VKook - Secret (1)

Hali! :)

Üdvözlök mindenkit! 

Én lennék az új tag, akit Stefi és Nana nagy unszolására beinvitáltak erre a kedves blogra *-*
Eddig engem úgy ismerhettetek, mint Nórit, aki együtt szerepezik Nanával. Olvashattatok is tőlem/tőlünk pár történetet, mint az Alku, Pet, Kitchen, Dope, Láz.
Viszont, most én is írtam egy Fanficit, ami bevallom ez a legelső. Soha, semmilyen körülmények között nem írtam még Fanficcet, szóval nézzétek el nekem, ha bénázok ^-^
Előre is köszönöm a megértéseteket! ♥
A borítót pedig kedvcsinálásnak készítettem (meg persze, annyira elkapott az ihlet, hogy muszáj volt ezt megalkotnom)

Igazából ez egy ajándék Fici Nanának. Ő kért meg rá, hogy csatlakozzak és tegyem fel nektek is az alkotásomat, mert nagyon tetszett neki.
Ez megtörtént. :)

Nos, nem is tépném tovább a karaktereket, jó olvasást!

Nem bandás történet!
Yaoi, vagyis Fiú-Fiú közti szerelmi és szexuális kapcsolat!
A szereplők eredeti jelleme változik!

A fanficcet az egyik FMV videó alapján írtam meg. Mondjuk úgy, hogy Szürke 50 árnyalata beütése lesz, de a történet, merőben eltér az eredeti történettől!

Ha valaki talál a történetben bármilyen helyesírási hibát, azt jelezze! :)

~SNoriko~

1. Fejezet

Lassan telt az idő az őrsön. Szinte vánszorgott. Konkrétan egy bejelentés sem érkezett a mai nap folyamán. Talán ez a nap így telik el. Nyugisan és békésen, amit egyáltalán nem bánok. Unottan forgatom ujjaim között a tollamat, forgószékemben lágyan ringatom magam, fejem hátravetem annak háttámlájának és tekintetemmel az óra lassan vánszorgó mutatóját figyelem.
Lassan mozdul a nagymutató és lassan hallom már azt a jellegzetes tik-tak hangot is, amit a másodpercmutató ad ki.

- Aaah, unalmas. - szólal meg Hoseok, ahogy belép az irodába egy köteg papírral a kezében. Ő legalább tud is mit csinálni. - Bezzeg, mikor jó erőben vagyok, sosincs semmi izgalmas ügy. Csak vacak papírmunka! - fortyog, ahogy a köteget lecsapja az asztalra.
- Ne hisztizz. Örülj, hogy vannak nyugis napok. Ez már csak wellness. - szól rá NamJoon egy mosoly kíséretében, ahogy a jelentésekkel foglalkozik.
- Ez nem wellness. Ennyi erővel, otthon is meg tudnám ugyan ezt csinálni, csak papírok helyett a macskámat emelgetném és simogatnám. - mormogja, ahogy leül a forgószékébe.
Osztom a véleményét. Nekem is lenne jobb dolgom otthon, mint itt üljek és figyeljem az óra lassú és semmitmondó kattogását.
- Ez a munkád, Hoseok. Örülj, hogy bejárhatsz dolgozni, főleg az ilyen napokon, amikor ingyen kapod szinte a fizetésed. - mélyül el Nam hangja, ahogy egyre komolyabban szól oda neki.

Hát igen... ez NamJoon igazi munkája. Ő az az ember, aki a legkomolyabban veszi ezt az egészet. Persze, én is komolyan veszem, szeretem is a munkámat, de az ilyen napokat... én is a Pokolba kívánom. Ilyenkor én is otthon lennék, innék egy forró kakaót és bebújnék a takaró alá az ilyen hűvös, őszies napokon. Nem beszélve arról, hogy én is előszeretettel ölelném magamhoz a cicám és kutyám, akik már biztos, hogy nagyon hiányolnak.
Egy aprócska sóhajt eresztek meg tüdőmből, miközben feléjük fordulok a forgószékemben.
Végig nézek mindenkin, akik a kis irodában vannak.
Igen, nem volt nagy iroda. De a mi kirendeltségünknek pont elég, ami erre a körzetre esik. Persze nem volt ez olyan kicsi sem. Egy átlagos, normális őrs volt, amit nagyon jó légkör ölelt körbe az itt dolgozó emberek miatt.

NamJoon olyan itt, mintha az őrs apukája lenne. Ő mindig komolyan veszi a munkáját, mint ahogyan azt már említettem. Szívvel-lélekkel dolgozik, hogy az embereknek jó legyen és igazságosan járjon el, bármilyen ügy érdekében.
Nemhiába ő itt a főnök.
Hoseok egy túlbuzgó, jószívű ember. Olyan, mintha a bátyám lenne. Szeret mindig a középpontban lenni, szereti megnevettetni az embereket, ám... láttam már én a sötétebbik oldalát is. Egyszer pukkant el az agya, de akkor azt hittem, hogy engem is kicsinál, pedig nem vagyok én egy olyan félős ember. De akkor tényleg féltem. Ha kell, nagyon határozott és durva. Kőkeményen oda tud lépni, ha úgy hozza a helyzet. De amúgy, hihetetlenül kedves.
És ott van még Yoongi. Nála nyugodtabb embert még sosem láttam. Nehéz felhúzni, de azt akkor lehet, ha alszik és felébreszti az ember mély álmából. Akkor eljár a szája, nem is akárhogyan. Ő nem az a verekedős fajta. Őszintén, sosem láttam még verekedni. De azt hiszem a hidegvére miatt nem is kell. Van egy tipikus ragadozó tekintete, amitől az emberek vigyázban húzzák meg magukat. Tényleg erős jellem. Tiszteletre méltó, ugyan úgy, mint a többiek ebben az épületben.
És én?
Nos. Én nem vagyok egy túl érdekes személyiség. Mondhatjuk úgy, hogy a társadalom egyik kis szürkeegere vagyok, semmi több.
De így van ez jól, ahogy van. Elfogadom magam olyannak, amilyen vagyok. Majd, ha jön egy reménysugár, ami kiemel ebből az egészből, persze nem fogom visszautasítani. De addig is... felesleges bármit gondolkodnom ezen.

- Ahh... unalmaaaas...- nyöszörgi Hoseok, ahogy ráfekszik a papírkötegre.
- Kussolj és csináld meg a jelentéseket! - szól rá NamJoon.
- Vagy egyszerűbb lenne, ha mindketten befognátok és csendben kibírnánk ezt az egy órát, ami hátra van. Nyavalygások nélkül. - szólal meg végre Yoongi is.
- Óh, megszólalt a SWAG. - neveti Hoseok, mire Yoongi egyszerűen csak ignorálja.
Elmosolyodom rajtuk. Jó társaság. Szeretek ide bejárni.
Azonban, mielőtt beleélnénk magunkat, hogy ilyen nyugiban telik el a napunk, hirtelen megszólal az őrsön lévő telefon.
Mindenki odakapja a tekintetét, mire Nam mozdul meg és odasétálva, felveszi azt.
Halljuk, ahogy rövid beszélgetést folytat a telefon másik végén lévő személlyel, ekkor int nekünk, hogy készülődjünk.
Nagy szemekkel figyelek, hiszen ha ki kell mennünk, elég komoly dolog történhetett.
Leteszi, ekkor felsóhajt.
-  Mi történt? - kérdezi Hobi, miközben NamJoon felveszi a tiszti sapkáját.
- Haláleset. Egy fiatal nő leugrott egy épület tetejéről. - válaszolja, mire mindenki azonnal összekapja magát.
- Ember... akartam, hogy legyen valami, de nem ez...- nyög fel Hoseok, ahogy ő is felveszi a sapkáját, aztán mindenki  kisiet az épületből.
Beülünk az autóba, NamJoon pedig a szirénát bekapcsolva, hajt a helyszínre.
- Merre történt? - kérdezi nyugodt hangon a hidegvérű Yoongi.
- Egyet tippelhetsz. - mordul fel az Nam.
- Ugye nem...? - nyögi Hoseok.
- Ja... ViewAgency. - válaszolja, mire Suga csak felsóhajt, viszont én nem értem. Egyáltalán mi a fene az a ViewAgency?
- Ühm... beavatnátok? - kérdezem halkan, ahogy figyelem őket. Arcuk komoly és rezzenéstelen.
- A lényeg, hogy a ViewAgency épületénél történik mostanában a legtöbb haláleset. Ez egy modellügynökség. Te még új vagy Jungkook, persze, hogy nem tudod. Évente, vagy félévente mindig leugrik onnan valaki, de, hogy miért azt senki sem tudja. A vezérigazgató, vagy a tulaj, ahogy jobban tetszik mossa kezeit. Ő nem tud semmit, hogy miért ugranak onnan az emberek. De, ami vicces, hogy azok mind az ő modelljei. - mondja, mire felvonom egyik szemöldökömet. Ez... eléggé hihetetlen. - Persze volt pár kivétel. Vagy három olyan nő volt, akik nem az ügynökségnél dolgoztak. De onnan ugrottak. A tulaj, Kim Taehyung mindig azzal védekezik, hogy semmi köze hozzájuk, ám ami tény, hogy nincs is ellene semmilyen bizonyíték. Ő a munkaadó, de semmilyen más kapcsolatban nem álltak egymással az áldozatok és Ő maga. - magyarázza, amire bólintok egyet, kicsit elgondolkodva a hallottakon.
- Az is lehet, hogy mivel az a legmagasabb épület ezen a területen, a nőknek jobban esik onnan ugrani, miután jól megverik őket. - süti el ezt a fekete poént Yoongi, amin senki sem nevet. Én főleg nem, hiszen nem értem.
- Istenem Yoongi. - mordul fel NamJoon a fejét fogva egy kézzel, míg a másikat a kormányon tartja.
- Elverték őket? - kérdezek vissza.
- Igen. Néhány nőn találtunk sérüléseket. De nem komolyakat. Igazából, ezeket otthon is elszenvedhették. Piros bőr, véraláfutás, seb. De Yoongi ragaszkodik hozzá, hogy elverték őket. - mosolyogja Hobi.
- És a boncoláson? Ott sem találtak semmit? Vagy a munkatársaknál, stb? - érdeklődöm, hiszen nincs olyan, hogy csak úgy meghaljanak. Vagyis... hogy csak úgy maguktól ugorjanak.
- M-m. Semmi. Annyit tudunk csak, hogy öngyilkosság. A modelleket kihallgattuk mindig, de többen is azt mondták, hogy XY nem bírta a stresszt. Gyenge idegzetű volt. Amit el is hiszek. Modellnek lenni nem könnyű. És az ott lévő férfiak is megerősítették ezt. Ugyebár a sok koplalás, és sok munka megviseli az embereket. - kapcsolódik a beszélgetéshez Suga is.
- Akkor miért nem lépnek ki? Nem értem... Ennyire buták nem lehetnek az emberek.
- Nem is a butaságról van szó. Ha kapnak egy szerződést annak van egy bizonyos határideje. Felvettek? Akkor a cég tulajdona vagy 5 vagy akár 10 évig is. Azt tesznek veled amit akarnak. Ha magadnak vágsz egy centit a hajadból, bíróságra visznek, hogy megrongáltad a cég tulajdonát, holott az a te tested. Meg vannak ennek is az árny oldalai. - mondja komoran NamJoon.
Ez durva. Nem hittem volna, hogy a modelleknek ennyi mindent el kell viselniük. A képeken és a televízióban mindig vidámnak és fittnek tűnnek. Na és persze gyönyörűnek.
- Bizony... olyan szerződést tolnak eléd az ilyen cégek, amiről azt sem tudod, hogy mi fán terem. Kilépni pedig nem tudsz, így elhiszem, ha többen a halált választják. - folytatja Hobi.
Szörnyű, ez az egész.
- Mi van a nem modellekkel? - érdeklődöm.
- Rossz családi háttér, drog, pia...Szerelmi viszály. - sorolja fel nyugodtan Yoongi, amit meg is értek.
- Óh... értem. - suttogom.

Olyan az az épület, mintha a halál lengné körbe. De komolyan. Szinte vonzza a halált. Nem is értem, hogy a modellek, hogy mehetnek oda dolgozni. Bár, a sok pénzért mindent, nem igaz?
- Megjöttünk. - sóhajtja NamJoon, ahogy bekanyarodik az ügynökség elé, ahol nagy tömeg fogad minket, hogy mindenki lássa azt, ami a lányból maradt.
No igen... elég durva látvány fogad, mikor odaérünk.
Felnézek az épületre, ami hatalmas. Erőteljes grafitszürke épület, nagy üvegablakokkal, ami szinte a felhőkig nyújtózkodik. Olyan, mintha nagy titkot akarna magában tartani ezekkel a sötét színekkel. Vészjósló és nem igazán bizalomgerjesztő. Egyenesen félelmetes belegondolni, hogy valaki innen képes leugrani a biztos halálba. Mert ez az.

- Jungkook. - hallom a nevem, mire odanézek a főnökömre.
- Igen? - kérdezem, és látom, ahogy J-Hope és Suga elkerítik a helyszínt.
- Te menj be. Kérdezd ki ezt a Taehyungot. Mi felmérjük a terepet. Tessék. - dob nekem egy diktafont, hogy rögzítsem a hangot, hiszen egyedül megyek.
- Rendben. - mondom halkan, aztán a kis kütyüt zsebre vágom és besétálok az épületbe.
Belül minden hófehér a sötét grafitszürke külsőhöz képest. Mintha ki akarnák egymást egészíteni a színek. A sötét külső, ami tiszteletet parancsol és el is rettent, ha nem vagy eléggé magabiztos. Ez a fehérség pedig szinte vonzz, hogy "kerülj beljebb", ártatlanságot színlelve, ha már legyőzted azt a sötétséget, ami kint fogadott téged és elhatároztad magad.
Persze, ez mind csak az én teóriám. Nem vagyok művész, hogy a színekkel dobálózzak. De bennem ilyen érzéseket keltett.

- Üdvözlöm. Miben segíthetek? - szólít meg egy kellemes és kedves hang.
A hang tulajdonosára nézek, aki szelíden mosolyog, kedvesen. Olyan mosolya van, mintha bármelyik pillanatban meg akarna ölelni. Kedves és gondoskodó. - Uram? - szólít meg, mire nagyokat pislogva, megköszörülöm torkomat, jelvényemet pedig előveszem. Persze tudja, hogy zsaru vagyok, de a hitelesség kedvéért és a törvény miatt is megmutatom.
- Kim Taehyunghoz jöttem. - válaszolom magabiztosan. Mosolya kiszélesedik, ekkor elemeli a hófehér telefonkagylót és a füléhez tartva lenyomja az egyik gombot.
- Önt keresik...- mondja kedvesen. - Nem uram, nem várhat. A rendőrség az. - mondja el, hogy miért is lenne fontos az ügy.

Ez most mi? Egy hulla van az ügynöksége előtt, őt pedig nem érdekli? Vagy olyan, mintha nem is tudna róla. Amit kétlek. Milyen ember ez? Biztos egy gazdag köcsög, akinek ugyan mindegy, hogy mi történik. Míg jön a pénz, nincs probléma.
Lassan leteszi a telefont és a szemeimbe néz. Nagyon szép ez a férfi. Széles vállai, dús ajkai és gyönyörű, nagy  mandulavágású szemei vannak.
Lenézek a névtáblájára, amin a SeokJin olvasható.

- A vezérigazgató már is fogadja önt. Kövessen. - lép ki a fehér, márványpult mögül, aztán előre sétálva, követni kezdem az egyik folyosón, ami egy lifthez vezet.
Elég durva... itt szinte a földről lehetne enni, olyan tisztaság van. A fehér szín szinte vakít. Ha nem tudnám, hogy élek, azt hinném, hogy a Mennyben vagyok.
A lift halk csilingeléssel megérkezik, aztán a kedves férfi előre enged, majd megnyomja azt a gombot, ahova mennem kell, de ő nem száll be.
Felvonom egyik szemöldököm, de ő kinevet.
- Fent van Jimin, már várja önt. Ő majd elkíséri. Nekem itt még dolgom van. - magyarázza.
Mielőtt válaszolhatnék és megköszönném, a lift ajtaja bezárul előttem, majd felvisz a legfelső emeletre.

Újabb csilingeléssel jelez, amint megáll a kívánt emeleten. Ahogy kilépek egy fiatalabb férfi jön velem szemben.
Úgy mér végig a szemeivel, mintha vetkőztetni akarna. Eléggé zavarba ejtő, az már biztos. Mi van ezzel?
- Park Jimin. - nyújtja felém kezét egy érdekes fél mosollyal az arcán.
Nyelek egyet, mikor kezet fogok vele.
- Jeon Jungkook...- mutatkozok be én is, azzal elengedjük egymás kezét, ő pedig előre sétál, míg én követem, figyelve a hátát.

Eléggé alacsony férfi. Nálam jóval alacsonyabb, még is úgy mért végig, mintha... nem is tudom, hogy ki lenne. Érdekes egy hely. Hogy lehet itt dolgozni? Most már értem, hogy a modellek miért ugrottak.
Mély levegőt veszek, mikor megállok a nagy, nehéz ajtó előtt. Tekintélyt parancsoló hatása van, mutatva, hogy nem kis személy tartózkodik mögötte.
A Jimin nevezetű férfi bekopog a markáns külsejű ajtón, mígnem egy mély hangot hallunk bentről.

- Engedd be! - szól ki az illető.
- Menjen csak. Hallotta a főnököt. - kuncogja Jimin, azzal ellép előlem, mire én előrelépve, magabiztosságot véve magamon, kinyitom az ajtót és úgy lépek be rajta, hogy kihúzom magam.

Nem ez az első kihallgatásom és nem is lesz az utolsó. Nekem egy ilyen felfuvalkodott gazdag felfújt pulyka semmi! Főleg egy olyan ember nem, aki nem foglalkozik a környezetével, csak is saját magával. Biztos egy vén fasz, aki már nem tudja, hogy a sok pénztől hova szarjon.

- Jó napot! - hallom meg ismét a mély hangot, majd meg is látom a hozzá tartozó illetőt.

Nem vén... egyáltalán nem vén. Sőt! Hány éves ez?! És már vezérigazgató?!
Én vagyok 22, ő mennyi lehet? 23-24?
Nyelek egy nagyot, egyhelyben állva az ajtó előtt, ami lassan bezáródik a hátam mögött. Valahogy nem érzem magam túl nagy biztonságban. Olyan furcsa a tekintete. Ahogy végig mér velük. Ahogy... megnyalja az ajkát. A dús ajkát...
Basszus... ez a férfi nagyon szép. Nem lehet, hogy ez a kandi kamera és ő is egy a modellek közül? És szimplán csak beültették ide ezt a mócsingot, hogy szívasson és hülyeségeket válaszoljon a kérdéseimre?
Elneveti magát, ahogy látja a reakciómat.

- Ilyen rendőrt sem láttam még, aki így megszeppent egy embertől. - mosolyogja. Hangja mély, de még is lágy. Szinte simogat.
Megköszörülöm a torkomat.
- Nem szeppentem meg, csak nem hittem volna, hogy a vezérigazgató egy...
- Huszonéves? - fejezi be helyettem a mondatot.  Bólintok egyet. - Érthető, nem sokan érik el fiatalon azt, amire vágynak. Viszont, kezdjük el a kihallgatást. Essünk túl rajta. - mosolyog és az előttem lévő hófehér bőrfotelre mutat, hogy foglaljak helyet.

Nagy levegőt veszek, aztán mozgásra késztetem a lábaimat, lassan odasétálva és helyet foglalva.
Felpillantok rá, mire ő is mélyen a szemeimbe néz. Olyan szenvedély ül meg bennük, amilyet eddig még nem láttam. Vagyis... de... Olyan ragadozó tekintete van. Olyan, mint Yoonginak, de... azt hiszem, hogy azt még ez is felülmúlja.
Olyan érzést kelt bennem, mintha én csak egy kis zsákmányállat lennék, semmi több. Pedig, én lennék a rendőr.
- Jeon Jungkook. - mutatkozok be, felmutatva a jelvényem, picit meghajolva.
- Kim Taehyung. - mutatkozik be ő is. De persze, én már ismerem.

Mély levegőt veszek, szemeimmel végig mérem az arcát. Nagyon szép... de tényleg. Egy modellnek van modellügynöksége? Vagy, hogy is van ez? Olyan furcsa.
Diktafonomat is kiveszem a zsebemből és az előttem lévő asztalra teszem, aztán a jegyzőkönyvet is előveszem, hogy lejegyzeteljem szintén amit hallok és amit látok rajta. Testbeszédet, mimikákat.

- Nos...akkor kezdjünk neki. - mondom halkan, lenyomva a felvétel gombot.