Nem vagyok meleg! Csak egy férfiba szerelmes... ~Vhope~ +18 (2/4)

Ééééés újra itt! Nana ebben a másfél napban nagyon belendült. Valamit kezdeni kellett már, mert hát na. xD 

Itt a Vhope folytatása is! ^^ (Bár, ebben csak javítgatnom kellett, úgyhogy szégyenlem, hogy nem hoztam előbb. :c De most itt van~ :3)

Vhope, azaz Taehyung és Hoseok páros! 

Nóri írja Hoseokot!

Nana (én) írja Taehyungot!

Yaoi,, szóval fiú-fiú szerelem, kapcsolat, estébé továbbra is!

Figyelmeztetések!!!!!

• +18 (Erotikus tartalom!)
• Depresszív TaeTae
• Mindenki készüljön fel, Nórival őrült ötleteink vannak.
• Trágár beszéd
• (Tényleg őrültségek vannak ebben a ficiben, senki ne lepődjön meg semmin xD)

Ha hibát találtok, szóljatok! :) Örülnék, ha elmondanátok, merre van, mert ez nagyon hosszú fejezet és mire kibogarászom... hajjaj xD úgyhogy, ha segítetek, akkor köszönöm <3

Jó olvasást! ^^

~Nana és Nóri~

Taehyung

Elmosolyodtam, majd közelebb bújtam hozzá, és átkaroltam a mellkasát, úgy préselődve hozzá teljesen.

- Neked is jó éjt - mondtam halkan, lehunyva a szemeimet.

Persze, zavarban voltam, nem is akármennyire, de... olyan jól esett a közelsége, annyira jó volt mellette feküdni, érezni az illatát, hogy nem érdekelt, mennyire ciki vagy mennyire nem az, csüngtem rajta, mint egy kis majom.

És nem sokkal később el is nyomott minket az álom.

Igazából, az elmúlt hét hét borzalmas volt. Borzalmasabb, mint eddig bármelyik elmúlt időszak! Állandóan Hoseok járt a fejemben, sőt, még vele is álmodtam, ha a nappali kínszenvedések sorozata nem lenne elég... még álmomban is kísértett és azt hittem, megőrülök a tudattól.

Az sem könnyített a helyzetemen, hogy zaklatott a kis csaj képével, aki ugye, nem is létezett. Alig tudtam magam kivágni a helyzetből és általában béna kifogásaim voltak.

És ez az egész még a születésnapomon sem kímélt. Sőt! Még rosszabb volt, mert Hoseok össze-vissza ölelgetett, hogy 21 éves vagyok és az nagyon nagy dolog. Hát, nem tudom, hogy miért nagy dolog... mindenesetre, elhiszem neki. Ha ő mondja...

Felsóhajtva ültem az autóba, ami a dormba vitt vissza bennünket.

- Mi bajod? Szülinapod van! Örülnöd kellene! - csípett Hoseok oldalba, mire felnéztem rá, majd elmosolyodtam.

- Fáradt vagyok - mondtam, még ásítást is szimulálva. - Csak ágyban akarok lenni! - mondtam halkan, kifelé bámulva az ablakon.

- Pedig sokáig nem leszel ágyban - kuncogott, az oldalamba csípve.

- Na! Hagyj már! Miért nem? - kérdeztem, elhúzódva tőle. - Ne merd! - sziszegtem, mikor mozdult a keze, hogy megcsípjen.

Hoseok

Kinevetem, de mivel gyorsabb vagyok, megcsípem. Felnyüszít, aztán egy jókorát a vállamra csap.

- Szemét! - nyöszörgi, amit újra megnevetek, azzal magamhoz húzva, megölelgetem.

- Szülinapod van, ki kell élvezned - kuncogom, el sem eresztve őt.

Igazából, ezalatt az idő alatt, míg el nem jött a December 31, folyamatosan vele aludtam és szinte, minden időmet vele töltöttem. És ezt egyáltalán nem bánom, viszont... úgy érzem, hogy túlzottan is megkedveltem.

Nem tudom, egy testvért lehet így szeretni, mint ahogyan én szeretem?

Mindegy is, az a lényeg, hogy jól érezzük magunkat egymás társaságában.

- Kiélvezném, egy jó nagy alvással - sóhajtja, aztán a kezemre fog, mielőtt újra megcsíphetném.

Kiröhögöm ezért.

- Aludni? Minek azt? Most teljesen fölösleges. Iszunk, eszünk... jól leszünk - vigyorgok rá, aztán hajába túrok, és tarkójánál fogva, fejét az enyémhez húzom, így homlokunkat egymásnak döntöm.

- Hát... nem tudom... ez is csak egy átlagos nap, maradhatna olyan, mint a többi - motyogja, lehunyva szemeit.

- Hülyeség! Ez a te napod - mosolygom.

- Hé, ifjúpár, mi lenne ha megállnánk az egyik bevásárlóközpontnál? - kérdezi Yoongi, ránk nézve.

Rávigyorgok.

- Álljunk. Hozzatok nekem csokit - mondom, amire jön is a bólintás.

Nos... igen, tudom, hogy úgy nézünk ki, mint akik járnak, de nem érdekel. Szeretem ezt a kis hülyét. Ő az én kis Alienem.

Amint végre hazaérünk, mindenki azonnal a tv-t és a fürdőt támadja be. Persze Jint kivéve.

Ő a konyhába megy és gondolom, már is a szülinapozásra készül, amit most nagyon jól tesz.

- Ahh... jó itthon. Gyere, TaeTae, mi addig játsszunk - vigyorgom, ahogy a konzolhoz húzom, hogy végre egy kicsit lefoglaljam magunkat.

Persze, neki kétszer sem kell mondani. Befoglaljuk mind a ketten, aztán játszunk is.

Aztán... pár óra múlva, a többiek a Szülinapi dalt énekelve jönnek be, egy aranyos kis tortával, ami nekünk bőven elég.

Én is beszállok és tapsolva éneklem, majd átölelve a fülénél folytatom tovább.

Olyan aranyos. Főleg, ahogy tud örülni egy ilyen kis kedveskedésnek is.

Taehyung

- Fújd el, fújd el, mire vársz? - Jimin ugrándozott körülöttem, Jin pedig tartotta a tortát, széles vigyorral.

- Igen! Kívánj valamit és fújd el! - kuncogott Jungkook, mögöttem állva, Hoseok pedig ölelgetett, úgy vigyorgott. Elmosolyodtam, szélesen, miközben végig néztem rajtuk.

Rendben, azt hiszem, nem kellene olyannak lennie ennek a napnak, mint a többinek. Szeretem látni az arcukat, mikor örömet okoznak, és mikor Jin büszkén nyújtja a saját tortát, amit sütött.

Imádom őket. Mindenkit.

- Na, mire vársz? - Namjoon elnevette magát, én pedig aprócskát nevetve a tortához hajoltam és lehunytam a szemeimet.

"Azt kívánom, hogy Hoseok szeressen." - A gondolatra elmosolyodtam, majd megcsóváltam a fejemet és fújtam egy nagyot. Mikor minden gyertya kialudt, elfehéredtem és lesokkoltam.

A többiek ujjongva, tapsolva ugrándoztak, hogy sikerült elfújnom a gyertyát, viszont én teljesen le voltam fagyva.

De ezek a kívánságok sosem válnak valóra, nem...? Ezek butaságok, nem?

- Boldog szülinapot! - Visongták egyszerre, majd arra eszméltem fel, hogy Jimin kibontott egy pezsgős üveget. - És most már Jungkook is ihat alkoholt! - nevette, huncut hangon.

- Köcsög - morgott a maknae, oldalba bökve Jimint.

Elmosolyodtam, miközben Jin felvágta a tortát és Jimin öntötte a pezsgőt. Ami egészen finom volt amúgy, de... éreztem, hogy a fejembe száll.

És még hoztak mást is. És őszintén? Nem nagyon ittam még. Csak elvétve, néha-néha. De a többiek is ittak, én is ittam.

Azt hiszem, én és Jungkook leszünk a legrészegebbek ma este.

Hoseok

Csendben ülök a kanapén és figyelek, ahogy a többiek beszélgetnek. Viszont, ahogy elnézem TaeTae és Jungkook eléggé felöntöttek a garatra.

Jobb lesz, ha leteszik azt a piát, már is ki vannak. Alig tudnak beszélni, bár, azt meg kell hagyni, hogy nagyon jó a kedvük.

Elmosolyodom, mikor V behuppan mellém és nevetgélve beszél a többieknek.

Jungkook pedig meglepő, de Jimin ölében foglal helyet, aki kifejezetten örül a helyzetnek.

- Jimin... úgy utállak! - mormogja a fiatalabb, de ahogy iszik az italból, úgy dől hátra, Jimin mellkasának.

- Nem úgy veszem észre - kuncogja az idősebb, közben végig simít az oldalán, Jungkook pedig elvigyorodik és úgy bújik hozzá, mint egy kiscica.

Viszont, ahogy elnézem, ez a jelenet nem csak az én figyelmemet ragadja meg, hanem a V-ét is.

- Ah... jó nekik... - duzzogja a másik, miközben ő is iszik az italából.

- Azt mondod? - kérdezem vigyorogva, miközben átölelem a derekánál.

- Azt. Ha Jungkook tagadja is, de ő is szerelmes Jiminbe… - motyogja, folyamatosan iszogatva az alkoholt.

Nagyon csillog már a szeme. Ki is nevetem, aztán elveszem a poharat a kezéből.

- Naaaaaa! - vinnyogja, miközben nyúl a poharáért.

- Úgy hiszem, hogy ennyi elég volt már neked. Így is alig megy a beszéd - nevetem, ahogy derekánál tartom, hogy nehogy elérje a kezemben lévő poharat, mait leteszek az ottani kis asztalra.

Nagyon édes.

Olyan morcos az arca, hogy jó ránézni. Felfújt arccal, kipirosodott bőrrel néz a szemeimbe.

- Ne nézz így, mert nagyon édes vagy - mosolygom és az oldalába csípek. - És azt hiszem, jobb lenne, ha már aludnánk, nem igaz? Holnap nagyon fog fájni a fejed - simítok a hajába.

Taehyung

- Menjünk - néztem boci szemekkel az övéibe, mire elmosolyodott, majd lassan felkelt, és a kezemet fogva, húzott magával engem is. Mondjuk, nehezen álltam meg a lábaimon, úgyhogy kellett egy kis segítség, hogy ne boruljak el, amit egy halk kuncogással nyugtáztam, ő pedig egy fejcsóválással, mosolyogva.

- Én elmegyek, elaltatom a szülinapost - mosolygott zavartan és elkezdett terelgetni a szobánk felé. Végig nyüszögtem és nyávogtam, meg nevetgéltem, mint egy hülye, de ő tűrte.

Türelmes volt.

- Ahj! Tae! - nyögte, mikor eldöntött az ágyon, majd felegyenesedett rólam. Halkan nevettem, hanyatt fekve, boci szemekkel nézve fel rá. - Na, vetkőzz!

- Vetkőztess le! - nevettem, oldalra döntve a fejemet.

- Aish! - nyögte, majd lassan a nadrágomhoz nyúlt és elkezdte kigombolgatni. - Ez elég zavarba ejtő - sóhajtotta, miközben felnéztem rá, széles vigyorral, a könyökömmel támasztva meg magam, félig ülő helyzetben.

- Vicces! - nevettem, figyelve, majd elhúzódott tőlem.

- Le tudsz te vetkőzni egyedül is, ha már vihogsz rajtam! - nevetett, majd lassan mellém ült, de én csak hanyatt dobtam magam.

- Hobi…

- Hm?

- Lázas vagyok! - nyögtem.

- Dehogy vagy! - nevetett.

- De... de az vagyok... lázas... a szerelemtől lázas - sóhajtottam, félig lehunyt szemekkel. - Lángolok miatta! - nyögtem, ütögetve a paplant a karjaimmal.

- Az alkoholtól lángolsz, hülye - nevetett, kisimítva a hajamat a szememből.

- Neeeeeem - nyávogtam. - Hobi…

- Mondd - sóhajtotta, horkantva.

- Hajolj közelebb! Súgni akarok valamit! - mondtam, mire megcsóválta a fejét, de azért közel hajolt hozzám, az ajkaimhoz tette a bal fülét.

- Na? Mondd már - mondta, apró mosollyal az ajkain.

- Fordulj felém! - mondtam, mire megcsóválta a fejét, majd felém fordult, farkas szemet nézve velem. - Csukd be a szemed!

- Milyen hülye játék ez? - De azért tette, amit mondtam. És amint kimondta, lassan az ajkaira hajoltam, finoman megcsókolva. Szinte rögtön átdugtam a nyelvemet a szájába, átkarolva a nyakát, teljesen magamhoz húzva.

Szenvedélyesen csókoltam, erőszakosan, mintha tőle függene az életem... mindent, minden beleadtam a csókba, aztán... elhúzódtam tőle.

- Így csókolok... - súgtam a szájára, megnyalva az ajkaimat, kihívóan nézve a szemeibe, miközben a hajába markoltam, majd lassan végig simította a tarkóján, és a vállain. - Belehalok, ha rád nézek... - mondtam, esetlenül. - Megölsz, tudod...? Tudod, hogy mennyire? Tudod? Annyira... fáj! Fáj, ha rád nézek, és... és... megölsz! - mondtam, magamhoz húzva.

- Neked elment az eszed? Hé! - Felültetett, magával szemben, majd eltolt magától. - Mi bajod? Mivel öllek meg? Annyira hasonlítok arra a lányra? - kérdezte, ijedten.

Kiszaladt belőlem a röhögés.

- Az a lány te vagy, te hülye! - nevettem, megcsóválva a fejem.

Hoseok

Teljesen ledöbbenek, mikor ezt így kimondja. Nem is tudom, hova tenni ezt az egészet, hiszen... hiszen eddig a lányért volt meghúzatva, aztán az a lány én vagyok?

Én ezt nem értem.

- Hogy... hogy mi? - kérdezem, lerökönyödve.

Ismét elneveti magát.

- Te vagy az, akibe szerelmes vagyok. Az a lány, nem létezik - válaszolja, vigyorogva, aztán hozzám bújik, szorosan megölelve engem.

Őszintén nem tudom, hogy erre hogyan is reagáljak. Ez...ez hihetetlen.

Hogy én vagyok az, akibe szerelmes?

nyelek egy hatalmasat.

Végül is, már értem, hogy miért volt olyan furcsa, hogy miért volt féltékeny, ha Jiminnel voltam és értem azt is, hogy miért nem tudott képet adni a lányról. Mert, ha képet kellett volna mutatni, akkor egyszerűbb lett volna, ha egy tükröt ad a kezembe.

- Taehyung... u-ugye tudod... hogy mi fiúk vagyunk? - kérdezem halkan, kicsit talán le is vagyok fehéredve.

Bár, őszintén, egy részem, örül ennek a vallomásnak. De nem tudom, hogy miért. Az eszem pedig azt mondja, hogy ez nem normális, mert nem is az.

- Persze, hogy tudom - kuncogja, teljesen hozzám dörgölőzve. Tényleg olyan, mint egy kiscica. Ezt pedig imádom benne. Még akkor is, hogy most vallotta be, hogy a fiúkhoz vonzódik. - De, nem érdekel. Annyira szeretlek… - motyogja, lehunyt szemekkel.

Megköszörülöm a torkomat.

- Figyelj... azt is tudod, hogy nem biztos, hogy ezt tudom viszonozni? - kérdezem, gyengéden puhatolózva.

Ekkor kinyitja a szemeit és tisztán látszik, hogy mennyire elszomorodik.

- Tudom. Ezt már rengetegszer lepörgettem magam előtt. Persze... most bátor vagyok, hogy elmondtam. Lehet, hogy holnapra megbánom - nyöszörgi, már-már könnyes szemekkel. - Én tényleg... teljes szívemből szeretlek - mondja a vállamnak, amit megmosolygok.

Tényleg aranyos, de nem lehetek együtt egy fiúval. Én nem vagyok meleg.

Viszont a csókja... a csókja az nagyon jó volt. Na, meg... szülinapja van. Legalább... erre az egy napra teljesüljön ez a vágya. Holnapra, már biztos, hogy nem fog emlékezni rá.

- Mondok neked valamit… - szólalok meg, miközben az álla alá nyúlok és fejét hátra döntöm.

- Mit?

- Azt, hogy mivel szülinapod van. A mai nap a tiéd. Megengedem, hogy szeress. De holnaptól, ahogy itt az újév... minden másképp lesz. Holnaptól, nem tehetjük meg azt, hogy megcsókoljuk egymást. Ne érts félre, nem vagyok meleg, de szívtelen sem vagyok - mosolygok rá, aztán lehajolva, lágyan megcsókolom.

Taehyung

- Köszönöm - súgtam, átkarolva a nyakát, szorosan hozzábújva, miközben finoman viszonozta a csókját, teljesen hozzápréselődve. A csókba mosolyodott, majd közelebb húzott magához, és eldőlt velem az ágyban.

- De most már aludnod kellene - mondta, a hajamba simítva, mire felsóhajtottam, majd a szemeibe néztem, ködösen, fátyolos szemekkel.

- Nem akarok... ez olyan, mint Hamupipőke, nem? - kérdeztem, felvont szemöldökkel, ködös szemekkel.

- Mármint? - nevetett.

- Csak itt nem éjfélig tart, hanem egy éjszakáig - mondtam elszomorodva. - De nem baj, nekem ez is elég, nem vagyok telhetetlen, annyira - mondtam, teljesen hozzábújva. - Akkor ma éjszaka szeretsz? - súgtam.

- Ma éjszaka igen. És te is szerethetsz. De holnaptól már nem tehetjük. Megérted ezt? - kérdezte halkan, mire lassan ráemeltem a szemeimet, majd szomorkásan bólintottam, de azért elmosolyodtam, teljesen hozzábújva.

- Igen... megértem - mondtam, átkarolva, mélyen felsóhajtva.

- Akkor jó... Na! Gyere ide! - nevetett, majd felemelve az államat az ujjaival, finoman az ajkaimra hajolt, én pedig közelebb, szorosabban bújtam hozzá, mint egy elveszett kiscica, aki törődésre vágyik.

Azt hiszem, teljes mértékben arra is vágytam... törődésre és odafigyelésre. Szeretetre... tőle.

- Szeretlek... - mondtam halkan, lehunyva a szemeimet, elszomorodva.

Nem mondott semmit, csak elmosolyodott.

- Mondd ki, kérlek - mondtam, könyörgően nézve rá. - Ha csak egy éjszakára is, de... kérlek - mondtam halkan, remegő ajkakkal. - Kérlek... utána soha többé nem kell mondanod! Soha! Csak most... kérlek - mondtam, a homlokomat az övének döntve.

Hoseok

Elmosolyodom, ahogy erre kér. Olyan esetlenül néz a szemeimbe, annyira... szerelmesen.

Hogy is mondhatnék ellent az ilyen könyörgő, édes szempárnak?

Egy kis levegőt veszek, aztán mélyen a szemeibe nézek.

- Én is szeretlek - mondom halkan a szavakat, aztán, ahogy hozzám hajol és megcsókol, azonnal viszonozom neki.

A csók után, ahogy a szemeimbe néz, olyan boldogságot látok a tekintetében, amilyet eddig még soha. Igazából, tetszik, hogy miattam ennyire boldog és, hogy miattam ilyen szerelmes.

Tudom, hogy nem szabad ilyesmiket gondolnom, hiszen ez csak a ma estére szól, még is... annyira tetszik ez az egész.

- Köszönöm - suttogja, teljesen hozzám bújva.

- Ugyan... Boldog Szülinapot, TaeTae - mosolygok rá, aztán én hajolok oda és csókolom meg.

Jó... ez nagyon tetszik. Olyan puhák és szépek az ajkai. Jó csókolózni vele.

Boldogan elneveti magát, aztán ahogy eldőlök vele az ágyban, fölé magasodva, úgy csókolom tovább, ujjaimat végig vezetem a mellkasán, le a felsője korcáig.

- Tae... mutasd meg nekem... hogy mennyire szeretsz - mondom ajkára, azzal ujjaim lejjebb simítanak, le egyenesen a combjára, amit azonnal terpeszbe húz, hogy közéjük férkőzzek. - Mutasd meg nekem - suttogom, újabb csókot kezdeményezve nála.

Ezt... baromira élvezem…

Taehyung

- Mit mutassak meg benne? - kérdeztem halkan, alig hallgatóan, ködös szemekkel nézve fel az övéibe, mire elmosolyodott, majd finoman megcirógatta a belsőcombomat, felsimítva a rózsaszín rövidnadrágomat, mire felsóhajtottam és halkan megremegtem.

- Mindent - mondta halkan, az ajkaimra, mire felsóhajtottam és kicsi ívben feszítettem meg a hátamat, mikor erősebben megmarkolta a combom belsejét, majd finoman a nyakamra hajolt és megpuszilgatta a bőrömet. Szinte végig csókolgatta az egész nyakamat, majd a kulcscsontjaimat, amik kilátszottak a póló alól, aztán... szinte szempillantás alatt lekerült rólam a póló. Eleinte kicsit bántotta a bőrömet a hirtelen hűvös, de amint megcsókolgatta a mellkasomat, rögtön felhevültem és oldalra döntve a fejemet, halkan felsóhajtottam.

- Tudom... ez nem helyes... amit teszek... nem lenne szabad, de... - Megharapdálta a mellbimbómat, mire az ajkaim elé kaptam a kezemet, és úgy nyögtem fel halkan. - De... az első és az utolsó lesz - mondta halkan, majd a köldökömbe csókolt.

Felnyöszörögtem és feltoltam neki a csípőmet, könnyes szemekkel figyelve, ahogy megszabadít a nadrágomtól.

- Ha nem is emlékszel rá... de... ez lesz az ajándékom neked - mosolygott, mikor felkúszott hozzá és újra megcsókolt, miközben az ujjaival a férfiasságomon simított végig. Az ajkai közé nyögtem, megremegve és a vállába markoltam, miközben elmosolyodott és az ujjaival lejjebb siklott a fenekemhez. Szinte abban a pillanatban éreztem az ujját magamban, de... talán az alkohol mámorától, nem fájt. Sőt... egyre jobb és jobb volt és... egyre többet akartam.

Vele akartam lenni…

Hoseok

Nem tudom, hogy honnan jött ez nekem, hogy én egy éjszakával ajándékozzam meg. De az tény, hogy most ennél jobban semmit sem akarhat. Én pedig bármit megteszek érte, hiszen... fontos nekem, mint... mint egy testvér, noha azok nem fekszenek le egymással.

De mindegy is, így van ez jól.

Ujjaimat lassan mozgatom benne, figyelem minden egyes reakcióját. És, amit látok, hogy hihetetlenül élvezi az egészet. Ennél boldogabb nem is lehetne.

- Ho...Hoseok... - leheli a nevem.

- Mondd - mosolygok rá, ekkor lök egyet a csípőjével.

- K-kérlekh... tégedh... - nyögi, teljesen vágy ittas tekintettel.

Elmosolyodom, azzal lehajolva, megcsókolom.

Miután benedvesítem síkosítóval, elhelyezkedem a lábai között és elmerülök benne.

Annyira forró és szűk. Annyira... nagyszerű ez az érzés, ami körbeölel.

Tae is az ajkaira tapasztott ujjaival fojtja el a feltörni készülő hangját, ami sikerül neki.

- Ah... olyan szűk vagy... - suttogom, aztán szenvedélyes csókra hívom, majd amint megkapom a jelzést, lassan elkezdek mozogni benne, ujjaim pedig bebarangolják a testét.

Taehyung

Olyan volt, mint egy álom... mint egy gyönyörű, valóra vált álom. Annyira jó volt... annyira... sírni tudtam volna az örömtől, hogy velem van! Hogy... hogy vele lehetek egy éjszakára. Hogy az enyém lehet egy éjszakára... annyira boldog voltam.

- Hobi... Hobi... - nyöszörögtem, átkarolva a nyakát, teljesen magamhoz húzva, mélyen nyögve a nevét, folyamatosan.

Hangosan felnyögött, majd mikor olyan ponton talált el, szinte sikítani lett volna kedvem, de csak elfojtottan nyögtem egyet.

- O-ott! Ott! - nyöszörögtem, ívbe feszítve a hátamat, remegve alatta, mint a nyárfa-levél. Soha nem gondoltam volna, hogy ez ennyire jó lehet. Soha nem hittem volna, hogy... hogy minden érzést felül múlja ez.

Nem voltam szűz, persze, voltam együtt lányokkal, de... de ez mindennél jobb volt. Vele minden jobb volt.

Féltem, hogy ha holnap felkelek, össze fogok roppanni. Mert többé nem lehet az enyém. De nem akartam erre gondolni, csak az érzésre és rá. Kettőnkre... arra, ami körbe ölelt minket, ami hajtott minket a beteljesülés felé.

- Szeretlek... - nyöszörögtem, remegve, a hátába marva a körmeimmel, miközben fellöktem a csípőmmel, ő pedig egy mély morranás kíséretében a számra kapott ajkaival, majd a merevedésemre kulcsolta az ujjait.

Megvonaglottam alatta és hátrafeszítettem a fejemet, újra kimarva a hátát.

Hoseok

Mivel ez az ő napja, így nem hagyom ki azt, hogy viszonozzam a szeretetét.

- Én is... én is szeretlek! - nyögöm, majd felmorranok, amikor érzem, hogy kimarja a hátamat.

Így, picit erősebben és vadabbul mozgok benne, de ahogy észre veszem ez csak jobban elveszi az eszét és fejét újra hátra feszítve, újra kimarja a hátam, lábait pedig a derekamra kulcsolja.

A végére, már eszeveszett tempót diktálok, szegény V alig tudja a hangját visszafogni, de segítek neki a csókjaimmal, így minden nyögését elnyelem.

Többször eltalálom benne azt a pontot, mígnem az ajkaim közé vinnyogja a nevemet, miközben egész testében megfeszül, hátamat újra kimarja. Ezáltal a kezembe élvez el.

Én is egy hangosabb nyögés kíséretében megyek el benne, majd pár, utolsó lökés után, lehajolok, hogy újra megcsókoljam.

Annyira szép, hogy az már vicc. Ez a kielégült arc és ez a boldog tekintet... ha meleg lennék, mindennap ezt akarnám látni. Hiszen... gyönyörű. Annyira gyönyörű.

- Csodálatos... és valóban gyönyörű vagy - suttogom fáradtan az ajkára.

Elmosolyodik, aztán átkarol a nyakamnál, szorosan magához húzva.

- Szeretlek, Hobi.

- Én is szeretlek - mosolygok rá, aztán még egy csókot váltva egymással, lassan kihúzódom belőle, majd a takaróért nyúlva, betakarom magunkat.

- Itt az ideje, hogy pihenj. Boldog 22-őt, Taehyung - suttogom, magamhoz ölelve, szorosan.

Taehyung

Borzalmas fejfájásra ébredtem és arra, hogy iszonyatosan szomjas vagyok. Maga volt a pokol az ébredés, komolyan.

Nem is realizáltam, miért fekszem Hoseok mellett pucéran, sőt, azt sem nagyon tudatosult bennem, hogy fáj a fenekem. Csak magamra vettem egy pólót - Hoseokét -, meg a rózsaszín kis nadrágomat és kibotorkáltam a konyhába, hogy megigyam az összes vizet, ami kifolyik a csapból.

Mikor engedtem a csapból egy csomó vizet a poharamba és egymás után ittam ki őket, halkan felsóhajtottam, a másik kezemmel a fejemet fogva.

Azt hiszem, ez volt az első és utolsó, hogy én ennyire berúgtam. Komolyan, olyan pocsékul vagyok, mint még soha. Hasogat a fejem, hányingerem van, nyűgös vagyok és alig emlékszem a tegnapi napra.

Felsóhajtva leültem az asztalhoz és akkor jutott eszembe, hogy mennyire nagyon fáj a fenekem.

Összevontam a szemöldökömet és villámcsapásként ért a mondat:

"Megengedem, hogy szeress. De holnaptól, ahogy itt az új év... inden másképp lesz. Holnaptól nem tehetjük meg azt, hogy egymást csókoljuk."

Nyeltem egy nagyot. És ezután folyamatosan ugrottak be az emlékképek. A csókok, a sóhajok, a nyöszörgések, az a furcsa érzés a hasamban és a mellkasomban... az a furcsa, de iszonyatosan jó érzés, ahogy csókolt és... kitöltött.

Megremegtek az ajkaim és el is tátottam őket.

Viszont... csak egy éjszaka. Csak egy éjszaka volt. Ma már, valószínűleg nem fogja érdekelni, vagy nem fog velem törődni. Úgy fog rám nézni, mint egy idiótára, aki belement ebbe a hülyeségbe... meg... meg...

Lehet, az lesz a legjobb, ha azt mondom, hogy nem emlékszem semmire. Igen. Az... az lesz a legjobb... és majd... majd megkérdezem, mitől fáj ott lent... igen. Biztos nem mondja el, és majd megnyugszik, hogy... hogy nem emlékszem rá és nem kell furcsán viselkednie velem.

Miért engedtem, hogy megtegye? Ezután minden csak rosszabb.

Életem legszebb ajándékát éltem meg, az igaz, és a kívánságom is valóra vált, egy éjszakára, de... de... ezután csak jobban fogok vágyni rá.

Miért vagyok ennyire hülye...?

Hoseok

Mikor felébredek, ásítva ülök fel, aztán a mellettem lévő üres helyre nézek. Taehyung nincs itt.

Persze, tökéletesen emlékszem az estére és igazából, egy pillanatra sem bántam meg, hogy szeretkezéssel ajándékoztam meg.

Viszont, nem lehetünk együtt, mert... mert továbbra sem vagyok meleg.

Jó, ezt így nehéz bizonyítani, hiszen épp egy férfival feküdtem le. Azonban, továbbra sem érzem magam melegnek.

Kimászom az ágyból, aztán felöltözve, kisétálok.

V az asztalnál ülve, kétségbeesetten néz rám, mintha attól félne, hogy undorítónak fogom tartani, vagy eltávolodok tőle.

Természetesen, eszemben sincs.

- Jó reggelt - mosolygok rá kedvesen, odalépve hozzá, homlok puszival üdvözölve, mint mindig is. Mintha mi sem történt volna.

- J...jó reggelt - suttogja. Látszik, hogy másra számított.

Mikor teszek oda kávét főni, leülök vele szemben, de ő úgy pirul, mint egy tini lány.

- Mi a baj? - kérdezem, ekkor még vörösebb lesz.

- S… semmi, csak... nem... nem emlékszem az estére. Miért fáj... a fenekem? - kérdezi dadogva, amiért kinevetem. Nagyon aranyos, viszont, nem fogok hazudni neki.

- Az este, lefeküdtünk. Szerelmet vallottál nekem, aztán szeretkeztünk - válaszolom, halkan.

Ekkor a szemei elkerekednek. - Ez volt az én ajándékom, neked.

Taehyung

Meredten bámultam magam elé, a pohár vizet forgatva magam előtt az asztalon. Nem szóltam semmit a dologra, csak néztem magam elé, szomorkásan, elveszetten.

- Bánod, hogy nem emlékszel? - kérdezte halkan, egy kis megértéssel a hangjában.

Mélyen felsóhajtottam.

- Emlékszem mindenre. Azt hittem, ha azt mondom, hogy nem emlékszem, majd hazudsz valamit és minden mehet úgy, ahogy eddig - súgtam, megtörten.

- Megbántad? - kérdezte, elszomorodva.

- Nem. Nem bántam meg. Jó volt és... és köszönöm - suttogtam, de nem mertem rá nézni. - De nekem ennyi nem elég - néztem fel rá, szomorúan, megtörten. - Nem alhatunk együtt többé és... kérlek, kerülj el, mert csak fáj a szívem - súgtam, lesütött szemekkel, nyelve egy nagyot.

Minek titkolnám az érzéseimet? Már teljesen felesleges bármit is elhallgatom előle. Nincs értelme, úgyhogy inkább állapodjunk meg abban, hogy legyen mindennek vége.

- Nekem kevés egy csipet... csak rosszabb lenne minden - mondtam magam elé, forgatva a poharat az asztalon. - Attól még köszönöm, életem legszebb estéje volt - mosolyogtam rá keserűen. - Remélem, hogy nem csak szánalomból tetted, de ha igen, az sem zavar igazából - szuszogtam. - Csak... kerülj el, kérlek. Fáj. Nagyon fáj - suttogtam, lebiggyesztett ajkakkal.

Hoseok

- Szerinted ilyesmit szánalomból tennék? - kérdezem komolyan. Beharapja az alsó ajkát, aztán megcsóválja a fejét. - Na, látod - motyogom, aztán felsóhajtok.

- Mindegy... a lényeg, hogy köszönöm az estét. Sosem felejtem el, hiszen ez az egyik legszebb dolog, ami valaha is történt velem. Gyönyörű volt. Viszont, tényleg kerüljük egymást. Hiába szeretnék veled lenni, tiszteletben tartom a döntésed, hogy nem viszonozod ezt - mondja halkan, felnézve rám.

- Nem tehetem. Ne haragudj - mondom halkan, a szemeibe nézve, amire keserűen elmosolyodik.

- Tudom, és semmi baj. Viszont... akkor kerüljük egymást, jó? Tényleg csodás este volt, de ezek után csak többet szeretnék, ilyet pedig nem kérhetek - suttogja.

Nos, igen... még egyszer nem tenném meg ezt.

- Ha ezt akarod, legyen. Mondjuk én nem akartam a helyzetünkön változtatni, de a kérésedet és helyzetedet tiszteletben tartom - válaszolok, aztán felállok, amint lefő a kávé. - Elkerüllek és megkönnyítem a helyzetedet, de... egyet tudnod kell. Nagyon fogsz hiányozni... - mondom szomorkásan, ahogy kiöntöm magunknak a kávét. - Én nagyon, de nagyon hozzád szoktam…

Taehyung

- Te is hiányozni fogsz nekem. Jobban, mint én te neked - súgtam, mire felsóhajtott, majd a hajába túrt az ujjaival, én pedig lassan, miután kiöntötte magának a kávét, odamentem a főzőhöz én is, hogy én is öntsek magamnak.

- Miért nem szóltál? Megcsináltam volna neked - mondta halkan, mire elmosolyodtam.

- Megcsinálom én - mosolyogtam, miközben lehajtottam a kávét, majd apró sóhajjal, rá sem nézve a fürdő felé vettem az irányt.

Ki akartam sírni magam. Kiönteni a lelkemet magamban és... tisztába tenni magamban az érzéseket és a dolgokat.

Ez volt az utolsó éjszaka, hogy együtt aludtunk…

Mikor becsuktam magam mögött a fürdő ajtót, halkan kezdtem el sírni, miközben lassan lecsúsztam a falapnak döntve a hátamat, majd mikor földet értem, felhúztam magamhoz a lábaimat és átkarolva a térdeimet, halkan zokogva.

Életem legszebb éjszakája volt. De pocsék érzés volt rájönni, hogy az utolsó is.

Hoseok

Csendben nézek a fürdőszoba irányába. Valamiért annyira rossz érzésem van. De tényleg, úgy érzem, hogy nagyot hibáztam, hogy nem kellett volna ezt tennem vele.

Bár logikus, mert, ha távolságot is tartunk, akkor is sóvárogni fog értem ugyan úgy, mint eddig, ha nem jobban.

Ah... szörnyen érzem magam.

- Jó reggelt - hallom meg Jin hangját, amire ráemelem tekintetem és viszonozom a köszönést.

A nap, lassan telik. Újév révén, szerencsére kaptunk pár nap szabadságot, de olyan ez, mintha kínoznának. Nincs munka, hogy elterelje a gondolataimat a másikról, ugyanis rosszul érzem magam, amiért erre a sorsra juttattam.

Látszik rajta, hogy mennyire szenved. Ugyan ez történik ebben a pár napban is. Persze, kerüljük egymást, ami a többieknek is feltűnik. Jungkook és Jimin is sikeresen együtt vannak már. Úgy néz ki, hogy a kis akciónk nagyon is jól sült el, azonban V egyre rosszabbul van.

Mostanában úgy néz ki, hogy beteg. Belázasodik és nagyon nincs jól, aggódom érte.

- Srácok, mivel ma lazább meló lesz, szeretném, ha Taehyung ma itthon maradna és pluszban még egy ember. Kihívtam a dokit is - mondja Jin.

- Mi ketten ki vagyunk lőve, mert a stúdióban kell maradnunk - szólal meg Rapmon Jinre mutatva.

- Én is, mivel zenét írok - nyújtja fel a kezét Yoongi.

- Mi sem maradhatunk, mert...nos, dolgunk van - mosolyodik el Jimin, sokat sejtetően, amiért Jungkook pirulva oldalba üti.

- Hoseok? - kérdezi Jin.

- Öhm... nem tudom még, mert... - ekkor Yoongi a szavamba vág.

- Semmi dolgod, te maradsz - mordul fel, amiért mérgesen ránézek, végül az lesz, hogy én maradok.

Nem igazán örülök, hiszen kerülnöm kéne, ehelyett, egy pohár teát viszek be neki a szobába.

- Taehyung... itt a tea - szólalok meg, ébresztgetve a másikat.

Taehyung

Fáradtan nyitottam fel a szemeimet, kótyagosan és szomorkásan, de mikor megláttam, hogy Hoseok ül mellettem, apró mosollyal, a kezében tartva a teát, csak még rosszabbul éreztem magam.

Tényleg fájt ránéznem is.

Soha nem gondoltam volna, hogy ennyire... ennyire le tud betegíteni valakit a szerelmi bánat. Én mindig nevettem az ilyeneken, hogy ennyire nem lehet, pedig de. Tapasztalom, a saját bőrömön. És... az még rosszabbá teszi a helyzetemet, hogy szánalmasnak érzem magam miatta.

- Innod kell valamit. Ma még nem is ittál... enned is kellene - mondta, de én csak elpillantottam róla, nem szóltam semmit, csak elfordultam az oldalamra, magamra húzva a takarót, apró sóhajjal.

Egyedül akartam lenni.

- TaeTae... innod kell valamit, a tea pedig nagyon jó folyadékpótló. Ki fogsz száradni - mondta halkan, a vállamat simogatva, de én nem mondtam semmit, csak néztem álmoskásan magam elé.

Felsóhajtott, majd hallottam, hogy leteszi a teát az éjjeli szekrényemre és megsimogatta a hajamat, apró szusszantással.

- Ne betegedj le ennyire - mondta, óvatosan simogatva a vállaimat. Nem szóltam semmit, csak néztem magam elé, majd lassan lehunytam a szemeimet, hogy aludjak egyet.

Egyedül akartam lenni...

- Nem szólsz hozzám? - súgta. - Jin hívott dokit, szerintem lassan itt lesz. Vele fogsz beszélni, ugye? - kérdezte, mire megráztam a fejemet, a takaróm alá bújva. - Senkivel nem fogsz beszélni? - Nem válaszoltam, csak felsóhajtottam, jobban bújva a takaró alá. Felszusszantott, majd elhelyezkedett ülő helyzetben mellettem, és a takarómat simogatta, dörzsölgette, ami alatt volt a vállam.

- Azért... próbálj kicsit jobban lenni, jó? Le fogsz maradni a táncon is. Meg... ha fellépésünk lesz, nem hagyhatod ki, tudod - mondta, mire lesütöttem a szemeimet. - Ahj! Mondj már valamit! - nyögte, de én csak a párnámba hajtottam a fejemet.

Nem nem akartam beszélni, csak... nem volt hozzá energiám. Fáradtnak éreztem magam ahhoz is, hogy igyak, ahhoz is, hogy beszéljek, a mozgástól nem is beszélve... étvágyam sem volt, enni sem lett volna energiám.

Csak feküdni akartam. Pihenni... aludni.

- TaeTae! Ugye tudod, hogy... hogy ebből bajod lehet? A láz a legkisebb gond, de ha nem eszel, vagy iszol, kórházba kerülsz, mert ki leszel száradva! A többiről nem is beszélve! - mondta, majd hanyatt fordított, és a szemembe nézett. - Ez nem játék - mondta, mélyen a szemeimbe nézve, de én csak bánatosan felsóhajtottam, oldalra döntve a fejemet. - Mindegy... majd jön a doki - motyogta. - Ne haragudj, hogy durva voltam, csak aggódok - mondta halkan, betakargatva.

Hoseok

Annyira bánatos, annyira... nem is tudom... olyan szinten elveszett, amilyennek eddig még soha nem láttam.

Aggódom érte, nagyon is.

Remélem, hogy nincs úgy semmi komoly baja, mert ha van, nem tudom, hogy mit csinálok akkor.

Megsimogatom a haját, végül elengedve, kimegyek a szobából.

Ha nem eszik és iszik, biztos, hogy kórházba kerül. Azt pedig, szeretném elkerülni.

Nem is tudom, hogy mikor, de a délután folyamán, megérkezik a doktor. Bemegy a másikhoz és gondolom vizsgálgatja.

Én kint vagyok és várok. Remélem, hogy nem rossz eredményeket fog mondani.

Mikor nyílik az ajtó, felsóhajtok és odamegyek hozzá.

- Nos? Mi a baja? - kérdezem halkan, mire az orvos megvakarja a fejét.

- Fizikálisan nincs baja. Vagyis van, de nem betegség váltja ki. Itt lelki gondok vannak. Attól beteg ennyire - adja tudtomra az orvos, amire nagy szemekkel nézek.

- Hogy mi? - kérdezek vissza, értetlenül.

- Lelkileg nincs jól. Én egy pszichológust ajánlanék neki. És, mivel nincs jól lelkileg ez kihat a testére. Megbetegíti saját magát - magyarázza el, amire nekem világos lesz valami.

Lehet szerelmi bánat? Lehet... hogy emiatt?

- K-köszönöm, kikísérem - mondom, ekkor egy cetlit nyom a kezembe.

- Ezekre a vitaminokra szüksége lesz. Ezt szedje, jaj és... egy pszichológus. Azt mindenképpen keressenek - adja a tudtomra, amire bólintok, azzal kikísérve, bemegyek a másikhoz.

Ezt nem hagyhatom ennyiben.

- Taehyung... miért csinálod ezt magaddal? - kérdezem, leülve mellé az ágyszélére. - Miért teszed tönkre magad? Ezzel semmit sem érsz el. A távolságot amúgy is te akartad megtenni. Én nem. Hiányzol így is te majom! Ne keseregj ezen az egészen, hanem állj fel és tedd túl rajta magad! - szólok rá már komolyan. Nem hagyom, hogy tönkretegye magát.

- Ha te nem élsz, hát ki fog?! Ne okozz csalódást az embereknek!

Taehyung

Mélyen felsóhajtottam, szomorkásan nézve magam elé, majd lassan az oldalamra fordultam, elfordulva tőle és jobban a takaró alá bújtam, lehunyva a szemeimet.

- Taehyung, hozzád beszélek! - morgott Hoseok, de nem nagyon foglalkoztam vele, csak lehunyt szemekkel szuszogtam, hogy végre elalhassak, de nem hagyta. - Hé! - Megfogva a vállamat, maga felé fordított, majd megsimogatta a forró arcomat. - Miért csinálod ezt? Tényleg ennyire fáj? Bár... biztos, ha ennyire rosszul vagy - mondta halkan, maga elé bambulva. - Figyelj, én akkor sem lehetek veled. Tedd túl magad a dolgokon, állj fel és... légy férfi! Ezzel nem lesz jobb semmi - mondta halkan, mire újra felsóhajtottam, majd lassan ránéztem.

- Nem kértelek semmire. Sem arra, hogy légy velem, sem arra, hogy ápolgass. Egyedül akarok lenni - mondtam, majd leráztam magamról az ujjait és megfordultam újra, magamra húzva a takarót.

- Nem foglak itt hagyni - sóhajtotta, majd átmászott rajtam, velem szemben ülve, törökülésben. - A doki azt mondta, hogy lelki gondjaid vannak és attól vagy ilyen. Ez már depresszió, tudod? Miattam van? - kérdezte halkan, de nem néztem rá, csak felsóhajtottam.

- Hagyj már békén... - sóhajtottam, a fejemre húzva a takarót.

- Nem hagylak! Miattam van? - Lehúzta a fejemről a takarót.

- Nem miattad - mondtam halkan, érces hangon, majd lassan elfordultam tőle, fáradtan szuszogva.

Tényleg fáradt voltam még a mozgáshoz is.

Hoseok

- Akkor mi miatt? - kérdezem komolyan, ahogy figyelem, de már csak a hátát látom.

nem értem... miért ilyen? Bár, van egy érzésem, hogy miattam ilyen é csak hazudja azt, hogy nem miattam van.

Felsóhajtok, aztán megemelem a takaróját és bebújok mellé, szorosan magamhoz ölelve.

Érzem, ahogy megfeszül az ölelésemben, de nem érdekel.

Elmosolyodom.

- Taehyung... ha ilyen vagy, nagyon aggódom. Ilyenkor arra késztetsz, hogy addig ölelgesselek, míg el nem sírod, hogy mi a bajod - motyogom a fülénél.

- Hobi... hagyj már békén. Menj ki. Egyedül akarok lenni… - suttogja, fejét a párnájába temetve.

- Nem, míg el ne mondod, hogy mi van. Tényleg, nagyon aggódom érted. Nem akarlak így látni - kezdem el cirógatni a mellkasát, ott ahol ölelem.

- Akkor menj ki és nem fogsz így látni! Kérlek. Nem akarok senkivel sem beszélni… - kérlel, de nem teszek eleget a kérésének.

- Ha senkivel sem beszélsz, akkor sosem leszel jobban. Tudom, hogy engem akarsz most a legkevésbé látni, de akkor is... nekem te nagyon fontos vagy. Nem úgy, mint ahogyan én neked, de nagyon fontos vagy - suttogom a fülénél, aztán egy puszit adok a tarkójára. - Tényleg, nagyon hiányzol - motyogom, erősebben ölelve magamhoz.

- Hoseok... kérlek, menj ki, hagyj egyedül. Én... nem akarok senkivel sem beszélni, nem akarok senkit sem látni. Csak egyedül lenni... ennyit akarok - nyöszörgi, szinte már sírva

.

- Nem hagylak egyedül, ne találj ki ilyen hülyeséget! - mormogom. - Mi lenne, ha szembe fordulnál velem? Hm? - kérdezem, de semmi reakció. - Vagy... inkább már utálsz engem? Utálsz, mert nem viszonozhatom? Vagy mi ez az egész? Hm?

Taehyung

Nem válaszoltam semmit, csak néztem magam elé, hatalmas, könnyes szemekkel, a paplanomat markolva az ujjaimmal belülről, ahogy takarta a testemet.

Nem akartam beszélni vele. Egyedül akartam lenni, egyedül túl esni ezen az egészen. Egyedül akartam lenni...

- TaeTae, én tényleg aggódom - mondta halkan, szorosabban ölelve. - Nem akarok rosszat neked - mondta, a nyakamba hajtva a fejét.

- Tényleg? - súgtam magam elé, remegő ajkakkal.

- Tényleg.

- Akkor menj ki - suttogtam, megsemmisülten.

- H-hogy mi? - kérdezte zavartan, felemelve a fejét a nyakamból.

- Menj ki! - mondtam, a fejemet a párnába szorítva. - Ha nem akarsz nekem rosszat, akkor menj ki és hagyj békén! - A hangom legalább annyira volt erőtlen, mint én magam.

Tudom, szánalmas dolog ez, mert férfi vagyok és... biztos, hogy úgy tűnik, hogy túl érzékeny vagyok, vagy... szánalomra méltó, esetleg gyengének tűnök. Igen, mondjuk, gyenge is vagyok. De nem tagadom.

Úgy hiszem... mindenkinek lehet holt pontja, és... nekem ez tényleg az. A sok munka, a sok fáradalom, a kevés pihenés, az állandó hajtás, a viszonzatlan, fájdalmas szerelem, az, hogy lefeküdt velem, hogy megajándékozzon, de... de... nem tudja viszonozni az érzéseimet és... túl sok volt.

Csepp volt a pohárban. Elfáradtam. Érzelmileg kimerültem.

- De ha rosszabbul leszel... - A szavába vágtam.

- Menj ki, Hoseok! - Felültem, dühösen, idegesen, mérgesen. - Miért kínzol?! Jó neked?! Élvezed, hogy epekedek utánad?! Élvezed, hogy remegek, ha hozzám érsz és hozzám szólsz?! Élvezed, hogy rajongok utánad?! Élvezed?! - Majdnem kiabáltam. - Tudod, mennyire megalázó ez nekem?! Van neked fogalmad arról, milyen érzés ilyennek lenni, férfi létemre?! Van halovány megérzésed arról, mennyire gondolom magam undorítónak, hogy ilyen dolgok miatt vagyok beteg?! Van fogalmad arról, hogy kétségbeesett vagyok, mert egy férfiba vagyok szerelmes?! És te még itt... itt... Áh! - Nyögtem idegesen, a hajamba túrva.

- Tae…

- Menj ki! - Dörrentem rá, nagyot nyelve.

- Én…

- Menj már ki! - kiabáltam, dühösen nézve rá. - Menj ki!

Hoseok

Nyelek egy nagyot, ahogy így rám dörren, ahogy így kiakad, elutasítva minden segítséget, amit nyújtok neki.

De, talán, jobb lesz, ha békén hagyom. Mert, ha így folytatom, minden rosszabb lesz.

- Mielőtt kimegyek... csak annyit elmondanék, hogy nem vagy undorító. Sőt... ha az lennél, mármint azért, mert szerelmes vagy belém, sosem feküdtem volna le veled - mondom halkan, aztán kimászok az ágyból, de olyan dühösen néz rám, hogy mindjárt megöl a szemeivel.

- MENJ KI! - ordít rám, a dühtől is megremeg.

Komolyan, így dühösen is annyira gyönyörű.

Az ajtóhoz megyek és megállok.

- Legalább edd meg és idd meg, amit hoztam. Nem zavarlak, ígérem - mondom halkan, azzal ki is megyek a szobából, bezárva magam mögött az ajtót.

Lassan telik a nap, főleg, hogy be sem mehetek a másikhoz a szobába. Bánt ez az egész, ugyanis vele szeretnék lenni, szeretnék rá vigyázni, de nem tehetem.

Zavar ez az egész, de nagyon.

Felsóhajtok, aztán mikor a többiek bejönnek, persze mindent elmondok, amit a doki mondott.

Jin rosszallóan csóválja a fejét, hiszen nem éti, hogy mitől lehet lelki gondja. A szerelem dolgot, nem mondom el neki, hiszen nem rá tartozik, meg... senkire sem.

Én sem akarom, hogy bárki megtudja ezt, főleg azt nem, hogy lefeküdtem vele.

A gondolatra picit elpirulok.

Nem, ilyesmit, nem tudhatnak meg.

Taehyung

Hallottam, hogy nyílik az ajtó. Felsóhajtottam, szinte rögtön.

- Hoseok, menj ki - mondtam, mindenféle tisztelettudás nélkül, viszont válasz nem jött, csak halk, lassú léptek, majd éreztem, hogy besüpped mellettem az ágy. - Hoseok, menj már ki! Hányszor kell még m... - Felültem és mérgesen néztem az illető irányába, de teljesen meg voltam döbbenve, mikor láttam, hogy Jungkookie az.

- Haragszol Hobi hyungra? - kérdezte halkan, mire mélyen felsóhajtottam és visszahuppantam az ágyba - Valami rosszat csinált? Amiatt vagy lelkibeteg? - kérdezte, eldőlve mellettem az ágyban, miközben a párnára könyökölt, és a tenyerével támasztotta az arcát.

Nem akartam eleinte válaszolni neki, végül... úgy éreztem, hogy nagy vonalakban tudhat róla, kihagyva a tényeket. Jungkook nem pletykás, nem hiszem, hogy elmondaná Hoseoknak.

- Igen. Haragszom rá - mondtam halkan, felé fordulva.

- Miért? - kérdezte, összezavarodott arckifejezéssel nézve rám.

- Megbántott egy kicsit. Igazából... nem haragszom rá, mert semmi rosszat nem tett. Nem is tudom, hogyan kellene mondanom - motyogtam, magam elé. - Ezt nehéz elmagyarázni. Magamra haragszom inkább, nagyon, de részben rá is, viszont tudom, hogy nem tett semmi rosszat, még is haragszom rá - mondtam halkan, lesütött szemekkel.

Elnevette magát.

- Bővebben? - kérdezte, és mikor felnéztem rá, láttam, hogy mosolyog.

- Csak tett dolgokat, amik jól estek, de hosszútávon nagyon rossz ötlet volt - mondtam, magamra húzva a takarót. - Jót akart, de minden rosszabb lesz. Ezért haragszom rá, meg nem is, de magamra még jobban. - Halk voltam, de teljesen tökéletesen értette, amiket mondtam.

- A Pokolba vezető út jó indulattal van kikövezve - mondta halkan, mire egy aprót bólintottam, mély, fájdalmas sóhajjal. - Direkt nem mondod el, mi történt?

- Nem szabad. Hoseok miatt nem szabad - mondtam halkan, lebiggyesztett ajkakkal.

- Óh - meglepetten nyögött egyet, majd a hajamba simított, apró mosollyal, majd elfeküdt mellette. - Ne törődj vele! Hobi nagyon kedves és aranyos, de nem gondolja meg sokszor, hogy mit mond és mit tesz. Te meg ne törődj vele. Nem éri meg miatta... - A szavába vágtam.

- Nem miatta vagyok beteg! Minden miatt. Sok a munka, kevés a pihenés, gyenge vagyok és szánalmas - nyüszítettem, összeszorított szemekkel.

- Dehogy is! Múltkor én volta beteg. Ez előfordul - mondta, hozzám bújva, megölelgetve. - Nincs veled semmi baj. Érzékeny vagy egy picit, de te ettől vagy TaeTae! - mondta, simogatva a hátamat. Felsóhajtottam és a nyakába nyomtam a homlokomat. - Nehéz az élet, sok a munka és kevés a jó. De annak a pici és ritka jónak is lehet örülni, nem gondolod? - kérdezte, mire felsóhajtottam.

- De. Csak mostanság jó nem történik - sóhajtottam.

- Holnap elmegyünk fagyizni! Megbeszélem a menedzserrel, hogy pszichológus helyett inkább menjünk el fagyizni és majd videózunk jókat! Mikor olvasgatod a fanok kommentjeit, mindig felvidulsz! - kuncogott, a homlokát az enyémnek döntve, ahogy lejjebb kúszott hozzám. Elmosolyodtam. - Vigyorogsz! - nevetett, megbökve az arcomat.

- Na! Ne! - mosolyogtam, elhúzódva tőle.

- Akkor holnap fagyizunk egyet! Lehet, jót is tenne a lázadnak! - kacsintott. - Meg majd felveszünk valami jó kis videót a gyakorlóteremben! - mondta, széles vigyorral.

Hoseok

Másnap, meglepődve figyelem Jungkookot és Vt, ahogy elhagyják a dormot. Na jó... nem meglepődve, hanem ledöbbenve.

tegnap még mocorogni is alig bírt, most meg... jár és Jungkookkal megy valahova, méghozzá, mosolyogva...

Ez nem tetszik nekem. Még is, miért? Ha meg én kértem volna meg, hogy mozduljunk ki, leordították volna a fejem.

Bár... Jungkook tud valamit, amit én nem. És ez a tudás, rávette TaeTaet arra, hogy kimozduljon, sőt, hogy mosolyogjon.

- Jimin, te tudsz valamit? - kérdezem a másikat, aki szintén szúrós tekintettel figyeli a fiatalokat.

- Én is ugyan ezt akartam kérdezni. Jungkook olyan velem mostanában, mint egy süni. Szúr és nem enged magához közel. Pedig... annyira jó esténk volt V szülinapján. Meg utána is... akkor minden jó volt...- nyöszörgi a másik, ahogy vágyakozva nézi a kis kiszemeltjét.

- Talán mondtál neki valamit? - kérdezem, de a vállát vonja meg.

- Mikor megharagudott csak annyit, hogy imádom, ahogy szórakozik a farkammal. És felpofozott - nyüsszögi.

- Ah... ne is csodálkozz, ez bunkóság… - mormogom, ekkor vállba csapom.

- Mi lenne, ha követnénk őket? - érdeklődöm a másiktól, akinek felcsillannak a szemei.

És úgy felröhög, hogy azt két emelettel lejjebb is hallhatják.

- Ez jó ötlet - vigyorog, mire elhallgattatom.

- Halkan. Gyere - morgom, aztán úgy kezdjük el őket követni, mintha egy kémes filmbe csöppentünk volna.

Lehetséges, hogy V és Kookie járnak? Mert… - ekkor Jiminre nézek, aki izgatottan figyel és vigyorog, akárhányszor láthatja a maknae fenekét, ha lehajol azért, hogy bekösse a cipőfűzőjét - nem csodálkozok, hogy dobta Jimint.

Ez egy seggfej, ha kapcsolatról van szó…

Taehyung

Persze, úgy sétáltunk, és mentünk, hogy ne nagyon vegyenek észre, így eldugottabb helyeken jártunk és még úgy is óvatosan és halkan beszélgettünk. Nem akartunk feltűnést, én főleg nem. Nem jönne jól nekem, azt hiszem.

- Amúgy Jiminnel hogy vagytok? - kérdeztem, kedves mosollyal. Igazából nem nagyon mondták, hogy együtt lennének, de nyílt titok volt. Nem voltak annyira nagyon feltűnőek - maxium Jimin -, de mindenki tudott róla.

- Jimin egy pöcs! - mondta hangosan, mire valahonnan a háttérből hallottunk egy hangos nyüszítést, hogy miért, de mikor hátra kaptuk a fejünket, nem láttunk semmit. - Mi volt ez? - pislogott, nagy szemekkel rám.

- Passz. Lehet, hogy gyerekek szórakoznak - vontam vállat mosolyogva. - De miért pöcs? - kérdeztem, felvont szemöldökkel. Kicsit irigyeltem őket. Kicsit? Kicsit nagyon. Ők szerethetik egymást. Őket nem érdekli Namjoon, Jin, vagy mások véleménye. Persze, biztos, hogy nyilvánosságra ők sem vinnék, de... ők nem törődnek azzal, hogy bandán belül ki mit gondol róluk.

Irigyeltem őket ezért is.

- Múltkor... - Mélyen, dühösen felszusszantott. - Épp végeztünk a szeretkezéssel, ami eszméletlen volt amúgy - vigyorgott. Elmosolyodtam. - És... azt mondta, hogy imádja, ahogy szórakozok a farkával - sziszegte, nyelve egy nagyot. - Felpofoztam. Aztán röhögött. Utána meg dühös lettem, hogy ne szórakozzon, mert ott hagyom. Aztán nyüszített, hogy de ő imád engem - szuszogott.

- Tipikus - nevettem, hátba veregetve.

- Az - mormogott. - Aztán két napig nem szóltam hozzá, mert hülye poénjai vannak. Utána... ah! Fürödni mentem, és rám tört, tudod, mivel? Van fogalmad róla, mivel?! - Megremegtek a karjai. Megráztam a fejemet. - Egy kibaszott vibrátorral, hogy a lila jól állt a fejemen, és kíváncsi, hogy a seggemben is jó-e! És még ő volt megsértődve, hogy kiakadok! - mondta, mély sóhajjal. Elkapott a nevetés. Nem tehetek róla, elképzeltem és elkapott a röhögőgörcs. - Ne nevess! - Vállon ütött.

- Bocsi! - kuncogtam. - Jimin IQ negatív lesz melletted - nevetgéltem. Elmosolyodott rögtön.

- A szerelem. Nála ilyen - vont vállat, édes mosollyal. - Ha nem vagyok mellette, nagyon komoly és céltudatos. Igazából, mellettem is az, csak szórakozott. Boldog - mosolygott.

- Akkor miért ignorálod? - pislogtam.

- Megérdemli! Tudja, hogy a határ - sóhajtotta, megadóan. - De persze, továbbra is nagyon szeretem. Ha mással beszélgetne, a szívem szakadna meg miatta - mosolygott, rám nézve.

- Mit szeretsz benne amúgy? - néztem rá, miközben zsebre vágtam az ujjaimat. Felsóhajtott, elgondolkodva.

- Őszintén? Fogalmam sincs. Csak érzem, hogy mellette a helyem. Csak érzem, hogy... ha vele vagyok, önmagam lehetek és tudom, hogy ő is az. Nem tudom, mit szeretek benne. Mindent. Azt is, ha sügér - nevetett.

A háttérből hallottunk egy "Tudtam!" felkiáltást, de mikor hátra néztünk, megint nem láttunk semmit.

- Ez érdekes - motyogta, maga elé.

- Szerintem is - mondtam, megköszörülve a torkomat. Egy lélek sem volt erre felé és kétlem, hogy fanok kiszúrtak volna minket. Lehet, hogy gyerekek játszanak egy-egy házban. Talán.

- Mindegy, szóval... Jimin az Jimin és az én Jiminem! - vigyorgott, büszkén. - Csak néha sok. De akkor is szeretem - mosolygott, szélesen.

- Irigyellek - mondtam halkan, lebiggyesztett ajkakkal.

- Miért? - pislogott.

- Mert te szerethetsz valakit úgy, hogy ő is szeret téged - sóhajtottam, szomorkás hangon. Hirtelen elvigyorodott.

- Bele vagy zúgva Hoseokba, mi? - kérdezte, mire hirtelen elsápadtam és leblokkoltam. - Nyilvánvaló amúgy. Már akkor tudtam, hogy féltékeny voltál rá - mosolygott. - Én is úgy éreztem, nem volt nehéz rájönni. De a többiek biztosan nem tudják - veregetett hátba.

- Ah... - szuszogtam, lesütött szemekkel. - Mindegy, a legjobb, ha elfelejtem. Ő nem szeret viszont. Nem meleg. Bár, én sem vagyok amúgy meleg, mert a lányok ugyan úgy tetszenek és ha meglátok egy-kettőt, és fantáziálgatok, jól esik - mosolyogtam. - Szóval, szeretem a lányokat és van pár, akit meg is húznék és…

- HOGY MI AZ ANYÁM?! - Kiabálás és túl ismerős volt a hang, de mikor hátra néztünk, megint semmi.

- Ezen a környéken az emberek bolondok - súgta Jungkook, mire bólintottam egyet.

- Szerintem is - motyogtam.

- Szóval, ugyan úgy bejönnek a csajok? És meghúznál párat? - kuncogott. Szégyenlősen bólogattam. - Csak Hoseok tetszik? Senki más? - pislogott.

- Hát, fiúk közül senki más. Ezért nem értem a dolgokat. Nem gondolom magam melegnek, én tényleg nem! Még egy hete vagy kettő? Nem tudom, neteztem és láttam pár gyönyörű lányt, és komolyan, kedvem lett volna a képernyőbe bújni, de mikor rágondoltam, bűntudatom lett, és magam sem tudom, miért, mert nincs köztünk semmi - mondtam, zavartan nézve magam elé.

- Ez érdekes - pislogott. - Nekem mondjuk te is bejössz, de nem vagyok velejéig forró! - kuncogott.

- De te is tetszel, viszont nem kellenél - gondolkodott el, mire ránéztem, szúrósan.

- Én mindenkinek kellek! - vinnyogtam.

- Tudom! - nevetett, hátba ütögetve.

- Kivéve Hoseok - sóhajtottam.

- Hoseok egy pöcs, ne törődj vele! Pöcs, mint Jimin! Együtt pöcsök! A pöcsök királyai! - nevetett, hangosan. - Sőt! Jimin a pöcs király, Hoseok a pöcs királynő! - kuncogott.

- Szellemes vagy, Jungkook! - nevettem, hangosan.

Hoseok

Ezt nem hiszem el... hogy lehetnek ilyenek? Így kibeszélni minket…

- Istenem... Jungkookie az előbb még szerettél - nyöszörgi Jimin, úgy nézve Kookot, mint aki mindjárt összeesik bánatában.

Felsóhajtok és dühösen nézek feléjük.

Nem igaz... mi az, hogy meghúzna pár lányt? És Jungkooknak csak véletlenül se tetsszen V. Ő… ő nem lehet az övé, meg senkié sem... vagyis lehet, de a csapatból senkié.

- Menjünk inkább... - duzzogok, mint egy óvodás.

- Ne-ne, még várj. Beszélgetnek - mutogat.

- Ja, arról, hogy mekkora pöcsök vagyunk. Ja bocs, te vagy a Pöcs Király én pedig a Pöcs Királynő - morgom felhergelve magam.

Ez bántja az önérzetemet, nem is kicsit.

- Hát... mi is el tudjuk nevezni őket -vigyorodik el.

- Aish, ez gyerekes. Hagyjuk, menjünk – morgom.

- De tudod, hogy mi a legrosszabb? - kérdezi V Kookietól.

- Nem, micsoda? - kérdez vissza vigyorogva.

- Hogy míg a szívem foglalt, nem is tudok másra figyelni. Távol akarom tartani magamtól, még is... annál közelebb érzem magamhoz - nyöszörgi, miközben a fagyi kelyhébe kanalaz és az ajkai közé veszi a hideg krémet.

- Ez így is marad, míg nem jön egy olyan ember, aki kitörli szívedből azt a hülyét. Mert ez így van. Keresgélj másik partner után. Biztos, hogy találsz olyat, aki lekörözi Hoseokot. Mert vannak nála jobbak is - mosolyog rá a fiatalabb, amitől gyilkolni támad kedvem.

- Jimin… - szólalok meg, mire rám kapja a tekintetét.

- Hm?

- Megölöm a pasidat - sziszegem.

- Az ki van zárva, ő az enyém – morogja.

- És te nem akarod lecserélni Jimint? Ha így folytatja, mindig megsért majd. Aztán meg majd nézhetjük a gyászoló fejét, hogy nem foglalkozol vele - mosolyogja Taehyung.

- Tudod mit? A tiéd a maknae, enyém Taehyung - mormogja, az öklét tartva, amire öklözöm vele.

- Oké. Előre is bocsi, ha durva leszek - sziszegem.

- Semmi baj. Annyi még belefér, de ugyan ez vonatkozik TaeTaera is.

- Csak nyugodtan. Egy kis csitt-csatt a seggére belefér - mormogom, rá sem nézve, csak mind a ketten megrögzülten figyeljük őket.

- Még meggondolom - neveti a fiatalabb, amire Tae is elneveti magát.

- Tényleg ott hagynád? - kérdezi Tae.

- Őszintén? - kérdezi a fiatalabb, mire a másik bólint.

- Nem... jelenleg nem tudnám, bárki is próbálkozzon. Túl jó. Tudom, hogy szeret, csak... ne hozzon vibrátort, amitől kikészülök és ne mondjon ilyen dolgokat – sóhajtja.

- Te... most komolyan, hogy lephetted meg egy vibrivel? - kérdezem Jimint, aki ezer wattos vigyorral néz rám.

- Miért, nem állna jól neki? - kérdezi, mire elfintorodom.

- Hűtsd le magad - morgom, és nem is figyelek rá inkább.

- Igen, ez nagyon erős. Viszont... én sem tudom, hogyan is felejthetném el - nyüszíti az idősebb.

- Tudod mit? Ma ne menjünk haza - szólal meg a maknae, miközben kanalazik még egy falatot az ajkai közé.

- Hát? - néz rá Tae nagy szemekkel.

- Menjünk bulizni. Ránk fér. Rád főleg. Ott pedig találsz magadnak vagy egy helyes kandúrt, vagy egy csini cicát - vigyorog rá.

- MEG A FASZOMAT! - ordítom el magam, ekkor Jimin a hajamra fog és lehúz, amit persze vinnyogással jelzek, hogy fáj.

- Hülye, ne ordítozz! - szól rám komolyan.

- De bulizni mennek!

- És? - kérdez vissza.

- És? Nem bulizhatnak, Tae főleg nem! Az kéne még, hogy keféljen valakivel, mert… - itt elhallgatok, mikor Jimin rám vigyorog.

- Szerelmes vagy?

- A faszt... nem… - dünnyögöm komolyan. - Csak idegesít, mert eddig beteg volt, most meg buliznak…

- Tudod. Eddig azt hittem, hogy nem vagy meleg, de TaeTae ügyesen elcsavarta a fejed - kacsint rám, amire ellököm magamtól.

- Nem, nem csavarta el! - sziszegem, ekkor kinézünk, ők még mindig beszélgetnek.

Miért csavarta volna? Én nem vagyok meleg. Az kéne még. Felsóhajtok, de... ez a bökkenő, hogy az előbb gondoltam arra, hogy csak bandataggal nem lehet együtt. Erre meg, ha belegondolok, hogy a buliban mást foghat magának... egyszerűen elkap az ideg.

Nem akarom.

- Én pedig, azt hittem, hogy együtt vagytok. Annyira össze voltatok nőve - mosolyog a másik.

- Rosszul hitted... - motyogom, aztán tovább figyelem őket. Nem akarom, hogy bulizzon…

Taehyung

- Rendben, de óvatosnak kell lennünk, nehogy felismerjenek - sóhajtottam, ránézve. - És ha kiderül? Biztos, hogy nagyon kikapunk - motyogtam, mire elgondolkodott egy picit.

- Hát... lehet. Sőt, biztos. De óvatosak leszünk - mosolygott. - Bár, nem tudom, hogy hogyan - sóhajtotta, a fagyijába nyalva, miközben egy padra ültünk le, hogy ne ácsorogjunk egy magunkban.

- Hagyjuk, nem hiszem, hogy kivitelezhető. Ha felismernek, vagy valaki olyan akad ránk, akkor biztos, hogy baj lesz belőle - mondtam, a fagyiba nyalva újra.

- Keressünk álarcos bált! - vigyorgott.

- Álarcos bál? Tudod, mennyi esélye van annak, hogy pont ma lesz egy? - sóhajtottam.

- De mi attól még beöltözhetünk - vont vállat, vigyorogva.

- Végül is - gondolkodtam el, a fagyimat nyalogatva. - Rendben! Menjünk be egy jelmezes boltba, vegyük meg a jelmezeket! - vigyorogtam. - A többieknek mit mondunk? - kérdeztem, felé sandítva.

- Annyit, hogy elmentünk mozizni. Aztán éjszaka hazamegyünk - vigyorgott.

- Nem szeretek hazudni - motyogtam.

- Én sem. De nem baj, néha kell! Neked most főleg! - veregetett hátba, vigyorogva. Elmosolyodtam. - Én Dracula leszek! Majd faszán kikenem az arcomat, nehogy felismerjenek - kuncogott. - Viccesek leszünk…

- És ha ezzel nagyobb feltűnést keltünk? - néztem rá, mire felsóhajtott.

- Ne legyél már ennyire félős! Nem lesz baj! Vagy öltözzünk be csajoknak. Akkor senki nem fogna gyanút - mosolygott.

- És leszbiket keressek...? - néztem rá, felvont szemöldökkel.

- Megoldjuk, faszom, neked mindennel bajod van! - morgott, megforgatva a szemeit. Tanácstalanul vállat vontam. - Beöltözünk csajoknak és majd csajbuliba megyünk... Nem iszunk, nem keltünk feltűnést, majd valahogy kimázoljuk magunkat, veszünk parókát, csini ruhát és mehetünk is - mosolygott, szélesen.

- Oké - sóhajtottam, beleegyezve.

- Ha csajnak öltözünk és annyira elváltoztatjuk magunkat, a kutya sem jön majd rá - mosolygott.

Istenem, csak le ne bukjunk... csak le ne bukjunk...

- Rendben - mondtam, ránézve, apró mosollyal.

- Akkor nyomás! Irány ruhát és sminket venni, gyere! - vigyorgott, elkapva a kezemet.

- De a fagyi…

- Szard már le, kapsz másikat! - nevetett, felhúzva a székről, aminek következtében leesett a fagyim. Fájó szívvel hagytam ott, de ha Jungkook beindul, akkor beindul és menni kell.

Hoseok

Ahogy tovább mennek, természetesen, mi is mindent hallottunk.

- Jimin... mi is megyünk bulizni… - sziszegem, mire nagy szemekkel néz rám.

- Minek? Én Kookieban megbízok - motyogja.

- Hallottad nem? Ha talál magának egy jobbat, simán lecserél téged - húzom érdekes mosolyra ajkaimat. - Vagy, te nem vagy kíváncsi arra, hogy mit csinálnak, vagy... hogy, hogyan néznének ki csajként? - kérdezem, mire mosolyomból vigyor lesz, ekkor Jimin arcára már is a legpiszkosabb, kaján vigyor ül ki.

- Jól van-jól van. Menjünk. Látni akarom, aztán... aztán megdugom, amint hazaérünk - mondja teljesen feltüzelve.

- Ah... hagyd abba, mindjárt rosszul leszek... de mi is menjünk, vegyünk pár cuccot, nem kéne lebuknunk - fogok a karjára és már i húzni kezdem a boltok irányába.

Igazából, gyorsan megjárjuk. Eldöntöttük, hogy idősebb fasziknak adjuk ki magunkat. Jó lesz, csak ne bukjunk le, ez a lényeg.

- Nézd! Hogy nézek ki? - vigyorog Jimin bajusszal az orra alatt.

- Mint egy pedofil - nevetem el magam, ekkor én is felteszem azt a tipikus Pedro bajuszt.

- És én? - fordulok felé, mire kiröhög.

- Jó lesz. Igazi Gringó vagy - neveti, aztán fel vesszük a kicsit idősebbeknek szánt ruhadarabokat, majd mi is elindulunk arra a buliba, amerre a fiatalabbak is tartanak.

Ah... bele sem merek gondolni, hogy mi lesz itt.

Bőrkabátomat megigazítom, bajszomat megpödöröm és én is bevetem magam a klubba, másodmagammal, Jiminnel.

A füstöt szinte vágni lehet a helyen a zene nagyon hangos és a piaszag. Az tényleg töményen érződik.

Ekkor nekem vágódik az egyik részeg fazon, bocsánatot sem kérve, amire elhúzom a számat, de jobb nem balhét csinálni.

- Na jó, te látod őket? Merre vannak ezek? - morgom.

- Gőzöm sincs, de meg kéne találnunk őket - mondja Jimin, miközben ő a szemüvegét igazítja meg az orrán.

- Aish... Ez a tömeg… - motyogom.

Taehyung

- Úgy nézek ki, mint egy ribanc - sóhajtottam, próbálva lefelé huzibálni a mini szoknyámat.

El sem hiszem, hogy Jungkook erre rávett. Ő persze, jókat kuncogott a szenvedésemen, miközben magabiztosan járkált a magassarkújában.

- Jajj már, ne szenvedj ennyit! Szerintem vicces - kuncogott.

- Szerintem is, de a mini szoknya fájdalmas! - sóhajtottam, miközben leültünk a pulthoz, ahonnan adták ki az italokat.

- Két vodkát kérnék! - mosolygott Jungkook szélesen, megrebegtetve a műszempilláit, elvékonyítva a hangját.

Basszus, mint egy hímringyó.

A pultos pasas persze, vigyorogva adta át nekünk, és mivel Jungkook puszit küldött neki, megnyalta az ajkait is, de a vendégek kértek italt, így elfordult tőlünk.

- Nincs neked pasid? - köszörültem meg a torkomat, aránylag vékony, halk hangon.

- De van. Nem is fogom megcsalni, és nem is kell másik pasi - súgta, mosolyogva. - De ennyit megérdemel. Gyere, csináljunk egy képet, majd elmondom neki, hogy bulizni voltunk és imádott mindenki - nevetett, elővéve a telefonját.

- Jó, csak ki ne rakd valahova - sóhajtottam, mikor nagyjából beállította a telefonját, hogy lefotózza mindkettőnket.

Igazából, tényleg muris és vicces volt és vagyok annyira elmebajos én is, hogy élvezzem, csak kicsit kényelmetlen és furcsa volt a dolog. De alig fél óra múlva már a parketten táncoltunk együtt. Mivel sok lány banda táncát megtanultuk, könnyedén mozogtunk "nőiesen", már amennyire ezt lehet mondani, így feltűnőek sem voltunk.

És jó volt, egészen addig, míg egy pasas hozzám nem dörgölőzött. Meglepetten fordítottam hátra a fejemet.

- Szia, szépség - kuncogott a fülemnél, majd a szőke műhajamba simított, miközben a csípőjét a fenekemnek dörgölte. Kikerekedtek a szemeim, Jungkook pedig halk kuncogással ott hagyott. - Mi a neved? - kérdezte halkan, a fülembe súgva, már átkarolva a hasamat.

Mi az Istent mondjak? Miért pasi? Én nem akarok pasizni! Én is az vagyok! Csak egy férfiba vagyok szerelmes, de más férfiba nem! Nem vagyok meleg!

VALAKI! Mentsen meg!

Sírni tudtam volna.

- Ha-Haye... - Haye?! Csodás, ennél jobb eszembe sem jutott volna!

- Szép neved van - mondta, megcirógatva a hasamat, mire megremegtem.

- Ne haragudj, van barátom - vékonyítottam el a hangom, amennyire tudtam.

- Nem baj - kuncogott a fülemnél, majd a nyakamat kezdte csókolgatni.

Basszus! De ha bemosok neki, az nem nőies, nem? Nem tehetem meg... meg feltűnést keltene. Óh, Édes Istenem, mi a lófenét csináljak?

- Csak táncoljunk. Olyan szép vagy - mondta, maga felé fordítva, megsimítva az arcomat, mire ijedten néztem rá. - De még milyen szép - kuncogott, a szőke tincseimbe túrva. Nyeltem egy nagyot.

Azt kellett volna mondanom, hogy leszbikus vagyok...

- J-jó - motyogtam, elvékonyított hangon, ijedten. El sem hiszem. Mi a francot csinálok? Nem vagyok meleg... nem akarok férfiakkal táncolni... én nem akarom!

- Hová lett a barátnőd? - kuncogta. - Édes, kettesben hagyott veled - mosolygott, a csípőmre simítva. Nyeltem egy nagyot.

- Csak mosdóba ment - motyogtam.

- Akkor is kedves, hogy kettesben hagyott egy angyali teremtéssel - kacsintott, miközben a hajamba simított. - Gyönyörűek a szemeid - mondta, mire nyeltem egy nagyot.

- M-mennem kell! - mondtam, miközben próbáltam elhúzódni tőle. Basszus, hogyan kell lekoptatni egy férfit?

Engem középiskolában hogyan is koptattak le a csajok...?

- Ne! Maradj! - mondta halkan, magához húzva, miközben a fenekemre fogott. Kikerekedtek a szemeim, aztán elhúzódva tőle, lendült a kezem, hogy pedig most egy férfiasát fogok behúzni neki, de hirtelen éreztem a férfi ajkait az enyémeken, és a nyelvét a szájában.

Ledermedtem...

Lehetséges, hogy tényleg nem vagyok meleg, csak egy férfiba vagyok szerelmes? Lehet! Rosszul vagyok!

Hoseok

Merre vannak ezek? De most komolyan, nem nyelhette el őket a föld. Vagy, lehet, hogy még is? Ajh... vagy lehet, hogy rossz klubba jöttünk?

- Te látod őket? - kérdezem, de ekkor Jimin úgy előre indul, mint egy feltüzelt bika. - Hé-hé, hová sietsz?! - kapom el a karjánál fogva. Olyan mérges, hogy mindjárt neki megy valakinek. Viszont, ekkor meglátom azt, amit ő. Jungkook van előttünk lányként.

Egy nagyon, nagyon cuki lányként és épp a pultosnak rebegteti a szempilláját. És ami Jiminnél kiveri a biztosítékot az az, amikor puszit küld neki.

- Hé, nyugi. Még a tiéd, vágod? Egy kicsit nyugodj le, nem lepleződhetünk le. Világos?

- De Jungkook… - kezdené, de a szavába vágok.

- Nem lesz baj. Ha valami csinálna, de tényleg. Smárol vagy kefél, akkor bizony leütheted, addig is nyugi. Tartsuk szemmel őket - mosolygok rá, mire felsóhajt, aztán láthatóan lenyugszik.

- Meggyőztél - mormogja.

- Helyes - vigyorgom, azzal elengedem és én is keresem Taet, mígnem... megtalálom. Jungkook is elképesztően szexi lányként, de V. Most... most komolyan... megkívántam. A gondolatra azonnal elpirulok. Mind a ketten annyira szépek.

Na jó, V az most... a kedvencem. Azok a formás lábak, a szép combok. Az a szép derék és gyönyörű arc. Hát... komolyan szégyellem magam, amiért ennyire megkívántam. Felsóhajtok és tovább figyelem, mígnem feltűnik a táncparketten egy fószer, aki letámadja Taet, Kookie pedig ott is hagyja őket. Mondanom sem kell, hogy mennyire felhúz ez a dolog. Hát még mikor látom, hogy fogdossa a másikat, az pedig nem is ellenkezik.

Próbálom tartani magam, de ahogy meglátom, hogy smárolnak, egy pillanat alatt odasietek és a faszit ellökve, Taet a műhajánál fogva ráncigálom el. Hogy tehette ezt?! Miért?! Ő az enyém, csak is az enyém!

Azonnal a szemközti falnak lököm és dühösen nézek rá. Persze, ő nem ismer fel, ezért értetlenkedve néz rám, ajkait is elnyitja, haját pedig igazgatja. Na igen, rendesen belemarkoltam, de megérdemli. Picit elmosolyodom, most majd meg mutatom neki, hogy ne járjon bulizni.

Testemmel a falnak szorítom, azzal lefogva az ajkára hajolok és erőteljesen megcsókolom. Érzem, hogy ellenkezne, de nem hagyom. Úgy csókolom, hogy alig kapjon levegőt, hogy tanulja meg, rajtam kívül nincs más! És már ellenkezni sem ellenkezik, sőt, viszonozza a csókot. Mikor elengedem ajkait, ködös szemekkel néz rám, mire gunyoros mosolyra húzom ajkaimat.

- Kih... vagy te? - kérdezi halkan, mire újra ráhajolok és megcsókolva a fenekére markolok. Vajon... tangát visel a miniszoknya alatt? Olyan jó fogása van a fenekének. De nem húzom el nagyon a csókot. Amint végzek, elengedem és eltűnök a tömegben. Azt akarom, hogy továbbra is epekedjen utánam. Megtanítom neki, hogy a dormban van a helye, nem itt!

Taehyung

Az a tekintet... az a mosoly... bár, elég bénán nézett ki az illető, bevallom, mert furcsa volt. De a tekintete, a szemei... a mosolya - már, amennyit láttam a bajszából -, és... és... az a csók... Az ajkaihoz emeltem az ujjaimat, nyelve egy nagyot.

Még is meleg vagyok...?

- Várj! - vinnyogtam "nőiesen" a férfi után, majd vad keresésbe kezdtem. Mikor elkapta a bőrkabátját, és magam felé fordítottam, sejtelmesen elmosolyodott. - Ki vagy? - kérdeztem lányos hangon, de nem válaszolt, csak felszusszantott, majd magához húzott, és a fülemhez hajolt.

- A reményed - súgta, mire kikerekedtek a szemeim, hatalmas, boci szemekkel nézve rá, mikor elhúzódott tőlem, majd elvigyorodott, és újra magához rántott a póthajamnál fogva és szenvedélyesen megcsókolt, az ajkaim közé csúsztatva a nyelvét, miközben az ujjaival felsimított a combomon.

Lehunytam a szemeimet és a vállára tapasztottam az ujjaimat, átélve a csókot újra. Mint egy álom... édes volt a csók, mint a méz és... remegett az alhasam, a gyomromban a pillangók repkedtek össze-vissza és... már egyáltalán nem voltam szomorú.

- Viszlát, szépségem! - mosolyodott el, gunyorosan, én pedig ködös szemekkel, teljesen elveszve néztem végig, ahogy eltűnik a tömegben, bárgyú mosollyal.

- Ki volt ez? - Jungkook hangjára keltem fel, de nem néztem rá, csak néztem bárgyú mosollyal. - Tae? - kérdezte, mire rápislantottam. - Ki volt ez?

- A reményem - mondtam, mint akit szíven talált újra ámor nyila.

- Gyorsan túl estél Hoseok hyungon - motyogta, megköszörülve a torkát.

- Ahha... - sóhajtottam. - Bassza meg! Elment! Te hülye, miért nem szóltál?! - kiáltottam egész férfiasan, és utána rohantam, hátha el tudom kapni.

Reméltem, hogy sikerül, mert... mert, ha nem, megőrülök. Az a hang... azok az ajkak... az a csók... az a pillantás...

Vajon lehetséges ilyen gyorsan beleszeretni egy másik emberbe?

Nem érdekel, mondjuk. Meg kell őt találnom! Bármi áron, de muszáj!

Hoseok

Nem tudom, hogy miért is csináltam ezt... ha... ha nem látom, hogy smárolnak, biztos, hogy nem lépek közbe. De az a látvány annyira felhergelt és muszáj volt megtisztítanom az ajkát annak az ürgének az undorító csókjától!

- Aaah, mit gondolok?! - nyüszítek fel, ahogy a kijárat felé indulok. Nem vagyok meleg! Nem vagyok meleg! Nem vagyok meleg!

De, az vagyok, mivel pont most smároltam Taehyungal és még le is fogdostam!

Baromira buzi vagyok!

- Hobiiii! - kiabálja Jimin vigyorogva, hozva nekem egy pohár vodkát, amit kiveszek a kezéből és le is hajtom.

- Ne hívj így, vagy lebukunk... - morgok neki.

- Bocsi. Na? Megtaláltad? - kérdezi vigyorogva, amire már én is vigyorgok, elfeledkezve az előző szenvedésemről.

- Meg ám. Elértem, hogy többé ne legyen hajlandó bulizni - kuncogom. Ekkor Jimin furcsa szemekkel néz rám.

- Ugye nem bántottad?

- Mii?! Dehogy is, sosem bántanám, csak...

- Reményem! - hallom meg az ismerős, elvékonyított hangot. Jiminre kapom a tekintetem.

- Húzzunk el innen... - mondom, ekkor megpillantom Vt.

- Aztaaaa! - méri végig Jimin a másikat, de elhúzom onnan. Nem akarok lebukni.

Taehyung

- Szerintem eltűnt - mondta Jungkook, széles vigyorral, mire felsóhajtottam, csalódottan, lesütött szemekkel.

- Nekem muszáj megtalálnom! - mondtam, teljesen elveszetten, tanácstalanul nézve a maknaéra, aki felsóhajtott, és a póthajába túrt, miközben szétnézett.

- Hogy nézett ki?

- Hát, olyan furcsa bajusza volt és... - Hirtelen elgondolkodtam és zavartan néztem magam elé. - I-igazából mindegy. Ugye én lánynak vagyok öltözve, biztos azt hiszi, nő vagyok. Biztos vagyok benne, hogy kiakadna, ha megtudná, hogy igazából egy férfi vagyok, ráadásul idol is - súgtam, mire Jungkook felvonta a szemöldökét.

- Hangosabban nem lehetne? Megy ám a zene - mondta, mire elkerekedtek a szemeim, majd a karjára fogtam és elkezdtünk kitipegni a magas sarkunkban a friss levegőre.

Megcsapott a hűvös szellő rögtön, amint becsuktam magunk után az ajtót. Fázósan dideregtünk egyet, majd mikor kifújtam a levegőt és láttam a leheletemet magam előtt, elgondolkodtam egy pillanatra, hogy mi a fenéért nem hoztunk kabátot.

- Na, mondjad - vacogta, miközben a telefonomat néztem.

- Menjünk szerintem, mert már késő van és biztos kiakadnak a többiek, merre vagyok - mondtam, mire aprócskát bólintott.

- Bár, nincs kedvem hazamenni. Jó volt ez a buli! - kuncogott, mire elnevettem magam.

- Igen... jó volt - sóhajtottam, visszagondolva a titokzatos férfira, aki megcsókolt. Igazából, ismerős volt a hangja, és a csókja is. Mintha csókolt volna már így valaki, mintha éreztem volna már azokat az ajkakat, de... biztos tévedés. Nem volt olyan sok kapcsolatom. Férfival nem is volt, csak Hoseokkal, de lehetetlen, hogy ő lett volna az.

Ő biztos otthon gubbaszt és alszik... és örül, hogy nem kell látnia a depressziós fejemet.

- Mit mondtál a klubban? - kérdezte Jungkook, fájós lábbal sántikálva. Igen, nem vagyunk hozzászokva a magassarkúhoz. Érdekes lenne, ha ahhoz lennénk szokva. - Aish! Ez a szar - nyögte, miközben megfogta a cipőjét és levéve magáról, messzire elhajította.

- Fel fogsz fázni - mondtam, mire vállat vont. Elmosolyodtam, és hogy ne legyen egyedül, én is megváltam a csicsás, strasszköves cipőmtől, aki nyűg volt a hátamon.

- Nem izgat. Szóval? - kérdezte, széles mosollyal.

- Azt mondtam, hogy igazából egyre megy a dolog. Ő azt hiszi, hogy nő vagyok. Biztos, hogy soha többé nem fogok vele találkozni és abban is biztos vagyok, hogy nem a férfiakra bukik - mosolyogtam zavartan. - Meg gondolj bele, mekkora botrány lenne, ha kiderülne, hogy Kim Taehyung egy pasassal randizik. Nem, ezt el kell kerülnöm - sóhajtottam, összefonva a karjaimat a mellkasom előtt.

- Igaz - mondta halkan, elgondolkodva. - Nehezen lehetne megoldani - sóhajtotta, a fejét vakargatva.

- Igen. De mindegy - mosolyogtam, vállat vonva.

- Legalább tudod, hogy nem Hoseok hyung a világ közepe! - kuncogott, vállon boxolva, mire elnevettem magam.

- Igen... lehet beleszeretni másba, ilyen gyorsan? - kérdeztem, suttogva.

- Miért ne lehetne? Szerintem simán. Amúgy is jobb egy ismeretlen ember után vágyakozni, mint azután, aki nap, mint nap veled van, és nem szeret - vont vállat. Felsóhajtottam és egy pillanatra elgondolkodtam, és arra a következtetésre jutottam, hogy igen, van benne valami. - Amúgy, TaeTae…

- Mondjad - mosolyogtam.

- Hová is tettük a ruháinkat? - kérdezte, felvont szemöldökkel.

- Basszus - nyüszítettem, a fejemet fogva. - Nem tudom! Emlékszem, hogy letettük egy sikátorba, hogy majd visszamegyünk értük, de... de hová? - kérdeztem, ijedten nézve rá.

- Jó kérdés - mosolyogta, zavartan.

- A francba - nyögtem, az arcomat kaparva. - Hogy megyünk így a dormba?! - néztem rá ijedten, kétségbeesve.

- Belopózunk - vigyorgott. - Végre valami izgalom! - vinnyogott, felugrálva. - Legközelebb is el kell lógnunk! Annyira hiányzott már valami csínytevés!

- Egyetértek! - kacagtam. - Jó érzés volt - vigyorogtam. - De... óvatosnak kell lennünk, meg nem szabad berúgnunk - motyogtam. - És... nehogy bárki rájöjjön, mert akkor bajban leszünk - sóhajtottam, a póthajamba túrva.

- Nem fogunk lebukni! Ügyesek vagyunk! Erről sem tud senki - vigyorgott.

- Ha csak meg nem látják, hogy ebben a göncben megyünk haza. Mint a szakadt ribancok - motyogtam. - Meg mit mondunk, hol voltunk? - kérdeztem, ránézve.

- A stúúúdióban! - vigyorgott, rám kacsintva. - Meg gyakoroltunk, mivel le vagy maradva - kuncogott.

Nem értettem egyet a hazugsággal. Jungkook pedig elég rossz "gyerek". De abban igaza volt, ha ma nem mozdultam volna ki, és nem hozott volna el ide-oda, még mindig otthon kuksolnék, mély depresszióban.

Hálás voltam neki.