Szomszéd fiú - Vhope (5/?)

Na! Ezzel is itt volnék. :D 

Nem fűzök hozzá semmit, mert rohanok takarítani. :)

Ha hibát találtok benne, szóljatok! ^^ 

(Biztos van benne, sietős vagyok. De este ezt is, és a JiKookot is átnézem majd, a biztonság kedvéért még egyszer. :D)

Jó olvasást! ^^

~Nana~

Semmi kedvem nem volt hazamenni, de sajnos későre járt. Még zuhanyoznom kellett, összepakolnom a tanszereimet, miegymást másnapra, úgyhogy kénytelen voltam elköszönni Hoseok anyukájától, az édes kishúgától és tőle is. Tényleg nem volt kedvem hazamenni, megint egyedül lenni… hiszen anya már biztos ledőlt aludni. Biztos nehéz és fárasztó napja volt.

Felszusszantva léptem be a lakásajtón, majd nyújtóztam egy nagyot és ásítottam is. Lassú léptekkel tipegtem a konyhába, hogy igyak valamit. Utána felmegyek a szobámba, elviszem a fürdőbe a pizsimet, lezuhanyzok és összepakolva a cuccaimat, elteszem magam másnapra.

Mikor már a szobámban ültem, pakolgatva a dolgaimat, apró mosoly játszott az ajkaimon. Szerettem volna Hoseokéknál több időt tölteni. Olyan családias légkör volt náluk. Körbejárt mindent a szeretet. Nem volt olyan rideg és hideg minden, mint itthon. Persze, itthon is van sok szeretet, mert anya tényleg próbál nekem mindent megadni, amit csak lehet, és nagyon szeret, ahogy én is őt, csak még is más.

Mélyen felsóhajtottam, egy könyvet tartva az ölemben, miközben kinéztem az ablakon, a rávetülő Hold fényét figyelgetve, apró mosollyal az ajkaimon. Sokkal jobb kedvem volt, mint ezelőtti este, az biztos. Hálás voltam Hoseoknak miatta. Olyan, mint valami vírus. Jó értelemben, persze. Mosolyog, és az embernek akarva, akaratlanul is jó kedve lesz. Olyan furcsa ez.

Megcsóváltam a fejemet, majd lesütöttem a szemeimet, nézegetve a tenyereimben tartott könyvet, ami az ölemben figyelt.

Újra elmosolyodtam, majd mikor sikerült végeznem, lassan felkeltem a földről és az ágyamba huppantam, miután lekapcsoltam a lámpámat, hogy elalhassak.

Vártam a holnapot. Magam sem tudom, hogy miért, de jó érzéssel töltött el, hogy ma ennyire jól el tudtam beszélgetni Hoseokkal. Ráadásul azt hiszem, Jungkookkal is jóban leszek.

Mosolyogva hajtottam a fejemet a párnámba, hogy sikerüljön álomra szenderülnöm.

Hát, reggel nem sikerült olyan jó kedvvel kimásznom az ágyból, mint ahogyan tegnap belebújtam. Fáradt voltam és álmos. Nem volt időm kipihenni magam a tegnapi nap után. Egész sokáig barkácsoltunk, utána pedig Hoseokéknál voltam és azt hiszem, 23 óra körül keveredtem haza, addig Hoseokkal és az anyukájával beszélgettem.

Miközben öltözködtem, kómásan, kócos hajjal, azon gondolkodtam, hogy vajon zavarnám-e őket, ha átnéznék délután. Végül is, legalább anya is megnyugodna, hogy nem vagyok egyedül, így nem tud senki bántani. Bár, azért, néha úgy éreztem, hogy ezt egy kicsit túlreagálja, mert nem hiszem, hogy apa tovább próbálkozna annak ügyében, hogy engem elvigyen innen is. Nem hiszem, hogy ez előfordulna. Szerintem lassan belátja, hogy anya sem olyan tehetetlen a dolgokban, mint ahogyan ő azt gondolja. Legalábbis, azt reméltem, hogy belátja. Inkább így fogalmaznék. Remélem, hogy sikerül felismernie a tényt, hogy anya sem hagy engem. Ráadásul elég nagy vagyok, így már van döntésjogom is, kinél szeretnék lenni. Ez ellen pedig főleg nem tehet semmit.

Hacsak nem veti be a piszkos fegyvereit. De bíztam benne, hogy nem annyira rohadék.

Felszusszantottam, majd letipegtem a konyhába, és a tegnapi vacsiból szedtem magamnak, hogy azt reggelizzek. Igen, főtt kaját fogok reggelizni. Lusta vagyok zsemlézni és szendvicselni. Ezt csak berakom a mikróba, megmelegszik és ehetem is.

Ásítva ültem az asztalnál, laposakat pislogva, a tenyeremmel támasztva a bal oldalamat. Jó lenne itthon maradni, és aludni egy nagyot, de nem akartam szórakozni az „életemmel”. Bár, visszaemlékezve a tegnapi ebédes esetre, lehet, hogy pont azzal szórakozok, ha bemegyek. De nem, nem maradhatok itthon.

A mikró hangos csilingeléssel jelezte, hogy megmelegedett a reggelim. Felnyögtem, miközben felkeltem az asztaltól, és lassú léptekkel indultam a mikró felé, majd kinyitva az ajtaját, kivettem belőle a tányérnyi ételt, és az asztalra raktam. A fiókokhoz mentem, hogy elővegyem belőle az evőeszközt és mit ad Isten, pont ebben a pillanatban csöngettek.

- Ki a tököm az kora reggel – mormogtam mérgesen, majd elindultam az ajtó felé, egyenruhában, kócos hajjal, nyúzott arccal. Mikor ajtót nyitottam és megláttam magam előtt Hoseokot és a kishúgát, felvontam a szemöldökömet.

- Bocsi, hogy zavarunk. DaDa azt mondta, hogy hozzam át, mielőtt suliba viszem – mondta Hoseok, zavart mosollyal.

- Ó… óóh… hát, rendben, nem gond. Gyertek csak – mondtam zavartan, miközben elálltam az ajtótól, beengedve. - Miért amúgy? - kérdeztem, a kislányra nézve, aki hatalmas, boci szemekkel nézett rám.

- Nem tudom. Azt mondta, szeretne valamit kérdezni. Mi is lenne az? - kérdezte Hoseok, mikor már a lakásban voltak, ahogy lehajolt a testvéréhez, aki pirulva nézett rám, hatalmas, boci szemekkel. Tényleg nagyon édes ez a kislány. Nagyon aranyos. Az embernek kedve lenne agyon ölelgetni.

- Hááááát… - A kislány a háta mögé kulcsolta az ujjait. Aranyos volt a két copfba kötött hajával, a kicsi szoknyácskájával, ami fehér volt, piros pöttyökkel, fehér harisnya volt rajta és egy piros pántos cipő. Ha nem látnám személyesen, azt hinném, hogy egy mesekönyvből lépett elő.

Vajon Hoseok öltöztette fel?

- Na, mondd már – nevetett Hoseok, miközben rám nézett, tanácstalanul. - Nem fog megenni téged reggelire. Nyugodtan kérdezz tőle. Biztos, hogy nem lesz baj – mosolygott, kedvesen.

- Hát… a lányok a suliban azt mondták, hogy csúnya vagyok és engem a szép fiúk nem szeretnek, mert csúnya vagyok – mondta, teljesen elszomorodva. - Nem kísérsz el Hobival együtt? Akkor biztos, hogy nem mondanak ilyet, mert te olyan szép vagy! - mondta, hatalmas, csillogó szemekkel. Hoseok elnevette magát, mikor kiegyenesedett, és tanácstalanul megcsóválta a fejét.

- Azok a lányok azért mondják ezt, mert irigyek. Nagyon szép vagy, te is tudod – mosolygott Hoseok, leguggolva hozzá.

- Tudom! De ők nem hiszik el! - mondta, kihúzva magát. Megeszem ezt a kislányt, annyira nagyon édes. - Kérlek! - nézett rám, könyörgően, hatalmas boci szemekkel.

- Ne haragudj, nem tudtam, hogy ilyesmivel akar zaklatni. Azt hittem valami fontosat akar kérdezni, azért akar ilyen gyorsan idejönni. Tényleg sajnálom – mondta Hoseok, kicsit zavartan. - Hagyd őt, neki is suliba kell mennie, tudod? Meg látod, a házban is rengeteg dolga van. Hagyd pihenni. Elviszlek én a suliba, majd jól megmondom a lányoknak, hogy… - Hoseok szavába vágtam.

- Tudod mit? Összeszedem magam, öt perc. Olyan szép fiú leszek, hogy a lányok meghalnak majd az irigységtől – mosolyogtam, leguggolva elé. - Sőt, ha bementünk a suliba, majd kapsz tőlem egy puszit is, hogy lássák, mennyire szeretnek téged az idősebb fiúk is – vigyorogtam, mire hálásan nézett rám, csillogó szemekkel.

- Tényleg? - kérdezte, hálásan, boldog szempárral pislogva.

- Igen – kuncogtam, kacsintva egyet. - Egy perc és jövök. Igyekszem! - mosolyogtam Hoseokra, aki ugyan úgy hálásan nézett rám.

Értem a helyzetet azért. Más, ha egy bátyus kísér be a suliba és más, ha egy idegen fiú, aki még puszit is ad. Nem ugyan az. Meg aztán, egy ilyen szép kislányra senki ne mondja, hogy csúnya. Tényleg nagyon szép arca van és nagyon csinos is. Olyan rossz érzés, hogy ilyesmivel piszkálják, és lehet békén hagynák, ha látnák, hogy törődve van vele. A gyerekek többsége gonosz. Biztos vagyok benne, hogy azért piszkálják ilyesmikkel, mert mindig Hoseok kíséri el az iskolába, nem látják körülötte a szüleit, így nem tudják, hogy nincs teljesen egyedül.

Na, most majd meglátják, hogy milyen népszerű ő a fiúk körében!

Nem, nem tartom magam egy adonisznak, sem a legszebb fiúnak, de jobb vagyok, mint a semmi. Hoseok meg csak a bátyja, nem viselkedhet vele úgy, mint egy idegen fiú.

Mikor sikerült rendbe szednem a fejemet és a hajamat, és összeszedtem a maradék cuccomat, visszasétáltam hozzájuk.

- Mehetünk! - mosolyogtam szélesen, miközben leemeltem a kulcsot a fogasról, majd kisétáltam az ajtón, ők pedig követtek. Mikor sikeresen bezártam az ajtót, elindultunk mind a hárman.

- Ne haragudj. Nem tudtam, hogy DaDa ilyesmikkel fog zaklatni. Ha tudom, nem hozom el – sóhajtotta, lenézve a kislányra, aki teljesen el volt varázsolva, magában dudorászott és azt hiszem, megszűntünk létezni pár pillanatra.

- Ugyan, semmi baj – nevettem. - Tegnap egész nap dolgoztál velem együtt, ennyit amúgy is igazán megtehetek. Meg ne piszkálják a lányok… nagyon szép kislány. Furdalna a lelkiismeret, ha nem segítenék neki – mosolyogtam, lenézve a lánykára, aki ugyan úgy dalolt magában, ahogy az előbb. Hoseok halkan felsóhajtott és elmosolyodott.

- Nem mondta soha, hogy piszkálják. Nem értem, miért teszik… remélem, hogy ilyen gyerekes csínyek és nem komolyak – mondta, aggódva nézve le a testvérére.

- A gyerekek gonoszak. Általános alsó tagozatában engem is mindig bántottak. Mindig azt mondták, hogy úgy nézek ki, mint egy lány. A gyerekek ilyenek. Mindig azt szemelik ki, akik kicsit másabbak, mint az átlag – mondtam, mire egyetértően bólintott.

- Igen. Ez teljesen így van – szuszogott, DaDára nézve. - Ő biztos, hogy más – nevetett. - Túl szende, kedves és még is karakán. Azt hiszem, ha felnő, majd vasvillával kell kergetnem tőle a fiúkat… - sóhajtott, gondterhelten.

- Valószínű! - nevettem, ránézve, huncut vigyorral. - Majd segítek! - kacsintottam, oldalba könyökölve.

- Oké. Én kinyírom őket, te elásod a hullákat, és helyben leszünk! - nevetgélt.

- Tökéletes – mosolyogtam, megcsóválva a fejemet.

DaDa iskolájához érve, persze, nem mehettünk be, de reménykedtem benne. Viszont az iskola ajtajáig bekísérhettük.

Én viszont taktikus voltam és megvártam, míg jó sokan lesznek az udvaron, főleg vele egykorúak. Olyan jó érzés volt, hogy mindenki őt nézi, és érdekes pillantásokkal mérnek végig. Elmosolyodtam, majd lassan letérdeltem DaDa elé, ő pedig boci szemekkel nézett rám.

- Vigyázz magadra, gyönyörűm! - mondtam, a lehető leghangosabban, majd egy aprócska puszit adtam az arcára. Elpirult és szinte láttam, hogy milyen vörös lesz a füle is. - Óvatosan ám, és akárki bánt, csak szólnod kell – mosolyogtam rá, megsimizve a haját.

- Na, induljunk, mert elkésünk! - mondta Hoseok, az órájára pillantva. DaDa mintha elolvadna, úgy nézte, ahogy felkelek előle. - Jó légy, te huncut! - borzolta meg a haját lágyan Hoseok, majd az ajkaimra tettem az ujjaimat és még utoljára küldtem felé egy puszit, aztán elindultunk ki az iskola kapuja felé.

- DaDaaaa! Ki volt az a fiú! - Egy kislány odarohant Hoseok húgához, aki még pirulgatva állt az ajtó előtt. Elmosolyodtam és a fejemet csóváltam, ahogy visszanéztem.

- A bátyám barátja és nagyon kedvel! - mondta, kihúzva magát.

- Olyan helyes! Én is ismerni akarom! - És még vagy tízen csatlakoztak.

- Ez lehet, hogy nem volt jó ötlet Don Juan! - nevetett Hoseok, mire zavartan elnevettem magam, vele együtt.

- Lehet… - nevettem, mikor sikerült elhagynunk az általános iskolát.

- Még a végén nekem kell rólad levakarnom őket – kuncogott, átkarolva a vállamat, magához húzva. - De köszönöm. Kedves volt tőled. Csak nehogy pedofilnak nézzenek a tanárok… - vigyorgott, vészesen közel hajolva hozzám.

- Csak nem – mondtam halkan, elgondolkodva, kicsit magamba temetkezve. Túl közel volt az arca. Gondoltam rá, hogy kicsit eltolom magamtól, de valamiért, valamilyen szinten jól esett a közelsége. Jó illata volt. Éreztem a parfüm, és a saját illatát is, és ahogy a kettő keveredett, édeskés volt, még is férfias.

Nem tudom, hogy miért, nem is értem, mi okból, de hatalmasat dobbant a szívem, mikor az arca pár centire volt az enyémtől, ahogy a vállamnál fogva magához húzott oldalasan. Mikor a szemeimbe nézett, csak rosszabb lett minden. Lehet, hogy még vörös is volt a fejem. Remélem, nagyon remélem, hogy nem.

- Majd kivédelek valahogy – kuncogott, rám kacsintva. Zavartan elmosolyodtam. Miért ver ilyen gyorsan a szívem?

- Köszi – nevettem, végül nagy nehezen, mikor már úgy éreztem magam, mint DaDa, amikor megpusziltam, eltoltam magamtól, de csak finoman, nehogy azt higgye, hogy el akarom lökni. Mert végül is, jól esett a közelsége.

Lehet, hogy már elszoktam tőle, hogy valaki az arcomba másszon, vagy magához húzzon és azért reagáltam ilyen érdekesen. Legalábbis, ebben reménykedtem. Mert más nem lehet a dologban, nem igaz?

- Délután mit csinálsz? - kérdezte, már tisztes távolságban sétálva mellettem, a buszmegálló felé.

- Szerintem semmit. Otthon fogok ülni, vagy pár dolgot még megcsinálok – mosolyogtam, ránézve. - Miért kérded?

- Megbeszéltük a fiúkkal tegnap este, hogy elmegyünk kosarazni. Jimin minden áron hozni akarja a kis cukiját, akit tegnap szemelt ki – nevetett, hangosan.

- Jungkook? - vigyorogtam.

- Igen! Jimin totál vérszemet kapott rá. A kis hülyét zaklatta egész délután. Megkereste facebookon és írogatott neki. A srác elvileg csak megnézte, vagy néha kérdőjeleket küldözgetett vissza, meg smiley-kat, amik ilyen gondterheltséget sugároztak, vagy mit mondott Jimin – kuncogott, hangosan, jó kedélyűen.

- Melyiket sajnáljam jobban? - vigyorogtam, magam elé nézve.

- Én is pont ugyan ezen gondolkodtam tegnap! - nevetett, nyújtózva egy nagyot. - Szóval, Jimin ma szerintem valahogy elrángatja a kis gólyát. Arra gondoltam, hogy jöhetnél te is velünk – mondta, rám nézve, várva a reakciómat.

- Nem tudok valami jól kosarazni – köszörültem meg a torkomat. Rásandítottam és láttam, hogy kicsit szomorkásan, összepréselt ajkakkal bólintott egyet, jelezvén, hogy elfogadja, de biztos, hogy csak kifogás, amit mondtam. - De szívesen elmegyek. Nincs semmi dolgom, maximum nézlek titeket – mondtam, még az előző mondatomhoz kötve a mostanit. Felvillanyozódott, rögtön.

- Megtanítunk! Majd Yoongi, ő a legjobb benne, igazából. Én sem vagyok oda annyira a kosárlabdáért, az inkább Yoongi mániája, de jó szórakozás közösen – mondta, széles mosollyal. Aprócskát bólintottam. - Kíváncsi leszek, Jiminnek sikerül-e elrángatnia a kis gólyát – vigyorgott maga elé, miközben nyújtózott egy újabbat.

- Szerintem igen – gondolkodtam el, apró mosollyal az ajkaimon. - Biztos vagyok benne, hogy Jungkook nem hagyná ki a lehetőséget. Meg aztán, Yang, ahogy elhallgattam, elég sűrűn piszkálja szegényt – sóhajtottam, elmélázva nézve magam előtt az utat.

- Óh, tényleg! Tök durva volt, ahogy tegnap kiálltál mellette. Igazából, első ránézésére nem mondtam volna meg, hogy ennyire bátor vagy. Yangtól majdnem az egész iskola fél – mondta, rám pislogva. - Mi járt a fejedben, mikor ellent mondtál neki? - nevetett.

- Hát… igazából nem tudom. Csak az, hogy meg akarom mutatni Jungkooknak, hogy ne hagyja magát csak úgy. Azt hiszem – szuszogtam, lesütött szemekkel.

- Kedves dolog. De a helyedben azért vigyáznék. Mondjuk, mi elég jóban vagyunk vele, azért nem vert téged laposra tegnap, de nem fogunk tudni megvédeni mindig – mondta, rám sandítva.

- Ki mondta, hogy meg kell védenetek? - morogtam, kicsit idegesen. - Nem kértelek meg rá, ha jól emlékszem. - Persze, nem volt olyan bosszantó, amit mondott, de valamiért sértette az önérzetemet. Nem vagyok azért olyan védtelen…

- Jó-jó! Nem kell így reagálnod, nem azért mondtam – mosolygott zavartan. - Csak vigyázz magadra azért. Ha esetleg úgy kap el, hogy nem vagyunk ott, akkor nem tudunk segíteni. Hidd el, elég veszélyes alak, nem árt, ha jóban vagy vele.

- Ti is azért vagytok jóban vele, mert tartotok tőle? - mosolyogtam, kicsit szemtelenül.

- Nem. Nem azért – komolyodott meg a hangja egy pillanatra. - Osztálytársunk. Bár külön bandában van, de elég sűrűn segítünk egymásnak, van okunk rá, hogy nem rivalizálunk – vont vállat, kelletlenül. - Épp ezért is tudom, hogy tőle jobban kell tartani, mint bárki mástól az iskola területén. Jót akarok neked. - Rám nézett, és abban a pillanatban olyan furcsa dolog csillant meg a szemeiben. Valami, amit nem tudtam hová sorolni, de egy pillanatra zavarba jöttem tőle. Liftezett a gyomrom és furcsa érzésem lett. - Legközelebb kerüld el, ha találkozol vele. Ha ő a bal oldalon van és te is ott sétálsz, menj át jobbra. Nem lógunk együtt szünetekben, és nem akarlak kórházban látogatni délutánonként – sóhajtotta, gondterhelten.

- Nem fogok megalázkodni senki előtt – mormogtam, összefonva a karjaimat a mellkasom előtt.

Még is, mit gondol? Majd hagyom, hogy megfélemlítsenek? Biztos, hogy nem. Amúgy is, nincs semmi garancia rá, hogy majd engem fog mostantól kiszemelni. És nem is kell engem megvédenie senkinek.

Tudok én magamra vigyázni.