Shatter me with hope - VHope (6/14) +18!

Cím: Shatter me with hope

Alkotó: Nana & Vienetta 

Hossz: 14 fejezet
Párosítás: VHope (V [Kim Taehyung] & J-Hope [Jung Hoseok]) (BTS)

Besorolás: +18! 

Műfaj: AU, dráma, humor, sötét

Figyelmeztetés: Trágár beszéd; YAOI, erotikus jelenet!

Összefoglalás: "...Majd megtanulja, hogy a börtönökben szigorú, merev hierarchia uralkodik, ő pedig szobatársként olyan személyt kapott, aki ennek a ranglétrának a csúcsán foglal helyet. Nem kérkedek, nem én osztottam magamra ezt a titulust, mások aggatták rám. Azok, akik tartottak tőlem – és nem is nagyon volt másmilyen elítélt a börtönben."  

Hozzáfűzés:  Ééés itt is a folytatás. :D
Reméljük, tetszeni fog nektek! <3
Jó olvasást! <3

Vienetta írja Hoseokot!

Nana (én) írja Taehyungot!

Hoseok

Látványosan forgattam meg a szemeimet, s nagyot sóhajtva fejtettem le magamról Jokwon karjait, hogy a zsebembe nyúlhassak.

– Nesze – adtam kezébe, a kelleténél erősebben a cigarettát. – Most már leszállsz rólam?

– De hát rajtad se vagyok. – Kirívóan mozgatta meg szemöldökeit, miközben kéjencen megnyalta az ajkait. – Pedig az lenne a jó móka, nekem elhiheted! – kacsintott, nekem pedig megrázkódott a gyomrom egy pillanatra. Azt hittem, elhányom magam, hiába szoktam már hozzá. Ehhez a képződményhez nem lehet teljesen, akárhányszor találkozik vele az ember, legszívesebben sírva futna el. Én pedig főleg, mert olyan hivalkodó, kéjsóvár, már-már elfajzott magatartást tanúsított a közelemben, ami egyszerre volt fojtogató, és érthetetlen. Soha nem voltam vele kedves, ő mégis koslatott utánam, vagy éppen akkor jelent meg, amikor nem kellett volna. Ehhez remekül értett.

– Kímélj meg! – fordítottam neki hátat, majd intettem fejem mellett, jelezve, hogy eleget kaptam a társaságából, nem csak mára, de talán életem végéig nélkülözni tudnám. Ha meleg lennék, és csak mi ketten élnénk a Földön, akkor se nyúlnék hozzá, egy ujjal sem. Inkább ölném meg valamelyikünket. Pedig imádom a szexet. Remek módja a feszültség levezetésének, és olyan testi örömökkel szolgál, amik lelkileg boldogsággal töltik az embert, enyhítik a fájdalmakat.

De nem... Jokwonhoz még a világ összes vagyonáért sem lenne gusztusom. Bármennyire is hiányzott idebent. Hiszen már másfél éve nélkülöznöm kell olyasvalamit, amit bármikor csinálhattam, csak egy telefonomba került. Ez a mennyiség pedig átlagosan heti négy alkalom volt. Alapjáraton teljesen megvoltam nélküle, de olykor-olykor azért rájön az emberre, amit vagy le tud gyűrni, megtanulja kezelni, vagy szenved tőle.

– Taehyung! – Gyorsítottam lépteimen, hogy utolérjem az elviharzott személyt. Ötletem sem volt, min kaphatta fel a vizet, mert tagadhatatlanul felbosszantotta valami. Talán Jokwon közeledése? Megint a molesztálós emlékek törhettek fel benne?

Szerencsére egész hamar sikerült beérnem őt, de ahelyett, hogy újra megszólítottam volna, elkaptam a csuklóját, megtorpanásra késztetve.

– Mi bajod? – emeltem meg egyik szemöldökömet.

– Semmi – reagált rögtön, majd megpróbálta kitépni kezét a szorításomból, de erősebb voltam nála.

– Ha Jokwon a bajod, ne fájjon a fejed. Csak egy idegesítő, drogos buzi, akinek ha épp nincsen cserélhető cucca, megelégszik a cigivel. – A meleg fegyenc bemutatását gyorsan daráltam el, tőszavakban, a legfontosabb információkat megemlítve, bár tényleg nem kellett róla többet tudni.

– Rendben – motyogta maga elé, sóhajtva ezt az egy szót.

– Nem sűrűn látni, el van ő a saját körével, de mindig akkor bukkan fel, amikor az ember kifejezetten nem kíváncsi rá. De, szerintem értette az előbbi célzásodat, nem fog rád mozdulni megint, hogy régi sebeket szakítson fe…

– Nem az a baj – Kissé agresszívan vágott a szavamba, amitől egy pillanatra elkerekedtek a szemeim.

– Hanem?

– Semmi.

Taehyung

– Akkor miért illantál el egyik pillanatról a másikra? – kérdezte, összevont szemöldökkel, s láthatólag nem értette a kirohanásom okát. Bár, nem nevezném kirohanásnak, ez valami más volt, valami számomra teljesen ismeretlen, rég elfeledett érzés, amit nem tudtam beazonosítani, és azt hiszem, nem Hoseoktól kértem volna ki az első véleményt, mi lehetett ez.

Hanyagul vállat vontam, próbálva magamon tartani a kifejezéstelen, üveges szemeket, és arckifejezést, amit már jó pár napja sikerült magamról levakarnom. Hoseok megeresztett egy halovány, lemondó sóhajt.

– Mi volt a bajod? – kérdezte újra, miközben elengedte a kezemet, én pedig felsóhajtottam, rá sem nézve, a feje mellé néztem el, kifigyelve magamnak egy pontot, amit fixírozhatnék. Nem akartam válaszolni, de még csak arckifejezéssel, vagy tekintettel sem válaszolni. – Kérdeztem valamit! – Felsóhajtottam, majd lassan hátat fordítottam neki, és elindultam a folyosón.

Azt hiszem, valamilyen szinten bosszantotta a viselkedésem, ugyanis követett, haloványan ugyan, de tartva a pár lépés távolságot.

Nem beszéltem, nem szóltam hozzá, csak hanyagul, még is határozottan sétáltam, szelve a folyosókat, közben a fejemben sokasodtak a gondolatok, a mellkasomban és a hasamban pedig mindenféle, furcsa érzés kavargott, amiktől egyszerre lettem rosszul, s egyszerre pánikoltam be. Úgy éreztem, ha nem tudom kiadni őket, kiordítani, üvölteni, vagy valahogyan kiadni, be fogok golyózni. Olyan voltam, mint egy időzített bomba, és ebben az egészben az volt a legrosszabb, hogy minden ilyen dologhoz Hoseok kapcsolódott. Borzasztóan féltem... rettenetesen.

– Hová is mész? Nem arra van a cellánk. – Felsóhajtottam, hátra fordulva hozzá.

– Namjoonhoz. – Meglepetten pislogott, felvont szemöldökkel.

– Nem akarok kötekedni, de még pár napot minimum várnod kellene. Elég sápadt vagy, nem vagy még a helyzet magaslatán ahhoz, hogy négy kemény hónapot kibírj. Legalábbis, én úgy látom. – Végig mért, felvont szemöldökkel.

– Ha maradok még pár napot, nem Namjoon fog fájni, hanem te! – Meglepetten pislogott rám, összevont szemöldökkel.

– Hogy érted ezt?

– Mindegy. Felejtsd el – sóhajtottam, miközben megfordultam, lassan tovább sétálva.

– Felőlem vissza mehetnél, de azt mondtam Namjoonnak, hogy egy hét! Még a végén vérszemet kap, hogy hamarabb visszaengedtelek, és... – Megfordultam, dühösen, esetlenül nézve rám.

– Már nagyon sokszor elmondtad, hogy kénytelen vagyok kibírni azt a négy hónapot, és már nagyon sokszor közölted velem, hogy púp lennék a hátadon! Nem, hogy örülnél, hogy megszabadulsz egy kolonctól! – mondtam dühösen, izzó tekintettel, de a mellkasomban szorító érzés uralkodott, nem düh.

– Nem erről van szó! Mindenkinek ez a legjobb, itt most nem csak rólam van szó... hanem minden másról. Négy hónapot kibírsz, te is mondtad! Mi életünk végéig itt maradunk, ne nyavalyogj már négy hónap szenvedés miatt, holott ki is jutsz utána, cseszd meg! – kiabált, mire ledermedtem, majd megeresztettem egy sóhajt, magam elé bámulva. – Igen, kolonc lennél, ez a sanyarú igazság! – Továbbra is magam elé néztem, fáradtan és megtörten. Vagyis, úgy éreztem magam.

Tényleg soha, soha senkinek nem leszek fontos. Senki nem akar majd... – Megeresztettem egy sóhajt, elvágva a gondolatomat, majd felnéztem rá.

– Engem ez nem zavar. Csak nem értem, miért akarsz még marasztalni, mikor várod, mikor lépek már le. – Felakadtak a szemei egy pillanatra.

– Mert így meghalnál, mielőtt kijutsz! Még elég gyenge vagy, ráadásul labilis. Fasz sem akarja, hogy kinyírd magad! Két napban nálam még nem halsz bele!

– Ugyan, miért érdekelne, hogy meghalnék vagy sem? – Cinikusan mosolyogtam, megvonva a szemöldökömet. – Nem mindegy neked?

– Jó, kezdesz idegesíteni. Utoljára kérdem meg, és ha nem válaszolsz... megjárod, mert rohadtul bosszantasz! Mi a bajod?

– Semmi.

Hoseok

Nem vagyok egy forrófejű típus, sosem voltam az. Nem szokásom idegből, indulatból cselekedni. De Taehyungnak sikerült úgy felbosszantania, hogy egy mély levegővétel sem segített. Alsó ajkamat beharapva, bennragadt oxigénnel fogtam meg Taehyung vállait, s fordítottam rajta annyit, hogy a falnak tudjam lökni. Halkan felnyögött a váratlan ütéstől ami a hátát érte, de időt sem hagytam neki a felocsúdásra, egyik tenyeremmel megtámaszkodtam feje mellett, s úgy hajoltam hozzá közelebb. Orrunkat alig négy-öt centiméter választotta el egymástól. Taehyung enyhén lángba borult arccal fordította el a fejét, hogy még véletlenül se kelljen szemkontaktust létesítenie velem, holott ilyen elenyésző távolságban ez lehetetlen volt.

– Olyan makacs, önfejű, és egyben idegesítő vagy, amilyennel én még nem találkoztam – szűrtem ki összeszorított fogaim közül. – És még értetlen is. Ez a két nap már nem oszt, nem szoroz, Namjoont vagy engem illetően. Neked viszont jót tenne, te is tudod! Mégis konok vagy, holott tisztában vagy a halálod lehetőségével. – Fejemet enyhén fordítottam el, elkapva Taehyung tekintetét, ám ezzel a mozdulattal csak még közelebb kerültem hozzá, ő pedig már nem tudtam hátrébb húzni a fejét. – Nem gondolnám, hogy olyan kibírhatatlan társaság vagyok, hogy ne bírnál ki nálam még két napot.

– Neked miért számít ez ennyire? – ismételte korábbi kérdését, nekem pedig tényleg kezdett eldurranni az agyam. Magam sem értettem, miért lettem hektikus egyik pillanatról a másikra, holott nekem aztán tényleg mindegynek kéne lennie, Taehyung mit csinál, megöleti-e magát, vagy hogy Namjoon mit művel vele a négy fal között.

– Erre már válaszoltam, csesszelek meg. – Már nem csak fejemmel, de testemmel is megmozdultam; tettem egy lépést felé, olyan közel kerülve hozzá, hogy már mellkasunk is egymásénak simult.

– Menj hátrébb! – Homloka ráncba szaladt, szemeiben viszont egyfajta rettegést véltem felfedezni. Félne tőlem? Pedig át se futott az agyamon a bántalmazás egyik formája sem.

Főleg, miután vettem egy mély levegőt, beszippantva az ő illatát is. Az itteni tusfürdő jellegtelen aromájával keveredett Taehyung saját illata, végül elnyomva a tisztálkodószer bukéját, s orromban már csak a fiú sajátos aromája terjengett. Nem volt tipikus illat, nem a bőrhöz tudtam volna hasonlítani, de ilyen páratlant még nem éreztem. Én pedig világéletemben szerettem a különleges, egyedülálló dolgokat.

– Tényleg nem árulod el, mi a bajod? – pillantottam fel rá, félig még mindig a nyakába hajolva.

– Nem – suttogta maga elé, forró lehelete felperzselte arcbőrömet.

Nagyon furcsa érzések keringtek bennem, amik már-már arra játszottak, hogy meggátoljanak a gondolkodásban. Fogalmam sem volt, meddig bírom még józan ésszel, ez pedig nálam meglehetősen szokatlan volt. Talán akkor éreztem ilyet először és utoljára, mikor először csókoltam meg az életem szerelmének hitt illetőt. Pedig cseppet sem éreztem így Taehyung iránt, még hasonló sem volt. Itt mindössze fizikai jelekről volt szó, testi örömök nélkülözésének a hozatékáról.

– Úgyis kiszedem belőled. – Minden arcvonásom megkeményedett, tekintetemmel együtt, amin még én is csak a hideget éreztem. Kezem magától mozdult, s futtatta ujjaimat Taehyung tarkójához, hogy megmarkoljam tincseit, s enyhén hátra húzzam a fejét.

Igen, valahol itt láttam meg az elköszönésképp integető eszemet, ami ugyan nem ment messzire, de éppen annyira került távolra, hogy az önző ösztönök kitúrják a helyéről.

– Engedj el, kérlek! – Hangja nem kétségbeesett, inkább utasító volt. Egyedül megremegő ajkai jelezték, hogy nem feltétlenül élvezi ezt a közelséget.

– Én szóltam, hogy megjárod – hajoltam a füléhez. – Már több esetet fel tudnék neked sorolni, mikor nem hallgattál rám, pedig kellett volna. Ez az egyik.

Taehyung

– Mégis, miért kellene valakire hallgatnom, aki – megálltam egy pillanatra, hogy egy hatalmasat nyeljek mondandóm közben – arra vágyik, hogy minél távolabb kerüljön személyemben az, aki a problémák forrása? – Éreztem, hogy a kérdésem végén megfeszültek az izmai. Hallottam a mély, ideges sóhajt, amik elhagyva az ajkait, a fülemnél értek célt, s ahogy elérték a bőrömet, aprót remegtem, lehunyva a szemeimet. Nem volt kényelmes, ahogy a hajamat tépve, hátra húzta a fejemet. – Engedj el.

– Nem. – Nem válaszolt többet, csak felém hajolt, frusztráltan szuszogva, olyan tekintettel nézve mélyen az íriszeimbe, amit nem tudtam besorolni. Nem tudtam, min gondolkodhat, vagy mit érezhet. Csak éreztem, valahol mélyen, hogy ebből baj lesz.

– Engedj el! Nem érdekel téged, hogy élek-e vagy sem! Azért akarsz magadnál tartani, hogy kibaszhass Namjoonnal, semmi másért! Soha, egyik embert sem érdekelt a sorsom, vagy az, hogy mikor mi a gondom, szóval fejezd be az értelmetlen faszságodat! Ugyan olyan vagy, mint mindenki más! Ne akard nekem beadni, hogy egy pirinyónyit is érdekellek, mert hülyeség! – Megremegett egy pillanatra.

– Elhallgatsz, vagy én hallgattassalak el? – sziszegte, vérben forgó szemekkel.

– Fáj az igazság, Hoseok? – mosolyogtam önelégülten, ő pedig lehunyta a szemeit egy pillanatra. – Tudod, hogy igazam van. Csak azt nem értem, miért fontos ez a két nap. Miért nem örülsz, hogy megszabadulhatsz egy kolonctól, aki bajjal jár... – Cinikus volt a hangom, incselkedő. Ő pedig azt hiszem, elég dühös volt már, és azt hiszem, ez volt a végső dobásom.

Hirtelen elvette az ujjait a hajamtól, majd szélsebes mozdulatokkal indult meg a folyosón, rángatva maga után.

– Eressz el! – Követelőző volt a hangom, ellent mondást nem tűrő, viszont nem tudtam sokat védekezni ellene, hiszen ilyen sietős tempó mellett esélytelen volt, hogy le tudjam fejteni az ujjait az alkaromról. Figyeltem a lépéseimre, ugyan is majdhogynem szaladt velem. – Süket vagy?! Elrontasz mindent! Engedj el! – Kétségbeesett volt a hangom, azonban, mihelyst beértünk a cellájába, behúzott maga után, dühösen becsapva a rácsot, majd az ágyára penderített. Halkan nyekkentem, mikor a matracba érkeztem, dühösen nézve rá.

– Elrontok mindent?! Mi mindent?! – Dühös volt, villogtak a szemei. Oldalra néztem, rögtön. – Aha... szóval mi a bajod? – sziszegte.

– Nincs hozzá közöd! – vágtam oda neki, fintorogva.

– Jó. Kurvára elegem van belőled! Rohadtul! Segíteni próbálok és baszol rá, ahogy és ahol tudsz!

– Mert te nem segíteni akarsz! – kiabáltam rá, hozzá vágva a párnát, már-már hisztérikusan.

– Akkor mi a faszomat csinálok?! – Felém mutatott, miközben megemelte a hangját.

– Ez egy jó kérdés, kíváncsi lennék rá, mi a faszt csinálsz! – nevettem rá, megemelve a tekintetemet. – Mert, hogy nem segítesz, az is biztos. – Megremegett, és egy szempillantás alatt felettem termett, felém tornyosulva, majdhogynem a matracba préselve. Kikerekedtek a szemeim, majd belém fagyott a nevetés, és minden gondolat is, amikor farkas szemet nézett velem. Nem mertem mozdulni.

– Utoljára mondom: mondd el, mi a bajod! Ha nem, segítek levezetni a stresszt! – gunyorosan vigyorgott, én azonban csak összevontam a szemöldökömet.

– Nincs hozzá közöd.

– Oké. – Felfogni sem volt időm. Mozdulni sem, és felfogni sem. Az ajkai, mikor az enyémekre tapadtak, teljesen lefagytam, kipattantak a szemeim, a szívem pedig hatalmasat dobbant a bordáim fogságában, mintha ki akarna onnan szakadni. Minden gondolatom elszállt, minden ellenkezésem. – Mondtam, hogy megjárod... – sóhajtotta a számra, majd végig simított a felsőmön keresztül az oldalamon, én pedig halkan felsóhajtottam, s mintha erre az alkalomra várt volna, hirtelen a nyelvét a számba tolta, belém fojtva a levegőt.

Nem éreztem undort. Nem olyan volt, mint Namjoonnál, vagy... másnál. Nem. Ez más volt. Ahogy a nyelvét finoman, még is, erőszakosan és durván mozgatta a számban, ahogy finoman végig simított a nyelvével az enyémeken, akaratlanul is kicsalt belőlem egy halk nyögést, miközben lehunytam a szemeimet.

Soha nem csókoltak még így.

Hoseok

Nem akartam elmélkedni, latolgatni; minden gondolatot kiűztem a fejemből, s be kellett vallanom, hogy nem volt nehéz dolgom.

Meglepően hamar és készségesen csókolt vissza, a pár másodpercnyi akaratossága pillanatok alatt illant el belőle, helyét pedig az őszinte, tiszta élvezet vette át - nyögése után már le se tagadhatta volna.

Éreztem, ahogy meg-megremeg alattam. Talán a stressztől volt, talán az érintésektől, vagy esetleg a mámortól, de minden újabb mozdulatomnál csókunkba sóhajtott, halkan nyöszörögött, mikor pedig pólója alá nyúltam, gyors mozdulattal átkarolta a nyakamat, s közelebb húzott magához. Mintha követelőzött volna, mintha kevesellte volna azt, amit eddig nyújtottam neki. Viszont én is többet akartam belőle.

Talán undorító vagyok, amiért megteszem ezt vele, tekintet nélkül a pár nappal ezelőtt elmesélt múltjára. Ellenben, ha nem akarná, már ellökött volna. Nem fektettem két vállra, nem kaptam el a nyakánál, nem ültem rá a csípőjére – valójában egy menekülő útvonalat sem vágtam el előtte. Ő mégis maradt. Válaszolt, mikor táncra hívtam a nyelvét, libabőr futott végig rajta, ahányszor hozzáértem, kéjesen, vékony hangon nyögött fel, akárhányszor mélyítettem a csókot, vagy egy-egy helyen oldalába markoltam, s mikor többet akart, bátran húzott magához. A vele történtekhez képest mindenképpen bátran. Ha tudtam volna gondolkozni, megfordult volna a fejemben, miért nem undorodott az én csókomtól, az én tapintásomtól. De abban a pillanatban nem érdekelt.

Utoljára leheltem egy csókot felduzzadt ajkaira, mielőtt elváltam tőlük, s áttértem nyakának puha, fehér bőrére – aminek minden felülete csak egyre ízletesebbé vált számomra, minél többet időztem el ott. Ujjaimmal indultam felfedező útra felsőtestén, miközben a finom bőrt csókolgattam, itt-ott enyhén beleharapva, újabb nyögéseket, sóhajokat felszakítva Taehyung tüdejéből. Ajkaim önelégült mosolyra húzódtak a reakcióját hallva, s felbátorodva haraptam bele nyakhajlatába. Háta ívben megfeszült az érzéstől, én pedig azonnal lecsaptam gyönyörtől szétnyílt ajkaira.

– Hoseok... – lehelte ki magából, abban az fél másodperces szünetben, amíg levegőt vettem. – Mit mű…

– Fogd be – csókoltam végig állán és arcélén, miközben ujjaimmal megkerestem felsőjének korcát. Eltávolodtam Taehyungtól, mikor elkezdtem felhúzni rajta a pólóját, minden újonnan terítékre került bőrfelületet behintve csókokkal, finom harapásokkal. Remegett, mint a nyárfalevél. Reakcióját egy féloldalas, kaján mosollyal díjaztam, majd lehúztam róla a felsőt, s az ekkor enyhén megemelkedett törzse alá nyúltam, hogy határozottan húzzam magamhoz, ajkainkat újra összeforrasztva.

Sokkal türelmetlenebbül és erőszakosabban csókoltam, mint korábban, de hangjaiból ítélve ez még kevést volt ahhoz, hogy megrémüljön tőlem, sőt minden momentumát élvezte.

Mikor végleg ülő pozitúrába rántottam őt, magamról is lehámoztam a ruhadarabot, amitől őt már megszabadítottam, majd úgy húztam vissza ajkaimra, mintha attól tartanék, hogy elszökik. Forró volt a teste, perzselte, égette a bőrömet, évek óta nem kerített hatalmába ilyen jó érzés. Még többet akartam, tudtam, hogy ha akarnék, se bírnék most már leállni.

Tarkójához futtattam jobb kezemet, finoman megtartva őt, miközben újra elfektettem, ám másik kezemmel sem tétlenkedtem – lassan, szorosan simítottam végig combján, míg végül el nem értem meredező férfiasságáig. Határozottan markoltam rá, s kezdtem simogatni, mit sem törődve heves sóhajtozásával és nyöszörgésével, amik az én számban kötöttek ki. Egy pillanatot sem hagytam neki levegővételre, mert a következő szekundumban már a nadrágot kezdtem lehámozni róla.

Taehyung

Nem értettem magam, ahogyan őt sem. Fogalmam sem volt róla, hogyan váltottam ki belőle ezeket a reakciókat, ezeket a cselekedeteket, viszont túl mélyen nem is tudtam volna a gondolataimban elmerülni, hiszen az érintéseivel, tetteivel teljesen lekötötte minden gondolatfoszlányomat, nem hagyva őket, hogy érvényesüljenek az agyamban. Egy pillanatra sem jutott eszembe, hogy le kellene magamról löknöm, pedig az lett volna a helyes meggondolás. Egy percre, egy minutumra sem szökött a fejembe az, hogy megszakítsam a csókokat, a mozdulatsorokat, hogy keményen eltaszítsam magamtól, de még halovány ellenkezésre sem volt kapacitásom. Csak feküdtem alatta, sóhajtoztam, félig lehunyt szemekkel, s elnyílt ajkakkal, mikor éppen nem csüngött rajtuk, hogy szenvedélyesen összeolvassza azokat a sajátjaival. Éltem a pillanatnak, az érzésnek, amit majdhogynem nekem ajándékozott.

Tudtam, hogy ha nem vetek véget ennek, még rosszabb lesz az elválás, és valószínűleg életem végéig bánni fogom ezt a napot, ezt az aprócska időszakot, de ez is csak éppen, hogy a fejemben volt, s amilyen gyorsan beszökött a tudatomba, olyan gyorsan távozott is onnan, amint a férfiasságomra simított az ujjaival, amit egy halk nyögéssel, és összeszorított szemekkel nyugtáztam.

Soha, senki nem ért még hozzám így. Soha, senki nem tudott ilyen reakciókat kiváltani belőlem – nem, mintha bárkinek engedtem volna önszántamból. Ez volt a másik ijesztő dolog. Miért engedtem? Miért perzselte a bőrömet az, ahogyan hozzám ért? Miért lángolt a mellkasom, és az alhasam? Miért remegett minden porcikám? Miért emelkedett, és süllyedt a mellkasom hihetetlen gyorsasággal? Miért akartam egyre többet, és többet belőle, a lényéből, az érintéseiből, a csókjaiból?

Hirtelen az ajkaival az egyik mellbimbómra tapadt, mélyen megszívva a dús, forró ajkaival, s a férfiasságom masszírozásának, és ennek a mozdulatnak köszönhetően ívbe feszült a hátam, miközben elnyílt ajkakkal felnyögtem. Ujjaimmal rögtön utat találtam a hajába, s mindkét kezemmel, finoman a tincsei közé fúrtam a hideg, hosszú ujjaimat, teljesen kidomborítva neki a mellkasomat, hogy üzenjem neki: többet akarok. Hallottam valahonnan a távolból, hogy halkan elkuncogta magát, de képtelen voltam felfogni. Vörös köd borult az agyamra, és úgy éreztem, hogy nem lehetne onnan még égi erővel sem elmozdítani. Ott volt, ott lebegett, álomszerűséggé varázsolva a jelen pillanatait.

Megremegett az egész testem, mikor tenyere az alsómba csúszott, és immáron akadály nélkül érintette meg merevedésemet. Megfeszültek az izmaim, szinte egy pillanat alatt, ahogy felhúztam a lábaimat, oldalra döntve a fejemet, elhalóan sóhajtva a nevét, félig lehunyt szemekkel, összevont szemöldökkel. Azt hiszem, ez volt az a pillanat, mikor végképp nem tudott érdekelni semmi. Még az sem, miért hagytam neki, hogy birtokba vegye a testemet, mikor rengeteg erőszak áldozatává estem. Még ez sem érdekelt. Csak az, hogy minél többet adjon nekem ebből a különleges, mámorító érzésből.

Ajkaival és nyelvével körbe járta a hasamat, aprócska szerelem foltokat hagyva a tiszta bőrömön, miközben fogaival finoman összecsípte néhol a bőrömet, haloványan megcsípve, s mintha minden mozdulatra reagálnom kellene, újra remegés futott végig rajtam egy nyüszítés kíséretében.

Kicsit felbátorodva, finoman elkaptam az arcát a köldökömtől, majd kis erőt bevetve felhúztam az arcomhoz az övét, s összeérintve az ajkainkat, szenvedélyesen csókoltam meg, kéjsóváran, lehunyt szemekkel ízlelgetve az ajkait, a szájának minden szegletét, hogy a lehető legjobban kiérezhessem minden aromáját, miközben a csípőmmel fellöktem, egy mély nyögést hallatva, amit szinte magába nyelt. Aprócska, pici körmeimmel finoman végig karistoltam a vállait, majd a hátának egy részét, ameddig elértek az ujjaim, s éreztem, ahogy végig fut a bőrén a libabőr, miközben egy mély szusszantást hallatott az ajkaimra, lángoló íriszekkel mérve végig az arcomat. Halkan felsóhajtottam, a tekintetébe vágva az enyémet, majd lassan belemartam a hátának bőrébe, türelmetlenül, vágy ittasan pislogva, olyan mélyen nézve a szemeibe, ahogy még soha nem tettem.

– Meg foglak dugni. – Ártatlanul pislogtam rá, a hajába túrva.

– Ne a szád legyen nagy; csináld! – Még engem is meglepett a válaszom, ő pedig elnevette magát, majd szenvedélyesen megcsókolt, lehúzva rólam az alsómat, s mikor visszafelé vezette az ujjait a lábamon, lágyan végig cirógatta a belsőcombomat, amire egy halk sóhajt hallattam a csókunk közben, a hajába túrva újra.

Engem tényleg nem érdekelt semmi. Egy emlékkép sem csúszott a fejembe, miközben csinálta. Annyira más volt, mint a többi. Annyira bódító... érzéki. Mint egy álom. Egy forró, nedves álom, amiben és ahhoz hasonlóhoz nem volt még részem soha.

Hoseok

Egyik kezemmel végigsimítva belső combjain emeltem számhoz másik kezem mutató és középső ujját, de még mielőtt elkezdtem volna benyálazni őket, jobb ötletem támadt. Kéjenc mosollyal az arcomon nyúltam Taehyung duzzadt, vörös ajkaihoz, hogy szétnyílásra késztessem őket, s két ujjamat a szájába nyomtam, hogy vele végeztessem el ezt a feladatot. Játékosan, ügyes mozdulatokkal körözött nyelvével, én pedig felbátorodva, még több nyálat teremtve nyúltam hátrébb szájában, miközben még mindig combjait simogattam és nyakának édes, selymes bőrét hintettem be csókokkal, harapásokkal.

Mikor már úgy éreztem, elég nedvesek az ujjaim, kihúztam szájából, a felszabadult helyet pedig ajkaimmal töltöttem be, s úgy marcangoltam finom párnáit, mintha ezzel el tudnám terelni az alfelében keletkező kellemetlen, feszítő érzést. De nem sikerült. Már egy ujjam után hangosan számba nyögött, teste minden porcikája remegni kezdett alattam, s hiába simogattam, mire enyhült volna a fájdalma, feltoltam neki második ujjamat is.

Morogva, a kelleténél talán nagyobb hangon szisszentem fel, mikor ráharapott alsó ajkamra, nem kevés vért kiserkentve belőle, aminek fémes ízét tisztán éreztem, mikor egy pillanatra elhúzódva tőle végignyaltam ajkaimon, hogy eltüntessem a vörös nedűt.

– Fáj? – suttogtam, mikor lassan elkezdtem benne mozgatni az ujjaimat.

– A kezed járjon – utasított, összeszorított szemekkel, viaskodva a fájdalommal. Hitetlenkedve kacagtam el magam, ám sosem tűrtem, ha parancsolgattak nekem. Hirtelen mozdulattal húztam ki belőle ujjaimat, majd határozottan hajába markoltam, s a lila tincseknél fogva rántottam fel őt, először ülő pozícióba, aztán helyeztem négykézlábra, hogy feje pontosan egy vonalba legyen a lényeggel. Kíméletlen mozdulataimtól halkan nyöszörgött, mikor a kelleténél nagyobb erővel huzigáltam őt, de mikor konstatálta, pontosan mit várok tőle, sűrűn pislogva szemezett először férfiasságommal, aztán pedig velem, mikor elkapta vágy ittas, mámoros tekintetemet, miután végigvizslatta testemet, ahogy előtte térdeltem.

– Neked pedig a nyelved járjon – haraptam a korábban felsértett alsó ajkamba, kéjenc vigyorral felvértezve, majd ujjaimmal finoman végigsimítottam arcélén, s két ujjam közé fogva állát húztam közelebb merevedésemhez.

Még egyetlen egy szerelem nélküli együttlétet nem élveztem ennyire. Taehyunggal már a petting is sokkal bódítóbb, sokkal vágy fokozóbb volt, mint mással maga az aktus, ezt a tényt pedig nem tudtam hova tenni. Még soha senkiből nem akartam pillanatról pillanatra többet. Akárhányszor végignéztem enyhén izzadt testén, ahogy háta ívelt, ahogy hajtincsei gyöngyöző homlokához tapadtak, szívem kegyetlenül, borda-feszítően dobbant egyet a helyén, mintha ki akarna szakadni onnan. Elmémre sűrű, rózsaszín köd szállt, andalító illatot árasztva magából, amitől egyszerre kezdtem szédülni és megőrülni. Ez pedig csak fokozódott, mikor megéreztem a forróságot férfiasságom körül, s az enyhén nyomó érzést, amit ajkainak tökéletes illeszkedése okozott. Hangosan mordultam fel, mikor járatni kezdte rajta nyelvét és fejét, legszívesebben abban a pillanatban átéltem volna az orgazmust, mert olyan ügyesen végezte a dolgát, hogy úgy éreztem, mintha ez lenne az első orális élményem. Fürtjeibe kapaszkodva húztam egyre csak magamra, sóhajaimmal üzenve, mennyire tetszik, amit művel velem.

– Megőrjítesz – morogtam magam elé, félig lehunyt pillám mögül fixírozva Taehyung ügyes mozdulatait. Ám erre az egy szóra felkapta a tekintetét, s mikor összekapcsolta az enyémmel, úgy éreztem, valami összetört bennem – a józan eszem, az ítélőképességem, s minden finom mozdulatot generáló szenvedélyes emóció. Durván rántottam le magamról, s taszítottam hátra, a következő pillanatban pedig már fölé tornyosulva vájtam kábult tekintetemet az övébe, eszelős és telhetetlen vigyorral, jelezvén, hogy nem lesz finomkodás. Még pár kört megtettem ujjaimmal a nyílásánál, de aztán egy célratörő mozdulattal merültem el benne. Mind a tíz ujjának körmét hátamba vájta, erősen kapaszkodva bőrömbe, így levezetve az felemelő, szédítő érzést ahelyett, hogy elsikkantotta volna magát. A fájdalomtól hirtelen felszisszentem, de gondolataim olyan gyorsan elterelődtek a kellemetlen érzéstől, ahogy jöttek, ugyanis koncentrálnom kellett, nehogy elélvezzek – olyan szűk és forró volt, hogy egész testem beleremegett az érzésbe.

– Mozogj már, kérlek! – búgta türelmetlenül, én pedig egyik szemöldökömet felvonva hajoltam közelebb hozzá.

– Te akartad – nyaltam végig jobb fülén, majd kissé kijjebb húzódtam belőle, hogy aztán kíméletlenül, tövig belé vágtam magam. Éreztem, ahogy hosszú, magukból vért kiengedő csíkokat karmol ki hátamon, miközben hangosan felnyögött, elnyomva az én kótyagos morgásomat.

Taehyung

Legalább annyira fájt, mint az eddigiek, azonban ez még is teljesen más volt, számomra ismeretlen érzés. Ha jobban belegondoltam, még soha, senkivel nem létesítettem úgy aktust, hogy én akartam volna; mindenkit kellőképpen ellöktem magamtól, hogy ez lehetetlen legyen. Magam sem tudom, hogy Hoseoknak miért engedtem, de abban a minutumban úgy gondoltam, egyáltalán nem kellene bánnom, sőt, nem is fogom megbánni. Hihetetlenül mámorító érzés adódott a behatolás okozta fájdalom mellett, s az utóbbi csak hatalmas pluszt adott az előbbinek, a testem pedig szinte ordított, hogy még többet akar, hiába volt kellemetlen eleinte.

Hosszú, vékony csíkokat rajzoltam a hátába a körmeimmel, miközben teljesen hátrafeszítettem a fejemet, felhúzva a lábaimat, majd hirtelen ötlettől vezérelve fontam körbe velük a derekát, hátha még mélyebben érezhetem magamban. Hallottam a távolból visszahangzani a nevetését, de olyan messziről szólt, hogy alig jutott el hozzám. Egyszerűen teljesen más világban jártam. Mintha álmodtam volna.

Finoman mozdulva mart az ajkaimra a sajátjaival, megkóstolgatva a puha párnácskáimat, lágyan ízlelgetve, harapdálva, s mikor erőteljesebben mozdította a csípőjét, eltalálva bennem egy pontot, hangosan felnyögtem, elnyitva egymástól az ajkaimat, ő pedig mintha erre a pillanatra várt volna, határozott mozdulattal a számba tolta a nyelvét, heves csókcsatát kezdeményezve velem. A heves kezdeményezés közben erősebben mozgatta a csípőjét, intenzívebben csapódba a testembe, olyan pontot találva el a merevedésével, amitől ívbe feszült a hátam, s akaratlanul ugyan, de ráharaptam a száját, keményebben marva immáron a széles, izmos vállait. Összeszorítottam a szemeimet, mikor újra eltalálta bennem azt a pontot, ahol az egész testem megremegett, minden izmom a bőrömnek feszült, mintha ki akarnának onnan szakadni.

Huncut pillantásokkal illetett, majd lelassított a mozgásán, s újra meglökte bennem azt a pontot. Harsányan felsikkantottam, szabályos ívbe feszítve a nyakamat, feltolva az államat, összeszorított szemekkel, összevont szemekkel.

– Hogy lehetsz ennyire... erotikus? – nyögte a nyakamra, rajtam pedig azon nyomban végig futott a libabőr, ahogy a forró lehelete csak feltüzelte az amúgy is forró testemet. Nem tudtam reagálni a válaszára, minden szót belém fojtott kíméletlenül heves mozgásával, s mikor ujjaival utat talált a merevedésemhez, rámarkolva izgalmamra, felnyüszítettem, a számat harapva intenzíven, görcsösen karmolva a hátát végső kétségbeesésemben. Soha nem éreztem még át ilyesmit, és úgy éreztem egy bizonyos idő után, hogy meg fogok őrülni, mellette viszont minden erőmmel azon könyörögtem magamban, hogy soha, soha ne legyen ennek vége. Nem akartam, hogy vége szakadjon ennek a varázslatos érzésnek. Maradjon így mindig.

Viszont amint megharapta a nyakamon megfeszülő bőrömet, megcsípve fogaival a bőrfelületemet, ezzel egy időben pedig erősebben nyomult belém, és ütemesebben mozgatta rajtam az ujjait, az alhasamban folyamatosan szétáradt a forróság. Szaporábban nyögtem, folyamatosan kapkodtam a levegőt, ziháltam, dobáltam a fejemet, mélyebben vájtam a körmeimet a hátába, a lábaimmal görcsösen szorongattam a derekát, közelebb és közelebb, mélyebbre húzva magamba. Az alhasamban keletkező forróság teljesen szétáradt a testemben, és mikor Hoseok elhúzódott tőlem, majd az ajkaimra hajolt, mélyen a szemeimbe nézve, az volt a végső kegyelemdöfés: felkiáltottam, a párnába préseltem a tarkómat, szabályos ívben hajlott meg a hátam, az izmaim görcsösen feszültek meg, már-már fájdalmasan, s abban a pillanatban ért utol a vég. A kezébe élveztem, megvonagló testtel, miközben végig a szemeibe néztem.

Hoseok

Az a gyönyörtől csillogó szempár, az a vággyal átitatott arckifejezés, azt hiszem, örökre beleégett az élmémbe. Végig rajta tartottam tekintetemet, miközben pár levezető mozdulattal rántottam néhányat merevedésének puha bőrén, s a korábbiaknál mélyebben elmerülve benne én is átléptem az élvezet kapuját. Fogaimmal kíméletlenül haraptam nyakának már épp elég foltos bőrébe, ezzel tompítva a belőlem felszakadt mély nyögést, amit a mámor okozott.

Zihálva dobtam rá magamat Taehyung testére, mikor remegő kezeim felmondták a szolgálatot. Lehunyt szemekkel lihegtem, forró leheletemmel felperzselve gyenge vállát, ami még mindig meg-megrázkódott az általam okozott kéjtől. Önelégülten mosolyodtam el, majd még mindig köddel áztatott fejemet felé fordítottam. Azt hiszem, ilyen gyönyörű látvány még nem tárult elém.

Enyhén szétnyílt ajkait utólagos, de még mindig kimerült sóhajok hagyták el, izzadtságcseppjei pedig hosszú szempilláin tanyáztak, keveredve azzal a kevés könnyel, amit a fájdalom csikart ki belőle. Nedves arcát az őt elöntő forróság szárította fel, saját bőrömön éreztem a belőle áradó melegséget, ami egyszerre volt kellemes és izzasztó.

– Klasszisokkal jobban érzem magam – búgtam nyakhajlatába a szavakat, majd megkíséreltem kicsusszanni, majd lefordulni róla, ám már az első mozdulatnál azt hittem, könny szökik a szemembe. A hátam mintha szét akart volna szakadni, mintha bőröm cafatokban mállott volna le róla. Éreztem, ahogy pár csepp vér végigszánkázik az izzadt felületen. Fancsali mosollyal küzdöttem magam ülő pozícióba, majd úgy forgattam testemet, hogy legalább egy kicsit szemrevételezhessem a felsértett felszínt.

– Baszd meg – motyogtam magam elé, de a rövid szörnyülködés után halk kacaj szaladt ki belőlem. Fejemet csóválva nyúltam az éjjeli szekrényhez néhány zsebkendőért, hogy eltüntethessem élvezetünk folyékony bizonyítékát.

– Nagyon vészes? – kérdezte Taehyung, de bágyadt hangja olyan csendes volt, mintha egy másik szobából hallanám őt.

– Igen, macska módjára karmoltad szét. – Hogy alátámasszam szavaimat, hátat fordítottam neki, hogy feltárhassam előtte fájdalmaim okát. Arcán egyszerre futott át a döbbenet, a megbánás és persze az önelégült káröröm.

– Bocs – dugta ki vigyorogva nyelve hegyét hófehér fogai között. Szememet bazsalyogva forgattam meg, mikor visszafeküdtem mellé. Szívesen helyezkedtem volna a hátamra, hogy fejét nyirkos mellkasomra húzhassam, de kín mentesebbnek bizonyult, ha inkább oldalamra heverek, s könyökölve, tenyeremben pihentetve arcomat megtartom magamat.

Nem tudtam volna megfogalmazni a bennem örvényként csapongó érzelmeket, de egyben biztos voltam - örökké el tudtam volna veszni Taehyung szikrázó íriszeiben. Rejtély számomra, hogyan volt képes ilyen emóciókat ébreszteni bennem, ilyen tettekre buzdítani, hiszen sosem vonzódtam a férfiakhoz. Ez volt az első alkalom, hogy egy velem egyneműt tettem magamévá, s habár szerelemre hajazó érzelmek elkerültek, valamiért szívesen átéltem volna újra ezt az aktust.

Taehyung pedig még nagyobb titok volt a számomra. Az apja molesztálta, idebent pedig Namjoon hobbijává vált, hogy kíméletlenül magáévá tegye a fiút, nekem viszont minden érintésemre készségesen, elalélva felelt, olykor pedig sürgetett, hogy haladjak tovább, ajándékozzak neki több mámort. Őszinte élvezet ült ki arcára a szex minden másodpercében.

– Hadd kérdezzek valamit – komolyodtam el hirtelen, Taehyung viszont értetlenül pislogott rám.

– Mit?

Annyira piszkálta az agyamat és furdalta oldalamat az előző eszmefuttatásom, hogy kénytelen voltam rákérdezni.

– Hogyhogy ennyire élvezted?

Taehyung

Megeresztettem egy sóhajt, majd oldalra feküdtem én is, az alkaromra fektetve az arcomat, kicsit felhúzva a lábaimat, hogy nagyjából bedughassam őket a takaró alá, s szabad kezemmel magamra húztam azt, amennyire tudtam, hogy legalább a csípőmig takarjon. Amennyire melegem volt pár perccel ezelőtt, most annyira fáztam, így kénytelen voltam félig a takaróba bújni.

Lassan visszaemeltem felé a tekintetemet, elgondolkodva.

– Én sem tudom. Nem lepődök meg rajta – mosolyogtam el, kissé bágyadtan.

– Miért? – Összevonta a szemöldökét, kíváncsi szemekkel vizslatva az arcomat. Megeresztettem egy újabb bágyadt mosolyt, majd a szabad kezemet az arcom mellé tettem, mély, beletörődő sóhajjal.

– Nálad minden más.

– Más? Miben más? – pislogott, döbbenten.

– Nem tudom. Veled beszélgettem. Mosolyogtam. Még nevetni is tudtam. Olyan dolgokat értél el pár nap leforgása alatt, teljesen tudatlanul, amiket még soha, senki. Ezért nem lepődtem meg, hogy ezt is élveztem. Néha eszembe jutottak a rossz emlékek, de csak futólag. Utána... amint megérintettél, vagy megcsókoltál, el is illantak. Nem vették át rajtam a hatalmat. Talán egyszer akartam elhúzódni, de amint megsimogattál, vagy hozzám értél, nem voltam rá képes. Nem tudom. Ha más tette volna, akárki, biztos a padlón végezte volna – sóhajtottam megadóan, szomorúan nézve magam elé.

– Szeretsz? – Olyan hangon bukott ki belőle a kérdés, ami valamilyen szinten rosszul esett. Mintha nem örülne neki, vagy rosszallaná az érzéseimet. Elmosolyodtam, lehunyt szemekkel, amiket később kinyitottam, mélyen az ő íriszeibe fúrva a sajátjaim csillogó tekintetét.

– Nem. Nem hiszem. Szerintem csak jól esik a törődés. Mint a naiv gyerekeknek, mikor csúfolják az osztálytársai, és egyetlen egy ember megsimogatja a hátát. Szerintem ez inkább ilyen érzés. Nem tudom. Nem vagyok tisztában velük, de nem hiszem – sóhajtottam, újra lehunyva a szemeimet.

– Kedvelsz, mert törődök veled? – Hangjára újabb sóhajt eresztettem meg.

– Amúgy is kedvellek. Nem csak azért, mert törődsz velem, alapjáraton is.

– Miért mondod ezt el ilyen készségesen? Én biztos nem beszélnék nyíltan az érzéseimről – mondta, mire felnéztem rá, cinikus nevetéssel, miközben hanyatt fordultam az ágyban, jobban a paplanba fúrva magam.

– Miért titkoljak el bármit? Ha esetleg szerelmes is lennék, mindegy lenne, mert mindenféleképpen Namjoonnál kötök ki. – Futólag ránéztem, ő pedig megeresztett egy fáradt sóhajt. – Minek tartsam magamnak? Ha esetleg borzongsz a dologtól, az is mindegy, mert nem hiszem, hogy találkozni fogunk ezután valaha – súgtam magam elé, lesütött szemekkel.

– Igaz.

– De szerelmes nem vagyok. Lehetetlen, hogy beleszeressek valakibe két nap alatt. – Vállat vontam a szavaim végeztével, próbálva a mellkasomig húzni a takarót, ami kisebb-nagyobb szenvedéssel, de sikerült. – Kevés embert kedvelek. Rajtad, és a bátyámon kívül azt hiszem, nincs senki. Talán még Jimin, mert ő aranyos, de őt sem úgy kedvelem, mint téged. Azért élveztem, azt hiszem. Elterelted a figyelmemet... meg... valamennyire kizökkentettél a komfort zónámból, szerintem ez is hozzá adódott a dologhoz – szuszogtam, a plafonra meredő tekintettel.

– Biztos visszamész Namjoonhoz? – Halk kérdését hallva felé fordítottam a fejemet, majd lassan, kissé bizonytalanul, de bólintottam.

– Muszáj.