Why do I love him? - VKook/TaeKook (9/?)

Cím: Why do I love him?

Alkotó: Nana & Narina

Hossz: ?
Párosítás: VKook/TaeKook (V [Kim Taehyung] x Jungkook [Jeon Jungkook]) (BTS)

Besorolás: +18 

Műfaj: Romantikus, dráma

Figyelmeztetés: Trágár beszéd, slash, bromance; testvér szerelem;  erotikus jelenet, yaoi

Összefoglalás: Jungkook és Taehyung testvérek, nem ápolnak túl szoros kapcsolatot egymással azóta, hogy az édesanyjuk meghalt; Taehyung kissé elzüllött, nagyszájú, mogorva, teljesen önmagából kiforduló személy lett, míg Jungkook egy tündér, egy kis angyal, aki folyamatosan próbál figyelni a testvérére még akkor is, ha ő egy kedves szóval nem tudja illetni a fiatalabbat. Habár, Taehyung meg van győződve róla, hogy amikor az apjuk nincs otthon - sűrűn fordul elő, távmunka miatt -, ő vezeti a házat és vigyáz Jungkookra, de ez egyáltalán nem így van: Jungkook felelősségtudatosabb, emellett sokkal többet érez bátyja iránt, mint kellene... 

Hozzáfűzés:  Éééés itt is a folytatás. :D 
Reméljük, hogy tetszeni fog nektek! :) 
Jó olvasást! <3

Narina írja Jungkookot
Nana (én) írja Taehyungot!

Taehyung

Reggeli ébredésnél felsóhajtva fordultam az oldalamra, miközben összeszorítottam a szemeimet, ugyanis amint felnyitottam volna őket, azonnal a fejembe hasított a fájdalom – tudtam, hogy a láz miatt, de fényévekkel jobban éreztem magam, mint ez előtt. Nem volt olyan nyomás a fejemben, nem remegett minden tagom, így tisztában voltam azzal, hogy mire kezdenénk az iskolát, bőven rendben leszek, ennek pedig örültem, méghozzá azért, mert elkerülhettem az orvosokat. Nem szerettem őket, egyszerűen hányinger tört rám már a gondolatra is, hogy egy orvos hozzám érhet, egyetlen ujjal is.

Apró nyögést hallatva fordultam a hátamra, nyammogva masszálva a homlokomat, s amint sikerült ténylegesen kinyitnom a szemeimet fájdalom nélkül, akkor kezdtem úgy érezni, hogy valami nagyon nem stimmel; nem a saját szobámban voltam, s most, hogy jobban kiveszem az illatokat, a takarómnak teljesen már szaga van. Azonnal felültem, konstatálva, bizony-bizony, ez az öcsém szobája.

Mit is keresek én itt? Miért is itt aludtam? – Összevont szemöldökkel kezdett az agyam éktelen kattogásba, szinte hallottam visszhangzani a fogaskerekek szüntelenül nyikordulását, míg nem eszembe jutott, miért is voltam itt.

Az államat leejtettem, amint legördült előttem a kép, miszerint az öcsémmel volt egy igencsak forró éjszakám, méghozzá nem is akármilyen forró, ugyanis ilyen szenvedélyes alkalmakban nem volt még részem, s noha, igaz, nem történt konkrét aktus, azért csak több volt annál, amit megengedhetnénk magunknak. Rögtön a lilás tincseimbe vezettem ujjaimat, idegesen szusszantva egyet, hogy a lehető leggyorsabban elkergethessem a gondolatokat a fejemből, amik kínoztak, karöltve a bűntudattal, amivel nem tudtam mit kezdeni – olyan szinten mardosott, hogy azt hittem, ki fog szakadni a szívem.

Rohamos léptekkel igyekeztem a fürdőszobába, agresszívan, mérgesen trappolva, majd be is vágtam magam mögött az ajtót, hogy megengedhessem a kádat vízzel, és megfürödhessek.

Nincs mese, hideg fürdőt veszek, mert ha belázasodok estére, talán meg is dugom az öcsémet – vagy ő engem, attól függ, mennyire lennék vad. Azonnal megráztam a fejemet, s amint sikerült a falatnyi ruhadaraboktól megszabadulnom, elterültem a vízzel teli kádban, összeránduló testtel, hiszen a hűvös víz nem éppen esett jól a bőrömnek, de nincs mese, ilyen többé nem fordulhat elő.

Elment az eszem. Megőrültem.

Mégis, mi a szent lószart csináltam én vele?! És ő miért hagyta? Az hagyján, amit csináltam, ráfoghatom arra, hogy nem volt tiszta az agyam, talán nekem van mentségem, de neki? Miért hagyta, miért ment bele, mikor nagyon jól tudta, amit én? Nem voltam túl erőszakos… vagy mégis? – Lepergett a szemem előtt minden egyes képkocka, és nyögve, nyöszörögve ráztam meg a fejemet, miközben a tarkómat a kád szélének döntöttem, lehunyva a szempilláimat.

Egy igazi marha vagyok. Ráadásul az idősebb, nekem kellett volna gondolkodnom, rohadtul nekem kellett volna tudnom, mi az, amit művelünk, és való igaz, iszonyatosan berezeltem, hogy mi történik, ha megismétlődik az egész. Egyszerűen… nem izgulhatok az öcsémre, nem állhat rá a farkam, de sajnos, intenzíven gondoltam vissza az eseményekre, s akarva-akaratlanul is éreztem, hogy az alhasam megrándul. Ahogy a félig lehunyt pillái mögül lesett ki, ahogy remegett, miközben az ajkaimmal kényeztettem, ahogy rám nézett és vonaglott – Jungkook tényleg gyönyörű, és nem elég, hogy gyönyörű, férfiasan helyes is. Emlékszem, milyen kis nyuszi képe volt alig pár éve, de azóta olyan… férfias lett minden vonása.

Nekem ez miért is tetszik? Jó, nem volt titok, miszerint én a férfiakkal is jól érzem magam, de az öcsém… az öcsémmel létesítettem nemi kontaktust! – Felsóhajtottam, megnyalva az ajkaimat. Akármennyire lüktetett a szívem a félelemtől, a kétségtől, sajnos minden egyes képkocka elevenen terült a szemeim elé, s önkénytelenül fontam ujjaimat merevedésem köré, miközben az öcsémre gondoltam, ahogy ő emeli a dús, édes ajkait a férfiasságomra, hogy körbe fonja azt forró szájával. – Szinte azonnal felnyögtem a mocskos, majdhogynem gusztustalan elképzelésre.

Kívántam, minden egyes porcikáját. Ambivalens érzéseim voltak, és ez volt a legszörnyűbb, de amíg kényeztetem magam, addig egy minutumra sem jutottak eszembe aggályaim, kételyeim, amik a szívemet feketítették be.

Jungkook

A tűzhely tisztításának utolsó simításait végeztem, mikor hallottam a dühödt trappolást az emeleten. Más személy jelenlétének hiányában egyértelműnek tűnt, hogy a hangok Taehyungtól származtak – elvégre apa macskájának mégsem tulajdoníthattam ilyen súlyos lépteket. Nem mertem hova tenni azt az indulatot, amivel lesújtott a padlóra, úgy véltem, rám haragszik a tegnap történtek miatt, hisz neki ott volt mentségként az agyát bódító forró láz – ezzel szemben nekem? Egy naiv, szerelmes szív? Gyenge próbálkozás. Túl gyenge.

Próbáltam elnyújtani a takarítást, egy ürügyet szerettem volna, amivel a konyhában tartózkodhattam, ugyanis bátyám viszonylag ritkán látogatta azt a helyiséget, nekem pedig ez kapóra jött. Nem szerettem volna vele a szükségesnél több időt tölteni egy légtérben, nem mertem a szeme elé kerülni – azok elé a szemek elé, amik tegnap este úgy méregettek, mintha valami csoda lennék, ami valamilyen félreértésből adódóan az ő kezei közé került... Hülyeség, tudom. Messze nem volt tőlem ennyire elragadtatva, de jó volt eljátszani a gondolattal, megszépíteni az emléket; ha már megtörtént, hadd emlékezzek rá úgy, hogy az valamelyest kedvező legyen a számomra... Bár, jobban belegondolva bárcsak ne emlékeznék semmilyen formában.

Önsajnálatomat egy általam behatárolhatatlan hang szakította félbe, ami szintén az emeletről jött. Nem figyeltem, nem voltam benne biztos, hogy egy kiáltást, egy nyögést vagy bármilyen más hangot hallottam, egyedül azzal voltam tisztában, hogy ez is bátyámtól származott, ezer közül is felismerném a legeltorzítottabb hörgést, amit csak ki tudott volna adni – furcsa is lenne, ha nem így vélekednék ennyi együtt töltött év után. Hirtelen megfordult a fejemben az a gondolat, hogy esetleg valami baj van vele, és nekem próbált szólni.

Több sem kellett, ha valóban így volt, nem akartam kockáztatni; ledobtam az egyik pultra, ami épp a kezemben volt, és már szaladtam is fel a lépcsőn, egyenesen a fürdő irányába – mintha a léptek arra tartottak volna pár perccel korábban. Mindenféle kopogás vagy figyelmeztetés nélkül csaptam ki az ajtót, mintha az életem múlott volna rajta –, és igazából nem is álltam olyan messze az igazságtól. Nem akartam, hogy bármi baja is essen az én hyungomnak, főleg az én figyelmetlenségem okán.

– Hyung, minden re... – Mindenre fel voltam készülve, komolyan. Egy járólapon heverő, elcsúszott Taehyungra, egy vécékagylót lefejelő Taehyungra, egy az üres kádba zuhant Taehyungra, de arra nem, ami aztán a szemeim elé tárult.

Látszólag semmi problémája nem akadt, csupán egy, amit talán nem is lehet különösebben problémának nevezni. Ott feküdt tőlem nem egész három lépésre a kádban, melyből nem csapott fel finom fátyolként a gőz, mint általában.

Bátyám ködös tekintetéből kezdetben a meglepetés halovány jeleit tudtam kivenni, ez azonban hamar megváltozott. Sötét íriszei mélyén huncut fény csillant meg, amint tekintetét lomhán vezette le rajtam, végig az arcomon, a fedetlen felsőtestemen, az alsónadrág által takart ágyékomon, a combjaimon, miközben hasonlóan lassan nyalt végig ajkain, amiket a hideg víz halovány lilás árnyalatúra festett – de még ez sem volt elég ahhoz, hogy azokat a dús ajkakat kevésbé kívánatossá tegye a számomra.

Vonásai számomra váratlanul apró, kéjes grimaszba rándultak, míg torkát egy alig hallható nyögés hagyta el, melynek hatására nyelnem kellett egy nagyot, tekintetemet pedig nem tudtam tovább csupán az arcára fókuszálni, ha egyszer az agyam tudta: egyetlen vékonyka ruhadarab sem fedi a testét. Szinte megbabonázott a kecses nyaka, melynek bőrén egy ér a szokásosnál jobban átütött, nekifeszült a vékony, puha rétegnek, amit mintha még jelen pillanatban is az ujjam hegyein érezhettem volna.

Kicsiny, hűvös vízcseppek szántottak végig a kulcscsontjain, a viszonylag nyugodtan emelkedő mellkasán és feszes hasfalán, ezzel előkelő csillogást ajándékozva neki – ha esetleg nem lett volna elég szemkápráztató látvány az eddigiekben. Karjain és combjain finoman feszültek meg az izmai, ahogy megfeszítette őket – minden bizonnyal a hideg víz hatására, azonban férfiasságán tökéletesen látszott, hogy ez sem tudta lankasztani a kedvét, kiűzni íriszeiből a vágyat, a szenvedélyt.

Talán engem akart? – Ugyan, dehogy. Ezt a gondolatot csupán a hívogató tekintete, az ajkait elhagyó apró sóhajok és nyögések, a bennem fellobbanó vágy, a vele járó forróság és az alhasam egyre gyakoribb megrándulása másztatta az elmémbe, s próbálta velem elhitetni – kezdetben sikeresen.

Azonban nem kellett sok idő, hogy hideg zuhanyként érjen a felismerés: Jungkook, mindez csak az elméd szüleménye.

– N-ne haragudj, azt hittem, baj van – hebegtem-habogtam, lángoló arccal, hogy aztán esetlenül kapkodhassak a kilincs után, minél előbbi távozás reményében. Ha még egy pillanatot kell eltöltenem ezen látvány tanulmányozásával, begolyózok.

Taehyung

Habár, egyáltalán nem lepett meg, hogy Jungkook benyitott, eszembe jutott, hogy most aztán kizavarom, mert elég kellemetlen volt a helyzet, de ahogy megláttam őt egy szál alsóban, s néztem a tökéletes testét, a szálkás, masszív izmait, és a gyönyörű arcát, felsóhajtottam, újabbat rántva magamon. Nem tudtam megállni a mozdulataimban, bármennyire szerettem is volna, így kéjsóváran figyeltem őt, ahogy éhesen néz végig rajtam, csillogó szemekkel; az előbb igaz, nagyon kétes érzéseim voltak, miszerint jobb, ha soha többé nem ismétlődik meg a tegnapi, de vágytam az érintéseit, azt akartam, hogy itt legyen mellettem, hogy megcsókoljon, és magához rántson.

Egyszerűen képes lettem volna begolyózni a gondolatra, nem beszélve arról, mennyire beindított a helyzet, ahogy előttem állt félmeztelenül, és engem fürkészett csokoládé-barna, mandula vágású íriszeivel.

Túl ködös volt az elmém ahhoz, hogy gondolkodni tudjak, s ez vezetett ahhoz, hogy mihelyst elhebegett-habogott valamit, és elindult volna az ajtó irányába, én elnyitottam egymástól ajkaimat, kéjes sóhaj mellett ejtve ki a szavakat, amiket nem kellett volna megejtenem soha:

– Ne menj ki. Maradj itt – nyögtem halkan, ívben feszítve a hátamat, mire megdermedt pár pillanatra, mintha elmélkedne azon, maradjon-e vagy sem, végül, hogy minek hatására döntött, nem tudom, de bizonyos idő után megfordult, nyelve egy hatalmasat, elengedve a fém kilincset hosszú ujjaival.

Szinte ide hallottam, milyen ütemben dübörgött a szíve, és ez mérhetetlen módon imponált nekem – akartam őt, kellett nekem, megveszek, ha most nem jön ide hozzám, az egyszer biztos.

– H-hyung, ez nem jó ötlet, én… – A szavába vágtam.

– Csak most – nyögtem, hátra feszítve a fejemet. – Nagyon hideg a víz, de… mmm… – szuszogtam megremegve, feljebb emelve a csípőmet, lágyan, lassan húzva fel-le a bőrt férfiasságomon, elnyitva egymástól számat, hogy egy hangosabb szusszanás hagyja el dús számat. – Kérlek – néztem fel rá, csillogó szemekkel, összerándulva.

Vontatottan ugyan, de ingatag léptekkel indult meg felém, ide-oda kapkodva tekintetét, mintha félne valamitől, s talán fogalma sincs, én mit szeretnék – bár, nem nehéz azért kitalálva –, azonban, mihelyst elért engem, lehunyta a szemeit.

– Nem, én kimegyek, hyung – rázta meg a fejét hirtelen. – Nem jó ötlet ez, ez… nézzem végig, ahogy te…? – Nem vártam meg, hogy befejezze, ugyanis hirtelen nyúltam fel hozzá, nagy küszködések árán, majd mihelyst elkaptam az arcát, a hajába vezettem ujjaimat, és magamhoz rántottam őt.

Ijedten kapott a fürdőkád szélébe, nehogy esetleg beüsse magát a kemény anyagba, de tovább nem volt ideje hadakozni, vagy gondolkodni; azonnal a szájára martam az enyémekkel, s kihasználva megilletődöttségét, rögtön átfúrtam nyelvemet szájüregébe, erősebbet rántva magamon, hangosan nyögve az ajkai közé, megcincálva kissé a tincseit.

– Ne menj ki… – szuszogtam túlfűtötten, újra megcsókolva őt, tovább masszírozva ékességemet, fel-fel lökdösve a csípőmmel, hagyva, hogy a hűvös, hideg víz hullámozzon felhevült, parázsló bőrömön. – Ah… Jungkook… – nyöszörögtem elhalóan a piros szájára, félig lehunyva a szemeimet. – Jungkook… ah! – nyögtem hangosabban, érzékien húzogatva tagomon a bőrt, folyamatosan az ő nevét nyögve, élvezve a szája édességét.

Megszűnt a gondolkodási képességem. Akartam őt. Veszettül.