How I Seduced My Teacher - VKook (+18!)

Cím: How I Seduced My Teacher

Alkotó: Nana & Noriko

Hossz: One-Shot
Párosítás: VKook/TaeKook - Taehyung x Jungkook (BTS)

Besorolás: +18!

Műfaj: AU

Figyelmeztetés: Trágár beszéd; slash, bromance, EROTIKUS JELENET, YAOI!; tömény yaoi. nagyontömény

Összefoglalás: Kim Taehyung egy fiatal, szép, helyes irodalom tanár, aki alig pár hónapja kezdte pályafutását az egyik középiskolai intézményben. A diákok szeretik őt, mert elég laza, érdekesek az órái, és próbálja a fiatalabbak figyelmét is fent tartani - nagy részt népszerűségnek örvend. Talán túl nagynak is, ugyanis az egyik diákja, Jeon Jungkook nem közömbös a férfi iránt... és minden álma egyszer, legalább egyszer "elkapni" a törékenynek, gyengének tűnő tanárát. 

Hozzáfűzés:  Hehe, mit hoztunk nektek? :D Hihi, egy tömény VKook erotikát! :D 
Igazából, rengeteg ilyen fici van, rengeteg az olyan, amiben a tanár megdugja/zaklatja az ártatlan diákját, nade... milyen a fordított verzió? x)))) 
Hát, reméljük, hogy legalább annyira jó, mint az előbb említett. :D
Jó olvasást kívánunk nektek, és reméljük, tetszeni fog mindenkinek ez a tömény... fici! <3 

Én (Nana) írom Taehyungot!
Nóri írja Jungkookot!

Taehyung

Mély sóhajjal karoltam fel a könyveket, és egyéb kellékeket a tanáriban, miközben megigazítottam a nyakkendőmet, és az orrnyergemen is a helyére tettem a szemüvegemet. Habár, már jó pár hónapja itt tanítok, még mindig elfog egy bizonyos szorongós érzés, hogy valamit elszúrok, eltolok, de ahogy elnéztem, a diákok kedvelnek engem – lehet, azért, mert nem úgy tanítok, ahogy a tanárok többsége. Próbálok egy kis lazaságot bevinni a tananyagba, néha beszélek másról is közben, nem diktálok, megbeszélek, és eddig azt mutatta a helyzet, hogy beválik pár osztálynál a taktika. Igazából, mindig azt próbálom adni, teljesíteni, amit a középiskolában lévő irodalomtanárom nyújtott – nála jobb tanító szerintem a Földön sincs. Nem kellett írnunk semmit, még a könyvet sem nyitottuk ki soha, mégis perfektül ismertük az anyag minden részét, olyan beleéléssel, szenvedéllyel beszélt minden tananyagról, kivétel nélkül, és ez motivált a leginkább. Tény, nem mindenki szereti ezt, sokakat így sem érdekel, de hamár az osztály háromnegyede szépen teljesít, akkor megéri.

Emellett persze, szigorú vagyok. Dolgozatoknál minden asztalt végig járom, aki puskázik, azt kiküldöm az óráról igazolatlannal, és legrosszabb értékeléssel, de erre sem volt még példa – nem mintha olyan nagy lenne a pályafutásom, de talán ez már így is jó eredmény. Reméltem, ez így is fog maradni. Szeretnék olyan tanár lenni, akire felnéznek, a fiatalsága ellenére, és tisztelik, a fiatalsága ellenére – nem egyszerű ezt elérni, maradjunk annyiban.

Viszont azt hiszem, eddig egészen jó vagyok, és valamelyest meg vagyok elégedve magammal. Talán tudom tartani ezt a szintet. Talán.

Miután minden kelléket összenyaláboltam, és meghallottam a csengő szót, szinte rögvest elindultam a tanterem felé, ráérős mozdulattal, ugyanis tudtam, lesz késő, mivel első óra – nem szerettem annyira későket írni, mert én is állandóan késtem a betegeskedő anyám miatt, és soha nem értett meg senki. Talán túl jó szívű vagyok… A kötelesség kötelesség,akármi is jön közbe, ezt kellene szem előtt tartanom, de sajnos még frissek a középiskolás emlékeim, és igazán rosszul esett, mikor anya haját fogtam kora reggel, azért nem értem be órára, de ez senkit sem érdekelt. – Megráztam a fejemet, s amint az ajtóhoz értem, mosolyogva léptem be a terembe, azonnal körbenézve, konstatálva, hogy bő három perces késésemmel is hiányzik egy-két megszokott arc a padok mögül. Nem csoda, a harmadik évükben járnak, ilyenkor ez már nem meglepő, azt hiszem…

– Jó reggelt! Remélem, mindenki kipihent ma – vigyorogtam, letéve a könyveimet a tanári asztalra, azonban az osztály egy emberként nyögött egy hatalmasat, azt kántálva, nem-e lehetne aludni, úgyis majdnem mindenkinek jók az eredményei, lazuljunk egyet, rám is rám fér a pihenés – hát persze. Nem eszik forrón a kását. – Nem, nem vagyok erre rávehető. Sok mindennel meg lehet dumálni, túl rugalmas vagyok, de tanulni kell, ezért vagytok itt, én pedig azért, hogy taníthassak. Szóval, remélem, ha hoztatok könyvet, mert Shakespeare-rel fogunk foglalkozni, de nem a Rómeó és Júliával, mert azt már mindenki ismeri – bár, nem árt, ha otthon mindenki átnézi –, sokkal inkább… A Szentivánéji álommal. Holnap után pedig a Hamlet lesz címlapon, úgy készüljetek – mosolyogtam, fellapozva a könyvemet.

Meglepően vettem tudomásul, hogy bizony-bizony, senki nem kutakodik a táskájában könyv után, így bátran mertem feltételezni, hogy nem, nem hozott könyvet senki, még akkor sem, ha múlt hét pénteken megkértem rá őket. – Remek.

– Senkinél nincs könyv. Ez most rosszul esik – sóhajtottam egyet, megcsóválva a fejemet. – Legközelebb nem ússzátok meg; első ilyen alkalom, de annak ellenére, hogy laza vagyok, elég szigorú is tudok lenni, azt pedig nagyon nem szeretem, ha nem tesznek eleget a kérésemnek. Legközelebb mindenki ráfázik. Első és utolsó alkalommal kivetítem nektek projektoron, de aki holnap nem hoz könyvet, elégtelent kap, azonnal – néztem végig mindenkin, miközben bekapcsoltam a projektort a távirányítóval, próbálva működőképessé állítani mindent.

Miután sikerült kivetítenem a művet, elsötétítettem valamelyest a termet, azután pedig megköszörülve a torkomat, végig néztem a diák seregen, keresve a tökéletes jelöltet a kezdéshez; hosszas idő után megakadt tekintetem Jungkookon, aki már épp elaludt volna. Ezt nem hagyhatom.

– Jungkook, kérlek, kezdd el az olvasást. Majd szólok, ha más következik. Aki aludni mer, az megjárja. Én kívülről ismerem a történetet, szóval végig figyelni fogok rátok, és észre fogom venni, ha csalni akartok az olvasással – álltam az asztalomhoz, félig rá ülve, meglazítva kissé a nyakkendőmet. – Kezdheted, nehogy elaludj nekem. Óra vége előtt negyed órával pedig átbeszéljük, mit olvastatok, figyeltetek ma, szóval aki nem felel a kérdésemre, az is bajban leszű – vigyorogtam, a fejemmel a táblára bökve, amin a mű volt kivetítve, miközben kioldottam a nyakkendőmet, és az asztalomra tettem, kigombolva az első két gombot az ingemen. Nem is tudom, minek öltöztem be ennyire, mikor pusztulat meleg van itt – nem lényeg.

Jungkook

Kelletlenül nyögök fel, mikor meghallom a saját nevemet, miszerint fel kell olvasnom Shakespeare egyik legelcsépeltebb nyáltengerét. Nem mondom, hogy nem csinálom meg, de persze nem szívesen. Jobb terveim voltak ennél, mint például egy kiadós alvás, azonban ennek fel kellett, hogy tűnjön a tanáromnak is, aki... nos nem éppen egy rossz vágású férfi. Viszont, legyen bármilyen édes és dugható egyén, azt kifejezetten nem szeretem, ha megzavarják az éppen álmok földjére osonó valómat.

– Nos, kezdheted – mosolyogja, miközben az ingének nyakát jobban széthúzza, hogy a két kigombolt résznél kicsit több levegő érje a bizonyára felhevült bőrét. Tekintetem végig vezetem nyakának hosszú vonalán, és az ing alól elővillanó kulcscsontján. Nyelnem kell egy nagyobbat, majd kidugva nyelvemet a számból, muszáj megnedvesítenem hirtelen kiszáradt ajkaimat, hiszen olyan érzés ez, mintha ez a férfi felperzselné maga körül a levegőt. Nyilván, ezzel csak én vagyok így, hiszen amióta megláttam belépni az iskola kapuin, mikor megtudtam, hogy ő lesz a tanárom, kár is tagadnom, hogy már akkor felötlött az bennem, hogy egyszer meg kell szereznem magamnak. Ha nem is most, de talán egy picit később. Ha türelmes vagyok, akkor bármit elérhetek, mint eddig is!

Igen, meleg lennék, nem is kicsit. Amióta az eszemet tudom, tisztában vagyok azzal, hogy nem éppen a női nemhez vonzódom, azonban rajtam kívül, mindenki más, még a családom is abban a tudatban van, hogy imádom a nőket, hogy egy igazi csajozó gép vagyok, holott ez közel sincs így. Imádom az olyan édes férfiakat, mint az előttem álló babapofival megáldott Taehyung tanár úr.

– Valami baj van? – kérdezi kedves tanárom, összevont szemöldökkel a homlokán, ami enyhén ráncba borul, ahogy kiül arcára az enyhe aggodalom s persze az értetlenség.

– Nem, dehogy – szólalok meg halkan, ahogy enyhe mosolyt erőltetek arcomra, majd mély levegőt veszek, hogy belekezdjek az olvasmányba.

Semmi kedvem hozzá, de megteszem kedvenc tanárom kedvéért, akit most ebben a pillanatban képzelek el egy kiadós szexuális aktus közepén, miközben jómagam mélyen benne mozgok és csókjaimmal kényeztetem felhevült, érzékeny bőrét. Reszketeg sóhajt hallatok, ahogy a perverz fantáziám egyre csak kibontakozik lelki szemeim előtt. Akarom ezt a férfit! Mindennél jobban akarom!

– Gyorsan közelget; szép Hippolytám,

A nászi óra; négy boldog nap új

Holdat derít föl; ah, de mily soká

Fogy e vén hold nekem! s epeszti vágyam,

Mint özvegy asszony, hervadt mostoha,

Ki egy fiú örökjén teng sokáig – kezdek bele tanárom talán igazán kedvelt nyáltengerébe, amit a lehető legjobban próbálok előadni számára. Tény, hogy sosem közeledtem még felé, csupán a perverz fantáziámban történt meg minden mocskos dolog és minden kiejtett mocskos szó. S tudom, ha egyszer nem vigyázok, ez a mocsokkal teli zuhatag magával fog sodorni, amiből soha nem jutok ki, akkor pedig Kim Taehyung minden bizonnyal soha többé nem fog olyan rendes kölyöknek látni többé, mint mostanában.

A helyzet viszont az, hogy már tényleg nem is akarok egy kölyök maradni a számára, sokkal inkább egy olyan férfivá akarok válni mellette, aki képes arra, hogy megvédje, de mégis valamilyen szinten uralkodjon, sőt domináljon felette!

El akarom csavarni a fejét, az ágyamba akarom vinni, Istenesen megdugni és miután meguntam, kidobni onnan, egy kicsit összetörni a szívét, hogy másnap egy újabb nap kezdetével ismét az ágyamba csalogassam és ugyan úgy megszeretgessem a testemmel, mint előző este.

Egy ilyen gyönyörű férfit mégis ki hagyna ki? Csakis az őrültek és a vakok. Egy ilyen férfit muszáj, egyszerűen muszáj a fondorlatos és a mocskosságtól ragadós pókhálómba csalogatnom.

Taehyung

Lágy mosollyal hallgattam Jungkook felolvasását, miközben összefontam a karjaimat mellkasom előtt, néha-néha körbe nézve az osztályon, hogy tényleg mindenki ide szegezi-e a figyelmét, de szerencsére nem láttam senkin a kókadtságot, sem az alvás jeleit, így igazán repesett a szívem a boldogságtól. Mélyen reméltem, hogy ez az óra végéig is így marad, mert kihagytam volna egy esetleges konfliktust pár diákkal – nem szerettem szigorítani, csak akkor, ha már tényleg megkövetelte a helyzet, de ha nem ide figyelnek, ha nem a társukat hallgatják, akkor bizony-bizony, kihúzzák a gyufát. Erre azonban nem volt még jel.

Miután már úgy gondoltam, Jungkook eleget olvasott, leintettem, s szúráspróba-szerűen szólítottam fel Youngjaet, hogy folytassa innentől kezdve ő; nem volt valami lelkes, nagy nehezen meg is találta a táblán, hogy hagytuk abba, majd már olvasta is a sorokat, ráérős, álmos hangján. Annyi baj legyen, legalább azért félig-meddig velünk tartózkodik, nem alszik – ez is valami, ha jobban belegondolok.

Az óra aránylag gyorsan elvánszorgott, s mikor már érzékeltem, hogy mindenki egyre lassabb lesz, elrugaszkodtam a tanári asztaltól, majd átsétálva a terem másik oldalára, felkapcsoltam a lámpát, mosolyogva nézve végig az álmos szemeken.

– Elég, Jimin – szóltam a fiúra, aki abbahagyta az olvasást, kissé megkönnyebbülten. – Na, ennyire unalmas volt? Ne már, ez az egyik kedvencem – nevettem el magam, visszanyargalva az asztalhoz, a mögött ácsorogva, minden álmos fejen végig futtatva íriszeimet.

Kölykök… – Nem, mintha sokkal idősebb lennék, de azért már közelebb voltam a harminchoz, mint a húszhoz, szóval, joggal mondom rájuk, hogy kölykök.

– Rendben, egy kicsit azért beszélgessünk az anyagról. Mondjuk Jungkook – néztem az első olvasóra, aki felkapta a fejét –, mielőtt elaludnál az óra utolsó negyed órájában, beszélj nekem arról, mit olvastál. Kíváncsi vagyok, ki mit jegyzett meg – kacsintottam, rátenyerelve a falapra, kíváncsian mustrálva a pad mögött ülőre, aki megköszörülte a torkát, ökölbe szorított kezét tartva ajkai előtt.

– Muszáj? – tette fel a kérdését, mire elhümmögtem magam, a plafon felé meresztve a szemeimet, elgondolkodva a kérdésén; persze, tudtam a választ, de hadd örüljön, hogy megfontolom. Nem, nem fontolom meg, komolyan válaszolnia kell, módszeresen.

– Muszáj, igen, muszáj – mosolyogtam rá, kikapcsolva a projektort, nehogy puska lehetősége legyen. – Kezdj bele, mert mást is szeretnék felszólítani. Ha nem megy, akkor iskola végén várlak, és elolvasod újra, addig, amíg be nem tudsz róla számolni.

– Most tényleg?

– Igen, tényleg. Kezdd el, légy szíves.

– Nem lehetne, hogy holnap számoljak be? Olyan fáradt vagyok – nyögte, lebiggyesztett ajkakkal –, és biztos a tanár úr is az.

– Nem. Nem vagyok az, kialudtam magam. Utoljára mondom, hogy számolj be arról, mit olvastál – mondtam türelmetlenebbül, megemelve a szemöldökeimet.

– De most komolyan?! – válaszolt hektikusan, hisztérikus hangján.

– Jungkook, kezdj bele, mert tényleg itt foglak tartani, és ha rajtam múlik, el fogod olvasni az egész könyvet a délután folyamán, amiért visszakérdezel, szemtelenkedsz és nem veszel komolyan – sóhajtottam, megcsóválva a fejemet. – Én ráérek délután, és nem fog érdekelni, ha te nem.

Jungkook

Őszintén? Fogalmam sincs, hogy mit mondjak arról a szarról. Fogalmazhatunk úgy is, hogy műveletlen vagyok, az irodalom egész területén, annak szakmájában, múltjában, jelenében és majd a jövőjében is. Teljes mértékben távol áll tőlem, sőt soha nem is akarom azt magamhoz közel engedni, semmilyen formában. Ja, de! Egyetlen egy módon megtenném, mégpedig Kim Taehyung személyében, aki maga az irodalom. – Ooooké, azt hiszem, hogy ezzel ellent mondok saját magamnak, de egye fene, nem számít. Akkor vegyük úgy, hogy az irodalmat a tanárom által élvezném igazán, de annak is egy Szürke ötven árnyalatának kiadásában, amit nem olvastam, nem is akarok, de van róla fogalmam, hogy mik is történnek benne. Fülemet a túlzott nagy csend sérti az átlagos beszédhangok helyett, ez pedig azt hiszem, hogy egy kicsit frusztrál, hiszen én vagyok Jeon Jungkook, akinek mindig van valami mondanivalója, aki a csajok első számú kedvence, aki egy menő srác, egy szörnyeteg, mert bármit képes elérni, amit célnak kitűz. Nos, van benne valami, viszont ez a büdös irodalom, amiről olvastam, teljesen kifog rajtam. Jó, nyilván van róla fogalmam, hogy miről olvastam, de szavakba nem tudom és nem is akarom önteni ezt az idióta szardarabot.

– Azt hiszem, hogy kihagyom – mormogom, ahogy a padot is kicsit távolabb tolom magamtól, enyhén kimutatva tiltakozásom a rám eső feladat iránt.

Látom, ahogy kedvenc tanárom szemöldöke a magasba ível, szemei is elkerekednek, ahogy nem hisz a fülének.

– Hogyan? – kérdez vissza, pillogva azokkal a hatalmas pillákkal.

– Nem tudok mit mondani az anyagról. Tény, hogy elolvastam, de számomra Shakespeare nem az ász, már ha érti mire gondolok. A sok nyáltól nem láttam benne semmi érdemlegeset – villantok meg felé egy nagy mosolyt, majd nyújtózva egy nagyot, lenyúlok a táskámért, hiszen úgy néz ki, hogy az órának pár perc múlva vége.

Láthatóan nem tetszik neki a válaszom, sőt szembetűnően felhúzom csípős válaszommal. Minden bizonnyal imádja ezt a költőt, vagy írót – mint mondtam, nem vagyok túlzottan művelt.

– Rendben van, akkor az órák után, várlak vissza. Betartom az ígéretem, elolvasod a teljes kötetet, sőt utána beszámolsz nekem arról, hogy mit értettél meg az egészből. Ha jobban beleásnád magad, rájönnél, hogy nem a nyálban úszik, sőt Shakespeare igen is egy példamutató ember – magyarázza, miközben a naplóját nyitja ki, hogy gondolom beleírja a délutáni szórakozását.

- Volt. Számomra nem példaértékű. Önnek lehet, nekem nem az. - rántok egyet a vállamon. Tudom, hogy ezzel nem fogok a kedvében járni, de ha a kedvenc tanárom, ha nem, én nem akarom eladni magam az irodalom sötét démonainak. Az már tényleg baromi megalázó lenne. Az irodalom szar.

– Ó, értem. Neked akkor csak egy színpadon és tévében vonagló képmutató idol lehet példaértékű, nem igaz? – húzza enyhe gunyoros mosolyra ajkait. – Arról nem is beszélve, hogy csak a részegséget, és az esztelen bulizást fröcsögi folyamatosan, minden fiatalabbat erre buzdítva – csukja be naplóját, rám emelve tekintetét a szemüvege mögül.

– Túl komolyan veszi. A korához képest nagyon konzervatív, kétlem, hogy tanár úrnak ne lett volna egy ugyan ilyen példaképe, egy halott emberen kívül – kuncogom. – Vagy, talán a halottak jobban vonzzák, mint a korabeliek? Ezért van egyedül? Lehet a Shakespeare imádata már bálványozásba fajult és nem látja a fától az erdőt? Hát lehet ennyire szeretni egy régimódi, régen a földben elrohadt költőt, mintsem egy húsvér embert? – gunyoros mosolyom az én arcomra is kiül, az osztálytársaim is halk kuncogásba kezdenek, ezzel pedig diadalittasan húzom ki magam a székben, hogy igenis az üzenetem célba talált, ezzel pedig elárulta, hogy valóban nincs senkije. Ha jobban belegondolok ez a magánóra még kapóra is jöhet. Igen, minden bizonnyal!

Taehyung

Azt hiszem, ennyire még soha, senki nem alázott meg, és nem gondoltam volna, hogy pont egy diák fog, akinek felvágták a nyelvét – komolyan, én nem bálványozok senkit, én csak elismerem az irodalmat, hiszen az egy csodálatos dolog, és ha neki nem tetszik, akkor is tananyag, akkor is tudnia kell róla. Én is hallgatok pop zenét, klasszikusakat, még metált is… De az irodalom akkor is maga a szenvedély, a… megmagyarázhatatlan csoda, hiszen művészet, a művészet pedig már önmagában is fantasztikus.

Bár, nem tudom, miért álltam le vitatkozni egy taknyos kölyökkel, akinek valószínűleg a legnagyobb gondja azt, hogyan farkaljon meg egy lánykát az osztályból. Jungkook amúgy sem a jó modoráról híres, és rémlik, mikor Namjoon elhintette, hogy ne ájuljak el attól, mennyire aranyosak a diákok, mert tud párat, akik szörnyűek – rémlik Jungkook neve is. Még azt is mesélte Namjoon, hogy angol órán Jungkook felpakolta a lábait az asztalra, aztán aludni akart. Mindegy, a lényeg, hogy kicseszettül meg lettem alázva; a fejem paprika vörös színben úszik, és képtelen vagyok reagálni, csak sóhajtottam egy nagyot, megigazítva orromon a szemüvegemet, miközben a hajamba túrtam, mély levegőt véve.

– Talán konzervatív, egyedülálló huszonhat éves férfi vagyok, kedves Jungkook, de nem műveletlen, tiszteletlen pedig aztán főleg nem. Mielőtt azt hinnéd, hogy egy halott ember a példaképem, megsúgom, hogy élek-halok Beyoncé és Rihanna zenéiért, és nem csak azokért. Sőt, imádom a Rammsteint, Lady Gaga is egyik kedvencem, szóval nem csak Mozartot hallgatok – vigyorogtam, megvonogatva a vállaimat. – Közted és köztem a különbség az, hogy én a művészet ezen, és azon ágát is értékelem, de… elég fiatal vagy. Majd benő a fejed lágya, idővel. Korán érő típus vagy, ezzel nincs gond. Végül is, minek neked Shakespeare? Még a végén más lennél, mint a többi, egyedinek lenni pedig ciki ebben a világban, nem így van? – mosolyogtam, a könyveimet pakolva, s mikor felnéztem rá, összevonta a szemöldökeit, elég idegesen méregetve engem.

Az osztály legtöbbje szemlesütve igyekezett ki óráról, ugyanis már megszólalt a csengő, a hangnemem és beszédem pedig elszokott a többitől, de nem tehetek róla; oktalanul ne becsméreljen egy diák, valaki, aki fele annyit sem ért el az életben, mint én.

Itt én vagyok a tanár, nem ő.

– Délután várlak. Ha jól látom, kettőkor végzel, szóval fél háromra a tanáriban legyél, igyekszem majd én is – mosolyogtam rá visszafogottan, majd a cuccaim felnyalábolása után már ki is sétáltam a teremből, egyenesen a tanári szoba felé igyekezve.

Habár, úgy érzem, jogosan kapta, amit, tudtam, nem fog magába szállni – végül is, miért tenné? Én viszont akkor sem tudtam visszatartani, amit mondani akartam.

Konzervatív? Dehogy vagyok az… én szenvedélyes vagyok, meg elég romantikus alkat… Az első kapcsolatomban is mindig én voltam az, aki bújt, vagy kezdeményezett, esetleg… táncolt David Guetta zenékre, meg ilyenek. Még discóba is imádok járni, és jó két éve emlékszem, Lady Gaga egyik számára táncoltam a pulton – nem, persze, hogy nem vagyok szent. Sem konzervatív. Én tartom a lépést a jelennel, hát még csak huszonhat vagyok! Nem vagyok öreg, sem maradi… Okostelefonom is van. Sőt, GPS-em is. Sőt, minden hülye kütyüm – automata mosógépem is, bassza meg! De még mosogatógépet is szereztem be…

Vagy tényleg az vagyok? Konzervatív lennék azért, mert az irodalom szerelmese vagyok? A mostani generáció szerint ez jelenti a konzervatív kifejezést?

Jungkook

Azt hiszem, hogy kedvenc tanárom egy életre megjegyzett magának, azonban nem a pozitív személyiségem miatt, amit mutattam neki. Jó, nem vagyok egy jó gyerek, sőt! Meglehetősen lázadó típus vagyok, viszont ez azt hiszem, hogy várható egy tinitől, aki még csak most érzi magában igazán azt az erőt, ami még alig tört a felszínre.

– Várlak! – szól rám, mielőtt kilépnék a tanterem ajtaján, így én csak egy mosollyal fordulok felé, megvárva, hogy az utolsó diák is elhagyja a termet, ezáltal csak ketten maradjunk bent. Nyelvemet kidugva nedvesítem meg puha ajkaimat, mígnem fogaimat finoman az alsóba mélyesztem, végig nézve a másik vékony alakján, mígnem tekintetem megakad az ő szemein.

– Itt leszek – szólalok meg mélyebb hangomon, végül csak a táskámat a vállamra kapva, kisétálok az ajtón, hogy immár a testnevelésre menjek, amit kifejezetten szeretek. Az órán természetesen mint mindig, a csajok imádatának vagyok kitéve, amit azt hiszem, ha normális férfiú lennék, még örülnék is neki, de mivel koránt sem a miniszoknyás, nagy csöcsű és nyávogós hangú mini ribancokért vagyok oda, így azt hiszem, nem is kell tovább ecsetelnem a témát. Azonban, a nemi identitásom azt hiszem, hogy addig rejtve marad, míg ki nem járom ezt az átkozott sulit. Egyedül akarok ezek után új életet kezdeni a szüleim és minden más problémám elől, ami eddig még fennáll az életemben.

– Hé, Kook! – hallom Hobi halk hangját magam mellett, ahogy a fülembe suttog, szeme sarkából viszont az egyik rinyapicsát figyeli, amitől csak a szemeimet forgatom meg. Nos, Hobi azt hiszem, még nálam is rosszabb, ő egy igazi szoknyapecér.

– Mondd – szuszogom, miközben izzadtságtól csillogó homlokomat törlöm meg a kis törölközőmmel, hogy valamennyire felitassam gyöngyöződő verejtékemet. – Ahogy elnézem az új kis elsősnek nagyon bejössz. Úgy néz téged, hogy mindjárt elolvad, nagyon cuki. Ilyenkor baromira tudlak irigyelni – bökdös oldalba, miközben törölközőmet a fejemre terítem.

– Aha. Hidd el, néha nyűgös ez az egész. A sok vinnyogás sem kellemes mindig – nevetem el magam halkan, miközben hátradőlök a kispadon, megtámasztva hátamat a hideg falnak.

– Te könnyen beszélsz, hullnak utánad a csajok.

– Na, nem mintha te is panaszkodhatnál. Kussolj inkább – bokszolom finoman vállba a másikat.

– Pff, nem én tartok vonzalmam alatt egy iskolányi csajbandát. Ugyan Jungkook. Amúgy meg, miért nem választasz közülük? Bármelyiket megkaphatod? – hajol közelebb, belenézve szemeimbe, mintha csak kiolvashatná a titkomat, hogy ezalatt az idő alatt, amióta ide járok, miért nem láttak úgy igazán csajjal. Ha belegondolok, csak a látszat erejéig tartottam magam mellett egyet-kettőt, de járni egyikkel sem jártam.

– Honnan veszed, hogy már nem választottam? – mormogom törölközőm alól, de így is látom, ahogy barátom szemei hatalmasra kerekednek.

– Mi? Komolyan? Ki az? Hah? – kuncog fel, ahogy megborzolja hajamat a textilanyagon keresztül.

– Titok. De annyit elmondhatok, hogy nem egy egyszerű eset, sőt! A lehető legkeményebb dió – magyarázom, ahogy elgondolkodom kedvenc tanáromon, aki bizonyára már egy másik osztálynak tart órát.

– Aaah, ne már! Hogy lehetsz ilyen? Barátok vagyunk, nekem elmondhatod! – nyüszít, folyamatosan a hajamat borzolva, amit megelégelve eltaszítom magamtól a kezét.

– Majd megtudod, ha itt lesz az ideje. Az sem biztos, hogy összejön, tehát felejtős téma – mosolygok rá, végül csak vissza beállok a sorba, hogy folytassam az edzést, amit a tanár kiszabott nekünk. Órák végeztével – ami persze a tesi óra volt –, csapzottan, izzadtságtól nedves hajjal megyek fel Taehyung termébe, rohanva, kifulladva, hiszen később végeztem, mint ahogy azt kellett volna.

Bizonyára már vár rám, így törölközővel a nyakamban, testhez tapadó fehér pólóban lejtek be a tanterem ajtaján, ahol beviharozva a padokhoz, helyet foglalok a meglepődött arccal figyelő tanárom elé.

– Kicsit elhúzó...dotth az órah… – lihegem, ahogy felkönyökölve a padra megpróbálom kifújni magam. Remélem megérti, hiszen csak miatta rohantam még három emeletnyit a lépcsőkön azért, hogy beüljek az ő kis büntető órájára, amin bizonyára lesz egy kis meglepetés.

Szexi, mint mindig, s ha minden jól sül el, talán kivethetem rá a hálómat. Azt a mocskos hálómat, amit előkészítettem neki.

Taehyung

Jó fél óráig vártam Jungkookot, még mély levegőket véve, ugyanis, ha nem jön el, akkor szent biztos, hogy nagyon meg fogja bánni holnap, mert nem véletlenül mondtam, amit. Itt kell lennie, már csak azért is, hogy tudja, attól még, mennyire vagyok laza, azt a hangszínt, amit megengedett magának velem szemben, többé nem ismételheti meg – és örüljön, hogy csak ennyivel van lerendezve a dolog, és nem az igazgatóiba küldtem fel. Az mondjuk lehet, hatásosabb lenne, de hátha a szabadidő megfosztásától inkább észhez tér. Tudom nagyon jól, mennyire fontos a diákoknak a haverokkal, playstationnel eltöltött idő, szóval tényleg reménykedtem afelől, talán majd ezután visszavesz a hangjából velem szemben. Ha mégsem, akkor elmondhatom magamról, hogy szamár vagyok. Miután letelt az a fél óra – több is annál –, és befutott Jungkook lihegve, pihegve, testhez álló pólóban, azt hittem, félre nyelek. Normális az, hogy egy alig tizenhét éves fiú sokkal jobban néz ki, mint én? Minden egyes izma tökéletesen kirajzolódott a póló takarásában, és ahogy végig mértem, kezdtem úgy érezni, hogy igazán elbújhatok a legtöbb tizenéves mellett – meg aztán… jól nézett ki, sajnos, én pedig nem éppen a női nemhez vonzódok. Azonban, mielőtt ezt túlgondoltam volna, megráztam a fejemet, elszakítottam róla pillantásaimat, a lehető leggyorsabban terelve el a gondolataimat, Shakespeare irányába, mert ugye, azért vagyok itt, hogy bepótoltassam vele azt, nem pedig azért, hogy őt méregessem. Abszurd is lenne.

– Nem vészes, a lényeg, hogy ideértél. Viszont én szóltam a testnevelés tanárodnak – néztem rá hirtelen, kissé szigorúan.

– Tudom, de elhúzódott a dolog – szuszogott, mire felsóhajtottam, megcsóválva a fejemet. – Rendben. Fújd ki magad, igyál egy kicsit, és belekezdünk – mondtam halkan, miközben felálltam a székről, majd az ablakhoz lépve, becsuktam azt, ugyanis le volt izzadva, azt pedig nem akartam, hogy megfázzon, így bármennyire volt melegem, inkább becsuktam a két szárnyú ablakot, levéve magamról a kardigánomat, a szék karfájára dobva azt.

Jungkook eleget tett a szavamnak; azonnal inni kezdett az ásványvizes üvegből, s amint úgy érezte, már elég volt, mély levegőket véve próbálta magát kifújni, kókadt pillantásokkal. Normális esetben biztos megsajnáltam volna, és mondanám, hogy majd bepótoljuk máskor, de nem, nem leszek engedékeny; most nem. Szó nélkül ültem vissza a székembe, kigombolgatva az ingem első gombjait, feltűrve az ing ujjait is, egészen a könyökömig, majd felnyitottam a Shakespeare könyvemet, egyenesen Jungkook elé tolva.

– Ha kifújtad magad, elkezdheted olvasni, és ha elég, akkor szólok, és átbeszéljük, mit olvastál – főltem hátra a székemben, keresztbe téve a lábaimat, ő pedig felsóhajtva túrt a hajába, jobban maga elé húzva a könyvet.

– Amúgy, egészen jól áll önnek a szemüveg. Olyan ártatlan kisugárzása van tőle.

– Jungkook, kezdj el olvasni, mert lassan minden tanár elhagyja az iskolát, és én sem szeretnék este nyolcig itt ülni – hagytam figyelmen kívül a „bókját”. Elég gyakori ez, nem vettem fel, mert ha valamit nem nagyon akartak a kis piszkok, mindig dicsérgették vagy a külsőmet, vagy a hangomat, vagy egy-két dolgot rajtam, így már immunis voltam ezekre.

– Akkor ne üljünk itt. Vannak jobb ötleteim is – vigyorgott.

– El tudom képzelni… Na, gyerünk – mosolyogtam, keresztbe téve a kezeimet a mellkasom előtt.

Jungkook

– Ó, dehogy tudja elképzelni – vonom hatalmas mosolyra ajkaimat, ahogy az én lelki szemeim elé tárul az, ahogy ezen a tanári asztalon a magamévá teszem, ahogy elképzelem bőrének édes ízét, ahogy végig nyalok azokon a hívogató kulcscsontokon.

Egyszerűen érzem, hogy majd' megbolondulok ezektől a hívogató képsoroktól, amik a fejemben játszódnak le. A másik halk szusszantást hallat, rámutatva a könyvre, hogy kezdjem el olvasni. Semmi kedvem ehhez, egyszerűen csak szeretném érezni őt.

– Kezdj olvasni. Nem kérem többször – mélyül el a már amúgy is mély orgánuma, mihelyst megkomolyodik, ezzel is megpróbálva kivívni nálam a tiszteletét és a szigorát.

– Pedig kérlelhetne még, csak valami egészen más szituációban – veszem fel vele a szemkontaktust. Míg az ő tekintetében a szigor, majd a szavaim által immár a döbbenet látszódik, addig az én tekintetem arról árulkodik, hogy bizony ma rendkívül éhes vagyok. Éhes vagyok egy kis friss Taehyung húsra, amit meg fogok kapni, ha továbbra is így kigombolkozik előttem. Türelmetlenül sóhajtok egyet, végig vezetve továbbra is éhes tekintetem a másik alakján, szinte szemmel vetkőztetve a másikat.

– Olvass! – parancsol rám, s mintha enyhe pírban úszna az arca. Ó, csak nem elért hozzá az üzenetem? Bár, nem egy buta emberről van szó, sőt! Kim Taheyung egy rendkívül okos ember, szóval biztos, hogy értette a célzásomat, vagy csak a hirtelen döbbenet után felfogja egy ostoba gyerekes szórakozásnak, amit nagyon nem szeretnék. Halkan felmorranok, végül éhes szemeimet leveszem róla, hogy valamennyire eleget tegyek a parancsának. Azt hiszem, hogy ma is elengedem, viszont az biztos, hogy nem hagyom abban a tudatban, hogy nem akarok semmit tőle!

– Csak most az egyszer, elengedlek – suttogom magam elé gondolatmenetem, amit már is a mű felolvasása követ.

Tény, hogy sokkal bátrabb vagyok így, hogy nincs körülöttem az a nyüzsgő osztály, így feszengenem sem kell, a magam módján tudok haladni, ami biztos, hogy célba fog érni – de persze ez is idők kérdése.

– E vastagbőrüekből egy szikár,

Ki Pyramus szerepét fútta már,

Jelenet végin a bokorba mén;

Igy rá büvös hatalmat nyertem én – nézek fel ekkor a másikra, aki csendben, türelmesen hallgat végig, folyamatosan figyelve minden apró hibámra is, ha elolvasnék valamit. Azonban, nekem jobb ötletem támad. Mi lenne, ha feldobnám ezt az olvasmányt?

– S vállára nyomtam egy leheletnyi csókot:

Most jő TaeTaenek újra halk sóhaja,

Míg már teste gyönyörtől hullámzik,

S az én játszóm kilő. A férfi meg,

Mint egy vadászt sejtő vadlúd, Vonaglik, könyörög, hogy... – Nem tudom befejezni frissen átöltött szerzeményem, hiszen a férfi döbbenettől kivirágzott arca egy pillanat alatt ördögi mosolyt csal arcomra, és annak ijedt hangja, ahogy rám szól, miszerint fejezzem be. Alsó ajkam játékosan beharapom, ahogy szórakozottan figyelem riadt tekintetét.

Nem, valóban nem szórakozom, kell nekem a másik és ezt be is bizonyítom neki. Nem vagyok egy költő, soha nem is gondoltam volna, hogy valaha magamtól költök át ilyen módon egy őskori verset, de azt hiszem, hogy nagyon is megérte ezt az erőfeszítést, hiszen ha máshogy nem is, de így a tudtára adhatom minden szándékomat. Ez az arc mindent megér, egyszerűen leírhatatlanul szép, ahogy egyszerre játszik a riadtság és a döbbenet rajta. Csodálatos, hogy mikre nem képes az emberi arc.

Taehyung

– Jungkook, elég. Olvasd normálisan – sóhajtottam, oldalra sandítva, majdhogynem belepréselődve a székembe. Kellemetlen volt a szituáció, főleg azért, mert szinte tudtam, hogy szórakozik, és remélem, nem rejtett el kamerát sehol sem, mert akkor fogom kicseszettül megszívni a dolgot.

Megfordult a fejemben, hogy talán nem kellett volna magán órára hívnom, de basszus, nem fogok félni egy taknyostól, aki nem tudja, hol a határ! A tanár én vagyok, szóval… szóval mi? Mégis zavarba hoz, és nem is kis szinten.

– Azt teszem – vigyorgott, búgó hangján, majd megköszörülve a torkát.

– Olvasd. Normálisan! – szusszantottam, kerülve a vele való szemkontaktust, ő azonban szó nélkül lapozott egyet, majd már hallottam is a hangját:

– Taehyung, ki többért, ki mélyebbet kiált.

Így halva el nyögések, sóhajok felől,

A szenvedély, gyönyör támad szívből:

Megtépi bőr, köröm, fogak, s egy-egy ajak– Itt érzéki-ujj, ott lüktető hímvessz… – Eltátottam az ajkaimat, a fejem lángba borult, szerintem még a szemüvegem is lecsúszott a helyéről, és ez volt az a pillanat, amikor kitéptem ujjaiból a könyvet, zaklatottan, majd becsukva azt, eltettem, fel is állva az asztaltól.

Ő nagy szemekkel nézett rám, majd elvigyorodva mérte végig az egész testemet, tetőtől-talpig, majd tekintete megállapodott az ingem gombolatlan részén, ahonnan kilátszódott a kulcscsontom. Mintha pucér lettem volna előtte, azonnal begomboltam azt a három gombocskát, ingerülten nézve vissza rá, már-már forrva a dühtől, és a kétségbeeséstől.

– Te mégis mit képzelsz?! – tenyereltem az asztalra, próbálva leplezni, mennyire, de rohadtul zavarban voltam. – Arról nem beszélve, hogy azok a részek, amiket átköltöttél, nem is az első színben vannak! Hogy van merszed ilyesmiket mondani egy tanárnak, aki majdnem tíz évvel idősebb nálad, és nem mellesleg, férfi is? – sziszegtem, majdhogynem az arcába mászva, forrva a dühtől,és az idegtől, ami átjárta az egész testemet.

– Nem tetszett a tanár úrnak? – kuncogta huncut hangján, megnyalva az ajkait. Próbáltam a lehető leginkább figyelmen kívül hagyni a megmozdulásait, de… de tényleg kezdtem úgy érezni, hogy kicseszettül fel akar szedni, de reméltem az első állításomban, miszerint valami hülye fogadás az egész – inkább az legyen, komolyan.

– Nem, nem tetszett – néztem mélyen a szemeibe, szikrákat szóró íriszekkel.

– Pedig elég kreatív volt, és… tudnék még kreatívabb lenni – mosolygott szemérmetlenül, majd megemelve a kezét, hüvelykujját az ajkaimhoz illesztette, végig simítva alsó párnácskámon.

A szar is megfagyott bennem, s leesett állal néztem vele farkas szemet. – Ez most komoly? A diákom, Jeon Jungkook tényleg…? Na nem. Mi a franc van itt?!

Jungkook

Elégedett vigyorra húzom ajkaimat, mihelyst megpillantom a másik megdöbbent tekintetét, ahogy csak egy egyszerű mozdulatsorral lepem meg őt. Mindig is érezni akartam azokat a csábító ajkakat és, hogy őszinte legyek, sosem gondoltam, volna, hogy ennyire puha. Volt róla sejtésem, hogy puhák lehetnek, de hogy ennyire...

– Milyen kívánatos – simítok ismét végig alsó ajkán, szemeimet egy pillanatra sem véve le az édes párnácskáról, ami megremeg ujjaim között. Annyira édes, hogy mindjárt megrontom, még akkor is, ha már valaki más megrontotta őt előttem.

Esküszöm, hogy olyat teszek vele, amitől csak sikítani fog tudni. Minden egyes légvétele, ami végig simítja ujjaimat, egyfajta lökettel ér fel, hogy csak azért is megtegyem azt vele, amikről csak fantáziálgatok. Már nem akarok többé csak fantáziálni, meg akarom kóstolni azt a tiltott gyümölcsöt, amit ez a felnőtt, ez a tanár, a tanárom nyújthat nekem.

– Te kis...! – sziszegi, miközben elcsapja kezemet az ajkától, dühösen és egyre kétségbeesettebben nézve rám azokkal az irtózatosan cuki boci szemeivel. – Ne érj hozzám! Mit képzelsz te magadról, hah?! – emeli meg velem szemben a hangját, amit ugyancsak megmosolygok, hiszen nem tudom őt komolyan venni. Valahogy sejtem, hogy ő is olyan forró, mint én.

– Csak annyit, hogy van esélyem elcsavarni a tanárom fejét. Ennyi az egész – kuncogom, miközben ismét végig mérem tekintetemmel. Milyen kár, hogy összegombolta azt a rohadt inget. Legszívesebben letépném róla, majd elégetném, hogy soha többé ne vegye fel azt.

– Hogy mi?! Oké, most állj le! nem vagy normális, ez még viccnek is rossz, ugye tudod?! – sziszegi, miközben feldúltan kezdi el összepakolni a dolgait, talán azért, hogy elmeneküljön ebből a teremből.

– Ki mondta, hogy vicc? Én teljesen komoly vagyok – szólalok meg komoly hangomon, majd felállok a székből s odamegyek Taehyunghoz, megállva előtte, belenézve mélybarna szemeibe.

Tény, hogy van egy kis méretbeli különbség köztünk, de ne felejtsük el, hogy én még növésben vagyok, nem csak testileg, de még faszilag is. Most sincs kicsi, de ha elérem azt a bizonyos életkort, amikor megáll a növésben... Taehyungot karóba is húzhatom. Na, jó, vicc, de tényleg nem vagyok ebben egy fukar teremtés.

– Na, ebből elég! Tűnj innen, az órának vége! Inkább keress valami normális lányt, vagy egy idióta pornót és verd ki rá, ne engem idegesíts ezzel! Ha ez valami hülye fogadás esetleg, akkor abba lehet hagyni, mert ez már nem vicces, ennek komoly következményei is lehetnek! – fortyog folyamatosan, szinte már fröcsög, amit persze valamilyen szinten megértek, hiszen csak egy diák akar kikezdeni a tanárával, azonban mit lehet ezzel kezdeni?

Semmit, ezt én akarom! Indulatosan lökök egyet a mellkasán,ezzel pedig a másik halk nyekkenéssel érkezik a székébe, majd mikor a forgószéket magam felé fordítom, ezáltal őt is, tenyereimmel a tanári asztalra csapok, így máris elvágok minden menekülési útvonalat.

– Teljes mértékben komoly vagyok, nincs ebben semmi fogadás, nem beszéltem össze senkivel és főképp nem viccelek, kedves Kim Taehyung. Nálam komolyabb emberrel nem is találkozhatott volna. A szándékaim komolyak és azt hiszem, hogy lényegre törőek, csak úgy, mint ahogy most is. – kuncogom, ahogy egyre közelebb hajolok hozzá, majd mielőtt bármit is mondana, vagy bármit is tehetne, ajkaira tapadok a sajátommal, megízlelgetve a másik édes párnáit, nyelvemmel ezáltal bebocsájtást kérve ajkai közé.

El sem hiszem, hogy valóban meg mertem ezt lépni, hogy valóban megcsókoltam a tanáromat. Bevallom, hihetetlenül király érzés, majd megbolondulok a tudattól, az érzéstől, hogy bizony a tűzzel játszom, de azt hiszem, ez így tökéletes. Mindig kell, hogy legyen egy kis izgalom az életben, ez pediga lehető legizgalmasabb.

Taehyung

Képtelen voltam elhinni, hogy egy nálam bő tízessel fiatalabb fiú csapdába csalt; majdhogynem a székembe börtönzött, és úgy magasodott felém, akár egy tökéletes ragadozó. Abban a pillanatban totálisan úgy éreztem magam, mint egy ártatlan áldozat, akire lecsapni készül az oroszlán, vagy még annál is rosszabb – kerestem a lehetséges menekülő útvonalat, hová tudnék elszaladni, elbújni, de mire észbe kaptam volna, vagy tervezni kezdtem volna, már éreztem is ajkait a sajátjaimon. A szemeim tányér méretűre kerekedtek, meg is remegtem a székben, miközben a szék karfájára markoltam, mind a két kezemmel, mind a tíz ujjammal. Jungkook mélyen a szemeimbe nézett, s nyelvét kidugva simított végig alsó ajkamon, minek hatására halványan elnyitottam egymástól a számat, ő pedig már dugta is volna be a nyelvét párnácskáim közé, azonban én ezt már nem hagytam. Na, nem! Biztos nem fog lesmárolni! Már ez is elég durva, de… de az, hogy a nyelve a számban legyen, az már a végső tragédia. Szinte azonnal megemeltem karjaimat, majd a mellkasának feszítve ujjaimat próbáltam magamtól a lehető leghatékonyabban ellökni. Annyi erőt fejtettem ki, amennyit csak tudtam, de úgy tűnt, sokkal erősebb volt nálam – hát, igen, ő velem ellentétben nem a könyveket, atlaszokat, lexikonokat bújja, hanem valószínűleg edzeni jár, izomra tornáz, nem agyra. Életemben először bizonyult hátránynak a tunyaságom.

– Csak nem el akar lökni? – suttogta a számra, görcsösen kapaszkodva az asztal széleibe.

– El is foglak! Ez nem játék, Jungkook! Az állásomat teszed kockára, és a jó hírnevemet, ami még ki sem alakult! Most kezdtem el tanítani, és egy kanos, taknyos, neveletlen, tuskó kölyök miatt nem fogom feladni a még ki sem bontakozó karrierem! – sziszegtem, elszántan nézve a szemeibe. – Tedd a farkas a gatyádba, mert ez gusztustalan. Ismétlem: gusztustalan! Tíz évvel vagyok idősebb, amellett férfi vagyok, és nem mellesleg a tanárod. Most azonnal hátrálj egy pár lépést, ha jót akarsz magadnak –préseltem a szavakat ajkaim között, mire elvigyorodott, majd az egyik kezét elemelte az asztaltól, és egyenesen a hajamba markolt, rámarva tincseimre, hátra húzva a fejemet, minek következtében felszisszentem, bal szememet összeszorítva, ugyanis elég erősen tépte a hajamat.

– Ugyan már. Gusztustalan? Érzem, hogy meleg, mint a Nap. Dehogy gusztustalan ez önnek… látom a szemeiben – kuncogta, kidugva nyelvét szája rabságából, szinte rögtön végig nyalva az enyémeken. – Nem tudná meg senki. Titokban tartanánk… édes titokban – szuszogta, huncut csillogással íriszeiben. – Nem kapcsolatot akarok, nem viszonyt, csak… pár légyottot.

Mi a retkes, büdös faszom?!

– Jungkook, most azonnal fejezd ezt be, vagy megbuktatlak, de úgy, hogy a büdös életben nem mész tovább az évfolyamban! – Fortyogtam a dühtől, remegtem az idegességtől, mert egyszerűen lehetetlennek tűnt lebeszélni a marhaságól, amit a fejébe vett. Könyörgöm, tanár vagyok, férfi, ha ez kiderülne, akkor kockára teszem az állásomat, mindent, ami szent lenne, csessze meg az élet! Nem beszélve arról, hogy ez lazán bűntény is! – Nem, nem csak ez gátol, az is, hogy ő még tinédzser, kölyök hozzám képes, mert igen. Igen, jól néz ki, hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem, de a diákom, fiatalabb tíz évvel, éretlen! Ha nem a diákom lenne, akkor sem kezdenék ki vele a büdös életben sem!

– Úgysem fog – kuncogott, erősebben tépve a hajamat, megnyalva ajkait. – Nem fog.

– Jungkook, szépen kérlek, hogy engedj el. – Az a probléma, hogy kárt sem tehetek benne, nem üthetem meg, nem lökhetem el durván, mert ha baja esik, még kinézem belőle azt is, hogy feljelent a rendőrségen. Mintha sakk-mattot kaptam volna, és nem, nem akartam elfogadni. Inkább megalázkodok, csak… hagyja már abba! – Nem. Nem mondott többet, újra az ajkaimra hajolt, s addig-addig tépte a hajamat, mígnem elnyitottam ajkaimat egymástól – kénytelen voltam, ugyanis felkiáltottam volna, de belém fojtotta a szót egy szenvedélyes, vad, forró csókkal. Nyelve úgy siklott a számba, mintha oda teremtették volna, én pedig hiába próbáltam ellökni, a vállára marva taszigálni, szikla szilárdan állt a lábán.

Az a szégyen, hogy ennyire gyenge vagyok egy tizenhét éves kölyökhöz képest, vagy az, hogy elmenekülni sem tudok? Mindenképp szégyen az egész helyzet.

Az főleg, hogy… eszméletlenül jól csókolt. – Kezdek pánikolni. Ha nem enged el, meg fogom ütni, de azzal is veszélyeztetem az állásomat. Legszívesebben sírva röhögtem volna. Egy diák, az egyik diákom zaklat szexuálisan, és reálisan belegondolva, nem tudok mit tenni, mert ezért nem buktathatom meg, nem üthetem meg, nem tehetek benne kárt, ha a szép szó nem segít, akkor… nincs menekvés sem.

Mi a frászt csináljak?!

Jungkook

Azok a dús, forró és vöröslő ajkai valami elképesztő érzést nyújtanak, ahogy megízlelhetem őket, ahogy a magamévá tehetem őket úgy, ahogyan arról mindig is fantáziálgathattam. Természetesen a tanárom egyáltalán nem viszonozza a csókomat, ahogyan ez várható is volt, azonban ez engem egyáltalán nem zavar, sőt! Csak még elszántabbá tesz, hogy meghódítsam magamnak, hogy betörjem és felcsábítsam az ágyamba pár alkalomra. Nyelvemmel folyamatosan feltérképezem szájának belsejét, miközben ujjaimmal folyamatosan tépem tincseit, hol beletúrva selymes hajába, hol pedig belemarkolva, meghúzogatom azt, ezzel is kifejezve felé, hogy én dominálok. Érzem, ahogy tenyere a mellkasomnak feszül folyamatosan arra hívva fel ezzel a figyelmemet, hogy engedjem el, hogy ne csókoljam tovább édes ajkait.

Ujjaimmal elengedem barna tincseit, ezáltal kezeire fogva, lenyomom azokat a székének karfájára, teljesen hátra döntve a háttámlának, ezzel pedig kivívja heves csókomat, nyelvemnek túlfűtött táncát, amit a szájában kívánok megejteni, az övével együtt. Halk morranás szökik fel torkából, kezeit folyamatosan próbálja feszegetni, de mindezt eredménytelenül. Annyira édes ahogy ennyire próbálkozik. Olyan, mint egy csapdába esett vad és bizony, bizony, itt most én vagyok a vadász. Mihelyst elengedem ajkait, belenézek mélyen azokba az elkeseredettséget és tanácstalanságot tükröző szemekbe.

– Nem hiszem el, hogy nem élvezi. Érzem minden egyes porcikáján, hogy tetszik magának – kuncogom, ahogy végig simítok bal karján, fel egyenesen az arcára, amin folyamatosan végig simítok. Bőre olyan puha, akárcsak egy korombeli lánynak, vagy talán puhább is.

– Rosszul érzed! Engedj el, mert nagyon megbánod! Idióta kölyök, azt sem tudod, hogy mit művelsz! – emeli meg picit hangját.

Kölyök? Nem vagyok kölyök! Attól, mert fiatalabb vagyok nála, nem vagyok kölyök! Szúrós tekintettek illetem a másikat, majd hüvelykujjammal gyengéden végig simítok alsó ajkán. Azt hiszem, meg kéne mutatnom neki, hogy mennyire nem vagyok már kölyök! Több felnőttség szorult belém, mint az iskola diákjaiba összesen. Bár, ez egy tanárnál nem így van. A tanárok a diákjaikat csakis kizárólag birkáknak, ostoba kölyköknek látják, azonban én el fogom érni nála, hogy ez ne így legyen!

– Én meggondolnám, hogy miket ejtek ki a számon, ugyanis ez az idióta kölyök, most fogja megmutatni, hogy mennyire felnőtt – sziszegem ajkaira, majd abban a pillanatban ismét ajkaimra húzom, szenvedélyesen csókolva dús párnáit, miközben ujjaim az arcáról levándorolnak arra az elbaszott ingre, amit elkezdek kigombolgatni rajta.

Persze, amint feltűnik ez a partneremnek, azonnal a kezemre fog, hogy megakadályozzon a tevékenységemben, viszont én a tervemtől nem tágítok. Addig erősködöm, mígnem a gombok lassan ugyan, de az akadályozás mellett megadják magukat, ezáltal egyre több bőrfelületet érinthetek ujjaimmal, köztük azt a bizonyos kulcscsontot, amit annyira szerettem mindig is nézegetni az órákon. Taehyung azonnal egy hangos hümmögést hallat tiltakozásképp, de én szokásomhoz híven teszek az egészre, így csókomat egy kicsit sem szakítom meg vele, egészen addig, mígnem felkiáltva húzom el fejem tőle.

Alsó ajkamban erős fájdalom nyilall, ami úgy lüktet, hogy mindjárt megőrülök, sőt számban megérzem véremnek a jellegzetes fémes ízét. Megharapott a tanárom, nem is kicsit! Ennek biztos, hogy egy jó ideig nyoma marad. Felnyögve nyúlok ajkaimhoz, hogy letörölgessem róla a véremet, ami alig akar elállni, közben pedig a másikat figyelem, aki halkan pihegve néz rám, ahogy gondolom felzaklatta magát.

– Ez most komoly? – mormogom, miközben nyelvem kidugva nyalogatom a sérült területet.

– A lehető legkomolyabb! Most pedig vége ennek a rohadt felállásnak. Mit képzelsz mit csinálsz? Undorító vagy! – sziszegi az arcomba, nekem pedig kezdi felcseszni az agyam. Hihetetlen, olyan mint egy hisztis kislány! Szúrós tekintettel illetem, majd ahogy eszembe jut egy frappáns zsarolás, ajkaimat immár szólásra nyitom.

– Igazán? Nem tudom mit fognak szólni ehhez a szüleim és persze a tanárok, ha kiderül, hogy Kim Taehyung zaklat engem az iskolában? Megharapott a heves csókcsata közben, vagy mondjuk.... megütött. Hm, nem is tudom, esetleg mind a kettőt előadhatnám, úgyis van pár kék foltom, miért is ne? Felőlem játszhatunk így is. Nekem édes mindegy, vagy megkapom azt amit akarok, vagy tönkre teszek egy életet. Nekem édes mindegy, a döntés immáron magán múlik. Mit akar? Mit tegyek? Köpjek? Vagy adjunk magunknak egy csodálatos éjszakát, amit bizonyára maga sem venne rossz néven. Jó vagyok az ágyban, ebben biztosíthatom – kacsintok rá, miközben ördögi vigyor terül szét ajkaimon, ami így is sajog, de ennyit megér.

Taehyung

Nem akartam elhinni, amit hallottam. Az arcom szabályosan elsápadt, és még a testem is megremegett, mert… mert ez egyszerűen… egyszerűen hihetetlen. Hogy tud így megfenyegetni?! Nem érdekli, mit tehet velem ezzel az egésszel csak azért, mert ő dugni akar, és pont engem szemelt ki?! Az Isten szerelmére, akkor menjen, keressen egy magához való csajt, vagy pasit, ha minden áron azt akar, de ne engem tegyem tönkre! – A félelem minden porcikámban végig cikázott, az ajkaim folyamatosan remegtek, hiszen nem tudtam, erre mit mondjak. Maradjak elutasító továbbra is, és kockáztassam meg, hogy esetleg véghez viszi a tervét, vagy adjam be a derekamat, és adjam meg azt, amit akar, hátha utána békén fog hagyni?

Nem jutottam dűlőre, ő pedig nem segített a dolgon, ugyanis folyamatosan ragadozókat megszégyenítő tekintettel meredt rám, várva, mit is fogok válaszolni.

– Ez most komoly? Ez most tényleg…? Komoly? – kérdeztem letaglózottan, riadt tekintettel. Elvigyorodott, majd megvonva a vállait, közelebb hajolt hozzám, hogy mélyen a szemeimbe nézhessen, és lassan, de biztosan vigyorodott el, végig simítva tenyereivel a combjaimon, megmarkolva őket.

– A lehető legkomolyabb, tanár úr – ejtette ki gunyorosan, megvonva a szemöldökeit. – Megteszem, tudja ön is. Érzem, hogy tudja. Ha nem adja meg, amit akarok, nagyon rá fog fázni, ugyanis nincs szemtanú, nincs itt senki, aki segítene önnek, mindenki nekem fog hinni, mert én egy ártatlan diák vagyok, akit megrontott a tanárja… szomorú, nem? – biggyesztette le alsó ajkát, kissé oldalra döntve a fejét.

Pillanatok alatt fogott el a düh, a harag irányában, és már nyitottam is volna a számat, hogy elhajtsam a bús fenébe, de eszembe jutott ez az egész fenyegetés. Ha beváltja? Akkor biztosan búcsút inthetek az állásomnak, abban pedig igaza van, hogy ilyen esetben mindig a diák szavát részesítik előnyben,hiszen ritka az, amikor a diák akar viszonyt – azaz nem ritka, de kevesen képesek kezdeményezni. Féltem attól, hogy kicseszettül igaza lesz, és vége az állásomnak, a még el sem induló karrieremben, aminek feltettem az életemet.

Nem azért tanultam fél életen keresztül, hogy ez a kis szaros kibasszon velem – mégsem tudok mit tenni. Meg volt kötve a kezem, mert ha a rendőrségre megyek a dologgal, ott hangosan fognak kiröhögni, mert egy gyerek molesztál…

– Jó, legyen – sóhajtottam, megadva magam, lehunyva a szempilláimat is, mire ő az államra fogott, felemelve a fejemet, ezzel arra is kényszerítve, hogy a szemeibe nézzek, én pedig elég tételt adtam neki.

Tényleg úgy éreztem, hogy nincs más megoldás. Kapja meg, amit akar és… hagyjon békén.

– Okos – kuncogta, majd azzal a lendülettel megcsókolt, elkezdve kigombolgatni a nadrágom, amit nehezen ugyan, de hagytam neki, összeszorítva a szemeimet.

Jungkook

Azt első lépcsőfokot elértem azzal, hogy belement abba, hogy lefeküdjön velem. El sem hiszem, hogy valóban képes vagyok mind erre, hiszen egy tanárt a legnehezebb betörni, de bevallom, baromira élvezem ezt az egészet. El fogom érni, hogy úgy nyögjön alattam, mint egy kis kurva, aztán, ha újra egymásba gabalyodunk, akkor remegjen az érintéseimért. Édes ajkait csókolva, ahogy kigombolom a nadrágját, ujjbegyeimmel benyúlok a kis szabad résen, így az alsónadrágjának takarásában simítok végig érzékeny részén. Hallom, ahogy orrán keresztül mély levegőt vesz, szemeit pedig jobban összeszorítja, hogy véletlenül se nézzen rám.

Ugyan már, ez nem olyan rossz, mint hiszi. Ajkait elengedve, lágy csókokat hintek az arcára, mintha csak ezzel is kecsegtetném arra, hogy bízzon meg bennem. Tény, nem is akarom őt bántani, de jobb szeretem mindazt, ha a partnerem élvezi mindazt, amit csinálok vele. Elérem nála, hogy minden feszélyezés nélkül tudja élvezni mindazt, amit csinálok vele. Nyakán húzódó bőrét beborítom újabb csókjaimmal, lehaladva egészen a kulcscsontjáig, amit mindig meg kellett csodálnom az órákon, de nem érinthettem meg, egészen mostanáig. Ujjaimmal folyamatosan simogatom férfiasságát, míg másik kezemmel a sliccét is lehúzom, hogy jobban hozzá férjek, még akkor is, ha egy otromba textil eltakartja azt.

– Mitől fél? Ígérem, hogy nem tudja meg senki, arról nem is beszélve, hogy élvezni fogja. Mikor volt utoljára férfival, hm? – kérdezem, rálehelve szavaimat a bőrére. Természetesen nem válaszol semmit, csak egy halk sóhaj hagyja el dús ajkait, amikor megszívom nyakán a bőrét. Olyan édes, hihetetlen, hogy eddig még nem csapott le rá senki, csak én.

Egy ilyen gyönyörű férfinak bűn ellenállni. Nyelvem kidugva ajkaim közül, kulcscsontjától felnyalok, egészen a füle tövéig, ahol a fülcimpáját ajkaim közé veszem, megszopogatva azt, mintha csak a kedvenc nyalókám lenne. Apró nyögés hagyja el száját, amitől érzem, hogy dagad a májam, arról nem is beszélve, hogy ékessége fokozatosan kezd megkeményedni a kezem munkája alatt. Apropó, mi lenne, ha valami sokkal jobbat adnék neki? Ujjaimat ezáltal kihúzom nadrágja rejtekéből, azzal felnyúlva az ingéhez, kigombolgatom azt is, hogy felsőtestét teljesen fedetlenné tegyem. Apró pír szökök arcára, amikor tekintetemmel végig nézek rajta, minden egyes porcikáját jól az emlékezetembe vésve. Ajkaimat megnyalva, több sem kell, hogy egyik mellbimbójára hajoljak és azt párnácskáim közé véve, szopogatni és nyalogatni kezdjem. Egy hangosabb nyögés szökik fel belőle, ezáltal a karfán pihenő kezét megemelve beletúr éjsötét hajamba, megmarkolva tincseimet. Mellkasát kidomborítja nekem, ezzel a néma kéréssel utalva nekem arra, hogy adjak neki többet és még többet.

– Mmh, de édes. Nem gondoltam volna, hogy ennyire érzékeny. Tetszik – kuncogom a meredező mellbimbójára, ami csillog nyálamtól.

Lassan áttérek a másikra is, amit hasonló sorsra juttatok, folyamatosan kiváltva így belőle a kisebb sóhajokat és nyögéseket. Vicces, hogy a másik egy büdös szót nem szól, bizonyára azt akarja már, hogy gyorsan tudjam le ezt az egészet és hagyjam békén. Hah, nem eszik olyan forrón a kását, így a forró kása helyett egy csodálatos, forró aktussal ajándékozom meg, amit álmaiban is vissza fog sírni.

Megkeményedett mellbimbóját egy ideig békén hagyom, ezáltal megindulok csókjaimmal egyre lentebb, végig csókolva a hasfalát és az alhasát, mígnem megállok a nadrágja korcánál. Alhasa ebben a pillanatban türelmetlenül megrebben, mihelyt megérzi leheletem az érzékenyebb részén. Felpillantok a másikra, aki immár nem csukott szemmel figyel, hanem egyenesen a szemeimbe néz, amitől egy hatalmas vigyorra húzódnak ajkaim.

– Ezt bírja a tanár úr, nem igaz? – kuncogom, megnyalva ajkaimat, a másikat ezzel újabb zavarba taszítva, amitől olyan piros lesz az arca, mint a paprika. Elnevetve magam, nadrágját lejjebb húzom – már amennyire tudom attól, hogy ül. Halk sóhajjal felegyenesedem, azzal karjaira fogva, azokat a nyakamba akasztom, arra késztetve, hogy kapaszkodjon belém. Amint megérti néma parancsomat, felhúzom őt a székből, ebben a pillanatban pedig a nadrágját és alsóját húzom le, felfedve a már ébredező hímtagját.

Vissza ültetve a székébe, vissza letérdelek, hogy szemmagasságban legyek ékességével. Vetek rá még egy kósza pillantást, mígnem ujjaim közé fogva a péniszét, ráhajolok, majd ajkaim közé engedem a tetejét, hogy végre elkezdjem elborítani agyát azzal a hihetetlen kéjjel, amitől az eszét is el fogja veszíteni.

Taehyung

Alig akartam elhinni, hogy konkrétan az egyik diákom kényezteti a testemet úgy, ahogyan eddig még talán senki nem tette – persze, enyhe túlzás, ugyanis nem egy aktusom, kapcsolatom volt már az életemben, de eddig ez tűnt a legszenvedélyesebbnek. Az is lehet, hogy csak nagyon régen voltam utoljára bárkivel is, így intenzívebben élek meg mindent, és belegondolva a dologba, ez egyáltalán nem kizárandó megállapítás.

Folyamatosan sóhajtoztam, és nyögdécseltem ajkainak és ujjainak érintése hatására, és bele sem akartam gondolni, hogy tulajdonképpen egy gyerek, egy kölyök teszi ezt velem, én pedig még élvezem is, akár egy igazi ribanc, vagy hím kurva. Állandóan belevörösödött az arcom a megjegyzéseibe, abba, ahogyan végig mért, pedig basszus, én vagyok az idősebb, elvileg az érettebb is, mégis úgy dominál felettem, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Sajnos, vagy nem sajnos, de kénytelen vagyok azt tenni, amit ő akar, mert ha nem, akkor hatalmas bajba kerülök, és ahhoz valamiért nem fűlött a fogam… nem akartam slamasztikába ugrani, legyen meg, amit akar, és felejtsük el egymást.

Mikor ujjaival merevedésemet kezdte izgatni, majd hirtelen nyelte el makkomat, hátrafeszítettem a fejemet, hangosan, élesen nyögve, ujjaimmal szinte rögtön belemarkolva sötét tincseibe, köd fátyolos szemekkel nézve magam elé. Túl jól csinálta. Olyan élvezettel nyalogatta makkomat, mintha mindig is ezt gyakorolta/tette volna, tenyerével pedig szüntelenül, állandóan masszírozta a bőrt rajtam, egyre inkább az őrületbe kergetve engem. Mellkasomat kidomborítottam, szemeimet összeszorítottam, ahogy egyre és egyre mélyebbre engedett a szájában, tincseit pedig szabály-szerűen téptem, martam, hogy többet adjon. Ez imponált neki, ugyanis elnyelt addig, ameddig csak tudott, mélyeket szívva rajtam, én pedig azt sem tudtam, férfi vagyok-e jelen esetben, vagy nő. Tényleg nagyon régen voltam utoljára együtt bárkivel… és majd megbolondultam, annyira eszméletlen érzés volt, még akkor is, ha mocskos, bűnös nyomást váltott ki belőlem az egész szituáció.

A szívem pulzusa a duplájára ugrott, lábaim megremegtek minden egyes szívásánál, az arcom lángvörös színben pompázott, s már-már könnyeztem is a bennem feltörekvő gyönyörtől. Ha így folytatja tovább, biztos el fogok menni, de képtelen voltam beszédre nyitni ajkaimat, hiszen forró volt a szája belseje… és már csak attól képes lettem volna elrobbanni, nem még a gyors, erős szívásoktól, mozgásoktól. Bele fogok bolondulni…

– Ennyire jó? – vált el tőlem, cuppogó hangot hallatva, minek hatására piros arccal néztem rá, oldalra pislantva, hatalmasakat nyelve. – Ugyan, ne legyen zavarban. Élvezze… – súgta makkomra a szavakat, ismét elnyelve péniszemet tövig, a torkára engedve makkomat, mire egy néma sikolyra nyitottam számat, „O” alakban nyitva el párnácskáimat egymástól, megemelve a csípőmet is.

Elvette az eszemet egy alig tizenhét éves fiú, és kurvára élveztem is a kiszolgáltatott helyzetet… Ezért biztosan a Pokolra fogok kerülni…

Jungkook

Ha most tudnék, mosolyognék, hiszen az arca valami leírhatatlan érzést kelt bennem, arról nem is beszélve, hogy egyre büszkébb is vagyok magamra azért, mert ilyen hatással vagyok a másikra. Fejemet folyamatosan mozgatom a merevedésén, szívogatva és nyalogatva, tekintetemet pedig egy pillanatra sem veszem le róla.

Gyönyörű látványt nyújt, ahogy fejét néha-néha oldalra, vagy hátra dobja egy-egy intenzívebb érzés után, ajkait elnyitva pihenteti egymástól, miközben tekintete egyre ködösebb és egyre könnyesebb lesz a kéjtől, ami teljesen az eszét vette. Ha így folytatja, az én eszemet még ennél is jobban elveszi, tekintve, hogy a nadrágomba már én sem férek bele. Mikor nyögései és sóhajai egyre sűrűbbek lesznek, innen már tudom, hogy bizony nincs már sok neki az orgazmusig. Azonban, én nem szándékozom még megadni neki, mivel más terveim vannak vele kapcsolatban. Mihelyst megfeszül egész teste, hogy elkezdje átadni magát annak az elsöprő érzésnek, ajkaimat elválasztom péniszétől, amit ő egy hangos vinnyogással nyugtáz, csípőjével pedig fellök, ezáltal is a tudtomra adva, hogy el szeretne menni.

Halk kuncogást hallatok, végül, csak feltápászkodom előle, hogy fölé magasodhassak és pihegő ajkaira nyomhassak egy csókot, amit most természetesen örömmel viszonoz. Meglepő, hogy milyen jól csókol, persze nyilván voltak már kapcsolatai, de most ez az első eset, hogy viszonozza a csókomat, ez pedig nagy örömmel tölt el.

– Mi lenne, ha még jobbá tennénk ezt az egészet? – suttogom ajkaira, amint elválok tőle. Hatalmas szemekkel néz rám, ami talán beszédesebb a szájánál is. Persze, hogy akarja, ha már ennyire felhúztam, az minden vágya, hogy eljuttassam őt a gyönyör kapuin túlra. – Ezt igennek veszem – kuncogom, azzal ismét megcsókolom, majd a székéből felhúzva őt, felfektetem a tanári asztalra – mihelyst megszabadítom a megmaradt textilanyagoktól –, majd a lábai között elhelyezkedve, ölemet nekidörgölöm a fenekének, ezáltal érezheti kemény férfiasságom.

Arca ismét kipirosodik,meglepődötten pillogva fel rám, akárcsak egy ártatlan őzike.

– Bizony, ez mind a maga műve. Ne tettesse az ártatlanságát, mert nem az – kacsintok rá, aztán lehajolva hozzá, újabb szenvedélyes csókot kezdeményezek vele, táncra hívva nyelvét, amit készségesen fogad el.

Tenyeremmel végig simítok vállain, majd lassan lehaladok velük a mellbimbóira s mind a kettőt egyszerre csippentem ujjaim közé, megcsavargatva, majd megcsipkedve azokat, amitől számba nyög, mellkasát azonnal kidomborítva nekem, hogy adjak többet és többet a felhevült testének. Eszemben sincs kevesebbet adni neki, így nyilván teljesítem kérését. Tenyereimmel lentebb haladok, majd az alhasán simítok végig, lehaladva férfiasságára, ami köré ujjaimat kulcsolom, majd másik kezem, még lentebb halad, hogy a bejáratát vegyem kezelésbe.

Enyhén megrándul teste, amint ujjammal elkezdek körözni erős izomgyűrűjén, merevedésének tetejét pedig megnyomkodom hüvelykujjammal, miközben elkenem azon elő váladékát. Annyira hihetetlen hangot ad ki magából, ami egy komplett sikolynak is elmehetne, ha számmal nem fognám be az övét. Érzem, ahogy alhasam megugrik erre az egészre, így egy halkabb nyögést én is eleresztek a másik szájába, hiszen ez a férfi olyan hatással van rám, mint még soha senki. Túl erotikus, túl forró ahhoz, hogy ne lehessen rá felizgulni!

Száját elengedve, aprócska csókokat hintek arcára, miközben elhúzva kezem izomgyűrűjétől, a farzsebembe nyúlok, hogy elővegyek egy kis tubust, amit erre az alkalomra tettem a zsebembe, mielőtt feljöttem hozzá. Nyilván nem volt biztos tervem az, hogy megdugom a mai napon, de mégis, elővigyázatos voltam – mint mindig –, aminek most kifejezetten örülök.

A kis tubus fedelét felpattintom, aztán nyomva egy keveset az ujjbegyemre, visszaillesztem azt bejáratához, aztán elmerítem benne első ujjamat, hogy immár megkezdjem a másik előkészítését.

Elképesztő, hogy milyen forró. Milyen lesz, amikor benne leszek?

Taehyung

Biztos, hogy nagyon hiányzott már nekem egy másik ember érintése, mert ugyan, ha kedvet kaptam rá, elszórakoztattam saját magam, azonban az mégsem olyan volt, mint egy húsvér emberrel eltölteni egy fél órát, esetleg egy teljes órát. Nem, össze sem hasonlítható a kettő… a két érzés.

Jungkook ujja lágyan, mégis fürgén járt a testemben, fokozatosan szoktatva az érzéshez, ami elég gyorsan ment, hiszen voltam már férfival, nem is egyszer, és nem idegen nekem a dolog, így gyorsan próbáltam követelni a második ujját, amit nem sokkal később meg is kaptam. Érzékien hajlítgatta bennem két ujját, egyre mélyebbre és mélyebbre tolva a testemben, minek hatására halkan felsóhajtottam, beharapva az alsó ajkamat, hagyva, hogy fejem kissé fájdalmasan koppanjon a tanári asztalon. – Nem, bele sem akartam gondolni, hogy ezen az asztalon szoktam intézni a diákok dolgait, vagy javítani a könnyebb dolgozatokat, mint amit például ez a fiú is ír. Ki akartam törölni ezeket a fejemből, és nehezen ugyan, de sikerült is. Még az sem foglalkoztatott, hogy bárki ránk nyithatott volna. Annyira az eszemet vette a gyönyör, és a kéj, hogy ugyan néha felötlött bennem a dolog, de Jungkook egy-egy mozdulatával elérte, hogy ezek el is hagyják az elmémet. Akartam őt. Mindennél jobban. Még annál is jobban.

Tényleg elég régen volt már részem bármilyen nemi kontaktusban, ha már egy diák fiúra így beizgulok – mondjuk, annyira nem meglepő, ha azt nézem, Jungkooknak milyen tökéletes testfelépítése volt a fiatalsága ellenére. Remek, már ilyeneken is jár az eszem, de mi igaz, az igaz, és… neki tényleg gyönyörű, kidolgozott teste volt, hófehér bőrrel. Nem úgy, mint nekem. Rajtam kevés izom volt, és még a bőröm is enyhe kreol árnyalatú, nem olyan szép, fehér, mint neki… – Ah! – nyögtem fel hangosabban, mihelyst csatlakoztatta a harmadik ujját is az előzőekhez, mélyebbre tolva bennem őket, hajlítgatva, egészen addig, míg nem elérte a prosztatámat. Szinte kipattantak a szemeim, a testem megvonaglott, és az alattam lévő író asztal falába markoltam, szinte karmoltam körmeimmel, mikor Jungkook ugyan azt a mozdulatot ismételte. Férfiasságom megrándult, minden egyes ilyen izgatásnál, s tudtam, ha nem hagyja abba rövides időn belül, megint el fogok élvezni.

Mintha csak a gondolataimban olvasott volna, egy eszelős, széles vigyorral húzta ki testemből ujjait, a kezébe kapva a tubust, hogy bekenegethesse bejáratomat újra, a farkával együtt, amit ugyan, most nem láttam.

– Nagyon meg fogom dugni – kuncogta, megnyalintva az ajkait. Oldalra néztem, egy apró sóhaj kíséretében, majd lehunytam a szemeimet, és épp válaszoltam volna valami velőset, frappánsat, mikor éreztem, ahogy makkja az ánuszomhoz feszül. Rögtön megremegett a testem, hát még akkor, amikor kíméletlenül, határozottan merült el a testemben.

A szemeim kipattantak, a hátam szabályos ívben feszült meg, az ajkaimat néma sikolyra nyitottam, és görcsösen karmoltam az asztalt, fel-fel akadó szemekkel.

Iszonyatosan forró volt… és fájt, valóban, eléggé fájt, de annyira izgató volt, ahogy kitöltötte a testemet, annyira forró volt az egész, hogy… a fájdalmat szinte nem is éreztem, vagy ha igen, akkor csak hozzáadódott.

– Ah! – nyögtem mélyen, grimaszba rándult arccal, és hirtelen ötlettől vezérelve nyúltam a fenekéhez, hogy jobban magamba húzzam őt, megemelve csípőmet, hogy mozgásra ösztönözzem.– Szóval a tanár úr durván szereti? Ez már tetszik – kuncogta, kihúzódva belőlem, erősen visszacsapódba belém. Csillagokat láttam a kíntól, de annyira élveztem, hogy szinte a duzzadt ereket is éreztem a farkán, hogy… rohadtul.

A pokolban fogok elégni, nincs mese.

Jungkook

Hangos nyögést hallatok, amikor a másik testébe erőteljesen visszacsúszok, ezáltal ő olyan erővel szorít merevedésemre, amitől majd megbolondulok. Olyan, mintha magába akarna szippantani. Már az is elég durva, hogy ilyen szűkös és ilyen forró, de hogy még rám, is szorít ez maga a mennyország. Soha nem hittem volna, hogy az én tanárom egy született kis mazochista. Az, hogy arra késztet, hogy kezdjek el benne mozogni, már most, egyszerűen nem akarom elhinni. Nem is olyan ártatlan, mint amilyennek tűnik, ez pedig rendkívül imponál nekem. Természetesen, eleget teszek a kérésének, így csípőmmel azonnal mozogni kezdek benne – persze, nem túl gyorsan, hiszen kárt azért nem akarok tenni benne. A másik alattam, hangos nyögéssel nyugtázza, hogy végre mozgok benne, ujjaival picit erősebben mar fenekembe, amit megfeszítek folyamatosan, ahogy mozgok benne. arcára minden érzelme kiül, ami egyszerűen elképesztő. Simán leolvashatom róla, hogy mennyire élvezi ezt a szexet, hogy mennyire odáig van már csak azért, hogy lüktetek benne, hogy mozgok. Csodálatos férfi!

– Ah! – nyög fel az alattam fekvő, mikor egy újabb határozott mozdulattal lökök egyet testébe, mihelyst kihúzódok belőle. Egész testében megremeg,belőlem pedig egy elégedett morranás szakad fel, átadva magam az érzésnek, amit az ő teste nyújt nekem.

Ujjaimmal a derekára fogok, majd egy picit közelebb húzom őt magamhoz úgy, hogy feneke az asztal szélén túl legyen, így ahogy előre hajolok, meg tudom csókolni, s a csípőm mozgásának tempóját is gyorsabbra tudom venni, ami neki egyáltalán nincs ellenére. Hangos nyögéseket hallat a csókunkba, teste folyamatosan megvonaglik alattam, sőt a hajamba is beletúr, hogy vissza lehúzzon magához egy újabb szenvedélyes csókra. Hihetetlen, hogy mit alkottam, elképesztő, hogy mit hoztam elő belőle. Egy igazi szexre éhes vadmacska, aki igazán imádja azt, ha a teste el van kényeztetve.

Kíváncsi vagyok, hogy milyen lehet egy kapcsolat vele, biztos izgalmas, ha már ennyire szereti a durva szexet.

Apropó, durva szex, mi lenne, ha egy kicsit megharapdálnám, ha nyomokat hagynék a estén? Ezt csak is egy módon tudhatom meg. Ajkait elengedve, azonnal a nyakára hajolok, ahogy elkezdem megszívni a bőrét, majd amint egy foltocskát hagyok rajta, azonnal megharapom az adott területet, amitől a másik szinte felvinnyog, teste megfeszül, ujjaival pedig erősebben mar a hajamba. Ó, de még mennyire, hogy tetszik neki.

Csípőmmel irgalmatlanul mozgok benne, egy picit sem finomkodom. Hol kihúzódom belőle, majd visszacsapódom a testébe, hol pedig férfiasságát kényeztetem, hogy a kis fájdalom, vagy kellemetlen érzet mellé, ugyan úgy vegyüljön a kéj is. Ez pedig láthatóan teljesen az eszét vette. Fejét folyamatosan dobálja, hangját egy pillanatra sem folytja el, sőt, ha lehet még jobban hangoskodik. lábai úgy remegnek rajtam, mint a kocsonya, arcán pedig a gyönyör festői szépséget hagy maga után.

– Olyan gyönyörű. Gyönyörű, akár egy festmény, maga a művészet – szuszogom megkínzott nyakába, amit újra kezelésbe veszek, hogy megajándékozzam ott is a gyönyörrel, majd később a fájdalommal is. Merevedésén ujjaimat egyre gyorsabban mozgatom, ezáltal egyre jobban elborítva agyát a kéjjel, egyre jobban eljátszadozva vele.

Biztos vagyok benne, ha ezt az aktust elhúznám, olyan vadállatot kapnék így, mint még soha. De ezt majd legközelebb, most egyelőre csak azt akarom, hogy folyamatosan vágyakozzon irántam. Elhajolva tőle, végig nézek gyönyörtől hullámzó testén, azzal a mozdulatsorral vegyítve, amit én generálok nála, ahogy immár erőteljesen csapódok belé, így bőrünk ahogy összeütközik, hangosan csattan, ezzel betöltve a tanterem nem túl nagy csendjét, tekintve, hogy a nyögéseink zaja folyamatosan jelen van itt.

– Ah! Te jó ég! – nyögök fel, hátra vetve fejemet, ahogy megérzem az egésznek a végét. Érzem, hogy nemsokára itt a vége, ennek pedig egyszerre örülök is, meg nem is. Szeretnék elmenni, de szeretnék vele még több időt tölteni, hiszen, ha ennek vége, várnom kell a következő alkalomra. Megőrjít ez a férfi, túl jó ahhoz, hogy én őt elengedjem!

Taehyung

Azt kívántam, hogy ennek soha ne legyen vége. Érezni akartam őt magamban, amíg csak lehetett, s hiába hajszoltam az élvezetet vele együtt, belül azért könyörögtem, örökké maradjon így. Annyira felhevült voltam, annyira élveztem minden érintését, mozdulatát, hogy a világomról sem tudtam már jóformán. Fejem folyamatosan hangosan koppant az asztal falapján, testem vonaglott, emelgettem a csípőmet, derekára kulcsoltam a lábaimat, hátha minél mélyebbre és mélyebbre jut bennem. Többet követeltem, szüntelenül, azt akartam, hogy erősebben, gyorsabban mozogjon, eltalálva minden pillanatban a prosztatámat, és így is történt: eszeveszett tempót diktált a vége felé, halántékáról lágyan gördültek le az izzadtságcseppjei, én pedig áhítozva figyeltem őket, majd mikor már nem bírtam a „magányt”, átkaroltam a nyakát, magamra húzva őt, szenvedélyes, erotikus csókcsatába hívva ajkát és nyelvét, a torkába nyögve, mikor intenzívebb mozgásra kapcsolt.

Makkjával állandóan eltalálta gyönyörközpontomat, ujjaival merevedésemen húzta fel-le a bőrt, határokat nem ismerve, majd egy utolsó lökés, utolsó rántás után erősen haraptam alsó ajkába, és a fejemet hátra dobva, hátamat ívben feszítve engedtem forró magomat tenyerébe, vonagló testtel, bőrömhöz pattanó izmokkal. Ő nem hagyta abba a mozgást, ezután is döfködte a pontomat, elnyújtva az orgazmust – már, ha lehet ilyet –, majd pár mozdulatsor után mélyen felnyögött, és teljesen tövig hatolva belém élvezett a testembe, belém engedve ondóját. Ez tulajdonképpen egy második gyönyörrel ért fel, amitől kénytelen voltam felnyögni, hátába vájni a körmeimet, könnyes szemekkel bámulva a plafont, halkan pihegve, még mindig remegő testtel.

– Na ugye… hogy jó volt? – szusszantotta, megcsókolva szám sarkát, még utolsókat lökve belém. Felnyüszítettem, ujjaimmal végig marva a hátát ismét, amitől felszisszent, beleharapva alsó ajkamba. – Túl izgató… – sziszegte a számra, szenvedéllyel túlfűtött hangon, mire nagy nehezen ráemeltem a tekintetemet, nyelve egy hatalmasat, megsemmisülten, szétesve.

Megdugott egy diákom. Kegyetlenül, durván megdugott, és én még élveztem is. Már most rohadtul fáj a fenekem, ég, és én élveztem az egészet, pedig egyáltalán nem kenyerem a durva aktus…

Arcom láng vörös volt, szemeimet lehunytam, összeszorítottam, ő viszont kiegyenesedett.

– Nézz rám! – Nagy nehezen, félve ugyan, de felemeltem szemhéjaimat, egyenesen rá nézve, ő pedig elvigyorodva emelte meg a kezét, amin a nedvem pihent, majd elkezdte gondosan, ügyesen lenyalogatni bőréről. – Ah! Édes. Le akarlak szopni.

– Ha-hagyd ezt abba! Megkaptad, amit akartál… jó volt nekem is, de most már hagyd abba – nyögtem fel, nézve, ahogy élvezettel nyalogatja le az utolsó cseppjét is ondómnak.

– Érezni akarom, mikor a farkadból jön ki az édes nedűd – fejezte ki magát költőien, kihúzódva belőlem, amit halványan fájdalmas nyögéssel nyugtáztam. Nem szokott fájni, az eddigi partnereim vigyáztak rá, de ez most más helyzet volt, nem csoda, hogy ennyire fáj már most. – Le akarlak, és le is foglak szopni, Taehyung.

– Nem! Elég volt ennyi, fejezd ezt be, és hagyj… ah! – nyögtem, ugyanis felkeltem volna az asztalról, de ő erősen visszalökött rá, majd a még érzékeny férfiasságomat vette kézbe, hogy izgalmi állapotba hozzon. – Ne! Érzékeny! – nyögtem fel összerándulva, grimaszba fordult arccal.

– Majd nem lesz az – kuncogta huncutul, mozgatva tenyerét rajtam. – Nekem nem volt elég, látni akarom az arcod, mikor leszoplak. Ne feledd, bárkinek be tudom adni, hogy megerőszakoltál… de lehet, megduglak megint. Túl kívánatos vagy, túl édes, túl gyönyörű. Addig foglak dugni, amíg el nem ájulsz – kuncogta, húzogatva a bőrt férfiasságomon, belőlem még kellemetlen nyögéseket váltva ki.

– Te aljas… ah! – nyüszítettem. – Hagyd abba, megkaptál egy… alkalmat, fejezd… be!

– Nekem nem egy, hanem több alkalom kell. Amíg meg nem unom. Most pedig dőlj hátra, és élvezd a nyelvem játékát; ügyes vagyok ám, tetszeni fog. – Nem kertelt tovább, rögtön ajkai közé fogta a farkamat, mire eltátottam a számat, összeszorított szemekkel kapva alkaromat ajkaim elé, oldalra döntött fejjel.

Jungkook

Az elfojtott nyögése, ahogy a fülembe kúszik, felpillantok rá, miközben vágya a számban pihen, ami fokozatosan kezd megkeményedni, ahogy erőseket szívok rajta. Annyira édes, ahogy próbál nekem ellenállni, de a végén mégis átadja magát nekem, hogy azt tegyek vele, amit csak akarok. Jó, nyilván erre az is rátesz egy lapáttal, hogy sakkban tartom őt azzal, hogy beköpöm őt, miszerint megerőszakolt. Viszont, ez nem számít, hiszen megkapom én is azt, amit akarok, neki pedig egy rossz szava sem lehet azzal kapcsolatban, hogy nem vagyok jó a szexben. Halk cuppanással válok el péniszétől, így ujjaimmal fogom körbe azt, úgy mozgatva rajta őket.

– Naa, miért rejted el az arcod és a hangod? Hallani akarom , ahogy nyögsz. Gyerünk, vedd csak el a kezed! – szuszogom, ahogy figyelem tanárom félig elrejtett arcát, a magázódást is megtagadva ezáltal. Nos, igen, ha már ilyen közel kerültünk egymáshoz, miért is ne?

Halkan felnyög, amikor makkján nyalok végig, mintha csak a kedvenc fagylaltomat nyalogatnám. Kelletlenül, bizonyára, de elhúzza karját ajkai elől, így már is tökéletesen hallhatom a torkán felkúszó hangokat, amikkel megajándékoz, amint visszahajolok vágyára. Ajkaim közé engedve azt, fejemet mozgatni kezdem rajta, miközben erőseket szívok rajta. Hangja folyamatosan felcsendül, ami immár tele van élvezettel.

Nem bírok ezzel a férfival betelni, nem is tudom, hogy mikor csábított el. Talán akkor, amikor belépett a tanterembe. Igen! Minden bizonnyal így történt, hiszen tudom, hogy aznap, amikor megláttam, elvarázsolt azzal a szépségével, amivel nap mint nap sikerült. Tetszett a kinézete és a beszéde, a hangja. Tetszett, ahogy azokkal a hatalmas szemekkel végig nézett mindenkin, ahogy megült bennük minden érzelme.

Hát, ez most sincs másképp. A gyönyör, ami az arcára ül és a kéj, ami fátyolossá teszi a tekintetét, valami leírhatatlan látványt nyújt.

– Ah, neh! – ereszti ki hangját, amikor nyelvemet a makkján lévő kis nyílásba mélyesztem, ezáltal egyre jobban elvéve az eszét.

– Ne? Pedig, ahogy elnézem, piszkosul élvezed – kacsintok rá, majd végig nyalok merevedése hosszán, mígnem szabad kezemmel az asztalon pihenő tubushoz nyúlok, majd nyomva egy keveset az ujjaimra, szépen eloszlatom azt rajtuk.

Milyen kis ribancos ez a férfi. Kelleti magát, holott meg odavan ettől az eszelős élvezettől. Ujjaimat a bejáratához illesztem, amit bekenegetek. Nem mondom, eléggé megdolgoztam, hiszen nem kicsit piros neki, de egye fene, egy menetet még biztos kibír a kis valaga. Három ujjamat azonnal elmerítem benne, finoman behajlítva azokat, hogy megkeressem a prosztatáját, ami szinte azonnal az ujjamhoz simul. Halk sikkantással válaszol nekem, amikor végig simítok rajta, ezzel egy időben pedig megszívom férfiasságának tetejét.

Ha tudnék, ugyancsak vigyorognék, hiszen ilyen hangokat nem is tudom, hogy csaltak-e már elő belőle. Bizonyára nem, hiszen az a tipikus szégyen pír kiül az arcára, amitől olyan vörös lesz, mint a rák. Túl szép, túl kívánatos. Megdugom, ismét megdugom, nagyon is!

Fejem egyre gyorsabban kezdem el mozgatni rajta, mint ahogy ujjaimat is. Hangját folyamatosan hallatja, hol hangos nyögés, hol egy nyüszítés formájában, az elhaló és a teljes sóhajokról ne is beszéljünk, amikben annyi, de annyi élvezet bújik meg, hogy öröm hallgatni.

– Mindjárt vége, igaz? Nézz rám! Egy pillanatra sem akarok lemaradni a látványodról! – szinte ráparancsolok, így amint eljut a tudatáig mindez, rám emeli íriszeit, ezáltal tekintetünk összekapcsolódik. Ő láthatja, ahogy leszopom, én pedig láthatom az élvezettől grimaszba torzult arcát, ami egyre csak fokozódik, amint elkezdem kisodorni őt a végéhez. Arca egyre gyönyörűbb lesz, egyre elképesztőbb, ahogy kezdi érezni a végét. Szemei hatalmasra nyílnak, ajkai egy szabályos "O" alakot formálnak, amin bizonyára a némaságot nemsokára az édes hangja fogja felváltani.

Végül hangos, éles sikítás csendül fel belőle, mikor ujjaimmal erőteljesen döfködöm gyönyörközpontját, ajkaimmal pedig kíméletlenül kényeztetem farkát, aminek a hatása az lesz, hogy egy pillanat alatt robban a számba ondója, ezáltal megízlelhetem édes ízét, arcára kiülő gyönyörét pedig folyamatosan figyelem, amitől az alhasam folyamatosan megrándul, farkam, pedig ismét úgy áll, mint a cövek.

Ez a faszi valami elképesztő.

Elégedett nyögéssel válok el vágyától, majd ujjaimat is kihúzva testéből felegyenesedem, s saját merevedésem bekenegetve, elhelyezkedem lábai között, s egy határozott, gyors mozdulattal lököm magam testébe, hogy ismét eljuttassam magam a beteljesülésig.

– Te kis kurva! Ha ennek vége, az arcodra verem, mit szólsz? – sziszegem, vágytól túlfűtötten, miközben azonnal elkezdek a testében mozogni, lábait felhelyezve a vállaimra, hogy így mélyebben tudjak benne mozogni s jobban eltaláljam benne azt a pontot is, amitől újra az eszét fogja veszteni.

Taehyung

Nem tudtam mit mondani. Képtelen voltam rá, csak remegő testtel ziháltam, mikor eszeveszett, gyors mozgásba kezdett bennem, hajszolva a saját élvezetét, az enyémmel együtt – eddig nem is tudtam elképzelni, hogy egymás után fogok sorozatban elélvezni, de nagyon úgy tűnt, bármennyire vagyok még mindig érzékeny, Jungkook bizony, hajthatatlan.

Könyörgöm, még az sem tudott érdekelni, hogy milyen megalázó szavakat dobált felém…

Vonaglott a testem, verejtékezett minden egyes porcikám, a szemüvegem már régen félrecsúszott az arcomon, a hajam valószínűleg kócos lehetett, akár egy madárfészek, s hiába fájt a fenekem, Jungkook minden egyes mozdulatával eltalálta prosztatámat, ezzel az őrületbe kergetve engem. Azt hittem, meg fogok bolondulni, megint, újra, ismét. A szívem vadul kalimpált a mellkasomban az állatias kefélés hatására – mert igen, ez nem volt más, mint állatias, ösztönös kefélés. Szemérmetlen dugás. Ha pár pillanatra még eszembe is jutott az imént, vagy régebben, hol csináljuk ezt, milyen szégyentelenek vagyunk – főleg én, amiért belementem az egészbe –, immáron elfeledtem, végérvényesen. Akartam én ellenkezni, hogy még egy menetet biztos nem bír el a fenekem, hagyja abba, mert mozogni sem fogok tudni holnap, de bennem rekedt a szó. Kíméletlenül mozgatta csípőjét, nyílásomban ki-be járatva tagját, élvezve, ahogy a bőre az enyémnek csapódik.

– Ah! Gyorsabban! – nyögtem fel szélesebb terpeszbe tárva a lábaimat.

Elkuncogta magát – már, amennyire sikerült neki a zihálástól –, majd a combjaimra markolt, és a térdeimet a mellkasomig tolta, fájdalmas terpeszbe nyitva lábaimat, úgy emelve meg a csípőmet a mozdulat által, hogy kristály tisztán láttam, ahogy a testembe lökte magát. A látvány csak még jobban felizgatott, és hiába nemrég élveztem el másodjára, újra olyan merev voltam, akár a cövek.

Nem tudom, hogy fogok hazamenni, hogy fogok itt összetakarítani, de őszintén? Nem is érdekel. Bűnös akarok lenni, mocskos, az életben egyszer, élvezni mindent… – Az más, hogy mihelyst vége, megbánom, de a jelennek akartam élni. A piszkos, élvhajhász jelennek.

– Milyen hajlékony vagy… Ez tetszik – vigyorgott szemtelenül, erősebben, határozottabban nyomulva belém, kínozva ánuszomat, minek következtében felvinnyogtam, mégis édes volt a kín, mert prosztatámat egy percig sem hagyta el, szisztematikusan célozta be, s találta is el azt.

– Gyorsíts! Erősebben... Erősebben! – Elfúló hangon kérleltem, hagyva, hogy teljesen leessen rólam a szemüvegem, ami halk koppanással ért az asztal merev lapjának. Csípőmet türelmetlenül emelgettem, figyeltem, ahogy mozog bennem, ahogy merevedésem megrándul minden tette után.– Kérésed parancs – nyalintotta végig száját izmával, kihúzódva belőlem. Épp heves ellenkezésbe kezdtem volna, amikor egy határozott, cseppet sem elhanyagolható mozdulattal csapódott belém. Szám tátva maradt, szemeim elkerekedtek, szabályosan felakadtak íriszeim. A szívem majd felmondta a szolgálatot, és azt kívántam, hogy ez soha ne érjen véget… soha, de soha.

– Újra! Újra! Ott, ott, o...! – akadt el a szavam, amint megismételte az előbbi mozdulatsort.

Jungkook

Újra és újra megismételem ezt a mozdulatot, eltalálva testében azt a pontot, amitől ennyire elvesztette az eszét. Olyan eszméletlen erővel szorít a farkamra, hogy úgy érzem, mindjárt megbolondulok, így egy hangos nyögés szakad fel ajkaim mögül is. Mély levegőt veszek, ahogy lenézek, az immár teljes önkívületi állapotba került férfira, szinte magamba szippantva gyönyörű látványát. Csípőmmel folyamatosan gyorsan és erősen mozgok benne, kihúzódva, majd visszacsapódva testébe, amit nem csak nyílásának halk cuppanása, de még bőrének csattanása is kísér.

– Elképesztő vagy! – szuszogom, ujjaimmal rászorítva lábaira, s még lentebb tolom azokat, hogy térde az asztal falapját érje. Tényleg nem hittem volna, hogy ennyire hajlékony lehet egy férfi, főleg, hogy az irodalom tanárom.

– Ah, még! Még! – nyújtja el az utolsó szót, miközben szemei újra felakadnak, teste pedig vonaglik alattam. Csípőjét, ahogy közben emelgeti, valami varázslatos érzést ad, egyszerűen úgy érzem, ha nem tarthatom meg ezt a férfit, akkor annak tragikus következményei lesznek. Túl jó vele a szex, túl erotikus és túl forró!

– Élvezd csak! – kuncogom, miközben ismét kihúzódóm testéből, majd nagy erővel visszavágódom belé, ezáltal a másik ajkai mögül egy hangosabb sikkantás szökik meg, arca erőteljes grimaszba rándul, ahogy az élvezet végig szántja egész testét.

– Kérlek! Újra! – emeli meg hangját, nekem pedig kérései, akárcsak a varázsige, úgy hat elmémre. Folyamatosan bombázom testét csípőm erőteljes lökéseivel, tekintetem pedig egy pillanatra sem veszem le gyönyörű arcáról, ami a szemüveg nélkül sokkal vonzóbb. Nem is láttam még így, olyan, mintha egy teljesen más ember lenne.

Látszik, hogy a szemüveg öltöztet, olyan más, de elképesztően tetszik nekem. Sokkal ribancosabb így, sokkal jobban látszódik minden érzelme, ahogy az kiül az arcára. Hangosan felnyögök látványára, majd ahogy eszembe jut egy frappáns ötlet, elengedem egyik lábát s kezéért nyúlva, azt a merevedéséhez illesztem.

– Verd ki magadnak, miközben megduglak! Látni akarom, ahogy spriccelsz a kezed munkájától! – húzódik újabb vigyor arcomra, miközben érzem izzadtságcseppjeim végig gördülnek arcomon, amik végül a másik hasán kötnek ki, ezzel is megnedvesítve bőrét. Lábára ismét ráfogok, vissza lenyomom a falapra, majd amint konstatálom, hogy elkezdi vágyán mozgatni ujjait, ismételten erőteljeseket lökök rajta, amitől úgy nyög, mint egy hivatásos hímkurva, csak annyi különbséggel, hogy ő valóban élvezi. Tekintete folyamatosan a testünk munkáját nézi, ahogy farkam, ki-be jár benne, egyre csak hajszolva a gyönyört, ami tudom,hogy már nincs messze, s bizonyára, ezzel ő is tisztában van.

Mikor fejét görcsösen hátraveti, ajkait pedig eltátja magától, tudom, hogy ismét a legjobb helyen találtam el. Ujjait egyre gyorsabban mozgatja magán, miközben én a tökéletes szöget megtalálva, folyamatosan prosztatáját döfködöm, ami nem csak neki elképesztően jó, hanem nekem is, ahogy az az édes kis izomgyűrű szinte satuként szorít rám.

– Ah, igen! – nyögök fel élvezettel túlfűtött hangomon, hátra vetve egy kicsit a fejem, megfeszítve minden izmomat, csípőm munkáját egy pillanatra sem hagyva abba. Talán ez az a pont, ami a másiknak a végét jelenti, ugyanis fülemet megüti a hangos sikítása, így ahogy lenézek rá, gyönyörben úszó arcáról már tudom, hogy neki itt a vége, ezzel pedig ránt engem is magával. Vadul döfködve őt, combjait erősen markolva, majd újra, mélyre lökve magam benne élvezek testébe, míg ő amennyire csak tudja, ívbe feszítve hátát élvez hasfalára, szinte kipattanó szemekkel meredve maga elé, eltátott ajkakkal, ami maga a második gyönyör. Igen! Ez egy újabb gyönyör, ahogy látom ezt a hihetetlen arcot.

Újra egy mélyebbet nyögve még lökök benne párat, végül, lassan kizúzódva belőle, elengedem lábait, amik hanyagul hullnak vissza eredeti állásukba.

– Mekkora... egy ribanc vagy. Kibaszottul tetszik, megtartalak, efelől semmi kétségem – szuszogom fáradtan, ördögien elvigyorodva látványán, azon a kielégült, mámoros látványán.

Taehyung

Rohadj meg – szívesen mondtam volna, azonban hangom elfúlt, miközben fejemet teljesen hátra döntöttem, hogy koppanjon az asztalon, Jungkook pedig gondosan kihúzódott belőlem, majd azzal a lendülettel kapott fel az asztalomról egy jó adag papír zsebkendőt, és törölgette meg először az én hasamat – és fenekemet –, majd saját magát. Ezután vigyorogva nézett engem, ahogy megpróbáltam lekászálódni az asztalról, de elég sanyarúan ment. Alig tudtam mozogni, ugyanis durva volt velem – nem, mintha ellenkeztem volna –, s tudtam, ennek holnap is lesz majd látszata.

Szuszogva öltöttem magamra nadrágomat, és minden egyes ruhadarabomat, közben erőteljesen kerülve Jungkook tekintetét, amik tudtam, szüntelenül engem mustráltak. Zavarban éreztem magam, ráadásul kellemetlenül is, mert tény, nagyon jó volt ez az aktus, de a tanáriban csináltuk, az asztalomon! Az iskolában, és ez… egyszerűen botrányos – viszont ettől függetlenül is be kellett vallanom, hogy eszméletlen volt, csak a tudat nem, miszerint egy diákom tartott fogságban. Ez van. Ezt kell szeretni. Volt esze, megfenyegetett, most már mindegy.

– Remélem, meg vagy elégedve – néztem Jungkookra, ujjaimmal az ingemet gombolgatva, közben pedig nézegettem az asztalomat, hogyan, miként kellene rendbe tennem, de előtte az ablakhoz nyargaltam. Már, amennyire tudtam, mert a fenekem igen erősen sajgott. Viszont mihelyst elértem a két szárnyú ablakot, rögtön kitártam azt, hogy friss levegőt juttathassak a helyiségbe – akárhogyan is, a szeretkezésnek meg van a maga érdekes aromája, akár tetszik, akár nem, és ezt nem kellene, hogy valaki más is érezze.

– Meg. Meg vagyok elégedve – kuncogta, megnyalogatva az ajkait, begombolgatva a nadrágján. – És ön?

Elvörösödtem. Ha őszinte lehetnék, azt mondanám, hogy naná, meg vagyok elégedve, ki vagyok elégítve, boldognak érzem magam, de nem, nem lehettem őszinte, nem mondhattam ilyesmiket, mert ő akkor is csak egy tizenéves kölyök, akinek túl nagy az egója. Ráadásul nem folytathatok semmilyen viszonyt vele, véletlenül sem.

– Remélem, holnaptól már ezt befejezed – sóhajtottam, elkezdve pakolászni az asztalomon.

– Mit is?

– A zaklatást – villantottam rá szúrós szemeimet –, mert ez nincs rendjén, te is tudod. Megkaptad, amit akartál, élveztem én is, de itt legyen ennyi elég is. A tiéd lett a seggem ennyi időre, örülj neki, és holnaptól minden álljon vissza a régi kerékvágásba. Nem fogom miattad megütni a bokámat, és kérlek, Jungkook, te se akard ezt – szusszantottam, elővéve a kéz fertőtlenítőmet, hogy jobb híján azt locsoljam az asztalra, papír zsebkendővel kezdve törölgetni.

Nem akartam durva lenni, de véletlenül sem szerettem volna, hogy ez tovább menjen, vagy nyeregben érezze magát azért, mert élveztem. Ez egy alkalom volt, egy alkalom, amit akart, és több ne is legyen – reméltem, ép ésszel fel fogja fogni mindennek a súlyát. Főleg a fenyegetését.

Bár, én vagyok a hülye. Ilyen szétdugott seggel meg tudnám magam védeni, azt hiszem… – Viszont belementem a játékba, így veszítenék, mindenképpen. Veszett fejsze nyele. Hol basztam el?

Jungkook

Elvigyorodom azon, amiket mond. Ugyan, hogyan is lehetne az, hogy én békén hagyjam? Szerintem ezt a lelke mélyén ő sem akarja, na meg... honnan veszi, hogy lebuknánk? Nincs az az Isten, eszem ágában sincs lebukni, mint ahogy neki sem. Miközben az asztalt törölgeti, jómagam a háta mögé sétálok, majd úgy ölelem át hátulról, fülébe pedig gyengéden beleharapok, amitől megugrik, majd halkan nyög egyet.

– Honnan veszi, hogy abba akarom itt hagyni? Már megmondtam, miközben dugtam, hogy nem mondok le magáról – szuszogom fülébe, miközben végig simítok hasán, fel a mellkasáig, ahol az egyik kemény mellbimbóját kitapogatom a ruhája alól. Halk sóhajt ereszt meg ajkain, amikor két ujjam közé csippentem azt. – A teste sincs az ellen, hogy egy fiatalabb srác tegye a magáévá, sőt! Csak nézzen magára, mindjárt beleőrül, hogy folytassam a kényeztetését – nevetem, ahogy picit megcsavargatom azt, kedves tanárom pedig egy hangosabb nyögéssel díjazza tettemet.

– N-nem, Jungkook! Hagyj békén, elég volt! – nyöszörög, miközben megpróbál kibújni izmos karjaim bunkeréből, de ez nem sikerül neki.

– Valóban? Nekem valahogy nem úgy tűnik – kuncogom hajába, amibe dobok egy csókot. Igazából, szívesen megdugnám újra, de tekintettel vagyok arra, hogy már most alig tud járni. Mi lesz vele később?

– Kérlek – nyöszörög, kezemre csúsztatva a sajátját. Felsóhajtok, majd magam felé fordítom, hogy ajkaira hajoljak és egy szenvedélyes csókra hívjam, amit persze azonnal elfogad.

Kis ribanc.

Derekánál fogva közelebb húzom magamhoz, olyannyira, hogy testünk szinte már egybe olvad. Annyira édes, annyira nem akarom őt elengedni. Amint elválok ajkaitól, belenézek mélybarna szemeibe.

– Ennek a dolognak egy ideig nem lesz vége, efelől biztosíthatom. Túl jó, hogy is engedhetném el? Arról nem is beszélve, hogy mind a ketten szinglik vagyunk. Lebukni én sem akarok, hiszen fontos a hírnevem, magának pedig a karrierje. Ha sulin belül nem is, de azon kívül bármit megtehetünk egymással – kacsintok rá, amitől azonnal elvörösödik, akárcsak egy gimis kislány.

– Nem, akkor sem lehet. Én idősebb vagyok és… – Azonnal a szavába vágok, mielőtt baromságokról kezdene beszélni és még meg is győzni saját magát.

– Lófaszt! Hány olyan ember van, aki nála fiatalabbal jár? Ne a korra fogja, mert azzal semmi gond nincs. Egy kis légyott meg belefér. Szóval, hazakísérem, legyen ez az első. Holnap meg elviszem egy randira suli után. Csini legyen, hiszen vannak terveim még magával – kuncogom, megvillantva ördögi vigyoromat. A másik dühtől szikrázó íriszeit azonnal rám emeli.

– Nem lesz itt semmilyen randi és nem, nem kísérsz haza! Egyenesen hazasétálsz és békén hagysz, soha többé nem akarom, hogy a közelembe gyere! – sziszegi a szavakat, de ezek engem csak mosolygásra késztetnek.

– Szóval, merre is lakik? – teszek úgy, mint aki nem is hall, de amint ismét szabadkozna, könnyed mozdulattal passzírozom a szemközti falnak, úgy csókolva meg hevesen duzzadt, vörös ajkait, ő pedig viszonozza is azt, átkarolva a nyakam, miközben a fenekébe markolok tenyereimmel.

Nem akarom, hogy feleslegesen dumáljon, csak tegye meg, amire kérem. Mi ebben olyan nehéz? – Ő és a hülye levei, amiket most szépen leromboltam. Meg aztán, ne felejtsük el, hogy sakkban tartom, és sakkban is fogom, esélye sincs menekülni…

Neki is kijár egy kis boldogság, meg nekem is. A dugás pedig pont megfelelő erre.