy elküldött Jungkookkal kefélni... ember még csak most jöttünk össze, vagyis ilyesmi.

Meredten bámulok a teraszajtóra, ahol Jimin ment ki, s látom is, ahogy a cigit szívva hagyja, hogy a hűvös levegő belesimítson vörös tincseibe, hogy meglebegtesse azokat. Úgy néz ki, hogy nagyon dühös rám, talán dühös, mert összejöttem a kisebbel? Talán ő akart vele kapcsolatot létesíteni? Pedig, azt mondta, hogy ő nem akar együtt lenni Jungkookkal, vagy talán csak nem merte elmondani, hogy még is? Félt, hogy buzinak nézem? Ugyan, miért nézném, amikor én is ráléptem ennek az útnak a kikövezett részére. Alsó ajkamat beharapva, azonnal kimegyek hozzá, hiszen ha nem tudom meg a dolgokat, lehet, hogy nagyon rosszul lépek, lehet, hogy örökre elveszítem a másikat. A teraszajtót kinyitva, azonnal kiengedem magam a hűvös levegőre, amitől felhevült bőröm azonnal libabőrbe fut át.

– Jimin… – szólítom meg, amitől a másik frusztráltan felsóhajt, majd rám sem emelve íriszeit, beleszív a cigibe.

– Mi van? – löki oda a kérdést, amitől rosszul érzem magam, hiszen ebből már tudom, hogy kurvára nem kíváncsi rám.

– Te... szeretnél Jungkookkal lenni? Szereted őt? – kérdezem halkan, majd abban a pillanatban felém fordítja fejét, tekintetében csak úgy süt a harag, amit egyenesen felém táplál.

– Nem, kurvára nem szeretem Jungkookot és nem is szeretnék vele lenni! De menj be inkább, míg meg nem fázol, az kéne még, hogy én pátyolgassalak! – emeli meg dühösen hangját, kezével az ajtó irányába mutat, hogy merre is kéne távoznom.

– De, akkor mi a… – nem tudom befejezni, mert az ordításával belém rekeszti a szót.

– Menj be! Kurvára menj be! – kiabálja, sőt felém tesz egy indulatos lépést is, amitől hátrálnom kell, hiszen ez a harag, amit táplál irántam, szinte süt.

– De…

– Nem! Egy szót se, csak takarodj innen! Menj beszélgess Jungkookkal, mássz a szájába, aztán a seggébe is, vagy fordítva, bánom is én, de takarodj innen, kurvára nem akarok veled beszélni! – kiabál, amit természetesen senki más nem hall a hangos zene miatt.

Viszont nekem nyelnem kell egy nagyot, hiszen Jimint még soha, de soha nem láttam ilyennek. A múltkorin is túltesz ez a düh, de az a baj, hogy nem tudom mivel vívtam ki ezt a haragot nála. Talán... talán rájött, hogy ő nem is akar férfiakkal együtt lenni? Talán elcsesztem a barátságunkat az extrákkal?

– Mire vársz még?! Menj innen! – üvölt rám, amitől összerezzenek, majd hátrálok egy lépést, hogy teljesítsem a kívánságát. Szomorúan és csalódottan fordítok hátat neki, megremegő ajkakkal sétálok be a szobába, hogy ne érjen egyszerre az a fagyos levegő és Jimin dühös pillantása. Fáj, nagyon fáj, hogy így beszél velem, hogy ilyen utálattal és dühvel néz rám. De lehet, hogy így lesz a legjobb, lehet, hogy ez kell, hogy végre normálisan tudjon nélkülem élni, hiszen tényleg mindig, de mindig a seggében vagyok, egy nyugodt perce sincs nélkülem, ami rossz. Lehet, hogy erre ő is rájött és így próbál elvadítani magától, ami végül is sikerül neki. Jungkook ajánlatát pedig, így tutira elfogadom.

Ha... ha vele vagyok, Jimin talán tud majd boldogulni, tud majd valamit kezdeni az életével, normálisan tud majd élni, nélkülem, ahogyan annak már meg kellett volna történnie. Olyan vagyok már neki, mint egy púp a hátán, mint egy rossz barátnő, aki mellől nem tud lelépni, nem tud egy szaros lépést sem tenni. Jobb lesz ez így. Sokkal jobb lesz ez így, még akkor is, ha rettenetesen fáj.

Jimin

Mérhetetlenül dühös, és csalódott voltam. Legszívesebben úgy zokogtam volna, akár egy kisgyerek, és a kifakadásom közben kezdtem megsajnálni Taehyungot, amiért olyan hangnemben beszéltem vele, amilyenben talán nem kellett volna, de nem tehettem róla, annyira mérges, annyira dühös voltam, hogy képtelen voltam megállj parancsolni az indulataimnak – főleg ittas állapotban. Ki tudná olyankor visszafogni magát, főleg, ha valami eget rázó sérelem érte?

Nem volt kedvem visszamenni a kis összejövetelre, inkább kint maradtam egy üveg társaságában, s egy idő után már a hideg lapon ülve vedeltem magamba az alkoholt, folyamatosan, egyenként szívva el a cigarettákat, közben pedig néztem a város fényeit, hogyan hunynak ki, majd izzanak fel újra. Csípős hideg volt, normális esetben biztos iszonyatosan fáztam volna, de a düh, és az alkohol szó szerint forrósították a bőrömet, így való igaz, fáztam, de mégsem; volt, mikor melegnek éreztem a körülöttem lévő világot, és csak a meggondolásnak köszönhettem, hogy nem kezdtem heves vetkőzésbe.

Képtelen voltam elhinni az egészet. Mikor lett Taehyungból ilyen ember? Mikor… mikor kezdett úgy viselkedni, mint egy hímkurva? Bár, jobban belegondolva, lehet, hogy már akkor, amikor kitaláltuk ezt a barátság extrákkal dolgot. Egy normális ember mikor menne bele ilyesmibe, főleg, hogy két férfiról is volt szó? – Talán én sem voltam különb, talán óriási hibát követtem el azzal, mikor felhoztam ezt neki, és megállapodtunk ebben. Én is idióta voltam, és a saját marhaságomra faragtam rá.

Ő boldog lesz Jungkookkal, én pedig elmartam magam mellől mindig mindenkit, mert szerintem már évek óta szerettem Taehyungot, csak az utóbbi időben sikerült ráébrednem. Talán ezért volt mindig romhalmaz minden kapcsolatom, mindig mindenkiben őt kerestem, a jó-és rossz tulajdonságait egyaránt.

Hogyan szerethettem bele a legjobb barátomba? Hogyan szerethettem bele a számomra legkedvesebb emberbe? Annyira szerencsétlen vagyok, annyira marha, idióta… Hogyan hihettem azt, hogy ő talán többet érezne nálam? – Marha vagyok. Egy igazi hatökör.

Mire feleszméltem, már elhallgatott a zene, és amint a telefonom kijelzőjére pillantottam, miután azt előhúztam a zsebemből, rájöttem, hogy már hajnali öt volt. Mély sóhajjal, teljesen átfagyott bőrrel keltem fel a hideg kőről, hogy kitárva ezután az ajtót, bemehessek a lakásba. Aránylag egész sötét volt, csak két ember hangját tudtam kivenni a konyhából: Jungkook és Taehyung. – Azonnal fintorba futott az arckifejezésem, és kissé illuiminatív mozdulatokkal ugyan, de letettem az üres üveget az asztalra, ezután pedig be sem nézve a konyhába haladtam el az ajtó előtt, hogy lezuhanyozhassak, egy beszélgetésfoszlány azonban megállított mindennemű mozdulatomban:

– Őszintén, mikor megcsókoltál aznap, tényleg undorodtam tőled, borzalmasan éreztem magam, de… pár nappal utána már inkább a kíváncsiság kezdett dolgozni bennem, aztán pedig a vágyakozás, később pedig rájöttem, hogy akarlak téged. – Jungkook hangja gyengéd volt, lágy, mégis romantikus, és szeretetteljes, az én szívem pedig összeszorult, egy szempillantás alatt.

– Ez nagyon kedves tőled, Jungkook. Jól esik ezt hallani valakitől. – Ajkaimat egymásnak préseltem, lehunyva a szemeimet.

– Azt hiszem… – Nem akartam hallani, így tettem egy lépést, de sajnos még így is eljutott a fülemig a fiatalabb mondandója: – Szeretlek téged.

Megremegtem, majd amilyen lendületben indultam fürdeni, olyan vehemenciával fordultam sarkon, majd indultam a bejárati ajtó felé. – Na nem! Én biztos nem fogom végig hallgatni, ahogy ezek szerelmet vallanak egymásnak! Egyáltalán Taehyung mióta szereti?! Hát nekem azt mondta, csak féltékenységből tette! Elegem volt, mindenből, az egészből, főleg abból, hogy már nem tudtam eldönteni, Taehyung szava mikor igaz, és mikor hazug. Nem tudtam, igazat mond-e, igazat mondott-e, és igaz-e az, amit most cselekszik. Az egészből elegem volt.

Rohamos igyekezettel kaptam magamra a bakancsomat, majd a fekete, textilkabátomat, és úgy léptem ki az ajtón, mint egy dúvad, mégis figyeltem rá, hogy óvatosan csukjam be azt magam után.

Faszom az egészbe! – Legszívesebben elmennék IU-hoz, kiadnám a dühömet, lefeküdnék vele, legalább egy kicsit érezzem már jól magam, de nem akartam sem IU-t bántani, sem saját magamat, hiszen tudtam, másnapra ezt megbánnám. Őhelyette inkább Yoongihoz vettem az irányt, mert való igaz, meg volt a stílusa, nagyon lekezelő, tahó tudott lenni velem, és a többiekkel is, mégis tudtam, hogy… rá most számíthatnék. Anélkül könnyítene a lelkemen, hogy bármit mondanék neki.

Muszáj voltam eltölteni egy kis időt Taehyung nélkül. Besokalltam, elegem volt, nyugalomra vágytam, pár nap… csendre, és relaxra.

Magammal akartam törődni, az életben egyszer szükségét éreztem, hogy csak és kizárólag a saját érdekeimet helyezzem előtérbe. Végül is, miért kellene foglalkoznom Taehyunggal? Jungkookkal jól meglesz ő, oda is költözhet hozzá, aztán éljenek boldogan, engem pedig hagyjon békén mind a kettő.

Taehyung

Jungkook vallomása konkrétan sokként ért, hiszen még életemben nem éltem meg azt, hogy egy férfi szerelmet vall nekem. Lányoktól kaptam már kis milliót, de férfiaktól még soha. Igazából nem is tudom, hogy miként kéne ehhez viszonyulnom, mert az az igazság, hogy ugyebár én nem vagyok Jungkookba szerelmes, ami evidens. Megbántani nem szeretném, de a helyzet az, ha hazudok neki, az sokkal rosszabb lenne nekem is és neki is. Aranyos, hogy ezt elmondta nekem, hogy így bevallotta az érzéseit, de egyelőre nem tudok vele mit kezdeni. Ezenkívül, Jimin viselkedése is zavar. Fáj a mellkasom, hogy tudom valami rosszat tettem, vagyis, hogy rosszat tettünk. De, ha megbánta a reggeli esetet, miért nem azt mondja? Én nem haragudnék, vagy sértődnék meg amiatt, ha azt mondaná, hogy hiba volt és soha többé nem akar velem lefeküdni, amit megértek, csak hát... ezután, ha járok Jungkookkal, amúgy sem tudnánk lefeküdni, mert ezzel a barátság extrákkal megszűnik, amit sajnálok, mert Jimin... Jimin tényleg túl jó, túl szenvedélyes, túl szexi és egyben túl romantikus.

Érzem, ahogy megrebben az alhasam már csak attól is, ha visszagondolok a reggelre. Jimin nem csak barátnak tökéletes, hanem szeretőnek, egy párnak is. Kár, hogy mi csak barátok vagyunk és nem többek. Úgy érzem, hogy vele... vele talán túl jó párost is alkothatnánk, olyat, amilyet Jungkookkal lehet, hogy soha. Erre a gondolatra hatalmasra nyílnak a szemeim, majd megcsóválva a fejem, lekeverek magamnak egy jókora pofont, ami hangosan csattan az arcomon.

Miket gondolok? Ilyet nem szabad, főleg most, hogy belementem ebbe a kapcsolatba.

– Öhm, Taehyung? – hallom meg Jungkook hangját, így ahogy odapillantok, látom ahogy a tekintetemet keresi, amit megtalál, mikor találkozik íriszem az övével. – Minden okés?

– Ah, persze, csak elgondolkodtam, ne haragudj – mosolyodom el kedvesen, amit a fiatalabb viszonoz, majd tenyerét a kézfejemre helyezi.

– Semmi baj, viszont... nem válaszoltál – neveti el magát, miközben megszorongatja a kézfejemet. Azonnal aggódva nézek rá, hiszen azt se tudom, hogy mit mondott, vagy esetleg a vallomására várja a válaszomat? – De nem is muszáj, tudom, hogy ez így hirtelen jött, te biztos még nem így érzel, ezért adok időt. Nem várom el, hogy azonnal válaszolj, menjen minden a normális tempóban – emeli meg kezem ajkaihoz, majd hint kézfejemre egy csókot, amit megmosolygok. Tényleg aranyos, Jungkook egy tündér.

Tény, hogy eleinte nem jöttünk ki jól, mármint a csók után, de most minden más. Azt hiszem, jobb lesz, ha adok egy esélyt ennek, mert lehet, hogy megszeretném és Jimint is békén hagyhatnám, nem lenne az, hogy minden gondolatomat ő töltse ki, nem lenne az, hogy úgy járjak utána, mint egy kiskutya, vagy fordítva. Igen, ez egy jó döntés lesz. Jó lesz, hogy végre ő élje a saját életét, és jó lesz, ha végre én is felnövök.

– Köszönöm. Ígérem, nem hagylak válasz nélkül – mosolygom, amit ő már is egy csókkal pecsétel meg, amit viszonozok neki. Tényleg furcsa, hogy most Jungkook nyelvét és csókját érzem Jiminé helyett. Furcsa, hogy nincs az a tipikus dohány utóíze a csóknak és furcsa, hogy nem az ő kellemes illatát érzem, hanem valaki másét. Igen, ez is azt mutatja, hogy milyen szinten rá vagyok akaszkodva. Le kell szoknom Jiminről, meg kell tanulnom nélküle élni, még ha fáj is érte a szívem.

Ezután, már mind a ketten elbeszélgettük az időt, volt már reggel nyolc óra is, amikor úgy döntött a fiatalabb is, hogy ő inkább hazamegy, mivel hulla fáradt, így biztos, hogy a napot átalussza, amit megértek. Kikísérve az ajtón, már csak egy hangos sóhajjal nyugtázom, hogy a nappali egy szemétdomb lett. Nem voltunk sokan, de még is olyan, mintha egy csorda egyetemista bulizott volna. Sörös doboz mindenhol, a vodkás üvegekről nem is beszélve. Azt hiszem, hogy az alvást most hanyagolom, azonban Jimin már biztos lefeküdt aludni. Jobb, ha összepakolok, ezzel is segítve neki, viszont, amint belépek a szobájába, meglepődve látom, hogy nincs ott, sőt a nappaliban, de még az anyukája szobájában sincs bent. Azután veszem csak észre, hogy nincs a cipős szekrénynél sem a bakancsa, sem a kabátja, ami eddig az enyém mellett pihent. Ilyen korán még is hova ment? Pihent ő egyáltalán? Aggódva sóhajtok egyet, majd a telefonomat előkotorva a zsebemből már is egy üzenetet írok neki.

"Szia, remélem rendben vagy. Úgy eltűntél, remélem részegen nem csinálsz valami hülyeséget..."

Amint elküldöm, már is a nappaliba megyek, hogy végre összetakarítsam ezt a szemetet, amit magunk után hagytunk.

Jimin

Nem mentem haza sem aznap, sem másnap, sem azutáni nap. Muszáj voltam lehiggadni, kiszellőztetni a fejemet, egy kis magányra volt szükségem, Taehyung, és minden hülyesége nélkül. Hihetetlen mód mellkasba vágott az, hogy képes volt Jungkookkal kapcsolatot építeni, amikor emlékeim szerint csak azért csókolta meg akkor az erkélyen, mert dolgozott benne a kicseszett féltékenység. Csalódott voltam, dühös, és mérhetetlenül fájt a szívem, ugyanis éreztem, a másik nem lehet az enyém, nem csak perpillanat, hanem soha.

Yoongit nem zavartam, nem is kérdezett semmit különösebben, csak egyszer szegezte nekem a kérdést, miért nem vagyok otthon, és mi a bajom, de mikor megkértem rá, hogy erről inkább ne is kérdezzen, nem faggatott tovább. Beengedett a lakásába, és kijelentette, hogy addig maradok, ameddig csak szeretnék. Ő persze, minden nap elment iskolába, én véletlenül sem akartam az intézmény közelébe kerülni, ugyanis tudtam, Taehyung bejár – valószínűleg –, és nem tenne jót nekem, ha összefutnánk valahol. Nem, nem akartam.

Agonizáltam, akár egy ostoba tinédzser – egész nap a vendégszoba ágyán feküdtem, plafonra meredt tekintettel, gondolkodva azon, hogyan lehetne ezt helyrehozni, hogyan lehetne a barátságunk olyan, mint régen, mélyebb érzelmek nélküli, de rá kellett jönnöm, hogy ez már késő bánat. Nem tudom csak úgy kiiktatni magamból azokat az emóciókat, amiket táplálok a fiatalabb iránt, akkor sem menne, ha valaki kést fogva a torkomhoz, vagy megteszem, vagy nem – akkor venném az utolsó légvételemet is.

Emellett azt is tudtam, hogy nem volt fair, amit csináltam – a másikkal szemben –, hiszen csak úgy leléptem, se szó, se beszéd, és tudtam, szinte tudtam, fogalma sem lehet róla, mi lehet a bajom, ez pedig logikus. Taehyung nem egy agytornász. Nem, nem bántani akarom ezzel, de ha valaki furcsán viselkedik vele, azonnal azt hiszi, vele van a baj, kattogni kezd, mígnem kirobban belőle valami, ekkor kezd bele az eget rengető hisztériába, mert fogalma sincs arról, mit és hol rontott el. Tudtam én, valami ilyesmi játszódhat le benne, de kénytelen voltam egyedül, tisztán gondolkodni a helyzeten, megoldást találni, olyat, ami mind a kettőnknek jó, úgy, hogy nem sejti, mit rejtegethetek a szívem mélyén. – Anyának persze szóltam, hogy pár napig kimaradok, de a miértet neki sem mondtam el. Szükségem volt arra, hogy mindenki békén hagyjon, mindenki elkerüljön, senki ne jöjjön a közelembe és érjem hozzám. Lelkiválságban voltam, és egyelőre fogalmam sem volt róla, mit kezdjek ezzel az egésszel…

– Mit kérsz enni? – kérdezte Yoongi, mire felsóhajtottam, a kabátomat véve fel magamra.

– Semmit, köszi. Hazamegyek, mert már hatodik napja nem jártam otthon. Ideje lenne hazatolnom a seggemet – mosolyogtam rá, miközben begomboltam a kabátom gombjait, ő pedig félszegen bólintott.

– Kérdezhetek valamit?

– Kérdezz – mondtam, megigazítva a kapucnimat, kíváncsian nézve rá.

– Mi volt a bajod? Ebben a hat napban nem láttalak, maximum naponta egyszer enni és fürdeni. Tudom, mit kértél, de már tíz éve barátok vagyunk, és sosem láttalak ilyennek – döntötte fenekét a konyhapultnak, érdeklődően méregetve.

– Őszinte legyek hozzád? – kérdeztem, hajamba túrva ujjaimmal, megtáncoltatva enyhén narancs, rezes tincseimet, kerülve Yoongi pillantásait.

– Kérlek. – Felóhajtottam, majd ezután zsebre dugtam az ujjaimat, összepréselt ajkakkal nézve rá, aztán végre szólásra nyitottam ajkaimat:

– Belezúgtam Taehyungba. Igazából, egyik nap nálam aludt, még elég régen, és nem tudom, hogyan, egymásra kattantunk, nem részletezném, ha nem baj.

– Megköszönném. Tovább?

– Aztán ezt így folytatgattuk, bár, nem sűrűn, de elvoltunk egymással. Mikor történt vele a baleset, akkor jöttem rá, mennyire szeretem, és a buli napján, reggel, hát… lefeküdtünk – szuszogtam, lehunyva egy pillanatra a szemeimet. – Ő meg este már Jungkookot csókolgatta, és ölelgette, ráadásul hallottam, ahogy az a szamár szerelmet vall Taehyungnak. Besokalltam, muszáj volt Taehyung nélkül eltöltenem egy kis időt – adtam választ majdhogynem mindenre, kissé félve, azonban Yoongi szemeiből nem csöpögött sem az undor, sem pedig a megvetés egy halvány szikrája sem.

– Miért nem vallod be neki? Figyelj, összejött Jungkookkal, tisztázd vele az érzéseidet. Jungkook egyik nap elkísérte őt hozzátok, szóval, komolyak lehetnek a szándékai, emellett tegnap és tegnap előtt nála is aludtak. – Fintorra húztam az ajkaimat, összeszorított fogakkal. – Mondd meg, mit érzel.

– Szétbaszom a barátságunk – mondtam halkan, elesetten nézve rá, eltüntetve magamtól a maradék mérget is, ami az együtt alvás ténye váltott ki belőlem.

– Az már el van baszva. Nem veszíthetsz igazából semmit. Elmondod az érzéseidet, tisztázod azt Taehyunggal, és lesz, ami lesz – mosolygott rám, mire felsóhajtottam, lehajtva egy picit a fejemet. – Aggódik érted. Ma egész nap a nyakamon lógott, hogy nem-e láttalak, nem tud rólad semmit, szünetben pedig elsírta magát, hogy biztos nagyon megbántott valamivel. Mondd el neki, mit érzel, tudasd vele, hogy nem kifejezetten ő baszott el valamit, csak így jött ki a lépés. Nem haragudhatsz rá azért, mert valakivel összejött, mikor te nem voltál vele őszinte. – Felemeltem a fejemet, apró mosolyt villantva felé.

– Igazad van.

– Akkor sipirc, mondd el neki, mit érzel, ha baj van, az ajtóm nyitva, tudod – mosolygott rám újból, miközben felém lépdelt, és szorosan magához ölelt. – Kis buzikám.

– Utállak...