Shatter me with hope II. - VHope (20/25)

Cím: Shatter me with hope II.

Alkotó: Nana 

Hossz: 25 fejezet
Párosítás: VHope (V [Kim Taehyung] & J-Hope [Jung Hoseok]) (BTS)

Besorolás: +16

Műfaj: AU, dráma, humor, sötét

Figyelmeztetés: Trágár beszéd; yaoi, slash
Összefoglalás: "...Majd megtanulja, hogy a börtönökben szigorú, merev hierarchia uralkodik, ő pedig szobatársként olyan személyt kapott, aki ennek a ranglétrának a csúcsán foglal helyet. Nem kérkedek, nem én osztottam magamra ezt a titulust, mások aggatták rám. Azok, akik tartottak tőlem – és nem is nagyon volt másmilyen elítélt a börtönben."

Hozzáfűzés: 
A negyedik fejezettől már egyedül folytatom a történetet, én írok minden szemszöget, ami azután megjelenik. :)
Itt is lenne a folytatás. :) Nagyon remélem, hogy tetszeni fog nektek, és abban is reménykedem, hogy csalódást sem fogok okozni senkinek. :c   

Jó olvasást mindenkinek! <3 

Hoseok

Nem őrültem meg, minden egyes szót teljességgel komolyan gondoltam, ugyanis hasznot tudnék húzni Jaebumból, amellett pedig kell valaki, aki tud vigyázni Taehyung egészségi állapotára, és ember híján nincs más, csak ő. Jól tudtam, ezzel kockázatot vállalok magamra, de nem olyan embernek tűnt, aki megszegné a szavát, és most kénytelen voltam megbízni is benne. Reméltem, hogy nem fog átvágni a palánkon, mert nem volt szükségem plusz problémákra, de valahol mélyen sejtettem, ilyesmiktől nem kell majd félnem.

Miután kilépett a cella ajtajának küszöbén, megkönnyebbülve telítette meg tüdejét a levegővel, mintha ide kint teljesen más lenne, mint abban a szűk helyiségben – talán számára így is volt, ezt egy pillanatig sem kérdőjeleztem meg.

– Szóval, mától felcsaptam bébiszitternek – tette csípőjére a kezét, én pedig bólintottam egyet, lassan indulva vissza Taehyung cellájához; Jaebum követett, egészen a fiúig, s amint leültem mellé, ő a padlón foglalt helyet. Elég magas volt Taehyung láza, és nagyon reméltem, hogy Yoongi gyorsan vissza fog érni a gyógyszerekkel, mert nem szerettem volna egy lázrohamot.

– Már kezdheted is – téptem le a lepedőből egy darabot, odanyújtva azt Jaebumnak. – Vizezd be, és hozd vissza. – Egyetlen szó nélkül kapta ki ujjaim közül a textildarabot, majd már itt sem volt, egyenesen a cella sarkában lévő öreg, rozsdás csaphoz indult, kieresztve belőle a vizet, ami eleinte elég sárgás volt, utána azonban szépen tisztulni kezdett, és ő meg is várta azt az időintervallumot, míg áttetszővé nem vált a víz. Mikor végzett, kicsavargatta a ruhát, és vissza igyekezett hozzám, a kezembe nyomva a nedves, hűvös textilt, amit én azonnal elterítettem Taehyung homlokán, miután hanyatt fekvésbe húztam őt.

– Ne parázz, rendbe fog jönni. Ha sok mindent túlélt, ahogy elmondtad, ez meg sem kottyan majd neki. Amúgy szép arca van, férfihoz képest – mondta mellettem, Taehyung arcát fixírozva. – Meglepő ilyen szép egyedet találni – kuncogott halkan, el sem szakítva tekintetét a fekvőről. – Messziről nem tűnt fel, milyen lágyak, mégis határozottak a vonásai.

– Valóban helyes arca van – vallottam be, kiseperve a vizes ruha elől a haját, szétterítve azt a homloka feletti részen, figyelve, ahogy gyorsan emelkedik és süllyed a mellkasa. Talán pár minutum után köhögte el magát, csúnyán, hangosan, majdhogynem fülsértően, ami egyáltalán nem tetszett nekem. – Így köhögött eddig is?

– Így. Volt, mikor csúnyábban is.

– Remek. Kellene szerezni antibiotikumot, ha nem heveri ki egy pár napon belül – szusszantottam gondterhelten –, de nemrég hoztunk szállítmányt, ráadásul fasz se tudja, sikerül-e vény nélkül szerezni.

– Majd én segítek, ha pöccintesz nekem ide egy telefont. Elintézem neked. – Elhúztam kissé az ajkaimat, mert nem akartam ennyire adósodni – már ott volt Yongguk is –, de ha valóban nem sikerül Taehyungnak ezen túlesnie, és mi nem tudunk szerezni, akkor kénytelen leszek ezt meglépni. Mostanában nem is biztos, hogy lesz szállítmányozás, egyetlen doboz antibiotikumért pedig senki nem fog kockáztatni, még akkor sem, ha rólam volt szó. Volt még egy bökkenő is: ennyire azért nem akartam bízni a férfiban, mert ha van telefonja, könnyen rábaszhatok.

Más választásom még sincs.

– Meglátom, mit tehetek. – Gondterhelt hangon beszéltem, Jaebum pedig előre felé mozdította a fejét, bólogatva.

Talán egy óra, másfél telt el, mikor léptekre lettünk figyelmesek; rögtön megfeszültek az izmaim, csak úgy, mint Jaebumé is, de mihelyst meghallottam Yoongi hangját, mindketten megkönnyebbült sóhajt hallattunk. Rám hozta a frászt, már kezdtem azt hinni, hogy egy őr az.

– Itt vannak a gyógyszerek, meg hoztam teafiltert is, Jimin adta. Basszus, faszom ebbe a sok szarba, tele van a kezem – sziszegte, a dobozokkal szerencsétlenkedve, nehogy elejtse őket, miközben belépett a cellába. – Mi a faszom?! – bukott ki belőle, farkas szemet nézve Jaebummal, a meglepettségtől pedig majdnem kiejtette a kezei közt tartott, szükséges dolgokat, amiket még pont időben kaptam el, miután felkeltem az ágyról. – Te meg… még élsz?! Mit keres itt?! – sziszegte Yoongi, dobbantva egyet Jaebum felé, aki elnevette magát.

– Alkut kötöttem vele, velünk van, ne fossál – jelentettem ki, felpattintva az egyik doboz tetejét, rögtön két pirulát véve ki belőle, ahogyan a másikból is. – Vigyázni fog Taehyungra, és a mi emberünk lesz – mondtam, megemelve Taehyung hátát a szabad kezemmel.

– Mi a kurva élet… – piszmogott Yoongi, értetlenül meredve rám.

– Hozz nekem vizet ebbe a pohárba – böktem fejemmel a pohár irányába, Jaebumnak célozva a szavakat, aki azonnal megfogta a műanyag tárgyat, hogy megtelítse vízzel. Ahogyan készen lett, Taehyung ajkai közé illesztettem a pirulákat, s kikapva Jaebum kezéből, máris itatni kezdtem a beteget, aki lassan ugyan, de lenyelte a gyógyszereket, aprókat köhécselve utána. Gondolom, nem esett jól neki egyszerre négyet lenyelni úgy, hogy nincs is nagyon tudatánál.

– De mi a faszom?! Neked ez hogyan jött?! Nem emlékszel, hogy majdnem kinyírt?! Ráadásul én kurvára emlékszem arra, mikor miatta kaptam majdnem halálbüntetést! Ez egy pszichopata állat, egy beteg féreg! – fakadt ki Yoongi, minek hatására felsóhajtottam, ugyanis egyáltalán nem volt nekem ehhez kedvem.

– Ennyire ne bókolj – kuncogott Jaebum. – Mellesleg, te sem vagy semmi, haver! Mindenki ódákat zeng arról, hogyan kerültetek ide az öcséddel. Emlékszem, mikor először hallottam, képes lettem volna beléd zúgni – vigyorgott szemérmetlenül, én pedig elfogadtam, hogy ezek ketten sosem fogják csípni egymást, vagy épp ellenkezőleg: ők lesznek a legjobb barátságban.

– Seggfej – sziszegte Yoongi, helyet foglalva mellettem.

– Mert? Ha nem buktok le, milliomosok lennétek – feszegette tovább Jaebum a húrt, Yoongi azonban ahelyett, hogy válaszolt volna, csak kelletlenül nyögött egyet.

– Tudom, baszd ki! Nem tehetek róla, hogy faszom Kibum elbaszta!

– Biztos nagyon menő volt a maffia vezérnek dolgozni, kár, hogy dílerkedés, ember, és egyéb csempészet miatt kaptak el titeket. Igazából, ti minden bűnt elkövettetek, amit lehetett, az erőszakolás kivételével – mosolygott Jaebum, minek következtében Yoongi felhúzva a felső ajkát.

– Ja. Franc se tudja, miért nem tett az a pojáca semmit akkor, amikor elkaptak minket, pedig megöltem még az elnököt is, mert azzal bízott meg, pedig az kurva meleg helyzet volt. Biztos akadt jobb nálunk. Jungkook sokat bénázott eleinte – vallotta be Yoongi kelletlenül –, de mindegy. Volt, ami volt. Nem bánom végül is az itt létet.

Igen, nem véletlenül Yoongi intézte az árukat, és egyéb dolgokat; jártas volt már ebben, hiszen az egyik leghírhedtebb maffiának is ő intézte a drogokat, minden mást, ami kellett neki, mellette természetesen, ölte az embereket, akiket kellett, ha úgy adta a helyzet. Valószínűleg valakinek fájt a foga erre a posztra, és kicsinálták őt, Jungkookkal együtt – hogy valóban miért, senki nem tudja, de én ezt gyanítottam, hiszen a maffia embereit nem tudják elkapni; lehetetlen is, mert a maffia és a rendőrség rendszerint puszipajtik. Valaki meg akarta ásni Yoongi sírját, Jungkook pedig, mint cinkos, követte őt. Rengeteg ember életet oltottak ki ketten, és rengeteg drogot, egyéb kacifántos, betiltott dolgot szereztek be illegálisan Kínából, innen-onnan, szóval, nem véletlen az életfogytiglan…

– Amúgy, te faszfej, ne tereld a szót! – kapta fel a vizet Yoongi, szigorú pillantásokat mérve Jaebumra, aki elnevette magát, kacsintva egyet a zöld hajú irányába, s már éppen válaszolt volna, de idejében közbe szóltam:

– Kuss legyen, Taehyung pihenne. Hallgassatok már – szóltam rájuk határozottan, s nehezen ugyan, de elhallgattak.

Ha Jaebum velünk marad – márpedig, beváltom az ígéreteimet, és velünk marad –, akkor lesz jó pár kellemetlen szituáció, vagy vicces beszélgetés… Előre várom, mikor szét kell szedni őket, nehogy elharapják a másik torkát.

Daehyun

– Neked elment az eszed?! – estem rögtön Hoseoknak, miután Yoongi elmesélte, mit is tett ez a barom, mit is ígért, és kinek. – Az eszedbe sem jut, hogy szépen elárul minket, és rohan majd Namjoonhoz, mert oda húz a kötelesség?! – Azt hittem, menten eldobom az agyam, mert ez a barom képes volt egy ilyen lépést tenni, ilyen elbaltázott, rohadt kockázatos lépést. Én megértem, hogy Taehyung beteg, de könyörgöm, mégis vannak határok, amiket nem kellene átlépni, ráadásul mikor tudom ezt meg?! Napokkal azután, hogy ők lent voltak Taehyungnál.

Az agyamat eldobom menten. Azt hittem, Hoseok nem lehet hülye, de rohadt nagyot tévedtem, kibaszottul nagyot – ilyenkor örültem, hogy Yoongi pletykás vénával rendelkezett, mert ha nem újságolja el, csak akkor szembesülnék a ténnyel, mikor majd előttem áll az a patkány.

– Fékezd magad, te ostoba! – sziszegte Hoseok, szigorú arckifejezéssel, tekintettel mustrálva engem. Fújtatva dőltem hátrább, kezeimet ökölbe szorítva az asztal falapján. Még Jimin és Jungkook is teljességgel le voltak taglózva a hír hallatán, hát még én! Annyi galibát okozott nekünk az a faszfej, amennyit talán Namjoon és Jin volt képes, erre ez a méteres fasz mit csinál?! Még alkudozik vele! Menten körbefosom a bokámat! – Iszonyatosan dühös voltam, és egy pillanatra sem próbáltam ezt leplezni.

– Miért is fékezzem magam?! Igazam van, méghozzá kicseszettül! – remegtek meg az ajkaim, összébb húzva a szemeimet is, frusztrált szusszantást hallatva.

– Tudom, mit csinálok, nem kell engem kioktatni! Jelen esetben ő az egyetlen, aki gondját tudja viselni Taehyungnak, mert ha ő meghal, akkor iszonyatosan felesleges volt ez az egész, ha nem jutna eszedbe! Nem hiszem, hogy Jaebum elárulna, miután kihozom őt, mert nem árulós fajta, ezt viszont te is tudod! Látott engem már első alkalommal, mégsem köpött az őröknek, hátsó szándéka pedig nem volt, és ne nézz rám kétkedve, mert nem volt! Mindig tudom, mit csinálok, most is tisztában vagyok vele, és hasznunkra lehet! Daehyun, az Isten basszon meg, ne nézz így rám! – sziszegte, mire megforgattam a szemeimet, összefonva mellkasom előtt a karjaimat.

– Mi van, ha csak ki akar játszani?!

– Ne gyártsd a hipotéziseket! Namjoonék elásták, élve eltemették, hogy mentsék az irhájukat, majd biztos vissza fog hozzájuk menni. Őt se nézd hülyének, és engem se, kérlek! – Apatikus volt a hanghordozása, és az arckifejezése is, a tekintetéről nem is beszélve, én azonban még ennek ellenére is fújtattam egyet, mert nem, nekem ez akkor sem tetszett, és nem tudtam ennek örülni.

– Jaebum tisztességes – hallottuk meg Jimin hangját. – Kétlem, hogy ezután Hoseok ellen fordulna. Bár, meglepett a dolog, de nem egy szórakozós fajta – morfondírozott.

– Szerintem nem. Okozott kellemetlen helyzeteket, de ha feltétel nélkül segített már először is Taehyungnak, nem hiszem, hogy nagyon rossz ember lenne, inkább rossz emberhez került – szólt hozzá Jungkook is a témához.

– Nekem ez akkor sem tetszik!

– Nekünk sem – vágták rá egyszerre –, de ha bizonyít, akkor miért ne?

Itt mindenkinek elment az esze. Mi van a levegőben hetek óta, hogy hülyébbnél hülyébb mindegyik?!

Hoseok

Megértettem Daehyun álláspontját, tisztában is voltam azzal, miért kételkedik Jaebumban, mert fordított helyzetben én is ezt tenném, de nem akartam, hogy Taehyung odavesszen, és tudtam, nem állna vissza Namjoonhoz, de ezt Daehyun honnan is tudhatná biztosan? Nem beszélt Jaebummal, nem tudta, amit én, mellesleg fogalma sem volt róla, Taehyung mennyire beteg. Nem fogom kockára tenni Taehyung életét, mikor van megoldás arra, hogy meggyógyuljon. Nem csak ezért cselekedtem, persze, de részben ennek is sok köze volt a döntésemnek; talán akkor is kijuttattam volna őt, ha Taehyung ereje teljében lenne, mert akárhonnan is nézem, nagy hasznomra válhat Jaebum gondolkodása, és tettlegessége, arról nem is beszélve, ha Yoongival együtt intéznék az árukat, sokkal több mindenre tehetnénk szert. Ő is jól jár, és mi is, de mindezek ellenére megértettem Daehyunt, csak az nem tetszett, hogy szimplán hülyének nézett a döntésem miatt, pedig bele nem gondolna abba, hogy felelőtlenül én sem rohannék a vesztembe. – Nem mondom, hogy nem ér ennyit Taehyung, de akkor már inkább minden éjszaka elszöktem volna hozzá, ha adódik lehetőség, ha nem, viszont így minden egyszerűbb, könnyebb volt. Ezt majd ő is be fogja ismerni, mihelyst megemészti az adódott helyzetet, ami ugyan, nem lesz egyszerű, de én ki fogom várni.

– Jó, csinálj, amit akarsz – emelte fel a kezeit, megadva magát, én pedig rögvest helyeslően bólintottam.

– Helyes, én tudom, mit csinálok – vettem a számba egy falat ételt, azonban, mielőtt válaszolhatott volna, meghallottuk az őrök hangos zaját. Rögtön meglepetten pillantottam körbe, hiszen elég ritka volt, hogy az őrök felléptek volna az ebédlőben valakivel, vagy valamivel szemben, de amint megláttam a férfit, Jonghyunt, ahogy két őt a vállára fog, rögtön tudtam: magánzárkába fog jutni. Ő meg még csak nem is ellenkezett, hagyta, hogy a két fegyveres őr felszedje őt a padról, majd el is vezessék. Végig összekapcsolódott a tekintetünk, ahogy mellettünk haladtak el. Értetlenül pillogtam rá, ő azonban csak vigyorgott… észveszejtően, egészen addig, míg ki nem került a helységből.

– Rosszat sejtek. Ez a vigyor para volt – pusmogta mellettem Yoongi, mire összepréseltem az ajkaimat.

– Eléggé – válaszoltam, még mindig az ajtót figyelve, ahol már jó pár perce távoztak innen. Nem értettem azt a vigyort, és azt sem, miért intézte felém – talán elismerte, hogy igazam volt, és nem foglalkozott a hallottakkal, mert kétlem, hogy ez lett volna a célja.

– Nem kell vele foglalkozni, azt kapja biztos, amit érdemelt – motyogta Daehyun, rám emelve tekintetét. – Inkább beszéljünk arról, miért Jaebumot fogadod örökbe! Nem tudom megemészteni!

– Azért, hogy legyen mit kérdezned, nem tartozom neked magyarázattal – reflektáltam, megforgatott szemekkel.

– Ennyit a közös döntésekről! Diktátor! – köpte felém a szavakat, egyáltalán nem kedves stílusban; kezdett eldurranni az agyam. Még egy ilyen, és beleverem a fejét a kajájába!

– Befogom a szádat, ha nem viselkedsz! – fordultam felé sziszegve, mire elhallgatott, sőt, még sértetten el is fordította tőlem a fejét. – Mint aki menstruál, úgy viselkedsz! – fordítottam vissza a fejemet az előző irányba, már-már hektikusan, ő viszont nem válaszolt, duzzogott tovább.

Majd megemészti a dolgot, ha meg nem, az ő baja, hát csessze meg, nem fogok neki magyarázkodni, elmondtam a miérteket; Jungkook, Jimin és én szerintem nem gond, ők ketten alapjáraton le lettek volna szavazva, nincs miről beszélni, de ez az agyáig már nem jut el. Feleslegesen idegesítem magam ezen… Vannak fontosabb dolgok is.

Lassan el kell kezdenem szervezkedni, hogy Namjoon lejuthasson a zárkába, ahhoz azonban Taehyungnak fel kell gyógyulnia – gondoltam már rá, hogy betegségre való tekintettel talán felhozzák, de ez még egyszer sem fordult elő, most sem történne így.

Azt nem tudtam, hogyan fogom elintézni Jaebum kijutását – ez lesz a legnehezebb dolog. Lövésem sem volt róla, de erősen el kell rajta gondolkodnom, ugyanis köt az ígéretem, azt pedig nem szeghetem meg.

Daehyun

Tényleg nem tetszett sem a dolog, sem pedig az, hogy nélkülünk döntött, és most hiába mondja, hogy ő biztos ebben, ő majd tudja, én erről akkor sem vagyok meggyőződve, és a józan eszem azt súgja, ez elbaltázott lépés volt, de ne legyen igazam! Remélem, tényleg csak paranoiás vagyok, de ha Yoongi is a dolog ellen van, akkor már valamit csak érzünk – Jungkook és Jimin nem számítanak. Természetesen, vannak jó ötleteik, de azért ne vegyünk őket egy kaptafa alá velünk, mert ugyan okosak, de nem annyira tapasztaltak, és ez itt a lényeg.

Mégsem tudtam Hoseokkal vitába szállni, mert egyszerűen elhallgattatott, de most mit tudtam volna kezdeni, akkor kapja be, ha már ilyen pöcs. Igen, határozottan egy pöcs, a már az agya helyett is a farka uralkodik – nem mondom, hogy Taehyung ennyi kockázatot nem ér, tettünk már meg párat, de azért van egy határ, amit nem kellene átlépni, ellenség tagjával és volt tagjával meg nem közösködünk. Yongguk más tészta, ő teljesen más… máshogy került hozzánk, más okból is, és nem is mondanám, hogy teljesen hozzánk tartozik, csak besegít itt-ott, meg jó haverságban vagyunk. Jaebumot viszont családtagként tekinteni nem fogom tudni, nem fog menni azok után, amennyi szart kavartak Namjoonnal. Ő volt Namjoon jobb keze, talán ezt Hoseok elfelejtette?! Nem tudom elhinni, hogy ennyire elment az esze, hogy ennyire hülye…

– Nem megyünk ki kosarazni? – tette fel a kérdést Jungkook, reménykedő pillantásokat mérve felénk.

– Kosarazni? – pillogott Yoongi megilletődve, hol rá, hol pedig Jiminre nézve, akik együtt bólintottak egy hatalmasat, félve az elutasítástól.

– Felőlem kimehetünk. Honnan jött nektek ez hirtelen? – kérdezte Hoseok, előrébb dőlve, minek hatására a két fiú mély levegőt vett, lesütve a szemeiket. Megmosolyogtatott a látvány, ugyanis olyanok voltak, akár a nagy gyerekek, akik félnek pénzt kérni a szüleiktől egy bulira, mert már múlt héten ezt egyszer ellőtték. Szinte azonnal elfeledtem minden rossz kedvemet, ami még az imént borította el az elmémet és a szívemet.

– Hát – kezdte Jimin halkan, megköszörülve a torkát. – Mostanában elég kevés alkalommal vagytok velünk, mondhatni, hogy hanyagoltok minket, és ez nem szemre hányás, mert megértjük, csak hiányzik pár közös program. – Láttam a szemeiben azt a mérhetetlen bánatot, ami már a szívembe markolt, és ahogy elnéztem, Hoseok és Yoongi is hasonlót érezhettek.

– Kimegyünk kosarazni – felelte Yoongi rögtön, apró mosollyal.

– Amint befaljuk a reggelit, már megyünk is, eskü. Ma nincs problémán kattogás, kikapcsolódunk egy kicsit, talán jobb is lesz úgy neki állni mindennek – mondta Hoseok, lenyelve egy újabb falatot.

– Tényleg régen volt már közös programunk – biggyesztettem le az ajkaimat, bűnbánóan nézve a fiúk felé, akik elmosolyodtak egy pillanatra, miután konstatálták, hogy ma bizony, lesz játék, hosszú idő után.

– Akkor azt mondom, gyorsan együnk, és mehetünk is – húzott az ajkaira egy görbületet Hoseok is, minek hatására mindenki gyorsabban kezdett el enni, hogy mi hamarabb végezhessünk az itteni dolgunkkal, és a szórakozásnak adhassuk a szabadidőnket.

Tényleg jót fog tenni egy játék – legalább lesz mivel kiadni a stresszt, és a fiúk igénye is ki lesz elégítve.