YoonKook/SugaKook II. - Hasadás (6/?)

Cím: YoonKook/SugaKook II

Alkotó: Nana  

Hossz: ?
Párosítás: YoonKook/SugaKook (Suga [Yoongi] x Jungkook) (BTS)

Besorolás: +12 

Műfaj: Bandfic, romantikus

Figyelmeztetés: Slash, trágár beszéd

Összefoglalás: Jungkook és Suga végre boldog párkapcsolatban élnek. Boldog? Az túlzás. Sok a veszekedés, nehezen jönnek ki jól, mind a ketten kiállnak a véleményükért, és ez sok esetben súrlódást okoz kettejük között. Ez még nem is lenne a probléma a szerelmükben...
A legnagyobb gond abból adódik, hogy Jungkook nem akarja a családjával közölni, hogy párkapcsolatban él, ráadásul az egyik bandatársával...  

Hozzáfűzés:  YAY! Ezt is folytattam. :D Tényleg próbálok belehúzni egy kicsit mindenbe. <3
Nem, nem ér engem bántani, sem Jungkookot, előre kijelentem. :) Tudom, hogy nagyon gonosz voltam, de hát... egyszer jön a kiengesztelés. <3
Nincs javítva, munka mellett örülök, hogy ennyire futotta. :'( Nézzétek el nekem. :'(

Yoongi

Fájt beismernem, igazat adnom valakinek, de nem bújhatta el ez elől, így mély sóhajjal konstatáltam, hogy Hoseoknak sajnos mindenben igaza volt. Az a pár év különbség, tapasztalat bőven elég volt ahhoz, hogy mind a kettőnk idegei kiéleződjenek, és hiába jött vissza Jungkook, hiába kezdtünk el értelmesen beszélgetni, hiába próbáltuk normális ember módjára előadni egymás nyomorát, ez mind kudarcba fulladt: hatalmas ordítás kerekedett ki. Én védtem a saját igazamat, ő pedig ugyanezt tette. Elmondta, hogy neki ez így sok, ő nem tud kiigazodni magán, ő összezavarodott, ő nem biztos abban, hogy szeret engem, én pedig elmondtam neki, hogy egy párkapcsolat úgy működik, ahogyan én töröm magam, de persze, ő ezt honnan tudhatta volna? Nem volt még egy normális kapcsolata sem, így próbáltam higgadt vérmérséklettel fogadni a kételyeit – habár fájtak –, és próbáltam emellett szépen is beszélni vele, ahogyan ilyenkor az illik, de mintha belőle akarta volna kierőszakolni, hogy vessek ennek véget.

Próbáltam én eleinte szép szóval, normálisan elmagyarázni neki, hogy azért, mert hibáztunk – hiába, egy kapcsolat megromlása két emberen múlik –, nem biztos, hogy mindennek véget kell vetnünk, de egyszerűen hajthatatlan volt. Nem tudta eldönteni, mit akar, nekem pedig egy idő után betelt a pohár. Vagy három órán át próbáltunk dűlőre jutni a saját szobánkban, magyarázni, egymás érzéseit megosztani a kialakult helyzettel kapcsolatban, de egyszerűen ez nem sikerült. Nem tudom, mi történt ebben az egy hétben, mi történt velem, vagy vele, de azzal tisztában voltam, hogy valamit nagyon elszúrtunk. Nem akartam sem magamat, sem őt hibáztatni, valahol mind a ketten bűnösek voltunk, de egyértelmű volt, hogy ettől függetlenül haragudtam rá, hiszen, ha visszapörgetem az időt, automatikusan a fejembe ötlik, hogy ő volt az, aki ne keresve baszott a fejemre egy teljes héten keresztül. Mikor ez eszembe jutott, a fejéhez vágtam, onnantól pedig menthetetlen volt minden.

Ő is ordított, én is, körbe jártuk az egész dormot, ő menekült, én pedig követtem őt, végig üvöltve vele, nem kímélve őt, vágtam a fejéhez mindent, amit csak tudtam, és mikor a nappaliba értünk, ahol Hoseok, Jimin és Taehyung filmet néztek, akkor ő is ugyan ezt tette. Sőt! Még hozzám is vágott egy üvegpoharat, ami szerencsére nem a fejemen, hanem a falon tört millió darabokra, és akkor úgy éreztem, hogy a szívem is így végezte.

A három fiú síri csendben, döbbenten hallgatott, meghúzva magukat, meg sem szólalva, s mikor Jungkook megelégelt mindent, kirobogott a nappaliból, majd becsapta maga mögött a közös szobánk ajtaját, de úgy, hogy az összes fal megremegett a házban.

Taehyung és Hoseok egymáshoz bújva nyeldestek hatalmasakat, Jimin pedig ingerülten méregetett, gondolom azért, mert úgy beszéltem Jungkookkal, ahogy, azonban nem kellene elfelejteni, ő hogyan beszélt velem, de Jimin az Jimin, neki mindegy, Jungkook hogyan viselkedik, a lényeg az, hogy vele senki ne húzzon ujjat.

Ez volt egy hete. Azóta ő Jiminnel van egy szobában, én Taehyunggal, Hoseok pedig Jinnel, Namjoon egyedül. Bár, örültem volna, ha én maradok egyedül egy kis lakban, de nem volt merszem – kivételesen –, pattogni emiatt, hiszen elég ideges volt a leaderünk anélkül is, szóval, szó nélkül tűrtem, hogy Taehyunggal rakjon össze, ami természetesen, egyáltalán nem tetszett, hiszen az én, és az ő stílusa merőben eltért. Eltért? Teljesen más volt.

Úgyhogy, már bő egy hete szakítottunk Jungkookkal. Hogy mi a szitu? Ő a konyhában iszik, én meglátom őt bent, és azonnal kikerülöm. Ha esetleg egyedül ücsörgök a nappaliban, ő pedig kijönne, mihelyst meglát, hátat fordítva, felhúzott orral távozik. Sokszor gondolkodtam el, hogy mi volt ez az egész, mi indította el benne a lavinát, hiszen, mikor nem köszöntem el tőle aznap, amikor elment, még teljesen normális volt, másnap pedig csak viszonylag, aztán… minden a feje tetejére borulhatott. Lehet, hogy rosszat tett neki a szülővárosa levegője? Másra nem tudok gondolni. Az, hogy ilyen hirtelen változzon meg a véleménye a kettőnk életéről, elég kiábrándító, és kicsit kétségbe ejtő is, hiszen még csak azt sem tudom, mit és hogyan tehetnék jóvá.

Felsóhajtva dobtam magam hanyatt az ágyban, miközben Taehyungot figyeltem, aki a telefonján pötyögött, mintha nem is létezne. Tény, hogy ebben az egy hétben folyamatosan leugattam azért is, ha levegőt vett, de azt hiszem, a jelenlegi állapotomban ez egyáltalán nem meglepő, vagy döbbenetre adó ok. Azonban, ahogy figyeltem, kémleltem őt, eszembe jutott akaratlanul is, hogy ő Jungkook egyik legjobb barátja, a fiatalabb nyilván beszélt neki az érzéseiről, valószínűleg bővebben, mint nekem, az ominózus veszekedési napon.

Felszusszantva fordultam oldalra, le sem véve a szemem az ágyban hassal fekvő fiúról, s mikor meguntam mustrálgatását, vontatottan felültem, törökülésbe helyezve a lábaim, úgy nézve őt kifejezéstelenséget sugárzó íriszeimmel, szinte lyukat égetve a hátába, azon gondolkodva, mit és hogyan tegyek fel neki, mint kérdést. Mintha ezt észrevette volna, felém fordította arcát egy pillanatra, és tekintetünk is találkozott, de talán megijedhetett arcom sugárzásától, így rögtön elkapta rólam szemeit, visszabújva a telefonjába.

– Taehyung. – Egyáltalán nem volt kedves a hangom. Mi ketten sosem jöttünk ki jól, de kénytelen voltam most eldobni a csatabárdot, és valamelyest normális hangot megütni, ami több-kevesebb sikerrel ugyan, de összejött.

– Igen? – fordította felém a fejét, kicsit félve, hogy talán megint leordítom a haját a fejéről, vagy úgy igazán Yoongisan beolvasok neki, de erről szó sem volt, csupán információkat szerettem volna belőle kiszedni. Már, ha hajlandóságot mutat efelé… – Ha azért akarsz szólni, mert… – Azonnal a szavába vágtam, megforgatva íriszeimet.

– Nem. Jungkookról lenne szó. – Mintha csoda történt volna, azonnal felemelkedett az ágyról, párnáján hagyva telefonját, és velem szemben ülve nézett rám kíváncsi tekintetével, megemelve a szemöldökeit.

– Mármint? – tette fel a kérdést, kissé vontatottan, mire felszusszantottam, elég frusztráltan, a hajamba futtatva ujjaimat, megtáncoltatva ezzel tincseimet, kicsit sem mutatva a vele szemben ülő felé, hogy minden rendben lenne, bár, nem is volt célom a színészkedés. Mindenki tudta, hogy mióta Jungkookkal szakítottunk, kész idegroncs lettem, időzített bomba, ellentétben a maknae él, mint hal a vízben. – Mit szeretnél tudni? – motyogta maga elé, lesütött szemekkel, mintha félne tőlem. Be kellett vallanom, jól esett az önérzetemnek, hogy ennyire tartott a személyemről, de kivételesen nem akartam a lelkébe taposni, vagy megjegyzést tenni felé, így csak megnyaltam az ajkaimat, hogy végre rávehessem magam a beszédre:

– Tudod, mióta elment a szüleihez, azóta ilyen velem. Egy egész hétig nem keresett, aztán, amint visszajött, kierőszakolta, hogy szakítsak. Nem tudod, mi történt abban az egy hétben? Mi változott meg? Találkozott egy lánnyal? Esetleg együtt volt valakivel? Vagy rájött, hogy nem egy férfival képzeli el az életét? Megtalálta élete párját? – Hangom a mondandóm végére elég elveszetten, kétségbeesetten hangzott, ez pedig nem kerülte el Taehyung figyelmét sem, de örültem neki, hogy nem jegyezte meg, mennyire nem viselkedtem úgy, ahogyan kellett volna. Igazán Sugásan.

– Hát… Jungkook a barátom, nem mond… – A szavába vágtam, esélyt sem adva, hogy befejezhesse, amit szeretett volna.

– Kérlek, Taehyung. Gondolom tudod, mennyire szeretem annak ellenére, amit mutatok. Én szeretem őt, és csak tisztán akarok látni. Tudni akarom, mi ez az egész, mi történt egy hét alatt, mi az, amitől megfordult egy egész világ? – néztem mélyen íriszeibe, teljesen elanyátlanodva, mire nyelt egy nagyot, és frusztráltan a hajába túrt, maga elé nézve, mereven bámulva egyetlen pontocskát a padlón, szerintem azon elmélkedve, beszéljen-e, vagy sem, és én mélyen, nagyon mélyen reméltem, hogy megered a nyelve.

Tudom, szemét vagyok vele, tudom, nem érdemlem meg túlságosan, hogy elmondja nekem a legjobb barátja titkait – hiába a volt páromról volt szó –, de… én akkor is reményteli íriszekkel vártam reakcióját, s hosszas gondolkodás után újabb sóhajt eresztett ki ajkainak résén keresztül, majd megadóan nézett fel rám.

– Sokat én sem tudok. Azt tudom, hogy elbizonytalanodott. Azt mondta, ő nem érzi úgy, hogy szerelmes lenne beléd, inkább csak rajong érted, azért, amit csinálsz, amiért kitartó vagy, azért, aki vagy, de nem érzi ezt szerelemnek, sem ahhoz hasonlónak. Nem olyanok az érzései, mint voltak. Legalábbis, nekem ezt mondta – motyogta lesütött szemekkel, én pedig beharaptam az alsó ajkamat, szüntelenül kezdve el rágcsálgatni.

– Tudsz mást is? – Aprócskát bólintott, de továbbra sem nézett rám, fixírozott egy pontot a padlón, vagy épp a lábain, de véletlenül sem emelte felém az íriszeit.

– A-azt is mondta, hogy ő… ő nem biztos abban, hogy egy férfival akar lenni. Úgy véli, hogy… ennek nincs jövője. Egy bandában vagytok, nyilvánosság elé sosem állhattok, nem vállalhatjátok fel egymást, ő a szülei előtt sem akar, szeretne gyerekeket, családot később, ha esetleg… ennek vége lenne, bár ne legyen úgy – sutyorogta. – Szóval, ő nem akar egy férfi mellett élni, és azt mondta, hogy melletted nem lehet igazán férfi, ez pedig frusztrálja, idegesíti, és elkeseríti – fejezte be eddigi beszédét, azonban én képtelen volta reagálni, a torkomra fagytak a szavak, és némán ültem vele szemben, tágra nyílt szemekkel, ugyanis azzal tisztában voltam, hogy elbizonytalanodott, de a második részét egyáltalán nem ismertem, és őszintén? Lesokkolt. Főleg a mérhetetlen önzősége.

– Még valami? – A kezdetleges sokk apró dühvé alakult, de próbáltam ezt Taehyung felé nem mutatni, hiszen a világért sem szerettem volna ellene fordítani a szavait, tovább adni Jungkooknak, vagy számon kérni, egyszerűen csak tiszta lapot akarta, tiszta vizet önteni a pohárba, és azt hiszem, ez sikerült is.

Viszont a bólintása újból meglepett. Nem hittem volna, hogy van még valami, ami újabb rossz érzéseket csikarhat ki belőlem, de volt…

– Mondta, hogy lehet, csak amiatt voltak furcsa érzései, mert te mindig figyelmen kívül hagytad őt, kerülted, és valahogy fel akarta kelteni az érdeklődésed, és ahogy haladt az idő, egyre inkább kezdte úgy érezni, hogy ő nem ezt akarta veled, csak azt, hogy jóban legyetek – nézett fel rám kissé megsemmisülten, mire idegesen hunytam le a szemeimet, összeszorítva a fogaimat.

Most mondhatom azt, hogy egy kis szaros szórakozott az érzéseimmel? Magába bolondított, aztán ott hagyott, mint eb a szarát? Hát, nem mondhatom, mert kész tény, ezek szerint akkor így volt, már, ha hihetek Taehyung szavainak, de bizton merte állítani, nem hazudott, mert az nem az ő stílusa, és akármilyen jó színész, mi már ismerjük. Az ilyesmiken azért átlátunk.

– Ugye más nincs? – nevettem fel keserűen, felemelve a fejemet, mire beharapta az alsó ajkát. Megremegtem, és szinte szűrtem a szavaimat fogaim között: - Mondd.

– Ma mondta, hogy holnap elmegy randizni, és azzal a lánnyal, akivel a vonaton ismerkedett meg, hazafelé. Azt mondta, hogy… vele jobban megérné. – Újra nyelnem kellett, és már teljesen magamba roskadva könyököltem bal térdemre, miközben tenyerembe temettem homlokomat, meg-meg ránduló szájjal. Képtelen voltam elhinni, de… miért hazudna? Mi oka lenne hazudni nekem?

Egyszerűen egy világ tört össze bennem. Vele jobban megérné? Mi érné meg? Mégis mi? Olyan dühös voltam, mint még soha, mellette pedig csalódott, és ha az nem lenne elég, elárulva éreztem magam.

– Nem kellett volna elmondanom. – Halk hangjára felkaptam a fejemet, egyenesen ránézve. Láttam rajta a bűntudat minden egyes aprócska képét is.

– De, jól tetted. Ha ő így, hát én is így. Velem kurvára nem szórakozhat senki! – sziszegtem, lángoló tekintettel, mire Taehyung ijedten nézett rám, nyelve egy hatalmasat.

– Ne bántsd! Az érzéseiről nem tehet, és… és ne csinálj semmi hülyeséget, kérlek! Nem akarom, hogy… – Nem engedtem, hogy végig mondja, akármilyen ijedt, félelmet tükröző is volt a hangja.

– Nem fogom bántani, egy ujjal sem érek hozzá, nem tudja meg azt sem, hogy te beszéltél az érzéseiről, soha, de megbánja a napot, amikor úgy döntött, hogy meghülyít. Mélységesen bánni fogja.

Randizni akar? Nem fog, arról kezeskedem.