Secret - VKook (2)

Heyho emberkék! :)
Ismét itt vagyok egy új fejezettel! <(^o^)> Bocsi, hogy sokat kellett erre várnotok, de ígérem igyekezni fogok a többivel és egyre csak azon vagyok, hogy kibontsam a történet cselekményeit és a fő szálát is. :)
Viszont, nem szövegelek ennyit,
Jó olvasást! ;) ♥

Nem bandás történet!
Trágár beszéd!
Yaoi, vagyis fiú-fiú közti szerelmi és szexuális kapcsolat!

Ha valaki talál a történetben bármilyen helyesírási hibát, azt továbbra is jelezze! :)

~SNoriko~

2. Fejezet

- Hallgatom. - mondja kedvesen, mély hangján, megigazítva magán az elegáns grafitszürke zakóját, majd a nyakkendőjéhez nyúlva, azt is kicsit szorosabbra veszi, ahogy az időközben meglazulhatott.
Kényelmesen elhelyezkedik a nagy forgószékében, engem figyelve, egy érdekes fél mosollyal az arcán. A hideg is kiráz tőle.
Nem tudom, hogy mi van ezzel a fazonnal, de nem tetszik nekem. Mármint, külsőleg nagyon is helyes. Jó kiállású férfi, de az a tekintet... túlságosan éhesen figyel engem. Tényleg olyan, mint egy vadállat.
Nyelek egyet, aztán nagy levegőt veszek.
Meg kell emberelnem magam, hiszen én vagyok a rendőr! Nekem kell tekintélyt parancsolnom. Ezt is fogom tenni.
Lehunyva egy pillanatra a szemeimet próbálom kizárni ezeket a hülyeségeket. Mert azok.
Amint kinyitom őket, magabiztosan nézek az előttem ülő férfira, aki csak elegánsan felvonja egyik szemöldökét egy kedves mosollyal.
Én irányítok, és nem ő!

- Hol volt 18:30 és 19:00 között? - teszem fel az első kérdést.
- Végig itt voltam az irodámban és a papírokat intéztem, ami naponta érkezik az ügynökségünkhöz. - válaszolja.
Végig figyelem az arcát és minden rezdülését lejegyzetelném, de... annyira kifejezéstelen az arca, hogy egyszerűen semmit sem lehet leolvasni róla.
- Milyen kapcsolatban állt az áldozattal? Ismerte közelebbről?
- Természetesen a munkaadója voltam. Közelebbről? Hogy érti, hogy közelebbről? - húzza szélesebb mosolyra ajkait.
Olyan, mintha jót mulatna rajtam. De abból nem eszik.
- Itt, most én teszek fel kérdéseket! Válaszoljon! - szólok rá erélyesebben.
Szemei picit elkerekednek, ekkor nyelvét kidugva, megnyalja ajkát. Tekintetével pedig tetőtől-talpig végig mér.
Na jó, ez természetes, ha egy pasi így méri végig a másik pasit? Szerintem, nagyon nem az.
- Óh...- hallatszik tőle ez az apró szócska, azzal kényelmesen hátradől a székében, miközben tökéletesen látszik rajta, hogy jól szórakozik. Igen, kifejezetten látszik rajta.
És Óh? Mit jelent ez az Óh? Mire céloz az Óh-val?
Mindegy is... nem érdekel.
- Szóval... - rakom keresztbe lábaimat, kényelmesen elhelyezkedve, amit tekintetével végig figyel, majd combjaimon pihenteti szemeit, megnyalva ajkait.
Na jó, ez nekem eléggé beteg.  - Volt köze a nőhöz? Közelebb álltak egymáshoz, mint szimpla munkatársak? - érdeklődöm.
- Nem. Úgy semmi közöm nem volt hozzá, mármint a halálához. Ha arra gondol, hogy létesítettem-e vele szexuális kapcsolatot, elmondhatom, hogy igen. Testi kapcsolatnál, nem volt köztünk több. Bár nem tudom,  ez miben befolyásolná az ügyet és a lány halálát?- teszi fel a kérdést.
Mi a fene?
- Még mindig ÉN kérdezek! - szólalok meg komolyabban, ő pedig elneveti magát.
- Természetesen.
Felszusszantok, aztán a következő kérdés amint az eszembe jut, fel is teszem neki. Hiszen, a válaszai és a cselekedetei alapján, ez jár a fejemben.
- Magát, nem is érdekli, hogy meghalt az egyik alkalmazottja? Főleg, akivel lefeküdt? - kérdezem, picit halkabban.
- Természetesen érdekel. De, ha úgy döntött, hogy saját maga vet véget az életének, nem tudok vele mit csinálni. Aki nem bírja ezt a munkát, hamar kihullik. A gyengébb meghal az erősebb túléli. Az élet rendje. - válaszolja.
Nem hiszek a füleimnek. Ez a pasi... ennyire kegyetlen?
- Így gondolja? Semmit sem érzett iránta?
- Így. És, nem igazán. Ez csak testi vonzalom volt, ami köztünk volt, semmi több.
Egy halk sóhajt megeresztek, majd lassan beharapom az alsó ajkam.
- Lehet, hogy szerette és ezért ugrott. - mondom ki hangosan a gondolatomat, amire elneveti magát.
- Kétlem. Az elején elmondtam neki, hogy nem lehet köztünk semmi. Ő ezt megértette, tudomásul vette. Ha pedig szerelmes lett és ezért ugrott, azért már igazán nem engem lehet okolni, nem igaz? Hiszen, nem a saját kezem által ugrott a halálba. A saját maga ötlete vezérelte, ennyi.

Be kell vallanom, hogy ebben igaza van. Azonban így is olyan kegyetlenek a szavai. El tudom képzelni, ahogy nem kapott a szerelme viszonzást - már, ha tényleg emiatt ugrott - így végső elkeseredettségében vetett véget az életének. Aztán, lehet a munkája is rátett egy lapáttal. A depresszióban szenvedő emberek, hajlamosak az öngyilkosságra. Lehetséges, hogy az volt?
Bár, így nem feltételezhetek semmit, ugyanis nem tudni még semmit. Az, hogy mi az én véleményem és elméletem, az megint más.

- Nem is érez lelkiismeret-furdalást? - nézek rá teljesen komolyan. Hiszen... akkor is, ha nem lökte le vagy miatta ugrott, nincs szemernyi rosszérzése sem?
- Miért kéne? Egyébként, egy rendőrnek mióta is dolga mások érzelmeiről kérdezősködni? Főleg, ha ennek semmi köze a nyomozáshoz? - kérdezi egy nagy mosollyal.
Olyan gúnyosan csengett a hangja.
Ajkaimat picit elhúzom, ahogy kezdek egyre feszültebb lenni. Annyira, nem tetszik nekem ez az alak. Egyre ellenszenvesebbnek érzem. Szomorú, hogy vannak ilyen emberek.
- Tudja... tényleg nem az én dolgom, hogy az érzelmeiről kérdezgessem, de nem hagy nyugodni a gondolat, hogy egy lány fekszik az ügynöksége előtt, holtan! És maga, még csak annyira sem képes, hogy sajnálatot mutasson iránta. Hiába öngyilkosság, hiába gyilkosság... de emberségnek lennie kéne magában, még ha csak látszatként is, de lennie kéne. És ez számomra, eléggé elfogadhatatlan. - fejtem ki véleményemet a helyzetről, miközben a kezemben lévő tollal, firkálgatok a lapomra.
Hallom, ahogy felpisszen. Olyan pisszenés, mint amikor elfojtják a feltörni készülő nevetést.
Legszívesebben képen nyomnám! Főleg, amiért rajtam szórakozik.
- Tudja, Jungkook. Az emberség nem itt kezdődik. Természetesen bánom, hogy elvesztettük azt a lányt. Mert szép volt és tehetséges. De ennyi. Számomra csak egy áru volt, semmi több. - mosolyogja, ekkor az órájára néz.
Mekkora egy görény!
- Nos, ha továbbra is az érzéseimről beszélgetünk és, hogy mi az emberség, attól tartok, hogy nincs túl sok szabadidőm. - pillant fel az órájáról. - Van még kérdése?
- Van! - szólalok meg azonnal.
- Parancsoljon. - mutat felém, megadva nekem így az "engedélyt".
Milyen kedves...
- A többi lánnyal is szexuális kapcsolatban volt? Akik szintén ugrottak? - érdeklődöm, majd ajkaim közé veszem a tollamat, megrágva idegességemben a végét.
Ahogy ránézek, látom, hogy arcizmai mennyire megfeszülnek. Tekintetével az ajkaimat fürkészi, orrán keresztül pedig mélyen beszívja a levegőt. Ujjaival az asztalon lévő tollra markol rá, ujjbegyei is elfehérednek szinte.
Nocsak... ez vajon mitől lett ideges? Bár... ahogy figyelem a mozdulatait, nem a kérdés miatt. Szemeivel, folyamatosan az ajkaimat nézi és... ahogy jobban megfigyelem, nem is teljesen ideges. Hanem... Izgatott?
Mitől izgatott?
- Kim Taehyung? - kérdezek, hátha visszahozom a jelenbe. Tollamat is elveszem az ajkaimtól, ám így is figyeli ajkaimat.
Na jó, ez nem százas.
- Igen? - kérdezi mélyhangon. Olyan... furcsán búgú mélyhangon.
- Akik ezelőtt a lány előtt ugrottak lányok, velük is szexuális kapcsolatot létesített? Volt közük hozzájuk testileg? - teszem fel újra a kérdést, ekkor a szemeimbe néz.
- Volt, de nem mindnél. - válaszolja, láthatóan eléggé őszintén.
- A kollégáknak eddig nem ezt mondta. Az elmondásuk alapján, mindnél azt mondta, hogy semmi köze nem volt hozzájuk.
- A halálukhoz nem is. Testileg igen, bár akkor is azzal zárták le az ügyet, hogy öngyilkosság volt, nem igaz? A családtagok is ezt állították, miután megtalálták a levelüket. Depressziósak voltak. Ezt barátok, családtagok, mind tanúsították. - feleli.
Hm... van beszélőkéje, az biztos.
- Nos, igen, ez így volt. Azonban hazudott.
- Nem hazudtam! Azért, mert nem mondtam el, hogy lefeküdtem velük, nem vagyok bűnös. - szólal meg komolyabb hangon.
- Az, majd kiderül. - teszem tollam a füzetem közepére, azzal összezárom azt. - Azt hiszem, ennyi volt, nem is húznám tovább a drága idejét. A kollégáim, még biztos, hogy meglátogatják. - állok fel helyemről, elveszem a diktafont az asztalról, azzal leállítom a felvételt.
- Jobban élvezném a maga társaságát. - áll fel székéből, lassan felém sétálva. Kimért léptekkel halad felém, olyan puhán, mintha egy macskát látnék lépkedni. Viszont... őt valahogy, nem tudom egy cuki kiscicának elképzelni. Hanem valami nagymacskának. Egy oroszlánnak. Igen! Annak tökéletesen.
- Nem hiszem, hogy engem viszont látna. Ugyanis, nekem ennyi munkám volt itt. - vágom zsebre a kis készüléket, amit a kezemben szorongatok a füzetem mellett.
- Ugyan, biztos, hogy összefutunk még. Már nem azért, mert bűnös vagyok. - kuncogja, megállva előttem.
Megköszörülöm a torkomat, ahogy felnézek rá.
Mi a fenére gondol ez?
- Ha nem emiatt, akkor kétlem, hogy más miatt futnánk össze. - húzom el ajkaimat. Nem akarok grimaszolni, de nem tehetek róla, általában minden érzelem kiül arcomra.
- Kétlem. - mondja ezt úgy, mintha teljesen, 100%-ban biztos lenne abban, amit mond. Ez a tekintet, amivel engem figyel...
Megremegek, hiszen a hideg is kiráz tőle.
Élesen és talán... éhesen néz engem. Mintha fel akarna falni.
- Én nem, viszont... ideje mennem. Viszlát. - lépek egyet hátra, viszont nem tudom, hogy ott van egy lépcső. Persze, balszerencsémre, pont előtte kell bénáznom.

Ahogy a sarkam nekiütközik, úgy vesztem el az egyensúlyom és úgy esek hátra.
Szemeimet is behunyom, várva a fájó érzést, ami a fenekemet és a derekamat érné a hófehér lépcső miatt, ami alattam van.
Fájdalom helyett, meleg fogás éri a derekam és a gravitáció egyáltalán nem vonz magához. Amint kinyitom szemeimet, Kim Taehyung arcát látom magam előtt.
Nagy szemekkel nézek az övéibe, amik nagyon közel vannak hozzám. Ajkaink is alig pár centi távolságra van egymástól.
Ha ez egy hülye romantikus jelenet lenne, csöpögnék a nyáltól, de ez baromira nem az, mivel pasik vagyunk és ezt az embert baromira nem érdekli más emberek érzései. Sőt, még az sem, hogy a cége előtt van egy hulla. Aki ezelőtt a szeretője volt.

- Csak óvatosan. Elég veszélyes lehet, ha nem figyel. - mosolyog kedvesen.
Ha nem tapasztaltam volna meg azt, hogy mennyire érzéketlen, még el is hinném, hogy valóban kedvesen mosolyog rám, de így nem. Nem megy.
- Figyelnék, ha nem kötné le a figyelmem. - nézek picit szúrósabban a szemeibe. Az övéiben ekkor egy érdekes fény csillan meg. Olyan veszélyes. Arcán még is mosoly díszeleg.
Micsoda jó színész.
- Ezt bóknak veszem, ha én kötöm le minden figyelmét. - kuncogja. - Mást is szívesen lekötnék. - szinte suttogja már ezeket a szavakat.
Szemeim elkerekednek, hiszen, nem tudom mire vélni ezt az egészet. Olyan rossz érzés fog el.
Ijesztő ez az alak.
- Mit ért lekötés alatt? - kérdezem gyanakvóan nézve rá. És van egy érzésem, hogy nem akarom tudni.
- Ki tudja? - leheli ajkaimra. Ujjai jobban rászorítanak a derekamra, sokkal közelebb húzva magához. Csípőnk is összeér.
Ezt nem hiszem el! Ez rám mozdult?!
Ráfogok a vállaira, aztán egy határozott mozdulattal eltolom magamtól, így ki is szabadulok a fogásából.
- Ühm... nekem mennem kell. A kollégáim, már várnak. Köszönöm ezeket az értékes perceket! Viszlát! - intek neki, azzal szinte kiszaladok az irodájából, meg sem várva, hogy elköszönjön.

Ez most komoly? Tényleg rám mozdult? Rám?! Egy zsarura? Méghozzá, pasira?! Ezt nem hiszem el... de komolyan, ezt nem hiszem el.
Ha erről mesélnék a többieknek, kiröhögnének és életem végéig ezzel basztatnának. Ezt nem akarom, az kéne még!
Remélem, hogy nem is derül ki ez, hiszen... ez megalázó. Egy másik pasi...
Wah...
Most már értem, hogy miért nézett folyton. Miért voltak éhesek a szemei és miért volt annyira izgatott.
Miattam!
Ah, de jó, hogy vége, többé úgysem találkozok vele. Az kizárt.
Ezt az ügyet, tudom, hogy úgy is beteszik abba az aktába, hogy öngyilkosság. Mert tudom, hogy az, de még is... ki tudja, hogy mik derülnének ki abból, ha nyomoznának utána? Lehet, hogy nagyon sok piszkos dolga van. Sőt! Ez olyan biztos, mint, ahogy most a lifthez sétálok.
Jimin is elkísér odáig, bár teljesen felesleges. Tudom az utat, minek engem kísérni?
Hahh... teljesen begőzöltem ettől a pasastól. Felhúzott, rosszérzéseket keltett bennem, molesztált, - jó azért nem, de nekem azzal simán felért - és... és megvédett, nehogy elessek. JA és majdnem megcsókolt! Tuti, hogy ha úgy maradunk, megteszi.
A fejem olyan vörös lesz, mint a pipacs, látom, ahogy beszállok a liftbe és az tele van rakva tükörrel.
Kifújom magam, aztán gyengéden megpofozom magam. Nem akarok erre gondolni. Szörnyű.
Amint a lift csilingelése kiszakít a gondolataimból a nyíló ajtóra nézek, ahol az a kedves férfi vár. SeokJin a neve, ha jól emlékszem.
lepillantok a névtáblájára és igen.

- Kikísérem. - mosolyog kedvesen, amire bólintok egyet.
Nem akarok ebben az épületben tovább tartózkodni. Elég volt ennyi is.
Felsóhajtok, amint kiérek a frisslevegőre.

- Ah... végre...- szuszogom, lehunyva egy kicsit a szemeimet.
- Jungkook! Mi a helyzet? - hallom Hoseok hangját, amire kinyitom a szemeimet. - Sikerült a kihallgatás? - kérdezi mosolyogva.
- Jjjja...- adom át neki a diktafont.
- Mi ez az arc? - kuncogja.
- Semmi, csak többet nem akarok ezzel találkozni. Érzéketlen görény, semmi több. - morgom, ahogy elveszi tőlem a tárgyat.
- Ah, tudom, hogy miről beszélsz. Nem érdeklik az alkalmazottak. - sóhajtja, miközben a hátamat gyengéden megveregeti, azzal arra késztet, hogy menjek oda a többiekhez az ő kíséretében.
- Viszont, elcsiripelte, hogy együtt volt vele. És több nővel is.
- Mii? Az nem lehet!
- De, lehet. - mosolyodom el.
- Hazudsz. - kuncogja.
- Én? Dehogy. Hallgasd majd meg. Bár, nem hiszem, hogy sokat dobna az ügyön.
- Sosem tudhatod. - borzol a hajamba, aztán megérkezve a többiekhez átnyújtja NamJoonnak a diktafonját.
- Nos? - kérdezi egy mosollyal.
- Semmi. Egy apró infót tudtunk meg, semmi több. - válaszolom. - És ti? Hogy álltok? - érdeklődöm, de ahogy a helyszínre nézek, a nő már nincs ott.
- Fényképeztünk, jegyzeteltünk, stb...  a szokásos. A mentősök elvitték a lányt. Ott majd a halottkém átvizsgálja. - válaszolja, ahogy a jelentését írja meg.
Bólintok egyet.
Látszik, hogy kicsit megviselte a dolog. Bár, nem csoda, azért egy fiatal lányról van szó.
- Hány éves volt? - kérdezem halkan.
- Alig múlt el 21. - válaszolja.
Felsóhajtok.
Szörnyű... egy ilyen ember egy 21 éves lánnyal. Bár... nem mintha nagy korkülönbség lett volna köztük, de még is... Nem bírom felfogni, hogy lehetnek ilyen emberek ebben a világban.

~*-*~

Másnap reggel nagyon fáradtan sétálok be az őrsre. Alig aludtam valamit.
Szörnyű álmom volt és folyton magamon éreztem annak a mocsoknak az érintését. Pontosan a derekamon, ahol hozzám ért, meg... a csípőmnél. Ha lehunytam a szemeimet, az ő tekintete is folyton előttem lebegett.
Utálom az ilyen embereket.
- Ejha, mi ez a kialvatlanság? - szólít meg Yoongi, amikor a székemhez sétálok.
- Ah... ne is kérdezd. Szörnyű álmom volt. - szuszogom, amint leülök és hátradőlök benne.
- A lányról?
- Nem. Szerencsére nem. - hunyom le szemeimet.
Próbálok így is pihenni, míg tehetem.
- Akkor?
- Nem lényeges. Csak rossz volt, ennyi az egész. - mosolygok arra, amerre vélem, hogy ott van.
- Értem-értem. Viszont, ma NamJoon késik. - adja tudtomra ezt az infót, ami csak jó, hiszen tudok picit aludni.
Tudom, hogy nem szép, de mi történhetne, míg alszom egy kicsit?
- Hogy-hogy? - érdeklődöm.
- Úgy, hogy bemegy a hullaházba. Kikérdezi, mit tudott meg a halottkém.
- Azért nem telefonálni szoktunk? - kérdezem, felnyitva egyik szemhéjam.
- De. Csak, gondolom Nam most ezt nagyon a magáénak érzi. Megint meghalt egy lány és rosszul érzi magát miatta. - teszi le asztalára a következő adagnyi jelentést.
- Persze, érthető. Gondolom, mióta ez megy, folyton ő ment ki a helyszínre. - állapítom meg, amire bólintás a válasz.
Hm... lehet, hogy ennek sosem lesz vége. Valaki, úgyis ugrani fog. Hiába szeretné ezt Nam megakadályozni, ezt lehetetlen. Vagy, ha nem onnan ugrik, ugrik máshonnan.
- Tessék, ez a te részed. - csapja le asztalomra az én részemre kijelölt jelentéseket.
Ehhez van most a legkevésbé türelmem.
- Ne mááár... - nyüszítek, miközben előre dőlök, fejemet ráhajtva a papírkötegre.
- Ne hisztizz! Hanem csináld! Minél hamarabb elkészülsz, annál hamarabb pihenhetsz. - mosolyogja, azzal ott is hagy, miközben elsétál az asztalához, majd beülve elkezdi írni a papírokat.

Időközben Hoseok is befut, vidáman, mint mindig.
Rajta nem látszik semmi, ugyan olyan vidám, mint eddig is. Bár, lehet, hogy belül marcangolja magát, csak senkinek sem mutatja.
Kétlem, hogy mindig ilyen pozitív lenne.
Egy nagy sóhajt eresztek meg, miközben már a fogalmam sincs, hogy hányadik papírt írom meg, amikor belép az irodánkba Yoseob.
Ő az alsó szinten van a többiekkel, akik még ehhez az irodához tartoznak.

- Jungkook, jöttek hozzád! - vigyorog felém a nagy mosolyával, megpörgetve mutatóujján a kulcscsomóját.
- Hozzám? - vonom fel egyik szemöldökömet. - Nem is tudtam, hogy ide be lehet jelentkezni így. - mosolyodom el.
- Ki tudja? De az Úr azt mondta, hogy veled akar beszélni. És, hogy visszahozott neked valamit. - vigyora kiszélesedik. Tudom, hogy valami olyasmi van az ajtó mögött, amin ő jól fog szórakozni, ha meglátom.
- Jól van, ne kímélj. Engedd be. - sóhajtom, megadva magam egy mosollyal.
Kíváncsi vagyok, hogy ki lehet az. Na meg, mit is veszíthettem el?
- Okés. - neveti, azzal az ajtóhoz lép és kinyitja azt.
Ám, aki besétál rajta... egyszerűen nem hiszek a szemeimnek.
A vér is megfagy az ereimben, szemeim is nagyra nyílnak, számat is enyhén eltátom.
Ekkor hallom, ahogy Yoseob jókat röhög rajtam.
Tudtam, tudtam, hogy olyasmi volt az ajtó mögött, amin ő jókat nevet. Tegnap beszéltem meg vele ezt a görényt!
- Jó napot, Jungkook. - mosolyog szelíden Taehyung.
Hirtelen azt sem tudom, hogy mit kéne csinálnom.
Nyelek egy nagyot.
Vele akartam a legkevésbé találkozni.
- jó szórakozást! - vigyorog Yoseob, azzal magunkra is hagy minket. Bár... Hoseok és Yoongi társaságában, mégsem vagyunk teljesen egymagunk, aminek most hálát adok a Jó Istennek.
- Miben...khm...miben segíthetek? - érdeklődöm, ahogy figyelem az előttem álló helyes arcát.
- Először is, ezt nálam hagyta. - nyújtja át nekem a jegyzetfüzetemet.
Hatalmasakat pislogok, hiszen erről teljesen megfeledkeztem. Mikor ejthettem el?
- Uhm... köszönöm. - hajolok meg kicsit. Viszont, van valami mondandója még, ahogy elnézem.
- Szép firkálmány, ami benne van. Bizonyára engem próbált lerajzolni, többé-kevésbé. És a feliratok... - mosolyog, ahogy rámutat a füzetemre. Ahogy kinyitom, bizony, tényleg ő lenne az. Groteszk rajz, igazából a helyes arc itt, inkább egy állat és ember keverékére hasonlít. De olyan is számomra ez az ember. A feliratok pedig... tükrözik, hogy mire gondoltam akkor.GÖRÉNY TAEHYUNG, SZARHÁZI, KEGYETLEN... 
- Háááát...- bólogatok, de nem merem kimondani. Azért ez, gáz...
- Tudja... ezzel vérig sértett. - mosolya lelohad és arca csalódottságot tükröz.
- Én, magát?! - pattanok fel a székemből.
Mindenki hatalmas szemekkel néz engem. - Nem tudom ki akar kötözködni...- suttogom neki, amire ő ártatlanul pislog, mintha nem tudná, hogy miről beszélek.
Ez egy fasz!
Felsóhajtok.
- Jó, mit akar engesztelésképpen? - érdeklődök. Ekkor egy mosoly szökik az arcára.
- Jöjjön velem és igyunk meg egy kávét. Bebizonyítom, hogy nem vagyok olyan személy, aki a rajzára hasonlít.