Little Star - TaeGi (8/?)

Cím: Little Star

Alkotó: Nana & Narina 

Hossz: ?
Párosítás: TaeGi/VGa - Kim Taehyung [V] & Min Yoongi [Suga] (BTS)

Besorolás: +12

Műfaj: AU, humor, romantikus, fantasy

Figyelmeztetés: Trágár beszéd; slash, 

Összefoglalás: Min Yoongi egy magányos, teljesen magába forduló fiatal férfi. Habár, ő nyitna a világ felé valamilyen szinten, nem tud; nincsenek barátai, közeli ismerősei, egyedül a kutyája, Mimi van neki, aki egy-egy szomorú napon felvidíthatja és hazavárja. Szürkék a hétköznapok, a kedélyállapota egyre rosszabb, azonban egy különös éjszakán hatalmas puffanásra ébredt, ami a kertjéből jött, és a kutyája ugatásától nem tudott nyugodni, így nagy nehezen kiment, hogy megnézhesse, mi történt. 
A forró, füstölgő kráterben pedig egy ájult fiút látott meg... 

Hozzáfűzés:  Ééééés itt a folytatás!:3 
Reméljük, tetszeni fog nektek. <3

Jó olvasást! <3 

Narina írja Yoongit!

Nana (én) írja Taehyungot!

Yoongi

Feszültnek éreztem magam az ölelésében, hisz nem számítottam arra, hogy fizikailag is ki fogja nyilvánítani a sajnálatát. Normális esetben talán jól is esett volna, de nem voltam ehhez hozzászokva, akárcsak ahhoz, hogy a homlokát folyamatosan a nyakamhoz dörgölte, és éreztem az általa kifújt levegőt a bőrömön, ami egy halovány sóhajt csalt ki belőlem. Este is hasonló helyzetben lehettünk, de akkor voltam annyira kótyagos, hogy ez az egész ne tűnjön fel. És én még azt is megígértem neki, hogy egy héten keresztül velem alhat... Remélem, elfelejti.

– Elhiszem, hogy elveszettnek érzed magad, pont ezért legalább hallgathatnál rám, akkor talán idővel könnyebben tudsz boldogulni. Csak ne sírj – nyúltam egyik kezemmel fejéhez, hogy megsimogathassam a haját, és nyugtatásképp megcirógathassam a fejbőrét. Láttam, ahogy a karja ismét gyenge, fehéres fényt bocsájtott ki magából, ami azt hiszem, egy kicsit megrémített. Olyan szokatlan még ez az egész. – Nem azt mondtam, hogy ne csinálj semmit, csak semmi olyat, amit megtiltok. Hidd el, jótól nem foglak eltiltani – szusszantottam. – De holnap szombat lesz, ami lényegében annyit jelent, hogy nem kell mennem dolgozni, tehát itthon leszek veled. Nem leszel legalább teljesen egyedül – eresztettem meg egy vérszegény mosolyt. Tisztán hallottam, ahogy továbbra is szipogott, ezt pedig nem volt olyan kellemes hallgatni. – Na, ne sírj, minden rendben. Csak most hadd csináljak kettőnknek valami ebédnek valót, jó? Majd' kilyukad a gyomrom, olyan éhes vagyok, és már te is biztosan elviselnél egy jó ebédet – borzoltam össze haját.

Persze, ebben az is benne volt, hogy nem akartam, hogy ennyire közel legyen hozzám. Nyomasztó volt a számomra, ahogy ennyire bújt hozzám, szinte az enyémnek préselve a testét. Hiába kértem erre, csak hümmögött valamit a fejét rázva, és jobban szorított magához. Egészen sok erő volt benne a látszat ellenére.

– Taehyung, hadd főzzek – sóhajtottam halkan. Még a homlokát is próbálta mélyebbre fúrni, de ez már nem volt lehetséges, teljesen a nyakamhoz simult.

Taehyung

Nem akartam elengedni. Gondoltam rá, hogy valószínűleg nem ártana elengednem őt, de egyszerűen nem vitt rá a lélek, sőt, csak még szorosabban öleltem a derekánál, erőteljesebben fonva össze karjaimat a hasánál, csak még inkább a nyakába préselve a homlokomat. Szemeim sarkából láttam, hogy halovány, fehéres-sárgás fényt bocsátok ki magamból, de jelen esetben még az sem érdekelt. Furdalt a lelkiismeret, és olyan rosszul éreztem magam, hogy már csak amiatt is muszáj voltam Yoongit ölelgetni, ugyanis minél tovább tartottam őt a karjaimban, annál inkább kezdett elmúlni az a rossz, szorító érzés a mellkasomban, ami egyszerűen nem hagyott engem nyugodni.

– Taehyung, kérlek.

– Muszáj? – súgtam még szipogó hangon, mire kissé frusztráltan felsóhajtott, majd ujjait az enyémek köré fonta, hogy szétbontogassa a kezemet, amit nem akartam engedni, egy idő után viszont kénytelen voltam hagyni, ahogyan azt is, hogy elhúzódjon tőlem. Szomorkásan, bánatosan néztem magam elé, majd lebiggyesztett ajakkal álltam odébb, míg ő egy mélyebb sóhaj kíséretében folytatta tovább félbehagyott munkálatait.

Miután már hosszas percek után nem foglalkozott jelenlétemmel, félénken ugyan, de kiejtettem ajkaimon az eddig csak elmémben megfogalmazódott kérdést, ami nem hagyott nyugodni:

– Nem szereted, ha megölellek? – kérdeztem halkan, mire hátrafordult, egy gondterhelt szusszantást hallatva.

– Figyelj, tudod, az a szájra puszi, amit adtál nekem tegnap, azt csak azok csinálják, akik szerelmesek, akik egy pár. Akik szeretkeznek, akik azért vannak együtt, hogy egymással éljék le az életüket. Az ölelés ugyan ilyen bensőséges dolog, nem ölelünk meg akárkit. Az ölelés az hosszas barátság után fordul elő, vagy a szerelmes pároknál, de ennyi ismeretség után nem normális. Az sem, ha hozzám bújsz esténként, vagy ilyesmi – mondta halkan, mire lehorgasztottam a fejemet, majd bólintva egyet, teljesen lesújtva a székhez somfordáltam, majd leültem rá, továbbra is lesütött fejjel bámulva a lábfejemet.

Meg akartam kérdezni, milyen a szerelem, de nem akartam bosszantani, vagy dühíteni, így csak síri csendben ültem a széken, és figyeltem, ahogy egyre és egyre fényesebbé válik a bőröm körül lévő aura.

Yoongi

Igazából valamelyest sajnáltam őt, mert olyan lesújtottan sétált vissza az asztalhoz, de szembe kellett őt állítanom a dolgokkal, még viszonylag az elején, ha később mondtam volna, már hozzászokott volna az apró gesztusokhoz, és még nehezebb lett volna leszoktatnom róla. Ráadásul én is jobban befeszültem volna. Immár minden figyelmemet igyekeztem az ebéd elkészítésére koncentrálni, kizárni Taehyungot csak egy kis időre a gondolataimból, ami elég jól sikerült, talán túlságosan is, így legközelebb csak akkor figyeltem fel a jelenlétére, mikor mindennel végeztem.

Csendben ült az asztalnál, figyelve a jobb karját, ami már meglehetősen fényesen világított, minden testrészével együtt. Ezúttal nem maga a tény rémített meg, hogy fényt bocsájtott ki magából, hanem az, hogy azt milyen erővel tette. Aggasztott a dolog.

– Ez mit jelenthet? – tettem fel hangosan is a fejemben megfogalmazott kérdést, míg vettem elő magunknak tányérokat, és evőeszközöket az étkezéshez.

– Nem tudom – válaszolt halkan, elkeseredett hangon –, de jobb volt, mikor megöleltelek, és ez az érzés sem volt ilyen erős a mellkasomban – tapasztotta ép kezét a szíve környékére.

– Mit érzel pontosan? – pakoltam meg mindkét tányért bőségesen, az enyémet, mert farkaséhes voltam, az övét pedig, mert nem evett semmit, és akkor is le fogja tuszkolni a torkán, ha nem elég éhes hozzá.

– Kellemetlen. Szorít – biggyesztette le alsó ajkát, félve felpillantva rám, míg én letettem elé az ő tányérját. Nem voltam sokkal előrébb, hisz egészen sok minden válthat ki szorító érzést az emberben. Ha centrálisan a mi esetünket nézzük, talán kellemetlenül érte az, amit mondtam, és még magányosabbnak érzi magát.

– Figyelj – szusszantottam, helyet foglalva vele szemben –, mivel megígértem, és ha szeretnéd, este hozzám bújhatsz. Ha esetleg ez segít. Csak ne legyél ennyire nagyon letörve – kúszott arcomra egy halvány, biztató mosoly. – Jó étvágyat – szólaltam fel még azelőtt, hogy ő lereagálhatta volna a helyzetet, és neki is láttam az étel elfogyasztásának.

Végre ehettem...

Taehyung

Futólag ránéztem, s mikor megláttam, milyen jó ízűen evett, lassan az evőeszköz után nyúltam, a villa után, hogy én is vehessek pár falatot az ételből, de egyáltalán nem éreztem magam éhesnek. Egy percre, pillanatra sem fogott el az éhség, csak a számba vettem egy falatot, hosszasan rágva azt, majd után nagy küszködések árán nyeltem le, egy hatalmas nyelés kíséretében, ami egyáltalán nem volt kellemes, sem jóleső.

A szorító, feszítő érzés a mellkasomban egyre rosszabb, és rosszabb lett, már hatalmassá nőtte ki magát, és mintha gombócot is éreztem volna a torkomban. Ott feszített, pedig tudtam, hogy lenyeltem az ételt. Lassan Yoongira néztem, de ő ugyan úgy evett tovább, rám sem nézve, és... ekkor csak még rosszabb lett a mellkasomban keletkező valami. Olyan feleslegesnek éreztem magam, olyan... olyannak, akit csak befogadott, mert nem akarta, hogy meghaljak esetleg kint az éjszakában, de amúgy semmi szüksége rám. Mondjuk, ha jobban belegondoltam, csak két napja voltam itt, már is mennyi, de mennyi galibát okoztam neki. Lehet, hogy én sem akarnék olyasvalakit magam mellé, aki ennyire problémás, akivel ennyire sok gond van. – A gondolatra csak még rosszabb lett az a furcsaság a mellkasomban, ráadásul folyamatosan a fejemben kattogott mindenféle rossz gondolat.

Lehet, hogy Yoongi arra vár, mikor tudok végre hazamenni, hogy nyugodtan, békében élhessen tovább. Lehet, nem is akarja, hogy vele aludjak, csak azért mondta, mert minden áron el akart vinni orvoshoz, és lehet, hogy nem is akar fürdetni, csak azt is azért mondta, hogy az a köpenyes férfi megnézzen. Lehet, azt sem akarja, hogy itt legyek. Igazi púpnak éreztem magam, akivel csak a baj volt, ezek a gondolatok, és emóciók pedig fokozódtak bennem, és észre sem vettem, csak elkezdtek könnyesedni a szemeim, miközben tartottam az ujjaim között a villámat, hogy felszúrjam rá az ételt.

Próbáltam normálisan, de a könnyeimtől alig láttam valamit, és azok egy idő után el is kezdtek maguktól potyogni, folyamatosan. Próbáltam leküzdeni a torkomon az ételt, nem akartam, hogy esetleg Yoongi megint dühös legyen, de egyszerűen alig ment. Minél inkább próbáltam rágni, és nyelni, annál több könnyem kezdett el potyogni.

Míg Yoongi evett, szó nélkül, hangtalanul felálltam az asztaltól, majd kitipegtem a konyhából, s mikor visszanézve láttam, hogy nem tűnt fel neki, lassan kimentem a bejárati ajtón, egyenesen leülve a betonra, és mikor Mimi felém közeledett, majd a fejével a mellkasomhoz bújt, azonnal átkaroltam, magamhoz szorítva.

– Téged legalább lehet ölelgetni. Te nem löksz el, ugye? – kérdeztem fájó mellkassal, szorosabban megölelve Mimit, aki csak jobban bújt hozzám, megnyalogatva az arcomat.

Yoongi

Nagyon belemerültem abba, hogy végre megtömhettem magam, azonban amint végeztem, és fel akartam nézni Taehyungra, csak hűlt helyét láttam, illetve azt, hogy a tányérjáról alig hiányzott pár falat. Ennyire belemerültem az evésbe? Hogy még azt sem vettem észre, hogy távozott?

Megráztam fejemet, majd felálltam az asztaltól, hogy a mosogatóhoz sétálva megtisztíthassam a piszkos edényeket. Taehyung adagjával nem csináltam semmit, csak lefedtem, abban reménykedve, hogy legalább később befejezi majd. Nem volt hozzám nőve, nem kellett volna aggodalmaskodnom miatta, mégis hova lett. Aztán eszembe jutott az a két nap, amit velem töltött, és, hogy mennyi sérülést szedett össze csupán ezek alatt. Amint ez eszembe jutott, szinte visszadobtam a vízbe az épp kezemben lévő bögrét, egy konyharuha után kapva. A tőlem telhető leggyorsabban szárítottam meg a kezeimet, hogy aztán futva kutakodhassak a kis csillag után. Minden helyiséget végignéztem, kétségbeesetten keresve a fiút, de egyikben sem találtam, így a bejárati ajtóhoz siettem. Azt kinyitva, azonnal megpillantottam TaeTaet, aki Mimit ölelgetve ült a földön. A kutya, amint meglátott, farokcsóválva vakkantott egyet, azonban most nem ő volt a szememben a középpontban.

– Jaj, Taehyung, hozod rám a szívinfarktust – szusszantottam némileg megkönnyebbülve. – Mondtam már, hogy ne gyere ki az udvarra. Gyere vissza a házba – lépkedtem mellé, és vállára fektettem egyik kezem.

– Nem akarok – szipogta halkan, ártatlan hangon, tovább szorongatva Mimit, aki a fiú arcának nyalogatásába kezdett.

– De miért? Na, ne sírj, gyere vissza – guggoltam le mellé, finoman megsimogatva a vállát. – Akár el is mehetnénk fürödni. Na? Mit szólsz? – mosolyogtam rá, ő azonban nem nézett rám, tovább szipogott.

– Nem fogsz megfürdetni, igaz?

– Dehogynem. Megígértem – sóhajtottam halkan.

– Akkor sem. Itt akarok lenni – temette arcát a kutya göndör bundájába, mintha csak előlem szeretett volna elbújni, mire gondterhelten hajamba túrtam.

– Jó. Egy kicsit itt lehetsz, de ha legközelebb mondom, gyere be velem, jó? – simogattam meg hátát, azonban nem kaptam semmilyen reakciót. Mondjuk az is aggasztott, hogy esetleg pár járókelő megláthatja őt, amint világító bőrrel ücsörgött egy kutyát ölelgetve, de egyelőre nem akartam ráerőltetni a dolgot. Pedig lehet, azt kellett volna. Akkor talán megtanulná, hogy szót kell fogadnia nekem.

Taehyung

Valahogy rosszul érintett, hogy ennyire nem foglalkozott azzal, milyen pocsékul érzem magam, s miután bement a lakásba, ez az egész csak elhatalmasodott, és még szörnyűbb érzések kerítettek a hatalmukba. Szorosan öleltem Mimit, aki folyamatosan nyalogatta az arcomat, én pedig úgy fúrtam ujjaimat, és arcomat a bundájába, mintha ő lenne az utolsó mentsváram – valahogy így is éreztem.

Koloncnak, feleslegesnek gondoltam magam Yoongi mellett, és... lehet, hogy Yoongi már arról álmodozik, mikor kerülök el végre a közeléből. Ha valamennyire, ha csak egy kicsit ismerném a környező világot, biztos elmennék, hogy ne élősködjek a nyakán, ne bosszantsam, és idegesítsem, de rettenetesen féltem attól, mikkel találkozom, az emberektől pedig még inkább rettegtem, pedig lehet, az lett volna a legjobb, ha szedem magam, és elmegyek innen. Talán Yoonginak is normálisan menne tovább az élete, nem kellene minden nap aggódnia miattam, stresszelnie, és bosszankodnia sem miattam.

Ha lehet, egyre rosszabbul, és rosszabbul éreztem magam, már annyit sírtam, hogy fogalmam sem volt róla, honnan jöhetnek elő a könnyeim, azonban egy idő után nagy nehezen elapadtak – aminek örültem, mert borzasztóan fájt a fejem –, és szipogva simogattam Mimi bundáját, aki már a lábaim elé feküdt, a lábfejemet nyalogatva.

– Taehyung, most már gyere be! – hallottam meg magam mögött Yoongi hangját, mire csak erőtlenül bólintottam, utána pedig lassan megdörzsölgettem a szemeimet, és felállva, elindultam az ajtó felé, lehorgasztott fejjel, teljesen elveszetten. – Ne legyél ennyire letargikus. Azért, nem mondtam semmi rosszat – sóhajtotta, miközben a nappaliba indultam, ahová szótlanul leültem, magamra terítve a pokrócot, felhúzva a térdeimet, azokra fektetve az államat. – Oké. Szeretnél fürdeni? – Megráztam a fejemet, átölelve a lábaimat, magamhoz szorítva őket. – Enni? – Fejzárás volt a válaszom újra.

– Nem kérek semmit – motyogtam, alig hallhatóan.

Yoongi

Gondterhelt sóhajjal nyugtáztam Taehyung döntését, azonban nem voltam hajlandó ennyiben hagyni. Ennie mindenképp kell, és a fürdést sem lenne okos döntés kihagyni. Igaz, nem nagyon csinálhatott semmi olyat, ami miatt koszos lehet, maximum, hogy hagyta a kutyának nyalogatni az arcát, de ettől függetlenül még nem fog neki megártani egy fürdés.

– Taehyung. Enned mindenképp kell, és a fürdést sem kéne kihagynod – ingattam fejemet.

– De nem akarok – szusszantotta, homlokát térdeire döntve, hogy még véletlenül se kelljen rám néznie. Hát mi lett hirtelen? Eddig olyan kis mosolygós fiú volt, tényleg ennyire rosszul érintette, amit mondtam?

Halkan szusszantva sétáltam mellé, hogy helyet foglalhassak mellette a kanapén, fejemet hátravetve a támla tetejének.

– Pedig fürdés nélkül nem aludhatsz velem – sandítottam rá, egy halvány mosolyt csalva ajkaim sarkába, hátha tudok egy kis viccet csempészni a helyzetbe, azonban nem értem el vele semmi reakciót, azt leszámítva, hogy még erősebben szorította magához a lábait. Bőre már egészen erőteljes fényt bocsájtott ki magából, ami nem volt túl biztató. – Na, ne légy ilyen komor. Gyere, menjünk fürödni – simogattam meg fejét felé eső kezemmel, azonban továbbra sem reagált semmit. – TaeTae – szusszantottam fáradtan, ujjaimmal cirógatva a fejbőrét –, nem lehetnénk túl rajta? Fáradt vagyok. Ha szeretnéd, utána megmutathatom még egyszer, hogyan kell használni a tévét, hogy ne unatkozz, de szeretnék egy kicsit pihenni – mosolyogtam rá kedvesen. – Kérlek, ha már egyszer megígértem – sóhajtottam frusztráltan.

Nem volt túlzottan sok energiám már, pedig csupán késő délután, kora este felé járt az idő. Mondjuk az is biztosan sokat levett belőlem, hogy nagyon megijedtem, mikor meghallottam a fiú sikolyát. Hjaj, miért van az, hogy minél kevésbé akarom, hogy baja essen, annál inkább megsérül?

Taehyung

– Ha csak azért akarod, mert megígérted, akkor nem muszáj. Menj fürdeni egyedül, utána majd megyek én is, már tudom, hogyan kell – mondtam halkan, egy pillanatra sem nézve fel rá, erősebben ölelgetve magamhoz a lábaimat, halk, reszketeg sóhajt eresztve ki ajkaim résén át, lehunyva a szemeimet. – Nem kell azért csinálnod, mert megígérted. Ha nem akarod, akkor nem kell... akkor inkább nem kell – motyogtam, mire hallottam, hogy frusztráltan, kissé talán idegesen felsóhajtott.

Szívesen az arcára néztem volna, de túl kényelmes volt így ülnöm az ágyon, nem mellesleg, nem is akartam ránézni, mert féltem, hogy akkor csak rosszabb lenne a mellkasomban kavarodó, rengeteg negatív érzés.

– Honnan veszed, hogy nincs hozzá kedvem? – hallottam meg ideges hangját, mire halványan vállat vontam.

– Tegnap sem akartál megfürdetni, csak kihisztiztem, hogy csináld meg. Ma sem akartad, mert csak azért mondtad, hogy elmenjek veled orvoshoz, de biztos nem ajánlottad volna fel magadtól. Majd egyedül megfürdök. – Hogy nyomatékosítsam kijelentésemet, el is fordítottam a fejemet, hogy véletlenül se lássa az arcomat.

– Mi ez a hirtelen változás? Mitől lettél ennyire letargikus? Figyelj, én tényleg nagyon fáradt vagyok, nincs ehhez energiám, úgyhogy utoljára kérlek szépen, állj fel, és menjünk el fürdeni. Nehéz ám hajnalban kelni, dolgozni, ráadásul még orvoshoz is el kellett, hogy vigyelek, tényleg nagyon, de nagyon fáradt vagyok. Ne nehezítsd meg a dolgomat, jó? – sóhajtotta, mire megint megremegtek az ajkaim, és éreztem, hogy a sós könnyek újra kibuggyannak a szemem sarkaiból. Nem tudtam volna megmondani pontosan, mi is esett ennyire rosszul, de talán az, hogy megnehezítem a dolgát, és talán a mondandójának a rejtett üzenete, miszerint sok a probléma velem, és bőven hozzájárulok a fáradtságához.

– Akkor menj el fürdeni és feküdj le! Nem kellek én ahhoz – motyogtam, kicsit távolabb ülve tőle, remegő hangon.

Yoongi

Azt hiszem, ez volt az a pillanat, amikor belekerült az utolsó csepp is a pohárba, ami által az már túl is csordult. Nem volt már ehhez türelmem, kezdtem nyűgös lenni, és nem volt semmi kedvem könyörögni neki, mint az orvoshoz menetelnél.

– Taehyung. A fürdőbe. Most. – Hangom ellentmondást nem tűrő, és erélyes volt, azonban ez sem volt rá hatással egy halovány remegést leszámítva. Meg sem mozdult, masszívan tartotta azt a pozíciót, amit eddig felvett. Ezt látva azonnal felpattantam a kanapéról, beálltam a fiú elé, majd karjainál fogva kényszerítettem őt arra, hogy kiegyenesedjen, s a matracról felrántva álló helyzetbe is erőszakoltam. A hirtelen lendülettől persze elesett volna, tudtam előre, így felkészülve elkaptam őt, és meg is tartottam, míg ő egy halk nyekkenéssel csapódott nekem. – Én nem fogok tovább könyörögni – szusszantottam fáradtan, idegesen, majd megindultam a fürdőszoba felé, Taet magam után húzva. Úgy tűnt, azért nála jóval erősebb vagyok, hisz hiába kapálózott, ellenkezett, szakadatlanul mentem tovább.

– De Yoongi, én ezt nem akarom! Muszájból nem – szólt el-elcsukló hangon, azonban ez egy cseppet sem hatott meg.

– Hát pedig most szépen meg fogunk fürdeni, nincs apelláta – húztam be őt a fürdőszoba küszöbén. Nem akartam erőszakoskodni, de szükség törvényt bont, ugyebár. Gondosan becsuktam magam mögött az ajtót az egyik lábammal, és elengedtem Taehyunggal, aki időközben lehajtott fejjel ellenkezés nélkül kezdett ácsorogni a járólapon. – Vetkőzz le, kérlek – léptem a fürdőkádhoz, hogy beállíthassam a vizet, ami kellemesen meleg lehet a számára.

Mélyen belül nagyon bántam, hogy így viselkedtem vele, de minél előbb ágyban akartam tudni magam, azt pedig csak azután voltam hajlandó megtenni, hogy ő tisztán kilépett a fürdő ajtaján.

Taehyung

Rettenetesen megijedtem, mikor Yoongi ellentmondást nem tűrően húzott a fürdőszobába, s akármilyen erővel próbáltam ellenkezni, egyszerűen semmi nem hatott, semmi sem állította meg, pedig én tényleg nem akartam, hogy csak azért tegye meg ezt, csak azért fürdessen meg, mert megígérte, holott nem is akarta ezt tenni.

Szörnyen éreztem magam, mikor megállt a fürdőben, majd rögtön rám parancsolt, hogy vetkőzzek le, ezután még rosszabbul éreztem magam, de hangtalanul kezdtem levenni magamról a ruháimat, hatalmasakat nyelve, próbálva elfojtani az ismételten előtörni akaró könnyeimet, több-kevesebb sikerrel.

– Kész. Ülj be – szuszogta, mire hang nélkül, szó nélkül indultam a kád felé, és meg sem mukkanva ültem bele, halványan megremegve. Láttam szemeim sarkából, hogy a kezére öntött olyat, amit tegnap is, majd megfogva a szivacsot, abba is beledörzsölte, később pedig lassan kezdte a bőrömet mosni, hol erősebb, hol gyengébb mozdulatokkal.

Egyáltalán nem esett olyan jól, mint tegnap, csak rossz volt, borzasztóan rossz. Folyamatosan megremegtek ajkaim, miközben lehajtottam a fejemet, és mikor kissé erősebben kezdte a szivaccsal dörzsölni a bőrömet, nem tudtam már elfojtani a sírást, egyszerűen bármennyire is akartam, nem ment. Lassan kezdtek el potyogni a könnyeim, amik a vízzel váltak eggyé, miután belecseppentek, Yoongi pedig végig húzta a szivacsot a vállaimon, minek hatására megremegtem, de a könnyeim nem apadtak el.

Megijedtem attól, ahogy viselkedett, és a mostani helyzet sem töltött el jó érzéssel, így nagy intenzitással kezdtem el sírni, lehajtott fejjel, majdhogynem összeszorított szemekkel.

Yoongi

Láttam rajta, hogy ezúttal nem élvezte túlzottan a fürdetést, mint előző nap, hisz csak ült, lehajtott fejjel, néha halkan felszipogva. Egy ideig csak hagytam, igyekeztem legalább olyan gyengéden bánni vele, mint egy napja, de mikor elfeledkeztem magamról, akaratlanul is kicsit talán kellemetlen érzést kiváltó erősséggel dörzsöltem fehéresen világító bőrét a szivaccsal, ami nem lehetett túl jó a sok esés által szerzett folt miatt, amiket még akkor szerzett, mikor járni tanult. Egyre hangosabbakat szipogott, ráadásul egyre gyakrabban, ez pedig nem tetszett túlzottan.

– Tae, mi a baj? – szusszantottam gondterhelten, igazából feltéve egy teljesen felesleges kérdést. Ráerőszakoltam valamit, amit nem akart, miért érezné jól magát? Válaszul fejét kezdte ingatni, ezzel tudtomra adva azt a hazugságot, miszerint semmi problémája nincs.

Halkan felhorkantva nyúltam két ujjammal álla alá, hogy fejét egy egyszerű mozdulattal hátra billenthessem, így tökéletes rálátást teremtve könnyáztatta arcára, beharapott ajkaira, és halvány rózsaszínes szemfehérjéire.

– Istenem, ne sírj már – sóhajtottam kimerülten, majd nem foglalkozva azzal, hogy ing volt rajtam, pár pillanattal később lehajoltam hozzá, hogy karjaimat nedves teste köré fonva meg tudjam őt ölelni. Nem akartam, hogy ennyire rosszul érezze magát, főleg ilyen hirtelen.

Egész eddig olyan vidám, és kíváncsi volt, mint egy tipikus kisgyerek, így már ezért is rossz volt ilyen letargikusnak látni.

Taehyung

Mikor átfonta körülöttem a karjait, és lágyan megölelt, halványan beleremegett a testem, miközben nyeltem egy nagyot. Eleinte nem tudtam, mit kellene tennem. Hagynom, hogy öleljen, esetleg nem kellene tennem semmit, vagy viszonozzam a gesztust? Azt sem tudtam, vajon azért teszi-e ezt, mert tényleg szeretett volna megölelni, vagy csak azért, hogy mihamarabb végezzünk, és ágyban lehessen? Bár, akkor valószínűleg nem húzná az időt azzal, hogy így szorongasson, de magam sem tudom, miért, nem akartam viszont ölelni. Nem akartam, hogy olyan dolgokat tegyen, amit egyáltalán nem akart megtenni, és úgy éreztem, ezt sem őszintén teszi.

– Nincs semmi bajom. Megijedtem ma, csak... csak ennyi. Megfürdök és... és aludjunk – szipogtam, elhúzódva tőle, lassan bontakozva ki ölelő karjai közül, amit egy halk szusszanással nyugtázott.

– Biztos csak ennyi a gond? – Nem figyeltem rá túlzottan, csak játszottam a víz felszínén lévő hatalmas habbal, lesütött szemekkel, kissé elmélázva, gondolkodva azon, elmondjam-e, mi is a valós gond, vagy inkább hallgassak tovább. Valamiért a szívem azt mondta, mondjam el, ne hazudjak, de az agyam folyamatosan kántálta, hogy ne mondjak semmit, nem lenne helyes, amellett pedig biztosan visszakozna, vagy esetlegesen nem mondaná el őszintén azt, amit gondol.

– Ühüm. – Nem adtam konkrét választ, csak ennyit, viszont apró sóhajtások kíséretében nem válaszolt, tovább kezdte dörzsölgetni a bőrömet, valamelyest gyengéden, és lágyan, végig mosva az egész testemet, én pedig némán tűrtem, egyetlen egy hang nélkül.

Mikor végeztünk, elhúzódott tőlem, azt követően megtörölgette a kezeit, én pedig kikászálódtam a kádból, vigyázva, nehogy elessek, majd miután oda adott egy törülközőt, nagyjából megtörölgettem magam, szárazra varázsolva a bőrömet, hogy utána magamra vehessem azokat a ruhákat, amik egy nagyobb, fehér tárgyon voltak, a fürdőkád mellett.

– Menj, addig feküdj le, megyek én is mindjárt – eresztett meg felém egy mosolyt, mire bólintottam, s azzal a lendülettel indultam is kifelé az ajtón, becsukva azt magam után. Persze, nem az ő szobájába indultam, csak a takarót vettem ki onnan. Szigorúan az én szobámban feküdtem le, lekapcsolva a világítást, bebújva az ágyba, a takaró alá, teljesen bevackolva magam, mély sóhajt hallatva. Igazából, magam sem tudtam, mi lehet a konkrét bajom, csak azt tudtam, hogy valami nagyon szúr, és fáj a mellkasomnál, és nem olyan fájdalom, mint amikor bevertem a fejemet, vagy megvágtam a kezemet; ez teljesen más volt.

Nem tudtam hová tenni, aggasztott, valamilyen szinten kétségbe ejtett, még mind amellé, ami ma történt. Tényleg nem szabad semmi bajt csinálnom, soha többé, és akkor Yoongi biztos nem fogja azt várni, mikor megyek el innen, és biztos nem fog mindent kényszernek érezni, ami velem kapcsolatos.

Yoongi

Miután elhagyta a fürdőt, eleresztettem egy mélyről jövő sóhajt, míg meglazítottam nyakkendőmet, majd vetkőzésbe kezdtem. Akármit teszek, semmitől nem lesz jobb a kedve? Mert eddig nagyon úgy tűnt. Komolyan, mit kéne tennem? – Ezekkel a gondolatokkal merültem el a még kellemesen meleg vízben, hogy magamat is lefürdethessem. Nem terveztem sok időt a kádban tölteni, azonban számításaimat keresztülhúzta az az aprónak induló gondolatfoszlány – ami aztán egész nagyra nőtte ki magát –, amely arról szólt, mégis mit tehetnék Tae kedélyállapot-javulásának érdekében, de nem jutottam sok mindenre.

Még az sem segített a helyzeten, hogy lefürdettem, sőt csak rontott rajta. Míg agyaltam, nem csináltam semmit, csupán figyeltem a víz tükrén haladó habokat, amik néha egy-egy apró áramlatnak hála különböző felismerhetetlen formákat vettek fel. Épp ezért, elég sokáig elhúzódott a fürdésem, mire végre rá tudtam venni magam a valós tisztálkodásra. Ez a része bezzeg nem tartott tovább öt percnél, ahogy a szárítkozás, felöltözés, és a víz leengedése sem.

Immár tisztán haladtam a hálószobám felé, azonban belépve, azzal a ténnyel kellett szembesülnöm, hogy Taehyung bizony nem tartózkodott odabent. Persze, ez várható volt az eddigi viselkedésére való tekintettel, de mégiscsak úgy volt, hogy velem alszik. Hogy megbizonyosodjak csillagom hollétéről, átlestem az ő szobájába, és valóban ott kucorgott a takaró alatt.

Odasétáltam hozzá, és letérdeltem az ágy mellett, hogy egy magasságba kerülhessek vele. Még ébren volt, hisz hatalmas, meglepett szemekkel pislogott rám, míg hátrébb húzódott tőlem.

– Nem szeretnél velem aludni? – billentettem egy kicsit oldalra a fejemet egy biztató, kedves mosolyt varázsolva ajkaimra, ő azonban válaszul orrig felhúzta a pokrócát.

– Nem akarok. Jó nekem itt – motyogta az anyag mögül, amit kicsit nehezemre esett megérteni az akadályozó textil miatt, de kis erőlködés után sikerült.

– Biztos? Mi lesz a hangokkal, és a fényekkel? – nyúltam felé, hogy kicsit megigazgathassam összeborzolódott tincseit. Láttam rajta, hogy egy apró pillanatra elbizonytalanodott, össze is rezzent talán, de fejrázással erősítette meg korábbi válaszát ismét.

– Te mondtad, hogy nem bántanak, úgyhogy nincs mitől félnem. Majd...lesz valahogy – húzta el ujjaim közeléből a fejét, ezzel tökéletesen a tudtomra adva, mennyire nem akarja, hogy hozzáérjek.

– Hát rendben – szusszantottam, felkelve mellőle. – Ha mégis valami baj lenne, tudod, hol találsz. Jó éjszakát – erőltettem arcomra egy gyenge mosolyt, s azzal visszamentem saját szobámba.

Tényleg nem értettem, miért lett hirtelen ilyen. Lehet, mégsem ártana az a kivizsgálás, amit Seokjin mondott? Á, nem hiszem.

Halántékomat két ujjal masszírozva lépkedtem saját ágyamhoz, hogy végre ledőlhessek, hisz egy hosszúnak mondható napon voltam túl, ami kellően lefárasztott. Meg mellé még Taehyung borús kedve is... Valamit csinálnom kell vele.