Láz - Jin x Taehyung (1)

Yaaay! :D 

Hát, Nórival megint belendültünk. Vagyis, még mindig be vagyunk lendülve, fogjuk rá. :D 

Egy Jin x Taehyung ficit hozunk most. :) Több részes lesz, bár, nem sok. 3-4-5. Valahogy így gondoltuk, szóval, nem hosszúra tervezzük. ^^ 

Pici TaeTae beteg és Jin mami otthon marad ápolgatni. Csak nincs felkészülve rá, hogy TaeTae még betegen is gyönyörű, és elég erotikus tud lenni. :D

Nóri írja Jint.

Én írom Taehyungot.

(Szóval nem egyedül Nana írja.)

Yaoi, szóval fiú-fiú szerelem! Trágár szavak vannak benne. :) 

(Ha hibát találtok, szóljatok! ^^)

Jó olvasást! ^^

~Nana és Nóri~

Taehyung

Felsóhajtottam, mikor kimentem a konyhába, hogy igyak valamit. Rettenetesen ki volt száradva a szám és nagyon rosszul voltam, már napok óta. Bár, próbáltam nem mutatni a többieknek semmit, mert nem akartam, hogy aggódjanak értem, de éreztem, hogy ezt sokáig már nem fogom tudni húzni. Egyszerűen már alig volt erőm. Ráadásul a tegnapi fellépésen is botladoztam össze-vissza.

Az a szerencsém, hogy egy jó hétig nem lesz semmi előadásunk, úgyhogy talán lesz egy kicsi időm arra, hogy rendbe szedjem magam, de ahogy teltek-múltak a napok, egyre távolabbinak tűnt az, hogy bármikor jobban legyek. Mintha soha nem akarna elmúlni. Zúgott a fejem, hányingerem volt, alig láttam sokszor, szédelegtem, és ha ez mind nem lenne elég, akkor még húzott és fájt a mellkasom és a hátam is. Igen, éneklés közben felemelő érzés. Hát még a tánc.

Meg fogok halni.

- Jó reggelt! - mosolygott Jin kedvesen, a tűzhelynél állva. Elmosolyodtam én is.

- Neked is - mosolyogtam, amennyire tudtam, majd lassan a szekrényhez léptem és kicsit pipiskedve nyúltam a szekrény legfelső polcához. Nem értem el.

- Várj, leveszem - mondta halkan, ott hagyva a kaját, majd lassan felnyúlt. Nem volt olyan durván sokkal magasabb nálam, még is egyszerűbben elérte a polcot, mint én. Lehet, hogy a rosszullét miatt nem tudok úgy mozogni. - Mi is kell? - nézett rám, kedves mosollyal.

- Tea - válaszoltam egyszerűen, mire bólintott egyet és levett egy citromos-barackos teát. Ah! Tudja, mi a jó! Lassan a kezembe nyomta a teát, én pedig egy bögrét elő véve, kitöltöttem az ürességét vízzel és azzal a lendülettel a mikróba is tettem, beletéve a vízbe a filtert.

Felsóhajtottam, majd leültem a székre, Jin pedig csinálta tovább a reggelit.

- Mit főzöl? - kérdeztem, fátyolos hangon.

- Finomat! - vigyorgott, hátra nézve rám. - Igazából, még nem csináltam ilyet. Ilyen sült husis cucc. Mármint, úgy kell, hogy ugye lesütöm a húst... - Egyszerűen nem tudtam rá figyelni. Ködös szemekkel pislogtam rá és bólogattam, mintha érteném. Olyan visszhangos volt minden. Miért fáj ennyire a fejem? - ... Aztán be kell rakni a sütőbe, rá a szószt, utána meg... - Ahj. Miért kérdeztem rá? Én nagyon kedvelem Jint, de most nagyon idegesít a hangja. Igazából a mikró csilingelése is. Minden idegesít. - És rá a sajtot, meg a... - Jin. Hagyd abba. Könyörgöm. - ... És ennyi - mosolygott szélesen, visszafordulva a tűzhely felé.

- Jól hangzik - hazudtam, széles mosollyal. A mikró felé néztem és mélyen felsóhajtottam, majd felállva a széktől, az irányába indultam. Kivéve belőle a bögrét, lassan a teafilter fogókájához nyúltam, ki-be emelgetve a vízben.

Olyan pocsékul vagyok. Sírni fogok.

- Amúgy, hogy-hogy teázol? Nem szoktál - mondta, rám pislogva.

- Megkívántam. Ritkán iszom, és most elég hűvös van. Jól esne - mosolyogtam szélesen, mire bólintott egyet.

Épp, hogy leültem és belekortyoltam a teámba - ami Istenien jól esett -, beestek a többiek az ajtón, mint az éhező hiénák. Meglepték Jint, mikor lesz már reggeli. És miért is süt reggelire? Majd ők szendvicselnek. Ők nem várják ki. Minek süt? Jungkook fel-alá szaladgált, hogy szendvicset csináljon, közben Jimin piszkálta, Namjoon Jint heccelte, Yoongi simán swag volt, Hoseok pedig nevetgélt Yoongin.

Én meg sírni tudtam volna a nagy felhajtástól. Mikor Jungkook véletlen vállon könyökölt, tényleg azt hittem, eltörik a mécses. Borzasztóan hangos volt mindenki.

Egy idő után, mikor már a fogamat csikorgattam, felálltam a teámmal együtt és a nappaliba mentem, ahol legalább csend volt. Felszusszantottam és betakaróztam a pléddel, majd a teámat szorongatva bambultam magam elé.

Nagyon rosszul vagyok. Hogy fogok így ma próbálni? Nem akarom. Aludni akarok. Pihenni akarok…

Jin

Mindenki olyan zajos, mint mindig. Persze rosszul is esik, hogy Jungkook is nem várja meg a reggelit, hanem inkább egy szendvicset csinál magának. Pedig tényleg szívem-lelkem beleteszem, hogy finomat egyenek, táplálót, ami után nem lesznek éhesek egy óra múlva.

- Mi az Hercegnő, nem bírod a kölyköket? - kérdezi mosolyogva NamJoon, mire egy szúrós pillantást eresztek meg felé.

Nem vagyok hercegnő…

- Bírnám, ha megvárnák a reggelit. Mindjárt kész, de Jungkook már eszik, Jiminnel együtt - mondom egy sóhaj kíséretében.

- Ugyan, ebédre is meg tudják enni. Ne vedd a szívedre - mosolyogja.

Persze, könnyű azt mondani.

Ám, feltűnik, hogy V nincs sehol.

- Taehyung? - kérdezem, ahogy nézelődök, de NamJoon csak a vállát vonja meg.

- Biztos fürdik, vagy nem tudom.

- Megnézem - mosolygom. Igazából, kicsit fura volt.

Túlságosan is csillogott a tekintete és nem volt teljesen jó egyensúlyban. Történt vele valami?

Kisétálok, és a nappaliban meg is pillantom.

Úgy ül a kanapén, mint aki bármelyik pillanatban el akarna ájulni.

- Taehyung, minden rendben? - kérdezem, ő pedig azonnal rám kapja a tekintetét és elmosolyodik.

- Persze, miért? - érdeklődik.

- Nem vagy a többiekkel. Általában te vagy a hülyeségek élén - válaszolom, leülve mellé.

- Áh, most csak fáradt vagyok, nincs probléma.

Tudom, hogy hazudik. Látszik rajta, most nem tudja jól megjátszani magát.

Tenyerem a homlokára teszem és érzem, hogy milyen forró. Szemeim kikerekednek, ahogy nem vártam, hogy beteg. Olyan egészségesnek néz ki, meg sem mondaná az ember, hogy valami baja van.

- Inkább beteg vagy, mint fáradt - mondom halkan.

- Mi? Dehogy is – neveti.

- Ma nem megyünk a próbára. Itt maradok veled - mondom komolyan.

- Nem, dehogy is! Nem hagyhatjuk ki, te főleg nem.

- Miattam ne aggódj! Pihenned kell. Szólok a többieknek - állok fel a helyemről, és kisétálva, közlöm a többiekkel az infókat. Persze, mindenki aggódni kezd és Jungkook is felajánlja, hogy itt marad és segít, de nem engedem. Két ember belefér, ha nincs ott, de három, az már nem.

Én vigyázok rá. Nálam jobban senki sem tudna.

Taehyung

Felnyögtem és erőtlenül néztem magam elé. Nem akartam, hogy bárki észrevegye. Jobban kellett volna vigyáznom, azt hiszem. Ráadásul Jin túl gondoskodó. Vécére sem fog kiengedni, maximum úgy, ha velem jön.

A gondolatra magam sem tudom, miért, de elvörösödtem, így gyorsan megráztam a fejemet, egy mély sóhaj kíséretében.

Annyira el voltam foglalva a gondolataimmal, hogy csak arra lettem figyelmes, ahogy a többiek aggódva és mosolyogva néznek felém, kicsit aggódva és integetve elindultak próbálni. Jin pedig a nappali ajtóban maradt, engem figyelve.

Lassan felém lépkedett, majd eldöntött a kanapén, miután kivette a kezemből a teával teli bögrét - mert éppen, hogy csak kortyolgattam.

Mikor sikeresen elfektetett - amire magamtól is képes lettem volna -, elmosolyodott és betakargatott a pléddel.

- Csinálok neked valami levest, amitől jobban leszel. A menedzser mondta, hogy odaszól az orvosnak és majd megnéz téged, szóval délután majd beugrik - mosolygott, szelíden.

- Nem is volt baj, hogy maradunk? - pislogtam, nagy, boci szemekkel.

- Hát, nekem nem örült. De mondta, hogy inkább, minthogy összeess, vagy kórházba kerülj. Azért nem árt, ha figyel rád valaki ilyenkor…

- Nem haldoklom - morogtam, az oldalamra feküdve, mire elnézően elmosolyodott, aztán megsimogatta a hajamat. - Hyung, nem haldoklom…

- Jó-jó! Csak aggódok - mondta, apró sóhajjal, majd megköszörülte a torkát. - Na, megyek, főzök valami levest, addig próbálj aludni - mosolygott és még megborzolgatva a hajamat, kiment a konyhába, hogy levest főzzön.

Felsóhajtottam és próbáltam úgy tenni, ahogy mondott: aludni és pihenni. Őszintén? Nem volt annyira ellenemre már, hogy itt maradt velem és itthon maradhattam. Nem tudom, hogy túléltem volna-e azt a próbát. A táncolást, ugrándozást. Nem, azt hiszem, estére már a sürgősségin lettem volna.

- Tae! Tae... kész a leves. Egyél egy picit, ma még nem is ettél - mondta Jin, apró mosollyal, előttem guggolva, mire megnyaltam az ajkaimat, miután felnéztem rá, kótyagosan és álmos szemekkel. - Eszel, igaz?

- Mmm... majd később - motyogtam fáradtan, kicsit nyújtózkodva. Hát, az a nyújtózkodás érdekesre sikeredett, alig bírtam mozogni. Viszont a pizsama ingemnél éreztem a hideget. Megremegtem egy picit és fel is sóhajtottam. Hideg volt a mellkasomnál és a hasamnál is.

- Ó... óóh... ezt... ezt inkább begombolom, mert meg... khm, megfázol - mondta halkan -, még jobban - tette hozzá kis idő után, mire kótyagosan ránéztem. Finom mozdulatokkal kezdte begombolni az ingemet, majd mikor végzett, betakargatott újra. - Így jobb - szuszogott, kicsit zavartan.

Jin

Még is... mire gondoltam én? Mire?! Hülye vagyok?!

Tény, mindig is az volt a véleményem Taehyungról, hogy jól néz ki. De ezzel mindenki egyet ért. De az, hogy olyan gondolataim legyenek, mint az, hogy kívánatos így, ahogy fekszik... Jó ég, mi kívánatos van egy beteg emberen, aki férfi?

Én pedig nem vagyok meleg, vagyis... eddig sosem gondoltam arra, hogy tetszene a saját nememmel való szeretkezés, vagy bármi.

De most... konkrétan, tényleg tetszett a látványa.

A megizzadt mellkasa, az elnyílt ajkai... annyira szép, még betegen is.

Felsóhajtok, amint megigazítom rajta a takarót, aztán kimegyek a konyhába, hogy szedjek ki neki levest hűlni.

Várok egy kicsit, hiszen azt mondta, hogy később akar enni.

Megvárom, míg meghűl, aztán megetetem vele a levest. Nem akarom, hogy kiszáradjon, vagy éhes maradjon.

Amint meghűl a leves, egy tálcára felteszem és beviszem hozzá.

Leteszem az ott lévő kis asztalra, aztán mellé guggolva, megrázogatom a vállát.

- Taehyung, ideje enned. Azt mondtad, hogy később ennél, hát vártam egy kicsit - ébresztgetem egy kedves mosollyal, mire kinyitja azokat a gyönyörű, nagy szemeit.

- Mmh... muszáj? - nyöszörgi.

- Igen, muszáj. Gyere - segítek neki felülni, amit halk nyöszörgések árán sikerül.

Beülök mellé, azzal a tálcát is az ölembe veszem, és a kanálra veszek a levesből, majd az ajkához emelem.

- Tudok enni… - motyogja, köd fátyolos szemekkel nézve rám, amit megmosolygok.

Tényleg, annyira szép... milyen lehet, amikor...?

Ám, megrázom a fejem, nem gondolhatok semmi hülyeségre.

- Nem baj, segítek - mosolygom, azzal közelebb tolom ajkához a kanalat, mire készségesen szétnyitja azokat.

Nyelnem kell egy nagyot, mert... baromira tetszik a látvány. De tényleg. Én... én nem vagyok normális. Mi van velem?

Taehyung

Nem akartam magamnak sem bevallani talán, de jól esett a törődés. Talán utoljára akkor kaptam ilyesfajta törődést, amikor beteg voltam kiskoromban és anya ápolgatott. Igen, azt hiszem, utoljára akkor foglalkoztak így velem. Azóta nem... azóta magamat kúrálom, el vagyok, kilábadozok. Most viszont hihetetlenül jól esett Jin törődése. Olyan hálásan néztem rá, amilyen hálásan még sosem.

- Ízlik? - kérdezte, mire egy aprócskát bólintottam, köd fátyolos szemekkel nézve rá. Elmosolyodott, majd újat kanalazott a levesből, aztán az ajkaimhoz emelte, én pedig lehunyt szemekkel nyitottam szét a számat, hogy bekapjam a kanalat.

Elég sokáig falatoztam így. Próbáltam minél többet megenni, nehogy megbántsam vagy megsértsem Jint, hogy nem ízlik a levese, mert amúgy nagyon finom volt és nagyon jól esett. Csak annyit azért nem tudtam enni. Elég rosszul voltam.

Mikor végeztünk, felsóhajtottam és hálásan pislogtam rá, boci szemekkel.

- Ne nézz így, mert megeszlek! - nevetett, mire elmosolyodtam, szelíden, majd lassan felsóhajtottam és mikor eltette a tányért és a tálcát az asztalra, felsóhajtottam és automatikusan, fáradtan az ölébe hajtottam a fejemet, halkan pihegve. - E-ez így... neked jó? - kérdezte halkan, mire egy aprócskát bólintottam.

- Igen. Jó illatod van - sóhajtottam, a hasához nyomva a fejemet. Felszusszantott, majd lassan a plédért nyúlt és finoman elterítette rajtam.

- Akkor... akkor pihengess így - mondta, a hajamba vezetve az ujjait. Felsóhajtottam, mikor cirógatni kezdte a tincseimet. Lehunytam a szemeimet és jobban a hasához bújtam, halkan szuszogva, pihegve.

Nagyon rosszul vagyok...

Mély levegőt akartam venni, de szerencsétlenségemre, elkezdtem köhögni, erőteljesen, durván... úgy, hogy fel kellett ülnöm, mert féltem, ha úgy maradok, abból semmi jó sem származik.

- Jól vagy? Tae... - motyogta Jin, ütögetve a hátamat, én pedig előregörnyedve köhécseltem, a szám elé téve a tenyeremet. Mikor végeztem és nem jött több köhögésinger, visszadőltem Jin ölébe, teljesen kifulladva és kifáradva. - Neked állandóan szétjön az inged... - súgta, az ingemhez nyúlva, de elkaptam a kezét.

- Ne... ne... jó így - pihegtem, elnyílt ajkakkal. - Hagyd így... melegem van - sóhajtottam ködösen, oldalra döntött fejjel.

Jin

- B-biztos? - pirulok el azonnal, ahogy látom süllyedni és emelkedni a mellkasát. Olyan szép.

- Ühüm... biztos - suttogja, ahogy felnéz rám a hatalmas szemeivel, majd elmosolyodik. - Jó, hogy itt vagy. Nem is tudom, hogy mi lenne velem, nélküled - motyogja, miközben kicsit helyezkedik az ölemben.

Annyira aranyos.

- Ugyan, ez... ez csak természetes - mosolyodom el, tekintetemet nem veszem le a szép mellkasáról. Ám, valamit kéne vele kezdeni, mivel eléggé kezd izzadni. És gyógyszert is hoznom kell neki, hogy lemenjen a láza.

- Viszont, várj egy pillanatot. Hozok egy vizes kendőt, és gyógyszert. Le kell vinnem a lázad - simogatom meg a fejét, aztán lassan leemelem magamról, hogy kimásszak, de megint elkapja a hasamat és megölel.

- Nem kell... Jól vagyok, így is. Csak, maradj egy kicsit - nyöszörgi.

- Nem, TaeTae - mondom halkan, ismét megsimogatva. Utána, úgy is visszajövök. Ígérem - mosolygok rá szelíden.

Igazából, egy kicsit le kell hűlnöm. Mert érzem, ahogy az alhasamat jóleső érzés borítja be.

- De… - kezdene bele, de épp időben sikerül leszednem magamról, azzal a konyhába kisietek.

- Mindjárt, jövök - hadarom el, majd a szekrényben keresek gyógyszert és teának is teszek oda vizet főni.

Ezt nem hiszem el! Miért éreztem ezt? Miért?! Nem vagyok normális.

Felsóhajtok, miközben várom, hogy a víz felfőjön.

Nem is tudom, hogy meddig várok, mikor elkészül a tea, így bemegyek egy tálcára rakva szintén a gyógyszerrel együtt, aztán kendőért is kimegyek, amit megvizezek.

Besétálok, és újra felültetem.

- Most, vedd be ezt, és idd meg a teát - emelem a gyógyszert az ajkaihoz, de nem akarja szétnyitni őket. - Taehyung. sosem gyógyulsz meg, ha nem veszed be.

- De.. nem kell, jól leszek.

- Nem! Be kell venned, és kész! - szólok rá, mire lassan egy sóhaj kíséretében, szétnyitja ajkait én pedig közéjük teszem a tablettát.

Ujjam hozzáér dús ajkához, amik forróak és puhák. Annyira hívogatóak.

Megremegek és egy reszketeg sóhajt eresztek ki.

- Most pedig... idd meg - suttogom, megnyalva ajkaimat, a poharat odaadva neki, mire inni kezd és lenyeli a gyógyszert is.

Amint kiissza, elveszem tőle a poharat és hagyom, hogy vissza feküdjön az ölembe.

Homlokára teszem a kendőt és előre nézek inkább. Ha tovább nézem, nagy bajban leszek.

Taehyung

Úgy bújtam a hasához, mint egy elveszett kisgyerek. Olyan jól esett hozzábújni és érezni az illatát. Olyan férfias volt, még is édeskés és nyugtató hatással volt rám. Jó volt hozzá bújni. Főleg, mikor az ujjait a hajamba vezette és úgy kezdett el lágyan cirógatni, simogatni, játszadozva a tincseimmel, masszírozva a fejbőrömet.

Halkan pihegtem és szuszogtam, majd lassan megfordultam és hanyatt feküdtem, az ölébe döntve a fejemet. Aprót sóhajtottam, majd elnyílt ajkakkal szuszogtam, félig lehunyt szemekkel, néha-néha megnyalva az ajkaimat, mert olyan sűrűn száradtak ki. Igen. Ha szájon át veszem a levegőt, szinte másodpercek alatt kiszárad a szám és most a legkisebb bajom az ajakbalzsammal törődni, úgyhogy folyamatosan nyalogatom a számat, hogy ne legyen cserepes.

Lassan felnéztem Jinre, aki minden fele nézett, csak rám nem.

- Baj van, hyung? - kérdeztem halkan, szelíden, mire megköszörülte a torkát.

- Dehogy. Nincs semmi gond - sóhajtotta, majd lassan lenézett rám. Piros lett az arca, egy pillanat alatt. - Csak jobb lenne azt az... inget begombolni, nem gondolod? - kérdezte halkan, mire megcsóváltam a fejemet, megnyalva a számat. - Miért nyalogatod a szádat...? - motyogott.

- Kiszárad... és kellemetlen - mondtam, álmoskásan, ködösen nézve rá. Mélyen felsóhajtott.

- Inkább... keresek egy ajakbalzsamot - mondta halkan, de nem engedtem. Felültem, kicsit szédelegve, kótyagosan, majd az arcába másztam szinte.

- Te is lázas vagy, hyung? Olyan piros az arcod - mondtam halkan, a szemeibe nézve. Összeért az orrunk. - De hűvös a homlokod... - motyogtam, az övének döntve a homlokomat, lehunyt szemekkel, pihegve. Szinte belemásztam az arcába. - De jó hűvös... - sóhajtottam az ajkaira, ködösen.

Jin

Ajkaim megremegnek, miközben hatalmas szemekkel nézek az ő ködös tekintetébe.

Nyelek egy hatalmasat, aztán kicsit közelebb hajolok ajkaihoz, de megállok, mielőtt összeérhetnének.

Nem! Én nem tehetek ilyet. Nem szabad! Ő...ő a csapattársam és a barátom. Olyan nekem, mintha az öcsém lenne, hogy is... hogy is kezdhetnék ki vele? És még fiú is.

Felsóhajtok, aztán a vállaira fogva, picit eltolom magamtól.

- Ne, TaeTae... - suttogom, nyelve ismét egy nagyot.

- De, annyira jól esik... Olyan hűvös - motyogja, még mindig az ajkaimra. Kezei ekkor vállaimról lecsúsznak és megtámaszkodik a combjaimon.

Azonnal bennem reked a levegő, főleg, ahogy megmarkolássza azokat, ahogy megtartja magát.

- Taehyung... feküdj le, jó? - kérdezem nyelve egy nagyot, főleg mikor érzem, hogy a kicsi Jin felébred.

A szemeimet is összeszorítom és kipirul az arcom. Ezt nem hiszem el.

- Nem akarok. Itt akarok maradni, melletted. Hűvös vagy és jól esik a bőrömnek… - suttogja, ahogy nekem dől, ám ahogy nekem dörzsöli picit magát, a felsője lecsúszik, így kimutatva az egyik gyönyörű vállát.

Felnyögök kínomban, aztán azonnal ráfogok, hogy eltoljam, de az erő kimegy a karjaiból és nekem esik.

- Jól vagy? - kérdezem aggódva, ő pedig nagy szemekkel néz rám, kipirult arccal.

Annyira szép…

- Jól - válaszolja halkan, ekkor felsegítem, ő pedig megint homlokát az én homlokomnak dönti.

Én... ezt nem fogom kibírni. Ez kínzás. Már olyan merev vagyok, hogy már fáj, szorít a nadrág és... borzalmas így ez az egész.

Taehyung

Fogalmam sincs, hogy mikor és hogyan, de hirtelen Jin a kanapéra került, hanyatt fekve, én pedig rajta feküdtem, a lábaimat a csípői mellé szorítva, rajta fekve hassal és a nyakába hajtva a fejemet szuszogtam, félig lehunyt szemekkel. Jól esett vele lenni... nagyon, nagyon jól esett.

- Taehyung... nem gondolod, hogy esetleg... khm, le kellene másznod rólam? - kérdezte halkan, mély sóhajjal.

- Nem - motyogtam, lehunyt szemekkel, aprókat szuszogva. - Jó így... - mondtam halkan, mire felsóhajtott és a hátamra simította az ujjait.

- Lehet, hogy nem ártana egy hűvös fürdő - mondta halkan, miközben lassan felült, a hátamat karolva át, így automatikusan az ölében foglaltam helyet és kótyagosan, kicsit görnyedten ülve néztem fel rá, laposakat pislogva.

- Azért maradtál itt velem, mert szeretsz, igaz? - kérdeztem, ködös fejjel, átkarolva a nyakát, teljesen hozzábújva.

- I-igen... mi ez a szeretet roham? - nevetett, átkarolva.

- Én is nagyon szeretem hyungot - motyogtam a nyakába, már félálomban. Nem is voltam teljesen magamnál. Mintha egy teljesen más univerzumban jártam volna. Piszok magas lázam lehetett...

- Oké... én is szeretlek - sóhajtotta. - Gyere csak - mondta halkan, majd lassan átdobta a lábaimat a derekán. - Kulcsold őket össze - sóhajtotta, én pedig megtettem, amit mondott. - Kapaszkodj a nyakamba - mondta halkan, én pedig ahogy tudtam, kapaszkodtam. Lassan felkelt velem a kanapéról így tartva, fogva a karjaival, ölelve a derekamat magához.

- Hová viszel? - szuszogtam, fáradtan.

- Veszel egy hideg fürdőt - mondta, a hajamba puszilva.

- Nem akarom - nyögtem, hozzábújva. - Hyunggal akarok aludni - sóhajtottam. - Hyunggal akarok aludnii... aludj velem. Ugye alszol velem? - kérdeztem, elhúzva a fejem a nyakától, boci szemekkel nézve rá, amik már könnyesek voltak a láztól. - Ugye?

Fogalmam sincs, hogy mikor lettem ennyire öntudatlan és ennyire lázas és ennyire Jin imádó… de tényleg jól esett a közelsége.