Vampire Sex ~ Taemin x Taehyung ~ (+18!)
Sziasztoook! :D
Igen, nem folytatás, hanem one-shot jön most. :D
Most sajnos nehezen megy egyedül az írás, de egy párat már elkezdtem és rajta vagyok az ügyön, hogy visszarázódjak a kilengése után. :D Szóval, remélem, hamar hozom a többit is. :)
Na! Egy szó, mint száz, most egy igazááán különleges párosról hoztunk yaoit! :D Igen, elég különleges, nem láttam még sehol TaeTae yaoit (még Shipnevet is adtam nekik! YEA! nem baj, Nana, hogy ez V beceneve, nem baj).
SHINee & BTS
Azon belül pedig Taemin és Taehyung (V) yaoi. :)
Taehyungot Nóri írja!
Taemint én (Nana) írom!
Figyelmeztetések:
- Yaoi (Fiú-fiú szex)
- Nagyon erotikus tartalom!
- Vér
- Trágár szavak
- Vámpír Taemin!
Na, nem is húzom tovább a szót! :)
Jó olvasást! ^^
~Nana és Nóri~
Taemin
Apró sóhajjal
emeltem vöröslő ajkaimhoz a poharat, amiben a bor pihent, miközben
a szemeimmel körbe kémleltem a helyiséget és a benne tartózkodó
embereket. Szinte mindent beborított a füst és az alkohol szag,
vágni lehetett körülöttem, és az emberek teste körül burjánzó
füstöt, ami ráérős lassúsággal nyomult a plafon felé, hogy
ott szétterüljön lágyan, akár a selyem.
Felsóhajtottam,
miközben belekortyoltam az italomba, ízlelgetve a száraz bor
mennyei ízét. Még halkan nyögtem is hozzá, megnyalva dús
ajkaimat.
Újra végig
vezettem szemeimet a bárban, de nem láttam semmi kecsegtetőt a
számomra. Mindenhol karcsú derekú, részeg, magukat kellemetlen
helyzetbe hozó, ittas, enyhén... na, jó, nagyon durván ittas,
szőke libák, nagy mellekkel... de azokból rengeteg van és
őszintén? Unom a hülye picsák vérét.
Fáradtan dőltem
hátra a székemben, miközben újra belekortyoltam a kesernyés ízű
italba, pár pillanatra lehunyva a szemeimet, hagyva, hogy az enyhe
alkohol átjárja a testemet. Jól esett, ahogy végig marta a
bensőmet, és lassan a fejembe szállt. Persze, ez csak bor... nem
leszek tőle részeg, de épp elég ahhoz, hogy felizguljak akárkire,
vagy beinduljak bárki vérének illatára. De most különlegeset
kerestem. Olyat, akivel állatias lesz a szex, és a vére íze jobb,
mint a virágméz. Édesebb... hívogatóbb.
Türelmetlenül
ciccegtem a nyelvemmel, miután kelletlenül konstatáltam, hogy
kurvára nincs itt senki ma éjszaka, aki finom falat lenne, így
türelmetlenül álltam fel a székemből, kicsit csalódottan is, de
akkor láttam meg hirtelen a fiút. A fiút?! Őt!
Ében fekete hajában
pár szőke tincs díszelgett, lágyan hullott a homlokára a finom,
puhának tűnő hajzuhatag, ahogy mosolyogva beszélt a pultos
lánynak. A fekete hajából ítélve komolynak tűnt, de a szőke
tincsekkel szerzett magának némi ártatlan, játékos, csintalan
külsőt.
Hatalmas szemeit
messziről kiböktem. Hatalmas, gyönyörű, igéző szemei voltak,
helyesen, szépen ívelt orra, az ajkai pedig dúsak voltak,
hívogatóak... szinte kiáltottak, hogy "Taemin! Könyörgünk!
Kóstolj belénk!" - A gondolatra felmordultam és beharapva az
alsó ajkamat, felnyögtem, majd elrugaszkodtam az asztaltól, aminek
támaszkodtam idő közben, s mint egy ragadozó, úgy indultam meg
áldozatom felé.
A zene hangos volt,
szinte dübörgött a fülemben. A füstöt, ahogy haladtam a fiú
felé, majdhogynem ketté vágtam magam körül. Éreztem, hogy forr
bennem a vér, éreztem, ahogy egyre közelebb megyek hozzá, hogy az
állatias ösztönök úgy törnek elő belőlem, ahogy évek óta
még soha.
Éreztem a vérének
a mennyei illatát...
Mikor odaértem
hozzá, elvigyorodtam, majd a háta mögé állva, finoman a hajába
simítottam ujjaimmal, a fülénél, megcirógatva a kósza, kusza
tincseket, majd másik oldalára hajoltam, és a lehető
legcsábosabb, búgósabb hangon suttogtam a fülébe:
- Tudod... egy ilyen
szép fiúnak veszélyes ilyen helyen járnia... - súgtam, csábító,
igéző hangon, miközben ujjaimmal végig simítottam a derekán,
félig lehunyt szemekkel szuszogva a fülébe. - Mi a neved, hm? -
kérdeztem, a legbúgósabb hangomon, miközben felnyitottam a
szemeimet és a farmer kabátja alá nyúlva a mellkasánál, végig
húztam ujjaimat a vékony póló által fedett bőrén. Remegéséből
ítélve tudom, hogy használ a fegyverem, akinek senki nem tud
ellenállni.
Egy vámpír
csábításának ki tudna ellen állni?
Taehyung
Nem is értem, hogy
mi történik igazán velem. Amikor a hajamba simított egy idegen
kéz, automatikusan el akartam küldeni az egyént, hogy tovább
fűzzem azt a lányt, akivel eddig beszélgettem. De, amint
meghallottam azt a bódító hangot, és mámorító illata az
orromba kúszott, elfelejtettem azt is, hogy mit akartam.
Ahogy végig simít
újra a mellkasomon, egy reszketeg sóhajt hallatok, aztán szembe
fordulva vele, mélyen a sötét szemeibe nézek, amik szinte
megigéznek.
Nem értem, mi van
velem. Normál esetben, nem éreznék ilyen vonzalmat egy pasi iránt,
de ő... ő valahogy más.
- Mi a neved? -
teszi fel újra a kérdést.
- Taehyung -
válaszolom, nagy szemekkel pislogva fel rá, amire ajkait nagy
mosolyra húzza.
Furcsa ez a piercing
a kis lánccal, de neki kifejezetten jól áll. Helyes férfi. Nagyon
is az…
- Mi lenne, ha
máshol folytatnánk? - suttogja a fülembe, amibe bele nyal. Azonnal
megremegek és egy halk sóhajt eresztek ki ajkaim mögül, de persze
senki sem hallja a hangos zene miatt.
- Jó… -
válaszolom és elmosolyodom egy picit.
Olyan, mintha részeg
lennék, és a fejemre az a bizonyos köd szállt volna.
Nem tudom, hogy mi
van velem, de nagyon tetszik.
Ahogy kihúz a bár
részből, felvisz annak egy VIP szobájába. Ide csak a
leggazdagabbak tudnak bejutni. Csoda, hogy én is be tudtam jönni,
de mindent egy jó csajért, nem? Bár... ebben az esetben, ez a
férfi is megteszi.
Nem vagyok meleg,
meg semmi hasonló, de úgy érzem, ha ezt kihagynám, valami nagy
dologtól fosztanám meg magam.
Nem tudok és nem is
akarok ellenkezni.
Ahogy behúz az
egyik szobába, azonnal az ajtónak lök, és éhesen az ajkaimra
hajol és megcsókol.
Úgy tépi a számat,
mint valami vadállat, de eszméletlenül tetszik.
A lánc, ami az
orrpiercinget köti össze a fülbevalójával, folyamatosan érzem a
bőrömön, azt a tipikus hideg, fémes érzést.
Karjaimat a nyaka
köré fonom, ezzel még közelebb húzva magamhoz.
Baromi jól csókol.
Tetszik. És ez a szoba is. A fekete falak a piros kiegészítőkkel,
valami elképesztő. Mintha... nem is a Földön lennénk, hanem a
Pokolban. De, lehetséges, hogy ott vagyunk, csak nem tűnt fel.
Ahogy elhúz az
ajtótól, már is a hatalmas vörös ágyig sétál velem, amin lágy
bőrhatású bevonat csillogott, ajkaimat el nem engedve a
sajátjával, csak is akkor, amikor ledob az ágyra, majd fölém
mászva, újra a dús ajkaimnak esik az ő szintén dús ajkaival.
Taemin
Megőrjített. Az
illata, az ajkai... édesek voltak, mint a méz. És mikor a
hevességtől kiserkent a száján a vére, és megéreztem ajkaim
között az ízét, mélyen felmorrantam, összerezzenve. Túl finom
volt... túl ízletes. De nem akartam elkapkodni. Nem akartam
lecsapolni rögtön az elején. Még várok... mert édesebb az íz
szex közben.
- Nyögj... -
sóhajtottam, miközben a férfiasságára fogtam, amire
automatikusan felnyögött, hátra hajtva a fejét. Elvigyorodtam, és
kapva kapta az alkalmon, a nyakára illesztettem ajkaimat, végig
nyalva a finom bőrén, mélyen magamba szippantva az illatát, ami
elmámorított... olyan volt nekem, mint az embereknek az
afrodiziákum. Túl jó volt...
- M-mi a nev... ah!
- nyögte, mire érzékien végig nyaltam az ádámcsutkáján,
finoman meg is harapdálva az apró, kissé érzékeny részt, másik
kezemmel pedig az inge alá nyúltam, majd feltűrve azt, végig
simítottam a lapos hasán, felcsúsztatva az ujjaimat a mellkasára.
Éreztem, milyen gyorsan emelkedik és süllyed az érintéseim
alatt. A szíve is, mintha ki akarna szakadni a bordái fogságából.
Édes. Ártatlan.
Gyönyörű... szenvedélyes... őrületbe kergető.
Azok a szemek, az az
arc...
Felhördültem, majd
a kulcscsontjainál nyalogatva, harapdálva a bőrét, felnéztem rá,
kéjes, vágy ittas szemekkel, ködös pillantásokkal illetve,
miközben bekaptam az apró kis csontocska szélét, megharapdálva,
ajkaimmal végig nyalva rajta. Felnyüszített, ahogy ezzel egy
időben végig simítottam nadrágon keresztül a merevedésén.
- Taemin -
vigyorogtam rá, mire felsóhajtott és lehunyta a szemeit, élvezve
az érintéseimet.
Elvigyorodtam, és
egy pillanat alatt a combjaira ültem, majd egy határozott
mozdulattal levettem magamról a bőrkabátomat, és egy egyszerű
mozdulattal letéptem az ingemet is, ami a testemet zárta el a
kémlelő szemek elől. Egészen eddig.
Egy percet sem várva
tovább, lehúztam róla a farmer kabátját és letéptem róla az
ingét, így teljesen a szemem elé tárult a gyönyörű, selymes
bőre.
Gyönyörű…
Taehyung
Végig nézek erős
testén vágyakozva, hogy megérinthessem. Nagyon jó teste van...
izmos is és... csábító. Nem úgy, mint az enyém.
- Milyen szép bőröd
van... - suttogja, ahogy lehajol hozzám, aztán nyakamra hajolva,
megharapja az érzékeny bőrömet, amitől egy nyögés szakad fel
belőlem.
Annyira jól esik,
amiket csinál. Hiába nem nő, de a nadrágom, már hihetetlenül
szűkösnek bizonyul. Feszít és megőrjít.
Akarom őt, nagyon
is!
- Ah... még... -
nyöszörgök, ahogy kezét közben ismét megérzem a
férfiasságomon, aztán ahogy megszívja a bőrömet is, beharapva
az alsó ajkamat, felnyüszítek a csípőmet megemelve.
- Milyen... erotikus
vagy - suttogja a bőrömre.
Erotikus? Ha ő
mondja, elhiszem. Nem néz ki olyan embernek, aki hazudik.
Elkapom a kis
láncát, aztán magamhoz húzva, megcsókolom, átkarolva a nyakát,
ölemet pedig az övének dörzsölöm, ahogy csípőmmel ismét
fellökök.
Taemin szinte
azonnal felhördül, és újra vadul tépni kezdi az ajkaimat,
ujjaival pedig az övemnél babrál, hogy megszabadítson a
nadrágomtól. Nem is kell neki sok idő, hogy leügyeskedje rólam,
aztán már csak a boxeremen keresztül érintse meg vágyam. De én
eléggé türelmetlen ember vagyok. És kifejezve az eddigi
"elégedetlenségemet" lelökve magamról, fölé
kerekedek, aztán a csípőjére ülve, megnyalva ajkaimat, ködös
szemekkel nézek az ő éhes tekintetébe.
Ajkaimról lenyalom
vérem. De, ahogy elnézem a vér dolog egyáltalán nem taszítja.
Sőt!
Kifogtam egy perverz
alakot. Annál jobb.
Ujjam végig húzom
vérző ajkamon, aztán véremtől vöröslő ujjamat, végig vezetem
a testemen, vékony vagy néhol halvány csíkot húzva a bőrömre a
mellkasomtól, le az alhasamig, végig a szemeibe nézve. De kezem
nem áll meg, ujjaimat a megmaradt textil alá vezetem, fejem
hátravetem egy nyögés kíséretében, ahogy a férfiasságomra
fogva, lassan mozgatom magamon az ujjaimat, ölén egy pillanatra meg
is vonaglok egy kicsit, tekintetem továbbra is az övébe fúrva,
jelezve neki, hogy nekem több törődésre van szükségem.
Taemin
Végig néztem a
csábos, hívogató testén... ahogy a véres ujjával végig
simított magán, halovány vörös csíkos hagyva az ujjbegyeivel a
bőrén... akaratlanul is felnyögtem, végig követve minden
mozdulatát, és mikor az alsójába nyúlt, megsimítva a
merevedését, azt hittem, hogy begolyózok. Hát, még mikor a
szemeimbe is nézett! Kihívóan, csábosan... mintha azt akarná
mutatni, hogy... hogy...
Én rohadtul meg
fogom dugni.
- Ne játssz velem!
Nem tudod... milyen, ha bevadulok - sziszegtem, megnyalva a számat,
miközben ő elvigyorodott, huncutul és csábosan, majd lenézett a
testemre és megnyalta az ajkait, vágy ittas, kéjes szemekkel nézve
rám. Egyszerűen olyan volt, mintha álmodtam volna.
Ez a fiú kezd
megőrjíteni...
A csípőjét
lassan, de folyamatosan mozgatta a merev tagomon, amit még fedett a
több réteg textil anyag. Kezdett egyre kényelmetlenebbé válni,
főleg, ahogy a feneke nekipréselődött, és úgy izgatta...
egyszerűen éreztem, hogy egy pár perc kínzás, pár perc
nyögdécselés... és pár olyan pillantás, és ájulásig fogom
szeretni a testemmel...
És igen. Nem sokáig
tudta már húzni az agyamat. Mikor hosszasan és mélyen felnyögött,
hátrafeszítve a fejét, aprócska ívben feszítve meg a vékonykás
hátát, elszakadt az utolsó szál cérna is és nem bírtam
magammal tovább.
- Te ribanc -
sziszegtem, majd elkaptam a derekánál fogva, és fordítottam a
helyzeten. Szinte a matracba döngöltem, ahogy magam alá tepertem a
vékonykás testét, majd felé hajoltam és durván, erőszakosan
csókoltam meg a vöröslő, dús száját, miközben az ujjaimmal a
boxere korcához nyúlva, lerántottam róla a vékony anyagot, ezzel
felfedve teljes valóját. Halkan felnyögött, mikor végig
simítottam merev tagján és haloványan megvonaglott, mikor ezzel
egy időben a mellbimbóját kezdtem el ajkaimmal kényeztetni.
- Hihetetlen vagy -
sóhajtottam az aprócska kis testrészre, miközben az előváladékos
ujjaimmal utoljára végig simítottam a merevedésén, és a feneke
felé vezetve az ujjaimat, az egyiket rögtön belé is nyomtam.
Elő akartam
készíteni. Azt akartam, hogy visítson alattam... sikítson! Nőket
megszégyenítő hangon sikoltson, hogy másnap megbánja, hogy
ennyire felhúzott...
Felkúsztam az
ajkaihoz, és szenvedélyesen megcsókoltam, mélyre tolva benne az
ujjamat, mire az ajkaim közé nyögött, a hátamra marva a
körmeivel. Elvigyorodtam és rögtön csatlakoztattam a második
ujjamat is.
De persze, nem eszik
ilyen forrón a kását... olyan lassan fogok mozogni benne...
kínozni fogom, gyötörni, hogy könyörögjön az extázisért,
amit adni fogok neki!
Taehyung
Nem tudom, hogy
holnap mit fogok lelkileg érezni, ha magamhoz térek. Lehet, hogy
bánni fogom, de az is lehet, hogy nem. Bár egy ilyen élvezetes és
bódító dolgot, hogy lehetne megbánni? Ez lehetetlen. Túl jó és
túl tökéletes minden.
Felnyögök, ahogy
ujjait mélyebbre tolja bennem, aztán mellbimbómat is erősen
megszívja.
Mellkasomat azonnal
kidomborítom neki, fejemet is hátra vetem.
Túl jó érzés,
amit kapok... milyen lesz majd, amikor az ujjait valami más
helyettesíti? Biztos, hogy sokkal jobb érzés lesz.
Viszont, amikor
megérzem még egy ujját magamban, beharapom az alsó ajkam, ugyanis
ez már egy kicsit kellemetlen.
- Nem tetszik? -
kérdezi egy mosollyal, mire picit elmosolyodom.
- Kellemetlen ez...
a feszítő érzés... - suttogom, újra a hátába marva, aztán
ahogy megcsókol, másik kezét a merevedésemen érzem, ahogy lassan
simogatja, így hamar hozzászokok. Sőt, tetszik, ahogy így
kitöltenek az ujjai, ahogy mozognak bennem. Ez valami csodálatos.
Eddig is megremegett
az alhasam, de most... folyamatosan érzem és megőrülök.
- Taeminh... -
nyögöm, tőlem szokatlanul magasabb hangon.
- Mit szeretlnél? -
kuncogja, miközben ujjait mélyebbre tolja bennem.
Felnyüszítek,
lábaimat pedig nagyobb terpeszbe húzom.
- Téged! Tégedh...
- sóhajtom, fejemet a vörös párnába vetem és megvonaglok
alatta. - Tölts ki... - lihegek, mélyen a szemeibe nézve,
kérlelve.
Taemin
- Szeretnéd,
TaeTae? - kuncogtam, mélyebbre csúsztatva benne az ujjaimat,
érzékeny ponton simítva meg őt belülről, mire mélyen
felnyögött és fellökte a csípőjét, szinte már nyüszítve,
hogy tegyek eleget a kérésének.
- Igenh... csin...
csináldh már! - nyögte, ívbe feszítve a hátát. Elvigyorodtam,
szélesen, miközben végig nyaltam a dús ajkaimon, végig nézve a
testét. Egyszerűen egy férfihoz képest túl szép volt. A
könyörgő szemeivel figyelt engem, félig lehunyt pillákkal,
sarkukban pár könnycsepp is meghúzódott, várva, hogy összezárva
szemhéjait, útjukra eressze őket. Az arca halovány rózsaszín
pozsgásos pírban futott végig, a haja csapzottan, rakoncátlanul
hullott a szemeibe, a vöröslő, dús ajkait harapdálta, miközben
nyöszörgött és nyüszített, fel-fel lökve a csípőjével.
Túl szép volt. Túl
tökéletes.
- Kérd szépen -
kuncogtam a füléhez hajolva, megrágcsálva a fülcimpáját.
Rögtön elhagyta kívánatos ajkait egy hangos nyögés, ahogy
megvonaglott a teste.
- Dugj már meg, az
Isten basszon keresztbe! - sziszegte, a hajamba túrva az ujjaival,
erőszakosan húzva az arcomat az övéhez, majd amint véghez vitte
tervét, a száját az enyémekre tapasztotta, szinte rögtön
elmélyítve a csókot.
És megadtam neki,
amit kért. A szenvedélyes, heves csókcsata közepette húztam le
magamról a nadrágomat - elég nehéz volt csókolózás közben,
félig térdelve -, majd amint megszabadultam tőle, durvábban
csókoltam, finoman szívogatva a kiserkent ajkából a finom,
mézédes vérét, tövig merülve a szűk, forró testében.
Taehyung
Mikor megérzem
magamban, azonnal elnyílnak az ajkaim, hogy egy sikolyt eresszek ki
közölük.
Annyira feszítő és
fájdalmas, hogy mindjárt megőrülök.
Mikor kinyitom a
szemeimet, látom ahogy vigyorog rajtam. De még sem mozdul meg
bennem, aminek nagyon hálás vagyok. Az eddigi lelkesedésem, egy
pillanat alatt lelohadt.
- Ez azért van,
mert telhetetlen vagy - kuncogja, ahogy a fülemhez hajol, és
megharapdálja a fülcimpámat.
Megremegek és
felnyüszítek, hátát pedig átkarolom, közelebb húzva magamhoz,
hogy némi biztonságérzetem legyen.
- Én csak... azt
hittem, hogy olyan jó lesz... mint az előbb - motyogom, aztán a
szemeimből útnak indul pár könnycsepp, ami végig folyik az
arcomon, majd a vörös párnában tűnik el.
- Olyan jó lesz -
suttogja a fülembe, amibe belenyal, ezáltal egy halk nyögést
váltva ki belőlem. - Meglátod - kuncogja, aztán lenyúl a testünk
közé, megtalálva ujjaival a férfiasságomat, ami köré
összekulcsolja az ujjait és lassan elkezdi fel-le mozgatni rajtam
őket.
Fejemet egy picit
hátra vetem, ahogy most a fájdalom mellé, gyönyör is társul.
Egy ideig így
kényeztet, csókolgatja az ajkaimat, a bőrömet, mozgatja
merevedésemen az ujjait... ezzel pedig újra eléri, hogy élvezzem
az egészet, hogy ez a fájdalmas érzés, végleg eltűnjön.
Amint én is úgy
érzem, hogy felkészültem, lehúzom magamhoz a tarkójánál fogva,
és megcsókolom, csípőmmel pedig fellökök, jelezve neki, hogy
mozogjon.
Ajkaim közé
morran, aztán nem is kell kétszer mondani neki, azonnal elkezd
mozogni bennem.
Lassan, de ahogy
majdnem teljesen kicsusszan belőlem, úgy merül el ismét teljesen
tövig, amire egy hangos nyögést vált ki belőlem.
Ez... elképesztően
tetszik így.
- Mégh! - nyögök
fel, ahogy megismétli, körmeimmel a hátát újra kimarom. Valami
csodálatos ez a szex.
Soha a büdös
életben nem gondoltam volna, hogy valaha is egy pasival fogok
lefeküdni, és én fogok úgy viselkedni, mint egy feltüzelt
ribanc. Mert ez az igazság, most az vagyok… de nem csoda...
annyira jó, annyira... kihozza ezt belőlem, hogy nem tudok mit
tenni. Azt teszem, amit érzek és ami jön. És ez elképesztő.
Főleg a farka, ahogy mozog bennem.
- Aztán nehogy
megint sírj - neveti el magát, de újra a láncra fogva, magamhoz
húzom, mint egy kiskutyát, aztán ajkaira tapadva csókolom,
csípőmmel újra fellökök, hogy mozogjon gyorsabban, hogy adjon
még többet.
Taemin
Ajkai közé
morrantam, majd erősebben kezdtem el benne mozogni, amire a szám
közé nyüszített, ívben feszítve a hátát, a hátamat marva a
körmeivel. A csókba vigyorogtam, és gyorsabb tempóra váltottam,
majd felegyenesedtem egy kicsit, és a térdhajlata alá nyúlva,
kicsit megemeltem a lábát, hogy jobban hozzáférjek.
Erősen, gyorsan
mozogtam benne, sűrűn megcsinálva azt, hogy kihúzódtam belőle
és erősen, keményen nyomultam vissza a forróságba, ezt pedig egy
hangos kiáltással nyugtázta, teljesen megfeszülő izmokkal. Én
pedig... ittam a látványát. Egyszerűen elképesztő volt az a
kéjes arc, azokkal az összeszorított szemekkel, ahogy a kezei a
feje mellett pihentek, erőtlenül szorítva ökölbe a karjait...
egyszerűen túl erotikus volt.
Meg akartam harapni.
Inni a véréből, hogy minél vadabb legyen ez a szex. De várni
akartam. Majd akkor, ha már elélvezne... a harapásommal, és a
vérszívásommal olyan élvezetet fog kapni tőlem, hogy egész
életében epekedni fog utánam. A fogam, az ajkaim... a testem, a
farkam után.
- Volt már
részed... igazi... szexben? - nyögtem, mélyebbre nyomulva benne,
mire hangosan felnyögött, megremegve, ívben feszítve a hátát.
Elvigyorodtam, a combjaira fogva az ujjaimmal, erősen markolva az
izmait rajta, keményebben csapódva az alfeléhez, mélyebbre
nyomulva belé.
- O-o-ott! -
visított, mikor érzékenyebb ponton értem el. Elvigyorodtam, majd
kihúzódtam belőle és kíméletlenül visszalöktem magam belé,
eltalálva azt a pontot a testében.
Az a hang, amit
kiadott magából... azt hiszem, bárki megirigyelhetné.
Taehyung
Szó szerint visítok
alatta, mint egy utolsó kurva, aki baromira élvezi, amit kap. De
pont ez a helyzet, hogy hihetetlenül élvezem, amit kapok. Ha az ő
„kurvája” kell, hogy legyek, ezer örömmel megteszem, csak
kényeztessen így engem, mindig!
Mikor megismétli
ezt a mozdulatot, a fejem mellett görcsösen lepedőt markoló
kezeim megfeszülnek, és újabb sikolyt hallatok.
Nem érdekel, ha
meghallanak. Azt akarom, hogy hallják, milyen élvezeteket kapok,
hogy milyen jó sorom van most.
- Mégh! MÉG! -
sikítom, meg emelve a csípőmet, mikor újra belém csúszik. Ezzel
kiváltok belőle egy hangosabb morranást, majd elvigyorodva, újra
a combjaimra markol és keményebben, gyorsabban csapódik belém,
többször eltalálva bennem azt a bizonyos érzékeny pontot.
Ha így folytatja,
meghalok... ha így folytatja, örökké érte fogok epekedni... ha
így folytatja... beleszeretek.
Annyira helyes,
annyira tudja, hogy mire van szükségem... alig egy órája ismerem,
de úgy érzem, ha nem lesz az enyém örökre, belepusztulok a
magányba.
És tényleg. Ha nem
lesz az enyém... biztos, hogy az egyik felemet veszítem el. Ha csak
a szex terén is, de biztos.
- Mit szeretnél
még? - kuncogja, éhes szemeivel végig méri a testemet, nézése
szinte perzseli a bőrömet. Olyan átható és tüzes.
- A végét! A
végéth! Dugj... keményebbenh! - nyögök éles hangon, erősen
behunyva a szemeimet, majd újra felsikítva, amikor újra tövig
merül bennem, kíméletlenül. - Mégh! - lehelem, rekedtes hangon.
Holnapra, biztos,
hogy nem tudok majd beszélni. Járni főleg nem. De nem érdekel!
- Még? - kuncogja,
aztán újra megismétli, újabb sikolyt előcsalva belőlem. Ekkor
érzem, hogy már nem kell sok, így testem azonnal elkezd ívben
feszülni, ahogy már a kielégülést várom, hogy végre elérjem
azt az érzést, ami ennek a csodás éjszakának a befejezése a
megkoronázása lesz.
Taemin
Elvigyorodtam, majd
lassan megálltam a mozdulataimban.
- Van egy jobb
ötletem, Tae - sóhajtottam a fülébe, megnyalva a cimpáját, mire
felnyüszített és ívbe feszítette a hátát.
- Ah... csa-csak...
mozogj... kérlekh... - nyögte, meg-meg remegve. Gondolom, már
közel volt a gyönyör beteljesüléséhez.
Elvigyorodtam, majd
az ajkaira hajoltam.
- Életed legjobb
szexe lesz... - sóhajtottam a szájára, és finoman a háta alá
nyúltam erős karjaimmal, majd határozott mozdulatokkal, felemelve
őt, az ölebe húztam, magamhoz ölelve, szorosan, így merevedése
teljesen közénk nyomódott. Szinte rögtön megremegett és
felnyöszörgött, én pedig próbáltam minél erősebben
fellökdösni a csípőmmel.
De ő elég
türelmetlen... mozog rajtam, mozgatja a csípőjét, és ezekkel a
mozdulatokkal a merevedését is ingerli, ahogy izmos hasfalamnak
nyomódik, plusz élvezetet adva neki.
- Ahh... -
nyöszörögte elhalóan, és mielőtt elélvezett volna, hirtelen a
nyakára kaptam ajkaimmal, a bőrébe mélyesztve az éles, csillogó
szemfogaimat. Hirtelen felsikoltott, élvezettel teli hangon, mint
aki hatalmas extázisban van, ezzel egy időben megvonaglott a teste,
éles sikolyt hallatott, ahogy a hátamba vájta a körmét, és hogy
még jobb legyen neki, egyik kezemet a merevedésére kulcsoltam,
kíméletlenül mozgatva rajta az ujjaimat, masszírozva őt,
folyamatosan ingerelve a bejáratát és a prosztatáját is.
Közben pedig ittam
a vérét... szívtam magamba a mézédes nedűt, kíméletlenül
ingerelve őt is és magamat is.
Egyszerűen túl
jó... túl finom, túl jó…
És ahogy elnézem,
élvezi a harapást, és még csak el se gondolkodik rajta, mit
teszek. Vonaglik a karjaim között, sikít, nyög, karmol, mint egy
utolsó, büdös ribanc.
Jobb, mint a nők!
Rohadjak meg, hogy jobb! Még a vére is édesebb. Ártatlan...
finom…
Taehyung
Fel sem fogom
igazán, hogy mit csinál. Tudom, hogy megharapott, de az érzés,
amit ezzel ad, valami hihetetlenül jó. Fel sem tudom fogni ép
ésszel.
Felsikítok, mikor
újra eltalálja bennem azt a pontot, megvonaglok a karjaiban és
fejemet hátra veszítem, nyakam erősebben megfeszül a fogai
között, amitől csak még inkább beindulok. Persze, ha lehet már
ennél is jobban.
Vadul mozgatom én
is a csípőmet rajta, egy pillanatra sem állva meg. Ujjaimmal
folyamatosan a hajába túrok, nem tudom elengedni. Ha már nem
csókolhatom azért, mert ilyen gyönyört ad a nyakamnál is, hát
hadd érintsem meg úgy, ahogyan nekem tetszik.
És az ujjai...
ahh... ahogy rajtam mozognak valami elképesztő. Ez a hármas érzés,
mindjárt az őrületbe kerget, érzem, hogy mindjárt vége. A
testemet most úgy érzem, mintha egy ketyegő bomba lenne, amelyik
bármelyik pillanatban felrobbanhatna.
Újabb sikolyt
hallatok, vadul megtépem a haját, aztán egész testemben
megfeszülök, ajkaim elnyílnak maguktól, szemeim is
fel-felakadnak, ahogy érzem, hogy a gyönyör átjárja a testemet.
Újra sikítok, mint
egy kurva, és csípőmmel vadul mozgok még mindig rajta, egészen
addig, mígnem a hasfalára élvezek. Ekkor hallom az ő nyögését,
majd morranását, ahogy ő is szintén megfeszül, és belém élvez.
Nyakamat pedig nem engedi el, csak szívja és csak szívja, mintha
sosem akarná elengedni. De nem bánom, mert az orgazmus után, ez
egy olyan plusz, amit hozzá ad, hogy mindjárt megőrülök.
Felnyöszörgök,
tarkójára fogok a kezemmel, és erősebben a nyakamhoz szorítom,
hogy adjon még ebből a bódító érzésből. Ugyanis, kezdek
szédülni, olyan, mintha részeg lennék. A hallásom is egyre
tompább és ez az érzés... olyan, mintha repülnék, mintha semmi
gondom nem lenne.
Ez az este... így
tökéletes, ahogy van.
Taemin
Mikor elélvezett,
és megvonaglott rajtam, és követtem én is a gyönyör kapuiba,
elváltam a nyakától, majd finoman végig nyaltam a sérülésén,
ezzel is segítve a seben, hogy ne vérezzen el. Igen, nem kellene
túl kecsegtető, ha elvérezne, így szorgosan nyalogattam,
puszilgattam, hogy mihamarabb elálljon a vérzése.
Felsóhajtott, mikor
rám nézett, ködös, fátyolos szemekkel, én pedig végig nyaltam
a még véres ajkaimon, majd lassú mozdulatokkal az övéire
hajoltam, végig csókolva a dús, pirosló száját. Finoman
átkarolta a nyakamat, mélyen az ajkaim közé szuszogva.
Elmosolyodtam, majd lassan eldöntöttem úgy, hogy még mindig benne
voltam, így alattam feküdt, a nyakamat szorongatva, hagyva, hogy
csókoljam, ameddig bírom. A fémes íz könnyeden oszlott el az
ajkaink között, és mintha egy kicsit élvezné is a új, furcsa
ízt a szájában, csak hevesebben csókolt.
Elhúzódtam tőle,
majd mélyen felsóhajtottam és egy könnyed mozdulattal
kicsusszantam belőle, és elfeküdtem mellé a kanapén. Mint egy
jól lakott kisgyerek, teljesen hozzám bújt, kissé fáradtan és
erőtlenül, halkan zihálva, pihegve.
Nekem kell ez a fiú,
ez egyszer biztos! Bele fogok halni, ha nem lehet az enyém. A teste,
az arca... a vére... mindene túl jó! Túl édes... túl finom...
- Egy ideig ne
mozogj. Össze fogsz esni - mondtam, rideg hangon, mire köd fátyolos
szemekkel nézett rám, az orgazmustól és a vérszívástól
együttesen kótyagosan, mintha itt sem lenne.
Kis édes.
- Miért? -
kérdezte, résnyire nyitva hagyva a száját mondandója után,
fáradtan nézve fel rám.
- Mert vámpír
vagyok, édes - kuncogtam. - Szerinted miért élveztél el
majdhogynem rögtön háromszorosan? Mert a véredet szívtam közben,
ami egy igazi extázis szex közben - vigyorogtam, oldalasan fekve
mellette, felvont szemöldökkel nézve rá.
Összevonta a
szemöldökét, fáradtan, fátyolosan nézve rám. Szinte hallottam,
ahogy az édes kis fejében forognak a fogaskerekek. Komolyan,
hallottam.
Erősebben
vigyorogtam rá.
- Akkor bármelyik
szexnél ilyen érzésem lehet, ha veled vagyok? - kérdezte,
megnyalva a még kicsit véres száját.
- Igen? - nevettem,
megköszörült torokkal.
- Ez az! - nyögte,
rám ülve, szenvedélyesen megcsókolva, lefogva a csuklóimnál a
karjaimat. Felvontam a szemöldökömet, miközben mélyen a szájába
sóhajtottam.
- Vámpír vagyok.
Nem félsz? - kérdeztem, vigyorogva nézve fel a ködös szemeibe,
megvillogtatva a hatalmas szemfogaimat.
- Ezért az
érzésért?! Tudod, nagyon leszarom! - nevetett, megnyalva a száját,
megmozdítva rajtam a csípőjét. Felnyögtem, mikor a
férfiasságomon körözött a fenekével.
- Ah! Nem szívhatok
több vért belőled... elájulnálh... - nyögtem, elnyílt
ajkakkal. - Mit kezdek egy ájult fiúval?! Nem foglak innen
kicipelni! Hé! Hűtsd le magad! Nem duglak meg megint, most
véééégah! - nyögtem, mikor pont jó helyen helyezkedett el
rajtam.
- Nem baj! Hagyj
itt, majd holnap megkereslek! Kellesz nekem! Kurvára kellesz,
úgyhogy rohadtul nem menekülsz! - Újra a számra mart,
szenvedélyesen kínozva a duzzadt számat.
Ilyen se fordult
velem még elő soha.
Egy ember, egy
fiú... egy alig 20 éves fiú közre fogjon és ne eresszen el.
Valamiért, úgy éreztem, hogy élete végéig a nyakamon fog lógni.
De nem zavar, végül is.
Túl jó volt ez a
szex ahhoz, hogy zavarjon.
- Hát jó, bogaram.
De holnap nem fogsz tudni se menni, se beszélni, létezni főleg,
mert a vérhiányod magas lesz! - vigyorogtam, magam alá teperve,
vészesen csillogó szemekkel nézve az övéibe.
- Dugj már meg! -
vinnyogott, erőszakosan a tarkómhoz nyúlva, Elvigyorodtam, mélyen
a szemeibe nézve, ahogy végig simítottam a fedetlen, puha bőrén,
finoman megkaristolva a bőrét érintéseim alatt.
Bár, nincs
ellenemre a dolog... egy vérbeli hímringyót fogtam ki, akinek még
tetszik is a helyzet.
- Nem vagy te
mazochista...? - kuncogtam, a férfiasságára fogva, amire
megvonaglott, ugyanis még érzékeny volt neki. De ahogy elnéztem,
nem zavarta…
- De! De! Ha akarod,
az leszek, de csináld már! - nyüszített. - Azt az érzést
akarom! Újra és újra! - nyögte, oldalra döntve a fejét.
Telhetetlen.
Hát, akkor... újabb
szexre fel. Szép éjszakának nézünk elébe. Cipelhetek magamhoz
egy tetszhalott, ájult fiút...
Hát, ha eddig nem
félt, majd a lakásomban fog. Előre várom a fejét, mikor felébred
a hálószobámban.
- Az enyém vagy, ha
ennyire akarod... - vigyorogtam, a fülébe súgva. - Egy vámpír
szexrabszolgája leszel... - búgtam, érzéki hangon, végig
masszírozva a merevedését.
- Nem bánom! -
nyöszörögte, a csípőjét emelgetve.
Úgy legyen, kicsi
Tae... úgy legyen!
Hát hát hát... IMÁDTAM Istene m kár hogy csak one shot kiváncsi lettem volna h mi lesz veluk.Vt vajon átváltosztatya hisz egy idő után megöregszik meg minden. Meg szerelmesek vagy csak szex huu. V egy igazi ribanc volt *-* hát teljesen oda meg visza vagyok nagyon jó lett a " Haloweeni külön kiadás " XD olyan jo baszus tiszta exsztázisba vagyok >< . Na a többi folytatását is izgatottan várom XD
VálaszTörlésKöszönjük és örülünk, hogy tetszett! :D
TörlésIgen, végül is, lehet Halloweeni külön kiadás, bár, eszembe sem jutott, amúgy. xDDDDDDDDDD De elmehetne annak! :D
Huh, mi próbálunk becsületesen folytatni, csak annyi-annyi dolgunk van már. :( De igyekszünk! :D
Egy szavam van erre...
VálaszTörlésELKÉPESZTŐ!!!!! <3 <3 <3 <3 <3 ❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤(๑♡∀♡๑)
(灬♥ω♥灬)
Egyszerüen nagyon nagyon szép lett! <3
Annyira tetszik hogy, hogy, hogy nincs szavam! *---* <3
Nagyon nagyon gyönyörűen fogalmazól/fogalmaztok! <3 <3 <3
Biztos, hogy elfogom máma még olvasni va 7-szer!
(´∀`)♡❤❤❤❤❤❤❤❤❤
Köszönjük és örülünk, hogy tetszett! *-* És nagyon boldoggá tesz mindkettőnket, hogy így gondolod! :D *-*
TörlésKöszönjük! <3
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
VálaszTörlésSzóval ma hallgattam meg először TAEMIN Thirsty című számát és...
VálaszTörlésSzóval beugrott ez a történet és muszáj volt írnom.
Őszintén.. jósok vagytok?!?
Amúgy imádlak titeket!!