Little Star - TaeGi (11/?)

Cím: Little Star

Alkotó: Nana & Narina 

Hossz: ?
Párosítás: TaeGi/VGa - Kim Taehyung [V] & Min Yoongi [Suga] (BTS)

Besorolás: +12

Műfaj: AU, humor, romantikus, fantasy

Figyelmeztetés: Trágár beszéd; slash 

Összefoglalás: Min Yoongi egy magányos, teljesen magába forduló fiatal férfi. Habár, ő nyitna a világ felé valamilyen szinten, nem tud; nincsenek barátai, közeli ismerősei, egyedül a kutyája, Mimi van neki, aki egy-egy szomorú napon felvidíthatja és hazavárja. Szürkék a hétköznapok, a kedélyállapota egyre rosszabb, azonban egy különös éjszakán hatalmas puffanásra ébredt, ami a kertjéből jött, és a kutyája ugatásától nem tudott nyugodni, így nagy nehezen kiment, hogy megnézhesse, mi történt. 
A forró, füstölgő kráterben pedig egy ájult fiút látott meg... 

Hozzáfűzés:  Ééééés itt a folytatás!:3 
Reméljük, tetszeni fog nektek. <3

Jó olvasást! <3 

Narina írja Yoongit!

Nana (én) írja Taehyungot!

Yoongi

Igazat megvallva, nem számítottam rá, hogy be fog bújni mellém, vihar ide vagy oda, túlságosan eltávolodottnak éreztem őt magamtól ahhoz, hogy ilyen, és hasonló gesztusokban gondolkodjak. Most mégis itt feküdt mellettem, teljesen hozzám préselődve, remegő testtel. Azt hiszem, valamelyest még tetszett is a helyzet. Valamelyest? Ugyan már, kifejezetten tetszett. Furcsa volt nekem, szokatlan, de kellemes.

– Pedig nem kell félni tőle – mosolyogtam halványan, amit persze ő nem láthatott, hisz teljesen a mellkasomba vájta az arcát. – Csak hangja van, de jelen pillanatban ránk nézve ártalmatlan, ne aggódj. Nem lesz semmi baj – fontam óvatosan köré karjaimat, hogy még közelebb tudhassam magamhoz. Egyik tenyeremmel óvatosan végigsimítottam a hátán, egészen le a derekáig, majd vissza a gerince mentén, hátha ezúttal sikerrel járok nyugtatás szempontjából.

– Ránk nézve? És másokra? – kérdezte remegő hangján, amit saját testem tompított.

– Igen. Másoknak jelenleg komoly fejtörést okozhat. Tudod, mikor látsz egy ilyen villanást –, s mintha csak épp erre a félmondatra várt volna, egy villám hasította ketté az eget, ezzel világossággal beborítva egy pillanatra a szobát, melynek hatására Taehyung is megfeszült a karjaimban, jobban szorítva engem magához –, olyankor egy olyasmi dolog csap bele a földbe vagy épp abba, amit elér, mint amilyen rajtad keresztül ment át, mikor belenyúltál a konnektorba, csak épp sokkal nagyobb és erősebb. Ezt szinte biztos, hogy nem úsztad volna meg komolyabb sérülés nélkül, épp ezért sokan meg is halnak, ha eltalálja őket egy villám. De aggodalomra semmi gond, elég egyszerűen tudják befolyásolni a villámok becsapódási helyét, általában a magas pontokat keresik, pont ezért szokták mondani például, ha egy sík mezőn lennél kint viharban, akkor feküdj ki a fűben. Ezzel jelentősen lecsökkented annak az esélyét, hogy eltaláljon. És ne aggódj, téged idebent biztosan nem fog eltalálni, ráadásul, ahogy hallom, elég messze is van – nyomtam egy apró puszit feje búbjára.

Tudtam, hogy ezekkel a dolgokkal talán csak jobban ráijesztek, de mindenesetre jobbnak láttam, ha tud róluk, mintsem, hogy később halljon róluk.

– És...és a tévét miért kellett kikapcsolni?

– Nos, tudod, ahogy a konnektorban áram van, a villám maga is egy ilyen nagy, erős elektromos nyaláb. Ha netalántán belecsapna a házba, ami persze most biztosan nem fog megtörténni, az elektromos készülékek, mint például a tévé, tönkremehetnek a nagy ingásnak köszönhetően. Azt pedig persze a pénztárcám bánná, amire nem vágyom túlzottan – nevettem halkan. – De ne aggódj, nem lesz semmi baj. Tényleg csak a hangja nagy – simogattam meg a fejét is egy nagy ásítás keretében. – Próbálj meg aludni. Itt vagyok – szusszantottam. Eszembe jutott, hogy annak idején, mikor kicsi voltam, én is féltem a vihartól, de hiába futottam anyukámhoz, ő visszaküldött a szobámba, hogy oldjam meg magam, mert neki másnap kelnie kell.

Ebből kifolyólag pedig a takaróm alatt kuporogtam egész ékszaka, befogott fülekkel és összeszorított szemekkel. Persze, egy idő után kinőttem, de amíg féltem tőle, elég kellemetlen volt. Nem akartam, hogy TaeTae is így élje meg a dolgot.

Taehyung

Hiába a sok nyugtató szó, amit felém intézett, hiába való volt, nem tudtam kordában tartani sem a hevesen dobogó szívemet, sem a remegett visszább fogni, bármennyire is szerettem volna. Tudtam, hogy igazat mond, néhány kijelentése meg is ijesztett, némelyik pedig megnyugtatott, de még emellett sem voltam képes higgadtan viszonyulni a viharhoz, ami egyre hangosabb, félelmetesebb volt a rengeteg villanással, és dörömböléssel, amibe még az ablak üvege is beleremegett, amit ugyan nem értettem, miért, de nem akartam már Yoongit kérdésekkel bombázni, így ahelyett, hogy kíváncsiskodtam volna, közelebb bújtam a biztonságot nyújtó mellkasához, szorosan kapaszkodva ujjaimmal a testet fedő textilanyagba.

– Nem tudok megnyugodni – sutyorogtam, összeszorított szemekkel, görcsösen markolva a pizsamapólóját. Tudtam, hogy fáradt, és aludni szeretne, de egyszerűen képtelen voltam arra, hogy teljes higgadtságban feküdjek mellette, szükségem volt a relaxációhoz szükséges érintésekre és szavakra, amiket ugyan eddig is megadott, most még többet szerettem volna kicsikarni belőle.

– Tényleg nincs mitől félni. A villám nem ide fog becsapni, a hangos robaj a villanás után, a dörgés pedig ártalmatlan, nem bánt, csak hangos, szóval a félelemre semmi okod – puszilt újra a hajamba, amit jólesően nyugtáztam, egy apró mosollyal az ajkaimon, azonban ez a görbület hamar lefagyott arcomról, mikor újabb villámot láttam, amit a dörgés is kísért, rettenetesen hangos robajjal. Yoongi halványan el is kuncogta magát vadul reszkető testemen, majd megfogva a takaró végét, jobban a testünkre húzta, megsimogatva később a hajamat, lágyan játszadozva tincseimmel. – Ne félj, nincs baj. – Ajkait újra a fejemen éreztem, ami megmelengette a szívemet, s ha másért nem is, de ezért még színészkedni is képes lettem volna – habár, eszemben sem volt ennek eshetősége, mert tényleg eszméletlen módon rettegett a szívem.

El is felejtettem, mennyire jól esett Yoongihoz bújni, érezni a bőrének illatát, a lágy ujjainak cirógatását, a nyugtató, kedveskedő hangját, az egész lényét, melegségét, amivel nem csak fizikálisan, de spirituálisan is átölelt. Miért is löktem ezt el magamtól?

– Tudom... – sutyorogtam, hatalmasat nyelve, homlokomat jobban fúrva testéhez, összeszorított szemekkel. – Mikor marad már abba? – motyogtam alig hallhatóan hangomon, karjaimmal szorosabban ölelve őt, talán még erősebben, feszültebben markolva szerencsétlen ruháját rajta. Yoongi erre elhümmögte magát, mintha mélyen elgondolkodott volna azon, mit is kellene válaszolnia nekem.

– Őszintén? Fogalmam sincs, de lassan tovább áll, szóval szerintem maximum tíz perc és vége lesz – ásított egy nagyot közlendője végén, amire azonnal felemeltem az fejemet, lebiggyesztett ajkakkal.

– Ne haragudj, hogy nem hagylak aludni – motyogtam bűnbánóan.

– Semmi baj, egy éjszaka, kibírom – húzta félmosolyra száját, mire kieresztettem ajkaim résén át egy aprócska szusszantást, majd feljebb kúsztam az ágyon, hogy a fejem az övével lehessen egy vonalban, így a szemeibe tudtam nézni, habár íriszeit csak akkor láttam, mikor a villám, az erős fény megvilágította mindkettőnk arcát.

– Hiányoztál – motyogtam, mélyen a szemeibe nézve, halvány, kicsike mosolyra húzva a szám, közelebb férkőzve hozzá, persze, csak visszafogottan, nehogy probléma legyen ebből, mint a szájra pusziból, az ölelésből, vagy az arcnyalásból.

Szerettem volna jóban lenni vele, és ha ennek az az ára, hogy csak különös esetekben vagyok hozzá túl közel, akkor... akkor legyen, de legalább azok a különös esetek édesebbek lesznek, mint bármi. Egyedül talán az adott némi félelmet, hogy amikor rám mosolygott, vagy megsimogatott, esetleg a szemembe nézett, mindig erősebb lett a pulzusom, és olyan különösen éreztem magam, de féltem neki ezt megemlíteni, magam sem tudom, miért.

Úgy éreztem, jobb, ha erről nem szólok semmit.

Yoongi

Kezdetben pár pillanat erejéig szemöldökeimet közel homlokom közepére futtatva néztem Taehyung szemeibe, hisz nem tudtam hirtelen hova tenni azt az egy szót. Ő nem akart semmit, amit felajánlottam, nem? Akkor most miért mondja ezt? Mi változott, ami ezt váltotta ki belőle? Ó, igaz. A vihar.

– Pedig itt voltam. Végig itt voltam – kúszott kedves mosoly arcomra, miközben szemöldökeim is felvették eredeti pozíciójukat.

Ha romantikus akartam volna lenni, most jött volna az a rész, hogy "te is nekem", vagy valami hasonló, de... hát mikre nem gondolok? Hiszen Taehyung egy fiú, méghozzá nem is ember teljesen. Biztosan kezdett az agyamra telepedni az a bódító, sötét köd, amit álomnak hívnak.

– Tudom – szusszantotta halkan, homlokát nyakamba hajtva, ezúttal oda férkőzve be teljesen. Kusza hajtincsei és forró lehelete csikizték a bőröm, mégis kellemes borzongást váltottak ki belőlem, erre pedig az a kellemes, édeskés illat is rátett, ami belőle áradt. Kezdtem érteni, miért nem tartottam túl jó ötletnek akkoriban az együtt alvást. – De úgy éreztem, hogy te nem akarsz a közelemben lenni, segíteni nekem, és csak púp vagyok a hátadon.

– Pedig hányszor elmondtam, hogy nem így van – eresztettem el egy mély sóhajt, selymes hajába másztatva ujjaimat, tincseivel játszadozva. Meredten bámultam magam elé, hatalmas ásítások közepette.

Percek telhettek el csendben, a vihar kezdett elvonulni, Taehyung remegése alábbhagyott, és az én szemeim is kezdtek le-lecsukódni, TaeTae mégis ébren tartott apró, szándéktalan gesztusaival. A kis ártatlan szusszanásokkal, mocorgásokkal, vagy épp azon mozdulataival, mikor egy halk, távoli dörgés alkalmával még közelebb préselte magát hozzám. Felé eső oldalamon már szinte mindenhol éreztem testének melegét, ami a takarónak köszönhetően még melegebbnek hatott, ez pedig nem volt rám túl jó hatással.

Nagyot kellett nyelnem, mikor kicsit elhúzódott tőlem, ugyanis úgy látszott, a vihar elvonult, már csak az esőcseppek halk kopogását lehetett hallani a tetőn és az ablakon.

– Nos... köszönöm, és ne haragudj, hogy nem hagytalak aludni – nézett szemeimbe bűnbánóan, amit még a sötétben is ki tudtam venni. – Vissza is megyek, hogy tudj pihenni – eresztett el, hogy felülhessen, én azonban visszahúztam.

– Ha már befeküdtél hozzám, maradj is itt – ásítoztam, mire bizonytalanul méregetett engem, bizonyára azon gondolkodva, biztosan komolyan gondolom-e, de úgy tűnt, meggyőztem, mert halvány mosoly kúszott ajkaira, majd amint vonakodva ugyan, de lefeküdt mellém, ismét magamhoz húztam, arcára adva egy apró puszit, finoman érintve ajkaimat bőréhez. A takarót is megigazgattam magunkon. – Most viszont már tényleg alvás van. Jó éjszakát, TaeTae – motyogtam alig hallható hangon, úgy ölelve őt magamhoz, mintha egy hatalmas, ember méretű plüssmaci lett volna.

Nagyon fáradt voltam már, így alig hallottam az ő "jó éjt"-jét, olyan gyorsan elnyomott az álom, mintha a testének illata helyett altatógázt szívtam volna be.

Taehyung

Aludni szerettem volna, ahogy Yoongi is tette, azonban hiába vonult el a vihar, valamiért nem tudtam mély álomra hajtani a szemeimet, bármennyire erősen is próbálkoztam. Miután hallottam Yoongi egyenletes szuszogását, ami azt jelezte, már nem volt ébren, elhúzódtam tőle, de csak éppen annyira, hogy arcát láthassam. Habár, elég sötét volt, egy idő után hozzászokott a szemem, így teljes rálátásom nyílt a szép vonású arcára.

Halvány mosollyal figyeltem őt, miközben meg-megrezdültek a szempillái, vagy halványan elnyíltak az ajkai, esetleg éppen mélyebbet szusszantott álmában. Olyan békésnek tűnt az arca, egyáltalán nem olyannak, mikor napközben. Általában sokkal gondterheltebb, vagy épp szigorúbbak a vonásai, de ebben az esetben annyival kisimultabbak voltak. Apró mosolyra húztam a számat, miközben szabad kezemet megemeltem, majd finoman, éppen hogy végig simítottam ujjbegyeimmel a bőrén, lágyan cirógatva végig arcának éles, férfias élét. Persze, ezt nem lett volna bátorságom megtenni akkor, mikor ébren volt, így úgy gondoltam, ebből nem lehet gond, hisz úgysem érzékel belőle semmit, és talán nem is fogja félreérteni.

Hogyan is tehetné, aludt.

Lágyan vezettem végig ujjaimat az arcán, végigsimítva jobb arcának vonalait, és mikor az ajkaihoz értek az ujjaim, hosszú, hosszú pillanatokra megálltam. Kissé szomorkásan figyeltem a dús, mégis keskeny, vöröslő ajkait, amik között vette a levegőt. Kicsit talán cserepesek is voltak ennek hatására, de még akkor sem lettek csúnyábbak, vagy épp kevésbé kívánatosak. – A gondolatra azonnal elvörösödtem, főleg azért, mert automatikusan eszembe jutott az a csók Hoseokkal, és azt követően nem tudtam kiverni a fejemből, hogy milyen lehetne az Yoongival. Ennek az elmélkedésnek hatására a gyomrom hirtelen liftezett egyet, ugyanis elképzeltem, szemeim elé tárult az egész jelenet, és amellett, hogy a gyomrom folyamatosan megremegett, az alhasamban is furcsa, érdekes mozgolódások jelentek meg, amiket nem tudtam hová tenni.

Kissé ijedten kaptam el kezemet a szájától, mikor az alsón húztam végig mutatóujjamat, utána pedig rögtön odébb is húztam tőle, rémülten, magam elé bámulva. Nem értettem, mi volt ez a heves reakció annak hatására, hogy csak elképzeltem egy bizonyos jelenetet, de amellett, hogy megrémisztett, valamiben el is bizonytalanított. Újabbat nyeltem, majd bevackoltam magam mellé, és hiába próbáltam nem az arcát, a rezdüléseit, minden lélegzetvételét, minden apró mozzanását megfigyelni, egyszerűen nem ment.

Egész éjszaka őt figyeltem, egész éjszaka hallgattam a szívverésének lágy ütemét, ami mosolygásra késztetett, s ha azt meguntam, arcának tanulmányozásába kezdtem, majd pár óra elteltével csak hozzábújva mosolyogtam, átölelve őt.

Már hajnalodott, világosodott, mikor feljebb másztam az ágyon, és ujjaimmal újra végig cirógattam az arcát, állának éles, férfias vonalát, feljebb kúsztatva ujjaimat pedig végig húztam arcán ujjbegyeimet, és épp megint ajkainál jártam volna, mikor hirtelen meghallottam az ébresztőórájának vészjelzését.

Ijedten, majdnem felsikkantva ugrottam egyet, hiszen túlságosan elkalandoztam tanulmányozásában, s mikor felültem, majd kiugró szívvel, hevesen kapkodva a levegőt, ő felnyitotta sötét, csillogó íriszeit. Hatalmasat nyelve néztem rá, majd lesütöttem szemeimet, beharapva ajkaimat.