Not so fairytale - VKook (12/?)

Cím: Not so fairytale

Alkotó: Nana & Noriko

Hossz: ?
Párosítás: VKook/TaeKook - Taehyung x Jungkook (BTS)

Besorolás: +18

Műfaj: AU, humor, fantasy

Figyelmeztetés: Trágár beszéd; slash, bromance, erotikus jelenet, yaoi

Összefoglalás: Kim Taehyung egy fiatal, egyetemista fiú, anglisztikára jár, és Dublinban kirándulnak az osztályában, jó ideig, viszont Taehyung olyan, akár egy szürke kis egér – nagyon helyes, és szép, de olyan visszafogott az öltözködése, a megjelenése, akár egy negyvenes férfinak, őt ez mégsem zavarja, így érzi jól magát.
Azonban a Dublinban töltött utolsó éjszakán sétálni megy, és belebotlik a parkban egy nagyon furcsa, különös férfiba, akiről eleinte azt hiszi, jelmezbálról szabadult idióta. Végül kiderül, hogy egyáltalán nem jelmezbálból jött a férfi, hanem egy teljesen más helyről, s ha ez még nem lenne elég, fenekestül felforgatja a fiatal egyetemista életét... 

Hozzáfűzés:  Itt is a következő rész! :D
Reméljük, tetszeni fog nektek!
Jó olvasást! <3

Én (Nana) írom Taehyungot!
Nóri írja Jungkookot!

Jungkook

Szar bevallanom, de szarul esik az, amit mond. Az, hogy nem fog megszeretni, az necces, hiszen egy kölyöknek kell a szeretet, és ha azt érzi, hogy a szülők nem szeretik egymást, akkor nagy bajban leszünk. Hiszen utálattal nem lehet gyereket nevelni, ha megszületik.

– Tehetek róla, hogy ilyen fogékony vagy? Lefogadom, egy nőt sem tudtam volna így, ilyen gyorsan teherbe ejteni, mint téged – mormogom, ahogy a szemeibe nézek, amik szinte villognak, ha tovább húzom a szót, belefojt a vízbe.

– Látod? Egy tuskó paraszt vagy, semmi több! – morogja, aztán feláll, hogy kimehessen a vízből, és felöltözzön.

Elhúzva ajkaimat, csendben nézek utána, hiszen valahogy muszáj lenne megszerettetnem magam vele. Csak nem tudom, hogy mi lenne az, amitől egy kicsit is megkedvelne, hiszen tényleg jól elvághattam magam nála.

– Francba! – morgom, amikor kicsit erősebben becsapja a fürdő ajtót. Kár, hogy csak a vonzalmakhoz van erőnk, az érzelmekhez nincs. Picsába ezzel az egésszel, még Taehyungal is, amiért ilyen keményfejű. Ilyen emberrel még soha nem találkoztam, és ez már nem érdekes, és szórakoztató, hanem ebben a pillanatban idegesítő.

Amint én is kiszállok a kádból, felöltözöm, azzal kimegyek hozzá. Ő már az ágyban fekszik, betakarózva, hogy gondolom aludhasson.

– Most komolyan, semmi szerethető nincs bennem? – kérdezem, miközben befekszem mellé, mint mindig, mostanában.

– Még kérdezed? Nincs! Semmi szerethető nincs benned – morogja, és jobban megigazítja magán a takarót, miközben háttal fekszik nekem.

– Nem gondolod, hogy a kicsinek fel fog tűnni, hogy utálsz? Valamilyen szinten muszáj megkedvelned – mormogom, ekkor olyan hirtelen fordul meg, hogy csak pislogni tudok, s már is a dühös tekintetével találom szemben magam.

– Honnan veszed, hogy te végig velem leszel? Amúgy meg, nem téged kell, hogy szeresselek, hanem a kicsit, őt pedig szeretni fogom! Szállj le a témáról, mert kurvára nem foglak megszeretni, sőt! Jó veled a szex, ez így van, de semmi más nincs, ami pozitív veled kapcsolatban. Megkeserítetted az életemet, amióta találkoztam veled! – sziszegi, nekem pedig egy mosoly kerekedik az arcomra, még akkor is, ha bánt mindaz, amit mond.

– Aztán a végén, nehogy fülig szerelmes legyél belém – simítok végig arcán, majd odahajolva hozzá a homlokára adok egy csókot. – Ugyanis, elérem, hogy belém szeress. Nem menekülsz előlem – kuncogom, végül csak az ajkait csókolom meg, így ismét magam alá gyűrve, szenvedélyesen csókolom ajkait, nyelvét pedig vad táncra hívom.

Taehyung

Épp reagálni akartam, de hirtelen felém tornyosult, majd szenvedélyesen megcsókolt, vad táncra hívva a nyelvemet, amit elfogadtam, készségesen, s szinte azonnal, átfonva karjaimat a nyakán, teljesen a testéhez préselve a sajátomat. Néha utáltam, hogy ilyen könnyedén átvette az uralmat a testem felett. Éjjel-nappal tudnék vele kefélni, dugni és szeretkezni is, akármennyire vagyok fáradt, álmos, vagy szomorú. Egyszerűen, ha hozzám ér, ha megérzem az illatát, ha a közelében vagyok, és úgy mozdul felém, kiüresedik az agyam, és nem létezik más, csak ő. Nagyon ritkán tudott valami félbeszakítani. Még az iskola padján is képes lennék széttenni neki a lábaimat, csak tegyen velem valamit. Múltkor is ingerelt a pad alatt, aztán az ajkaival elégített ki, mert majdnem sírtam, annyira fájt már a merevedésem, de én nem tudtam volna magamhoz nyúlni, hiszen csak órán ültem, de ő olyan könnyedén oldotta meg, mint soha. Egyedül azt csodáltam, hogy a családi ebédeknél még nem kezdett ki velem, hiszen, ha belegondolok, az iskolában lelkiismeret-furdalás nélkül izgatott fel minden alkalommal, de valamiért a szüleim és a húgom közelében ezt sosem teszi meg.

– Soha nem fogod elérni. Én nem akartam tőled semmit! Azért fekszem be alád mindig, mert manipulálsz... én nem tudom, mivel és hogyan, de... mhm – nyögtem, mikor végig simított a combjaimon.

– Szórakoztató, mennyire próbálsz mindennel szemben ellenkezni, pedig szerintem te is szeretnéd, ha szeretnél – mondta halkan, megcsókolgatva a nyakamat. Ez volt az a pillanat, amikor felébredtem, és kicsit mormogósan ugyan, de oldalra fordultam, jobban húzva magamra a takarót, teljesen elfordulva tőle, a fejem is alig látszott ki a paplanom alól. Annyira tudom őt utálni...

Igazából, nem vallottam volna be magamnak sem, de ha hirtelen eltűnne, hiányozna. Valahogy kitölti a mindennapjaimat, nem voltam már olyan magányos, mint előtte, s ha még ellenszenvet is vált ki belőlem sok reakciója és megmozdulása... azért nem hagy magamra, még a viselkedésem ellenére sem. – Bár, még jó, főleg most, hogy teherbe ejtett. Istenem, ebbe belegondolni még mindig sokkoló...

– Jó éjt! – morogtam, bevackolva magam a takaró alá, mire elkuncogta magát, majd lassan elfeküdt mögöttem, és finoman átkarolta a derekamat, egyik kezét a hasamon pihentetve, teljesen hozzám bújva, majd a fülem hegyére adott egy aprócska puszit.

– Neked is – súgta, miközben elheveredett mellettem, én pedig egy mély sóhaj mellett hunytam le a szemeimet, hogy végre elalhassak.

Rám fért már a pihenés, ugyanis ez a nap nagyon sok volt: érzelemdús, sokkoló... és hányós. Rengeteget hánytam. Reméltem, hogy... gyorsan túlesek ezen az egészen.

Jungkook

Másnap reggel, azt hiszem, kicsit nyugodtabban ébred, vagyis... addig, míg ki nem rohan ismét hányni. Ez a gyerek teljes mértékben felborítja a másik mindennapját, bár, ki mondta, hogy a terhesség nyugodt, és könnyű dolog? Mikor lemegy reggelizni, ismét telezabálja magát, amitől azt hiszem, hogy megint rosszul lesz. Jobb lenne, ha inkább csak csipegetne, még akkor is, ha baromira kívánja az adott ételt.

– Nos, mikor is lesznek a vizsgák? – kérdezi Taehyung apja, miközben a reggeli újságot olvassa a már megszokott ütemben.

– Egy hét múlva – válaszolja a másik, míg én leülök a húga mellé, aki szintén eszik, majd megsimogatom a fejét, míg TaeTae az apjával beszélget. Váltok egy mosolyt a kicsivel, végül csak úgy teszek, mintha itt sem lennék. Kedvelem a húgát, nagyon aranyos. Remélem olyan tünemény lesz a mi babánk is, mint ő.

– Remek – mosolyog az apa, ekkor az anyja is felé fordul.

– Remélem, tudtál tanulni, főleg, hogy mostanában nem vagy túl jól. Nem kéne egy orvos? – kérdezi az anyja aggódva, de TaeTae csak elmosolyodik.

– Minden rendben lesz, ez csak egy kis gyomorrontás, vagy ilyesmi. És igen, tudtam tanulni, nem lesz probléma – válaszolja, így amint mindenki megreggelizik, velem együtt, úgy kísérem a másikat az egyetemre, hogy figyeljem, nehogy baja történjen. Nem bírom az osztálytársait, tekintve hogy a nagy részük nagyszájú, fellengzős, és nem utolsó sorban, baromi rossz alak. Volt már úgy, hogy összesutyorogtak valamit a másikról, tehát biztos, hogy terveztek akkor valamit. Ha hozzá érnek, biztos, hogy megölöm az összeset.

– Ma lesz ilyen kommunikációs órád, igaz? – kuncogom, hiszen általában akkor szoktam neki örömöt okozni a pad alatt. Vagyis a múltkor akkor történt meg ez. Arca azonnal elvörösödik.

– Igen, de nem szeretném, ha bármi olyat csinálnál, ma maradj nyugton, megértetted? Akkor is azt hittem, hogy lebukok. Jézusom, de égő volt – túr a hajába, de csak kinevetem.

– Inkább édes volt, mint égő. Tetszett az arcod – nyalom végig arcát és mielőtt lecsaphatna, nevetve el is húzódok onnan.

– Köcsög! Utállak! – sziszegi, majd kapkodja a lépteit, amit persze én tudok vele tartani.

Az egyetemen, amint az órák kezdetét veszik, ásítva ülök fel a padjának szélére, hiszen baromi unalmas ez az egész. Nem is értem, hogy minek kell ennyi mindent tanulniuk. Sok baromság, aminek a fele sem igaz.

– Ajvé... hogy tudnak a tanáraitok ennyi baromságot állítani? – dünnyögöm, ahogy a tananyagot hallgatom. – Nem is így alakult ki a beszédetek, ez egy hatalmas baromság. Hibás az egész elgondolásotok. Látszik, hogy az emberek rövid életűek, csak találgatnak – dünnyögök, de ekkor a másik lepisszent, amire persze többen is felfigyelnek, de csak sóhajtok. – Jó-jó csendben maradok, de ez így unalmas. Élvezz nekem, mit szólsz? Közben megtanítom neked az igazat, elmondok neked mindent, amiről tudni akarsz. Hidd el, jobban jársz az én tudásommal – vigyorgok rá, miközben ismét a hasán simítok végig, majd lemászva a padról, bekúszok alá, hogy ismét kezelésbe vegyem az én kis emberkémet. – Nos, lássuk csak, hogy is volt nálatok kezdetben...? – gondolkodom el, majd végig simítok a lábain, és szétfeszítve őket közéjük furakodom. Azonnal masszírozni kezdem a belsőcombját. – Áh, igen. A hangotokat, és a beszédeteket nekünk, tündéreknek köszönhetitek. A királyunk, aki bizony-bizony már nagyon öreg, ezzel ajándékozta meg a ti fajotokat és… – mondom halkan, ajkaimmal pedig a férfiasságát érintem a nadrágon keresztül, apró csókokat hintve rá. Beszédemet nem hagyom abba, hanem folyamatosan okítom, hogy megtudja az igazat, és persze, hogy kellően kielégüljön az ajkaimnak köszönhetően.

Taehyung

Legszívesebben fejbe rúgtam volna, de nem volt lehetőségem rá, ugyanis amint éreztem a fejét az ölemnél, majd az ujjait a combomon végig simítani, megremegtem, és összepréseltem az ajkaimat, nehogy bármiféle hangot adjak ki. Borzasztóan kellemetlennek éreztem a helyzetet, és mélyen reméltem, hogy senki nem fogja észrevenni, különben nem tudom, hogyan fogom kimagyarázni. Talán szerencse, hogy jelenleg az utolsó padban volt hely, ahová le tudtam ülni, így talán több esélyem van arra, hogy senki ne vegyen észre, de ha hangokat adok ki, ez esélytelen lesz.

Megmarkoltam az ujjaim közt lévő tollat, kikerekedett szemekkel, mikor csókolgatni kezdte a nadrágom takarásában lévő merevedésemet, közben pedig folyamatosan beszélt, okított, de... nem nagyon tudtam figyelni a szavaira, hiszen jobban lekötöttek a tevékenységei, amik majdhogynem az őrületbe kergettek engem.

Még csak rászólni sem tudok, mert mindenki engem nézne...

– Szóval így történt az egész, de tudod, ez még nem minden, hiszen a hangotok után kaptátok a beszédet is, de eleinte túl nagy volt az egyetértés köztetek, és ez nem tetszett a királyunknak, ráadásul nagyon sok ember szövetkezett ellene, így eldöntötte, hogy annyi nyelvet csinál, amennyit csak lehetséges – sóhajtotta a nadrágomra, majd egy szempillantás alatt kicsomagol a nadrágomból, és lehúzta a boxeremet annyira, hogy elővillanjon merevedésem. – Már a hangom is felizgat? – kuncogta, végig nyalva ékességemen, mire összerándultam, majd az eddig kezemben szorongatott toll végét az ajkaim közé vettem, hogy arra harapjak rá, nehogy egy nyögés is kiszökjön a számból. – Visszatérve a dologra... minden ember külön nyelvet kapott, felosztásban, így már nem értettétek meg egymást, nem tudtatok kommunikálni, de furmányos kis faj voltatok, szaporodtatok, akár a nyulak – kuncogta, megpuszilgatva a makkomat. – Ezután pedig gyorsan meg is értettétek magatokat azokkal, akik hasonló nyelvet beszéltek – nyalt végig egész férfiasságomon, mire egy reszketeg sóhajt eresztettem meg, majd lassan, egyik kezemmel a pad alá nyúltam, és a férfiasságomhoz húztam a fejét, erőszakosan, hogy lásson munkához, ne beszéljen tovább.

Halk kuncogást hallatott, majd finoman végig puszilta merevedésemet, aztán kissé felnézett rám, előrelibbentve a fejét a pad alatt.

– De türelmetlenek vagyunk – vigyorgott, visszahajolva a merevedésemhez, ezzel együtt pedig azonnal a torkára engedett, mire megremegtem, előre bicsaklott fejjel, kicsit feltolva a csípőmet.

Jungkook

Ha tudnék, most elkuncognám magam, hiszen elképesztően édes, ahogy elkapja a hév, miszerint egyre többet és többet akar az ajkaimnak köszönhetően. Mikor csípőjét is fellöki, csak szemeimet behunyva tűröm, aztán, amint végre egy helyben képes megülni, azonnal mozgatni kezdem rajta a fejem, egy pillanatra sem állva meg, hogy minél hamarabb eljuttassam őt a csúcsra, hogy ismét megízleljem nedvét, amit majd a számba fog lövellni.

Amint kiengedem számból, már is végig nyalok rajta, felnézve rá a pad alól, végig a hatalmas szemeibe nézve.

– Olyan édes vagy ilyenkor. Nem is értem, hogy nem fogtál magadnak valakit, hiszen… – A makkjára adok egy csókot, amitől ismét megremeg, de a hangját egy pillanatig sem hallatja, sőt! – Olyan gyönyörű vagy, amikor élvezed az ilyesmit. Bár, nem mintha alapból nem lennél gyönyörű – kuncogom, azzal ismét számba engedem, és fejem gyorsan kezdem el mozgatni a férfiasságán, miközben erőseket szívok rajta. Látom, ahogy beharapja az alsó ajkát és próbál mélyeket lélegezni, sőt néha még a csípőjét is feltolja nekem, hogy ő is rásegítsen arra, hogy mihamarabb kielégüljön.

Természetesen, amennyire tudom, megmosolygom a dolgot, aztán a fejemet gyorsabban mozgatom rajta, egyre jobban elnyelem, a torkomra engedve ékességét, egészen addig, mígnem egy nagyobb sóhaj kíséretében a számba engedi magját, így én azonnal lenyelem, s eltávolodom tőle, amikor készen vagyok. Kuncogva nézek fel rá, azzal visszacsomagolom az alsónadrág rejtekébe, végül a nadrágot is összegombolom majd becipzárazom.

– Nagyon cuki vagy, kár, hogy nem adhattál ki hangot, pedig... igazán élveztem volna, ahogy sikítva élvezel a számba – vigyorgom, mikor felülök a padjának tetejére, ő meg halkan pihegve néz maga elé, én pedig belesimítok hajába, aztán lehajolva hozzá, megcsókolom a homlokát. – Ma este... én is kapok egy kicsit, igaz? – nevetem, aztán az ajkára adok egy kis csókot, belenézve a könnyes szemeibe, amik az előbbi kéjtől gyűltek oda. Persze, választ nem kapok, de biztos vagyok benne, hogy ma este ő is segít rajtam hiszen... annyira kívánom őt, annyira vele akarok lenne, hogy az már hihetetlen.

Amint az órájának vége, mindenki azonnal kimegy a teremből a drága kis emberkémmel együtt. Annyira imádom, amikor előttem sétál, ahogy rakja azokat az édes combjait és ahogy mozgatja azt az édes, kerek seggét. Úgy imádom, szeretném akár most is megrakni, de tudom, hogy abból hatalmas sértődés lenne.

– Hé! Nézd már, ott a zabagép! – kuncogja az egyik diák, ahogy rámutat Taehyungra, akinek talán fel sem tűnik mindez. Ő az egyik, aki összesúgott a haverjával Taehyunggal kapcsolatban. Azonnal szúrós tekintettel nézek rájuk, de persze ezt ők nem látják, így csak közelednek a másik felé, gondolom, hogy belé kössenek.

– Helló – áll meg előtte egy magas srác, vigyorogva, zsebre dugott kézzel.

– Szia – szólal meg TaeTae is hatalmas szemekkel nézve a másikra. – Segíthetek?

– Hogy segíthetsz-e? Persze, csak tudni szeretnénk, hogy tényleg bulimiás vagy-e? Fogadtunk a srácokkal, hiszen ha zabálsz, mindig kihányod, meg a másik. Igaz, buzi vagy? – kérdezi, amire már is dühösen fújtatni kezdek, hiszen ezek a fajtájuknak a legundorítóbb tagjai. Persze a másik azonnal értetlenül néz rájuk, talán megbántottan, ami nem kerüli el a másik figyelmét sem. – Ó, csak nem a lelkedbe tapostunk? Mondd csak, milyen, amikor tudod... seggbe raknak? – kuncogja, ekkor Taehyung egy szó nélkül hagyná ott őket, de ekkor a másik megragadja és visszahúzza, hogy véletlenül se menekülhessen, sőt még emeli is a kezét, hogy talán "tiszteletet" tanítson a másiknak. Én viszont ezt nem várom meg.

Egy pillanat alatt megyek neki és passzírozom fel a falra a torkánál fogva. Egy újjal sem fog hozzá nyúlni, történjen bármi. Persze, ez neki, és a társainak úgy tűnhet, mintha csak valami görcsös testtartásban állna a falnál, miközben nem kap levegőt.

– Hé! Veled meg mi van? – kérdezi talán a vezérük, de ez nem tud megszólalni, csak fuldokolva, kétségbeesetten néz rá. Megölöm! Esküszöm, hogy megölöm, ha még egyszer kezet emel rá!

Taehyung

Eltátottam egymástól az ajkaimat, ugyanis Jungkook nekiment Taeyangnak, szabályosan nekiment, és... nem is értem, hiszen nem kellene ebből Taeyangnak érzékelnie semmit, ugyanis Jungkook láthatatlan, számukra igazából nem is létezik. Egyáltalán nem értettem a dolgot, azonban, mikor nagy nehezen visszatértem a való életbe, láttam, ha tovább folytatódik ez, Taeyangot megfojtja, megöli, azt pedig... nem akartam. Úgy mozdultam, hogy senki ne vegye észre: elkaptam Jungkook derekát, és egy határozott mozdulattal elhúztam a vergődő fiútól, majd odébb állítottam a tündért, egyenesen magam mögé. Persze, Taeyang köhécselve bukott előre, a térdein támaszkodva, kissé hörögve, majd rám emelte tekintetét, én pedig kikerekedett szemekkel figyeltem őt, összeszorítva az ajkaimat.

Még, hogy az egyetem más, mint a középiskola... – Mindenki ezt mondta, mikor egyetemre mentem, ugyanis engem középiskolában is mindig bántottak, és féltem, hogy ez lesz a helyzet itt is, és lámlám, így lett, pedig mindenki mondta, hogy az egyetem más, ott már felnőtt emberek tanulnak. Hát... nem eléggé felnőttek.

– Te kis szarzsák! Mi volt ez?! – üvöltött rám Taeyang, mire megráztam a fejemet, jelezve, hogy nekem fogalmam sincs, miről beszél, pedig dehogynem volt... – A szart is kiverem belőled! – sziszegte, azonban éreztem, hogy Jungkook megmozdult volna, így hátralendítettem a lábamat, ezzel elgáncsolva, ő pedig hatalmasat koppant a padlón. Nem akartam, hogy újra nekimenjen, ugyanis annak én innám meg a levét – mint most is.

Ők semmit sem vettek észre a mozdulatomból, így Taeyang magabiztosan lépett felém egyet, majd behúzott nekem egy hatalmasat, és mikor előre görnyedtem, az orromat fogva, akkor hasba térdelt, nem is akármennyire. Szinte rögtön elköhögtem magam, majd miután eltűnt a lába alólam, azonnal térdre estem, halkan pihegve, ökölbe szorított kezekkel támasztva a testemet a padlón.

– Kis nyomorék! – sziszegte, majd a hajamba markolt, hátra feszítve a fejemet, kicsit megemelve a testemet is. – Mocskos kis buzi – hajolt közel az arcomhoz, azzal a lábfejével gyomorszájon rúgott, majd elengedte a hajamat, letaszítva a padlóra, én pedig halkan nyögve szorítottam össze a szemeimet.

Ezután röhögve, szitkozódva tűntek el, de hallottam Jungkook hangját.

– Megölöm! Megölöm! – üvöltött, de szerencsére még ebben az állapotban is gyorsabb voltam: azonnal megragadtam a pólója korcát, hogy ne mehessen sehová.

– Inkább velem foglalkozz. Most vertek meg – néztem rá, suttogva a szavakat, ő pedig rögtön elém térdelt, az arcomra tapasztva mind a két tenyerét, amit meglepetten konstatáltam. Milyen gyengéden ért hozzám.

– Úr isten! Hasba rúgott! – Egy pillanat alatt sápadt el.

– Kétlem, hogy három hét alatt nőtt volna akkorát, hogy ezt megérezze... ne pánikolj ennyire – súgtam, körbe nézve, de szerencsére senki nem volt a folyosón.

Jungkook

– Ne pánikoljak? Hogy a faszba ne tenném?! – emelem meg a hangom, úgy beszélve, ahogyan eddig még soha. – Megvertek, ez már eleve felkúrja az agyam, a másik meg az, hogy ő is veszélyeztetve van! – morgom, majd kisimítom szemeiből a haját, gyengéden érve hozzá, mintha csak ennyitől is eltörhetne.

– Nyugi már. Nem lesz baj – szuszogja, de csak a fogaimat szorítom össze.

– Honnan tudod? – morgom, ő pedig halványan elmosolyodik.

– Érzem. Nem lesz baj, nyugodj meg – szuszogja, majd megpróbál felállni, amiben segítek neki, majd a derekánál fogva megtámasztom, hogy minden súlyát rám terhelje.

– Remélem, hogy igazad van, de akkor is megölöm. Ha még egyszer kezet emel rád, megölöm, és abban nem állíthatsz meg! – sziszegem, ő pedig csak egy sóhajjal néz fel rám, szinte már lemondóan.

Tudom, hogy fél, hogy megint ő bánja meg, de ha mindig ez lesz, hogy belekötnek, muszáj tennem valamit. Az is lehet, hogy fel kell majd fednem magam, amit eddig még nem tettem. Végül is, képesek vagyunk erre, csak az kellemetlen, főleg az olyan suttyók miatt, mint az előző srác. A különlegesek, mint Taehyung, minden erőfeszítés nélkül láthatja a fajtánkat, ami csak azt bizonyítja, hogy mennyivel is jobb a többi embertársánál.

– Nem érdekel, nem fogom engedni, hogy bántson. Tudtam, hogy egy rohadék, régóta beléd akart kötni – sziszegem, ő pedig csak felpillant rám.

– Tényleg? – suttogja, mikor elindulunk ki az egyetem épületéből.

– Igen. Hallottam őket. Undorítóak – morgom, ahogy már az utcán sétálunk.

– Furcsa is volt, hogy így belém kötöttek – mondja halkan, kissé szomorúan.

– Nincs más elfoglaltságuk – morgom, majd ezzel be is fejezzük a témát. Újabb ok, hogy ne hagyjam egyedül, hiszen bármilyen baja is lehet abból is, hogy bejár abba a köcsög suliba.

Otthon több sem kell, hogy felkísérjem a szobájába, és beleerőszakoljam szinte az ágyába. Nem akarom, hogy megerőltesse magát, hiszen... lehet, hogy elveszítjük a kicsit attól az ütéstől, amit kapott. Nem bírnám elviselni, ha ez megtörténne.

– Hé! Nem kell ennyire féltened, nincs bajom! – morogja, miközben betakargatom.

– Még lehet. Szóval kuss és pihenj – dünnyögöm, miközben befekszem mellé és magamhoz ölelem, már is a nyakába adva egy csókot.

– Enni sem ettem... baromi éhes vagyok – nyüszít, miközben kitakarja a lábát.

– Ehetsz, amikor aludtál, most csak pihenj.

– Hé, terhes vagyok és éhes, de kurvára. Jézusom, el sem hiszem, hogy én mondom azt, hogy terhes vagyok – szuszogja, homlokára tapasztva az ujjait. Halkan elkuncogom magam és jobban magamhoz ölelgetem.

– Szokj hozzá, hiszen az vagy – csókolom arcon, aztán a takaró alatt, már is a hasára simítom a tenyerem, ott cirógatva a bőrét, ahogy a felsője alá is bevezetem ujjaimat.

Viszont, megint előttem lesz az a kép, ahogy megrúgta az a köcsög és megütötte, így csak gyengédebben kezdem el simogatni a hasát.

– Nagyon fáj?

Taehyung

Meglepetten néztem rá, majd megeresztettem egy aprócska sóhajt, és lágyan, haloványan ráztam meg a fejemet. Gondoltam, hogy nem értem, hanem a... gyerekért aggódik, de még ettől függetlenül is jól esett a minimális törődés, amit irányomba mutatott. Az első napokban, mikor megismertem, nem gondoltam volna, hogy tud figyelmes és kedves is lenni, így valamelyest kellemes meglepetésként ért ez a fajta megnyilvánulása – már, ha szabad így mondanom.

– Nem vészes – mosolyogtam rá, kissé szelíden, kedvesebben, mint nagy átlagban szoktam, ő pedig továbbra is gyengéden, finoman cirógatta a hasamat, épp, hogy érintve ujjbegyeivel a bőrömet. Ekkor fészkelte be magát a gondolat a fejembe, hogy ha ez így folytatódik tovább, minden egyes nap konfliktusba kerülök, holott semmi gond nem volt még Jungkook megismerése előtt.

Persze, nem voltam népszerű az iskolában, de senki nem foglalkozott velem különösebben, most pedig potenciális ellenség lettem, majdnem mindenki számára. A legkellemetlenebb az volt, hogy egyáltalán nem éreztem magam melegnek, mégis egy férfi... azaz, egy tündér szeretgeti a testemet, szóval valamelyest igaz volt az, amit mondtak, és... fogalmam sem volt, mihez kezdek, ha esetleg elkezd nőni a hasam, vagy láthatóbb jelek utalnak majd az állapotomra. Ki fognak csinálni.

– Biztos? – kérdezte, a szemeimbe nézve, mire egy hosszas pillanat erejéig csak a szemeibe néztem, kifejezéstelenül, majd egy mosolyra húztam dús ajkaimat, halványan bólintva egyet.

– Biztos. De éhes vagyok – mormogtam, és próbáltam felülni az ágyban, hogy valami kaját kereshessek magamnak, de Jungkook visszadöntött az ágyra, a mellkasomra csúsztatva az ujjait.

– Nem! Pihensz! Utána majd ehetsz! – sóhajtotta.

– De én most vagyok éhes! – nyögtem, újra megkísérelve a felülést, amit természetesen, Jungkook újra megakadályozott. Már azon gondolkodtam, hogy lerendezek neki egy kisebb hisztirohamot, ami megmutatná, hogy talán jobb lenne, ha utamra engedne, de akkor megpuszilta az arcomat, szorosan magához ölelve az ágyban, teljesen a karjaiba zárva.

– Csak egy-két órát pihenj, rendben? – puszilgatta a hajamat, mire felsóhajtottam.

– Rendben. Addig alszom egyet – szuszogtam, lemondóan, megcsóválva a fejemet.