Lust (V)iolent Muse (18/?) VMin

Cím: Lust (V)iolent Muse

Alkotó: Nana & Nóri

Hossz: ??

Besorolás: +16
Párosítás: Jimin (Park Jimin) & V (Kim Taehyung) [BTS]

Műfaj: AU, Humor;

Figyelmeztetés: Trágár beszéd; slash, bromance

Összefoglalás: Jimin és Taehyung gyerekkori legjobb barátok, ráadásul egy egyetembe is járnak, azon belül egy osztályba is és mind a ketten művészeten hallgatók. Nem tudnak egymás nélkül létezni, képesek lennének a másik hiányába akár bele is halni; olyanok, akár a testvérek. Jimin részéről főleg, ugyanis ő egyke, így Taehyung a mindene és ebből adódóan minden butaságát el is nézi barátjának, ami sokszor keveri őket slamasztikába. 
Jimin túl elnéző és egy földre szállt angyal, míg Taehyung túl lobbanékony és egy igazi kisördög... 

Hozzáfűzés: Ééééééés itt is van a folytatás! :3 
Reméljük, tetszeni fog nektek! <3
Jó olvasást! <3

Nóri írja Taehyungot!

Nana (én) írja Jimint! :3

Taehyung

A szavai hallatán, behunyom a szemeimet, hiszen ez a tekintet, amivel illet, szinte felperzsel, szinte felfal. Az arcom szinte elolvad, annyira forró, annyira vörös, bár nem csoda, ezek a szavak, amiket mond… Jimin most olyan fura, eddig soha, de soha nem hallottam tőle ilyesmit. Jó, tény, hogyan is hallhattam volna, amikor még csak most kezdtük el ezt a barátság extrákkal dolgot? Esélytelen, de még is, még is úgy érzem, hogy a szívem majd' kiugrik a helyéről. Egyszerre hoz zavarba az, amiket mond s egyszerre érzem azt, hogy boldog is vagyok tőle. Mikor lehajol, hogy egy újabb csókot adjon ajkamra, lehunyva a szemeimet viszonozom azt. Jimin annyira jól csókol, nem csoda, hogy az exei annyira imádtak vele csókolózni. Én is imádom, főleg azokat a dús párnácskákat, amikkel érinti az ajkaimat. Olyan simák és tökéletesek. Ujjaimmal azonnal a rézvörös hajába túrok, majd mikor elválunk egymástól, mélyen a szemeibe nézek, egy apró mosollyal az ajkaimon.

– Nincs sok kedvem ma bemenni, szóval ez csak jól jött – válaszolok az előző mondatára, kisimítva még izzadt tincseit a szemeiből. Apró mosolyra húzódnak ajkai, majd lassan mozdulva, kihúzódik a testemből, amit én egy halk sóhajjal nyugtázok. Látom, ahogy az óvszert is lehúzza férfiasságáról, majd egy zsebkendőbe csomagolva, ledobja azt a padlóra.

– És van ötleted, hogy mit csináljunk itthon? – huppan be mellém az ágyra, szorosan magához húzva a testem, amit hagyok neki, fejem pedig a mellkasára hajtom, hallgatva a még kicsit hevesen verdeső szívét.

– Pihenjünk? – pillantok fel rá, végig simítva kidolgozott hasán, végig érintve a kockáit. Érzem, ahogy ujjbegyeim alatt megrebben bőre, ő pedig halkan felszusszant, végig simítva ujjaival a hátamon.

– Végül is, neked nem árt. A kaját pedig meg kell csinálni, mert elrángattál, ugye – koppint az orromra, amit halkan ugyan, de megnevetek. Elfáradtam, nem is kicsit, de még is annyira tökéletes most minden.

– Ráér, nem vagyok még éhes. Inkább maradj velem egy kicsit – szusszantom mellkasára, lehunyva pilláimat.

– Rendben, maradok – simít barna tincseimbe, így cirógatva végig, mígnem elnyom az álom. Mondjuk nem csodálkozom rajta, hiszen ilyen meghitt, nyugodt pillanatokban nem is lehet mást csinálni. Jimin szuszogása, testének melege és a cirógatása azonnal arra késztet, hogy álomra hajtsam a fejem, ami sikerült is.

Talán késő délután lehet, mikor arra ébredek, hogy a vörös nincs mellettem, így a helye, ahol feküdt teljesen kihűlt. Megemelve fejem, körbenézek, de nincs sehol, így csak ásítva egy nagyot, felülök az ágyban, de hamar egy hangos nyögést eresztek meg ajkaim mögül, mikor alfelembe belenyilall a fájdalom. Nem mondom, jó szex volt, de még is, hogy ennyire fájjon utána, ez már kegyetlen.

Vajon... vajon a másiknak is ennyire fáj? Vagy jobban? Mondjuk az is lehet, mivel én eléggé balfasz voltam nála. Amint erre rágondolok, azonnal elönt a bűntudat, ugyanis én erőszakoskodtam vele, hogy jöjjünk be, hogy ő ne főzzön, hogy feküdjünk le, de azt is úgy csináltam, mint egy idióta. Emlékszem, hogy milyen arca volt a másiknak, mikor benne voltam, hogy mennyire fájt neki ez az egész. Míg ő nekem egy Mennyországot nyújtott, addig én neki az igazi Poklot. – A gondolatra azonnal szomorúan meredek magam elé, hiszen ez így... ez így hihetetlenül rossz.

Béna vagyok, nem is akárhogyan. Kibaszott béna vagyok és még szerencsétlen is. Most derült ki, hogy szar vagyok az ágyban és nem vagyok jó semmire csak is arra, hogy alul legyek. A gondolatra azonnal nyelek egy nagyot, majd hangosan felsóhajtva kimászom az ágyból, és elsántikálva megyek ki a konyhába, hogy megnézzem, hol van a másik, de ő sehol.

– Jimin! – szólítom, de semmi, így csak fejcsóválva megyek be közös szobánkba, ahol felöltözve, ismét a konyhába sétálok. Egy pillanat alatt megtorpanok a konyhába lépve, hiszen az asztalra ki van készítve az ebéd, ami még szinte forró, hiszen még arra is vette a fáradtságot, hogy a kis rezsót előpakolja valahonnan, csak azért, hogy ne hideg kaját egyek. Ismét nyelek egy nagyot, végül csak besétálok és leülve az asztalhoz, elveszem a tányért, amire rakok az ételből, aminek hihetetlenül jó az illata.

Hogy fogom én mindezt meghálálni neki? Annyi, de annyi mindent csinál értem, de még is miért? Miért nem foglalkozik egy picit magával is? Mély levegőt véve, nekiesek az étel elfogyasztásának, azonban ez nem megy olyan könnyedén, mert szinte kivágódik a bejárati ajtó, amin ismerős hangok szűrődnek be.

– Taehyung! Fent vagy igaz?! – hallom meg Jimin hangját.

– Ajánlom annak a szarosnak, hogy ébren legyen! – dörmögi Yoongi, amitől azonnal nagy szemekkel nézek a jövevényekre, hiszen nem csak Yoongi és Jimin jött haza, hanem Jungkook, Namjoon, sőt még Hoseok és Jin is.

– Áh, itt van – kuncogja Jin, mikor csapatostul megállnak az ajtóban, engem vizslatva, ahogy a pálcikát a levegőben tartom.

– Gondoltuk, hogy ha már nem toltad be a segged, akkor bulizunk itt egy jót – emeli arcom elé Hobi a szatyrot, amiben a hozott piái vannak.

– Na igen, Jimin szólt, hogy jó lenne egy kis társaság a számodra – mosolyogja Namjoon, amitől nekem egy hatalmas, boldog vigyor ül az arcomra.

Ez a Jimin, egy igazi bolond. De tényleg, egy mérhetetlenül nagy bolond.

Jimin

Mikor megláttam Taehyung döbbent ábrázatát, elégedett voltam magammal, ugyanis tudtam, hogy hiányoznak neki a barátaink, és azt is tudtam, hogy hiába én voltam a gyerekkori, talán legjobb barátja, mindenkiben van valami, amit belőlem esetleg hiányolhat. Mosolyogva figyeltem, ahogy a többiek vigyorogva, nevetgélve köszöntötték Taehyungot, majd egyesével kezdték kipakolgatni a hozott alkoholmennyiséget, sorjában, hogy a másik láthassa, mikkel is készültek az estét illetően, ő pedig csak halkan kacagott, hogy talán ennyi alkohol fogyasztás után mindannyian a detoxba kerülünk – én nem bántam volna. Jó lenne már igazán kirúgni a hámból. Elég… durva volt az utóbbi időszak, legalábbis, nekem nagyon. Annyira fogytam, hogy szerintem hízókúrába kell majd kezdenem, hátha egyszer visszanyerem az alakomat – talán Taehyungnál is vékonyabb voltam, az pedig már erős, mert ő sosem volt túl vastag gyerek.

– De édesek vagytok! – nevetett halkan Taehyung, miközben felbontotta az egyik pezsgős üveget, ami hatalma pukkanással adta meg magát.

– Azok! – kuncogta Hoseok, átkarolva a fiatalabb vállát, folyamatosan a pezsgőt stírölve. – Meg az alkoholt is szeretjük – húzódott huncut mosoly szája sarkaiba, szemöldök vonogatva jelezve, hogy öntse már ki a pezsgőt, mert kiszáradásban fog elhalálozni.

Én addig a nappaliba sétáltam, hogy a Hi-Fin bekapcsolhassak valami zenét, ami mindenkinek kedvére való – nem tartottam tőle, hogy anya hazajön, ugyanis szólt, hogy másnap reggel érkezik csak, azon belül ne is várjuk, csak akkor ugrik haza, ha esetleg valami baj lenne.

A kis köszöntő buli lassan, de biztosan indult el; mihelyst volt már mindenki fejében egy picike alkohol, nem fogta vissza magát senki. Habár, őszintén, utáltam, ha Taehyung részeg volt, mert olyankor ultra hisztis-sírós kis picsává válik, de még ez sem zavart volna, csak lássam az arcán a boldogságot, és az örömet, amit a többiek okoznak neki, a többi pedig már részletkérdés volt. Ha rosszul lesz, majd én gondját viselem – vagy lecsapom egy gumikalapáccsal –, de addig élvezze a társaságot.

Bizonyos időn belül már javában tartott a buli, az én fejemben is volt már bőven, Hoseok pedig olyan részeg volt, hogy a dohányzóasztalon táncolt, visítva énekelve, akár egy bagzó, kanos macska, mikor én meguntam a benti őrületet, és kisétáltam a teraszra rágyújtani, halk kacaj mellett. Namjoon persze követett rövides időn belül.

– Állatok – mosolygott, miközben meggyújtotta a cigarettáját.

– Azok – vigyorogtam, a korlátnak dőlve, így pontosan ráláttam a bent folyó eseményekre: Jungkook és Taehyung a kanapén ültek, illumináltan, Yoongi próbálta leszedni Hoseokot az asztalról, mielőtt összetöri magát, Jin pedig állt az ajtóban, és várta, mikor kell mentőt hívni. Hiányoztak már ezek a bulik.

– És Taehyung hogy van? – kérdezte, mire ránéztem egy pillanatra.

– Miért nem tőle kérded? – pillogtam, nagy szemekkel, beleszívva a cigarettámba.

– Jungkook egész este rá van cuppanva, nem volt lehetőségem.

– Óh – nyögtem ki ennyit, kifújva ajkaim között a füstöt. – Jól van, igazából. Szerencsére rendbe jött – mosolyogtam Namjoonra, újból ajkaimhoz emelve az égő cigarettát, hogy mélyet szívhassak belőle.

– Te hogy vagy? – kérdezte, mire megvontam a szemöldökeimet.

– Én? Remekül, mert? – nevettem halkan, megpöccintve a cigarettámat, hogy a hami az előttünk lévő kőre ehessen.

– Nagyon sokat fogytál az utóbbi időben, és a többieknek lehet, hogy nem, de nekem feltűnt. Tudod… én megértem, hogy Taehyung dolgai megviselnek, de néha törődhetnél magaddal is. Mikor voltál utoljára randizni? Mindenhová Taehyunggal mész, és megértem, hogy rád van cuppanva, félre ne érts, imádom őt, de… hogyan is mondjam? Nem tudsz nélküle egy lépést nem tenni, és ez nem egészséges. – Mély sóhajt vettem ajkaim között, elhúzva kicsit a szám sarkán. Nem mondom, volt valami abban, amit mondott, Taehyung nélkül tényleg ritkán mozdulok ki, akárhová megyek, esetek többségében ő ott volt velem, de engem ez egyáltalán nem zavart, főleg, mióta rájöttem, hogy… szeretem őt. Ezt viszont hogyan is mondhatnám el Namjoonnak?

– Figyelj, én… – A tüdőmben rekedt a levegő, mikor megláttam a nappaliban folyó eseményeket: Jungkook szabályosan csókolta Taehyung ajkait, az a kis barom pedig átkarolta Jungkook nyakát, még hozzá is dörgölőzött a testéhez. Mintha a szívemet törték volna darabokra…

Ő tényleg csak barátág extrákként gondolt rám? Tényleg csak… egy jó barát vagyok, aki néha segít neki kielégülni? De az előbb… olyan romantikusan szeretkeztünk. Az szeretkezés volt, bassza meg, nem kefélés, én nem így kefélek! – Elszorult a torkom a hatalma gombóctól, ami benne képződött.

– Mi az? – Azonnal arra fordította a tekintetét, amerre én néztem már hosszú pillanatok óta. – Hát ez meglepő – köszörülte meg a torkát, mikor Jungkook eldöntötte a fiút a kanapén, szenvedélyesen csókolva annak ajkait.

Taehyung pedig hagyta! Kurvára hagyta! Miért hagyja…?

– Hát az – mondtam lehunyva a szemeimet, miközben elnyomtam a cigarettámat a hamutálban, majd egy mély szusszantás mellett hagytam ott Namjoont, belépve a nappaliba. Szinte azonnal megragadtam a vodkás üveget, ami Hoseok mellett volt – aki még mindig táncolt –, és amennyire csak lehetett, meghúztam azt.

Még jó, hogy nem vallottam neki szerelmet! Akkora egy… barom vagyok! Egy igazi nyomorult! Engednem kellett volna IU-nak, kurvára engednem kellett volna, és nem Taehyung érzéseit előtérbe helyeznem, akinek tényleg csak egy barát voltam, fasszal! – Szétvet a méreg. Meg tudnék bolondulni.

Kiteszem érte a szívemet-lelkemet, állandóan vele foglalkozom, mindig ő tölti ki az időmet, jeleneteket rendez, akárki mellé vet a sors, de az, hogy ő… Nem, nem is érdekel. Nem érdekel.

– Menjetek már szobára! – kacagta Hoseok a gerle párra nézve, én azonban nem foglalkoztam velük, csak meghúztam a whisky-s üveget is.

– Megyek, csinálok valami kaját, mert ezt a rengeteg alkoholt belőled semmi nem fogja kiszívni – nevettem kábultan, megjátszottan, a konyha felé sétálva, hogy szendvicseket gyártsak.

Faszom az egészbe! Én állandóan csak áldozatokat hozok ezért a… ribancért, ő meg így… így konkrétan a szemem láttára enyeleg Jungkookkal! Legalább húzódnának el, ha ma már megbasztam, meg ő is engem! Ekkora… pofátlanságot!

Hihetetlen.

Taehyung

Egyáltalán nem értem, hogy miért is hagyom magam Jungkooknak, hogy miért hagyom azt, hogy csókoljon, hogy eldöntsön az ágyon és a felsőm alá nyúlkáljon, hogy úgy érintse a bőrömet. Tény, hogy jól esnek az érintései, sőt még vissza is csókolok neki, de mégsem érzem ezt olyan intenzívnek, mint Jiminnel. Viszont ott van az a másik véglet, hogy a múltkor én kértem meg arra, hogy járjunk, csak azért, mert nem akartam Jimin mellett tudni, magam sem tudom, hogy miért. Aztán, most hogy elém állt azzal az ötletével a fiatalabb, hogy járjunk... gőzöm sincs, hogy miért bólintottam rá. Talán a pia, vagy a félelem, hogy sosem leszek senkivel, hogy ha továbbra is Jimin mellett tengődöm, akkor őt is elvágom a jövőbeli kapcsolatoktól, mert ahogy magamat ismerem, megtenném újra, ugyan úgy, mint ahogy IU-val is megtettem és anno Jungkookkal. A másik dolog meg az, hogy Jiminnek egy kicsit magával is foglalkoznia kell, nem fordíthatja rám mindig minden figyelmét, mert már sok vagyok. Nagyon sok.

Ezekkel a gondolatokkal túrok azonnal az éjsötét tincsekbe, jobban elmélyítve a csókunkat, amit Hoseok csak nevetve fogad, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy két férfi egymással smárol.

– Nem hittem volna, hogy belemész – szuszogja a számra a másik, ahogy mélyen a szemeimbe néz.

– Hát, én sem… – szuszogom halkan, majd ismét viszonozom csókját, mikor újra az ajkaimra hajol.

Nem mondom, jól csókol a másik, érdekes ahogy a felső ajka vékonyabb, mint az alsó, így egy bizonyos jóleső érzést kölcsönöz a csóknak, de még is, Jimin csókjához nincs semmi fogható. Igen, mondhatjuk úgy is, hogy Jimin függő vagyok, de erről lassan le kéne szoknom, mert ez már kihasználásba megy át. Annyit, de annyit köszönhetek a másiknak, mint még soha, de itt az ideje, hogy tényleg, magára is gondoljon, hogy én is gondoljak rá.

Az este további részében, Jungkook egy pillanatra sem hagyott magamra. Ha volt rá alkalma, folyamatosan az ajkaimon csüngött, ami őszintén szólva, tetszett, de még is volt bennem tőle egy bizonyos stressz, hogy egy pillanatra sem hagy békén. Így, amikor végre egyedül maradok, mert a többiek kicitálják, hogy igyon velük egy kört, én csak egy nagy sóhajjal ülök le a kanapéra és egy kis vodkát kiöntve a poharamba, már is lehajtom azt, hogy ez a mámoros érzés egy pillanatra se szűnjön meg. Pár pillanatra lehunyom szemeimet, ahogy hagyom, hogy az erős ital végig gördüljön a nyelőcsövemen, egészen a gyomromig. Megremegek tőle, aztán pár pillanat múlva, ahogy kinyitom a szemeimet, halk neszt hallok meg, így mikor odafordítom a tekintetem a hang irányába, megpillantom Jimint, ahogy egy üveggel a kezében csoszog be a nappaliba. Azonnal elmosolyodom, majd felküzdve magam a kanapéról, azonnal odasétálok hozzá, majd átkarolom a nyakánál, vidáman nézve az ő komor tekintetébe.

– ChimChim, köszönöm ezt az estét – mondom halkan, majd elnevetve magam, a rézvörös hajába túrok és magamhoz húzva egy csókot lehelek dús ajkaira – még akkor is, ha tudom, hogy mostantól Jungkookkal vagyok együtt. – Nálad jobb ember nincs is a Földön. Megígérem, hogy mindezt visszakapod, kamatostul – kuncogom, majd megölelgetem a másikat. Tényleg, Jiminnél jobb ember nem is létezhet. Annyira tökéletes, annyira szeretem őt, annyira nagyon jó barát, mint még soha senki. Ha valaki együtt lesz vele, azt hiszem, az lesz a világ legboldogabb embere.

Jimin

Azt hiszem, nagyon régen ittam már annyit, amennyit azon az éjszakán magamba döntöttem. Egy világ dőlt össze bennem, mikor megláttam Jungkookot és Taehyungot, a szerelmemet csókolózni, mintha mindig ezt tették volna. Nem értettem őt, egyszerűen… fogalmam sem volt arról, mégis miért csinálta, mi járt a fejében közben; komolyan gondolta vajon?

Annyira fájt. Annyira feszítette a mellkasomat, hogy azt hittem, bele fogok halni, és az alkohollal valamelyest tudtam csillapítani, persze, csak látszólagosan, mert sokkal jobb nem lett tőle. Egy idő után már arra is képtelen voltam, hogy normálisan megálljak a lábamon, s mikor besétáltam a nappaliba, reménykedtem benne, hogy nem fognak egymás ajkain csüngeni. Mintha imám meghallgatásra lelt volna, Taehyung teljesen egyedül ült a kanapén, de az azutáni tette még jobban összezavart.

Megcsókolt. Kurvára megcsókolt, miközben közölte, mennyire örül ennek a bulinak, és hogy nálam nincs jobb ember, és kamatostul visszakapom majd ezt. Nem jó irányba kezdi a kamatoztatást, az egyszer biztos.

Felsóhajtottam, majd megeresztettem felé egy mosolyt, amit küszködve erőltettem ajkaim sarkjaiba, ezután lassan ugyan, de kibontakoztam az öleléséből. Engem ne ölelgessen, mikor úgy viselkedik, mint egy szottyos hímribanc! Az előbb még Jungkook szájában volt, most meg engem csókolgat? Milyen pofátlanság már ez? Hogy van ehhez egyáltalán bőr a pofáján? Erre még az alkohol sem mentség, ráadásul láttam rajta, hogy kivételesen nem ivott annyit; ivott, persze, de koránt sem olyan sokat, mint én, vagy Hoseok.

– Hát, nincs mit – mosolyogtam, vállat vonva, majd ajkaim elé emeltem a kezemben szorongatott üveget, hogy meghúzzam azt, a Hi-Fihez sétálva. Nem szerettem azt a számot, ami ment, úgyhogy nemes egyszerűséggel kapcsoltam el egy számomra tetszőlegesre.

– Jimin. – Hátra fordultam, elemelve ajkaim elől az üveget, kérdőn nézve a fiatalabbra. – Van valami baj? Olyan furcsa vagy. Nem szoktál ennyit inni – motyogta Taehyung, kicsit aggódó tekintettel vizslatva engem, mire megemeltem a szemöldökeimet, de nem válaszoltam neki, csak elnevettem magam, kissé hátra görnyedve, a hasamat fogva szabad kezemmel.

Menten befosok! Még megkérdi, van-e bajom! Nem, dehogy! Épp ma basztam meg, meg ő is engem, és pofátlanul, szemérmetlenül flörtöl egy másik sráccal, a szemem láttára, mikor én még szerelmet is akartam neki vallani!

– Nincs, élvezem a bulit. Régen ittam már, és szartam a világra – vetettem oda neki gúnyosan, félmosolyra húzva az ajkaimat. – Élvezd te is a bulit, végül is, a tiéd. Esetleg, ha Jungkookkal szeretnél kefélni, mehettek a szobámba is, még kotont is találsz, tudod már a járást is – nevettem fel újból, letéve az üveget az asztalra, előhúzva a cigimet a zsebemből, hogy a teraszra induljak. – Mit nézel így? – kérdeztem Taehyungra nézve, mikor már ajkaim közé vettem a cigarettát. – Ja, persze, csak te lehetsz őszinte, és csinálhatsz, amit akarsz, tőlem nem megszokott, vágom én. Néha nekem is szabad – vontam vállat, kilépve a nappaliból, egyenesen a teraszra vágódva, meggyújtva a cigimet, a lábammal rúgva be az ajtót.