Coffee - JiKook (6/18)

Yay! 

Kávés hangulat, úgyhogy hoztam Coffee folytatást. :) 

Bár, nem túl eseménydús ez a rész, de azt hiszem, kell ilyesmi is. Aztán valahogy kitalálom, hogyan pörgessem itt be az eseményeket, nehogy ellaposodjon az egész. :D 

Nem húzom tovább a szót, mert álmos vagyok, mint a dög, korán keltem, hogy valamit írhassak, és még akarok, úgyhogy bele kell húznom. :D 

Ha valami hibát találtok, szóljatok! :D (Biztos van benne, mert elég sietős vagyok most. xD)

Jó olvasást! ^^

~Nana~

- Nem vagy valami bő szavú – mosolygott zavartan Jimin, miközben zsebre tette az ujjait, ahogy a fiatalabb fiú mellett sétált a kiszemelt kávézó elé. - Igazán beszélhetnél többet is – köszörülte meg a torkát, jelezvén, hogy ha a fiún múlik, ebből soha nem fog kerekedni semmi normális beszélgetés. Márpedig ő beszélgetni akart vele. Ha mást nem is, egy kicsit legalább megismerni. Mielőtt ágyba csábítja, legalább tudjon róla pár dolgot.

Amúgy is, ha beszélgetnek, abból semmi rossz nem származhat. Sőt, célja lenne a jó társalgás, mert akkor legalább nem kell erőszakoskodnia a fiú felett, hanem simán megteszi magától is, amire vágyna a szíve.

- Nincs jó napom – sóhajtotta a fiatalabb, a hajába túrva.

- Na, mert? - Jimin azonnal felé fordult, kicsit talán reménykedve, hátha a fiú elkezd beszélni, vagy esetleg nyafogni. Már az is valami, ha kinyafogja, miért nincs jó napja. Abból már lehet valami beszélgetés képződmény.

- Mert – mormogta Jungkook, szinte rám sem nézve Jiminre. Jimin ajkai félmosolyra húzódtak, tanácstalanul figyelve a fiatalabbat.

Biztos ágyba akar vinni egy morgó medvét? Persze, nem gondolta medvének, ahhoz túl jóképű és helyes arca volt. A testalkatáról nem is beszélve, ami pont Jimin esete volt. Csak morgós, bunkó és kicsit talán tahó. De Jimin elgondolkodott rajta, hogy csak vele viselkedhet így. Bár, nem volt meglepve a múltkori akciója után,

De hát, ő ilyen. Nem fog változni senki kedvéért. Maximum addig az ideig, amíg el nem csábítja a kiszemeltjeit.

- Hát, látom, nem vagy beszédes kedvedben még mindig. Tán haragszol rám? - kérdezte Jimin, széles vigyorral, szinte a fiú elé vágva a lépteivel, felé fordulva, így hátrálva sétált, szemtelen vigyorral az arcán.

- Nem is tudom. Talán rosszul érintett a süteményekhez és a cappuccinóhoz hasonlítás… - Jungkook felvont szemöldökkel beszélt, mélyen Jimin szemeibe nézve.

- Én senki kedvéért nem fogok hazudni, ezt jegyezd meg. Ha nem tetszik, hát nem tetszik, nekem akkor is ez a véleményem rólad. Tényleg olyan vagy, mint egy édes kis csokis süti, hófehér tejszínhabbal a tetején. És olyan vagy, mint a cappuccino. Krémes, lágy – vigyorgott, szemtelenül. - És… - Jungkook a szavába vágott, miközben a férfi vállára tette a hideg ujjait, hogy valahogy ellökje az útjából. Igazából, mindegy, mi van előtte, vagy mit lát, de az ne Jimin legyen. Ő szívesen nézi az utcát és az üzleteket is. Szívesebben, mint őt.

- Jó, elég! Nem érdekel – szusszantott, mire Jimin megcsóválta a fejét. Taktikát kellene váltania, de nem tudta, hogyan. Igazából még senkit nem kellett ilyen durván becserkésznie. A nők többségének elég volt az is, hogy Ő Park Jimin, és már össze is bújtak vele. A fiúk, akiket sikerült meghódítania, sem voltak ennyire nehéz esetek. Talán Jungkook volt az első olyan fiúcska, akit kiszemelt és ennyire ellent mondott mindennek. Ez kicsit bántotta az önérzetét, főleg, hogy halvány lila gőze sem volt arról, mit kellene most tennie.

Hogyan hódítsa meg? Ajándékokkal úgy gondolta, biztos nem fogja tudni elcsavarni a fiú fejét, mert nem olyannak tűnik, akit egy-két csecsebecse más belátásra sodor. A bókokkal megint nem fog érni semmit, mert a reakciók leszűrése után tudatosította magában, hogy mindegy, milyen szépeket, vagy kedveseket mond a fiúnak, annak a reakciója biztos valami bunkó fintor lesz.

Mellesleg, ha kedvesen viselkedik is mindegy.

Talán az a bemutatkozó felfalós szöveg nem volt a legjobb. Vagy a bunkó megnyilvánulása. Igen, esetleg mindkettő nagy hiba volt.

- Téged milyen dolgok érdekelnek? - kérdezte Jimin, hosszas gondolkodás után.

- Hm? Hogy érti, hogy milyen dolgok? - vonta fel a szemöldökét Jungkook, értetlenül. - Egyszerűbben azt akartad megkérdezni, hogy mi a hobbim? - kérdezte, kíváncsi pillantásokkal figyelve a vörös hajú férfit, aki félszegen bólintott.

- Igen. - Ki nem érti ezt az egyszerű kérdést? Milyen dolgok érdekelnek, az ugyan az, mint a hobbi, nem?

- Hát, hm… középiskolában táncoltam, de mikor ideköltöztem, abba hagytam. Néha jön rám, de nagyon szeretek táncolni. Csak sem időm, sem energiám nincs rá – sóhajtotta a fiatalabb szomorkásan. - Szeretek gitározni, énekelni, dalokat írni… - Jimin felvonta a szemöldökét.

- Milyen dalokat? - kérdezte, kíváncsian nézve a fiúra.

- Amilyen rám jön – mondta, apró mosollyal. Talán ez volt az első alkalom, hogy rámosolygott Jiminre. Jimin magában elsziszegett egy „Ez az!” kijelentést, majd kíváncsian nézett a fiúra.

- Oké, én azt értem, de azon belül még is milyen dalokról van szó? - kérdezte, hátha ki tudja húznia fiúból. Esetleg majd megpróbálja meggyőzni, hogy adjon neki elő egy számot. Nem azért, mert annyira érdekli, hanem mert ez egy jó esély lehet ahhoz, hogy a fiú megkedvelje. Annyira ő sem hülye azért. Tudja, hogy ha érdeklődünk egy személy felől, annak az jól esik és képes megnyílni, esetleg megkedvelni az érdeklődőt…

- Nem tudom. Mikor milyen kedvem van. Sosem adok nekik címeket, csak jönnek – mondta Jungkook tanácstalanul, Jiminre nézve. A férfi aprót bólintott, félszegen, elgondolkodva.

- Ácsi! Megjöttünk – mosolygott szelíden, megállítva a fiút, ahogy a kezére fogott. Jungkook lassan oldalra fordította a fejét. Nem tűnt puccos, kinyalt kávézónak. Elég visszafogott és kedves kisugárzása volt.

Jimin egy aprócska mosollyal elindult a bejárat felé, majd kinyitva az ajtót, köszönt, ahogy belépett a helyiségbe, a fiatalabbik pedig követte.

Nem tűnt olyan szépnek a kávézó, mint az, ahol dolgozott. Szolid volt és aranyos kisugárzású. Faszékek voltak a bézs színnel borított asztalok előtt, szép kontrasztos hangulatot adva ezzel a kicsi térnek. A fal fehér színű volt, semmi extra. Olyan helynek tűnt ez, ahová munka után jó érzés lehet beülni a szolid, visszafogott stílusával. El lehetne tölteni itt pár órát, relaxálni és sóhajtozni, elmélkedni az élet dolgain. Nem voltak vakító, rikító színek, nem volt semmi kirívó benne, sem olyasmi dolgok, amik zavarnák az ember tekintetét. Mindenhol a barna, fehér és bézs szín uralkodott. Hangulatos volt és nyugalmat árasztó.

- Egész szép – mondta Jungkook, miközben körbe nézett újra.

- Ne bámészkodj ennyit – kuncogott Jimin, mikor az egyik sarokba ült, majd rögtön az itallaphoz nyúlt, ami az asztal közepén foglalt helyet. Mikor Jungkook észrevette, hogy egyedül bámészkodik, kicsit zavartan lépett oda Jiminhez, majd leült elé és felsóhajtott. Az ablak mellettük volt, így rálátása volt az utcára, az ott rohanó emberekre.

Külön hangulatot adott a dolognak a borult ég is. Bent égett a lámpa, kint enyhén szürkés idő volt. Olyan érdekes, maradandó érzésnek gondolta ezt a pillanatot.

Ha nem Jiminnel lett volna itt, biztos benne, hogy nagyon jó kedve is lenne. De kinek lenne kedve egy tuskó emberhez, aki ki tudja, hogy miért citálta el ide? Bár, azok után, amiket mondott, volt egy pár tippje Jungkooknak, ami nem a játszadozásról szólt…

- Lehet egy indiszkrét kérdésem? - Jungkook összefonta karjait a mellkasa előtt és keresztbe tette a lábát, egyiket a másikra pakolva, úgy nézve a vörös hajú férfit, aki kigombolta a nyakán az inget, majd eggyel lejjebb is megszabadította magát a szorító érzéstől. Feltolta a szemüvegét az orrnyergén, majd kérdőn nézett a fiúra.

- Persze. - Vállat vont. Habár, nem tudta, milyen indiszkrét kérdése lehet, mindenesetre, kíváncsi volt.

- Miért viselkedik ilyen furcsán az emberekkel? Oké, értem én, sok a pénze, megteheti, hogy tahón viselkedjen bárkivel, vagy félreérthető, esetleg szexuális szavakkal, tettekkel zaklasson másokat. Szimplán hobbi ez, vagy van valami oka? - kérdeztem, szemrebbenés nélkül, kihívóan nézve a férfira.

Jimin gonoszan elmosolyodott.

- Ne magázódj, ha kérhetem. Főleg egy ilyen kérdés mellett. Mondtam már, hogy tegezz, nem? - kérdezte, miközben a pincér odaért hozzájuk, majd leadta a rendelést, Jungkook helyett is. Gondolta, hogy nem valami erős kellene a fiúnak, így gyengébb fajta kávét rendelt neki. Végül is, egy fiatal ne kávézzon olyan erősen.

- Nem tudom – vont vállat a fiatalabb, Jiminre nézve. - Szóval?

- Mit szóval? - mosolygott Jimin, lehunyt szemekkel.

- Szimplán sport a tahóság és a szexuális zaklatás, van vagy mögötte valami komolyabb ok is? Bár, nem hiszem, hogy emögött lenne komolyabb ok – gondolkodott el a fiatal fiú, összehúzva az egyik szemét, kifelé bámulva az ablakon. Látta kint, hogy kezd egyre jobban beborulni. Biztos volt benne, hogy hatalmas eső lesz, és ha így megy tovább, munkakezdésig biztos, hogy nem fog tudni elszabadulni Jimintől.

- Miért, nálad sport? - kuncogott Jimin, miközben az asztalra könyökölt mindkét kezével majd összefűzve az ujjait maga előtt, azokra fektette az állát, kicsit oldalra döntve a fejét, kíváncsian nézve a fekete hajú fiúra.

- Nekem van okom rá, hogy bunkó vagyok! Kikezdett velem! Egy férfi! Nyilvánosan! Tudja, milyen megalázó? - sóhajtotta, görcsösen fogva az asztalon lévő szalvétát, ami előtte foglalt helyet. Gyűrögette az ujjaival, játszadozott vele, csak ne kelljen Jimin szemeibe néznie. Nem volt szándékában kimondania, hogy mennyire megalázónak érezte azt az esetet, de ha már a férfi ilyen nyíltan, egyenesen kérdezett rá, akkor minek kertelne? Legalább ad egy kis indokot rá, hogy miért kellene Jiminnek ugyan ilyen egyenesen válaszolnia, ha már ő megtette.

- Nekem is van rá okom – mondta Jimin, elvigyorodva. - Tudod, kegyetlen az élet. Nem hiszem, hogy tapasztaltad volna még, de kegyetlenebb, mint eljárni egyetemre, mellette dolgozgatni, magad miatt cselekedni mindent… azért dolgozni és tanulni, hogy neked jobb legyen. Nem tudod még, milyen kegyetlen tud lenni az élet, ha akar – mosolyodott el Jimin játékosan, kicsit gonoszan.

- De tudom.

- Biztos vagy te ebben? - kérdezte Jimin, felvonva a szemöldökét, a szemüvege felől pislogva ki a fiú felé. Jungkook felsóhajtott és kinézett az ablakon újra.

- Miért nem válaszolsz a kérdésemre? - kérdezte, visszanézve a fiúra.

- Mert ha válaszolnék, valószínűleg nem hinnéd el – kuncogott, vállat vonva.

- Tegyünk egy próbát! Nyilván azért kérdeztem, mert érdekel – mormogott, továbbra is gyürködve a szalvétáját az ujjai között, frusztrált sóhajjal. Nem tudta, miért érezte magát ennyire idegesnek. Talán azért, mert valahol mélyen tudta, hogy illetlenség, nagyon nagy illetlenség volt ezt a kérdést feltennie és még választ is követelnie.

- Tudod, vannak olyan dolgok, amik teljesen átforgatnak, megváltoztatnak. Keménnyé tesznek, szívtelenné, reálisabbá – mosolygott Jimin, mélyen a fiú szemeibe nézve. - Vannak dolgok, amik megkövetelik, hogy felnőtt legyél, akár már tízen évesen is. Az ember, míg él, csalódik, ezt nem lehet kikerülni. Bántasz, hogy könnyebb legyen a lelkednek. Mások bántanak, hogy nekik könnyebb legyen. Bosszút állsz azokon, akik nem tehetnek semmiről, még is úgy érzed, hogy valamiben biztos, hogy hozzájárultak ahhoz, hogy az életed romokban legyen – mosolygott Jimin, szelíden. - Vezekelsz bűnökért, amiket el se követtél, még is úgy érzed, hogy azok miattad történtek meg. Aztán egyszer csak eleged lesz, kiégsz. Lobogsz, mint a gyertya lángja, majd a végén kialszol, mert már nem bírod tovább támogatni a benned lángoló tüzet. Elfogadsz, beletörődsz és akkor olyan leszel, amilyen én is – mondta, elemelve a karjait az asztaltól, mikor a pincér megérkezett a kávéjukkal, lerakva Jungkook és Jimin elé is a rendelt fekete nedűt.

Jungkook összevonta a szemöldökét és próbálta feldolgozni a hallottakat, sikertelenül. Nem érezte úgy, hogy ez válasz lenne a kérdésére. Viszont Jimin úgy érezte, hogy még többet is elmondott, mint kellett volna.

- Ez nem volt válasz – mondta a fiú, összeráncolt homlokkal, értetlenül nézve az idősebbre.

- De az volt. Egyenes, gerinces válasz volt. Nem vagyok köteles a múltamat az orrodra kötni – sóhajtotta Jimin, frusztráltan.

Jungkook kíváncsian nézett a férfira, talán kihívóan is. Valamiért megült benne a gondolat, hogy tudni akarja, mi történt Jiminnel. Maga sem érti, hogy miért akarja minden áron tudni, de érdekli. Jobban, mint eddig bármi. Lehet, hogy egy kedves, tenyérbemászó ember volt, és valami történt, amitől ilyen lett. Legalábbis, abból, amit most elmondott neki, ezt lehet leszűrni.

Bár, nem tudta, mennyi rejtett gondolat ülhet meg a kimondott szavak mögött. Nem tud ő választ keresni csak úgy, de érdekelte a férfi múltja.

- Nem. Nem azt kérdeztem, hogy… - Jimin a szavába vágott.

- Azt kérdezted, miért vagyok ilyen. Elmondtam, nem? - Huncut mosoly játszott az ajkain beszéd közben, ahogy ajkai elé emelte a csészéjét. Jungkook felsóhajtott, bosszúsan, majd hallotta, hogy az eső lágyan kezdi ütlegelni a mellette lévő ablakot. Rögtön odakapta egy pillanatra a tekintetét, és apró sóhajjal nyugtázta, hogy szakad az eső.

- De engem az okok érdekelnek – mondta halkan, vissza emelve a tekintetét Jiminre.

- Sok minden érdekel engem is. Viszont nincs jogom kérdezősködni. Engem is érdekel, miért élsz egyedül, hol van a családod, hogy lehet egy gyereket egy ilyen nagy városba engedni. Még sem kérdeztem rá – vont vállat Jimin, apró, játékos mosollyal. - Nem neheztelek a kérdés miatt, de fogadd el, hogy nem tartozik rád a múltam. Elmondtam, leszűrted, hogy van rá okom, ennyi legyen elég – mondta a férfi, újra a kávéjába kortyolva.

Jungkook felsóhajtott, megnyalva az alsó ajkát, majd a kávéjára nézett, ami jólesően gőzölgött előtte. Felszusszantva a csésze füléhez nyúlt, hogy az ajkaihoz emelje és belekortyoljon.

Szóval akkor Jimin egy megkeseredett ember, aki nem azért ilyen tahó, mert minden áron az akar lenni. Hanem azért ilyen tahó, mert olyan dolgok történtek vele, amik megkövetelték, hogy ne legyen szíve? Bár, Jungkook nem tudta biztosan, hogy nincs-e szíve a férfinak. Nem ismeri még annyira, de abban biztos volt, hogy szeretné tudni, mi az oka annak, hogy így viselkedik a körülötte lévőkkel.

Mellesleg, az is furcsa volt neki, hogy Jin majdnem mindent elnéz a férfinak. Ráadásul Namjoon legjobb barátja? Egy ilyen tahó ember? Namjoon annyira kedves férfi, mindig mosolyog. Hogy lehetne Jimin barátja?

Jungkook felsóhajtott, Jimint vizslatva a tekintetével, aki elmélázva, kicsit talán szomorkásan is nézett ki az ablakon.

Mintha Jungkookot mellkason vágták volna, olyan érzés kerítette hatalmába. Biztos volt benne, ha most megszólalna, vagy megszólítaná a férfit, ugyan olyan bunkón vagy lekezelően nézve vissza rá, ahogy eddig tette.

Talán megfeledkezhetett magáról, azért nézte ilyen szomorúan az esős világot, ami elé tárult a hatalmas ablakon keresztül.

Mit is mondott Jin? Ne ítéljen első látásra? Valami ilyesmi lehetett.

Jungkooknak rögtön kislámpa villogott a feje felett.