Not so fairytale - VKook (22/?)

Cím: Not so fairytale

Alkotó: Nana & Noriko

Hossz: ?
Párosítás: VKook/TaeKook - Taehyung x Jungkook (BTS)

Besorolás: +16

Műfaj: AU, humor, fantasy

Figyelmeztetés: Trágár beszéd; slash, bromance

Összefoglalás: Kim Taehyung egy fiatal, egyetemista fiú, anglisztikára jár, és Dublinban kirándulnak az osztályában, jó ideig, viszont Taehyung olyan, akár egy szürke kis egér – nagyon helyes, és szép, de olyan visszafogott az öltözködése, a megjelenése, akár egy negyvenes férfinak, őt ez mégsem zavarja, így érzi jól magát.
Azonban a Dublinban töltött utolsó éjszakán sétálni megy, és belebotlik a parkban egy nagyon furcsa, különös férfiba, akiről eleinte azt hiszi, jelmezbálról szabadult idióta. Végül kiderül, hogy egyáltalán nem jelmezbálból jött a férfi, hanem egy teljesen más helyről, s ha ez még nem lenne elég, fenekestül felforgatja a fiatal egyetemista életét... 

Hozzáfűzés:  Itt is a következő rész! :D
Reméljük, tetszeni fog nektek!
Jó olvasást! <3

Én (Nana) írom Taehyungot!
Nóri írja Jungkookot!

Taehyung

Lágyan csókolta meg ajkaimat, én pedig erőtlen karjaimmal öleltem át a nyakát, lehunyva könnyes szempilláimat, hogy szorosabban ölelhessem a testemhez, érezve minden egyes porcikáját, minden egyes rezdülését. Arcomat finoman cirógatta ujjaival, lágyan érintette a bőrömet, s miután megunta szám ízlelgetését, felemelte egy kicsit a fejét, elmosolyodva simogatva le könnyeimet az arcomról, elmélázva, szerelmesen nézve a szemeimbe, aminek következtében én is halovány ajakgörbületre húztam párnácskáimat. Ennél meghittem pillanatunk nem is tudom, volt-e már, de ha nem, akkor most még inkább emlékezetesebb ez a pár minutum. Tényleg úgy nézett rám, mintha egy apró kis csoda lennék az életében, mintha csak értem élne, mintha minden, ami engem körbevesz, fontos lenne a számára, ez pedig nem csak jól esik, hanem el is érzékenyít.

Nem tudom, voltam-e már valaha ennyire boldog, ilyen békés, idilli érzéssel telítődött. – Valószínűleg nem, hiszen ő volt az első, aki ágyba csábított, és ő volt az első, aki teljes valóját rám erőszakolta, de most jobban belegondolva, ezt egyáltalán, egy percig sem bántam. Lehet, nem örültem neki, lehet, dühös voltam miatta jó ideig – jogosan –, de ha újrakezdeném az életem azon szakaszát, ezen nem változtatnék semmit, az ég adta egy világon semmit, ez pedig úgy hiszem, sokat jelent. Mégsem tudtam még azt mondani, hogy szeretem, mert bizonytalan voltam ezt illetően, de… kezdtem úgy érezni, jóval többet táplálok iránta, mint hittem.

Lehetséges megszeretni valakit, aki tönkretette az életedet, s ha az még nem lenne elég, határokat nem ismerve erőltette rád magát? Lehet, de még mennyire! Elő példa vagyok. El sem tudnám magam képzelni Jungkook nélkül, bármennyire erősen is próbálkozom. Nem megy.

– Csodaszép vagy, Taehyung – mosolyodott el szeretetteljesen, majd előrébb hajolt, és egy könnyed, lágy csókot hintett homlokom bőrére, lassan mászva le rólam, hogy megtisztogathassa a saját, és az ő testét is. Amint ezzel végzett, rám adta a falatnyi ruháimat, és ő is magára vette a sajátjait, majd elfeküdt mellettem, és magához vonta az egész testemet, egy puszit dobva a fejem búbjára.

Normális esetben mormognék, hogy nem vagyok csaj, ennyire azért ne, de olyan mérhetetlenül jól esett, hogy felőlem aztán nevezhetett volna bárki „hercegnőnek”, még élveztem is volta a rám aggatott jelzőt, mert abban a szekundumban tényleg úgy éreztem magam, mint egy elkényeztetett kis hercegnő, ezt az érzetet pedig semmiért sem cseréltem volna le.

Szerettem volna mondani neki valamit. Mindegy, mit, valamit. Azt, hogy fontos nekem, azt, hogy köszönöm neki, azt, hogy… hálás vagyok neki, de nem jöttek belőlem a szavak, hiába próbáltam kimondani, mit érzek. Ahelyett inkább, hogy felesleges fecsegésre pazarolnám az időt, inkább felemeltem a fejemet, és megpusziltam az ajkait, kezemmel megsimogatva gyönyörű bőrét, ami az arcát fedte.

Ezután visszahajtottam a fejemet a párnára, mellkasának döntve a homlokomat, és talán a kimerültségtől – vagy a sok sírástól, amiért meg fogom még ölni, nem felejtek –, de amint lehunytam a szemeimet, már el is nyomott az édeskés álom.

Nincs is annál jobb, mint annak a karjaiban elaludni, aki szeret téged.

Hogyan és mikor szeretett meg?

Jungkook

Mikor meghallom a másik egyenletes szuszogását, halovány mosoly ül ki arcomra, megsimogatva a másik hátát, betakargatva testét az enyémmel együtt. Olyan tökéletes most minden, kíváncsi vagyok, ha meglesz a gyerek, akkor is ilyen meghittségben tudunk-e majd élni egymással. Bár, ha rajtam múlik, biztos így lesz, hiszen ha nem vagyok egy görény a másikkal, akkor ő olyan mint egy kezes kiscica. Felsóhajtva húzom közelebb magamhoz, megölelgetve törékeny, emberi testét, mintha csak attól félnék, hogy bármi baja történhetne ebben a pillanatban.

– Hát te? – hallom meg Namjoon mély hangját, így mikor megemelem fejem, hogy rá nézzek, csak ajkaim elé emelem mutatóujjam, hogy ezzel is jelezzem neki, hogy csendesen.

– Elaludt, ne kiabálj! – szólok rá suttogva, amit ő csak egy sóhajjal nyugtáz.

– Mit csináltál vele? Ugye nem...? – teszi fel a kérdést, bár a hülye is tudja, hogy mit csináltam vele, hiszen ha a másikon van is ruha, rajtam egy szemernyi sincs.

– De, szeretkeztem vele. Ne aggódj, nem lesz baja, vigyáztam rá – mosolygom, ahogy újra megölelgetem az álomszuszékot. Innen látom, ahogy Namjoon feje egy pillanat alatt elvörösödik.

– Honnan tudod, hogy semmi baja? Mi van, ha ezzel nagyobb bajt csináltatok?! – korhol meg, közelebb sétálva hozzánk, így ahogy a másik békésen alsó arcát szemügyre veszi, lassan kitakarja őt, hogy a hasát is megvizsgálja, hogy minden rendben van-e odabent.

– Egy kis szex senkinek a kárára nem vált még – kuncogom, miközben figyelem, ahogy a gondos kezek végig tapogatják TaeTae hasát, végül, ahogy nem talál semmi gondot, vissza betakargatja, rám viszont szúrós tekintettel pillant fel.

– Túl magabiztos vagy. Tudhatnád, hogy most az ő állapotában minden a kárára válhat. Ha nem sikerül visszatartani, az a te hibád lesz, meg persze részben az övé, ha történik vele valami – mutogat rám, de én csak a számat húzom el.

– Nem lesz baja. Tudom! – simítok végig az említett hátán, aki úgy alussza az igazak álmát, mint akit lecsaptak.

– Legyen így. Csak nehogy az legyen a vége, hogy én megmondtam… – vesz orrán egy mély levegőt, azzal sarkon fordul és az ajtóhoz sétál. – Nézd, én csak a jót akarom nektek. Kedvellek titeket, nem szeretném, ha bármelyikőtökkel történne valami.

– Tudom – intézek felé egy mosolyt. Bevallom, nem hittem volna, hogy Nam fog ilyet mondani nekünk. de akárhogyan is, jólesik, nagyon.

– Ha bármi lenne, szóljatok. De a szexet fogjátok vissza. Azt a kis időt már igazán kibírjátok – mosolyodik el ő is, amire csak elkuncogom magam.

– Így lesz – intek neki, azzal ő egy bólintással kisétál az ajtón, ezáltal ismét kettesben hagyva minket.

Mikor Taehyung felnyitja hatalmas szemeit, azonnal egy kedves mosollyal fogadom, főleg akkor, amikor aprókat pislogva ásít egy nagyot, majd úgy bújik hozzám testével, mintha az élete múlna rajta.

– Hogy vagy? – kérdezem, miközben pár kósza könnycseppet törölgetek le pilláiról, ami az ásítás miatt keletkezett.

– Egész jól – helyezi fejét mellkasomra, onnan nézve fel rám. – Mennyit aludtam? – hunyja be ismét szemeit, tenyerét a mellkasomról a hasamra simítja, ahol gyengéden cirógatni kezdi a bőrömet.

– Körülbelül öt órát. Már esteledik – adom tudtára, simogatva édes arcbőrét. Akaratlanul is eszembe jut, hogy milyen gyönyörű volt nem régen, hogy mennyire elvette az eszemet.

– Akkor, mondhatni megint eredménytelenül telt el egy nap – kuncogja, ahogy nagyokat szusszant bőrömre.

– Hát, az a szeretkezés nem hiszem, hogy eseménytelen volt. Tudod, milyen gyönyörű voltál? Ahogy zokogtál, ahogy... ahogy teljesen átadtad magad az élvezetnek. TaeTae, ha így folytatod, tényleg jobban beléd esek – nevetem, ahogy az álla alá nyúlva, megemelem fejét, hogy oda hajolva hozzá egy csókot kezdeményezzek vele.

Taehyung

Akaratlanul is megemeltem a fejemet a „szeretkezés” kifejezésre, hiszen lehet, hangzott ez már el egy jó párszor a közel múltban, vagy a távolabbi múltban, de valamiért csak ebben a pillanatban éreztem úgy, hogy ez a picike szavacska elérte a szívemet. Ha visszagondolok, tényleg szeretkezésnek lehetett hívni azt az együttlétet, nem olyannak, mint az előtte lévőket, főleg nem az elsőket, amikor csak keféltünk, méghozzá durván és kíméletet, határokat nem ismerve. Ha belegondoltam, ha jobban elgondolkodtam az eseményeken, Jungkook hatalmas jellemfejlődésen ment keresztül, hiszen az első napokban olyan volt, mint egy tahó pöcs, és ahogyan haladt előre az idő, úgy vált egyre szelídebbé, gyengédebbé, ez pedig úgy hiszem, valamit biztosan jelent.

Rögtön elmosolyodtam, bólintva egy aprót, felnézve rá, ahogy az állam hegyét megtámasztottam a mellkasán, átkarolva őt – elég kényelmetlen volt a nagyobb hasam miatt minden pozíció, de jelen esetben ez az oldalt fekvés, Jungkook testének préselődve volt az egyik legjobb. Magam sem értettem, miért esett ennyire jól a közelében lenni, magamhoz húzni, élvezni, ahogy simogat – olyan furcsa volt mindez a számomra, hogy alig tudtam napi rendre térni felette, s ha jobban elmerengnék ezen, azt gondolnám, belezúgtam, de ez olyan irreálisnak tűnt számomra.

Jó, hogy elcsavarja a fejemet, ugyanis tündér, használja a kis csáberejét, így bármit tesz, vagy mond, megszűnik a világ számomra, s csak és kizárólag az létezik, hogy Istenesen megadja nekem, ami kell, ez viszont most kicsit másnak hatott. Vagy csak én spilázom túl, mert túl érzékeny vagyok a terhesség miatt? Lehetséges, mert mióta terhes vagyok, olyanok az idegeim, akár a cérnaszál, arról nem beszélve, milyen intenzitással dolgoznak bennem az érzelmek. Lehet, ezt is csak túlreagálom, és nincs mögötte semmi komolyabb emóció. Viszont azt tagadni sem tudtam volna, milyen kellemes melegséggel árasztotta el a mellkasom az, amit mondott nekem. Főleg azt nem, mikor azt mondta, jobban belém esik – ezután hatalmas szemekkel pillogtam rá, majdhogynem döbbenten, ő azonban csak a hajamba simította ujjait, finoman cirógatva a fejbőrömet, odébb tolva egy-egy hosszabb tincset.

– Jobban… belém esel? – tettem fel a kérdést halkan, ő pedig aprócskát bólintott, fél mosolyra húzva dús, szépen ívelt ajkait, elmélázva figyelve a szemeimet, nem hagyva abba pár minutumra sem a simogatásomat. Minden érintésébe belebújtam – ha külső szemlélőként látnám ezt a jelenetet, okádni tudnék a tömény nyáltól, romantikától, de átélve teljesen más. Forró, kellemes, szívdobogtató… elérzékenyít, szétrobbant bennem valamit, hatalmas robajjal, hogy újra építhesse a pusztulást, egy szebbet alkotva az előtte lévőnél.

Szinte tényleg éreztem a hatalmas robbanást, a szétzúzást, és egyáltalán nem kellemetlen volt, sokkal inkább… érzelmes.

– Igen. Jobban beléd esek. Bár, nem hiszem, hogy ennél jobban lehetne – ejtette ki magabiztosan a szavakat ajkain, megeresztve egy aprócska sóhajt.

– Tényleg szeretsz engem? – Persze, már elmondta, hogy igen, de… nehéz volt elhinnem, és azt sem tudtam pontosan, miért dobogtatja meg ennyire a szívemet ez a tény, és miért akarom, hogy jobban, ennél is jobban szeressen.

– Igen, Taehyung. Tényleg. Menthetetlenül szeretlek. El sem tudod hinni, mennyire. Belehalnék abba, ha bajod esne – mondta halkan, ingatva a fejét –, és ha belegondolok abba, mi történhet veled a kicsi miatt, inkább nem is akarom. – Pillanatok alatt szomorodott el, jobban húzva magához.

Szomorkás mosolyra húztam a számat, majd ahogy és amennyire tudtam, felemelkedtem hozzá, gyengéd, érzéki csókot hintve piroskás, vaskos ajkaira, lehunyva a szemeimet.

– Ne félj, nem lesz semmi bajom. Ha te mellettem vagy, nem lehet baj – hajtottam a fejemet a nyakába, lehunyt szemekkel, élvezve a gondoskodást, amit irányomba tanúsít.

Talán én is szeretem őt – sőt, erre már hamarabb is rájöttem, de még emésztenem kell magamban a dolgot. Azt hiszem, tényleg szeretem, de képtelen lennék még kimondani.

Jungkook

Elmosolyodva figyelem, miközben a nyakamba bújik, édesen szuszogva bőrömre kellemes érzést kölcsönözve ezzel a testemnek.

– Az a baj, amióta melletted vagyok, csak a baj történik veled. –Keserű mosolyra görbül ajkam, ahogy belátom, hogy valóban ez a helyzet. Ki tudja? Lehet, mielőtt engem megismert, nem is volt vele semmi probléma. Biztos, hogy nyugodtabb élete volt nélkülem, bár... be kell vallanom, hogy önző vagyok ezzel kapcsolatban. Hogy miért? Erre nagyon egyszerű a válasz: Nem cserélném el ezt a kellemes érzést mindazért, hogy nélkülem élje tovább beszürkült, unalmas napjait. Inkább legyen csupa izgalom, minthogy úgy éljen, mint egy begyepesedett szürke egér, arról nem is beszélve, hogy jómagam sem szeretném visszakapni azt az életemet, amit eddig a másik nélkül folytattam.

–- Tény, van benne valami – szólal meg halkan bőrömre, amit szinte felperzsel forró lehelete. – De ugyanakkor, nem bánom – fejezi be mondandóját, szorosabban bújva hozzám, már ha ez lehetséges.

– Eddig azt mondtad, hogy vissza akarod kapni a régi életed – ejtek meg felé egy lágy mosolyt, miközben ujjaimmal végig simítok gerince mentén, majd lassan vissza, felvezetve ujjbegyeimet a tarkójához, ahol belesimítok dús fürtjeibe.

– Tudod, nem könnyű egy embernek azzal a ténnyel szembesülnie, hogy terhes. Főleg nem férfiként, a másik meg, hogy eddig nem is hittem a létezésetekben, erre jössz te, akivel száznyolcvan fokos fordulatot vesz az életem. Nem volt egyszerű mindezt felfognom és megemésztenem, sőt vannak dolgok, amiket még most sem sikerült – adja tudtomra, belenézve mélybarna szemeivel az enyémekbe. Nos, megértem, teljes mértékben. Egy ember élete nagyon rövid, ha belegondolok abba, míg én voltam emberi években annyi idős, amennyi ő, én akkor még csecsemő voltam. Furcsák az emberek, rövid életűek, de mégis képesek kihasználni, teljessé tenni azt a keveset, ami megadatott nekik.

– Jó-jó, nyertél. Azonban megígérem, hogy az életem árán is megvédelek, kerül, amibe kerül! – mondom komolyan, erősebben vonva karjaimba törékeny emberi testét.

– Hogy van? – érdeklődöm Namjoontól a kicsi állapotát illetően, hiszen az utóbbi időkben, ugyebár volt vele gond. Az idősebb tündér kissé gondterhelten vakargatja meg fejét, elhúzódva a másik hasától, aki csendben tűrt minden vizsgálatot.

– Igazság szerint nincs komoly baja, sőt! Egész jól van, azonban lassan fel kell készülnünk arra, hogy a világra kell segíteni. Konzultálni fogok a másik két birodalommal, hogy küldjenek ők is gyógyítókat. Ez egy egészen rendkívüli este, ugyebár – magyarázza meg a dolgokat, amire én csak bólogatok, hiszen nagy tudásom ehhez nincs.

– Gondolod, hogy minden rendben lesz? Ugye, egyiküknek sem esik baja? – teszem fel a számomra igencsak lényeges kérdést. Ha ez megtörténne, én abba belepusztulnék.

– Mindent megteszünk. Nem lesz kis műtét, hiszen nem azon a helyen van a baba, mint egy nő esetében. Egy nőnek ugyebár van méhe, amiben a kicsi tud fejlődni. Taehyung esetében ez egészen más, hiszen a kicsi magának alakított ki egy helyet, ahol fejlődhet – magyarázza el részletesen a dolgokat, ami konkrétan egészen érthető. Mondhatjuk úgy is, hogy a baba létrehozott a másikban egy méhet? Na, jó ez egész hülyén és bizarrul hangzik.

– Én azt nem értem, hogy hogyan fogant meg? Férfi vagyok és ez az, hogy semmi olyan dolog nincs a testemben, ami a termékenységre hajazna. Akkor mégis miként? És konkrétan hol van? Mert a seggemben kétlem, hogy lenne. De, ha vándorolt, azt is miként? – teszi fel kérdései hadát a másik s bevallom, ezekre a válasz engem is rettenetesen érdekel, így kíváncsi tekintetem, azonnal Namra szegezem, válaszokat várva tőle, akárcsak TaeTae.

Taehyung

Tényleg nem értettem az egészet, és úgy éreztem, tudnom kellene, miként, hogyan lehetséges ez, mert csak az én testemben történik minden, nem maradhatok tudatlanul, s ahogy elnéztem, Jungkooknak sincs fogalma az esetről. A kérdésem hada után Namjoon a hajába túrt, megrendezgetve a tincseit, s egy mély, hosszas sóhajt hallatott, hümmögve, gondolkodva. Nem tudtam, azon gondolkodott-e, hogyan adja elő a tényeket, vagy azon, mit adjon elő, de kíváncsian, türelmesen vártam, míg nem elnyitotta egymástól az ajkait, beszédre bátorodva:

– Ez elég komplikált lehet. Igazából, csak spekulálni tudok, mert ilyesmire még nem volt példa. Én úgy gondolom, úgy volt ez lehetséges, hogy a… mmm… – köszörülte meg a torkát, ajkai elé emelve az öklét. – A magzat valószínűleg valahogy a bélrendszerből kivált. Azaz nem a magzat, hanem az ondó. Hogy hogyan, azt nem tudom, ne kérdezzétek, ez nekem is idegen, de valahogy így történt, mert azon kívül tapadt meg, egy saját burkot létrehozva. Épp ezért veszélyes az egész helyzet, mert a szerveid is össze lehetnek zsúfolva, és nagyon rossz helyen nő a gyerek, hiszen a hasad sem valami hatalmas. Valószínűleg a hátad környékén lehet, és a gerinced is nagy veszélyben van így – szusszantotta. – Igazából, én csak attól félek, hogy eltörhet a gerinced.

– Az… remek – mondtam magam elé, kissé tágra nyílt szemekkel. – Csak nem fog…

– Reméljük. Nem valószínű, de bármi megtörténhet, és ha rossz helyre tapadt, meg is fog, de nem tudom így megmondani. A lényeg, hogy valahogy így történhetett. Hogy hogyan jutott ki a bélrendszerből, arra nem tudok választ adni, Jungkook varázslatra képes, és talán az ondója is. Fogalmam sincs – nevette el magát, mire Jungkook elvigyorodott.

– Varázsgecim van! – nevette el magát. Habár, a nevetése nem volt teljesen önfeledt, sőt, közben szorosan megölelt, aggódóan, és még nyelt is egy hatalmasat – mintha a feszültséget próbálta volna oldani.

– Marha – szuszogta Namjoon, majd elmosolyodott, és még utoljára megnézve engem, apró szusszantás után elindult az ajtó felé. – Ha bármi van, szóljatok – lépett ki az ajtón, becsukva azt maga után.

Pár pillanatra csak kamilláztam magam elé, majd egy nyelés kíséretében Jungkookra néztem.

– Bizarr volt azt hallani, hogy az ondód a beleimben volt, és kimászott onnan – sutyorogtam.

– Miért, mit gondoltál? Hol lesznek? A gyomrodban?

– Talán ott nem estem volna teherbe – nevettem el magam kínosan.

– Lehet, még azzal is teherbe estél volna – sóhajtott, a hajamat cirógatva ujjaimmal.

– Ha ezt túlélem, nem érdekel, hogyan, de valamit a farkadra húzol, én nem esek többé teherbe – sóhajtottam, megcsóválva a fejemet, miközben a mellkasára hajtottam a fejemet, a hasamra vezetve az ujjaimat. – Jungkook…

– Hm?

– Ha nem élem túl, vigyázol rá, ugye? – kérdeztem, egyenesen felé fordítva a fejemet, hogy a szemeibe nézhessek.