Secret - VKook (3)

Helló, mindenkinek! :)
Meghoztam a Secret harmadik fejezetét, egy kicsit izgalmasabb történésekkel. Csak egy kicsit izgalmasabbal XD
A negyedik fejezettel is igyekezni fogok, kérlek titeket, maradjatok türelmesek! :)
De nem szaporítom tovább a szót, mindenkinek jó olvasást! :) ♥

Nem bandás történet!
Trágár beszéd!
Yaoi, vagyis fiú-fiú közti szerelmi és szexuális kapcsolat!
Ha a történetben, (szokás szerint) bármilyen helyesírási hibát találtok, jelezzétek! :) 

~SNoriko~

3. Fejezet

Nem tudom, hogy miként kerültem ebbe a helyzetbe, de azt tudom, hogy nem akarok jobban belefolyni. Én, csak kihallgattam ezt az ürgét, könyörgöm! Miért kellett újra összefutnom vele?
És ez a meghívás... Inkább mennék kávézni egy békával, mint vele. Kizárt, hogy ezzel a fazonnal én elmenjek.
Mééég, hogy megmutatja nekem, hogy nem hasonlít a rajzomra. Dehogynem! Külsőleg talán nem, de belsőleg tökéletesen egy állatra hasonlít. Ösztönlény, semmi több! Érzelmekre nem képes. Na jó... az állatokat ne vegyük ide. Ezzel túloztam, nagyon is. Ők még jobban is éreznek, mint az emberek. Több szeretetre képesek.
Akkor vegyük úgy, hogy a rajzom, nem állati eredetű példányt tükröz, hanem egy szörnyeteget. Igen! Ez a legjobb magyarázat rá.

- Tudja, nekem a munkaidőm este 6-ig elhúzódik. Nem érek rá elcsavarogni egy kávé erejéig, vagy addig, hogy beszélgessek magával. - adom tudtára, hiszen valóban nincs időm, nekem dolgoznom kell, nem úgy, mint egyeseknek, plusz nem mennék el vele sehova.
- Azt mondta, hogy kérhetek bármit engesztelésképpen. Hát én csak egy kávét kérek egy nyugis beszélgetés mellé. - vágja zsebre egyik kezét, kihúzva magát.
- Én nem mondtam olyat, hogy bármit kérhet. Csak megkérdeztem, hogy mit akar?
- És az nem ugyan az? - húzza gunyoros mosolyra ajkait.
- Nem! - vágom rá azonnal. Bár, tudom, hogy nem így van. Egy és ugyan az a kettő, de nem adom meg neki azt az élvezetet, hogy igazat adjak neki.
Nevetése azonnal felcsendül, megtöltve ezzel az irodát.
- Vicces ember maga. Bár, nem tudom, ez szerintem csekély ár azért, hogy nem jelentem fel becsületsértésért, aminek itt a bizonyítéka. Méghozzá egy jegyzőkönyvben. - mosolyog kedvesen, viszont szemeiben olyan veszélyes csillogást látok, amitől kezeim és lábaim is megremegnek.
Tudom, hogy simán megcsinálja, ha nem úgy ugrok, ahogyan ő fütyül.
- Maga...- sziszegem, teljesen kipirult arccal. Igen, érzem, ahogy ég a fejem a megalázottságtól. Nem mindennap találkozom ilyen emberekkel. De még is igaza van. Ez a bizonyíték a becsületsértés fogalmát rendesen kimeríti.
- Természetesen nem csinálok ilyet. Nem ez a szándékom, csupán szeretném megismerni. - vonja meg vállát.
Felnézek rá, eléggé kételkedve. - Komolyan beszélek. Nem jelentem fel, csupán elmondtam, hogy mit is csinálhatnék, ha olyan lennék. - kuncogja.
Olyan vagy!
- Jungkook, menj nyugodtan, Hoseok, majd átveszi. - szólal meg Yoongi.
- Mi?! Hogy én?! - csattan fel az említett.
Ránézek Yoongira, akin látszik, hogy rettenetesen jól szórakozik. Ritkán lát ilyen dühösnek, mert... mert ritkán is vagyok dühös.
Ez a fazon nagyon hamar eléri, hogy a vérnyomásom az egekbe emelkedjen.
- Ugyan, maradok, már úgy sincs sok. Hoseokra pedig nem akarom rásózni. - mosolygok rájuk.
- Látod? Ő tudja, hogy mi a helyes! - duzzogja, ahogy folytatja a papírok írását.
- Vagy, miért nem várja meg, míg megcsinálja a lapokat? Nincs ideje addig? - kérdezi Taehyungtól, aki azonnal rábólint.
- Miért is ne?
- Foglaljon helyet. - mutat felém az idősebb, mire a mellettem lévő széket próbálom észrevétlenül úgy betolni az asztalhoz, hogy ki ne merje szúrni. - Jungkook mellett pont van egy szék! - árul be, amiért dühösen nézek a szőkére, akinek szemeiben ott csillog a jól szórakozottság.
Ilyennek sem láttam még. Mi lelte? Nem látja, hogy ez a fazon egy megtestesült démon?! Ki akar baszni velem, semmi több!
Vagy lehet, hogy épp ez tetszik neki...
- Nos, akkor ha szabad... - sétál felém, megkerülve az asztalomat.
- Csak tessék. - erőltetek arcomra egy mosolyt, de legszívesebben leköpném.
Sugára vetek egy sokatmondó, szúrós pillantást, azzal amint az ürge helyet foglal mellettem, folytatom a papírmunkákat.


Furcsa, egész idő alatt nem is szólt hozzám, hagyott nyugodtan dolgozni. Azonban folyamatosan magamon éreztem a pillantását. Majd lyukat égetett a hátamban a Yoongiéval együtt. Ezek ketten, tuti, hogy összefogtak ellenem. Össze lehetne őket kötni. Mind a kettőnek ragadozó tekintete van, csak ennek a marhának itt mellettem, sokkal durvább.

Körülbelül egy óra alatt végzek velük. Gyorsan ahhoz képest, hogy most lassan dolgoztam direkt, nehogy hamarabb szabaduljak. Viszont az elején olyan gyorsan csináltam, hogy a végére nem maradt sok. Így bőven van még időm, hogy elmenjek egy kávéra.
Bár, belegondolva, felesleges ezen hisztiznem. Megiszom, elbeszélgetek vele, aztán mehetek is haza. Nem kell túlkapni ezt az egészet, hiszen mit tehetne velem? Rendőr vagyok, nem pedig egy szűz tini picsa. Na jó... a szűz még helyes is, de a tini picsa az már nem.

- Végzett? - érdeklődik a mellettem ülő, aki olyan birka türelemmel ülte végig ezt az egy órát, hogy csodálkozom, amiért nem nyavalygott. Pedig a gazdagok erről híresek. Nincs idejük, azonnal akarnak mindent, türelmetlenek. De ő... ő nem.
- Igen. Bár, nem tudom, hogy mehetek-e...- próbálom húzni, hátha mégis csak maradhatok és Taehyung feladná ezt az egész próbálkozást.
Tudom, hogy nem fogja, nem olyan fából faragták, ahogy elnézem.
- Elkészültél mindennel? - kérdezi Yoongi.
- Igen, a jelentések elkészítve, mind itt van az asztalomon, már csak el kell őket rakni.
- Jó! Mehetsz. Majd én elrakom. - ajánlja fel nagylelkűségét.
- Furcsa, eddig leszartad, hogy kell-e segítség nekem, vagy sem. - sandítok rá.
- Furcsa, eddig nem volt így kinyílva a csipád! - szól rám.
- Nem is lenne, ha nem zavarnál, holott eddig sosem engedtetek el munkaidőben. - mosolygok rá.
- Ha már itt az udvarlód, mit csináljak? Nem úgy néz ki, mint aki egykönnyen el akar menni.
- U-udvar... Mi?! - pirulok bele még a gondolatba is.

Nem is az udvarlóm, az kéne még!
Hangosan kiröhög Hoseokkal együtt.
És ez a görény sem tagad semmit.
Ez egy vicc... ez nem az udvarlóm, csak egy szánalmas pasas, aki bosszút forral azért, mert groteszk stílusban alkottam róla egy rajzot.

- Menj már, ne hebegj-habogj itt! - szólal meg Hoseok is.
- Feltűnt, hogy nem az udvarlóm? - sziszegem, ugyan ott leragadva még.
Ekkor az említett megköszörülve a torkát, feláll a székéből.
- Nincs semmi hátsószándékom. Egyszerűen csak meghívom, mert szimpatikusnak találom. Kérem, ne gondoljanak semmi ilyesmire. - mosolyog a két majomra.
Ejha... kiállt mellettem? Mi fene?
Yoongi elfüttyenti magát, összefonva karjait a mellkasa előtt.
- Tök mindegy, menjetek már. NamJoonnak majd azt mondjuk, hogy a szüleiddel van valami. Ne elmélkedj ezen. - kuncogja Hoseok, azzal felém sétálva a vállaimra fog és a kijárat felé taszigál. Nem is elmélkedtem semmin, csak azon, hogy nem akarok menni, még mindig. És hazudni nem szép dolog!

- Hé! - szólalok meg, mérgesen nézve rá, de mielőtt feleszmélnék, szinte kirúg az ajtón, aztán elkapva a nyakamnál átkarolva, magához húz.
- Majd mesélj, hogy mi volt, kíváncsi vagyok. - suttogja a fülembe. - Ez tuti, hogy randi.
- Feltűnt, hogy pasi? - sziszegek vissza neki.
- És? Baromi helyes. A nem melegek is biztos, hogy felfigyelnek rá. - vigyorogja.
- És én nem vagyok meleg, sőt nem is érdekel. - morgom, hiszen nem akarom, hogy ebből már is pletyka legyen. - És ez nem randi, ezt verd ki a fejedből! - sziszegem.
- Ugyan. Majd, ha másnap kisimult arccal jössz be, akkor majd az lesz, hogy Ééééén megmondtam. - neveti, megveregetve a hátam, én pedig megint fülig pirulok, aztán ellököm magamtól.
- Szemét, nem leszek kisimulva! - duzzogok mint egy kisgyerek, akitől elvették a nyalókát.
- Mehetünk? - lép ki az ajtón Taehyung. Kihúzva magát, egy nagy mosollyal figyel minket.
- Persze! - válaszolja helyettem Hobi. Legszívesebben seggbe rúgnám.
Elneveti magát a görény Taehyung.
- Jól van, viszlát. - int neki, aztán előre megy.
- Menj-menj. - lök utána.
Egy gyilkos pillantással jutalmazom ezért Hoseokot, aztán előre fordulva, követem az előttem sétálót.

Szép vállai vannak, tényleg egy igazi modell alkat. Kár, hogy ekkora szemétláda... talán, akkor még kedvelném is és barátkoznék vele. Mert önmagában, nem rossz ember, főleg hogy segített nekem és ma ki is állt mellettem. Na jó, nem teljesen kiállt, de... olyasmi.
Azonban, nem tudok benne megbízni. Főleg, hogy érzéketlen és nem érdeklik az emberek érzései. És az sem, ha meghalnak azok, akikkel együtt volt.
Felsóhajtok, és tekintetem leveszem róla.
Gőzöm sincs, hogy miről fogunk majd beszélni. De, ha ennyire elakart hívni, csak kitalált valamit, nem igaz?

- Szálljon be. Elviszem. Tudok egy nagyszerű kávézót. - mosolyog, miközben kinyitja hófehér autójának az ajtaját.
Gyönyörű ez a járgány. Ilyet még 20 évnyi fizetésemből sem tudnék venni. Főleg egy ilyen Porsche-t nem.
- Öhm... vagy gyalog? - kérdezem, de megrázza a fejét.
- Eléggé messze van. Jobb, ha autóval megyünk. - mosolyogja, amire felsóhajtok, azzal beülök a luxusautóba.
Alig merek megmozdulni, ha valamit összekoszolok, biztos, hogy a gatyám is rámenne.
- Ne feszengjen, azt csinál az autómban amit akar. Ha baja van, veszek másikat. - kacsint rám, amire a szemeim is elkerekednek.
Ez egy vicc... mennyi pénze van ennek?!
Igaz, hülye kérdés... Rengeteg!
- Eszem ágában sincs azt csinálni ebben a gépben, amit csak akarok. Túl szép. - válaszolom komolyan, de olyan jóízűen kacag fel, hogy az egész autó az ő hangjától cseng.

Na jó, ez... ez nagyon jó látvány így. Jól áll neki, ha nevet.
De várjunk... mire gondolok?
Bár... ilyen gondolataim miért ne lehetnének? Jól áll neki, ez tény.

- Bocsánat, csak... nagyon vicces maga. Vagy, fogalmazzunk úgy, hogy aranyos. - sandít felém, de én elkomorodok .
- Férfi vagyok! Rám nem mondhatnak olyat, hogy aranyos vagyok, az a szó a lányokat illeti, nem engem! - szólok rá, bekötve az övemet.
- Rendben-rendben. Ne kapja fel ennyire a vizet. De, ami igaz, az igaz. - indítja be a motort.

Mogorva tekintettel megrázom a fejem, ugyanis ez a pasi, egy idióta. Ugyan, ki akarna megismerkedni és összebarátkozni egy olyan alakkal, aki le aranyosoz egy másik pasit? Gőzöm sincs, hogy miért ilyen... na jó, tudom. Tisztán lejön, hogy tényleg akar valamit, de én nem vagyok meleg. Semmi közünk nem lesz egymáshoz. Az pedig bolond, aki összejön vele. Mondjuk akkor az sem a "jó" szívéért jönne össze vele...
Felsóhajtva kinézek az ablakon, figyelve az elsuhanó épületeket és embereket. Nem is szólunk így egymáshoz, de nem is bánom.
Nem is sokkal később pedig megérkezünk egy igazán szép kávézóhoz. Szép és elegáns. Ezt tudom rá mondani.
Kiszállunk az autóból, amint leparkol, majd besétálunk az épületbe, ahol már szembetűnik, hogy milyen drága helyre is hozott. Szép, mondhatom.
Ahogy körbenézek, tényleg gyönyörű látvány fogad. Nem is olyan mint egy szokványos kávézó. Jobban hasonlít inkább egy étteremhez. Egy luxusétteremhez, csak ez még mindig egy kávézó.
A falak egyik része szürke, míg a másik fehér, jól kiegészítve egymást a kontrasztokkal. Az egésznek modern kinézete van, olyan mintha egy filmbe csöppentem volna.
Az itt kávézgató emberek pedig, szinte mind öltönyben ülnek, míg én az egyenruhámban topogok.

- Ühm...- nézek a másikra, miközben követem. Nem is tudom, hogyan tegyem fel a kérdést. Eléggé kínosan érzem magam.
- Igen? - emeli rám barna tekintetét. Szép, sötétbarna íriszei vannak. És szép nagy szemei. Milyen lehet, ha rácsodálkozik valamire? - Jungkook? - szólít meg, amire már is pislogva pillantok el róla.
- Én...én csak. Nem tudom, hogy jó ötlet-e, hogy idehozott. Mindenki rajtam legelteti a szemét. - suttogom neki.
Tekintetével végigpásztázza a helyet, aztán kezét a vállamra csúsztatja, majd a fülemhez hajol.
- Ne is foglalkozzon velük. Sokkal többet ér maga egyedül, mint ezek itt egy rakáson. - suttogja, elkuncogva magát. - Nem az öltöny teszi az embert, nem igaz? - érdeklődik, lehelete pedig megcsiklandozza a fülemet, ujjai pedig gyengéden a vállamat markolják.

Bőröm, szinte ég az érintése alatt, fülem úgy szint a forró lehelete miatt, amitől enyhén megborzongok.
A szavai pedig... szinte meleg, jóérzéssel töltik ki a mellkasomat.
Tényleg jól esett, hogy ezt mondta.
Nyelnem kell egy nagyot, aztán bólintok egyet.

- Gazdagok, de a fele sem ér annyit, amennyi pénze van. Sokan nem megküzdöttek a helyükért, hanem megörökölték. Azt pedig nem nehéz. Az ilyen öltönyökbe csomagolt emberek a legszánalmasabbak. Míg maga...- ekkor vállamról a mellkasomra siklik a keze, mutatóujjával pedig a szívemnél áll meg. - ...Az életét teszi kockára minden alkalommal, ha hívják, nem igaz? Ne szégyellje a ruháját. Sőt! - fejezi be, nekem pedig az arcomra kiül a pír.

Őszintén? Soha, senki nem mondott még nekem ilyesmit. Komolyan... szívet melengetőek a szavai. Tudom, hogy nem kéne ilyesmit gondolnom, de a lelkemnek annyira jól esett. Most... kicsit fontosabbnak, hasznosabbnak érzem magam, mint tegnap.
Ez mind igaz, hogy minden kiszállásnál az életünket kockáztatjuk, de ezt még egy ember sem tette szóvá, vagy nem mutatta jelét, hanem szimplán természetesnek vették, hogy mi rendőrök, csak vagyunk és ott vagyunk, ha kell.
Nagyon kedves volt ez tőle. Lehet, hogy nem is olyan rossz ember.
Hallom, ahogy elkuncogja magát, aztán már csak azon kapom magam, hogy ismét a barna íriszeibe nézek.

- Csak nem megbántottam? - érdeklődik, miközben az állam alatt tartja az ujjait, így megemelve a fejem, hogy végig a szemeibe nézzek.
Újra fülig pirulok, azzal a kezére fogva, leszedem magamról az ujjait.
- Nem! Dehogy, csak... nem sűrűn mondanak nekem ilyesmit. - köszörülöm meg a torkomat, azzal hátat fordítok neki.
Ez durva... miért reagálok így rá?!
- Komolyan? Hogy-hogy? - érdeklődik, aztán ismét a vállaimon érzem a kezeit, miközben arra kényszerít, hogy menjünk az asztalok irányába.
- Úgy, hogy a rendőröknek ez a kötelességük és tudok egyedül is menni. - szakítom el ujjait a vállamtól. Nem akarom, hogy tapizzon, a végén mindenki félreért minket. Vagy már félreértett minket.
Szörnyű, hogy bírom ki ezt a napot?
- Hát persze, de eléggé furcsa, hogy nem becsülik meg a magához hasonló értékes személyeket. - húzza ki nekem a széket, mintha egy lány lennék.
Leseprem kezét a székről, nem fogadva el ezt a szép gesztusát, hanem helyet foglalva, magam alá húzom én a székemet.
- Ugyan. Értékes személy? Miért is lennék én olyan értékes? Manapság ez a legjobb pasizó duma? - érdeklődöm, ahogy leül velem szemben.
Tényleg túl jól esnek a szavai. Viszont a csipkelődést nem tudom kihagyni.
- Hogy miért értékes? Az legyen egyenlőre az én titkom. - kacsint felém, amire a reakcióm, hogy elhúzom a számat. Ezzel rossz érzésem van. - A pasizó dumával kapcsolatban pedig... talán nem tetszik? - mosolyodik el szelíden. Olyan ártatlanul, mintha egy kisgyerek ülne velem szemben.
Van ilyen oldala is?!
A számat is eltátom, ahogy konkrétan bevallja, hogy ez tényleg pasizó duma. Ezt nem hiszem el!
- Tu-tudja... nem vagyok meleg. Nem igazán vonzz AZ az oldal.
- Engem sem. Eddig csak nőim voltak, de maga miatt, igazán megérné átállni arra az oldalra is. Egy Hawaii Konat kérnék. - adja le rendelését a pincérnek, miközben az kihozza a lapokat.
Elég sűrűn jöhet ide, ha így tudja, hogy mit akar.
- Már is. - mondja, én pedig legyintek, hogy még nem választottam, de szemeimet nem veszem le az előttem ülőről.
- Miattam? Ugyan. Átlagos vagyok, mint a többi ember. Sőt, átlagosabb, mint a többi ember. - figyelem zavartan. És persze érzem, ahogy ég az arcom, mert ennyire zavarban még sosem hozott senki. Pasi, főleg nem.
- Rosszul hiszi. Ha a külsőségeket nézzük, tükörbe nézett már? - húzza félmosolyra ajkait.
- Minden nap...
- Jó. Azt nem vette észre, hogy modellalkat és modellpofi? - érdeklődik. Szemeim úgy kerekednek, ahogy az elő van írva.
- Maga viccel!
- Én? Soha. Ha nem zsaru lenne, felvenném a cégemhez, minden meghallgatás nélkül. - könyököl fel az asztalra, ujjait pedig összefonja az orra előtt, úgy nézve a szemeimbe, amik most konkrétan kistányér méretűek lehetnek.
Beharapom az alsó ajkam, orromon pedig kifújom a levegőt.
- Jó... ha megvagyunk a külsőségekkel, mit szűrt le a bensőmből? Kétlem, hogy kiismert volna ebben a két napban.
- Elég nehéz típus. Olyan, akit érdemes betörni. Makacs és szégyenlős is. Meg van a maga bája, ami miatt érdemes megpróbálni AZT az oldalt is. Ha úgy vesszük, pont az esetem. Sosem unatkoznánk, abban biztos vagyok. - válaszolja, ám ahogy figyel engem, ahogy a tekintetével szinte felfal. Ez... ez tényleg ijesztő.
- Azt mondta a munkatársaimnak, hogy nem akar tőlem semmit.
- Csak azért tettem, hogy ne pletykáljanak. Jobb nekünk, ha semmiről sem tudnak, csak annyit, hogy barátok vagyunk. - vágja rá azonnal.
Tényleg van szövege.
- Mi van, ha nem megyek bele? - teszem fel a számomra eléggé fontos kérdést.
- Hm... - hallom tőle ezt, mosolya pedig szinte groteszk látványt nyújt, ahogy abban minden benne van.

Minden gonoszság, minden olyan rossz dolog, amitől az ember simán azt mondaná rá, hogy ez itt egy szörnyeteg.
Nyelnem kell egy nagyot, mert érzem, ahogy a torkomban dobog a szívem ezt az arcot látva.

- Beperelem. - mondja ki, minden köntörfalazás nélkül. Azonnal a vér is meghűl az ereimben, úgy ülök a székemben, mintha odafagytam volna. - Az a rajz, egy tökéletes bizonyíték arra, hogy egy életre kirúgassam.
- Nem teheti! - lehelem a szavakat szinte.
Tévedtem! Ez egy szörnyeteg!
- De, megtehetem. Túl sokat ér ahhoz, hogy elengedjem. Ha kell, tönkreteszem cserébe.
- Ez zsarolás! Bűncselekmény, ugye tudja?! - emelem meg picit a hangomat, de el is halkulok, mikor kihozzák neki a kávét.
- Köszönöm. - mosolyog kedvesen a pincérre. - Ő is ezt kéri, hozzon még egy Hawaii Konat. - mondja, mire az elsiet egy bólintással. - Bűncselekmény? A becsületsértés nem az? Higgye el, nem akar velem ujjat húzni. Ez egy egyszerű ajánlat. Nem jelentem fel, HA...- emeli fel a csészéjét az ajkaihoz, majd belekortyol a fekete nedűbe. Én pedig nagyokat nyelve ülök a székemben.
Ez csak egy álom. Ez egy rettenetes álom. Fel akarok ébredni!
- ... a szeretőm lesz. - fejezi be a mondatot, amitől a víz is kiver.
Ajkaim megremegnek, ahogy elnyitom őket egymástól.
- Megőrült?! - csattanok fel. De el is halkulok, mert mindenki engem figyel.
- Szó sincs róla. De valamit, valamiért. Ha nem akarja a feljelentést, megteszi. Nincs más választása. - Hangja szigorú és kivehető belőle, hogy jól szórakozik, főleg ahogy egyre elesettebbnek érzem magam.
- Én... én nem tudom, hogy képes... vagyok-e erre...- suttogok már, tekintetem a gyönyörű asztalon pihentetem.
- Akkor számolnia kell a következményekkel. A jegyzőfüzetében van a bizonyíték, ezt az ügyvédemnek is megmutattam. A tudtomra adta, hogy ez bizony becsületsértés és perelhető. Lefényképeztük és bármikor be tudjuk mutatni. És persze... a rendőrségen van a bizonyíték eredeti példánya is. Olyan ügyvédeim vannak, akikkel nem érdemes ujjat húzni. És, mivel maga rendőr és ön tette meg ezt a lépést, simán nekem ítélik az ügyet. Úgy vélem, ez csekély ár azért, nehogy munkanélküli és hajléktalan legyen egy életre. - mosolyogja, újra ajkaihoz emelve a csészét.
Én... én mindjárt rosszul leszek.
- Nos? Mi a válasza? - érdeklődik, tekintetem óvatosan ráemelem.
Természetesen az lenne erre a válaszom, hogy húzzon a jó büdös francba! De, ha ezt meglépem, nekem annyi. Ez... ez a pasas szétszed.
Muszáj választanom. Muszáj válaszolnom. Ha nem teszem, előbb-utóbb úgy is kikényszeríti a válaszomat. Vagy így, vagy úgy.
Ha pedig beperel... ki tudja, hogy milyen következményei lennének annak?
Megnyalom kiszáradt ajkaimat, remegő ujjaim között pedig meggyűröm a szalvétámat.
- Rendben. - hangom olyan halk, mint egy suttogás.
- Bocsánat, nem értem. - húzódik arcára egy undorító vigyor.
Tudom, hogy hallotta.
- Rendben. Legyen, ahogy akarja! - emelem meg picit a hangomat.
Olyan érzés ez, mintha most adtam volna el a lelkemet.
Elkuncogj magát, mint egy izgatott kisgyerek.
- Jó döntés, Jeon Jungkook. - nyújtja át az asztal fölött a kezét, hogy kezet fogjunk. Vonakodva, de remegő kezemet odanyújtom és megfogom az övét. - Mostantól, az enyém vagy!