Shatter me with hope II. - VHope (6/25)

Cím: Shatter me with hope II.

Alkotó: Nana 

Hossz: 25 fejezet
Párosítás: VHope (V [Kim Taehyung] & J-Hope [Jung Hoseok]) (BTS)

Besorolás: +16

Műfaj: AU, dráma, humor, sötét

Figyelmeztetés: Trágár beszéd; yaoi, slash
Összefoglalás: "...Majd megtanulja, hogy a börtönökben szigorú, merev hierarchia uralkodik, ő pedig szobatársként olyan személyt kapott, aki ennek a ranglétrának a csúcsán foglal helyet. Nem kérkedek, nem én osztottam magamra ezt a titulust, mások aggatták rám. Azok, akik tartottak tőlem – és nem is nagyon volt másmilyen elítélt a börtönben."  

Hozzáfűzés: 
A negyedik fejezettől már egyedül folytatom a történetet, én írok minden szemszöget, ami azután megjelenik. :)
Itt is lenne a folytatás. :) Nagyon remélem, hogy tetszeni fog nektek, és abban is reménykedem, hogy csalódást sem fogok okozni senkinek. :c   

Jó olvasást mindenkinek! <3 

Hoseok

A fejemet csóválva sétáltam a cellámhoz, hogy a mostani szállítást elintézhessem Yoongival, ugyanis mielőtt elindultam dohányozni, megbeszéltük, hogy igyekszem vissza, egyeztetünk, aztán már mehet is minden, de Jimin és Taehyung teljesen elfeledtette velem a másiknak tett ígéretemet. Szaporábban lépdeltem, gondterhelten sóhajtozva, ugyanis bármennyire is azt hiszi Taehyung, nem értem meg őt, ez koránt sem így volt – próbáltam empatikus lenni vele, toleranciát mutatni az irányába, de nem volt ez annyira egyszerű, hiszen nyitott szemmel kellett járnom, néznem mindent. Bármennyire is neheztelt, mert nem csak vele törődtem, nem tudtam eleget tenni lehetetlen kérésének, csak annyira, amennyire tőlem tellett. Hittem benne, hogy meg fog békélni majd a helyzettel, és megpróbálja ép ésszel felfogni, nem ellene van minden, nem azért nem teszek semmit, mert nem szeretem őt, hanem azért, mert nem rohanhatok fejjel a falnak. Nem hergelhetem magamra Jimint, mert kiszámíthatatlan, ki tudja, mit tenne hirtelen felindulásból. Nem kockáztathattam. Figyelnem kellett rá, jobban, mint a többiekre, és ebbe beleértetendő Taehyung is.

– Késtél. Sokat – Yoongi az ágyamon ült, majd egy nyögés mellett állt fel, hogy a listát a kezébe vehesse újra, miközben a tollat az ajkai közé tette, kíváncsian méregetve engem, miután behúztam magam mögött a cella ajtót, ami halk kattanással adta meg magát, eleget téve akaratomnak.

– Tudom – bólintottam félszegen, majd mellé léptem, könnyedén emelve a kezemet, kihúzva ujjai közül a listát, amit gondosan elkészített, eddig mi kellhet mindenki számára. Hümmögve ültem le az ágyamra, futtatva a szemeimet a sorok között, értelmezve is őket, azon elmélkedve, vajon mire lehet szükségünk az alapvető dolgokon kívül, amiket Yoongi összeírt.

– Semmi bocs haver, vagy valami? – morgolódott, mellettem foglalva helyet, mire felé vetettem a pillantásomat, elég degradálóan.

– Ne várj tőlem lehetetlent. – Visszafordítottam íriszeimet a listára, majd elkaptam a Yoongi kezében lévő tollat, hogy a lista következő sorába írhassam a cigarettát, amit drága barátom kihagyott a szórásból – stresszes időszakot élünk, soha nem lehet elég a cigaretta, és egyéb nyugtatóhatású kellékek, amik ha nem is nyugtatnak, legalább elhitetik velünk.

– Elég morcosnak tűnsz.

– Jó a meglátásod, morcos vagyok – ütögettem a tollat az államhoz, morfondírozva –, azonban most nem az a lényeg; be kellene fejezni a listát, hogy a hiánycikkek mihamarabb a kezünkben legyenek. Kötszer már egyáltalán nincs, fájdalomcsillapító sem, fogytán a cigi, és őszintén, már ennék egy csokoládét is. Apropó, csokoládé! – Azonnal ujjaim közé fogtam a tollat, hogy az említett édességet is felírhassam a listára.

– Nem csak fontos dolgok kellenének? – dünnyögött Yoongi, nemtetszését fejezve ki hőn áhított vágyam iránt. Tudtam jól, igaza van, tényleg csak a feltétlenül fontos dolgokat kellene beszerezni, de nem hiszem, hogy pár darab csokoládé olyan nagy gondot jelentene, ha már egy megrakott doboz kerül be hozzánk.

– Ez fontos – reflektáltam kérdésére röviden –, de ha már itt tartunk, kinek mi. Nekem speciel nem lételemem Jungkook tusfürdője. – Yoongi kelletlenül ciccegett egyet, hátrább hőkölve a testével, amit megmosolyogtam, visszapillantva a papírfecnire. – Ne szívd úgy mellre.

– Bunkó vagy ma.

– Ne bókolj, még a végén elpirulok – vigyorogtam rá, újabban felírva valamit a papírdarabra, amin már jó számmal szerepeltek a nekünk szükséges dolgok, de mint mindig, ez kimeríthetetlen; mindenkinek voltak személy szerint igényei, ezekre pedig nekünk kellett figyelnünk – Daehyunnak is. – Jut eszembe! Hol lődörög Daehyun? Nem itt kellene lennie? – vontam össze szemöldökeimet hirtelen, amint realizáltam, hogy a másik nem tartózkodik szerény társaságunkban, ezután pedig kíváncsian fordultam testemmel Yoongi irányába, választ várva.

– Fogalmam sincs, merre van. – Talán még Jimint nyugtatná? Ennyi ideje? – Amúgy, megkérdezhetem, mi a bajod?

– Meg.

– Mi bajod? – szusszantotta, egyáltalán nem türelmes hangnemben.

– Az élet – válaszoltam neki komolyan, mire grimaszba futott az arca, és felhúzva a felső ajkát forgatta meg szemeit.

Nagy nehezen, de belekezdtem kételyeimbe, a bökkenőkbe, amiket nem volt egyszerű megoldani. Való igaz, nem most lett volna az ominózus ideje ennek a diskurzusnak, tudtam, ha nem osztom meg Yoongival, egyes dolgokkal kapcsolatban mik a meglátásaim, még azt hinné, már nem bízom meg benne.

Mellesleg, Yoongi nem hülye, sok mindenben támpontot adhat, tanácsot, és jelenleg mindennek hasznát venném.

Taehyung

Aránylag gyors léptekkel kerestem Daehyunt, hogy elmondhassam neki, miket hallottam, ugyanis egyáltalán nem kecsegtettek semmi jóval a fülemet ért szavak, amik kételyeket állítottak fel bennem, nem is akármennyire. Valamiért úgy éreztem, Jimin tényleg képes lenne valami orbitális nagy hülyeséget tenni, ettől pedig mérhetetlenül féltem. Habár, dolgozott még bennem az a veszekedés Hoseokkal, a világért sem szerettem volna, hogy baja essen. Nem tudtam, Jimin mit tenne meg elborult állapotában, de ahogy a többiek már sűrűn elmondták, olyankor szót sem lehet vele érteni, és talán Hoseok nem tudná magát megvédeni a másik ellen. Az is lehet, csak felfújom a dolgot, nem kellene ezzel foglalkoznom, traktálnom Daehyunt, ugyanis meg lehetett a maga problémája is, sőt, meg is volt a maga problémája, mégis úgy éreztem, tájékoztatnom kell erről.

Szívesen elmondtam volna Hoseoknak is, de talán azt hinné, annyira sértett vagyok, hogy kitalálok mindenféle butaságot – nem feltételeztem róla rosszat, félreértés ne essék, egyszerűen csak… úgy éreztem, nem neki kellene továbbítanom ezt. Daehyunnal talán tanácsosabb beszélni, vele lehet, szót is értenék.

Mihelyst megláttam őt a Jiminnel közös cellájukban, amint épp körbe néz, csípőre tett kezekkel, lassan feszültem neki a rácsnak, megeresztve egy szusszantást, összeszedve a bátorságomat, hogy elnyithassam egymástól az ajkaimat:

– Daehyun, beszélhetnénk? – kérdeztem halkan, ám annál határozottabban. Hangom hallatára rögtön felém fordult, majd meglepetten nézett rám, megemelve szemöldökeit, miközben félszegen bólintott egyet.

– Miről lenne szó? – Talán meglepte, hogy őt kerestem, nem Hoseokot, ennek mégsem adott hangot, csak kíváncsian várta, miről is akarhatok beszélni, de ezt nem úgy akartam megtárgyalni vele, hogy egy rács választ el minket, így lassan elhúztam annak ajtaját, átlépve a küszöböt, a cella belsejébe érve. Lassan húztam húztam be magam mögött a fém szerkezetet, azonnal az egyik ágyon foglalva helyet, aggodalmas szemekkel nézve fel rá.

– Hallottam Jimint beszélgetni. Sehunnal – mondtam ki a fiú nevét, minek hatására Daehyun megilletődve nézett vissza rám, összefonva karjait mellkasa előtt, mint akit tényleg hatalmas döbbenet ért.

– Sehunnal? Ez furcsa. Mit hallottál? – szűkítette össze a szemeit, közelebb lépve hozzám.

Nem akartam Jimint kibeszélni, nem akartam neki rosszat, de kénytelen voltam valakit informálni erről a beszélgetésről, mielőtt esetlegesen olyan történne, aminek nem kellene megesnie. Szerettem volna, ha megelőznénk a bajt.

– Jimin mérhetetlenül féltékeny, dühös Hoseokra, és azt mondta, meg tudná ölni, Sehun pedig mintha felbujtaná erre – mondtam magam elé, megrágcsálva ajkaimat a fogaimmal, félve várva Daehyun reakcióját, ami nem is maradt el, szinte azonnal reflektált, de nem úgy, ahogyan én azt elvártam volna:

– Biztos félreértettél valamit. Jimin nem ilyen, én tudom, hogy soha nem tudna ártani Hoseoknak, Sehunnak pedig mi célja lenne a felbujtásra? Múltkor segítőkészen vezetett vissza téged a celládba, egész normálisnak tűnt. Bár, tény, Hoseoknak, nekem is furcsa volt, de kétlem, hogy rossz szándéka lenne felénk. Mindig, minden balhéból kimaradt, miért tenné ezt? Ráadásul Jiminről ezt nem tudnám elképzelni. – Most tényleg nem hisz nekem? Hülyének néz? Semmit nem értettem félre, mindent, de mindent kristály tisztán hallottam, és egyáltalán nem beképzeltem, vagy esetleg hallottam rosszul. Minden, de minden megtörtént. Az egész.

– Nem tudom, de így volt. Jimin tényleg ezt mondta, Sehun pedig azt, hogy teljességgel megérdemelné Hoseok, mert az ő bűne, hogy elvett engem tőle. Jimin dühös volt, csalódott, és félek, hogy esetleg tényleg megtenné, amit mondott – adtam hangot a félelmemnek.

Daehyun tanácstalanul nézett maga elé, ráncba szedve a homlokát, a szőke tincseibe vezetve az ujjait, megrendezgetve azokat, kicsit össze is kócolva őket, úgy vetve rám tekintetét, ami semmi jóról nem árulkodott.

– Higgy nekem – mondtam halkan, már-már esdekelve.

– Nem is tudom, Taehyung. Nem mondom, hogy hülyeség, amit mondasz, de Sehun mindig, mindenből kimaradt, mi haszna lenne abból, ha Jimint hergelné Hoseok ellen? Ő nem a bajkeresés megtestesítője, az meg, hogy ilyet feltételezel Jiminről… mondd csak, nem inkább azért mondod, mert haragszol rá? – Leheletnyit lesett az állam hipotézis hatására, ugyanis képtelen voltam elhinni, hogy ezt tényleg Daehyun mondta. Mindenki megőrült, vagy én vagyok idióta?! Ez most komoly?! – Nem nézek ki belőled rosszat, Taehyung, de ezek elég súlyos vádak.

– Szerinted nem vagyok ezzel tisztában?! – csattantam fel elkeseredetten, miközben felálltam, és combjaimnak csaptam a tenyeremet. – Nem a sértettség, a harag beszél belőlem, ez megtörtént, ott voltam, hallottam! – válaszoltam neki indulatosan, arckifejezésemmel is mutatva, igazat mondok, nem hazudok.

Daehyun hosszas pillanatig csak állt előttem, mélyeket sóhajtozva, miközben biccentett egyet a fejével, de éreztem, hogy nem hisz nekem.

– Rendben. Majd szólok Hoseoknak, hogy nem árt jobban vigyázni Jiminre, és Sehunra is. Úgy érzem, Taehyung, nem feltétlen Jimin miatt kell majd aggódnunk; te se tedd ezt, rendben? Namjoon a múltkor elhintette Hoseoknak, hogy nem árt, ha Jiminre jobban odafigyelünk, és úgy érzem, nem ő, vagy Sehun jelent veszélyt a számunkra, de beszélek majd Hoseokkal, ígérem.

Nem vesz komolyan. – A fejemet csóválva néztem rá, fájdalmas arckifejezéssel, majd egy csalódott nyögés mellett indultam ki a cellából, el sem köszönve tőle.

Hoseok

– Nem tudom, Daehyun, nem tudom! – Tenyeremet arcomra fektettem, hanyatt fekve az ágyban, az egyik lábamat húzva fel, miközben az imént elhangzottakon próbáltam gondolkodni, összevont szemöldökkel.

– Azért ez elég durva vád Taehyungtól. Biztos igazat mond? – hallottam meg Yoongi hangját. Az utóbbi cirkusz óta, mikor Jungkookot elrabolták, Yoongi nem igen egyezett a másikkal, ami őszintén, nem tetszett, mert eleinte ő kampányolt valamelyest mellette, de nincs mit tenni, Yoongi már ítélt, és úgy érzem, szerinte hazudik Taehyung. Nehezen hittem volna el róla, mert tudtam, nem a füllentős fajta, de…

– Mi oka lenne Sehunnak befolyásolni Jimint? Jimin miért Hoseokon verné le a feszültségét? Nekem nem áll össze – adott hangot Daehyun a gondolataimnak, amikre helyeseltem is, ugyanis valóban, én is így éreztem ezzel kapcsolatban.

Ha reálisan végigvezettem magamban a dolgot, akkor eszembe jutott Sehun hirtelen felbukkanása Taehyung mellett, Namjoon szavai Jiminnel kapcsolatban, most pedig Sehun és Jimin jóban lennének, ráadásul a fekete hajú ösztönözné a vöröst esetleges gyilkolásra? Mi lehet ebben az összhang? Ha logikusan belegondolok, értelmet nyerne Sehun megjelenése, de akkor ott volt egy másik dolog is: neki ebből mi a haszna? Mi inspirálja, mi vezetné őt erre? – Bármennyire is állt közel hozzám Taehyung, azt is el kellett ismernem, talán Yoongi szavainak is van vonzáskörzete, azt véve figyelembe, mennyire összevesztem a fiúval az előző napon, amikor pont arról beszélt, nem teszek semmit. Így generálná ki a cselekvést belőlem?

– Valamiért nem hiszem, hogy emögött Namjoon állna. – Emeletem a tenyeremet arcom elől, egyenesen Yoongit mustrálva, megadó sóhajjal.

– Semmit nem zárhatunk ki, Yoongi. Semmit. Tudjuk, Namjoon milyen patkány, azt is tudjuk, mit mondott nekem hónapokkal ezelőtt az udvaron, azt is, hogy azóta nem mutatkozott, és azt is, hogy szórakozni akar, háborúzni, élvezni a mocskot, amit folyamatosan ás nekünk, egyesével lökve bele mindannyiunkat. Nincs kizárva, hogy az ő keze van a dologban, csak nem áll össze a kép. A francba már – szűrtem a szavakat fogaim közt, ülőpozitúrába tornázva magam, a barna tincseimbe vezetve hosszú ujjaimat, tanácstalanul markolva meg őket. – Rendben, vezessük le újra: Sehun megjelent, segítőkészen Taehyung oldalán. Furcsa. Namjoon elhintette nekem, nem árt vigyázni Jiminnel. Furcsa. Hirtelen tudomásunkra kerül egy igen abszurd feltevés Jiminről, mellette pedig az, hogy Sehunnal barátkozik – tűnődtem hangosan, hol Daehyun, hol pedig Yoongi arcát vizslatva, talán válaszra várva.

– Mi van akkor, ha Namjoon áll a dolog mögött, ezek semmis dolgok, és azt akarja, hogy ezen kattogjunk? – Daehyun eszmefuttatása nem volt hülyeség, és képtelenség sem, ugyanis mindannyian ismertük Jimint, tudtuk azt is, képes olyasmiket mondani, amiket nem gondol komolyan. Végül is, lehetséges, hogy nem ezen kellene kattognunk, hanem jobban körbenéznünk.

– Azt mondod, ő bérelné Sehunt? Hogy port kavarjon, ami igazából figyelem elterelés? Szóval akkor talán Taehyung igazat mond? – Yoongi hangja nyúzott volt, miközben körbe-körbe járkált a cellámban, állát dörzsölgetve ujjaival. – De akkor meg miért mondta volna Namjoon Hoseoknak, amit? Miért készítene fel minket erre? Ez enélkül is lehetne figyelem elterelés! Nekem sehogy nem áll össze, csessze meg, pedig nem vagyok egy hülye ember! – csattant fel hirtelen, agresszív megmozdulásokat produkálva.

– Egyikünk sem hülye, Namjoon túl jó játékos, és általában mindig rájövünk a céljaira, de a gondolatmenetére nem. Nem tudhatjuk, mivel mi a célja mert azt csak ő tudja, nem fogunk tudni következtetni, csak felkészülni. Azt tudjuk, egy nagy elhatározás van: háború, azon belül a tárházak határtalanok – ingattam a fejemet, gondterhelten masszírozva ujjaimmal a halántékomat.

– Akkor? Mit csináljunk? – Lassan hümmögtem Daehyun kérdésének hallatán, majd lehorgasztottam a fejemet egy pillanatra, hogy utána mindkettejükre felnézhessek, kelletlen mosollyal az ajkaimon.

– Nem tudunk mást tenni, figyelnünk kell Jiminre, Sehunra, esetlegesen minden másra. Jobban ki kell nyitnunk a szemeinket, minden érzékszervünket Namjoon felé irányítanunk, és egy lépéssel előtte kell járnunk. Nem tudunk mást tenni – emeltem el tenyereimet combjaimtól, kiadva az instrukciókat, amik hasznosak is, és nem is, hiszen eddig is ezt tettük, ezután sem fogunk tudni mást cselekedni – felkészülünk mindenre, védekezünk, és erősítjük a pajzsainkat, emellett pedig megvédünk mindenkit.

Yoongi

Habár, nem értettem nagyon egyet Hoseokkal, igaza volt; tehetetlenek vagyunk, amíg valami érdemlegesen nem történik, hiszen visszavezetve az eddig történteket, mindig ez volt. Namjoon játszik, patkány, egy féreg, aki élvezi, hogy mi itt nyugtalankodunk az általa alakított játékban, amiben nem tudtunk támadni, csak védekezni. A támadással talán csak még rosszabbul sülne el minden, így egyet értettem Hoseok óvatosságával, de a tehetetlenség egyáltalán nem volt kenyerem. Egyáltalán nem. Aztán majd megint kivárunk, és valaki vagy meghal, vagy megint megsínyli egy ember testi épsége, ezt pedig talán nem kellene megvárnunk.

– Valamit biztos tudnánk tenni. – Leültem a Hoseokkal szemben lévő ágyra, elhelyezkedve az aránylag kemény, már kifeküdt matracon, idegességemben megnyalva az ajkaimat, egy pontot fixírozva a padlón, miközben gondolataim hatalmasakat kattogtak, már majdhogynem visszhangot verve a helyiségben.

– És mit? – nevetett fel fájdalmasan Hoseok, hitetlenkedve. – Mit lehetne tenni? Semmit, basszus! Ha erre nem figyelünk, talán az lesz a gebasz, ha meg arra, akkor meg talán az! Túl sok a lehetőség, túl sok a feltevés és túl sok a feltételezés! Mindegyikből nyílik egy kapu, ami ki tudja, hová vezet, és csak Namjoon tudja, mivel mi a szándéka. Emellett nem szabad elfelejteni, hogy talán nem is ő áll a dolog mögött, talán Sehun és Jimin tényleg csak barátkoznak, még ha ez rossz hatással is van a vörösre. Nem zárhatunk ki semmit, mert nincs bizonyíték, és amíg bizonyíték nincs, addig paralitikusak vagyunk az állapotot illetően. – Akarva nem akarva is elciccegtem magam, elégedetlenségemet nyilvánítva ki a mozdulatommal, ami tanúskodott, mennyire is nem volt ínyemre Hoseok monológja; mélyen magamban tudtam, igaza van, de nincs olyan, hogy cselekvésképtelenek legyünk egy üggyel kapcsolatban!

– Akkor várjunk ölbe tett kézzel, mint eddig? Hátha valaki meghal, vagy megsérül, végül is – sziszegtem, hol Daehyunt, hol Hoseokot analizálva, a lehető legszúrósabb tekintettel, amit eddig valaha is villanthattam.

– Jobb ötlet? Szívesen hallgatom, Yoongi. Semmi jónak nem vagyok az elrontója, mondd csak – tárta szét karjait Hoseok, már-már ellenségesen, ami egyáltalán nem volt számomra kecsegtető. – Hallgatom. Elgondolás? Valami elképzelés? Mindenre vevő vagyok, tudod jól. – Daehyun hirtelen lépett közénk, megrázva a fejét, ugyanis érzékelte ő is a feszült légkört, ami körbevett minket; nem értettem túlzottan egyet a vezérünkkel, habár, agyam egyik szegletében tudtam, tényleg nem tudnánk mit tenni. Nincs bizonyíték, annak hiányában pedig akármit találnánk ki, talán nagyobb bajt kavarnánk, mint ami alakulna alapjáraton.

– Hé-hé, ácsi! Nyugalom! Lehet, nincs semmi vonzata a történteknek, és Namjoon szimplán össze akar ugrasztani minket, mert tudja, milyenek vagyunk. Lehet, nem történne semmi Sehun és Jimin barátságából, és valami teljesen más készülődik a háttérben. Maradjunk nyugodtak. Amíg nem történik valami, tényleg nincs mit tenni, Yoongi – vezette rám pillantásait elnézően, hátha tud rám valamelyest hatni.

– Rendben. Elfogadom.

– Remek. Akkor őrszemek leszünk. Figyelnünk kell Jimint, Sehunt, és mindenki mást, semmi sem érhet minket váratlanul. A legjobb támadás a védekezés, és ha a védekezés erős, hiába ér minket bármi atrocitás; erre összpontosítsunk, meg arra, hogy próbáljuk visszaállítani a régi rendet, méghozzá azzal, hogy sebezhetetlenné válunk! – csapta össze tenyereit Hoseok, mire Daehyunnal egy emberként bólintottunk, habár, én visszafogottabban, mert továbbra sem örültem ennek, de kénytelen voltam elfogadni. – Ha így megy tovább, nem csak Namjoonnak, a kutyáinak leszünk céltábla, hanem az alávaló kutyáknak is, akkor pedig szarban leszünk.