Vesania - VKook (12/?)

Cím: Vesania

Alkotó: Nana 

Hossz: ?
Párosítás: VKook/TaeKook - Taehyung x Jungkook (BTS)

Besorolás: +16

Műfaj: AU, dráma, romantikus

Figyelmeztetés: Trágár beszéd; slash, bromance

Összefoglalás:  Jeon Jungkook: egy átlagos fiatal, átlagos tinédzser, átlagos diák, átlagos élettel, nem létező problémákkal. Nincsenek különösebben gondjai; szereti a szüleit, mesekönyvbe illő, édes anyukája van, példamutató, szigorú, de kedves apja, és egy csodálatos bátyja, aki egyetemre jár, és ahol tud, ott segít Jungkooknak. Problémamentes az élete, boldog, idilli, majdhogynem túl tökéletes is. Egy ideig. 
Gyökeresen megváltozik az élete, miután egyik nap kikéri magát a mosdóba, s mihelyst véghez vitte a tervét, és eljutott a célig, meglátott a mosdó kövén kucorogni egy fiút - pontosabban a sarokban -, vérző orral... 

Hozzáfűzés: Itt lenne a folytatás! :D

Remélem, tetszeni fog nektek, jó olvasást!

Az eső szakad, még az ég is hangosan zokog; a Hold szíve remeg, retteg, örül, hogy a felhők takarják előle az erdő világát, s semmit sem láthat a cselekményekből.

Az állatok elhúzódtak, mind eltűntek, egytől egyig; egyedül a farkas, és az őz állt kint a szakadó zivatarban, állva, hogy a bundájukat eláztassa a víz, ami egyre sűrűbben hullott alá az égből.

A farkas könnyei vérré váltak, ahogy lehullottak bundájáról, s az őz lassan, komótosan tipegett felé, alázattal a szemeiben. Megállt a fenevad előtt, majd félve kissé ugyan, de a farkas fejéhez nyomta az övét, finoman hozzá dörgölőzve, eleresztve sós cseppjeit, ami összemosódott a farkaséval.

Halott, gyáva szerelem az övék.

Finoman nyújtotta ki a kezét, hogy kisimíthassa Taehyung lehunyt szemeiből a rakoncátlan tincseket, miközben egy mély, fájdalmas sóhaj hagyta el az ajkait. Barátja megviseltnek, fáradtnak tűnt még úgy is, hogy aludt, a látványba pedig megszakadt a szíve – még azok a kis csonkok, szilánkok is, amik maradtak belőle. Nem figyelt mozdulataira, nem figyelt arra, helyes-e azt tennie, amit, ő továbbra is lágyan cirógatta a fiú tincseit, félre seperve azokat, mikor visszakerültek oda nem illő helyükre.

Elmélázva nézte az alvó fiú arcát, s megállapította magában, milyen gyönyörű is volt – erre mostanában egyre sűrűbben döbbent rá, de egyszer sem foglalkoztatta a dolog úgy, hogy az negatív lenne. Egyszerűen csak bevallotta magának azt, ami nyilvánvaló tény, hiszen Taehyung tényleg nőket megszégyenítő varázslattal, szépséggel rendelkezett. Az íves orra, aminek egyik oldalán egy édes anyajegy figyelt, a hatalmas, boci szemek, amiket ugyan nem láthatott, de a szempillái is legalább annyira voltak bájosak a maguk hosszúságával – mintha mű, épített pillákat látna, pedig nem, ez valóban eredeti volt, ráadásul még egy férfié is! A hosszú szálak gondosan terültek szét arccsontján, halovány árnyékot vetve bőrére, amitől csak még nagyobbaknak tűntek. – Jungkook elmosolyodott, tovább kémlelve az arcot, s mikor az ajkakra tévedt tekintete, elmerengett ismét; az ajkak, mik tűz pirosak voltak, vörösek, akár a frissen nyíló rózsák, s olyan szép íveltek, mintha egy angyal faragta volna őket kedves szobra gyanánt. Puhának, édesnek, mennyeinek tűnt mind a két párnácska, s ha nem egy vele azonos neműé lennének azok a csodák, biztosan beléjük is harapna. Akár a friss meggy, ami porhanyósan ropog, szinte kínálja magát, szinte ordít: kóstolj meg!

Jungkook reszketeg sóhajt hallatott, miközben lehunyta szempilláit – ismeretlen vágyat érzett magában, ahogy a magatehetetlen fiút mustrálta eddig, s akárhogy is próbálta csillapítani nyughatatlan szívét, hasztalannak tűnt. Az egyre gyorsabban, és gyorsabban vert, már majdhogynem ki akart szabadulni bordáinak börtönéből, hogy tova szállhasson, de Jungkook igyekezett nem elengedni a veszedelmes vadállatot, nehogy többé ne találjon vissza hozzá. Félt, valaki elrabolná vadul dübörgő aortapumpáját, s tudta, még szüksége lenne rá, de ha ez így megy tovább, nem fogja tudni megakadályozni a Poklot, a benne elszabadulni akaró vágyat, s szenvedélyt. – Vágy? Mi iránt is?

Felnyitotta szemeit, s amint újra Taehyung nyugodt orcájára tekintett, azonnal rájött, mire is vágyik a legjobban; egy édes csókra a fiútól. – Megrémült a hirtelen gondolatra. Szíve kihagyott egy ütemet, rémülten kapta el ujjait a szőkeség fürtjeitől, remegő kezét a másikban tartva, miközben hevesebben kapkodta a levegőt, riadt tekintetét kapkodva ide-oda a szobában, ahol szokatlan sötétség honolt, mégis annyi világosság, ami elég volt ahhoz, hogy Taehyung még gyönyörűbbnek hasson, mint eddig. – Kreolos bőre sápadtabb volt a kelleténél, mégis halvány pír futott végig rajta, ajkai hirtelen elnyíltak egymástól, hogy azoknak résein vehesse a levegőt; szempillái megrezdültek, szeme mozgott álmában. Álmodott. Jungkook remélte, valami szépet, valami békéset, ha már a napja ennyire tragikus, szomorú, kínkeserves volt.

Gondolatait terelni akarta, hiszen megkívánta a barátja – vagy csak az ismerőse – puhának tűnő száját, ami száraz voltak ugyan, de még annak ellenére is csillogott, fényes volt, fényesebb, mint az égen ragyogó csillagok többsége. – Reszketeg sóhajt hallatott, lehunyva szemhéjait, elűzve a látványt, ami kínálta magát, majdhogynem tálcán. Nem tehette meg, nem lett volna hozzá joga, és amúgy is, Taehyung alszik, mit sem sejtene semmiről, ez pedig hátbatámadás lenne, hiszen… milyen mocskos dolog kihasználni valakinek a magatehetetlenségét? Nem erről volt híres, de képtelen volt csukva tartani szemeit, bármennyire is el akarta azt érni.

Pár perc után ismét felnyitotta őket, mikor már a szíve normális tempóban dobogott, de Taehyung… egyre szebb volt – akárhányszor megkísérelte elhessegetni a látványt, Taehyung annál és annál varázslatosabb lett. Egyre inkább pánikba esett, de maga sem tudta, attól, hogy egy vele egy neműt kívánt meg, vagy attól, hogy az még a barátja is – szívesen gondolkodott volna ezen tovább, elsüllyedt volna az önsajnálat mély medrében, de Taehyung halványan megmoccant, nyögött egyet álmában, és egy szusszantást hallatott, ami kizökkentette Jungkookot a a borongós elmélkedésből.

Hiba volt.

Keservesen nyögött egyet, majd nagyot nyelve emelte meg kezét ismét, hogy végig cirógathassa a fiú porcelán bőrét, óvatosan futtatva végig ujjbegyeit annak tökéletességén – sehol egy bőrhiba, sehol egy heg, sehol semmi, ami megzavarná érzékeny ujjainak tapintását. Bezzeg az ő arca! Tele volt kisebb kipattogással, régi piros foltocskákkal, hiszen a pubertás eléggé kicseszett vele, s habár, már szebb volt a bőre pár évvel ezelőttinél, még mindig nem volt tökéletes, Taehyungéval ellentétben. Az övé… kifogástalan, már-már szűzies volt. Egyetlen aprócska, oda nem illő dolog sem éktelenkedett rajta – sima volt, akár a csiszolt fa, s olyan puha, akár a felhők az égen, s forró, mint a Nyári nap sugarainak meleg érintése.

Mint egy mesebeli álom. Mint egy mesebeli lény. Mint egy csoda, egy tündér, aki után sóvárgott a teste-lelke-szíve egyaránt.

Eddig nem érzett ezekhez hasonlót. Egészen eddig nem érezte úgy, hogy meg akarná csókolni, vagy érinteni, simítani őt, most azonban mindennél jobban akarta. Talán ennyire még soha nem szeretett volna semmit. Sóvárgott… lángolt, elevenen elégett a szíve.

Nyelt még egyet, majd ahogy végig húzta tenyerét érzékien, finoman a fiú orcáján, újból sóhajtott egyet, félig lehunyt pillákkal vizslatva a fekvőt – Csipkerózsika. Emlékezett a mesére, annak minden mozzanatára, s arra is, mennyire elragadó volt a hercegnő, mielőtt a herceg megcsókolta volna, felébresztve ezzel álmából. Ehhez tudta volna hasonlítani az érzést, csak annyi volt a különbség, hogy Taehyung nem volt Csipkerózsika, s ő véletlenül sem akarta felébreszteni az ártatlanul szendergő fiút.

Meg kellett volna ijednie érzéseitől, mégsem tette; nem volt rá alkalma. Szeretett volna valami furcsát a mellkasában, szerette volna azt mondaná magának, mennyire nem normális, amiért ilyesmiken kattog az agya, de olyan szinten lekötötte a fantázia-mesékbe illő szőke látványa, hogy képtelen volt erre. Meg nem is akarta – még a végén elrontotta volna a tökéletlenül tökéletes pillanatot. Talán rá kellett volna ébrednie, hogy már akkor szerelembe esett, mikor meglátta őt a mosdóban, s valószínűleg azért félt a közelébe kerülni, azért tartott attól, amit Hoseok mondott, s azért tartott saját magától is, de ha ez az elméjébe furakodott volna, tönkretenné azt a varázslatot, a keserédes emóciót a szívében, ami ugyan, már fájdalomba hajlott, mégis remek volt, már-már idilli.

Nem gondolkodott tovább; kellett volna, tudta ő nagyon jól, de mikor Taehyung felemelte karjait, s óvatosan a saját feje mellé emelte azokat, elnyíló ajkakkal sóhajtva egyet álmában, valami elpattant nála. A láthatatlan húr, ami egyre feszesebbé, feszesebbé vált, majd már nem bírta tovább a feszültséget, s ketté hasadt. Az ajkak hívogatták, sikítottak azért, hogy érintse meg, harapja meg, marjon beléjük, különben megvesznek, ha nem teszi; a rózsa vörös párnák szárazak voltak továbbra is, s ahogy Taehyung a levegőt vette rajtuk keresztül, kezdett egyre fénytelenebb is lenni.

Jungkook szíve vadul kalimpált. Tekintete elködösült, homály borult elméjére, ami egészen addig tiszta volt, míg be nem lépett a szobába, amit már otthonaként üdvözölt. Nem bírta tovább, belehalt volna, ha nem cselekszik valamit; akár a mesékben, megtámaszkodott Taehyung feje mellett, s félig lehunyt szemekkel közelített az arca felé.

Szíve a torkában dübörgött, már a fülében hallotta annak veszett ritmusát; szinte már érzékelte azt is, hogy kihagyott pár ütemet, vagy összezavarodott az ő rá nehezedő súlytól, mégsem állt meg, bármennyire is sajgott neki. Vészesen közel hajolt a kívánatos szájhoz, s amint elérte azt az övéivel, felemelte kissé szemhéjait; Taehyung továbbra is aludt, pillái megrezdültek néha, s ahogy fixírozta a gyönyörű pofit, úgy szánta el magát a leginkább. Gyönyörű volt, túl szépséges ahhoz, hogy ne essen kísértésbe, vagy ne bűnözzön – mert nincs ember, aki ennek ellen állhatna, nincs ember, aki ne tehetné meg talán élete legnagyobb baklövését.

Jungkook végül lecsukta szemeit, hogy sötétség boruljon a képvilágára, majd ajkát összeillesztette Taehyungéval, s mihelyst megérezte az édes, mámorító ízű párnákat, úgy öntötte el szívét a keserű bűntudat: ellopta Taehyung első csókját, s bármennyire is mocskosnak érezte magát, boldog volt, mikor megmozdította ajkait, s ha kicsit is ugyan, de nyelvével megízlelhette a szőkeség szájának belsejét is, ami még édesebbek, finomabbak voltak, mint az ajkak. Nyelvével óvatosan simított végig a másikén, s ez volt az a pillanat, amikor feleszmélt – elhúzódott tőle, ijedten, rémülten szemlélve az alvót, aki ebből mit sem vett észre. Talán annyira kimerült a nap folyamán, hogy egy bombával sem tudták volna felébreszteni, Jungkook szerencséjére.

Jungkook szíve taktusokat hagyott ki, a levegőt nehezebben vette, mellkasa gyorsan emelkedett-süllyedt, miközben elborította őt a maró megbánás – kihasználta Taehyung magatehetetlenségét, s olyasvalamit vett el tőle a saját vágyának el nem nyomása miatt, amihez nem lett volna joga.

Fájdalmas fintorra húzódott arcizomzata, miközben tenyereibe hajtotta arcát – nem az volt a legkínzóbb, hogy egy fiúhoz vonzódott, hanem az, hogy jogszerűtlenül ellopott tőle egy csókot. Egy csókot, ami nem őt illette volna, s ráadásul Taehyung kiszolgáltatott volt… Gyenge, esetlen, még az ő nyelvére sem ébredt fel.

Undorítónak érezte magát.