Little devil - Jennie x Lisa (BLACKPINK)

Cím: Little devil

Alkotó: Nana  

Hossz: one-shot
Párosítás: Kim Jennie x Lalisa Manoban (BLACKPINK)

Besorolás: +12

Műfaj: Bandfic, romantikus

Figyelmeztetés: Trágár beszéd, yuri - lányxlány szerelem; a szereplők jelleme nem egyezik a valósággal!

Összefoglalás: Jennie már régóta szerelmes csapattársába, amit próbál a lehető leginkább elfojtani, azonban az nem olyan egyszerű, mint ahogyan az ember elképzelné, főleg, ha az a személy, aki iránt mély érzelmeket táplál, mindenki mással foglalkozik, csak vele nem...   

Hozzáfűzés:  
Jujszi! Életem első yurija, amúgy, szóval bocsássátok meg nekem, ha nagyon esetlen, vagy nem élvezhető. ;; Nem volt annyira egyszerű, de remélem, tetszeni fog nektek! <3
Jó olvasást! <3 

Jennie

Halvány mosollyal az ajkaimon figyeltem a szőkeséget, amint épp a sminkes lányok húzzák ki a szemeit, és festik vörösre az ajkait, aminek következtében beharaptam az alsó ajkamat, hiszen a vékony ecset úgy simult puha párnácskájára, mintha annak alapjáraton is ott lenne a helye. Láttam, ahogy a kis ajakpirosítóval megfestett ecsetvég következtében besüpped puha szája, majd később végig is siklott vízszintes irányban, egészen a szája sarkáig – bukfencezett egyet a gyomrom, hiszen a lehunyt szemeivel, a hosszú szempilláival, a tökéletes arcával, és azokkal a vérvörös ajkakkal még szebb volt, mint alapjáraton, pedig már-már azt hittem, lehetetlenség ezt a szépséget felülmúlni. Nem így volt.

Megeresztettem egy kissé fájdalmas, keserű sóhajt, miközben lehunytam a szempilláimat egy pillanatra, majd visszanéztem a másikra, aki hirtelen nyitotta fel szemhéjait, és a tükörből pislantott vissza rám, megemelt szemöldökökkel. Szőkés haja a vállaira hullott, azokon terültek szét puha, selymes tincsei, amikbe legszívesebben belekapaszkodtam volna, hogy szenvedélyesen, erőszakosan csókolhassam meg őt, de tudtam jól, nem tehetem meg. A kérdő pillantásainak hatására csak széles ajakgörbületre húztam a számat, rákacsintva, majd nagy nehezen elrugaszkodtam a széktől, amiben eddig helyet foglaltam, a telefonomat tapogatva ujjaim között, és inkább úgy döntöttem, egy távolabbi pontra sétálok, messzebb tőle.

Már azóta megőrülök Lisáért, hogy megismertem, már azóta epekedtem utána, és a debütálásunk után ez csak rosszabb lett, ugyanis magam sem tudom, miért, egyre többször ólálkodott körülöttem, sűrűn nézett a telefonba a vállaim felől, majd hajolt hirtelen a vállamra, onnan kuksolva a nagy világra. Olyankor mindig elvörösödtem, nyelnem kellett egy nagyot, de próbáltam úgy tenni, mintha nem is történt volna semmi – borzasztóan nehéz volt, hiszen éreztem bőrének kellemes, nőies illatát, ami elborított vágyakozással, és vad, őrületes szenvedéllyel. Nehéz volt úgy viselkednem, mintha semmi nem történt volna, minden alkalommal, emellett pedig… iszonyatosan fájt, mikor a férfiak körül ólálkodott, sőt, egyenesen féltékeny voltam Chaeyoungra, mikor együtt aludtak, vagy összeölelkeztek, esetleg együtt kuncogtak valami banális eseményen, dolgon, és olyankor igencsak vissza kellett fognom magam, nehogy odalépjek, és kitörjön belőlem a hisztéria. Mindig próbáltam magam visszafogni, de az utóbbi időben egyre nehezebben ment, egyre nagyobb erőfeszítésbe került csomót kötnöm a nyelvemre, és az indulataimra, amik úgy akartak feltörni, akár a vulkánokból a forró, pusztító láva.

Halk sóhajjal ültem le egy távolabbi pontra, majd keresztbe tettem a lábaimat, és mindkét fülembe bedugtam a fülhallgatómon lévő bogyókat, valami melankolikus, nekem tetszetős zeneszámra kapcsolva, lehunyva a szemeimet. Szerettem volna relaxálni a fellépés előtt, egy kicsit kikapcsolni, hogy normálisan tudjak táncolni, és előadni, de egyre inkább éreztem a keserű fájdalmat zenehallgatás közben, ugyanis a szöveg teljesen a szívemig hatolt, egy hatalmas tőrként, majd meg is csavarodott benne, hogy előbuggyanjon karmazsinvörös vérem. – Fáradt, szerelmes sóhaj hagyta el ajkaimat, és erőteljesen próbáltam visszafogni a könnyeimet, nehogy esetlegesen elfolyjon a sminkem, mert akkor késésben leszünk – meg aztán, szerettem volna elkerülni a rengeteg kérdést is, ami ekörül forgolódna.

Fogalmam sincs, meddig fogom tudni magam visszatartani. Fogalmam sincs. Nem is lenne mindez annyira nehéz, ha nem tudnám, hogy Lisának nem éppen a női idomok tetszenek; nyilvánvaló volt, hogy a férfiakhoz vonzódik, a nyilvánvaló ténybe pedig még inkább belesajdult a szívem.

Nem is tudom, hogyan szerettem belé. Talán akkor, mikor együtt sétáltunk egy alkonyodó estén, rövid, kopott farmer volt rajta, fedetlen sima, hófehér combjai szinte csillogtak a narancsos fényben, zöld dzsekije pedig olyan könnyedén ölelte át a testét, ahogyan én szeretném minden alkalommal, és a hófehér, betűrt, de bő póló csak jobban kiemelte az idomait, mint a testére feszülő textilanyagok. Akkor még barnás haja ragyogott, és ahogy a szellő lágyan tépett bele selymes tincseibe, hogy megtáncoltathassa őket, és miközben figyeltem őt, azon az alkonyodó estén, akkor fogalmazódott meg bennem, Lisa mennyire gyönyörű; még az arca is tökéletes volt, annyira, hogy egy festmény sem tudná visszaadni azokat a gyönyörű ajkakat, hatalmas szemeket, szépen ívelt orrot, tökéletes vonásait.

Mintha csak tegnap lett volna, még arra is emlékszem, mikor felém fordult, halvány, édes mosollyal az ajkain, szemei úgy ragyogtak, ahogyan az éjszakai égbolton lévő csillagok, arca is piroskás volt egy kicsit, ahogyan az orra hegye is a kezdetleges, de csípős hidegtől. Testével takarta a lenyugvó Napot, és ahogy a sziluettje felerősödött a Nap fénye által… csak még szemgyönyörködtetőbb volt. Mint egy csodálatos álomkép.

Ha tudnék festeni, biztos, hogy ez lenne az első jelenet, amit megalkotnék, és felragasztanám a falamra, hogy magányos, szomorkás estéimet azt nézegetve fakadhassak boldogságra. – Nyálas vagyok, ugye? Mindig próbálom a legkeményebb oldalamat mutatni, azt sugallni az emberek felé, mennyire erős, rendíthetetlen vagyok, közben mégis olyan gyenge voltam, akár a harmat, főleg lelkileg, de ez talán alapjáratos női vonás, ami ellen nem tudnék tenni.

– Jennie, gyere, tíz perc múlva kezdünk! – Pont vége lett a zeneszámnak, mikor meghallottam Jisoo hívogató hangját, majd egy hatalmas bólintással jeleztem, hogy igyekszem hozzájuk, s így is téve kapcsoltam ki a telefonom, húztam ki a füleimből a fülhallgatót, majd álltam fel egy mély, megviselt sóhajjal.

Finoman megnyaltam kiszáradt számat, és megigazítva a hajamat, már léptem is feléjük, hogy letudhassuk ezt a napot, és átvegyük a máik műszakot. Szerettem volna pihenni; ebben az időben nehéz volt kamerák elé állni, habár, rettenetesen örültem a debütálásunknak, úgy éreztem, nem jókor érkezett el. Túl gyenge, esetlen voltam ahhoz, hogy maximumon tudjak teljesíteni, és ez azt hiszem, ha az emberek többségének nem is, de a lányoknak feltűnt.

*

– Az az enyém!

– Ne már! De én akarom most használni! Kérlek! Olyan édes pizsi! – nyüszítette Lisa, a testéhez szorítva Jisoo egyik rózsaszín, hófehér mackó matricákkal ellátott pólóját, kérlelő, könyörgő szemekkel nézve az előtte álló nőre, aki csípőre tett kezekkel, kissé szigorúan nézett a máikra. – Kérlek! – Az én ruháimat miért nem akarja soha elkunyerálni? – Rögtön szomorkás sóhajt hallattam, persze, óvatosan, úgy, hogy a másik kettő véletlenül se vegye észre, de azt hiszem, a kis vitából adódóan amúgy sem tűnne fel nekik, szóval, kár volt ezért aggódnom.

– De van neked is saját pizsamád. Miért nem abban alszol? – fonta össze karjait mellkasa előtt Jisoo, kíváncsian méregetve Lisát, aki megemelte íriszeit, egyenesen a plafon irányába, mélyeket hümmögve, hogy valami igazán frappáns, jó magyarázattal állhasson elő, de láthatólag nem igen sikerült neki kiötlenie semmi kézzel fogható kifogást.

Aranyos volt. A szívem kihagyott egy ütemet, mikor hirtelen nézett Jisoora, olyan szélesen vigyorogva, hogy a fogsora is elővillant. Annyira… gyönyörű.

– Mert ez kényelmesebb, és nagyon jó az illata – emelte orrához a textilanyagot, beleszippantva, érzékien hunyva le szemhéjait.

– Ugyan azzal az öblítővel mosunk – köszörülte meg a torkát Jisoo, majd megcsóválta a fejét, és megemelve jobb karját, legyintett egyet. – Vigyed, csak ne nézz rám így!

– Köszönöm! Imádlak! – Lisa egy szemvillantás alatt átkarolta a másik nyakát, szorosan magához ölelve, édes mosollyal az ajkain, és abban a pillanatban találkozott tekintetünk is. Rögtön elkaptam róla íriszeimet, visszanézve a telefonom felületére, feljebb húzva a lábaimat a fotelban, próbálva kizárni magamból az előbbi jelenetet, de borzasztóan nehéz volt.

Féltékeny voltam. Velem miért nem ilyen közvetlen? Engem nem is szokott megölelni… Annyira rosszul esett, annyira rossz érzés volt, hogy legszívesebben eldobtam volna a telefonomat, és indulatosan kisétáltam volna az erkélyünkre, hogy a hideg levegőn nyugtatgathassam magam.

Miért pont Lisa? Miért nem lehetne valaki más?

*

Az éjszaka folyamán képtelen voltam aludni. Folyamatosan az járt a fejemben, ahogyan Lisa megölelte Jisoot, és az a pillanat, amikor tekintetünk szinte összekapcsolódott. Próbáltam rájönni, milyen érzelmet olvashattam volna le Lisa barna szempárjaiből, de… nem tudtam semmit. Kár is komplikálnom, mondjuk; úgy kerül engem, akár a tüzet, és kétlem, hogy ez valaha is változna. – Egy idő után fáradtan keltem fel az ágyamból, ügyelve, nehogy felébresszem Chaeyoungot, ugyanis szerettem volna egyedül lenni, emellett pedig nem akartam, hogy a másik ne pihenje ki magát.

Lassú léptekkel sétáltam a konyhába, de mikor beértem a helyiségbe, meglepetten vettem észre, hogy Lisa egy elnyűtt rövidnadrágban, és a Jisootól kapott pólóban ácsorog a konyhapult előtt, egy ásványvízzel teli poharat tartva az ujjai között, aminek peremét épp a szájához illesztette volna, hogy ihasson, de megzavartam a műveletben, ugyanis rám emelte hatalmas, boci szemeit, kérdőn pislogva felém. Még a félhomályban is intenzíven csillogtak a szemei.

– Nem tudsz aludni? – kérdezte lágy hangján, mire félszegen bólintottam.

– Nem nagyon. Forgalmas nap volt a mai – mondtam halkan, a hűtőhöz lépve, hogy elővehessek belőle egy üveg vizet, majd ezután a konyhaszekrényhez tipegtem, előkapva a rejtekéből egy poharat.

– Eléggé – zavart mosolyra húzta ajkait, én pedig egy lemondó sóhajjal öntöttem tele az üvegpoharat, hogy később ihassak is annak tartalmából.

Lisa a konyhapultra tette a poharát, forgatva azt maga előtt, lesütött szemekkel, alsó ajkát harapdálva, mintha valami gondja lenne, én pedig nem bírtam ki: amint megláttam, hogy nyomja valami a szívét, rá kellett kérdeznem, mi volt az.

– Valami baj van? – kérdeztem, közelebb lépve hozzá, selymes tincsei közé futtatva ujjaimat, lágyan belesimítva a hajába, mire felsóhajtott, lehunyva hosszú szempilláit. Annyira gyönyörű… annyira szép. Még akkor is gyönyörű, ha szomorkás. Lisa… Lisa egy igazi angyal.

Hirtelen nyelt egy hatalmasat, majd megemelte az üvegpoharát, és kíméletlenül dobta vissza a pultra azt, én pedig meglepetten néztem rá, ugyanis eközben rám villantotta íriszeit, elszántan nézve engem, amitől jó pár ütemet is kihagyott a szívem. Azt hittem, menten le fog állni a bordáim fogságában, de még szerencsére bírta, azt viszont nem lettem volna képes megmondani, meddig.

Lisa olyan gyorsan cselekedett, hogy engem is meglepett vele, nem is akármennyire: tenyereit hirtelen arcom mindkét oldalára tapasztotta, majd magához húzott, és kissé oldalra billentve a fejét, ajkait a sajátoméra tapasztotta. Azt mondtam az előbb, hogy a szívem kihagyott egy ütemet? Hát nem, az most hagyott ki egy hatalmasat, majd olyan gyorsan kezdett el verni, hogy azt hittem, el fogok hunyni szívrohamban.

Megremegtek a lábaim, miközben ujjaimat a két vállára tapasztottam, lehunyva eddig hatalmasra kerekedett szemeimet, élvezve ajkainak mézédes ízét, élvezve, hogy… Ezt álmodom? Vagy a valóság? Lehet, elaludtam időközben, és megint csak a képzeletem vad, hihetetlen, miszerint megcsókol? Annyira valódinak tűnt. Ha ez tényleg álom, a szívem fog belehasadni a felismerésbe. – A gondolat után úgy kaptam utána, mintha az éltetőm lenne az egész lénye: hevesen, szenvedélyesen csókoltam puha párnáit, a pultnak szorítva őt, miközben mindkét kezemet lesimítottam testén, lágyan húzva végig ujjbegyeimet a pólója által elfedett keblein, majd le a hasán, és végül lepihentettem őket a derekánál, megmarkolva őt, jobban magamhoz húzva.

Egy pillanat alatt karolta át a nyakamat, mohón kapva utánam, nyelvét átcsúsztatva ajkaim közé, amibe rögtön elmosolyodtam, és lehunyt szemekkel adtam meg magam a keringőre, lágy, mégis szenvedélyes táncot járva az ízlelőszervével, kicsit erőszakosabban markolva vékony derekát. Szinte az egész testünk összetapadt, éreztem, ahogy a melleink szorosan egymásnak préselődnek, a vágy eluralkodott rajtam, de… itt az ideje felébrednem, nem? Mikor a piszkos résznél tartok, mindig megcsörren az ébresztőóra, esetleg kimelegedve térek magamhoz, most azonban… mégsem volt ilyen.

Mikor a vékony póló alá csúsztattam jobb tenyeremet, és hosszabb körmeimmel végig cirógattam hófehér, selymes bőrét, halkan az ajkaim közé sóhajtott, megremegő testtel. Éreztem, ahogy megrebbent az alhasa érintéseim alatt, majd ezután hirtelen távolodott el tőlem, kipirultan nézve rám, halkan pihegve, sóhajtozva.

– El sem hiszem, hogy megtettem. Még mindig remegek… annyira féltem – suttogta, majd remegő ajkakkal a hajamba túrta ujjait, hosszú tincseimnél fogva húzva magához arcomat. – Annyiszor reméltem, hogy végre lépni fogsz, de nem tetted, pedig… pedig mindig úgy néztél rám – súgta számra a szavakat, amiktől halvány borzongás futott végig a testemen, persze, pozitívan. – Én annyira szeretlek, Jennie! Annyira… annyira nagyon! – kapott ajkaim után újra, szenvedélyes, forró csókba hívva, s habár, egy pillanatra elgondolkodtam rajta, hogy talán nekem is illene viszonoznom a szavait, csókja annyira elbódított, hogy képtelen voltam rá. Nem ment, csak élveztem a szája által nyújtott csodálatos érzést, a testének forróságát, azt, ahogyan perzselte a bőrömet minden egyes érintése, amit megejtett rajtam.

Egy igazi angyal. Lisa egy igazi angyal.

Pár perc után viszont képtelenek voltunk egymástól elszakadni, így homlokunkat összedöntve néztünk a máik szemeibe, halkan pihegve, zihálva, euforikus állapotban.

Tényleg valóság lenne? Nem tudom elhinni… nem tudom elhinni.

– Csípj meg – súgtam, nyelve egy hatalmasat, ujjaimmal lágy köröket írva le hasfalán, csillogó szemekkel nézve az övéibe. Láthatólag meglepte a kijelentésem, ugyanis hatalmas, boci szempárokkal nézett vissza rám, elgondolkodva pár pillanat erejéig. – Csípj meg, hogy nem álmodom – húztam gyér, kissé keserű mosolyra párnácskáimat, mire elmosolyodott.

– Nem álmodsz – vigyorodott el szemtelenül, egy szempillantás alatt váltva a romantikusságából a vad személyiségére, majd bal kezét a fenekemhez irányította, és ahelyett, hogy megcsípte volna a vékony nadrág által takart bőrömet, erősen megmarkolta, közelebb húzva magához, amitől egy halk, apró nyögés szakadt fel a torkomból. – Olyan rossz vagy. Mindig próbáltalak féltékennyé tenni, annyira tudtam, hogy szeretsz engem, de akármit tettem, te mindig, mindig nyugodt maradtál. Ma képtelen voltam elhatározni, hogy lépek valamit, mert te sosem tetted volna meg. Évek óta várok, és… ah! Hihetetlen vagy! – motyogta, teljesen hozzám bújva.

– Angyal bőrbe bújt kisördög vagy – mondtam, felnyitva szempilláimat, s egy kissé elhúzódva tőle – elég hűvös volt a teste melege nélkül, amit egy picikét bántam –, megemeltem a kezemet, és a füle mögé tűrtem egy hosszú, szőkés tincset, elmélázva veszve el barna szemeiben.

– Hm, felfogom szerelmi vallomásnak, kivételesen! – kuncogott, visszahúzva magához, hogy ismét csókba forraszthassa össze mindkettőnk száját, én pedig ködös, fátyolos elmével hagytam magam, átadva szívem-testem az érzéseknek, próbálva elhinni végre, hogy nem álmodom; ez tényleg a valóság.

A féltékennyé tevésről pedig később majd beszélgetni fogunk, azt hiszem, mert nem volt szép dolog tőle, de van is egy-két ötletem, milyen büntetést is mérhetnék ki rá…