Nem vagyok meleg! Csak egy férfiba szerelmes... ~VHope~ +18 (1/4)

Sziasztok! <3

Jaaaaj... jó rég voltam itt. Igazából, annyira rég nem is, de magamhoz képest elég rég jártam erre. :( Ne haragudjatok rám a sok-sok hanyagolásért, és a folytatások miatt. :c Ígérem, hogy a héten mindegyiket próbálom tovább írni! >< Nem biztos, hogy menni fog, de remélem, hogy legalább egyet-kettőt sikerül. :)

Na, a lényegre térnék!

Nórival összedugtuk a fejünket - megint, még egy jó ideje -, és elkezdtünk írni egy VHope ficit. Lassan már végzünk, úgyhogy bátran kiteszem az eddigi fejezeteket. :) Igazából, nem rakom ki sok pici fejezetbe, három nagyba tervezem. Azaz, szerintem így lenne a legjobb, Nóri meg csak elfogadja, mert diktátor vagyok! :D

Nóri írja Hoseokot!

Én (Nana) írom Taehyungot!

Bandás fanfic, szóval, mindenki benne lesz! :)

Kicsit a "közel jövőben" játszódik! xD

VHope páros van a főszerepben, de mellék szerepben JiKook is. :) (Nem tudjuk őket kihagyni! :D)

Figyelmeztetések pedig vannak!

• +18
• Erotikus tartalom
• Trágár szavak
• Perverzitás!
• Síró TaeTae! :D (Később depis TaeTae is)

Na, be is fogtam. :) Regényt írok itt megint. xD

Hibák vannak benne, mert elég hosszú és nehéz javítani. A végére már elfáradtam. :D Ha találtok valamit, szóljatok! ^^

Jó olvasást! :)

~Nana & Nóri~

Taehyung

Igen, mérges voltam. Abban a kurva műsorban megint túl közel volt hozzám, ráadásul olyan szórakozottan, huncutul nézett a szemembe, hogy azt se tudtam, hová pislogjak. És amiket mondott... oké, tudom, csak játék volt, és szerep és végül is, nem a mi részünk volt a legdurvább, de akkor is mérges voltam.

Durván el is löktem magamtól, hogy ott hagyjam, ő pedig csak zavartan nevetett, hogy most mi is van. De csak kifújtam magam, mert égett a fejem. Az hagyján! Ő nincs zavarban?! Ah, dehogy! Ő Jung Hoseok, hogy lenne zavarban?

A műsor leforgatása után még dolgoztunk az albumon, aztán hazamehettünk. Végre egy pihenősebb nap! Sírni tudtam volna az örömtől, mert mostanában a szokásosnál is fáradtabb vagyok. Nincs kedvem úgy hülyéskedni, szórakozni, mint általában. Tényleg fáradt vagyok és olyan kedvetlen.

- Éhes vagyok! - nyögte Jimin, mikor beértünk a dormba.

- Együnk valamit! - Hoseok, Jiminnel karöltve rohantak be a konyhába, Jin pedig utánuk, nehogy mindent felzabáljanak a hűtőből. Még amiből gondolta, hogy tudna főzni, gyorsan félrepakolta a két éhenkórász elől, akik nagy vitába csaptak, mert ők salátát akartak enni, de Jin abból akart főzni.

Megcsóváltam a fejemet, majd leültem a nappaliba, ásítva egy nagyot és elkezdtem kapcsolgatni a tévét.

Apró sóhajjal, egy idő után a konyha felé néztem és láttam, hogy Jimin eteti Hoseokot egy pudinggal... igen, belekanalazott, aztán megnyalva a száját, a kanalat Hoseok ajkai közé csúsztatta, aki készségesen lenyalta róla a pudingot.

Végig futott a hátamon a hideg és talán mérges is voltam egy kicsit. Egy kicsit, talán...

- Engem bezzeg így nem etetsz! - csattant fel Jungkook, a konyhába robogva.

- Mert bunkó vagy!

- Bunkó az anyukád segge! - mormogott a maknae, miközben kivett magának egy pudingot.

Általában jól esik a ricsaj és a hangzavar, meg Jimin és Jungkook gyerekes vitái, de most fáradt voltam hozzájuk. Ráadásul a vérnyomásom kétszázra ugrott, mikor Hoseok mélyen Jimin szemeibe nézett, csintalanul... Kétszázra? Háromszázra nyargalt és ölni tudtam volna a szemeimmel. De mint mindig, most sem figyelt rám.

Csak akkor tud velem szórakozni, ha ott a kamera!

Ahj, Taehyung, vegyél vissza... hülyeségeket gondolsz.

Hoseok

Jiminnel mindig is szerettem hülyülni. Ez most sem volt másképp, főleg, hogy tudom ezzel Jungkookot is idegesíteni. Hiszen, halál féltékeny rám a kis maknae, ha Jiminnel ilyen "intim" pillanatokat élünk át. De, fogalmazzunk úgy, hogy ezt meg is beszéltük Jiminnel. Segítek neki Jungkookal. Ami, már sikerül. Hiszen, felhúztuk, azonnal neki állt, ami természetes, ha tetszik neki ez az ütődött.

Ha Jimin nem kér meg arra, hogy segítsek neki összejönni Jungkookkal, sosem szórakoznék ennyire jól.

Viszont, ami a figyelmemet megragadja, az az, hogy Taehyung is mennyire ideges lesz. Máskor azonnal jönne, hogy beszálljon a hülyeségünkbe, de most... most konkrétan azt üzeni nekünk, hogy kapjuk be.

Mi lelte?

Jobb, ha kiderítem, hiszen a mi kis TaeTaenk sosem viselkedik így. Lehet, hogy valami rossz történt vele?

- Azt hiszem, én most Jungkook után megyek. Tuti, hogy nagyon megharagudott - kuncogja Jimin, amire én is elnevetem magam.

- Menj csak. Az egyik célunkat elértük - kuncogom, de csak nagyon halkan.

- Az nem kifejezés - neveti a másik, azzal elszalad. - Jungkookie! Jungkookie itt vagy? - Hallom a kiabálását, aztán már csak azt, ahogy a másik hisztizve zavarja ki a szobájából.

Én ekkor felállok a helyemről és odasétálva V-hez, leülök mellé.

- Mi az? Nagyon feszült vagy, ez nem jellemző rád. És az sem, hogy figyelmen kívül hagyod a hülyeségeinket - mosolygok rá, finoman megbökve a vállát.

- Nincs semmi, csak fáradt vagyok mostanában - mosolyogja.

Tudom, hogy hazudik, nem néz rám, kerüli a tekintetem.

- És ezt ki hiszi el? Régebben akkor is pattogtál, ha hullafáradt voltál - nevetem, visszaemlékezve akkorra.

- Öregszem - vonja meg a vállát. Ám, ekkor az eszembe jut egy baromság, ami... talán a baj okozója lehet. Mert igen, azóta ilyen.

- Azt kétlem. Viszont, nem lehet, hogy a párosunk miatt vagy ilyen? - kérdezem, mire értetlenül rám néz. - Tudod, mikor eljátszottuk a Secret Garden jelenetét. Azóta vagy ilyen. Talán... rosszul esett, hogy közel voltam? Tudod, nem vagyok meleg, semmi olyasmit nem akartam. Csak, muszáj volt beleélnem magam, a többiek is ezt tették - magyarázom ki magam, hátha ezzel jobb kedvre deríthetem őt. Nem akarom ilyennek látni.

Taehyung

- Semmi baj, túl élem - vontam vállat, apró sóhajjal. - Nem volt semmi - mondtam, vállat vonva, majd törökülésben kezdtem el kapcsolgatni a tévét, a könyökömet a térdemre fektetve, unottan nézve magam elé.

Igazából, fogalmam sem volt róla, mi bajom. Tényleg nem tudtam megfogalmazni sem, mi lehet a gondom, de egyszerűen rosszul esett, és az a gond, hogy magam sem tudtam, mi esett rosszul.

- De miért vagy ilyen? - nyögte Hoseok, miközben átkarolta a vállamat. - Mi bajod? - nyögte.

- Semmi. Fáradt vagyok - sóhajtottam, kapcsolgatva a tévét. - Sok a munkánk, kevés a szabadidőnk, terhel, ennyi - motyogtam, elhúzott szájjal kapcsolva valami bugyuta mese csatornára.

- Hoseok, ne terrorizáld TaeTaet! - mosolygott Jin az ajtóból. - Mostanában elég rosszul van, lehet, hogy pihenni akar - mosolygott, mire Hoseok felsóhajtott, majd rám nézett. Csak tudtam, hogy engem néz, mert én meredten bámultam a tévé kijelzőjét.

- De…

- Nincs de, hagyd csak - mosolygott Jin. - Inkább gyere, és segíts nekem főzni! Úgysem csinálsz mostanság semmit - mondta, mire Hoseok elhúzta a száját.

- Még nincs ám vége - mosolygott, megpöckölve az arcom, mire elfintorodva leráztam magamról az érintését, ő pedig felsóhajtva indult Jin felé.

Nem tudom, hogy mi bajom. Komolyan nem, csak rossz kedvem volt, életkedvem sem volt.

És mikor megláttam, hogy Jinnel szórakoznak... akkor még rosszabb lett. Nem is dühös voltam már, hanem csalódott. De nem tudtam, miért.

Hoseok

Nem tudom, hogy mi baja lehet V-nek, de abban biztos vagyok, hogy nem mondott igazat. Nem a fáradtságtól ilyen ő. Ha tudnám, biztos tudnék segíteni neki. Hiszen barátok vagyunk, és az a lényeg, hogy segítsünk egymásnak. És nem jó, ha ez a szép arc mindig ilyen szomorú és rosszkedvű.

Sokkal jobban szeretem, ha az arca ragyog a vidámságtól, ha mosolyog, de tényleg szívből.

Amint Jinnel végzünk a konyhában, vissza kimegyek TaeTaehoz. Még mindig valami hülye rajzfilmet néz.

- Nocsak, nem unod még? - kuncogom, leülve mellé.

- Nem... Tudod, hogy szeretem… - mondja halkan.

- Igen, tudom - mosolyodom el.

- Akkor ne kérdezz hülyeségeket – motyogja.

- Elmondod végre, hogy mi a baj? Aggódom érted. Nagyon kedvtelen vagy. Ha fáradt vagy, sosem ilyen vagy. Akkor is pörögsz és jól érzed magad, most meg... nem vagy önmagad - motyogom, újra megböködve finoman az arcát, de kezével lesepri onnan az ujjam.

- Hoseok, nincs semmi bajom. Tényleg fáradt vagyok. Vagy egyszer én nem lehetek kedvetlen? - kérdezi, rám emelve a tekintetét.

- Természetesen lehetsz, de miért van olyan érzésem, hogy rám vagy mérges, vagy hozzám van köze annak, hogy ennyire kedvetlen vagy? - érdeklődöm, hiszen valóban. Ahogy rám néz, ahogy figyel... annyira nem tetszik ez nekem.

- Beképzeled, nincs semmi bajom veled.

- Biztos? - mosolygok.

- Persze - ereszt meg egy aprócska, műmosolyt.

- Hazudsz. Nem őszinte a mosolyod sem - húzom fel az orrom rá mutatva. - Bár, lehet jót tenne neked egy kis törődés – nevetem.

- Miféle törődés? - kérdezi halkan.

- Hát... nem is tudom, valami olyasmi, amitől ismét a régi Taehyung lehetsz - vigyorgok már rá, aztán magamhoz húzom, átkarolva a nyakánál és összeborzolom a haját.

Persze, már is kapálózik és vinnyog.

- Naaa, hagyj már! - vinnyogja a fiatalabb, de csak kinevetem.

- A fenéket! Addig nem, míg ki nem szedem belőled, hogy mi bajod. Tudod, hogy jók a megérzéseim, ezért tuti, hogy velem van bajod, szóval, mondjad csak! - nevetem, aztán ahogy lefogom, úgy kezdem el csikizni.

Taehyung

- Neee! Ne! Engedj! - Vonyítottam, mint akit ölnek. Rúg-kapáltam és vonaglottam alatta. Nem volt kedvem most ehhez. Tényleg pihenni akartam, bambulni, kicsit magamba roskadni, kicsit mérgelődni, magam sem tudom, hogy min, de ezt szerettem volna.

- Nem, amíg el nem mondod, hogy mi a bajod a... - Hirtelen rúgtam egy nagyot, és sajnos pont fejbe találta a lábam, így leszédült rólam a padlóra, az ágy mellé. Rögtön felültem, és a kanapé szélébe kapaszkodtam előre görnyedve, úgy néztem le rá, ijedten.

- Ne haragudj! Jól vagy? - kérdeztem, kicsit aggódva, mire felnyögött, a fejét masszírozva az ujjaival.

- Te hülye vagy? Csak csikiztelek! - mondta, teljesen elképedve.

- De én mondtam, hogy ne - dünnyögtem, még picit aggódva figyelve. - Nagyon fájt? - kérdeztem halkan, lesütött szemekkel.

- Eléggé - mormogott, miközben felült, és úgy simogatta a fejét. - Hogy tudtál ekkorát rúgni? - kérdezte, kicsit megsértődve.

- De hát mondtam, hogy ne és hogy engedj el - mondtam, lebiggyesztett ajkakkal, kicsit mérgesen is, majd visszaültem a kanapéra, törökülésben és adtam hangot a tévére megint, hogy ne halljam a morgását.

- Veled tényleg komoly baj van - mondta, miközben a fejét fájlalva, mellém ült.

- Mi történt? Mi volt ez a nagy ricsaj? - kérdezte Jin, nagy szemekkel nézve befelé.

- Fejbe rúgott - mondta Hoseok, mutogatva.

- Mert csikizett - sziszegtem a fogaim közt, felhúzott ajkakkal.

- Mert baja van - mormogott Hoseok, rám nézve. - Komoly baj van V-vel, nem is mosolyog! - mondta, mutogatva felém.

- Ne mutogass! - löktem el az ujjait magam elől.

Hoseok

- Idősebb vagyok, azt csinálok, amit akarok.. - morgom, elhúzva a számat.

- Hmpf... kit érdekel? - fonja össze karjait a mellkasa előtt, mint egy óvodás.

Jin hatalmas szemekkel figyel minket, hol a másikra pislog, hol pedig rám.

- Érdekelhetne, egy kis tiszteletet adhatnál. Én aggódom érted, segíteni akarok, de leszarod… - morgom, ő pedig szúrós tekintettel néz rám.

- Ha nem hagysz békén, jó, hogy utána a reagálásom miatt sérülsz meg! Pedig szóltam… - dünnyögi.

- Jó, de azt nem hittem, hogy fejbe rúgsz... aztán meg én vagyok a hibás? - kérdezem, kicsit felháborodva.

- Igen, te! A figyelmeztetésem ellenére is csinálod a hülyeséget… - morogja.

- De akkor is te… - Nem tudom befejezni, mert Jin közbeszól.

- Elég legyen! Esküszöm, mint a 3-4 éves gyerekek, ugyan azt csináljátok! - Csesz le minket azonnal.

- De hát ő kezdte! - mutatok rá.

- Mindegy, hogy ki kezdte! Hobi, ha te vagy az idősebb, neked kéne leállnod és normálisan viselkedned! - szól rám, amire duzzogva, lesütöm a szemeimet.

- Taehyung, te pedig legközelebb figyelj oda. Nem szép dolog fejbe rúgni a másikat. Vagy, ha megtörténik, kérj tőle bocsánatot!

- Bocsánat… - mondja duzzogva, csücsörítve picit az ajkával.

- Jó... most pedig, Hoseok te menj a szobádba, V, te is a sajátodba. Elég volt ebből… - morogja Jin, azzal a fürdőbe sétál.

- Ezért még számolunk! - durrogok neki, azzal bemegyek a szobámba.

Na igen... ha Jin azt mondja, hogy ugorj, ugrani kell. Ő itt a rangidős, alap, hogy szót kell fogadni neki.

Felsóhajtok, aztán az ágyamba fekszek.

Nem tudom, hogy mi baja a másiknak, de úgy érzem, hogy utál valamiért. Pedig nem bántottam, nem is állt szándékomban bántani őt... Sőt! Közel áll hozzám, nem értem, hogy mire fel történik ez. V, mostanában annyira fura.

Taehyung

Nem tudom, hány órán át fetrengtem az ágyamban, teljesen duzzogva és céltalanul, semmin gondolkodva, bosszankodva... mérgelődve, úgy mindenen.

Nem akartam én így viselkedni Hoseokkal, egyszerűen csak valamiért bosszantott, ahogy Jiminnel szórakozott és idegesített, hogy Jinnel is milyen jól el van, engem meg már jó pár hónapja hanyagol. Nem is nagyon törődik velem jó ideje.

Felsóhajtottam, majd lassan felkaptam a párnámat, és kicsit bizonytalanul, mély szusszantással elindultam Hoseok szobája felé. Mikor oda értem, bizonytalanul nyitottam be, szorongatva a párnámat. Zenét hallgatott, le voltak hunyva a szemei és egyenletesen szuszogott.

Lassan odamentem hozzá, majd finoman és óvatosan befeküdtem mellé az ágyba, miközben a párnát a fejem alá hajtottam, aztán odabújtam mellé és mélyen felsóhajtottam.

Bocsánatot akartam kérni, de végül is, ez is jó, azt hiszem. Majd ha felébred, megmondom, hogy azért fekszem itt, mert így kényelmesebb megvárni, míg felkel és akkor nem gondol semmi rosszra.

Igen, csak arra nem számítottam, hogy az arcát nézve, mélázva rajta, én is el fogok álmosodni.

Pár perc volt az egész talán, a mellkasához bújtam, és mikor konstatáltam, hogy még mindig mélyen alszik, felsóhajtottam, és szinte rögtön elnyomott az álom. Még a lábamat is átdobtam rajta, úgy ölelve vele, mint egy alvós macit. Csüngtem rajta és csak szerencsém volt, hogy arra nem kelt fel.

Úgyhogy, nyugodtan tudtam mellette aludni. Ölelgetve.

Tényleg túl fáradt vagyok, ha Hoseok hyung az alvós macim.

Hoseok

Nem is tudom, hogy mire ébredek fel. Talán arra, hogy a fél testem fázik, míg a másik szinte izzad, annyira melegem van.

Ásítva egy nagyot, felülök, vagyis... felülnék, ha tudnék.

Tekintetem azonnal arra kapom, ahol konkrétan lefognak és melegítenek. Szemeim elé pedig egy Taehyung tárul.

Nem is hiszem el igazán, amit látok, hiszen, tegnap még haragudtunk egymásra, most meg itt fekszik mellettem és ölelgetve engem, rajtam alszik.

Nem tudom ezt az egészet hova tenni... Most mérges rám, vagy nem? Lehet, hogy viccel velem?

De... most teljesen mindegy... hiszen úgy néz ki, hogy lenyugodott és már nem mérges. Igazából én sem vagyok mérges rá. Csak akkor nagyon felhúzott, főleg, hogy engem hibáztatott, mikor csak jót akartam neki.

Felsóhajtok és a békésen alvó arcát figyelem.

Annyira szép... de komolyan. Olyan gyönyörű vonásai vannak. Irigykedem rá sokszor, hogy ő ilyen sokat kapott az élettől. Szépséget és tehetséget.

Elmosolyodom, aztán felé nyújtva a kezem, végig simítok a szép, sima bőrén.

- Szerencsés dög - suttogom, aztán elvigyorodva, elhúzom tőle a kezem.

Nem is tudom, hogy meddig nézem így, mire észre veszem, hogy egyenesen az ő szemeibe nézek.

- Mit nézel, hyung? - kérdezi álmosan, mire azonnal lehunyom a szemeimet.

- Se-semmit, csak eltűnődtem azon, hogy kerülsz a szobámba, azon belül az ágyamban és rám? - kérdezem, amitől azonnal fülig pirul.

Taehyung

- H-hát... én... - Nem tudtam, mit kellene mondanom, ugyanis elég hülye indoknak tűnt az, amit még elalvás előtt eszeltem ki, és nem akartam kellemetlen helyzetbe kerülni, és őt sem akartam abba sodorni. De hát, mi mást mondhatnék?

- Igen? - kérdezte kíváncsian, miközben mélyen a szemeimbe nézett, de én csak elkaptam róla a tekintetemet, megköszörülve a torkomat.

- Bocsánatot akartam tőled kérni, de aludtál, a füles is a füledben volt, és nem akartalak felkelni. Gondoltam, megvárom, míg felkelsz, de nem gondoltam, hogy el fogok aludni veled - hazudtam egy kicsit, miközben felültem az ágyban.

Még javában éjszaka lehetett, mert elég sötét volt kint. Szerintem hajnali 2 lehet? Vagy fél 1 körül. Még biztos van idő pihenni.

- Ne haragudj - mondtam, kicsit elszégyellve magam.

- Nem haragszom, csak meglepett. Délután elég morcos voltál - mondta, felvont szemöldökkel, mire megköszörültem a torkomat.

- Fáradt voltam, nem volt kedvem hülyéskedni - motyogtam, törökülésben elve előtte, magamhoz ölelve a kispárnámat.

- De nem szoktál ilyen lenni... akkor sem - sóhajtotta, nyújtózkodva egy nagyot.

- Egyszer nekem is fel kell nőnöm - suttogtam, lebiggyesztett ajkakkal.

Hoseok

- Hát... én jobban szeretem a csíntalan és örök vidám TaeTaet - mondom ki halkan, amit gondolok.

Ekkor ő hatalmas szemekkel néz rám, szemeiben valami vidámság vagy jóleső érzés csillan meg.

- Ko-komolyan? - kérdezi halkan.

- Igen, komolyan. Szeretem, mikor vidám vagy. Ez a komolyság és morcosság nem illik hozzád. Elrontod vele a szép arcodat - mosolygok rá, megböködve gyengéden az arcát.

Picit el is pirul, és arcán egy aprócska mosolyt pillantok meg.

Ó, szóval, ha bókolok neki, akkor a régi lesz?

Helyes, akkor lássunk csak neki.

- De tényleg fel kell egyszer nőnöm - mosolyogja, kezem pedig elhúzza az arcától.

- Fel kell, de lehetsz úgy is felnőtt, hogy nem vagy begyöpösödött. Nézz meg engem - vigyorgok, kihúzva magam.

Rám néz, némi gúnnyal a szemeiben.

- Látlak... De te inkább gyerek vagy, mint felnőtt. Csak korban vagy idősebb – kuncogja.

- Na várj csak, te kis! - sziszegem játékosan, aztán elkapom és a takarómat a fejére húzva, eldőlök vele az ágyban.

Közben kicsit megborzolom így a takaróval a fején.

- Felvágták a nyelvedet, te kis szemét! - kuncogom, és végre ő is úgy nevet, mint régen is.

Jól esik újra hallani, ahogy nevet. Konkrétan, már hiányzott.

Ha ő nem vidám, senki sem lesz az. Ő a vidámságunk motorja. Vagyis... olyasmi.

- Elég! Elég, hagyj - neveti tompán a takaróm alól.

- Ugye nem rúgsz fejbe, ha elengedlek? - kérdezem.

- Azt majd meglátjuk - kuncogja, ekkor leemelem fejéről a paplant, és mosolyogva nézek az ő mosolygós arcára.

Tényleg annyira szép, ha mosolyog. Ez áll neki a legjobban.

- Ne szomorkodj, TaeTae. Mindenki aggódik olyankor... - suttogom elfeküdve mellette, aztán végig simítok a szép arcán.

Nem is igazán tudom, hogy mit csinálok, csak úgy... jön az egész.

- Ha bánt valami, mondd el. Ne fojtsd el, mert az nem csak neked fog fájni - motyogom, kisimítva szemeiből a haját.

Taehyung

Annyira jól esett az, amiket mondott és közben az, hogy simogatta az arcomat. Szinte az érintésébe, simításába bújtam, lehunyt szemekkel, mint egy kiscica, aki mindig a törődésre vágyott.

Bár, van benne valami. Tényleg szükségem van a törődésre és a szeretetre, de ennyire még nem jött ki nálam.

- Mi a baj, amúgy? - kérdezte halkan, mire felsóhajtottam, és inkább csak átöleltem a mellkasát és hozzábújtam, lehunyt szemekkel pihentetve a fejemet a mellkasán.

Talán... egy éve feküdtünk így utoljára? Igen, azt hiszem. Még régen, eleinte egész sűrűn aludtunk együtt, aztán azt hiszem, akkor szoktunk le róla, mikor a műsorban meg kellett csókolnunk egymást. Igen... azután olyan más volt minden. Kicsit ridegebbek voltunk. Jó érzés volt megint együtt aludni, ölelkezni picit, mint régen.

- Semmi, csak fáradtabb vagyok, mint lenni szoktam - mondtam halkan, apró mosollyal, mire a hajamba simított.

- Biztos, hogy ennyi?

- Persze, nem hazudok - sóhajtottam, teljesen hozzá préselődve.

- De ha megint morcos leszel, akkor megcsapkodlak! - mondta, finoman fejbe legyintve, de tényleg csak éppen, hogy hozzám ért.

- Naa! Néha nekem is lehet rossz kedvem! - mondtam, felnézve rá, kicsit szigorúan.

- De miért volt rossz kedved? - nyögte, türelmetlenül.

- Nem tudom. Csak rám jött - mondtam, vállat vonva, visszabújva hozzá. Felsóhajtott, tanácstalanul.

- Miért nem vagy őszinte?

- De az vagyok! És ha tovább faggatsz, egyedül alszol! - néztem rá, fenyegetően.

Hoseok

- Ó, ez egy fenyegetés? - kuncogom, újra megborzolva.

- Veheted annak, egész nyugodtan - válaszolja, picit morcosan, amiért cserébe gyengéden az oldalába csípek, amire a reakció a vinnyogás.

- Nem félek a fenyegetéseidtől, mert úgy is itt maradsz. Olyan, vagy mint egy macska. Ha ki akarnálak tenni innen, nem tudnálak - nevetem, ismét megborzolva.

- Miért, ki akarsz tenni? - érdeklődik, nagy boci szemekkel nézve rám.

- Dehogy. Csak mondtam. Miért akarnálak? Ha annyira nem akarnám, hogy a közelemben legyél, akkor már kiküldtelek volna akkor, amikor felébredtem - mosolygok, átölelve és simogatva a hátát, miközben ő a fejét a mellkasomra hajtja.

- Ez is igaz - motyogja.

- Na látod - nevetem, aztán felsóhajtok és lehunyom egy kicsit a szemeimet.

- Hobi… - szólal meg halkan.

- Hm? - kérdezem, felnyitva az egyik szemem, ránézve.

- Ugye, akkor nem haragszol a tegnapiért? Mert tényleg bocsánatot akartam kérni, hogy megrúgtalak és... hogy úgy viselkedtem veled - néz a szemembe.

Elnevetem magam, aztán újra megcsípem az oldalát. Felvinnyog és arrébb ugrik.

Úgy imádom a reakcióit.

- Dehogy haragszom. Már akkor elfelejtettem, mikor lefeküdtem aludni - válaszolom őszintén.

Kicsit meglepődik, aztán valamiért azt látom, hogy mintha rosszul érezné magát.

- Mi a baj? - kérdezem, aztán az álla alá nyúlok szabad kezemmel, hogy rám nézzen.

Nem értem ezt a srácot. Egyszer olyan vidám, aztán olyan szomorú.

- M-m, semmi - mosolyodik ez halványan.

- Ne nézz hülyének. Olyan beszédes az arcod, hogy tagadni sem tudod, hogy baj van - mosolygok rá, aztán az állát simogatom, ahogy tartom. - Gyerünk. Különben kiteszlek az ajtóm elé- nevetem.

Taehyung

- De nincs semmi - mondtam, elhúzva a számat. - Tényleg nincs semmi, csak mostanában sok a munkánk, le vagyunk terhelve, nincs kedvem úgy szórakozni és hülyéskedni. De nincs semmi bajom - mondtam halkan, a mellkasán pihentetve a fejemet.

Igazából, szívesen mondtam volna, hogy mi a bajom, de sajnos magam sem tudtam, mi a gond. Nem tudtam megfogalmazni magamban, mi lehet a bajom, csak tudtam, hogy valami nem stimmel. Nem tudtam hová tenni az érzést, mert ilyen helyzetbe nem kerültem még.

Csak szimplán fájt, és a tény bosszantott, hogy fogalmam sincs róla, mi bánthat. Csak ott volt az érzés, lebegett körülöttem, mint az égen a felhők és nyomasztottak is... csüngtek rajtam.

- Biztos? - sóhajtotta, a hajamba simítva.

- Biztos. Csak fáradt vagyok - mondtam, aprócska mosollyal, jobban bújva hozzá, majd a szabad kezemmel megkerestem a takarót és magunkra húztam, próbálva úgy elteríteni mindkettőnkön, hogy rajta és rajtam is legyen a takaróból, és ne szenvedjünk benne hiányt.

- Rendben, elhiszem. De ha van valami, elmondod, igaz? - kérdezte, mire felsóhajtottam.

- El, csak hagyj már ezzel! - csíptem finoman az oldalába, mire felnyüszített és kicsit meg is vonaglott. Elnevettem magam, majd úgy néztem fel rá.

- Jó-jó, hagylak, csak ne csipkedj! - mormogott, mire elvigyorodtam, majd mélyen felsóhajtottam.

- Akkor jó éjt - mondtam halkan, lehunyva a szemeimet, elhelyezkedve mellette, félig rajta fekve.

Hoseok

- Jó éjt neked is - mosolygok rá, aztán szorosabban magamhoz húzva, lehunyom a szemeimet, hogy végre, aludjak egy jót.

És azt hiszem, hogy ez mellette nem lesz nehéz.

Ahogy érzem a testének melegét és az illatát.... a tudat, hogy van mellettem valaki, annyira megnyugtató.

Nem is tudom, hogy mikor, de úgy elaludtam, mint akit fejbe vertek.

Reggel arra ébredek, hogy valami birizgálja az orromat. Persze grimaszolok, hátha azzal el tudom űzni, de nem. Helyette csak egy halk pisszenést hallok, majd újra érzem orromon az érintést.

Ekkor már tudom, hogy Taehyung szórakozik velem.

Hát, ha már ez így van, akkor én is visszavágok neki valamivel.

Ahogy ismét az orromat birizgálja, hirtelen csak feljebb emelem a fejem és az ujjára harapok. Persze nem erősen, de épp annyira, hogy felnyögjön, aztán nyüszítsen, mikor rájön, hogy bizony, elkaptam.

Kinyitva a szemeimet, elvigyorodom, aztán picit erősebben ráharapok, de nem annyira, hogy tényleg fájjon neki.

- Azt hittem, hogy még alszol - nyüszít, mint egy kiskutya.

Ekkor elengedem az ujját.

- Aludtam, míg fel nem ébresztettél. Tudod, hogy milyen rossz? - mormogom, aztán nyújtózok egy nagyot, a takarót pedig jobban magamra húzom.

- Pedig vicces volt, ahogyan grimaszoltál - kuncogja, ahogy a hasára fordul és könyökével feltámaszkodva, megtámasztja az állát.

Annyira szép...

Az a kócos haj, és a csillogó szemei, a mosolygó ajkai. Komolyan, nagyon szép ez a férfi.

- Neked lehet, de mi lenne, ha én csináltam volna ezt? Megsértődtél volna - mosolygom, ahogy most én csikizem meg az ő orrát. - Ah, mennyi az idő? - kérdezem, keresve a telefonom.

- Még van egy óránk, mielőtt a többiek ébrednek - válaszolja, mire hatalmas szemekkel nézek rá.

- És te már ébren vagy? Hogy lehet? - nevetem, mire elhúzza a száját.

- Csak felébredtem és így maradtam, ennyi… - mormogja, amiért újra kinevetem, aztán nyújtózom egy nagyot.

- Nem vall rád - mosolygom. Bár tény, rám sem... főleg az nem, hogy fent voltunk az este, még is olyan kipihentnek érzem magam.

- Van ilyen - motyogja, mire a hajába túrok ujjaimmal a tarkójánál, aztán magamra húzom.

- Pihenjünk még. Azt az egy órát, bőven ki lehet használni - kuncogom el magam pimaszul.

Ejha... miért jutott hirtelen csúnya dolog eszembe, erről a kihasználás dologról?

Mindegy is... az tény, ha buzi lennék, biztos TaeTaeval járnék. De nem vagyok az, csak úgy kedvelem őt, mintha az öcsém lenne. Szeretem, és ez nem is fog változni.

Taehyung

Mikor azt mondta, hogy használjuk ki az időt, mocskosabbnál mocskosabb dolgok jutottak eszembe és magam sem értem, hogy miért. Fogalmam sincs, miért képzeltem el azt, hogy Hoseok felettem van, csókol és... végig simít a lábaimon, amiket terpeszbe kényszerít, majd közéjük férkőzve, hevesebben harapja az ajkaimat, a nyelvét a számba tolva, miközben halkan morran egyet, a tudtomra adva, mennyire élvezi...

Aztán az ujjait a pólóm alá dugja, végig simít a hasamon és a mellkasomon, amire apró sóhajt hallatok, majd beharapva az ajkaimat, fel is nyögök, miközben a csípőjét az enyémnek löki... aztán elneveti magát, és felegyenesedve lehúzza rólam a pizsama nadrágomat, és végig simít rajtam...

Halkan felnyögtem, ahogy elképzeltem a jeleneteket és kéjesen fel is sóhajtottam, megnyalva a számat, mikor már végig simít a merevedésemen és felé hajolva lassan az ajkai közé veszi és…

- Tae... minden okés? - kérdezte Hoseok, mire elvörösödtem és felültem az ágyon. Olyan vörös volt a fejem, mint a rák.

MI a faszomra gondolok én?! MI A KURVA ÉLETRE GONDOLOK ÉN?!

Olyan vörös voltam, mint a rák, a szívverésem az egekben volt, a vérnyomásom pedig a triplájára ugrott.

- Jézus... minden rendben? Fáj valamid, attól nyöszögtél? - kérdezte aggódva, a homlokomra csúsztatva az ujjait. Szerintem hol sápadt volt az arcom, hol vörös, mint a pipacs... Zavarban voltam.

Mi a faszomat képzeltem el?! Mit?!

- Megyek, lezuhanyzok! - mondtam, elhúzódva az ujjaitól, és amilyen gyorsan csak tudtam, kirohantam a szobájából, bevágva magam mögött az ajtót. Szélsebesen szaladtam a saját szobámba, amit Jungkookkal kellene megosztanom. Mikor bementem, még mélyen aludt, kiterülve, mint egy béka. Még halkan korholt is.

A szekrényemhez lépve, kipecáztam a ruháimat, aztán már szaladtam is a fürdőbe.

Oda érve, bevágtam magam mögött az ajtót és nekidőltem a hátammal. Hatalmasat nyeltem, mikor újra bevillant a fejembe, hogy a hyungom végig nyalja a merevedésemet, mélyen a szemeimbe nézve... miközben felsimít a combjaimon és... a csípőmön.

- Bassza meg! - vinnyogtam és belerúgtam a szennyesbe, de persze, a saját lábam bánta, így a lábfejemet fogva ugrándoztam fájdalmasan, nyüszítve, mint egy kiskutya.

Az hagyján, miket képzelek. Oh! Az még semmi! Na, az a valami, mikor úgy állok a gondolataimtól, hogy majd fel tudnék robbanni, és nem! Nem akartam Hoseokra önkielégíteni!

Sírni tudtam volna, ugrándozás közben is.

Nem is tudom, mennyi ideig szenvedtem, míg sikerült megengednem a kádban a vizet, majd belehuppanva, mélyen felsóhajtottam. Talán csak pár percig nem volt a fejemben az a sok mocskos dolog... de hirtelen az eszembe jutott. Eddig is álltam, de... de mikor elképzeltem, hogy... hogy bennem van és... és közben csókol...

Egy teljes szexjelenet pörgött a fejemben Hoseokról és rólam. Komolyan mondom... és hiába éreztem magam úgy, mint egy nyomorék, nem tudtam mit tenni.

Mikor már lepörgött a fejemben a búgó hangja, ahogy a fülemet harapdálja, miközben lágyan mozogni kezd, az volt a kegyelemdöfés. Teljesen megszűnt körülöttem a világ és a merevedésemre kulcsoltam az ujjaimat, a kád szélére hajtva a fejemet, halkan nyöszörögve. Persze, nem akartam hangos lenni, így a számra nyomtam az ujjaimat, miközben a vízben mozgattam a merevedésemen a kezemet és... és akár ciki, akár nem, de végig, végig Hoseokra gondoltam…

Hoseok

Nem értem, hogy mi történt vele. Olyan hirtelen szakadt ki mellőlem, olyan hirtelen történt minden. És, olyan furán is viselkedett. Lehet, hogy tényleg beteg, csak nem akar róla beszélni? Mert volt már olyan, hogy eltitkolta előlünk, aztán a színpadon is volt, hogy összeesett.

Azt hiszem, jobb lesz, ha utána járok. Persze a többieknek nem szólok, először is jobb, ha én tudom.

Lassan kimászom az ágyból, és a tiszta ruháimat elővéve, kicsoszogok a fürdőhöz.

TaeTae már biztos végzett. Nem szokott sokáig a vízben lenni, és már majdnem egy órája van bent. Jobb lenne, ha hamarabb lefürdenék, még a többiek előtt.

A kilincsre fogok, aztán lenyomva azt, benyitok a fürdőszobába.

- Ah, Hoseok! - nyög fel ijedten a másik a törölközőt erősen maga elé fogva. Nem is tudom, hogy miért, de elég rendesen végig nézek rajta.

Ajkaimat picit megnyalom, aztán kapcsolok, ahogy a szemeibe nézek, hogy ki kéne mennem.

- Ne... ne haragudj, azt hittem, hogy végeztél. Nem szoktál ilyen sokáig bent lenni - mondom halkan.

- Bocsi, de most jól esett a víz - mondja elpirulva, ahogy jobban összefogja magán a textilt.

- Semmi baj, viszont...- Odalépek hozzá és homlokára teszem a tenyeremet. - Jól vagy? Aggódok, hogy esetleg… - itt suttogni kezdek - ...beteg vagy. A múltkor is eltitkoltad - emlékeztetem őt, mélyen a szemeibe nézve.

De az arca ekkor csak még vörösebb lesz.

- De-dehogy. Jól vagyok, csak relaxáltam, ennyi az egész - mosolyodik el. - Viszont... felöltöznék... - suttogja, olyan vörösen, mint a pipacs.

Elnevetem magam.

- Persze, ne haragudj, de… - ekkor szorosan magamhoz húzom és megölelem. Éreztetni akarom vele, hogy rám számíthat és mindent elmondhat. Fontos nekem. - Nekem tényleg, bármit elmondhatsz. Számíthatsz rám - mosolyodom el, szorosan ölelve. Olyan jó meleg a teste. A bőre illata pedig annyira édes... ah... ez a TaeTae... egy angyal.

Taehyung

Elvörösödtem. Főleg, ahogy eszembe jutott, hogy alig pár perce még... még rá gondolva elégítettem ki magam. Szégyelltem magam, és olyan vörös voltam, mint a pipacs. Talán még hányingerem is volt, de nem tőle. Dehogy tőle! Magamtól, de még mennyire! Azt hittem, össze fogok esni ott, ahol vagyok, mert... mert az egyik barátomra gondolva elégítettem ki magam, aki mellesleg egy férfi! Egy férfi! És... és én tudtommal nem vagyok meleg.

- Tu-tudom - mondtam halkan, nyelve egy nagyot, mire egy apró mosollyal elengedett, majd megsimogatta az arcomat.

- Akkor jó! - kacsintott, összeborzolva a vizes hajamat.

- Öltözhetek? - kérdeztem halkan, lesütött szemekkel, magam előtt fogva a törölközőt. Basszus. Lepörgettem magamban, mi történt volna, ha esetleg 10 perccel előbb jön be hozzám? Látta volna, ahogy a nevét nyögve elégítem ki magam...

Még vörösebb lettem a gondolatra.

- Mi a baj? Vörös vagy, mint a rák - mondta halkan, aggódva.

- Forró vízben fürödtem - vágtam rá rögtön, egy kedves mosollyal. - De menj ki, hadd öltözzek! - nyögtem, toporzékolva egy kicsit.

- A-ah! Tényleg, bocsi! - nevetett, megborzolva a hajamat, majd lassan elindult az ajtó felé, és még visszanézve rám, kiment.

Mélyen felsóhajtottam, kicsit pánikolva, majd megtörölköztem, és villámgyorsan öltöztem fel.

Nem fogok tudni ma a szemeibe nézni...

Basszus, rá gondolva könnyítettem magamon! Undorító vagyok... borzalmas vagyok... undorító vagyok.

Hoseok

Nem is értem, hogy mi van velem. Szívesen maradtam volna még a másikkal, sőt, mi több, végig is néztem volna azt, ahogyan felöltözik. Úgy érzem, hogy egyáltalán nem bántam volna meg.

De nem... nem lehetnek ilyen gondolataim. Férfi vagyok! Férfi.

Gyengéden megpaskolom az arcom, aztán ahogy nyílik az ajtó, ránézek a másikra.

- Kész vagy? - mosolygok rá, de ő lesüti a szemeit és egy mosoly félét erőltet az arcára.

- Igen, úgyhogy mehetsz - motyogja, amire oda sétálok hozzá.

- Miért kerülöd a tekintetem? Valami történt? - kérdezem, mire fejcsóválás a válasz.

Komolyan, amióta TaeTae ilyen furcsa, másból sem állok ki, csak ugyan azokból a kérdésekből és az aggódásból.

- Ne hazudj. És nézz a szemembe! - szólok rá, de ő azért is kerüli a szemkontaktust. Miért? Csináltam valamit?

- Menjünk és csináljunk valamit, jó? - mosolyog, de továbbra sem néz a szemeimbe. Annyira nem tetszik ez nekem.

Az álla alá nyúlok és megemelem a fejét, hogy egyenesen rám nézzen.

- Oké... őszinte leszek. Addig nem engedlek el, míg ki nem nyögöd, hogy mi a bajod! - mondom teljesen komolyan. Nem rég annyira jól éreztük magunkat, most meg hirtelen, egy óra leforgása alatt, minden tönkre ment. Miért?!

- Hoseok, nincs semmi baj. Menj fürdeni - motyogja, elfordítva a tekintetét. Ez annyira dühít.

- Nem, V... Beszélj. Egyszer tök jól vagy, aztán meg búvalbaszott! Nem engedlek el, míg nem válaszolsz! Gyerünk! Vagy... talán valami rosszat mondtam, vagy csináltam? - kérdezem aggódva, állán pedig végig simítok. - Beszélj már! Ne kelljen mindent harapófogóval kihúzni!

Taehyung

- De nincs semmi baj, hidd már el! - mondtam, hirtelen felnézve rá, de mikor találkozott a tekintetünk, rögtön elvörösödtem és el is kaptam róla a szemeimet.

- De furcsán viselkedsz - sziszegte, mire nyeltem egy nagyot. - Nyögd már ki, mi a picsa bajod van! - Fakadt ki, már idegesen, mire nyelnem kellett egy nagyot.

Nem mondhatom el az igazat. Nem, az rámenne a barátságunkra, azt biztos, hogy nem fogom neki elmondani. Akkor mindennek vége lenne, de még is mi az istent találhatnék ki? Nincs semmi ötletem, ami magyarázná, hogy miért viselkedek így vele. Tanácstalan voltam, és egyben kétségbeesett is.

- Kinyögöd még ma?! - Már dühös volt, hallottam a hangján.

Mit mondjak most?!

- V-van egy lány, aki tetszik és... és hasonlít rád és zavarban vagyok, ennyi az egész - súgtam, lesütött szemekkel, várva a reakcióját, ami biztos, hogy minden lesz, csak nem fényes.

Ennél jobbat ki sem találhattam volna. Ez a legborzalmasabb hazugság, amit valaha mondtam bárkinek.

Borzalmas vagyok.

Most még undorítóbbnak érzem magam. De hiába, az igazat semmiképp sem tudhatja meg senki, főleg nem ő.

Hoseok

Hirtelen azt sem tudom, hogy mit mondjak. Ilyet sem mondtak még nekem, az biztos, így egy jó kis gurgulázó nevetés hagyja el ajkaimat.

Őszintén... ez nagyon aranyos.

Ahogy az arcát figyelem, mintha bántaná a dolog, hogy kinevetem. Bár, TaeTaeről van szó. Eléggé érzékeny.

- Ah... ne haragudj, nem rajtad röhögök, hanem a helyzeten. Ezt eddig miért nem mondtad? Akkor végig ezért voltál ilyen velem? És ezért voltál feszült? - kérdezem, mire vörös arccal bólint egyet.

Most... valamiért picit megnyugodtam, hogy nem rám haragszik, de valamiért picit csalódott is vagyok. Bár nem tudom, hogy miért?

- És miben hasonlít rám? Gyere, ezt meg kell beszélnünk - vigyorgok rá, behúzva a konyhába.

- Menj inkább fürdeni…

- Az most ráér - kuncogom és leültetem, azzal vele szemben foglalok helyet, én is. - Nos?

- H-hát... az arcotok... eléggé hasonló. M-meg, a viselkedésetek is, csak ugye ő lány és nőiesebb is... - motyogja zavartan. Olyan, mint egy szerelmes kisfiú.

- És, eddig hogy álltok? A lány, tudja már?

- Nem, még nem. Félek, hogy visszautasítana... - motyogja.

- Ugyan... téged? - nevetem, ő ekkor bólint egyet. - Ne hülyéskedj. Olyan szép vagy. Már bocsi, hogy ezt mondom, de az vagy. Sosem utasítana vissza - nevetem. - Viszont, egy képet muti róla. Segítek becsajozni, jó? - kacsintok rá. - Hamarabb is mondhattad volna, és lehet, hogy már régen túl lennél egy forró éjszakán - vigyorgok neki.

Taehyung

- Nem akartam mondani senkinek - mondtam halkan, az asztal falapját nézve mereven. Nem akartam a szemeibe nézni és főleg a képet lereagálni. Milyen képet mutassak egy kitalált személyről? Hm, semmilyet, ez itt a gond.

De reméltem, hogy el fogja felejteni, hogy képet kért, és nem fog rá emlékezni, hogy mondta. Nagyon, nagyon bíztam benne, ugyanis nem tudnék mutatni semmit, mert nem létezik ilyen lány.

- JAJ már! - nevetett, rám nézve. - Mindenképp el kell mondanod, ha ilyen vagy, butus! Majd segítek csajozni - vigyorgott, szélesen. - Tuti, hogy viszonozza majd, te bárkit leveszel a lábáról – kuncogott.

- Igen? - néztem rá, kicsit reménykedve. Hát, bárkit nem. Őt sajnos nem tudnám levenni a lábáról, bármennyire is szeretném.

- Igen. Ebben biztos vagyok - vigyorgott. - Olyan szép az arcod, és olyan kis helyes vagy, kizárt, hogy elutasítana. Ha mégis, akkor nincs szeme, meg ízlése - mondta, biztató mosollyal az ajkain.

Elmosolyodtam, kicsit keserű szájízzel. Szívesen mondtam volna neki, hogy akkor neki sincs ízlése, és biztosan rossz a szeme...

Hülye, csak szimplán nem buzi. Nem úgy, mint te.

A gondolatra megint elkapott a bűntudat és a rossz érzés. Főleg, mikor eszembe jutott, mit csináltam a kádban...

És elkapott a sírás. Elkezdtem zokogni. Össze voltam zavarodva.

Én eddig a lányokat szerettem! Mi a baj velem...?

Miért bőgök spontán úgy, mint egy pisis kislány? Sírva fakadtam! A konyha kellős közepén úgy, hogy Hoseok előttem ül! Bőgtem, mint egy gyerek!

Azt hiszem… nehéz feldolgozni, vagy elfogadni, hogy talán meleg lehetek.

Hoseok

Ijedten nézek rá, aztán egy pillanat alatt mellette vagyok, szorosan magamhoz ölelve.

Nem tudom, hogy... mi történt, de remélem, hogy nem mondtam most tényleg rosszat.

Istenem, hogy sír...

- Taehyung... - simítok végig a hátán, ő pedig úgy bújik hozzám, mint egy elveszett kiscicus. - Taehyung, mi a baj? Rosszat mondtam? - kérdezem, mire a fejét rázza. - Elmondod? - simítok ujjaimmal a hajába, azonban ismét fejrázást kapok.

- Jól van, először is, nyugodj meg. Ígérem, összehozzuk neked ezt a kapcsolatot... - Nem is tudom miért, de olyan szarul esik kimondani ezt a mondatot.

Viszont, ő is, csak jobban sírni kezd.

- Egek, nyugodj meg... a szívem szakad meg érted - mondom halkan, a hajába adva egy puszit.

Nem tudom, hogy mivel nyugtathatnám meg... annyira tanácstalan vagyok.

Felsóhajtok, aztán picit elhúzva magamtól a két tenyerembe veszem arca két oldalát, és a könnyes szemeibe nézek.

- Nyugodj meg, jó? Nem lesz baj, ígérem. Míg velem vagy, minden jó lesz - mosolygok rá. - Próbálj megnyugodni. Minden rendben lesz. Aki tetszik neked, biztos, hogy te is tetszel neki. Biztos vagyok ebben. Tehát, szárítsd fel a könnyeidet, mert így nem állhatsz majd elé. Gyerünk, mosolyogj. Akkor vagy igazán gyönyörű - mosolygok, megsimogatva hüvelykujjaimmal az arcát. Nem is tudom, miért mondom ezt. De tény, ez végig igaz.

Taehyung

Felsóhajtottam és szipogva néztem a szemeimbe. Aranyos volt, amit mondott és tényleg, nagyon jól esett... jobban, mint bármi, amit eddig hallottam. Főleg az, hogy gyönyörű vagyok. Tény, hogy a férfiak elvileg nincsenek oda ezért a jelzőért, nekem még is, hihetetlenül jól esett, és ahogy cirógatta az arcomat, úgy bújtam az érintésébe, mint egy kismacska.

De lehetetlen volt, hogy aki nekem tetszik, annak én is tetszem. Lehetetlen... mert ő nem meleg. Én sem vagyok meleg mondjuk, így főleg nem értem, hogy mi ez az egész. Egészen ma reggelig én hetero voltam. Mi ez az egész?

Amint erre gondoltam, megint elkapott a sírás.

- Aish! Miért sírsz? - Finoman megölelgetett, de csak eltoltam magamtól, a fejemet rázva. Nem akartam, hogy hozzám érjen, mert féltem, mit vált ki belőlem.

Nem is akartam a közelében lenni... minél messzebb tőle, annál jobb. Talán, el lesz Jiminnel ma is. Reméltem. Ha fáj is a szívem miatta - bár, nem értem, miért -, de legalább messze lesz tőlem...

- Hé, hát itt meg mi történt? - Jungkook kócosan, álmosan jött ki, de amint meglátott, kipattantak a szemei és közelebb jött hozzám. - Miért sír így? - kérdezte Hoseokot. - Bántottad, hyung? - kérdezte halkan, mire Hoseok a fejét rázta.

- Nem... nem bántottam - mondta, majd Jungkook felsóhajtva megölelt, én pedig azonnal hozzábújtam a mellkasához, és hangosabban kezdtem el sírni.

- Pedig... biztos bántottad, mert engem nem lök el - mondta halkan, a hátamat simogatva. - Naaa! Hyung! Ne sírj. Az nem jó, ha te sírsz... nem szoktál sírni - mondta, elém guggolva, felnézve rám. Megráztam a fejemet, és úgy potyogtak a könnyeim a szemeim sarkaiból. - Biztos nem csináltál semmit? Beszélni sem tud, annyira sír...

- De mondtam, hogy semmit nem tettem! - nyögte Hoseok, tanácstalanul.

- Mi ez a rics... Mi van TaeTaeval? - Jin szemei elkerekedtek.

- Nem tudom... csak sír... - mondta Jungkook, tanácstalanul, magához ölelve. - Így jöttem ki - motyogta, álmos hangon.

- Lehet, hogy kellene beszélni a menedzserrel... és Taehyungot elvinni egy pszichológushoz... már egy jó ideje nagyon furcsa - mondta Namjoon halkan, miközben közelebb lépett hozzám. Megráztam a fejemet, rögtön, hogy szó sem lehet pszichológusról.

- Lehet, hogy jót tenne - mondta halkan Jungkook, a hajamat simogatva.

- Nem pszichológus kell neki, hanem egy pina - mondta Yoongi, a kávéfőzőhöz lépve.

- Ne legyél köcsög! Tényleg rosszul van! - Jungkook szemei szinte villogtak.

- Jó-jó, bocsi... Ja, és még egy „köcsög”, „seggfej” és hasonló jelző a szádból, kicsi maknae, és fellógatlak egy fára - sóhajtotta Yoongi, Jungkookra nézve, aki egy pillanatra magába szállt. - Te meg próbáld magad összeszedni, ma van egy fellépésünk is - mondta halkan, mire tanácstalanul néztem rá, és erősebben sírtam. - Basszus…

- Inkább hallgass! - morgott Jin, majd a tűzhelyhez lépett.

Hoseok

Nem is értem, hogy mi történt vele. Úgy tudom, hogy semmi rosszat nem mondtam neki. Vagyis, remélem, hogy nem mondtam neki. De nem emlékszem ilyesmire.

Vagy ennyire el van keseredve a lány miatt?

Nem tudom, de azt tudom, hogy távolságot tart tőlem, ami rosszul esik, hiszen én segíteni akarok neki, ő még is ellök magától.

- Hyung, ne sírj - mondja halkan Jungkook, simogatva a hátát.

Én is magamhoz akarom ölelni. Megvigasztalni és mellette lenni.

- Szerintem, egy pszichológus tényleg nem ártana neki. A biztonság kedvéért - szólal meg újra NamJoon.

- Nem... nem kell... - mondja sírva, közben jobban bújik Jungkookhoz, mint valaha.

- De, kell. Figyelj, ha nekünk nem is akarod elmondani, hogy mi a baj, egy dokinak simán elmondhatod. A titkod pedig nem szivároghat ki, soha - guggol le hozzá NamJoon is, hogy a könnyes szemeibe nézzen.

- Nem akarom… - motyogja a másik felsőjébe.

- Ha nem akarja, nem kell erőltetni. Majd, ha úgy érzi, hogy el akarja mondani, úgy is megteszi. Nem kell doktor ehhez - szólalok meg, hiszen neki az lenne az igazi trauma, ha egy dokihoz dugnánk be és az tele tömné bogyókkal.

Persze, ez sem a legjobb, hogy így hagyjuk, mert akkor magát marcangolja.

Jobb lesz, ha minél hamarabb kiszedem belőle. Hiszen, a barátja lennék, nem igaz?

- De, ha nem lépünk, baj is történhet vele - mondja Yoongi.

- Igen, muszáj kitalálnunk valamit, így nem hagyhatjuk - szólal meg Jin is.

- Jó, ki szavaz egy pszichológusra? - kérdezi NamJoon.

Ekkor a hat kézből három a levegőbe lendül.

- Ki szavaz ellene? - kérdezi Jin.

Ekkor az én és a Taehyung keze emelkedik a levegőbe.

- Én tartózkodom - szólal meg Jungkook.

- Nem ér. Szavazz rendesen - mordul rá Yoongi.

- Úgy gondolom, hogy van más megoldás is. De persze, ezt sem szabad eldobni, mint B tervet, ha nem jön össze. De nem kell azonnal doki, csak mert rossz kedve van - folytatja.

- Akkor ellene vagy, jó, eddig 3 a 3 ellen. Egy ember szavaz és eldől, mi legyen. JIMIN! - ordítja el magát NamJoon, amire a jelenlévők, köztük én is megugrik.

- Hah?! - jön be álmosan, kócosan a konyhába. Ahogy meglátja Vt, azonnal kinyílik a csipája is. - Hát itt mi történt? - kérdezi, ahogy odamegy, hogy megnézze jól magának.

- Nem tudjuk. TaeTae már napok óta fura. Gondolkoztunk, hogy kell neki segítség, egy orvos. Te mit mondasz? Kell neki így a segítség, vagy hagyjuk magára, hátha megoldja? - avatja be a dolgokba Yoongi.

Könyörgöm, ezt nézni is rossz.

- Miért nem hagyjuk ezt a témát? Csak jobban sír - mordulok fel, ahogy látom, egyre jobban zokogni.

Taehyung

- És nem akarja elmondani még mindig? - Mindenki figyelmen hagyta Hoseok kérdését.

Én nem akarok orvoshoz menni…

- Nem. Már nagyon régóta ilyen... - sóhajtott Namjoon, kicsit halkabban.

- Tudom, nekem is feltűnt - sóhajtotta Jimin, a hajába túrva. - Azt mondjátok, hogy orvos? - kérdezte, mire Namjoon és Jin határozottan bólintottak. Jimin felsóhajtott, majd rám nézett. - Szerintem nem ártana. Mármint, bárhogy faggatjuk, bárhogy állunk hozzá, olyan... nem akar megnyílni. Sosem akar megnyílni, mindig titkolózik, ez pedig nem jó - mondta, felsóhajtva. - Szerintem nem ártana az orvos.

- Akkor 4-3. Remek - mondta Namjoon, mire Hoseok dühösen felcsattant.

- De ő nem akarja! Nem lehet elrángatni orvoshoz, ha... - Namjoon a szavába vágott.

- Egy alkoholista sem vallja be, hogy alkoholista. A drogfüggő sem mondja, hogy drogfüggő, és a depressziós ember sem vallja be, hogy az. És Taehyung keményen depressziós, nem tudom, hogy feltűnt-e! Vagy, hogy feltűnt-e, hogy nem kíváncsi a társaságunkra, vagy esetleg az nem tűnt-e fel, hogy egyre sűrűbben vonul félre és figyel minket egy sarokból? És akárhogy faggatjuk, nem nyílik meg, nem is akar mondani semmit, és ha nem teszünk ellene, akkor sajnos a rajongók is észre fogják venni! Hiába vigyorog a kamerába, hiába mosolyog, látszani fog, hogy nem olyan, mint volt! - mondta, keményen a szavakat Hoseoknak. - Gondolom senki nem akarja, hogy mindenféle pletyka terjedjen Taehyungról, ami ronthatna a helyzetén! És ha mi kevesek vagyunk, orvos kell! De ha ennyire zavar a dolog, Hoseok, akkor mehetsz akár vele is! - mondta dühösen, mire Jhope felsóhajtott, a hajába túrva.

- Nem kell lehordani... csak nem értek egyet a gyógyszerekkel - szuszogott.

- Nem fogja bevenni őket. Megmondja a menedzser az orvosnak, hogy nem szedhet kedélyjavítókat, meg ilyen faszom szarokat. Segítsen rajta, gyógyszerek nélkül. Mi sem akarjuk bedrogozva látni - mondta, a mosogatóhoz lépve. - És akkor te kíséred is a pszichológushoz, mert annyira ellene vagy. De szerintem nem kell sokat fáradozni, úgyis a cégen belül kapunk orvost - sóhajtotta, én pedig megeresztettem egy sóhajt.

Már nem sírtam tovább, csak üresen bámultam magam elé.

Nem akarok orvoshoz menni. Nem vagyok depressziós, csak nem tudom feldolgozni, hogy meleg vagyok! Hogy mondhatnám el nekik?

Szegények... annyira sajnálom őket. Hiszen... a pszichológus sem tudna segíteni. Neki sem mondhatom el, hogy... hogy Hoseokra... fantáziálgatok...

- Akkor elkísérem én! - sóhajtotta Hoseok, rám nézve. - De szerintem akkor sem jó öt... - Namjoon ránézett. - Oké, befogtam – mormogott.

Hoseok

- Rendben, ha ezt megbeszéltük, akkor én beszélek a menedzserrel. - mondja NamJoon, azzal el is hagyja a konyhát.

Látszik V-n, hogy semmi kedve ehhez az egészhez, hogy nem akarja. Meg is értem, nem könnyű egy dokival dumálni, főleg nem fájó dolgokról. Mert tisztán látszik, hogy fájó dolgokról van szó.

- Akkor, csinálok reggelit. TaeTae, segítesz nekem? - kérdezi kedvesen Jin. Látszik, hogy szeretné terelni a másik gondolatait.

Persze bólint egyet, még szipogva, aztán felkel a székből, és beáll segíteni Jinnek.

Furcsa nagyon... az előbb még aranyos volt, és beszélgettünk, aztán hirtelen elkezdett sírni. Ijesztő, hogy ilyen hirtelen változik a hangulata.

Milyen lehet az a lány, ha ennyire kikészíti a másikat?

Az is lehet, hogy TaeTae bevallotta neki az érzéseit, de ő elutasította? És ezért ilyen furcsa?

Meg lehet az is... és én feltéptem benne azt a sebet, ahogy kérdezősködtem.

Már is annyira rosszul érzem magam. Nem is tudom, hogy mit csináljak. Hiszen, így érthető, hogy miért tolt el... nem mondja ki, de haragszik rám, ami érthető. Ha nem kérdezgettem volna ennyire, lehet nem lenne semmi baj. És egyszerűen átment volna rajta.

- Aish... mindent elbaszok - morgom magam elé, ahogy kimegyek a konyhából, hogy végre én is megfürödjek.

Szarul érzem most magam. Igazi rohadéknak, hiszen így én bántottam. Akaratlanul is, de bántottam.

- Enyém a fürdő! - kiabálok a többieknek, azzal birtokba is veszem azt.

Egy jó félórát eltöltök bent, próbálva összekapni magam, hiszen nem érzem jól magam lelkileg. Hibás vagyok. Én nem akartam rosszat Vnek.

Felsóhajtok, mikor kisétálok egy szál törölközőben, hiszen a ruháimat sikeresen kint felejtettem.

- Ah... de hideg van - motyogom, ahogy végig lejtek a nappaliban a szobámig, de a ruháim nincsenek ott.

- Mit keresel? - kérdezi Jimin, vigyorogva.

- A ruháimat. Nem láttátok? - kérdezem a jelenlévőktől. Viszont Tae olyan vörös, mint a rák.

Viszont, Jimin olyan gonoszan felröhög.

- Nem, nem láttam - vigyorogja. Ebből már leszűröm, hogy ő baszta el valahova.

- Add ide, vagy megöllek! - sziszegem, villogó tekintettel.

- Kérd szépen - neveti, aztán felpattan a kanapéról, mikor felé mozdulok.

- Add ide, te mocsok! - kiabálom, aztán én is elnevetem magam, ahogy kergetőzöm vele, viszont ez a törölköző sem tart örökké a csípőmön.

Egy ugrásnál, amikor átlendülök a kanapé fölött, úgy repül le rólam, mint annak a rendje. Ez a buzi Jimin pedig felkapva, vigyorogva lengeti előttem, míg én ott állok mindenki előtt, vörös fejjel egy szál faszban.

Taehyung

Amikor megláttam Hoseokot, törölközővel a derekán, az hagyján, hogy elvörösödtem, de a szívverésem azonnal az egekben volt. Kalapált a szívem, majd' kiszakadt a helyéről, olyan tempóban vert. Azt hittem, hogy agyvérzést, vagy szívrohamot fogok kapni. Nem volt sokkal izmosabb nálam, mert nem az a fajta, de... de annyira jól nézett ki. Az az izom, ami rajta volt, olyan tökéletesen illeszkedett a testéhez, és ahogy rohangált Jimin után és futkosott... csak jobban kirajzolódtak a karjain és a lábain... és mikor úgy mozdult, akkor a combjain is. A mellkasáról ne is beszéljünk.

Zavarban voltam és... csak álltam ott a nappali ajtó előtt és néztem, ahogy futkos, és olyan lehettem, mint valami megrögzött, beteg saesang rajongó...

Én teljesen beteg vagyok.

Ráadásul, nem könnyít a helyzetemen az sem, ami reggel történt velem a fürdőben, meg a szobájában. És... éreztem, ha nem hagyják abba, megint merevedésem lesz. Kezdtem nagyon félni, hogy... tényleg meleg vagyok.

Gondolatban gyorsan elképzeltem minden egyes taggal, hogy csókolózom, de... igazából semmi reakciót nem váltottak ki belőlem. Talán Jungkook, de azt viccesnek találtam, hogy csókolózom vele.

De... Hoseokra akkor miért...?

- Háháháháháhá! Te szerencsétlen! - Jimin hangos röhögésére figyeltem fel, és mikor visszatértem a valóságba és megláttam, hogy Hoseok teljesen meztelen... egy szál semmiben áll mindenki előtt... akkor még vörösebb lettem.

A vérnyomásom a triplájára ugrott, a szívverésem pedig szerintem már 200 volt. Végigmértem, halál vörös fejjel, és mikor hirtelen rám nézett... mélyen a szemeimbe, felvont szemöldökkel, kíváncsi szemekkel... akkor végem volt.

Hanyatt vágtam magam és elsötétült előttem a világ.

Hoseok

Mikor azt látom, hogy összeesik, azt sem tudom, hogy szaladjak oda.

- Mi a...? - fordul hátra Jimin is, aztán ahogy meglátja, hogy a másik összeesett, azonnal eldobja a törölközőt és odarohan hozzánk. Yoongi szintén.

- Jin! Hívj egy orvost! - kiabálok a konyhába, mire az illető azonnal kiszalad, és ahogy meglátja, azonnal hozzá siet, minket pedig arrébb tol.

- Menjetek arrébb, nem kap levegőt! - szól ránk, aztán rám néz. - Te pedig öltözz fel! - Azonnal bólintok és elsietve - persze, amint Jimin elárulta, hol vannak a ruháim – felöltözök, és vissza is megyek, de már mindenki ott van, és Jin is gyengéden pofozgatja a másikat.

Mi történik vele? Annyira fura és nincs jól... fizikailag sincs jól, látszik rajta.

Annyira aggódom érte.

- Tae... Taehyung, jól vagy? - kérdezi Jin, kicsit megkönnyebbülve, mikor a másik kinyitja a szemeit.

Olyan sápadt...

- Jungkook, hozz egy pohár vizet - szól a kisebbikre, aki azonnal elrohan, aztán nem sokkal később vissza is tér a vízzel.

- TaeTae, mi történt? - kérdezi Jimin aggódva, kicsit odahajolva, amire felhúzom a felső ajkam.

A végén megcsókolja...

A másik csak megcsóválja a fejét és iszik a vízből, de mikor rám néz a sápadt arca, azonnal vörös lesz.

Még is... mi a fene történik itt?

- Jól van, elviszünk egy dokihoz. Ez így nem mehet tovább - mondja szigorúan Jin, aztán megemelve őt, a kanapéra ülteti, elfektetve az ágyon.

- Most muszáj egy kis erőt gyűjtened, ma fellépés is lesz. A doki mindjárt ideér, aztán segít neked. De holnap, elmész a pszichológushoz, rendben? - kérdezi NamJoon, ahogy leül mellé az ágyra, ő pedig... beletörődve bólint egyet.

Szeretnék vele maradni, de félek, hogy megint én csináltam valamit rosszul.

Lehet, hogy annyira felidegesítem, hogy elájuljon?

Kicsit megcsóválom a fejem.

Áh, csak nem.

De jobb, ha megkérdezem.

Amint, mindenki kimegy a konyhába, én ottmaradok, aztán odamegyek és leülök mellé az ágyra.

- Hogy vagy? - kérdezem halkan, kicsi hülyén érezve magam. Nem is tudom, hogy tegyem fel a kérdést... most kelt fel én pedig már lerohanom... ha ettől nem ájul el újra, akkor semmitől.

Taehyung

- Nem túl jól, de túl élem... - mondtam halkan, oldalt fekve a kanapén. - Nem kellene orvos, mert nincs semmi bajom - sóhajtottam, miközben magamhoz öleltem egy párnát is.

Persze, továbbra is kerültem Hoseok pillantásait és tekintetét. Nem akartam szemkontaktust váltani vele, sem... sem a szemeibe nézni. Féltem. Aggasztott, hogy megint hülyén fogok reagálni.

Nem tudom, miért reagálok rá folyamatosan így... komolyan nem, de egyszerűen borzalmas. Úgy érzem magam, mint egy tinilány, aki rajong valakiért. De tényleg...

- Pedig durván elájultál - mondta halkan, mire aprócskát bólintottam, összepréselve az ajkaimat.

- Igen...

- Mitől ájultál el? - kérdezte, lassan rám nézve, mire felsóhajtottam és elgondolkodtam. Vagyis, úgy tettem, mint aki gondolkodik.

Miért kell faggatnia...?

- Hát, gondolom... nem tudom... - mondtam, zavartan nézve rá. - Fogalmam sincs, pedig kipihentem magam éjszaka - mosolyogtam, apró zavarral az arcomon. - Nem tudom.

- Sokkot kaptál az adoniszi testtől! - vigyorgott Yoongi, miközben hozott nekem szendvicset. - Edd meg, lehet, hogy leesett a vércukor szinted, vagy esetleg még nem ettél és attól vagy rosszul - mondta, miközben felültem, ő pedig a kezembe nyomta a szendvicset.

- Igen, az lehet - gondolkodtam el, kedves mosollyal. - Köszönöm - mondtam halkan, a szendvicsbe harapva.

Nem voltam éhes... de jobb, ha azt hiszik, hogy emiatt ájultam el, nem?

Nem tudhatják meg, hogy képes voltam elájulni attól, hogy megnéztem magamnak alaposan Hoseok pucér testét. Persze, láttam már meztelenül, nem is egyszer. De csak most láttam meztelenül először azóta, ami… hát… a fürdőben történt és így kicsit más volt minden.

Kicsit más?! Nagyon más!

Hoseok

Kicsit dühösen nézek Yoongira, hiszen beszélni akartam vele. Ha nem jön be, akkor lehet, hogy most válaszolna, bár... lehet, hogy jól tette.

Félek a választól, most, hogy jobban belegondolok.

Felsóhajtok és egy aprócska mosolyt megeresztek, ahogy eszik. Ha az éhség miatt ájult el, mondjuk úgy egy picit megnyugodtam, de... az, hogy elájult eléggé nagy aggodalommal tölt el.

- Egyél, nehogy megint rosszul legyél - borzol a másik hajába Yoongi.

A fiatalabb felmosolyog rá, aztán újra a szendvicsbe harap.

- Nem leszek - teszi még hozzá, ekkor Suga egy bólintás kíséretében, ki is megy a szobából.

- Öhm... ne hozzak még valamit? Csokit, vagy bármit? - kérdezem halkan, ahogy figyelem.

- M-m. Ez elég nekem - válaszolja, kerülve a szemkontaktust.

Szerintem, tényleg haragszik rám.

Nem akarom, hogy ez legyen. Vele akarok a legkevésbé rosszban lenni.

Felsóhajtok, aztán sötétbarna hajamba túrok az ujjaimmal.

Félek a választól, de meg akarom kérdezni, bármibe is kerüljön.

- Taehyung... - kezdek bele halkan, ekkor rám néz, de még mindig nem a szemeimben.

- Igen? - kérdezi, mire nyelek egy nagyot.

- Uhm... nem is tudom, hogyan kérdezzek rá… - motyogom, megvakarva a tarkómat.

- Egyszerűen, csak kérdezz rá - válaszolja halkan, kicsit színtelen hangon.

- Rendben, de... ah... jó. Utálsz engem? - kérdezem, aggódva figyelve őt.

Hatalmas meglepett szemekkel néz rám.

- Miből veszed ezt?

- Abból, hogy igaz kis ideje, de távolságot tartasz tőlem. Kerülöd a szemkontaktust és... és nem vagy jól. Nagy sebet szakítottam fel azért, amiért a lányról kérdeztelek, és ezért gyűlölsz, igaz? - kérdezem, hangom is megremeg egy kicsit.

Nem is értem, hogy mitől félek ennyire.

- Persze, megértem, ha így van, ha utálsz, de akkor kérlek, azt mondd a szemeimbe. Nem szeretném, ha úgy bántanálak, hogy egyáltalán nem áll szándékomban. Ha kell, akkor elkerüllek, de mondd el az igazat…

Taehyung

- Mi? De... mi? - kérdeztem meg újra, hatalmas szemekkel.

Oh! Hoseok, ha tudnád, mennyire, de mennyire nem utállak... sőt! Kívánlak. Rád elégítettem ki a vágyaimat! - Persze, ha ezt hangosan mondanám, valószínűleg jobban aggódna, mint azért, hogy utálom...

- Nem! Szó sincs erről, dehogy is! - mondtam ijedten, felé pislogva. - A lány nem tud az érzéseimről! Dehogy utállak, te hülye... dehogy! - nyögtem tanácstalanul, rémülten figyelve őt.

- De akkor miért viselkedsz ennyire furcsán? - kérdezte, halkan, alig hallhatóan.

- Fáradt vagyok, túl sok a munka, elég keveset pihenünk, mellé még ez a szerelem dolog is... tényleg, csak kimerült vagyok lelkileg és testileg, de egyáltalán nem utállak! - mondtam halkan, ijedten nézve rá. - Ha így lenne, elmondtam volna, vagy éreztetném veled. Hozzád sem szólnék, vagy bármi - motyogtam, felé fordulva, ülő helyzetben.

- Ez biztos? - kérdezte, nyelve egy nagyot.

- Igen! Biztos! - mondtam, bekapva az utolsó falatot, majd lassan hozzá bújtam és szorosan megöleltem. - Nagyon, nagyon kedvellek! Az egyik legjobb barátom vagy - mondtam, a nyakába hajtva a fejemet.

Akire reggel kivertem...

A gondolatra megremegtem és felsóhajtottam.

Talán... talán még sem rossz ötlet a pszichológus... burkoltan elmondom, mi a baj és... talán tud segíteni... ezen. A dolgon. Hogy lehet, hogy... meleg vagyok.

De más nem tudhatja meg, soha. Azt főleg nem, mit műveltem ma reggel.

Hoseok

Mikor átölel és azt mondja, hogy nagyon, nagyon kedvel, olyan jó érzés költözik a mellkasomba. Melegség és simogatóan jó bizsergető érzés.

Szorosan magamhoz ölelem, aztán elmosolyodom.

Olyan jól esik, ahogy azt mondta, hogy nem utál. Szinte felszabadultam lelkileg.

- Én is nagyon kedvellek Taehyung. Te is az én legjobb barátom vagy - kuncogom, aztán egy hirtelen ötlettől vezérelve a hajába csókolok.

Jó érzés, hogy nem haragszik rám. Örülök neki, de tényleg.

Érzem, ahogy jobban bújik az ölelésembe, aztán egyszerűen, csak elfekszem vele az ágyában.

Ekkor érzem, hogy elengedne, de én csak erősebben ölelem és nyakába hajtom a fejem, lehunyva a szemeimet.

Jó érzés vele lenni. Mindig feltöltődöm mellette. Ha ő hülye én is az vagyok. Ha ő szomorú, akkor én is.

Ő az én kis aksim, aki feltölt, ha velem van.

Felsóhajtok a nyakánál.

- Ahh... maradj vidám. Én úgy szeretlek - kuncogom, derekánál jobban átölelve.

- P-próbálok - suttogja, ahogy nyel egy nagyot.

- Figyelj, eddig is segítettünk egymásnak, most is így lesz. Ha kell, eljárom neked az I NEED U táncot magassarkúban - nevetem, kicsit megcsikizve, amitől megvonaglik egy kis szusszanással.

De ekkor ő is elneveti magát, gondolom elképzeli a jelenetet.

- Azt... azt hiszem, hogy kihagynám - mondja mosolyogva.

- Kétlem - nevetem, aztán fejem elhúzom a nyakától és homlokomat az övének döntöm, lehunyva a szemeimet. - Megnéznéd, az ilyeneken mindig jókat röhögsz. Mint a csókunkon is - nevetem, visszagondolva rá.

Nem is értem, hogy jutott ez eszembe... talán arról, ahogy látom, hogy ajkai megint közel vannak hozzám.

Csak az akkor más volt.

Ha nem forogtak volna a kamerák, simán megcsókoltam volna.

Nem vagyok meleg, mert nem vagyok, de mindig is kíváncsi voltam, milyen lehet Taehyung csókja. Vagyis... ez akkor izgatta a fantáziámat, mikor kiderült, hogy nekünk kell ezt megcsinálni.

Az vicces volt.

- Még mindig érzem, ahogy remegtek az ajkaid és kidugtad a nyelved. - mondom és ekkor előbuggyan belőlem egy jó kis nevetés.

Taehyung

Kikerekedtek a szemeim, és úgy néztem rá, mint aki szellemet látott. Sápadt lehettem, mint a fal és meg is remegtem halványan, kétségbeesetten nézve rá.

- N-nem is dugtam ki a nyelvemet! Jó, hogy remegtek az ajkaim, mert izgultam, de... de a nyelvem nem! - mondtam, elhúzódva tőle, mint egy ijedt kismadár.

- De-de! Én éreztem! - vigyorgott szélesen, mint aki majd kibújik a bőréből.

- Nem éreztél te semmit, maximum a farkad ficánkolt a gatyádban, mert annyira csodálatos vagyok! - morogtam, felülve az ágyban, próbálva elfelejteni azt a pillanatot.

Ha most érezném az ajkaimon az övét... azt hiszem, visszacsókolnék és biztos, hogy megerőszakolnám.

A gondolatra elvörösödtem, és próbáltam minél hamarabb el is hessegetni a fejem körül. Ne legyél hülye, Taehyung! Ne legyél hülye!

- Mi?! Nem vagyok meleg! - felült ő is, ijedten nézve rám.

- Na, miért nézel így? Tán tényleg ficánkolt? - vigyorogtam. - Tudod, az ajak remegés és a nyelvkidugás ehhez képest semmi - vigyorogtam, szemtelenül.

- Visszanyal a fagyi, vigyázz - mondta, fenyegetően nézve rám. Kinyújtottam a nyelvemet. - NA! Pont így dugtad ki!

- Nem igaz! Hazugság! Abban a hülye műsorban is zavarban voltam, mikor mondtad - nyögtem, a hajamba túrva. - Barom... - Elnevette magát, vállat vonva, szemtelenül.

De tény, ha visszagondolok rá... beleremeg a gyomrom, és hihetetlen jó érzés áraszt el. Jó lenne újra érezni az ajkait az enyéimen...

De az előbb mondta. Ő nem meleg.

Mondjuk én sem, csak... hozzá vonzódok, más férfihoz nem. Vajon attól még meleg vagyok...?

Hoseok

Újra magamhoz ölelem és elfekszem vele az ágyban.

- Ne húzd fel így magad, csak próbállak megnevettetni - kuncogom, homlokom ismét az övének döntve, úgy nézve a hatalmas szemeibe.

- Így nem fog menni. Az a csók nagyon kínos volt… - mondja teljesen elpirulva.

- Jaja, kamerák előtt nekem is - mormogom lehunyva a szemeimet.

- Eh? Mi? - kérdezi mély, meglepett hangján, mire ránézek.

Olyan meglepődött, nagy őzike szemekkel néz rám, hogy mindjárt megnyomorgatom.

Hihetetlenül aranyos tud lenni.

- Hogy érted? - kérdezi, hangja is megremeg.

Elvigyorodom.

Úgy érzem, nem kéne elmondanom, hiszen lelkileg így is tropa. Jobb lesz, ha nem sokkolom a hülyeségeimmel.

- Úgy, hogy a kamerák előtt tényleg kínos az ilyesmi. Tény, nagyon szép ajkaid vannak, irigylem, hogy ilyen dúsak - mutatóujjammal gyengéden megnyomogatom őket. - De férfiak vagyunk, ilyet nem is mondhatnék. Olyan, mintha udvarolnék - mosolygok, aztán elhúzom ujjam az ajkától.

Viszont, szemeiben egyszerre látok csalódottságot, de valami örömöt is.

- I-igen, tényleg olyan, mintha udvarolnál - motyogja, levéve rólam a tekintetét.

Annyira furcsa.

- Miért, talán élveznéd? - kuncogom, ekkor elpirul. - Óóóóh, értem már - nézek rá sejtelmesen.

Még vörösebb lesz az arca, alsó ajkát pedig beharapja.

Tényleg, olyan szépek az ajkait. Jó neki...

- Mit is értesz? - kérdezi halkan.

- Azt akarod, hogy bókoljak neked? - kuncogom. - Vagy... hasonlítok a kiszemeltedre, játsszam el, hogy ő vagyok? Mou, Taehyung te kis huncut - vékonyítom el a hangomat, aztán magamhoz ölelgetem szorosan. - Hát miért nem ezzel kezdted? Kérsz egy puszikát? Hmmm? - mosolygok rá, megvonogatva a szemöldököm.

Ha ezzel nem nevettetem meg, akkor semmivel.

Taehyung

- Hé, mit művelsz?! - nyögtem, mikor már csücsörítve hajolt közelebb hozzám. Fogalma sincs, mennyire durván zavarba hoz ezzel... egyszerűen fogalma sincs, mit képes belőlem kiváltani.

- Csak puszikát adok! - röhigcsélt az arcomba, mire felültem, hálál vörös fejjel. - Képzeld azt, hogy az a kislány vagyok és akkor még élveznéd is! - nevetett, követve a példámat.

Vörös volt a fejem, mint a rák.

Főleg, hogy az a csaj egyáltalán nem is létezik. Nincs! Nem létezik! És főleg, hogy mindenhogy élvezném azt a kis puszikát, amit adni akarna, mert... vonzódom hozzá. Nem is kicsit.

- Ne legyél hülye - húzódtam el tőle, teljesen vörösen.

- Srácok, kész a reggeli! - szólt ki Jin a konyhából, mire Hoseok rám mosolygott, kedvesen, majd kacsintott is egyet.

- Majd legközelebb behajtom azt a puszikát - vigyorgott, miközben felkelt mellőlem.

Meredten néztem magam elé, hatalmasat nyelve. Nem akarom, hogy behajtsa azt a puszikát, mert fogalma sincs, hogy mit vált ki belőlem ezzel... és aggasztott, mit válthat még ki. Azon kívül, hogy merevedést.

Lehet, hogy akkor tényleg kidugnám a nyelvemet, vagy... visszacsókolnék. Nem akartam.

- Te is gyere! - mondta Namjoon, rám nézve, de csak bólintottam egyet és követtem a többieket a konyhába.

Lehet, hogy hülyeség ez az egész pszichológus dolog... de lehet, hogy mégsem rossz ötlet. Tekintve, hogy alig bírok megmaradni Hoseok mellett, mert... akarom őt.

És miközben ettünk, folyamatosan őt néztem és... annyira szép, helyes arca volt. És ahogy visszagondoltam arra, mikor meztelen volt, akaratlanul felsóhajtottam, és... megint mocskos dolgok jutottak eszembe.

Hoseok

Tekintetem a másikra terelem, mikor hallom, hogy sóhajt egy nagyot. Azonnal tudom, hogy ez egy szerelmes sóhaj volt. Mindent elárult.

Szegény, tényleg mérhetetlenül szerelmes. Neki nem csak tetszik az a lány, hanem fülig belé van zúgva.

Elmosolyodom, azzal egy újabb falatot veszek az ajkaim közé.

- Mi az TaeTae? Nem érzed jól magad? - kérdezi Jungkook.

- Dehogy, jól vagyok - mosolyog rá az idősebb.

Amint mindenki megreggelizik és elkészül, el is indulunk a stúdióba, ahol már várnak minket a sminkesek és a fodrászok.

Ah... megint ez a cibálás.

Csendben végig tűröm az egészet a többiekkel együtt, majd, jöhet a fellépés, amit egy óra alatt lenyomunk. Legalább ez nem tart olyan sokáig, szerencsére.

A fellépés után, mindenki fáradtan mászik be a pihenőbe, ahol lemossák rólunk a sminkeket, és aki akar, elmehet zuhanyozni.

Taehyung és én vagyunk az egyetlenek, akik megvárják, hogy a többiek végezzenek a zuhival, hogy majd válthassuk őket.

Nem is baj, addig kifújom magam és van egy kis közös percünk.

- Ügyes voltál ma - mosolygok rá, ahogy a kanapén hátradőlök, karjaimat felfektetve a háttámlára, ezzel olyan, mintha TaeTaet is át akarnám karolni.

- Köszi, te is… - szuszogja, hátradöntve a fejét, a kezemre, szemeit is lehunyja.

Elmosolyodom, aztán a nedves hajába túrok ujjaimmal.

- Köszi. végre pihenhetsz. Holnapig - kuncogom, masszírozva a fejbőrét.

- I-igen, legalább addig - mosolyodik el.

Olyan szép... viszont... olyan furán érzem magam.

Ahogy nézem, folyton egyre szebbnek és szebbnek látom. Eddig is azt gondoltam róla, hogy nagyon szép, de most... most valahogy, még szebb a szemeimben.

- Mondd csak... az a lány… - szólalok meg halkan, mire tekintetét rám emeli. - Ühm... mennyire áll közel hozzád? Vagyis, sejti már, hogy tetszik neked? Vagy bármi? Próbálsz hozzá közeledni? Mennyire tartjátok a kapcsolatot? - érdeklődöm.

Bár, ahogy belegondolok, olyan rossz érzéssel tölt el. Nem akarom, hogy V azzal a lánnyal legyen. Nem is tudom, hogy miért, de úgy érzem, ha vele járna, engem elfelejtene. És vége lenne a VHopenak.

- Megér annyit, hogy így szenvedj miatta? - kérdezem halkan, tovább cirógatva a fejbőrét.

Taehyung

Felsóhajtottam, majd zavartan néztem magam elé. Igazából, nem tudtam, mit mondjak, vagy mit kellene mondanom normál körülmények között.

Talán a helyes válasz az lenne, hogy nem, nem éri meg. Ha tudná, hogy miatta szenvedek, és nem a lány miatt, aki nem is létezik, azt hiszem, minden új értelmet nyerne nála...

- Megéri - mondtam halkan, majd hirtelen ötlettől vezérelve a vállának döntöttem a fejemet, lehunyva a szemeimet. - Teljesen megéri - mondtam, apró mosollyal.

- De miért? Mi a jó abban, ha plátói szerelemben szenvedsz? - kérdezte halkan, értetlenül. - Ha nem vallod be neki... akkor semmi értelme, nem?

- Reggel még rosszul voltam, hogy szerelmes vagyok és fájt... meg végig - súgtam, magam elé, felnyitva a szemeimet. - De tudod, nem is olyan vészes a plátói szerelem. Igazából fájdalmas egy kicsit és ideg-lélektépő, de... nem kell aggódnom, hogy elválunk, nem kell félnem tőle, hogy nem szeret viszont. És olyan tiszta érzés így - mondtam, felnézve rá.

- Nem is akarod neki elmondani? - kérdezte halkan, hitetlenkedve.

- Lehet, hogy nem fogom - mondtam, keserű mosollyal. - Majd elfelejtem egy idő után - súgtam magam elé, elszomorodva.

- Addig szenvedsz?

- Van más választásom? - nevettem. - Ha elmondanám neki, megutálna, mert tudom, hogy barátként szeret - mosolyogtam. - Neki nem én vagyok az ideális.

- Ez biztos? - motyogta.

- Ühüm. 100%. Múltkor közeledtem hozzá és kinevetett, hogy mit csinálok, szokatlan és fejezzem be. Biztos. De nem baj - mondtam, a mellkasára hajtva a fejemet. - Tudod, mi a legrosszabb? - súgtam.

- Nem. Mi? - kérdezte, a hajamba simítva.

- Hogy túl közel van hozzám. Annyira közel, hogy bele tudnék őrülni. Rengeteg mocskos, piszkos gondolatom van, azokba főleg - nevettem keserűen. - Elérhető, de mégsem... velem van, de nincs. És nem tehetek semmit - motyogtam, magam elé. - De még is jó érzés valakit szeretni, vágyakozni iránta - mosolyodtam el, felnézve rá, kedvesen. - Régen voltam szerelmes. Ha rossz is, és fáj is, de eltölt jó érzéssel is - mosolyogtam, hozzábújva. - Mikor ránézek, vagy rám mosolyog, rám nevet, mintha a fellegekben lennék - mondtam, mire elmosolyodott. Akartam mondani, hogy igen, pont ettől. És így érzem magam. De nem mertem. - Mikor kedves velem, vagy játszik velem, az a legjobb - mondtam, elgondolkodva, apró mosollyal.

- Te nagyon szerelmes vagy - ábrándult ki, fintorogva.

- Sajnos! - nevettem, zavartan. - Nyálas vagyok?

- Eléggé - mosolygott, a hajamba simítva.

Hoseok

- De ez így van jól - mosolygok rá, továbbra is a haját simogatva. Aranyos... jó érzés, hogy itt van velem.

- Igen? - néz fel rám egy mosollyal.

- Igen. Hiszen a szerelem nagyon szép dolog. Csak kár, hogy a lány nem tudja, pedig... én azt mondom, hogy érdemes lenne megtudnia. Ha elutasít, akkor is tudnál merre lépni. De az is lehet, hogy örülne a vallomásodnak - mondom halkan, beletúrva a hajába.

- Kétlem. Ismerem, biztos, hogy nem tetszene neki. És utálna miatta - hunyja le a szemeit egy kis időre.

- Dehogy utálna. Téged, hogy lehetne utálni? - nevetem, gyengéden megcsípve a puha arcát.

Megvonja vállát egy mosoly kíséretében.

- Nem tudom. De, szerintem utálna. Addig is, jobb, ha megtartom magamnak ezt. Egyszer... de csak egyszer, ha azt látom, hogy van esélyem nála, akkor bevallom. De addig is... jobb, ha csak te meg én tudunk róla - suttogja, ahogy teljesen hozzám bújik.

Annyira aranyos... és annyira törékeny. Kár, hogy az a lány nem becsüli meg. Hogy félnie kell bevallania azt, hogy mit érez.

Ez teszi tönkre. Maga a szerelem.

- Figyelj. Én nem ismerem azt a lányt. De azt tudom, hogy nem kéne miatta szenvedned. Nézz másik után, biztos találnál jobbat - motyogom, de megcsóválja a fejét.

- Kétlem. Ő számomra most a minden. Minden gondolatomat ő teszi ki. Nem tudnék mást keresni - suttogja.

- Hmm... fura. Akkor, addig is muszáj játszanom, hogy én vagyok a csajszi, mivel hasonlít rám.- nevetem, aztán megcsikizem. - Kérem a puszikámat, amit reggel nem adtál meg - nevetem, aztán az álla alá nyúlva, már is megemelem a fejét és ráhajolok, csücsörítve.

Na, most hasonlíthatok egy hörcsögre. De nem baj, ha nevetni kezd, az a lényeg.

Valahogy úgy érzem, hogy utálom azt a lányt. És mintha hibásnak kéne éreznem magam, hogy valamit nem veszek észre, pedig ott van az orrom előtt. De nem tudom, hogy mi az…

Taehyung

Mikor elkezdett csücsöríteni, egyszerűen nem tudtam kihagyni. Úgy éreztem, ez egy jó alkalom, hogy a vágyam egy része teljesüljön, és nevetgéljen is egyet.

Poénnak fogná fel, ezzel nem is buknék le, azt hiszem.

Ahogy csücsörítve felém hajolt és közeledett, elmosolyodtam és figyeltem, ahogy lehunyt szemekkel közelít az arcom felé. Olyan helyes volt. Mint egy kis angyal...

Nem tudom, mi ez az érzés, miért vonzódok hozzá ennyire, miért érzek így... miért van ez, de már nem is érdekelt. Jó érzés. Akár férfi, akár nem, akár a barátom, akár nem, akár a bandatársam, akár nem, akkor is jó érzés.

Lassan nyújtózkodtam egy picit rajta, oldalra döntve a fejemet, majd összeérintettem az ajkainkat egy pillanatra. Szívesen el is időztem volna ott, de féltem, hogy gyanút fogna, így viszont poénnak fogja fel, azt hiszem.

Hirtelen kinyitotta a szemeit, én pedig halkan kuncogva elhúzódtam tőle és úgy néztem fel rá.

- Boldog vagy? - vigyorogtam, farkas szemet nézve fele.

Hoseok

Hát... őszintén, nem hittem volna, hogy tényleg puszit fog adni. De végül is, én provokáltam ki és eléggé poénnak fogta fel az egészet.

Ez a huncut nézés a legjobb és a kuncogás mellé... fergeteges.

- Boldog? Hm, lehet - vigyorgok rá. - Legalább tudom, hogy nem vagy beszari - kacsintok rá, ő pedig nagy szemekkel pislog rám.

- Nem vagyok az... miért lennék? - kérdezi halkan.

Megvonom a vállaimat.

- Nem tudom. Abból szűrtem le, hogy nem mered bevallani az érzéseidet. De az, hogy egy pasinak puszit adj, ahhoz sok bátorságod van - nevetem, megborzolva.

Kicsit el pirul.

- Mert ez poén, nem? - érdeklődik.

Elnevetem magam.

- Igen, ez poén. De mi lenne, ha nem lenne az? - teszem fel a kérdést, ő pedig egy pillanatra teljesen ledöbben.

Ahogy elnézem a szavakat sem találja, csak irul-pirul, mint egy tinilány.

- Ha-ha nem lenne az... n-nem tudom - nyöszörgi, amiért kinevetem.

- Nyugi már, csak viccelek - mosolygok rá, aztán az álla alá nyúlva, ismét megemelem a fejét.

- Tudod, most őszinte leszek... Nem vagyok meleg, de mikor a kamerák előtt "smároltunk" azóta izgatja a fantáziámat, hogy milyen lehet tényleg smárolni veled. De tényleg nem vagyok meleg, csak ez így az eszemben van mostanában - nevetem kicsit zavartan.

Taehyung

Az egyik szemem sírt, a másik nevetett. Végül is, az, hogy kíváncsi, milyen lehet a csókom, jó érzéssel, melegséggel tölt el. De az, hogy nem meleg és ezt jó sokszor ki is hangsúlyozza, az már... az már szomorúsággal tölti el a szívemet.

De hát, nem lehet mit kezdeni a helyzettel, azt hiszem. Ezt kell elfogadni. Ha azt mondanám, hogy kipróbálhatja, milyen a csókom, csókoljon csak meg, félek, hogy... esetleg nem engedném el, vagy elárulnám magam. Azt nem akartam. Féltem tőle. Féltem a lebukástól...

- Nyugi, elhiszem, hogy nem vagy meleg - nevettem hamiskásan, felnézve rá, ahogy a vállán pihentettem a fejemet. - Én sem vagyok az, még is megpusziltalak. Ez azt hiszem, kíváncsiság. Együtt élünk, meg minden - mosolyogtam, felnézve rá. Félszegen bólintott.

- Igen - nevetett. - Néha Jungkook szájára is kíváncsi lennék. Olyan furák az ajkai - nevette.

Hirtelen elhúztam a számat és nagyon nehezen álltam meg, hogy ne üljön ki minden gondolat az arcomra, ami most végig futott a fejemen.

Csak ne legyen kíváncsi Jungkook csókjára! De kurvára ne...

- De ő foglalt, azt hiszem. Jimin halálosan bele van zúgva - kuncogta.

- Mi? - néztem fel rá, még el is húzódtam tőle, hogy vele szembe forduljak.

- Hupsz... ez titok lett volna - köszörülte meg a torkát. - Hát... bele van zúgva nagyon - mosolygott esetlenül. Felvont szemöldökkel néztem rá.

- És... és nem utálod miatta? - súgtam, nagy szemekkel.

- Dehogy! Attól még a barátom! - nevetett.

- Nem is vagy akkor együtt Jiminnel? - súgtam.

- Mi van?! Ez... ez hogy jött a fejedbe? - súgta, elképedve. Elvörösödtem, majd megráztam a fejemet.

- Cs-csak... mostanában sűrűn voltál vele, meg... ilyenek - motyogtam, zavartan.

Hoseok

Kinevetem, ahogy ezt mondja. Igazság szerint, olyan, mintha féltékeny lenne. De biztos, hogy csak képzelődöm.

Bár... tényleg olyan.

- Igen, sokat voltam vele, azért hogy Jungkookot féltékennyé tegyük. Kíváncsiak voltunk, hogyan reagál a másik. És… - itt elnevetem magam, ahogy visszagondolok. - Nagyon jól reagál. Halál féltékeny a gyerek - kuncogom, miközben ismét magamhoz húzom és végig simítok az oldalán.

- Nem félsz, hogy megutál ezért? - kérdezi halkan, felpillantva rám.

- Nem. Mert, ha megtudja, hogy ez miatta volt, elfelejti - nevetem, aztán kezem a csípőcsontján állapodik meg, ahol gyengéden cirógatom a ruhán keresztül.

Nem is értem, hogy miért érek így hozzá. Persze, magamnak sem merem bevallani, de tetszik nekem TaeTae. Mármint... irigylésre méltó, ahogy kinéz és amilyen aranyos is egyben.

De persze, mi pasik vagyunk így máshogy nem is tetszhet. Nem igaz?

- Ez igaz. Ha...ha megtudja, rendben lesz minden - mosolyogja. - Én... tényleg azt hittem, hogy együtt vagy Jiminnel. Nem is gondoltam volna, hogy Jungkookba szerelmes - motyogja, ahogy figyel engem.

- Dehogyis... nem vagyok együtt vele - nevetem zavartan. - És én sem gondoltam volna. De ilyen a szerelem. Olyanba esünk bele, akiről nem is gondolnánk - mosolygom, amire ő is elmosolyodik, de mosolya némi fájdalmat tükröz.

Komolyan, minek kínozza magát azzal a picsával? Jobb lenne, ha elfelejtené.

- Igen, ez így van - mondja, homlokát pedig a nyakamhoz nyomja.

- Figyelj... hagyd azt a picsát. Már bocsi, hogy ezt mondom. Én majd felvidítlak. Lógj velem és nem lesz semmi baj. Velem mindig jól érzed magad, majd én vigyázok rád. - döntöm arcom az ő fejének.

Ha kívülálló lennék és látnám magunkat, azt mondanám, ahogy most kinézünk, hogy mi járunk, hogy együtt vagyunk. Pedig nem is... de... ha látnám magunkat kívülről, ez lenne a véleményem, mint bárki másnak is.

Taehyung

Épp válaszoltam volna, mikor Yoongi kijött a fürdőből, felöltözve, vizes hajjal és végig mért minket.

- Hobi de egy ribi vagy te! Jimin fejét is elcsavarod, most szegény TaeTaeval próbálkozol? Nem szép dolog ám - röhög, ahogy megcsapkodja Hoseok fejét.

- Menj már innen! - hessegette el maga elől a törölközőt, majd mérgesen nézett Yoongira. - Nem csavarom én el senki fejét, húzz innen - mormogta, mire Yoongi elnevette magát.

- Vigyázz a szádra - vigyorgott, a cuccaihoz lépve.

- Menj innen! - Jungkook dühösen csapkodott a kezével, ahogy átrobogott az öltözőn. Elszakadtunk egymástól Hoseokkal és figyeltük őket.

- Kookieee! Most mi van?! - Jimin, mint egy kiskutya, úgy szaladt utána. - Mi bajod?

- MIT FOGDOSOD A PUCÉR SEGGEM?! - üvöltött Jungkook, halál vörös fejjel. Elvigyorogtam magam.

- Hát... véletlen volt, te is tudod! - mondta Jimin, ártatlan arccal.

- A faszomat volt véletlen! - A maknae azt hiszem, menstruál... Hirtelen ránk nézett. - MENJ HOSEOKHOZ, FOGDOSD A VALAGÁT, ÚGYIS VELE VAGY ÁLLANDÓAN! - fakadt ki, majd összepakolta a cuccait, és kirobogott az öltözőből.

Jimin sokkoltan állt az ajtó előtt.

- JUNGKOOK! - kiabált és utána rohant.

- Mint egy házaspár - vigyorogtam.

- Összeillenek - nevette Hoseok, hátradöntve a fejét.

- Tényleg letapizta? - kérdezte Jin, nagy szemekkel Namjoontól.

- Szerintem nem. Ahhoz nem lenne mersze Jiminnek - nevetett Namjoon, elpakolva a ruhaiját.

- Szerintem simán - nevetett Yoongi, nyújtózva egy nagyot.

- Menjetek zuhanyozni, megvárunk - mondta Jin, ránk nézve. - De igyekezzetek!

- Együtt? - súgtam.

- Mert? Mi is együtt fürödtünk... - mondta Jin, értetlenül.

Jó, tény, sűrűn fürdünk egyszerre heten, ha sietünk, vagy csoportban, egyszer 3-4 ember, hogy gyorsak legyünk, de most... kihagytam volna.

De végül belementem, mert... mert igyekezni kellett.

Hoseok

Ahogy besétálunk a zuhanyzókhoz, azonnal levetkőzök és beállok a meleg víz alá, amint megnyitom a csapot.

- Ah... ez de jól esik... - motyogom, ahogy engedem, hogy a meleg víz, végig simítsa a bőrömet.

Ekkor látom, ahogy V a mellettem lévő zuhanyzóban áll meg, full vörös arccal.

Nagyon aranyos.

Igazság szerint, még sosem láttam meztelenül. Vagyis, sosem figyeltem még rá. Most még is, miért akarom ennyire látni? Miért vagyok kíváncsi rá?

Nem tudom, hogy miért, de... nem bírom ki, hogy ne lássam.

- TaeTae...- szólalok meg.

- Igen? - kérdezi halkan.

- Nálad van tusfürdő? Innen kispórolták… - motyogom bosszankodva, ami igaz is.

- Igen, itt van – válaszolja.

- Zsír - kuncogom, aztán elzárva a csapot, átmegyek hozzá.

Persze, mikor meglát, azt sem tudja, hogyan forduljon el tőlem. Olyan vörös lesz, mint a pipacs.

- Remélem nem baj, hogy átjöttem. Mind a kettőnknek kell - nevetem.

- N-nem baj. Jól van ez… - motyogja, háttal állva nekem.

Tekintetemet azonnal végig vezetem a testén, mígnem meglátom a fenekét. Komolyan, nagyon szép kerek feneke van. Fenébe már... ez a srác, tökéletes. Egy hiba nincs rajta,

- TaeTae… - szólalok meg halkan.

- Igen? - kérdezi halkan, félve.

- Ide... ide adod a tusfürdőt? - kérdezem, ekkor szó nélkül idenyújtja nekem. - Köszi - motyogom, aztán nyomok magamra és picit elfordulva tőle tusolok tovább.

Nagyon... nagyon szép... komolyan, olyan jó segge van, mint egy nőnek... ha nem jobb. Ah... nem... nem gondolhatok ilyesmire…

Taehyung

Nyelnem kellett egy hatalmasat, folyamatosan. Rohadtul zavarban voltam... annyira, mint még soha. Egyszerűen... borzasztó volt az egész. Nem mertem hátranézni, nem mertem ránézni, minden figyelmemet annak szenteltem, hogy ne lássam, még véletlenül sem.

Féltem, hogy reagálnék rá... ott lent... Ha a reggel annyitól kiakadt a mérőm, hogy elképzeltem, akkor szerintem most a vizuális látványára még rosszabbul reagálnék. Nem mertem...

- Ah! De jó ez a víz - nyögte, mire megborzongtam és bátortalanul magam elé mosolyogtam.

- Igen, tényleg nagyon jó. Jó meleg - mondtam, majd gyorsan leöblítettem magamról a tusfürdőt, aztán amint végeztem, és sikerült magam teljesen megmosnom, mint a szégyenlős kislányok, rá sem néztem, úgy haladtam el mellette, majd elkapva a fogasról a törölközőmet, amilyen gyorsan csak tudtam, megtörölgettem magam, és már vettem is magamra a ruháimat.

- Miért sietsz ennyire? - hallottam a hátam mögül a meglepett hangját.

- Jinék várnak - mondtam, majd a fésűért nyúltam, hogy a hajamat is rendbe szedjem, közben erősen kerültem a látványát.

- Tényleg! - Elzárta a vizet és ő is kipattant a fürdőből. Felsóhajtottam, és rá sem nézve, az ajtóhoz mentem.

- Kisurranok! - mosolyogtam, de kifejezetten csak az arcára pillantottam, majd kinyitva az ajtót, ott sem voltam.

Lángol a fejem... érzem, hogy lángolok.

Hoseok

Olyan furcsa TaeTae. De annyira aranyos. Látszik, hogy zavarban van, bár ne értem, hogy miért, mikor ugyan az van a lábunk között. Mindegy is, lehet valami oka van ennek.

Amint felöltözöm és elkészülök én is kimegyek a többiekhez, akik hulla fáradtan várnak minket.

De nem is csoda, nagyon nehéz napunk volt.

A dormba visszaérve, azonnal odamegyek Taehyunghoz, és átkarolom a derekánál.

- Ma is alszol velem? - kuncogom, hiszen akár hogyan is van, jó vele aludni. Régen is együtt aludtunk, most miért ne tehetnénk?

- N-nem tudom, nem akarok zavarni… - suttogja.

- Hülye! Egyáltalán nem zavarsz. Gyere, úgy alszunk, mint régen – kuncogom, és meg sem várva a választ, behúzom a szobámba.

Mivel zuhanyoztunk, így már csak le kell öltöznünk és kész is.

- De... de kicsi az ágy és… - motyogja, én pedig bezárom a háta mögött az ajtót.

- Eddig nem zavart, hogy kicsi - kacsintok rá, aztán azonnal vetkőzni kezdek, azzal bebújok az ágyba a takarót is megemelem neki. - Gyere mááár, mire vársz? - vigyorgok, ekkor felsóhajt és irulva-pirulva elkezd vetkőzni, egészen a boxerig.

Ajh... jó neki, hogy ilyen szép. Bárkit le tud venni a lábáról.

Amint bebújik mellém, azonnal magunkra terítem a takarót.

- Hideg van… - suttogja, teljesen hozzám bújva.

- Nem csoda, csak december van már - motyogom, ahogy teljesen magamhoz húzom és úgy ölelem.

Jól esik a közelsége. Úgy szeretem ezt.

- Igen... - mosolyodik el.

- Jó éjt, TaeTae - hajolok hozzá és homlokon csókolom.