Wolf - YoonSeok (8/?)

Cím: Wolf

Alkotó: Nana & Nóri

Hossz: ?

Besorolás: +16

Műfaj: Fantasy

Figyelmeztetés: Trágár beszéd! A szereplők jelleme nem egyezik a valósággal! - Erotikus jelenet, később bromance, Yaoi

Összefoglalás: Yoongi egy eléggé antiszociális (utálja az embereket, csak és kizárólag az állatokkal hajlandó foglalkozni) állatorvos, aki Alaszkába utazik részben pihenés gyanánt, részben pedig azért, hogy megfigyelhesse az ottani élőhelyeket, ugyanis állatorvos létére jobban érdekli az állatvilág, mint kellene. Egyik sétája alkalmával, miközben hazaindult, meglátott a hóban egy hófehér, hatalmas, gyönyörű alaszkai farkast, és mivel képtelen ott hagyni, elviszi ideiglenes lakrészébe, hogy elláthassa a sérüléseit, azonban nem gondolta volna, hogy a farkas (Hoseok) nem csak vad, és ellentmondást nem tűrő, régi alfa hím, hanem még alakváltó is... 

Hozzáfűzés: Meghoztuk a folytatást! :3 
Reméljük, tetszeni fog nektek. <3
Jó olvasást! <3

Nóri írja Hoseokot!

Nana (én) írja Yoongit!

Yoongi

Egyszerűen képtelen voltam elhinni, hogy most azt teszi, amit gondolok, márpedig nagyon is azt teszi meg. Folyamatosan végig nyal a nyakamon, meg is csókolt – hol tanult meg egyáltalán így csókolni... –, majd ahogy szétszakította rajtam a pólómat, úgy szaggatta le rólam a nadrágomat is, s a lábaimat szinte szemvillantás alatt feszítette szét, hogy közéjük férkőzhessen, s mikor éreztem, hogy a jobb belsőcombomat kezdte harapdálni, és szívogatni, azonnal elvörösödött a fejem. Ezt most komolyan?! Ez most komoly?! Mégis mit képzel?! Nem vagyok én a szukája!

– Azonnal hagyj békén, és mássz le rólam, Hoseok, vagy esküszöm, hatalmas nagy bajban... ahh! – nyögtem fel halkan, mikor hirtelen a férfiasságom tetejére adott egy csókot, mintha tudná, hogy ezzel elveheti az eszemet, márpedig nem, én biztosan nem hagyom. Velem ezt nem teheti meg! Férfi vagyok én is, hímnemű emberi egyed! Nem sok engem seggbe kummantani sem egy farkas, sem más lény, azért mindennek tudni kellene a határát! Az tény, hogy élveztem, tény, hogy jól esett – akárhonnan is néztem, régen voltam már nővel, és igen, jól esett, akármennyire is gáz ez.

– Nem hagylak – sóhajtotta, végig nyalva a férfiasságomon, hogy izgalmi állapotba hozhasson. Felnyöszörögtem, halványan megremegve, miközben a lábaimmal kapálóztam egy kicsit, mintha ezzel meg tudnám akadályozni, hogy tovább folytathassa azt, amit elkezdett, márpedig úgy tűnt, feleslegesek a próbálkozásaim. Nagyon elszántnak, kanosnak tűnt ahhoz, hogy megálljon.

– Nagyon nagy... bajban leszel, ha nem... ha nem hagyod... mh! – nyögtem, összeszorított szemekkel, mikor újból végig nyalt a férfiasságomon, keresve, kutatva közben tekintetemet, én azonban persze, lehunytam őket, hogy véletlenül se kelljen a szemeibe nézve.

Valahol itt lett elegem. Engem biztos nem fog megdugni egy farkas! – Nagy nehezen erőt vettem magamon, majd határozottan, és keményen emeltem meg a bal lábamat, ezután pedig, mikor felnézett rám, kicsit talán durván talpaltam az arcára, ő pedig hangosan nyögve esett hanyatt, legurulva az ágyról. Kissé idegesen emeltem magam elé a takarómat, hogy eltakarhassam a testemet. Tény, hogy élveztem – talán ez ijesztett meg részben ennyire -, de azért... van önbecsülésem, és ha meleg is lennék, biztos nem feküdnék alulra, soha!

– Tudd a helyed, Hoseok! Én HÍM vagyok, nem SZUKA! Mégis, hová dugnád be?! A seggembe?! Nem! – sziszegtem, magamhoz ölelve a puha pokrócot, miközben farkas szemet néztem Hoseokkal, aki az ágy szélén pihentette karjait, villogó íriszekkel nézve rám. – Nem fogunk közösülni! Felejtsd el!

Hoseok

Felmordulok, ahogy ezt kimondja, hiszen olyan nincs. Igen is, közösülni fogok vele, akár akarja, akár nem. Csak mivel most teljesen be van gőzölve, így talán jobb, ha hagyom. Na meg, a szukák is ugyan így kéretik magukat, nem lesz ebből semmi probléma.

– Nem tudom, hogy mit problémázol ezen. Éreztem, és érzem most is a szagodat, ahogy igenis közösülésre kész vagy – morgom, odamondva neki az igazságot, amitől azonnal fülig pirul, jobban takarva a testét.

– A francokat! Nem voltam nővel már egy jó ideje. Érzékeny a testem, de ez nem azt jelenti, hogy dugnék veled! Te egy farkas vagy, én pedig ember! – mondja teljesen komolyan, de csak elnevetem magam, picit gúnyosan.

– Ugyan, mit számít az? Élveznéd, és csak ez számítana – mászok fel az ágyra, miközben lassan közeledek felé, mint egy vad a prédája felé. Bár, ez így is van. Hitetlenkedve néz rám, megcsóválva picit a fejét is.

– Hallod te, hogy mit beszélsz? Amúgy is, én is hím vagyok és te is! Nálatok ez nem természetellenes a vadonban?! – emeli meg a hangját, de csak megvonom a vállam.

– Aki olyan, hagyja magát – villantom ki fogaimat egy nagy mosoly kíséretében és ahogy közelebb mászok hozzá, szinte reflexből rúg rajtam egyet, aminek következtében leesek a földre. Halkan felnyüszítek, hiszen ez fájt.

– Hoseok, hagyj békén! Míg át nem vészeled ezt a kibaszott időszakot, ne gyere a közelembe, vagy addig, míg ki nem éled magad egy szukán! – morogja. Rávicsorítok, majd átalakulok farkassá, hogy a mai napra békén hagyjam.

Szusszantok egyet, majd megnyalva a számat, felugrok az ágyába, hogy lefeküdjek, viszont ez nem úgy megy, ahogyan gondoltam. Szinte abban a pillanatban megragadja a nyakamnál a bundámat és kivezet a szobából.

– Biztos, hogy ezek után nem alszol velem! Büntiből aludj a nappaliban, de ha egy mukkot is meghallok tőled, kicsinállak! – sziszegi, majd bezárja a szobájának ajtaját.

Nagy szemekkel nézek utána, hiszen még sosem aludtam kint eddig. Azonnal nyüszíteni kezdek, karmaimmal pedig megkaparom az ajtaját.

– Elhallgass! – kiabálja bentről, amitől azonnal elhúzom picit a számat, aztán nyüsszögve a kandalló elé sétálok, ahol lefekszem, hogy kellemesen melegben legyek.

Másnap minden mukk nélkül fekszem a nappaliban, ahogy próbálok nyugton lenni ettől a rohadt vágytól, amitől nagyon nehéz megmaradni. Tény, hogy hajkurásznám tovább azokat a szukákat, akiket lehet el sem érhetek, de most egy jobb préda áll a rendelkezésemre, aki nem mellesleg a falkám tagja. Mikor kinyílik az ajtó és kilép rajta a másik álmosan, farkammal halkan dobolok a padlón, ahogy csóválni kezdem azt, végig figyelemmel követve őt. Ma este az enyém lesz. Ma biztos, hogy az enyém lesz. Ajh, csak legyek már túl rajta.

– Na mi az? Mi ez a nagy hízelgés? – kérdezi, ahogy egymás szemeibe nézünk, de én csak a farkamat csóválom neki. Vagy adjon nyugtatót, vagy álljon meg nekem, hogy hálhassak vele egyet. Ez a két variáció létezik. – Ma nem kéredzkedsz ki? – kérdezi, ahogy még az ajtót is kinyitja nekem, de meg sem mozdulok. Nekem kell Yoongi. Baromira kell.

Yoongi

Furcsa, hogy reggel egyáltalán nem akart kikéretőzni, de hát... lehet, hogy lement róla ez a láz - bár, elég korai lett volna, de végül is, a farkasokat nem ismertem annyira, így elképzelhetőnek tartottam, hogy esetleg a szukák már nem tüzelnek annyira, vagy Hoseok nem érzi a szagukat, szóval lehet, hogy így nekem is nyugtom lesz egy picit. Hosszas ideig álltam még az ajtóban, de továbbra sem mozdult, így vállat vonva csuktam be a faajtót, majd kissé dideregve, fázva sétáltam a konyhába, hogy lefőzhessem magamnak a kávémat. Lassan trappoltam a konyhába, majd ott felkészítettem a kávét főni, még kissé dideregve, ugyanis tegnap este hiába gyújtottam be, ma reggelre egészen kihűlt a lakás. Ez mondjuk csak engem zavart, Hoseok egyáltalán nem foglalkozott vele. Mondjuk, ekkora bundában nem is csodálom. Bár nekem lenne ilyen, olyan szinten megkönnyítené az életemet...

– Mit kérsz majd reggelire? Ah, tudom! Zsíros kenyeret kapsz most – mondtam, kinyitva a hűtőajtót. – Nem valami jó már ez a kenyér, kicsit száraz, szóval nyugodtan megeheted majd zsíros kenyérnek. Amúgy is kell neked most a sok szénhidrát és zsír, mert fogytál – beszéltem folyamatosan, miközben elővettem a szekrényből a kiló kenyeret és a zsíros tálacskát. Habár, én nem vagyok oda annyira a zsírért, sokkal jobban szeretem a kókusz olajat, azzal főzni, bazseválni, de hát, ugye, egy farkasnak nem ilyesmi kell...

Tény, kicsit pikkeltem még rá a tegnap este miatt, de nem hibáztathatom, tüzelési időszak van, ilyenkor bármit képesek megdugni, ami él és mozog, de talán nem is ez zavart, hanem a tudatosság. Igen, tudatosan tette, amit, láttam rajta, és hát... ez egy kicsit azért megrémiszt. Nem hittem volna, hogy egyszer is ilyesmire vetemedne, hiszen ő is hím, én is, ez pedig így akkor is érdekesen jön ki. Érdekesen?! Az nem kifejezés!

Mikor lefőtt a kávé, azonnal kiöntöttem magamnak egy csészébe, majd beízesítettem a szám ízének megfelelően, utána pedig elkaptam a cigarettás dobozomat és a gyújtómat, majd határozottan sétáltam az ajtó felé. A cipős szekrényre lepakoltam az eddig kezemben tartott holmikat, s miután felvettem a kabátomat, már sétáltam is kifelé, hogy megihassam a kávémat és elszívhassam a cigimet.

Kissé fázósan guggoltam le az ajtó előtt, meggyújtva a bűzrudamat, majd amint beleszívtam, és kifújtam ajkaim közül a füstöt, azonnal belekortyoltam a meleg kávéba, jólesően hümmögve. Tény, a kávé és a cigi minden gondot elűz... Már eszembe sem jutott Hoseok tegnapi vérfagyasztóan rémületes cselekedete. Mondjuk, abban reménykedtem, hogy nem akarja majd megismételni, ugyanis mikor hátranéztem – bármelyik pillanatban–, mindig engem szuggerált a kis folyosó végén, villogó szemekkel. Elég ijesztő volt, de próbáltam nem tulajdonítani ennek figyelmet, ugyanis lehet, csak félreértem a helyzetet, és igazából éhes. Akárhonnan nézem, elég régen evett már egy igazit.

Hoseok

Meg kell nyalnom számat, hiszen ebben a pózban, olyan tökéletes lenne ahhoz, hogy megmásszam és közösüljek vele. Sóhajtok egy hatalmasat, majd mikor megfordul, már is a szemeibe nézek, megcsóválva a farkam, dobolva ezáltal a fapadlón.

– Mit nézel ennyire? – kérdezi, de természetesen nem válaszolok. Ha elmondanám, hogy meg akarom dugni, biztos kirakna. Ezt a lehetőséget, hogy megmásszam, nem fogom elcseszni. Megvonja a vállát, majd előre fordulva tovább iszogatja a kávét, és szívja azt a szart, ami még mindig bántja az orrom.

Mikor bejön, becsukja az ajtót, azzal bemegy a konyhába, hogy megcsinálja nekem a zsíros kenyeret.

– Hoseok! – szólít meg, de én nem mozdulok meg, nem vagyok éhes. Vagyis jobban fogalmazok. Másra vagyok éhes, nem pedig az ételre. – Hoseok! – szól ismét, majd bedugja a fejét az ajtón, hogy rám nézhessen. Ismét csak megcsóválom a farkam, ő pedig egy nagy sóhaj mellett besétál hozzám, a kenyeret pedig leteszi elém, de rá sem hederítek. Azonnal megnyalogatom a kézfejét, farkammal újfent dobolva a fapadlón, halkan nyüszögve neki.

– Most meg mi bajod? – kérdezi, ahogy elmosolyodik, aztán megsimogatja a fejemet. – Csak nem hízelegsz? – érdeklődik, megborzolva dús bundámat. Ismét egy nyüszítéssel felelek, hiszen mondjuk úgy, igen, azt teszem.

Ha nem megy agresszióval, akkor elnyerem máshogy a kegyeit. Sok szuka csak így képes figyelni rám, ha kedveskedek. Ahogy elnézem, ezzel Yoongi is így van. Mosolyogva simogatja a fejem, én pedig a másik kezét nyalogatom.

– Mit ne mondjak, odateszed most magad – neveti el magát. – De egyél, sokat fogytál – mutat a kenyérre, de csak megrázom magam, jelezve, hogy nem kell, nem vagyok éhes. – Ne szívass! Enned kell – mordul fel, én pedig azonnal hanyatt fekszem, felnyüszítve, mancsommal a kezét bökdösve. Felsóhajt, majd megsimogatja a hasamat, amit úgy imádok.

Halkan nyammogok is hozzá, majd mikor elenged és a konyhába indul, vonyítva megyek utána. Ijedten néz hátra, de csak lábszárához dörgölődzöm, mintha védelmezni akarnám.

– Mi a fene bajod van? Hoseok! – szól rám, miközben megpróbál eltolni, de nem is foglalkozom vele. – Menj inkább enni. Baszd ki, ezt nem hiszem el! – mordul fel, majd mikor megáll a konyhapultnál, hogy csináljon magának is kaját, végig mellette ülök és szuggerálom.

Nekem kell ez a srác. Közösülnöm kell vele, különben belepusztulok. Esküszöm, annyira akarom őt, hogy azt elmondani nem tudom. Ha tehetném, megállás nélkül kefélnék vele, nem hagynám békén, sőt... olyan szinten védelmezném, mint még eddig soha, senkit. Hallom, ahogy mormog, miközben lenéz rám, majd felmutatja a virslit, amit meg akar főzni, de arra rá sem hederítek. Máskor persze azért vinnyognék, de most egészen mást figyelek. Méghozzá őt. Ő az én prédám, ő az én megtermékenyíteni való szukám, aki hím, de kit érdekel? Kell nekem, nagyon kell. Kell-kell-kell-kell-kell. Ajh... vagy ha már magát nem engedi teljesen, legalább a lábszárát...

Mancsommal azonnal megbökdösöm az előbb kigondolt területet, majd rá is helyezem, folyamatosan azt szuggerálva, MEGŐRÜLÖK!

Yoongi

– Gyanús vagy te nekem, Hoseok. Nagyon gyanús. Nem kéredzkedsz ki, de nincs étvágyad? Ez elég furcsa, tudod-e? – kérdeztem, lefelé nézve, s mikor láttam, hogy a mancsa a lábamon pihen, az égbe emeltem a tekintetem – azaz a plafonra –, megcsóválva a fejemet, miközben reggelit csináltam magamnak. Semmi különöset nem tettem, tükörtojást csináltam serpenyőben, majd mikor késznek ítéltem, ahogy volt, egy szelet kenyérre tettem, majd megfordulva kezdtem el enni, a fenekemet a pultnak döntve. Hoseok felnyüszített, hanyatt vágódva, mutatva felém a hasát, égbe emelkedő lábakkal. Elmosolyodtam, miközben az egyik karomat keresztbe tettem a gyomromnál, megfogva ujjaimmal a könyökömet, közben pedig a szabad kezemmel majszolgattam a reggelimet, lefelé nézve Hoseokra, mustrálgatva őt.

Lehet mégsem ment le még a tüzelési időszak, és most a szeretethiánnyal próbálkozik. Bár, eddig nem volt ilyen, legalábbis, nem ennyire, ezért volt nekem furcsa, és egy kicsit gyanús is, de nem tettem már szóvá, csak lassan rágtam az ételt, folyamatosan figyelve a hanyatt fekvő farkat. Mikor nagy nehezen, de befejeztem a reggelit, elpakoltam magam után, majd megtörölgetve az ajkaimat egy konyharuhában, elindultam a nappaliba, hatalmas nyújtózás mellett. Nem, nem letojni akartam én a kis farkasomat, de azért még haragudtam rá, hogy ennyire letepert az éjszaka. Ráadásul, ha nagyon be van gőzölve, nem is tudtam volna leszedni magamról, arra pedig nem volt szükségem, hogy egy farkas kummantson fenékbe. Milyen lenne már az? – Szóval, igen, haragudtam rá egy kicsit, és tudtam, hogy nem lesz egyszerű megbékítenie, de hát, ez egy ilyen dolog. Nem utáltam, meg nem voltam dühös, csak egy icipicit nehezteltem – magamra is, ugyanis, ha nem szólal meg a fejemben az a hatalmas vészjelző, még hagytam is volna magam neki, amit főleg nem értettem, hiszen nem vonzódtam eddig a férfiakhoz. Főleg egy olyan férfihoz, aki egy farkas is egyben! Mert még, ha sima férfi lenne, hát... jó, előfordul, legyen, előfordul, de úgy, hogy farkas, alakváltó a másik.... nem fért a fejembe.

Lassan leültem a kanapéra, majd nyújtóztam egy hatalmasat, Hoseok pedig iramodott utánam, majd felmászott a kanapéra, s úgy helyezkedett el mellettem, hogy az ölemben legyen a feje. Elmosolyodva ingattam a fejemet jobbra-balra, miközben a bundájába másztattam ujjaimat, megsimogatva azt, lehunyt szemekkel döntve hátra a fejemet, egyenesen a kanapé háttámlájának. Jól esett így relaxálni, bár, bennem volt a félsz, hogy mi van akkor, ha Hoeok újra leteper, de nagyon reméltem, hogy nem lesz hozzá mersze, mert akkor biztos Isten, hogy ágyelőt csinálok belőle... szép szőnyeg lesz belőle.

Jó, persze, úgysem tenném meg. Pont én? Aki megmentette az életét? Persze, hogy nem tennék ilyet soha, de attól függetlenül tényleg megbosszulom, ha újra megpróbál behálózni. Azt még nem tudom, hogyan is szeretném véghez vinni a bosszúmat, vagy hogyan is találjam ki, egyáltalán mi legyen az, de biztos, hogy nem marad el, csak merjen megint szemtelenkedni. Lehet, bezárom a fürdőszobába egészen addig, amíg le nem higgad, és akkor megnézheti magát a fenséges úr.

Hoseok

Meghitt és nyugodt ez az egész, ahogy az ölébe hajtott fejjel fekszem, ő pedig simogat. Rendkívül kellemes és kényelmes ez az egész, sőt! Remélem, hogy soha nem fog innen elmenni, hiszen tény, hogy kanos vagyok, de úgy érzem, hogy kezdek hozzá kötődni. Falkatag, ez is igaz, de akkor is... őt nem engedném el. Vagy visszarángatnám ide, vagy mennék vele, menjen bárhova is. Mikor bekapcsolja a tévét, szusszantok egy nagyot és lehunyom a szemeimet, de nem tudok pihenni, hiszen a vágy még mindig hajt, még mindig kínoz és ennek hangot is adok egy halk nyüszítésben. Tudom, hogy lenéz rám, de nem tudok mit csinálni. Valahogy muszáj kiadnom magamból ezt, ugyanis annyira kínoz, annyira rossz ez az egész, hogy azt elmondani sem lehet. Remélem, hogy minél hamarabb megadja magát és megfekszik nekem, hiszen nem hiába küzdök ennyire keményen.

– Hihetetlen vagy. Miért nem szimatolsz pár szuka után? – érdeklődik, de csak felnézek rá, hatalmas, könyörgő kék szempárral. – Mi van? – kérdezi ismét, amitől ismét csak a kanapén kezdek dobolni. Lassan koncertet is adhatnék. Tény, bírom a fejét így a farokcsóválás már alap.

Felsóhajtva beletúr bundámba, aztán a hátamat is végig simogatja, én pedig halk morgolódások közepette átfordulok a hátamra, hagyva, hogy így a hasamat simogassa végig. Viszont, semmi jó nem tart örökké, főleg, mikor ismerős vonyítást fúj erre a szél. Egy pillanat alatt megmerevedek és fülelek, hogy jól hallottam-e, de mikor ismét meghallom, morogva és szőrt borzolva ugrok le a kanapéról, az ablakhoz sétálva, ahonnan tökéletes rálátásom van mindenre. Vicsorgok és figyelek, minden érzékem kiélesedik egy pillanat alatt.

– Hoseok… – szól hozzám, de én csak a kijárathoz rohanok és két lábra állva, lenyomom a kilincset, hogy kijussak.

Ez Joon, tudom jól. Elkergetem innen. Yoongi közelébe ne merjen jönni, sem ő, sem a falkája. Ha nem sietek, körbeveszik a házat, aztán mindennek vége.

– Hoseok! – kiált utánam, én pedig egy pillanat alatt átváltozok, hogy kommunikáljak vele.

– Zárkózz be, utánam ne merj jönni! – kiabálok vissza, ellentmondást nem tűrő hangon. – Ha kijössz, széttépnek a farkasok! Húzz vissza, különben én szaggatlak szét! – kiabálom vissza, aztán átváltozva, tovább rohanok.

Tény, most a kanosság miatt is agresszívabb vagyok, meg amiatt is, hogy megvan a kiszemeltem és nem engedem át senkinek, arról nem is beszélve, hogy ő a falkám egyetlen és legértékesebb tagja.