Dirty price - VHope (1/?) +18!

Cím: Dirty price

Alkotó: Nana & Noriko

Hossz: ??

Besorolás: +18

Műfaj: AU, Sötét

Figyelmeztetés: Trágár beszéd; a szereplők jelleme nem egyezik a valósággal; vér; erőszak, +18! - erotikus tartalom, YAOI
Összefoglalás: Taehyung az egyik leghíresebb maffiavezér, akitől mindenki retteg - még az is, aki csak hallott kegyetlenségeiről, vagy módszereiről. Szép, karakteres, szemgyönyörködtető arca ellenére szívtelen, nem ismer könyörületet, imád gyilkolni, és fájdalmat okozni, szenvedésre ítélni azt, aki nem tiszteli őt, vagy tartozik neki - esetleg ujjat húzott vele. Jung Hoseok, sajnálatos módon nem csak tartozik Kim Taehyungnak, de alábecsüli, ráadásul nem tiszteli úgy, ahogyan a férfi azt elvárná...  

Hozzáfűzés: Nemtudunkmegülniafenekünkön. Megláttuk ezt a képet, és kénytelenek vagyunk pár rész erejéig elengedni a fantáziánkat egy pár részes VHope történet erejéig. :'( Annyira jó ez a kép, hogy hjaaaaaaj... egyszerűen imádjuk.
Reméljük, tetszeni fog nektek ez a történet is. :) 

Nana írja Taehyungot!

Noriko írja Hoseokot!

Taehyung

Halkan doboltam ujjaimmal a székem karfáján, miközben vártam az embereimet, mikor hozzák elém az elmaradással tartozó férfit, aki már jó két hónapja nem fizette ki a 40 kilogramm kokaint. Elég dühös voltam, ugyanis egészen jó áron adtam neki, és gyűlöltem, ha megpróbáltak hülyének nézni, vagy nem komolyan venni az esetleges aranyos, szép arcom miatt, mert hiába tűnt édesnek a vonásaim nagy többsége, határozottan nem voltam az. Nem tudtam elviselni, ha packáznak velem, így a hatalmas pisztolyommal vártam a férfit, hogy ha esetleg neki áll feljebb, itt helyben fejbe is lőhessem. Talán vigyorogva, röhögve fogom ezt elvégezi, hogy utána szépen felállhassak a székemből, beletaposva minden egyes porcikájába, hogy megtanulja minden szemtanú: velem, Kim Taehyunggal nem érdemes ujjat húzni.

Megeresztettem egy sóhajt, majd lehunyva a szemeimet, fejemet a háttámlának döntöttem, ami szivacsos volt, kényelmes, s rajta fehér bőrhatású kárpit húzódott – gondolkodtam a sima bőrön is, de néha napján kényelmesebb, én pedig szerettem a kényelmet –, s annak tetején aranyozott mintákkal volt tarkítva az ülő alkalmatosság, ami inkább hasonlított egy fotelhoz, azonban mégsem az volt. Karfája drága fából készült, kézzel faragott darab, amin, ha végig simítottam ujjaimmal, mindig selymességet, gyengédséget éreztem. Olyasmit, ami belőlem hiányzott.

Lassan nyaltam meg kiszáradt ajkaimat, s előre döntve a fejem láttam, ahogy zöldes tincseim a szemeimbe hullanak, azonban azokat egy lágy mozdulattal kisepertem a homlokomból, hogy rakocnátlanságot varázsoljak nekik, közben másik kezemben forgattam a fegyveremet, amit ölére szántam. Hiába is, imádtam gyilkolni. Imádtam, ha valaki ellent mondott nekem, és cserébe megbüntethettem, elvéve ezzel a szánalmas, nyomorult életét, megmutatva mindenkinek, ki vagyok én. Egyszerűen imádtam, mikor áldozatomon végig csorgott a vörös, meleg vére, összefestve ezzel legtöbbnek bársonytapintású arcát, és mélyen reméltem, hogy a fiúcska, akit lassan elém hoznak, vonzó külsejű lesz, hiszen akkor még inkább élvezni fogom a hidegvérű gyilkolást.

– Taehyung! – A narancshajú Jimin lassan lépett be az irodámba, amitől rajta kívül szinte mindenki rettegett. Park Jimin. Ő a jobb kezem, egy évben születtünk, egy rugóra jár az agyunk, s már középiskolában is tudtuk, mi lesz a foglalkozásunk; azóta is legjobb barátok voltunk, és mikor bizonyossá vált, milyen útra lépünk, egy percre sem kételkedett abban, mit akar – annyiban különböztünk, hogy míg nekem nem volt szívem, ő hatalmassal rendelkezett. Nekem választásom sem különösebben lett volna, hiszen apámé volt az egész cirkusz, nekem pedig, mint okos, ügyes örökösnek, át kellett vennem. Élveztem. – Jung Hoseokot elhozta Yoongi, és Namjoon. – Yoongi, Namjoon. Tökéletes bérgyilkosok. A kedvenceim, bár, most nem bíztam meg őket gyilkolással, valahogy szerettem volna én elvégezni a piszkos munkát.

Apró sóhajt hallattam, majd megnyaltam ajkaimat, s keresztbe tettem öltönnyel borított lábaimat, amiken lassan feszült meg az elegáns ruhadarab. Ahogy azt megtettem, mellkasomon és hasamon felgyűrődött az ingem, a gombok mentén, s a mozdulatsorokat követően a jobb oldalon lévő asztalra nyúltam, és lassan, vontatottan gyújtottam rá egy cigarettára, majd amint végeztem minden elszánt tevékenységgel, kifújtam dús ajkaim között a füstöt, egyenesen barátomra nézve.

– Hozzátok ide. – Aprót bólintott, én pedig elvigyorodtam, majd kecsesen emeltem a kezemet, hogy lehamuzhassak az kerek asztalon lévő, kerámia hamutálba, miközben végig nyaltam ajkaimon, izgatottan várva a férfit.

Hangos robajjal érkezett, hatalmas ellenkezéssel, azonban amint berobbant az ajtómon, Yoongi és Namjoon segítségével, elakadt a szava, és mikor a két férfi a földre lökte, hangosan nyekkent, ugyanis egyenesen hasra borult előttem. A két emberem csak biccentett egyet, majd a két szárnyú, vörösfenyő ajtót lassan csukták be maguk után, ugyanis tudták: itt semmi keresnivalójuk nem volt ezen kívül.

A férfi halkan nyögve tápászkodott fel, de egyelőre csak egyik lábán térdelve, én pedig ajkaim közé vettem a cigarettámat, majd két kezemmel biztosítottam a fegyveremet, utána pedig egyszerűen csak a balban tartottam, elemelve számtól a bűzrudat, kifújva a gomolygó, kékes füstöt ajkaim résén át, figyelve a férfi vesződését a vörös, bíboros szőnyegen.

– Nézz rám. – Talán nem kellett volna erre kérnem, ugyanis amint felemelte a fejét, és megláttam csillogó szemeit, dús, csábítóan vörös ajkait, és szépen ívelt, már-már nőket megszégyenítő arcát, megrándult az alhasam, de a munka, az munka. Nem hagyhatom futni. – Mennyivel is tartozol? – döntöttem jobb oldalra a fejemet, a karfán támasztva meg jobb karomat, fölényesen nézve rá, újra beleszívva a cigarettába, megemelve a szemöldökömet, balban fenyegetően tartva a fegyveremet.

Hoseok

Nyelek egy nagyot, amikor így számon kér, hogy mennyivel is tartozom neki, hiszen tudom jól, hogy sokkal. Azt hittem, hogy kijátszhatom, azt hittem, hogy el tudok úgy bújni előle, hogy soha ne akadjon a nyomomra, de ugyan, azért én sem gondoltam ezt komolyan, hogy ez így lesz. Végül is, én csak egy kis díler lennék, aki drogokat árul, mert nincs más amiből meg tudna élni. Ja, azt gondoltam, hogy a kutya sem keresne, erre beállított két pitbull, akik kirángattak az én kis kellemes, meleg szobácskámból, hogy elhozzanak erre a helyre, ahol ez a szépfiú ül, pisztollyal a kezében, mert ugyebár, mással nem tud felvágni. Igen, ő csak egy kisfiú, aki szeret öldökölni. Hallottam hírét, tudom, hogy ki ő, de őszintén? Ha meghalok sem érdekel, nem fogok tőle félni. Nekem nincs félnivalóm a haláltól, na és neki? Ő szembe tud majd nézni mindazzal, ami a végén jön?

– Nos? – kérdezi, belenézve a szemeimbe. Hm, csini, de ne becsüljön le. Nem vagyok én sem kispályás. Elvigyorodom, aztán úgy teszek, mint aki gondolkodna.

– Hmmm, nem is tudom. egy-két... százezerrel? – kérdezem, visszanézve rá, belenézve a szemeibe, amikkel rendesen végig méreget, mintha azon gondolkodna, hogy most azonnal lepuffantson-e vagy sem.

– Negyven kiló kokainnak nem egy-két, sem pár százezer lesz az ára, ugye tudod? – kérdezi, de én csak megvonom a vállaimat.

– Nos, az lehet, de ha belegondolunk, hogy te mennyi kamatot teszel rá, úgy igen, már milliós összegek felé is felkúszik. Tudod ez az uzsora szakma nem épp a legkedvezőbb, főleg, ha lelövöd az ügyfeleket, akik nem tudnak így fizetni neked – kuncogom, leülve a márványozott padlóra. Most komolyan... márvány? – Azonfelül, kis díler vagyok, nem okoztam én olyan nagy kiesést neked. Azonban, ha gondolod, meghívlak egy csokira, vagy egy tányér ramenre. Az mostanában nagyon menő, és finom is. Tudok egy jó helyet, mit szólnál hozzá? Esetleg egy randi? Hidd el, jó vagyok az ágyban – vonogatom meg a szemöldököm. Tudom, hogy a halállal játszom, de miért ne tehetném meg? Egyszer élek, nem? – Sőt, még főzni is tudok. Nem olyan nagy fogásokat, de tudok, még reggelit is kapnál másnap. Élvezet lenne ezt az arcot bemocskolni egy este alatt – kuncogom, folyamatosan a szemeibe nézve. – Nos? Egy randi?

Taehyung

Összevontam szemöldökeimet karattyolása végéhez érve, és mikor sikerült is felfognom szavainak értelmét, hirtelen kezdett el tombolni bennem a düh: velem még soha, senki nem mert így beszélni. Azonban, talán az izgatottságtól, vagy a maga groteszk, furcsa helyzetéből, de nem éreztem úgy, hogy most azonnal le kellene őt lőnöm a kezemben tartott pisztollyal, így kíváncsi íriszekkel méregettem szemtelen arckifejezését, amin ott ült a vágyakozás, és egy csöppnyi gúny is. Csöppnyi? Szinte csöpögött róla.

Aztán eszembe jutott az utolsó két szava: Egy randi? – Mosolyra húztam az ajkaimat, majd újra a cigarettába szívtam, végül, amint a füstszűrőhöz ért a parázs, elemeltem számtól a bagót, majd kinyújtva a kezemet kissé, elnyomtam az a hamutálban, nem teljesen, hagytam még, hogy egy darabig égjen, kétségbeesetten ellenkezve a kimúlása ellen. Halk sóhajt vettem ajkaim között, s megnyaltam kiszáradt, lassan már cserepessé vált számat, és újra végig mérve a testét nyitottam el ajkaimat egymástól:

– Randit szeretnél? Mi is a neved? – kérdeztem negédes hangomon, oldalra vezetve a fegyveremet, nem rá szegezve. Habár, Jimin említette, én már megfeledkeztem róla, mellette pedig annyi ügyfelem volt, hogy számon sem tudnám tartani mindet.

Meglepetten figyelte a mozdulatsoraimat, azonban nem reagálta le, készségesen kívánt választ adni valószínűleg csak az utolsó kérdésemre, ami őt érintette konkrétabban.

– Jung Hoseok.

– Szóval, Jung Hoseok szeretne velem egy randit, és egy forró éjszakát. Szeretne bemocskolni. – Féloldalas mosolyra húztam vöröslő ajkaimat, mire rám nézett, értetlenül. – Gyere közelebb. – Hezitált egy pár másodperc erejéig, azonban lassan kezdett közeledni felém, miután talpra állt, s mikor elért engem lábaival, rászegeztem a fegyveremet, egyenesen a feje fejé. – Térdre!

– Mi?

– Térdre! – Mély sóhajt hallatott, talán kicsit dühösnek is hangzott, de ez a legkevésbé sem érdekelt; tegye, amit parancsolok neki, ha nem akar azonnal megdögleni. Sötét íriszeiről szinte sütött a megvetés, az undor és a lekezelő pillantások egyvelege, de csak úgy, mint a többit, ez sem izgatott túlságosan, hiszen a vége ugyan az: letérdel, és teszi, amit kívánok. Így is lett. Habár, egy kis noszogatás kellett hozzá, de önkényűen térdelt le előttem, várva, mit fogok most tőle kérni.

Apró mosolyra húztam számat, halványan, éppen, hogy csak oldalra döntve a fejemet, akár egy kis őzike, vagy madárka, s mélyen a sötét szemeibe néztem, amikről kíváncsiság, némi megalázottság csillogott, és őszintén? Tetszett, és azért tetszett, mert szembe mert szállni velem, most pedig talán belátta, hogy mégis csak több hatalmam van nekem, mint neki, ezért kénytelen azt tenni, amit én mondok.

Számat lassan hagyta el az aprócska, ám annál határozottabb mondatom, miközben a fejéhez tartottam a fegyveremet, édes kifejezéssel nézve rá, lágyan, mintha egy törékeny porcelánbaba lennék, azonban ennek semmi köze sem volt a valósághoz:

– Szopj le. – Kikerekedtek a szemei, viszont mielőtt szóra nyitotta volna csábos ajkait, tekintetemmel kiparancsoltam, hogy az enyémekbe nézzen övéivel, és ezzel egy időben folytattam: – Ha nem, itt azonnal foglak fejbe lőni. Első randinak megfelel? – húztam gunyoros vigyorra a számat.

Hoseok

Hát, őszintén megmondva, nem hittem volna, hogy első randinak a szopással fog előhozakodni, de végül is, mielőtt lepuffantana, gondolom még ki akarja élvezni a szám által nyújtott kéjt. Hm, merész, de még is vicces, hiszen csak van bennem valami, ami miatt erre kér, és nem loccsantja szét az agyam a hófehér márványpadlón. Gunyoros félmosolyra húzom én is az ajkaimat. Tény, hogy felettem áll, de továbbra sem félek tőle.

– Csináld! Nem mondom még egyszer – sziszeg rám, majd a pisztoly csövét az arcomnak nyomja. Elkuncogom magam, végül oldalra fordítva a fejem, nyelvemet kidugva, végig nyalok a pisztolya csövén, mintha csak a farka lenne, amire adok egy aprócska csókot, így elhúzva fejem a fegyvertől, lehajolok az öléhez és csókjaimmal már is beborítom farkát a nadrágján keresztül. Nem vagyok zavarban, hiszen voltam már fiúval, nem vetem meg a saját nememet az ágyban, sőt! Így őt sem fogom, de az biztos, hogy élete legjobb szopásában lesz része, arról gondoskodom. Ha majd lepuffant, vágyakozhat majd az ajkaimért és a nyelvemért, amikkel olyan gyönyört fogok okozni neki, mint még soha semmi és senki.

Egy halk sóhajt csalok elő ajkaiból, miközben újabb csókokkal halmozom el ölét, majd nyelvemet kidugva, végig nyalok a textilanyaggal takart részen, amitől azonnal megremeg. Igen, ezt már szeretem. Szeretem, mikor megmutatkozik az, hogy itt én vagyok a főnök és nem ő. Mikor ajkai közé veszem a már-már meredező tagját, felpillantok rá, aztán ismét végig nyalok a már nedves textilanyagon, azonban eszemben sincs még kibontani őt onnan, ahol most van. Ujjaimmal rámarkolok a combjaira és masszírozni kezdem bőrét, miközben ajkaim közé veszem ismét farkát, majd megszívogatom azt, ezáltal egy aprócska hangot kicsalva belőle. Megeresztek ajkaimra egy mosolyt, így lehunyva pilláimat, újra végig vezetem nyelvem a merevedésén, eljátszadozva vele, miközben az ujjaimmal folyamatosan a belsőcombját masszírozom. Rövid időn belül, már olyan kemény lesz, hogy majd szétszakad rajta a nadrág, amire egy gunyoros mosolyt eresztek meg. Ujjaimmal feljebb simítok a combján, mígnem vágyára fogok, gyengéden masszírozva azt, amitől azonnal hátra dobja a fejét, zöld tincsei is azonnal a szemeibe hullanak, ajkait pedig elnyitja egymástól. Feljebb hajolok hozzá, végül ajkaimmal újra a textil anyagon keresztül érintem őt, végig csókolgatva a mellkasán, mígnem lassan kibontom a zakórészét, így a fehér ing alól, már is előtűnnek a meredező mellbimbók, amiket muszáj megkóstolnom. Ajkaim közé veszem az egyiket, megszívogatom, majd nyelvemmel megnyalogatom azt, eljátszadozva vele, miközben ujjaim a merevedésén dolgoznak. Aztán, ismét megérzem a pisztoly csövét a halántékomnál.

– Szopj le – szuszogja, nekem pedig ismét egy nagy mosoly kúszik az arcomra.

– Már is – kuncogom, végül csak elszakadok a mellkasától és a nyálas ingtől, ami alól kiválóan látszik a mellbimbója. Ujjaimmal elengedem vágyát, így lassan kibontom őt a nadrágból, végül az alsóból, amiből kiveszem merevedését, és azonnal egy csókot hintek a makkjára, amitől megremeg. Lassan nyalok végig a tetején, mígnem szintén lassan engedem ajkaim közé, hogy ugyancsak lassan mozgassam rajta a fejem, hogy minél inkább az őrületbe kergessem.

Taehyung

Bár, bevallom őszintén, rettenetesen tetszett, ahogy ajkaival kényeztette a férfiasságomat nadrágon keresztül, és az is tetszett, mikor a mellbimbómra tapadt az ingemen keresztül, viszont én nem ezt kértem tőle, csak egy szimpla szopást, így nem nagyon akartam elkalandozni a vágy és a kéj útvesztőjében. Ne akarja ennyire húzni az időt. Nem az én stílusom.

Mikor végre kibontotta a nadrágomat, majd kibújtatta merev tagomat az alsómból, s nyelvét lassan körbefonta farkamon, halkan felnyögtem, megnyalva már kiszáradt, dús ajkaimat, kissé nagyobb terpeszbe téve a lábaimat, ő pedig készségesen furakodott közéjük, hogy így okozzon nekem örömöt.

Őszintén, nem gondoltam volna, hogy ilyen könnyen bele fog menni a parancsom tárgyába, s ha jobban belegondoltam, egyáltalán nem hittem volna, hogy megteszi. Olyannak tűnt, aki inkább meghal, mint sem kielégítsen egy olyan embert, mint amilyen én vagyok, de hát, az első benyomás sokszor csal – szinte mindig.

Lassan lenéztem rá, miközben ujjait merevedésem tövére fonta, majd ajkaival bekapta a makkomat, később pedig elnyelte az egész férfiasságomat, szépen, lassan mozgatva a fejét, mire felszusszantottam, fejemet teljesen hátra vetve az aranyozott háttámlához, szinte már belecsapva a fejemet, élvezve, ahogy ő a forró, csábító ajkaival elégít ki. Nem kapkodta el, az egyszer biztos; olyan lassan mozgatta rajtam a fejét, amilyen lassan csak lehetett, én pedig biztonsági okok céljából felkönyököltem a pisztolyt tartó kezemmel a karfára, hogy felfelé irányíthassam a fegyveremet, nehogy esetleg a nagy kéj hevében lepuffantsam - hiába tűnik irreálisnak, elképzelhető lenne, habár, ilyen még soha nem fordult elő. Viszont nem óhajtom kinyírni azelőtt, hogy véglegesen kielégítene ajkaival.

– Gyorsíts! – szóltam rá erélyesen, mire felnézett rám, s tövig elnyelve szívott rajtam egy mélyebbet, mire bal felső ajkamat húztam fel, halkan szisszenve, össze is szorítva bal szememet, halványan megremegő testtel. Szinte láttam a szemein, mennyire élvezte, de én nem szerettem volna, hogy finomkodjon. Mi a faszt romantikázik? – Azt mondtam, hogy szopj le, nem azt, hogy szeresd a farkam! – néztem rá kéjjel, dühvel vegyült tekintettel, felé fordítva a fegyveremet, egészen a homlokához tartva, mire lehunyta a szemeit, gyorsítva feje mozgásán. – Erről van szó – nyögtem fel halkan, fejemet újra hátra vetve az aranyozott hátrészhez, megnyalva alsó ajkamat, lehunyva a szemeimet, s mikor már kezdett egyre jobb, és jobb lenni, folyamatosan fellökdöstem a csípőmmel, szabad kezemmel kíméletlenül markolva rakoncátlan tincseit, szinte már használva a száját saját célom elérésének érdekében.

Hoseok

Mikor így önkényűen elkezdi használni a számat, lehunyt szemekkel tűröm és folyamatosan szívom merevedését, hogy csak azért is olyan gyönyört adjak neki, amilyet eddig még nem tapasztalt meg. Az biztos, hogy a lábaim előtt fog heverni, ezután.

Ahogy egyre gyorsabban és gyorsabban mozgatja a csípőjét, én is úgy szívom egyre erősebben és erősebben, mígnem hirtelen hátra veti a fejét és teste erősen megfeszül, ajkai közül pedig egy hangos nyögést hallatva, számba engedi magját, amit türelmesen tűrök, majd lenyelek. Amint ajkaimmal elválok farkától, felnézek a szemeibe, amikben megül némi könny az előző orgazmus miatt. Arca kipirult, ajkait is elnyitja egymástól, amiken gyorsan veszi a levegőt.

– Nos... ha megvolt ez a randi, kajálni is elmehetnénk. Mondom van ez a ramen dolog, igazán meggyőző és… – a szavamba vág, miközben a fegyvert a fejemben szegezi.

– Kussolj. Nem érdekel – mormogja, én pedig csak egy mosoly kíséretében megvonom vállam és leülök a márványpadlóra, onnan nézve a még szaporán lélegző férfit, aki próbál visszatérni ismét erre a bolygóra. Elkuncogom magam, ahogy figyelem, ezzel pedig magamra vonom a tekintetét.

– Bocsi, csak egyszerűen, most nem nézel ki olyan vérszomjas maffiózónak. Ebben a pillanatban, túl cuki vagy. Ha le is puffantasz ezért, hidd el, hogy ez az igazság. Cuki vagy, és ezt ki is mondom. Mi lenne, ha benned lennék és eljuttatnálak úgy arra a pontra, ahol az előbb voltál? Hidd el, hogy egy sima szopásnál többet is tudok, és azt nem bánnád meg, sőt. – kuncogom, ahogy figyelem, neki pedig láthatóan kezd eldurranni az agya, amit baromira élvezek, sőt! Ismét elkuncogom magam, aztán nyújtózok egy nagyot. – Lehetnél a szeretőm, szerintem nagyon élveznéd. Tipikusan annak a szerető típusnak tudlak elképzelni, aki egyben Tsundere is, már bocsánat a japánért, de egy otaku az otaku marad – kuncogom.

Taehyung

Kikerekedtek a szemeim, mihelyst előadta gondolatmenetét, egészen hosszan, nekem pedig kezdett folyamatosan eldurranni az agyam, és ez sajnos akkor következett be, mikor tsunderének nevezett, mert az, hogy ő otaku, rohadtul, kurvára leszarom, de hogyan merészel engem ilyen jelzővel illetni? – Gyorsan lepakoltam a fegyveremet az asztalra, folyamatosan figyelve, nehogy érte nyúljon, ha esetleg elmenne az esze, majd azt a mozdulatot követte az, hogy felhúztam magamra a boxerem, majd begomboltam és becipzáraztam a nadrágomat, később pedig újra a kezembe vettem a pisztolyt, fenyegetően nézve Hoseokra, aki továbbra is úgy vigyorgott, mint a tejbetök.

Mikor felálltam, akkor láttam, milyen merevedése volt. Óh, de még mennyire! Azt hittem, menten szétszakítja a nadrágját a benne lakozó állat, de szerencsére, nem így történt, viszont ahhoz, hogy esetleg fokozzam a helyzetét – hiszen én már kielégült voltam –, finoman szétgomboltam az ingemet szabad kezemmel, egészen a hasamig, s az utolsó pár gombot bekapcsolva hagytam, hogy lásson is belőlem valamit, de ne is. Ezután úgy mozdultam felé, mint egy ragadozó, miközben a pisztolyomat tekertem körbe-körbe az ujjamon, körkörös csuklómozdulatokat végrehajtva, vigyázva, nehogy elsüljön a fegyver – hiába lehetetlen, hiszen profin használtam, de biztos, ami biztos.

A kecses mozdulataimat végig követte, egészen addig, míg meg nem álltam előtte, akkor viszont csak megemeltem jobb lábamat, és a térdemet rögtön a torkának szegeztem, egyenesen állának préselve, mire felnyüszítve bicsaklott hátra a feje, egy hangos szisszenés kíséretében, majd térdem segítségével kissé oldalra döntöttem a fejét, s amint nem volt útban a saját lábam, elsütöttem a fegyvert. Pontos, precíz lövést adtam le, éppen oda céloztam a nyaka széléhez, éppen annyira találta el a golyó, amennyire akartam: csak egy halvány karcolást ejtett rajta a súrlódó golyó, de még ez is elég volt ahhoz, hogy vadul felkiáltson, megremegjen a teste, és összeránduljon az arca. Elvigyorodva emeltem el róla a térdem, majd lehajoltam hozzá, s a nyakánál fogva emeltem fel egy kicsit magamhoz, térdre kényszerítve, s lehajolva hozzá, végig nyaltam a sértett felületen, meg is harapdálva véres bőrét. Újabbat remegett, s miután végeztem, könyörtelenül a földre dobtam, amitől halkan felnyögött, megsemmisülten nézve rám.

– Szeretőt akarsz, hm? – kérdeztem, oldalra döntve a fejemet, kíváncsian nézve rá, megemelt szemöldökkel, éles vigyorral az ajkaimon, újra forgatva ujjamon a pisztolyomat, csuklómozdulataimmal.

– Veled viccelni sem lehet? – sziszegte, a nyakára tapasztva ujjait, eltorzult arccal.

– Ne játszd az anyám asszony katonáját! Csak egy karcolás – mordultam felé, közelebb lépve hozzá, megállva teste mellett, lenézve szenvedő arcára. – Szóval, szeretőt akarsz, kis nyavalyás? tsunderét akarsz, hm? – Lábfejemmel ellöktem a kezét nyakától, s mikor felszabadult az említett testrésze, nyakára nyomtam a lábfejem, de nem durván, csak annyira, hogy ne akarjon szabadulni, s hogy ez ne is következhessen be, homlokához fogtam a fegyverem. Legalább tudja, hogy nem szórakozok. – Kérdeztem valamit!

Hoseok

Hatalmas szemekkel nézek fel a maffiavezérre, aki komoly arccal figyel engem, pisztolyát erősen a homlokomnak szorítva, majd lábfejével picit megnyomja fájó nyakam, amit az előbb sértett fel egy kilőtt golyó. Tekintetében megpillantom, hogy tényleg menyire komoly, főleg ha nem adok választ a kérdésére, biztos, hogy kinyír. Egy mély sóhajt eresztek meg, majd lehunyva szemeimet, megpróbálok gondolkodni, hogy mi is lenne a legjobb, hogy mit kéne igazán tennem, annak érdekében, hogy kielégítsem a túlélési ösztöneim igényeit. Ha nem válaszolok lepuffant, ha válaszolok, de nem úgy, ahogyan az neki tetszik, akkor szintén. Bár, ha jobban belegondolok, nála nem biztos, hogy van megfelelő válasz.

– Süket vagy? Azt mondtam, hogy kérdeztem valamit! – érzem, ahogy a fegyver is erősen a bőrömnek préselődik, így egy hatalmasat kell nyelnem, amit azonnal egy mély sóhaj követ. Lassan felnyitom pilláimat, ráemelve tekintetem, majd a szokásos, játékos mosoly húzódik az arcomra.

– Miért is ne? Jó szeretőm lennél a tsunderéket úgy is szeretem, szóval jó helyed lenne mellettem – kacsintok fel rá, ezzel eldöntve, hogy bizony hozom tovább a vicces Hoseokot, ugyanis úgy néz ki, hogy eddig is ez tartott életben. Látom, ahogy megrándul az arca, így belőlem is egy hangos kuncogás szakad fel. – El tudom képzelni azt a jelenetet, amikor kikötlek az ágyba, az arcodra kiülnek azok a bizonyos érzések, mint a düh és a kéj. Őszintén szólva, hiába vagy ilyen kemény, kipróbálnék rajtad pár játékszert, amikkel biztos, hogy nagyon jól éreznéd magad, sőt! – kuncogom, folyamatosan figyelve a tekintetét. Tudom, hogy messzire megyek, de nem zavar. Ha lelő, ha nem, ugyan mindegy. Lassan végig nyalok kiszáradt ajkaimon, aztán a pisztolycsőre fogva, lassan elhúzom a homlokomtól. – Mivel szereted a fegyvereket, talán azokkal is el tudnék játszani benned. Ez lehet, hogy egy fétis is lehet a részedről, lehet jobban élveznéd, mint a sima játékokat – kuncogok, arcomra pedig kiül az a perverzitás, amivel tényleg meg akarom őt rontani. Tény, hogy nem igazán kell, de nagyon jól esne. Ha úgy vonaglana alattam, mint egy ribanc, azt hiszem, hogy nagyon büszke lennék magamra, tekintve, hogy a ribancommá tettem egy maffiavezért, aki nem mellékesen férfi. Ha tényleg összejön, gondolatban vállba veregetem majd magam.

Taehyung

Összevontam a szemöldökömet, miután eljutott agyamig mondandójának értelme, és még abban a szent pillanatban kezdett el forrni a vérem, ugyanis elég sértő volt, ahogy velem beszélt, ráadásul még mindig úgy szórakozott, mintha ez az egész egy jó ízű tréfa lenne, pedig dehogy! Nem tréfa, nem vicc, ez a komoly, halálos igazság, de ha komolyan akar venni, akkor kénytelen vagyok kicsit komolyabb módszerekhez folyamodni; nem elég az, ha csúnyán nézek rá, és fenyegetem őnagyságát, szóval kicsit be kell keményítenem. Nekem természetesen, ez egyáltalán nem gond, igazából szórakoztató a stílusa, jó nézni, hogy nem szarja össze magát a puszta látványomtól, sőt, még kekeckedik is velem egy kicsit, viszont mindennek van egy bizonyos határa, azt a határt pedig már bőven túllépte.

– Talán neked vannak aberrált fétiseid, ugyanis én a fegyverre úgy gondolok, mint gyilkoló eszköz. Ne rám vetítsd ki az undorító perverziódat, mert sértő a számomra – sziszegtem, majd a fegyvert lassan magamhoz emeltem, és azzal a lendülettel el is dobtam, a lehető legmesszebbre. Hatalmas, nagy szemekkel figyelte a pisztoly útját, majd amint egy hangos puffanással földet ért, s kicsit perdült is a tengelye körül, kérdőn nézett rám, összevont szemöldökkel, zavartan, hiszen nem tudta hová tenni, miért is cselekedtem így. Nem hagytam sokáig kérdőjeleket a feje felett, ugyanis rátapostam a nyakára, nem túl erősen, de eléggé ahhoz, hogy fájjon neki, és ne kapjon levegőt.

Szinte azonnal levegőért küszködve kapta el vádlijaimat, próbálva leszedni érzékeny részétől a lábfejemet, én azonban nem hagytam magam, sőt, ha lehet, csak még erőteljesebben szorítottam a padlónak a nyakánál fogva. Kiguvadtak a szemei, remegett, mint a nyárfalevél, s mikor már a vörösödő arca majdhogynem lila árnyalatba futott át, egy perverz, ördögi vigyor kíséretében elengedtem, de csak annyira, hogy némilegesen kapjon levegőt. Reszketve, remegve kapkodott oxigén után, úgy pihegett, mint aki a hetedik meneten túl volt, és talán most először láttam rajta a félelmet és a rémületet, mióta itt volt.

Helyes. Rettegjen csak.

– Szóval szeretnél egy tsunderét – motyogtam, megemelve a szemöldökömet, és mikor nyelt egy hatalmasat, és mindkét kezével sajgó, fájó nyakát szorította meg ujjaival, erősen lehunyva szemhéjait, kihasználva az alkalmat, azonnal eltávolodtam tőle, majd oldalba rúgtam, a lehető legerősebben. Felvinnyogva gurult egy kis ideig a padlón, s mikor hasra érkezett, és megpróbált felkelni a padlóról, felsóhajtottam, és lassan odalépve hozzá, a hátára tapostam, keményen, durván döngölve őt a padlóra. Élveztem, jobban, mint a gyilkolást. – Ideje meghunyászkodnod, és egy kis tiszteletet mutatnod. Nem gondolod? – tapostam erősebben gerincére, mire felkiáltott, a fájdalomtól grimaszba futott arckifejezéssel. – A tsunderék erőszakosak, igaz? – kuncorásztam, taposva, mozgatva a lábamat hátán, ropogatva a csontjait, de természetesen, csak annyira, hogy egy-kettőt megroppantsak, véletlenül sem akartam eltörni a gerincét – foghatjuk fel ezt amolyan masszázsnak is, csak kicsit jobban fáj.

– Azt... hiszem! – nyögte, az erőlködéstől kidudorodó erekkel a nyakán. Igazán kívánatos, meg kell hagyni.

Elvigyorodtam, és beharapva az ajkaimat, elvettem a lábamat a gerincéről, majd átlépve őt, felette állva kezdtem leereszkedni, majd a derekán foglaltam helyet, combjaimat szorosan csípője mellé zárva, azzal a lendülettel pedig belemarkolta tincseibe, majd hátra húztam a fejét, egészen addig, amíg lehetett.

– Rendben, a tsunderéd leszek – hajoltam a füléhez, tépve a tincseit. – De te fogsz alattam vonaglani, és nem fordítva. Egy büdös kurvát csinálok belőled, egy mocskos, kéjsóvár szajhát, aki minden éjszaka azért fog könyörögni, hogy erősen megdughassam!

Hoseok

Alig akarok hallani a füleimnek, tekintve, hogy mennyire komolyan gondolja és mondja ezeket, miszerint ő akar felettem uralkodni és nem fordítva. Tény, hogy a személyisége talán ad rá okot, hogy felül legyen, de akárhogy is nézem, ő kurvára nem egy domináns partnernek való az ágyban. Még, hogy én könyörögjek azért, hogy megdugjon? Ez egy vicc. Eszem ágában sincs egy ilyen ribancképű alatt vonaglani és nyögni. Bár tény, hogy kurvára fáj, amit tőle kaptam, nem mondom, hogy nem, mert azért a gerincem és a torkom – az oldalamról nem is beszélve –, rettenetesen fáj. Azonban, ahogy rajtam ül, ahogy a szemembe néz, felül kerekedik bennem a félelem, aminek nem lenne szabad. Ha félek, azt csak kihasználja és soha nem mutathatom meg neki, hogy én bizony nem vagyok olyan ember, akivel csak úgy szórakozhat. Mély levegőt veszek, azzal reszketve kiengedem azt a tüdőmből.

– Ennyire kurvás én sem vagyok – mosolyodom el halványan. Igaz félve, hogy pofán csap, de még is megeresztek egy amolyan szemtelen gesztust.

– Ne aggódj, majd az leszel – mosolyodik el ő is, kicsit sem kedvesen, sőt. Tény, egy igazi faszfej, egy uralkodni akaró alak, aki épp a hátamon ül és a nyakamat készül kitörni, még is olyan érzésem van, mintha csak egy kisfiú lenne, aki eddig nem kapta meg mindazt, amit akart és ezért ennyire hisztis. Hiába egy tsundere, de nagyon tetszik. Szép az arca, még akkor is, ha ribancos. Ha én lennék a helyében, elég durván a farkamra húznám. Kikötözném és a megerőszakolnám, betömném azt a csinos kis száját a farkammal, aztán beleélveznék. Elérném, hogy sikítson a karjaimban, azonban nincs alkalmam most ezen gondolkodni, mert újra a hajamba tép, hogy hátra feszítse a fejem, így nyakam is már sajog és attól félek, hogy hátratöri azt.

– Hát...- nyelek egy nagyot, ahogy a beszéd is nehezebb a hátrafeszített nyakamtól. – Eddig te ülsz úgy rajtam, mint egy kis szajha – vigyorodom el, megeresztve egy kuncogást. – Tudod... a tsunderék általában alárendeltek, na meg jobban járnánk, ha én lennék felül. Én egyáltalán nem vagyok alárendelt típus – kacsintok fel rá, újra figyelve őt és élvezve a látványát, hogy azért is bosszanthatom. Revánsot veszek azért, mert így elbánt velem. Ha pedig oda kerül a sor, hogy lefekszünk, ki akarom majd használni az erőfölényemet, hiszen akárhogy is nézem, ő csak a pisztolyától erős és nem rendelkezik olyan izomzattal, mint például én. Legszívesebben addig pakolnám az édes kis lyukát, míg vérvörös nem lesz a használattól. Igen... én akarom őt pakolni és nem fordítva.

Taehyung

Megremegtem egy pillanatra, és éreztem, hogy úrrá lesz rajtam a düh, ami hihetetlen gyorsasággal kezdett el száguldozni az ereimben. Bosszantott a tudat, hogy még azután sem volt hajlandó komolyan venni engem, miután egy kicsit meg is vertem, és meg is sebeztem a nyakát, ráadásul még ebben a szent pillanatban is épp téptem a haját, majdhogynem már kitörve a nyakát, ő pedig még mindig beszélt, még mindig nem rendelte magát alá nekem, és ismerte el, hogy semmi esélye nem lenne a felülkerekedésre.

Természetesen, szórakoztató egy darabig ez a vehemencia, de már kezdett irritálni; nem szerettem, ha nem vettek komolyan az emberek, így egy szó nélkül, agresszíven markoltam jobban a tincsei közé, majd egy erős, határozott mozdulattal, minden energiámat bele adva lendítettem előre a karomat úgy, hogy a homloka koppanjon a padlón. Fájdalmasan felnyögött, ugyanis egyáltalán nem finomkodtam. Ezt követően, felálltam róla, majd még egy határozottat rúgtam az oldalába, mikor eltávolodtam tőle, és még a lábamat teste alá nyomtam, s egy határozottat mozdulva, egy hangos morranás kíséretében rúgtam egyet úgy, hogy a hátára feküdjön. Fájdalmas grimaszba futott az arca folyamatosan, hiszen a homlokát ért ütés biztosan nem volt kellemes. Még a lábait is felhúzta, remegő ajkakkal.

– Tudod, elég szórakoztató, hogy ennyire fel van vágva a nyelved – sétáltam a pisztolyom felé lassú, komótos léptekkel, ráérősen, mert tudtam, jó darabig fog még szenvedni a padlón –, de meg kell vallanom azt is, hogy most már idegesítő. Bosszant, hogy nem veszel engem komolyan, az pedig főleg, hogy egy hímringyónak nézel, akibe belemártanád a mocskos, koszos farkadat, amit akkor sem dughatnál a seggembe, ha te lennél az utolsó élőlény a földön – vettem fel a pisztolyomat a padlóról, amint elértem azt, majd halk sóhajjal fordultam felé, negédes mosollyal az ajkaimon.

Szinte láttam rajta, mennyire nem érti, mi is lehet a tervem, pedig, ha tudná...

Elmosolyodva sétáltam felé, majd mikor elértem a testét, a fegyverem csövet a vállára fogtam, mélyen, rendületlenül nézve íriszeibe. Gondolom, nem akarja elhinni, hogy most megteszem, hiszen eddig sem puffantottam le, de mint mondtam is neki, már elegem volt belőle. Nem, nem megölni akartam. Azt akartam, hogy rettegjen tőle, féljen, és legyen a szolgám, az alárendelt kis pincsim, akit kedvemre rángathatok, akár egy marionett-bábút.

– Fasz ki van veled. Idegesítő vagy és mihaszna. – Ezzel a mondattal vállon is lőttem, kíméletlenül eresztve testébe a golyót, vigyorogva nézve, ahogy a húsába hatol a golyó.

Hoseok

Ajkaim közül egy hangos kiáltás szökik meg, miközben tenyeremmel a megsebzett vállamra fogok. Testem vadul remegni kezd a heves fájdalomtól, ami végig cikázik a testemben. Érzem, ahogy forró vérem a tenyeremhez tapad, miközben azt egyre erősebben szorítom, hogy valamelyest csillapítsam a vérzést.

– Elhiszed végre, hogy nem csak a levegőbe beszélek? – sziszegi, miközben újra rám fogja a fegyvert, amire azonnal rákapom a tekintetem, amiben már a félelem megtalálható. Igen, én a haláltól nem félek, de ez a fajta fájdalom, valami borzalmas. – Hm... úgy látom, hogy még van benned némi kétely – dönti oldalra fejét, ahogy engem fixíroz, majd látom, ahogy a pisztollyal célozni kezd az egyik testrészemre.

Szemeim elkerekednek, majd azonnal magam elé emelném a kezem, hogy megvédjem magam, amikor elsül a fegyver és a golyó, most egyenesen a combomba fúródik, amitől egy erőteljes üvöltés hagyja el a számat és épp kezemmel a combomhoz nyúlok, megérintve a sérült részt. Szemeimet erősen összeszorítom, mikor érzem, hogy könnyek gyűlnek benne az erős fájdalomtól.

– Alakul, alakul. Nézzük csak, mi legyen a következő? – érdeklődik, ahogy elkezd körözni körülöttem, mint egy nyomorult keselyű, fegyverét folyamatosan pörgeti ujjai között, engem figyelve. – Aha, meg is van, mi lenne, ha a karodba is adnék egy golyót? – kuncogja, ahogy felém emeli a fegyvert, mire én azonnal előre dőlök, meghajolva előtte, teljesen a földnek szorítva a homlokomat, miközben látom szemeim sarkából, ahogy vörös vérem a padlóra csöpög a vállamból.

– Sajnálom... sajnálom! – mondom teljesen komolyan, behunyva szemeimet is, ezzel végleg eldobva magamtól a büszkeségemet. Öljön meg, végezzen ki gyorsan, csak ne kínozzon tovább. – Ígérem, hogy hallgatok rád – teszem hozzá, majd fogaimat is összeszorítom, ahogy a büszkeségem darabokra hullik, s ahogy a sérüléseim is rettenetesen fájnak. Ez a srác egy bolond. Úgy játszik az emberekkel, ahogyan neki tetszik. Sőt, ha dugásra kerülne a sor, most még erőfölénybe sem kerülhetnék a lőtt sebek miatt. A francba az egésszel! Francba mindennel, hogy nem tud lelőni!

Taehyung

A vigyor levakarhatatlan volt az arcomról, ugyanis vérének látványa egyszerűen gyönyörű volt, főleg az a szenvedő kifejezés az arcán, a fájdalom minden mozzanata, az pedig, mikor a szépen ívelt orrát és ajkait is felhúzta, csak még szebb látványt nyújtott. Tetszett, hogy meghajolt előttem, és a homlokát a padlóra tapasztotta, hogy ezzel fejezze ki előttem minden tiszteletét, én viszont nem akartam, hogy esetleg azt higgye, ilyen könnyen megússza. Egy sajnálómmal? Hogyan is úszhatná meg? Vajmi kevés azok után, amilyen tiszteletlen volt velem – hiába tetszett egy ideig –, úgyhogy ennyi büntetés sajnos nem lesz elég neki.

– Hát baszhatod – vigyorogtam kajánul, leguggolva elé, a térdeimre fektetve a fegyvert tartó könyökömet, lassan a lábam közé ejtve alkaromat, másik kezemmel pedig felemeltem a fejét a hajánál fogva, majd amint kicsit megemeltem, álla alá nyúltam, úgy emelve fel arcát, hogy egyenesen rám nézhessen. Mélyen a szemeibe néztem, majd elengedtem szépen ívelt állát, azzal a lendülettel vérző vállához nyúltam, majd az ujjaimat lassan bekentem friss vérével, és egy perverz vigyorral ajkaihoz emeltem kézfejemet, végig simítva mutatóujjammal alsó ajkán, szétkenve rajta saját vérét, ezzel vörösre festve így is pirosas, dús ajkait. Úgy remegett, mint a nyárfalevél, és őszintén? Rohadtul tetszett. Enyhe túlzás, hogy ilyesmire felizgulok, de talán erre a pasira még ilyen helyzetben is képes lennék rá, hiszen borzasztóan helyes, férfias, mégis szép vonásokkal rendelkezett, amellett pedig egy mocskos, perverz dög volt. Tetszett, csak kicsit be kellene törnöm. Bár, ahogy elnézem... ezzel már megvoltam.

– Kérlek... ölj meg, de ne kínozz – nyögte fájdalmasan, már könnyben úszó szemekkel. Elnevettem magam a reakcióján, hangosan, velőt rázóan, jó ízűen hahotázva, ő pedig remegve figyelte minden rezdülésemet.

– Hidd el, magasról leszarom, mit akarsz. – Felálltam előtte, megsimítva véres kezemmel a jobb arcfelét, majd a térdemmel szinte azonnal fejbe találtam, amitől erőtlenül, szenvedve esett hátra, egyenesen hanyatt vágódva a vörös szőnyegemen, felkiáltva, hiszen a friss sebek miatt igazán kellemetlen lehetett az ütközés. Ördögi vigyorral a számon emeltem rá fegyveremet, és nem várva, egyik, majd másik felkarjába is eresztettem egy-egy golyót, ő pedig ordított, visított, üvöltött, rázkódott és vergődött a földön, remegett, ahogy még soha, senki. - Talán kiegyeztünk - mosolyogtam, ledobva a földre pisztolyomat, majd egy megkönnyebbült szusszantás mellett sétáltam ernyedt testéhez. Zihálva, pihegve nézett rám, remegő ajkakkal, félelemmel, és könyörületért imádkozó íriszekkel, de engem nem hatott meg. Csak leguggoltam mellé, majd megsimogattam dús, selymes tincseit. – Még találkozunk – kuncogtam, újra megsimítva alsó ajkát, az ő szemei pedig hirtelen felakadtak, majd feje a másik oldalra bicsaklott, jelezve, hogy elájult.

Tökéletes.

Apró sóhajjal álltam fel mellőle, majd levéve a zakómat, azonnal a testére borítottam, ing ujjaimat pedig felgyűrtem a kezemen, egészen a könyökömig, nem foglalkozva azzal, hol és milyen helyeken teszem így véressé a fehér anyagot, majd az asztalomhoz lépve nyomtam meg egy gombot, aminek hatására Yoongi és Namjoon léptek be az irodámba. Végig itt vártak az ajtónál, ugyanis ez a kötelességük része. Amíg nem jelzek, itt állnak, és várnak.

– Vigyétek el innen Jonghyunhoz. Hozza rendbe a sebeit, lássa el, nem lőttem meg veszélyes helyeken, dolgom van még vele. – Yoongi aprócskát biccentett, és lassú léptekkel indult meg az ájult férfi felé, s emelte le testéről a fekete zakómat.

– Mi dolgod vele? Miért nem ölted meg? – vetette fel a kérdést Namjoon, mire megemeltem a szemöldökömet, egyenesen az asztalomnak döntve fenekemet, tenyereimmel támasztva meg magam az asztalon.

– Közöd? Neked kuss a neved, a dolgod, hogy végezd, amit kérek – morogtam, az asztalomon lévő cigarettához nyúlva, aminek dobozából kivettem egy szálat, és meg is gyújtottam a bűzrudat, kifújva ajkaim között a füstjét, miután letüdőztem azt.

– TaeTae, lenne itt pár dolog, ami... – Jimin szélsebesen lépett be az irodába, viszont mikor meglátta, hogy Namjoon és Yoongi épp kiviszik az ájult férfit, visszafordította felém a fejét, s mikor észrevette, hogy véresek az ujjaim, felsóhajtott. – Megölted?

– Nem. Nem vett komolyan, megbüntettem. Megtartom, és betöröm, aztán lehet, kinyírom utána – vontam vállat, oldalra biccentett fejjel nézve rá.

– TaeTae, tudod, én nagyon szeretlek, de ez már hatalmi téboly.

– Hatalmi téboly nélkül senki sem venne komolyan. Ne hívj TaeTaenek, ezerszer megmondtam már. Mi az a pár dolog? – kérdeztem rá a lényegre, újra beleszívva a cigarettámba, mire felsóhajtva lépett hozzám közelebb, letéve íróasztalomra a papírokat és egy-két táskát, amit eddig a szabad kezében tartott.

– Aggódom érted. Apád nem volt ennyire kegyetlen, és... – Dühösen szusszantottam egyet.

– Jimin, nincs jobb dolgod? – mordultam rá kifejezéstelen arccal, újra a cigarettámba szívva.

– De. Van. Ezeket kellene átnézned, ha lehet, még ma éjszaka végezz vele, mert határidőre vannak.

– Remek. Még valami? – néztem rá, megemelve a szemöldökömet. Láttam a csillogó íriszein, hogy valamit még kívánt volna intézni felém, azonban nem tette ezt meg, csak megrázta a fejét, majd egy mély szusszantást eresztve ki résnyire nyitott szája között, megindult a két szárnyú ajtóm felé, hogy elhagyja a helyiséget. Tiszta kezemmel elkaptam egy papírt, elolvasgatva a tartalmát, de Jimin hangja kiszakított olvasnivalómból:

– Taehyung, mikor fogsz legközelebb szívből mosolyogni? – Felemeltem tekintetemet, egyenesen az övébe fúrva.

– Hagyd a szentimentalizmust, kérlek. Fogd meg a szívedet, tépd ki a mellkasodból, és dugd fel a seggedbe. Több ilyen kérdést ne halljak, sem ma, sem máskor. Egy maffiavezér nem lehet boldog, nem lehet könyörületes, nem mosolyoghat, nevethet szívből. Egy maffiavezér kegyetlen, önző, gyilkos. Jegyezd meg, és most menj el, hagyj a faszságaiddal. – Mondandóm végére már nem méltattam azzal sem, hogy ránéztem, csak olvasgattam tovább a papírt, majd miután hallottam, hogy becsukta maga mögött az ajtót, hümmögve szívtam a cigarettámba, megemelve a szemöldökömet egy pillanatra, ugyanis üzletről volt szó a kezemben tartott dokumentumban, ami elég kecsegtetőnek tűnt.