TaeKook - Pet (2)

Hejj! Ma sok ficitöltés lesz, ez már a harmadik. :D 

Nóri alakítja Taehyungot, én pedig Jungkookot. :D 

Nem egyedül írom!

Nincs monológ, mert elfáradtam a javítás közben (ami biztos, hogy nem sikerült 100%-osra xDDD). 

Yaoi, fiú-fiú szerelem! Nem ragaszkodunk az eredeti jellemekhez még mindig. :D És trágár szavak vannak benne! :)

Jó olvasást! ^^

~Nana~

Taehyung

Amikor kinyitom a szemeimet, látom, hogy be vagyok takarva és a kanapén egyedül fekszem. Tegnap, jól kiütöttem magam... már reggel van, és az újdonsült kis gazdim, nincs sehol.

Nyújtózok egy nagyot, aztán felülök. Sehol senki, így kimászom és azonnal keresni kezdem, mígnem az egyik szobában találom meg. Épp alszik.

Elmosolyodok, aztán csendesen bemegyek hozzá, majd fölé hajolok, megnézve az alvó arcát.

Hm... mennyivel másabb így... olyan nyugodt és nem komor az ábrázata, mint mindig, mikor ébren van.

Még is... miért ilyen? Azt mondta, hogy megsajnált, amikor meglátta, hogy a vénemberek rám izgulnak, még is... annyira hűvös... nem tudom hová tenni ezt.

Felsóhajtok, majd leülök mellé és a kezem megemelve, felé nyúlok és az egyik tincsére fogva, gyengéden játszadozom vele.

Így... konkrétan olyan, mint egy kis angyal.

Csendben teljesen belemerülök a látványába és észre sem veszem, hogy a végén már vele szemezek.

- Ki másznál a képemből? Amúgy is, mit keresel itt? - morogja, mire feleszmélek, és úgy pattanok fel az ágyról, mintha tűbe ültem volna.

Megköszörülöm a torkomat.

- Csak, éhes vagyok... gondoltam, hogy téged is felébresztelek, na meg... gyógyszer idő, nem igaz? - kérdezem, picikét elpirulva, ahogy a karjaimat is összefonom a mellkasom előtt.

Nem semmi... észre sem vettem, hogy már a szemeibe nézek. Igazából... tényleg nagyon szép arca van. Olyan finomak a vonásai...

Valahogy... ha mondjuk arra vetemedne, hogy dugjunk, nem tudnám felül elképzelni... csak is alul. Még ha ő az idősebb, akkor is.

- Öcsém... fel sem ébredek és már ugráltatsz… - dünnyögi, ahogy lassan felül az ágyban.

- Nem azt mondtam, hogy most azonnal. Csak, figyelmeztetlek. Na meg... közlöm, hogy mi van - mondom halkan, azzal ki is megyek a szobából, lesétálva a konyhába.

Lent várok rá, mikor valaki csenget.

- Majd én kinyitom! - kiabálok fel neki.

- Jó! - jön is a válasz, így ahogy kinyitom az ajtót, egy ismeretlen srác áll előttem.

Nem kicsit rökönyödik meg, ahogy meglát.

- Hát te? - kérdezi, ahogy végig mér.

- Kit keres? - kérdezem ahogy én is végig mérem őt. Fiatal srácnak néz ki... de még is van egy érzésem, hogy jóval idősebb tőlem.

- Ki vagy te? Amúgy meg, Kookiehoz. Engedj be… - morogja az ismeretlen és majdnem arrébb lök, hogy betessékelhesse magát az ajtón. - Jungkookie, sziaa! - kiáltja el magát egy mosoly kíséretében, de ahogy rám néz, szinte azt érzem, hogy lenéz engem.

- Jimin? - hallani fentről a másikat, aztán kijön és a korlátra támaszkodva néz le rá.

- Jó reggelt! Hogy vagy? Amúgy meg... ki ez a pojáca? Csak nem a pasid? - kérdezi, némileg felháborodva, ahogy rám mutat.

- És, ha az vagyok? - kérdezem egy öntelt vigyorral. Láthatóan húzom az agyát, már csak a jelenlétemmel is. Csak nem Kookie udvarlója? Vagy ilyesmi. Akkor persze, hogy jobban húzom majd az agyát.

- Mi van?! - förmed rám, de úgy vigyorgok, mintha semmi gondom nem lenne.

- Bizony. Úgy néz ki, hogy Kookie jó vásárt csinált - éneklem el ezt a mondatot, picit körözve a csípőmmel is, azzal úgy kiröhögöm, ahogy csak tudom.

Jungkook

- Fejezd már be! - morogtam, miközben lesétáltam a lépcsőn. Mihelyst leértem az előszobába, felsóhajtva arrébb toltam a bohóckodó, önmagát produkáló Taehyungot és Jiminre néztem. - Mi járatban vagy? - kérdeztem, mikor lökdösni kezdtem Taehyungot a konyha felé, hogy valami ehetőt adjak neki.

- Hát, csak gondoltam, megnézem, hogy mi a helyzet. Anyukád elutazott - mondta, miközben leült az egyik székre. Taehyungot is leültettem és elkezdtem keresgélni a hűtőben, ásítva egy nagyot. Na igen, nem aludtam éjszaka túl sokat... sőt, szinte semmit, mert minden papírmunkát próbáltam befejezni. - Meg apád mondta, hogy hozzam el a cuccokat és hoztam újakat - mosolygott, mikor Taehyung elé pakoltam a kenyeret és a hideg kaját.

- Szolgáld ki magad - sóhajtottam. - Te eszel? - kérdeztem, Jiminre nézve, mire az megrázta a fejét. - Oké. Mikor indulsz, oda adom majd a papírokat - sóhajtottam, majd a kávéfőzőhöz léptem, hogy főzzek Jiminnek egy adagot. Meg biztos, hogy a kölyöknek is fog kelleni...

- Okés - mosolygott, majd Taehyungra emelte a tekintetét, én pedig apró sóhajjal álltam a pultnak dőlve, mélyeket ásítva. - Ez hogy is kerül ide? - kérdezte, a kölyökre bökve.

- Hát... ah! Elmentem egy aukcióra, de benéztem, mert emberkereskedés volt... - Persze, hogy elkezdett röhögni. - És ott volt ez a srác... a 60, 70 éves papik meg hát, gondolhatod. Előadták, mennyire tehetséges, ügyes, szép... megsajnáltam, hazahoztam, maradni akart, ki akartam rakni, aztán jött Hoseok... a fejébe vette, hogy majd ő vigyáz rám. Úgyhogy marad - sóhajtottam, a tarkómat vakargatva. - Taehyung a neve.

- És a pasid? - nézett rám, szúrósan.

- Dehogy a pasim, hagyjál már - morogtam. - Produkálta magát - sóhajtottam, mérgesen nézve a majszoló fiúra.

Taehyung

Hallgatom, ahogy beszélgetnek, ekkor felnézek Kookra teleszájjal.

- Most miért titkolod, Édes? Este együtt aludtunk, a kapcsolatunk innentől kezdve már csak mélyülni fog - mondom ezt komolyan, aztán lenyelve az ételt erre a Jiminre nézek, aki mindjárt felrobban.

- Jungkook... ez igaz? - kérdezi, választ követelve a másiktól, mire az felsóhajt és mellém sétálva a fejemre csap.

- Túl jó mesemondó vagy, Taehyung... - dünnyögi, mire az előttem ülőre néz. - Az igaz, hogy elaludt az ölemben, de nem is volt ott sokáig. Viszont, nem tartozom senkinek sem magyarázattal - dünnyögi, én pedig kihasználva, hogy mellettem áll, a derekánál átkarolom és magamhoz húzom. Jimin feje azonnal elvörösödik a méregtől.

- Tudod... jobb lett volna, ha a sorsára hagyod. Undorító ez a kölyök... - sziszegi, én pedig hatalmas vigyorral a képemen, felnézek a másikra.

- Neki bejövök, és csak ez számít. - kacsintok Jiminre.

Ez kurva jó. Látszik, hogy majd meghal a másikért. Én pedig, ahogy közel kerülök hozzá, olyan vicces reakciót vált ki belőle, hogy mindjárt kiröhögöm. Ez a Jimin halál féltékeny rám.

- Mou, Kookie, ma mit főzöl nekem ebédre? A gyógyszereket ne felejtsd el bevenni! - szólok rá.

Jungkook

- Semmit! Kutyatápot kapsz basszus, ha nem veszel vissza az arcodból és ezt halálosan komolyan mondom! - sziszegtem és nemes egyszerűséggel a vállára tapasztottam az ujjaimat és eltoltam magamtól. Sajnos úgy, hogy puffant a padlón, de hidegen hagyott.

Mindennek van egy határa és az, hogy ilyen szinten húzza Jimin agyát, az speciel már minden határon túl megy!

- Nem viselkedhetsz így a barátaimmal, világos?! Nem adod be nekik azt a baromságot, marhaságot, hogy a pasim vagy, mert esküszöm, hogy kiraklak egy menhelybe! Állíts már magadon! Rendben, nyeregben érzed magad, mert maradhatsz, de tanulj már meg viselkedni! Közel húsz éves létedre legalább úgy viselkedsz, mint egy tizenéves, aki feltűnési viszketegségben szenved! Vegyél már vissza! És ne taperolj! - mondtam dühösen.

- Héhé! Nyugi! - mondta Jimin, ijedten. - Ne izgasd fel magad, nyugi, értem én a poént - mondta halkan, zavartan mosolyogva.

- De én nem értem a poént! - mondtam dühösen, szikrázó szemekkel. - Tudod, elég szemét dolog, hogy kimentettelek a szarból, elhoztalak, konkrétan úgy, hogy semmit sem kell adnod érte, vagy tenned, vagy akármi más! Sőt, akkor mehetsz el, amikor akarsz és te még itt szarakodsz velem! Még is, hogy képzeled?! Húzod a legjobb barátom agyát?! Mit képzelsz te?! - Már kiabáltam. Pillanatok alatt felbosszantott. - Mikor mondtam, hogy fejezd be, már csak azért sem! Hogy van ehhez képed?! - sziszegtem, mire megszeppenten nézett rám.

- Jó, oké, vita lezárva, Jungkookie, nyugodj le - mondta Jimin halkan, apró sóhajjal. - Még a végén rosszul leszel!

- Szarok rá! Rohadtul szarok rá! Nekem egy taknyos ne hazudozzon arról, hogy kefélgetünk, mikor kurvára nem ért még hozzám a büdös életben egy pasi sem! - kiabáltam, dühös szemekkel nézve a srácra. - Hálátlan vagy, tudsz róla?!

Taehyung

Ahogy felállok, megigazítom a ruháimat, de nem igazán akarok megszólalni, tudom, hogy igaza van. Viszont, olyan veszélyes vizekre eveztem, ahol már a másik veszélyben van és, mielőtt baj történne, megelőzöm azt.

Mélyen meghajolok, félre téve a büszkeségem. De... hiába a "sajnálom" szó, nem jön ki a számon. Csendben a szép, tiszta padlót nézem.

- Mi az?! Hirtelen megnémultál? Az előbb csak úgy ontottad magadból a baromságokat! - mondja mérgesen, ekkor felnézek rá.

- Bocsi. Többször nem fordul elő. - szólalok meg, mire felvonja egyik szemöldökét.

- Kookie. Nyugodj meg végre. Bocsánatot kért és... - a szavába vág Jiminnek.

- De tőled nem! Direkt húzta az agyad, mikor te túlzottan is aggódó vagy! - morogja, ekkor Jimin előtt is meghajolok.

- Bocsi... Többször nem fordul elő. - motyogom halkan.

- Semmi... - mondja ezt egy erőltetett mosollyal. Ekkor vissza leülök a székre.

- Ha ettél, menj fel a szobádba... Látni sem akarlak egy ideig! - mormogja, miközben a kávéfőzőhöz lép, hogy töltsön nekünk belőle.

- Csak nem szobafogságot kapok? Mint valami 12 éves? - érdeklődöm kicsit felháborodva.

- Mivel úgy is viselkedsz, de, azt kapsz! Idd meg és edd meg, aztán menj fel! - mormogja, ahogy leteszi elém a bögrét, de én nemes egyszerűséggel, félre tolom a kajával együtt.

- Mentem... - morgom sértetten, hiszen nem azért viselkedek úgy ahogy... ha nem tudja elviselni az alap természetem, akkor jobban jár, ha lelő.

- Még te vagy megsértődve?! - kiabál utánam.

- Ne velem foglalkozz, hanem az udvarlóddal. A kutyádat, most úgy is félre kell tenni. - morgom, azzal fel is szaladok a szobámba. Nem is értem, hogy miért esik ez rosszul... hogy tényleg úgy bánik velem, mint egy kölyökkel. Hidegen kéne, hogy hagyjon.... na igen... meg is próbálom figyelmen kívül hagyni.

Jungkook

- Milyen kis hisztis - vonta fel a szemöldökét Jimin, mire mélyen felsóhajtottam és a tarkómra simítottam a tenyeremet. - Miért mondta, hogy a kutyádat félre kell tenni? - kérdezte, hatalmasra nőtt szemekkel, értetlenül pillázva rám.

Mélyen felsóhajtottam és a homlokomra simítva az ujjaimat, a tenyerembe temettem az arcomat, nyúzottan végig simítva rajta. Nem hiszem el. Összeszedtem egy hiszti görcsöt. Nem hiszem el... ilyen szerencsétlen is csak én lehetek basszus. Mondjuk, ha belegondolok, az én kiakadásom sem volt semmi. De az más.

Egyszer biztos, hogy szívrohamot kapok miatta, de amit akkor kap majd tőlem, azt biztos, hogy nem fogja zsebre tenni, mert akkor megölöm és egy kutya ólban végzi.

- Tudja a franc - sóhajtottam, idegesen végig simítva az arcomon újra. - Majd megbékél…

- Nekem úgy tűnik, hogy eléggé megsértődött - mondta Jimin halkan, a srác után pillantva, aki már rég nem volt a közelben sem.

- Jogosan csesztem le - szuszogtam, miközben kivettem a hűtőből az ásványvizes üveget. Addig is terelem a gondolataimat. Egyszerűen nem tudom elhinni, hogy Taehyung ilyen hálátlan... és még neki áll feljebb, mikor rászólok, hogy vegyen vissza! És mikor keményen lecseszem, akkor meg sértődötten elvonul, itt hagyva az ételt és a kávét. Nem tanították meg a jó modorra?! Tőlem az ilyen viselkedést soha nem nézték volna el. Minimum két pofon, vagy egy alapos ráncigálás, mert tiszteletlen voltam. Ez meg itt vergődik... naná, hogy felbosszant.

- De talán durva voltál egy kicsit - motyogta, felvont szemöldökkel.

- Az ő poénja is durva volt - néztem rá, szúrósan.

- Ez is igaz - sóhajtott, a tarkójára simítva.

- Akkor ezt megbeszéltük - mormogtam, vele szemben leülve.

Taehyung

Tudom, hogy hibás voltam, de nem kellett volna ennyire komolyan venni. És megértem én egy mondatból is, miért kellett így elhúzni? És tényleg úgy beszélt velem, mint egy szaros-taknyos kölyökkel.

Hálátlan vagyok? Nem is ismer. Lehet, hogy hálátlannak tűnök, de nem vagyok az. Bizalmatlan vagyok, de nem hálátlan.

Nem is tudom, hogy meddig poshadok a szobámban, mire feljön és egy tálcán kaját és innivalót is hoz be.

Ránézek, aztán el is fordulok tőle, morcosan, de ekkor hallom, ahogy a tálca az asztalon csattan.

- Még neked áll feljebb, te hálátlan kölyök?! - kérdezi mérgesen, de inkább rá sem nézek. - Nézz rám, ha hozzád beszélek! - parancsol rám, mire felsóhajtok, aztán ránézek, teljesen kifejezéstelen arccal. - Most komolyan, miért csinálod ezt? Én tényleg segítettem neked, te pedig nem hogy meghálálnád, még meg is nehezíted az életem. Alig egy napja vagy itt, de már minden bajom van! - mondja teljesen kiakadva.

- Ha nem tudsz elfogadni olyannak, amilyen vagyok, akkor sajnálom. Hálás vagyok, hogy kihoztál onnan, de tényleg nagyon az vagyok. De gőzöd sincs, milyen onnan kikerülni. A barátod, akiben eddig bíztál, képes volt eladni. Nálad sem minden a cuki külső. Honnan tudjam, hogy nem tovább akarsz adni, vagy a fene tudja? Megnézném, hogy te a helyemben, mit is csinálnál! - mondom teljesen komolyan.

- A helyedben? Míg azt látom, hogy segítenek rajtam, legalább viszonoznám a kedvességet! - válaszolja.

- Mit akarsz, mit tegyek? - érdeklődöm.

- Mutass némi tiszteletet és jó modort! Ha már etetlek ez lenne az alap, nem?! - kérdezi, mire dühösen elnézek róla.

Tiszteletet és jó modort? Nocsak... már irányítani akar? De mit bánom én? Az előző életem már úgy is romokban hever.

A tálcát az ölembe veszem, aztán elkezdek enni, egy szót sem szólva hozzá. Csak nézek rá, teljesen üres, kifejezéstelen arccal.

Nem tudom, hogy miként is jöhetnék ki vele... vagy... miként vidíthatnám fel... Lehet, hogy a testvére benézte és nem is jövünk majd ki jól.

Jungkook

Mélyen felsóhajtottam, ahogy a sértett arcát figyeltem, majd lassan leültem mellé, mély szusszanással. Nem tudtam, mit kellene mondanom... fogalmam sincs, mit vár, mit szeretne, mit akarhat. Mert hogy nem atyai szigort, az biztos. De egyszerűen nem tudom, hogyan kell kezelni egy tinédzsert. Jó, én is voltam az, de én aránylag nyugodt voltam a szívproblémám miatt. Soha nem beszéltem vissza, vagy generáltam feszültséget a szüleimnél, barátaimnál, akármi másnál. Én mindig vérhiggadt voltam és nem tudom, hogy most ezt a feltüzelt kölyköt hogyan is kellene kezelnem. Mit mondjak neki? Hogy viselkedjek vele? Mit kellene tennem?

Tanácstalan voltam. Soha nem voltam még gyerek közelben. Mindig kerültem őket, magam sem tudom, hogy miért, de így volt. Nem nagyon társalogtam egy emberrel sem, aki nálam öt-tíz évvel fiatalabb volt.

Beszélgessek vele? Hagyjam békén? Hagyjam, hogy a nyakamra másszon? Ne utasítsam el? De az én nyakamba soha nem mászott még senki... kivéve Jimint.

- Ízlik? - kérdeztem, mire félszegen bólintott. Felsóhajtottam és lassan felhúztam a lábaimat, törökülésben ülve. Nem tudtam, mit mondjak. Bocsánatot kérni biztos, hogy nem fogok, hiszen ő kevert bajba és szórakozott Jimin idegeivel. Megérdemelte, amit kapott, maximum nem kellett volna ennyire kibuknom. De miután egyszer megkérek valamire valakit és figyelmen kívül hagyja, nem tudok finomkodni.

Bár, tehetséges, mert elérte, hogy kiabáljak. Évek óta nem kiabáltam.

- Mit szeretsz csinálni? - kérdeztem, felé fordítva a fejemet.

- Ezt-azt - vont vállat.

- Aha. Bővebben? - sóhajtottam, a homlokomat masszírozva. Csodás, most még duzzog is. Hisztis kölyök... - Azt hallottam, hogy tudsz énekelni.

- Jahm... - Bekapott egy falatot.

- Van kedvenc együttesed? - kérdeztem, rápislogva.

- Aha... - Megremegtem egy pillanatra.

- Hát jó, akkor ne beszélgessünk. Jó étvágyat továbbra is - sóhajtottam, majd egy apró mozdulattal felkeltem az ágyáról és elindultam ki a szobából.

Ha nem akar, hát nem kell. Nem fogok erőlködni. Békülékeny voltam, ha nem akar, hát nem. Duzzogjon akkor. Majd megbékél. Végül is, a sértődés ingyen van... majd abba hagyja.

Taehyung

- Szeretem IU dalait - szólalok meg halkan, picikét nyitva felé. Ekkor látom a szemem sarkából, hogy visszafordul, aztán ismét mellém ül le.

- Nocsak. Csak tudsz normális választ adni? - kérdezi, mire morgósan nézek rá, teleszájjal.

- Tudok. De mérges vagyok. Már 20 vagyok, nem beszélhetsz úgy velem, mint egy taknyossal...- morgom halkan, ahogy lenyelem a kaját, aztán újabb falatot veszek ajkaim közé.

- Nem beszélnék úgy veled, ha nem viselkednél gyerekesen. Tudod, nem volt szép, amit Jiminnel csináltál - mondja halkan.

- Tudom... de, ha egyszer elmondod, hogy hibáztam, megértem. Nem kell felfújni mindent - motyogom, aztán a teámba iszok, amit szintén felhozott nekem.

- Nem fújtam volna fel. Csak tényleg, nagyon tiszteletlen voltál. Én nem vagyok ehhez hozzászokva - válaszolja.

- Ó, igaz...- mormogom. Nálatok nincs olyan, hogy tiszteletlenség. A gazdagok körében, ez elfogadhatatlan. Ha valaki nem úgy ugrik, ahogy ők fütyülnek, minden bajuk van.

Mondanám ezt neki, de nem teszem. Nem akarok nagyobb felfordulást. Na meg... láthatóan békülni szeretne... aminek semmi akadálya.

- Mi az? - kérdezi.

- Semmi, köszönöm az ételt, nagyon finom volt - mondom őszintén, amire bólint egyet.

- Nincs mit. Ám... ma el kell mennem bevásárolni. Elkísérsz? - kérdezi halkan, én pedig ráemelem a tekintetem.

- Persze - mosolyodom el halványan.

- És... mivel Hobira nem lehet számítani, veszünk neked pár ruhát is - teszi hozzá.

- Ugyan... nincs rá szükség. Ha hazamegyek én is el tudom hozni. Esetleg elvihetnél oda - vonom meg a vállam.

Na igen.. remélem, hogy minden rendben van még a lakásommal, amit bérlek…

Jungkook

- Rendben. Akkor elviszlek oda - mondtam halkan, majd nagy sóhajjal felálltam az ágyról. - Addig keresek neked valami ruhát, amiben eljöhetsz - mondtam, mire végig ért. - Nem hiszem, hogy sokkal vastagabb lennék nálad - mondtam, miközben megforgattam a szemeimet.

- Ja, nem azért. Én utálom ám a puccos ruhákat - mondta, megköszörülve a torkát.

- Nem öltönyt adok... sem puccos ruhát... nekem is vannak olyan dolgaim, amik nektek. Nem vén fasz vagyok - mormogtam, miközben elindultam ki a szobából, ő pedig persze, követett, mint egy kiskutyus.

- Komolyan? Olyan begyöpösödöttnek tűnsz - mondta, felvont szemöldökkel.

- Nem begyöpösödött vagyok…

- Akkor? - vigyorgott, mikor a szobámba mentem, majd a szekrényhez lépve, elkezdtem neki ruhát keresni.

- Csak így neveltek, ennyi - sóhajtottam, mikor találtam egy bő, fehér pólót, a szekrény alján. Azt gyorsan kikaptam, hogy tökéletes lesz neki. Biztos találtam volna valami csinosabbat is, de nem fogom felforgatni a szekrényemet. Legyen tiszta, az a lényeg.

- Kétlem. Hoseok elég vidám volt - pislogott, nagy szemekkel.

- Az ő - sóhajtottam. - Ahj... merre van az a szar - motyogtam, már szinte belebújva a szekrényembe

- Még, hogy van más holmid is - kuncogott, miközben hallottam, hogy leült az ágyamra.

- Nem szoktam hordani őket - sóhajtottam, jobban bebújva a szekrénybe, minél mélyebbre hajolva, hogy biztosan megtaláljam a keresett ruhadarabot. Igen, amiket nem hordok, a szekrény legalján vannak. Úgyhogy a végtelenségig kell hajoldoznom azért a nyomorult farmernadrágért.

Remélem jó lesz rá, mert, ha nem és azért szenvedtem ennyit, sírva fakadok.

- Ne előttem hajoldozz - motyogta.

- Mert? - kérdeztem, bebújva a ruhák közé.

Taehyung

- Mert... mert csak... nem akarom a nagy seggedet bámulni...- dünnyögöm, de persze a szemeimet le nem vesszem arról a "nagy seggről".

Ekkor vissza hajol és rám néz, mérgelődve, megsértődve.

- Most keresek neked ruhát, lassan a fekete lyukat is megtalálom, kivéve azt a nadrágot, te meg a seggemmel vagy elfoglalva? Bunkó vagy, ugye tudsz róla?! - kérdezi felháborodva.

Elkuncogom magam, aztán felállok és odasétálva mellé, letérdelek.

- Nem vagyok bunkó, csak őszinte - kacsintok rá. Na persze. Igen is hazudok, hiszen jó segge van.

- Persze... álmaidban! - sziszegi, aztán visszahajol keresni a ruhadarabot, így én is csatlakozok és nem tudom, hogy milyen nadrágot is keresünk, de keresek én is.

- Túl gyorsan a szívedre veszel mindent - kuncogom, ahogy mélyebbre nyúlok a hatalmas szekrényben.

- Tőled? Még szép...- mormogja.

Ne mááár... komolyan, miért nem tud picit felengedni? Egy mosolyt, semmit sem tud megereszteni.

- Ez fájt. Segítek, és ez a hála?

- Nem nekem kell a ruha. Örülj, hogy adok...- mormogja, ahogy keres, de ekkor a kezemre fog.

Azonnal rávigyorgok, megvonogatva a szemöldököm.

- Óh, gazdám, ismerkedünk? - kérdezem, ahogy szintén az ő kezére fogok. Olyan vörös lesz szegény, mint a rák.

- Idióta! Keresd inkább a cuccot! Egy farmert… - duzzogja, és elhúzná a kezét, de nem engedem, helyette, a nagy plédre fogok, ami ott van és szétszedve, magamra terítem, elfeküdve vele együtt a földön.

- Miért vagy ilyen merev? Kétlem, hogy a szüleid így neveltek volna. Főleg... hogy vannak normális ruháid is - mondom, ahogy a kezét fogva megemelem és vizsgálgatni kezdem, ahogy egymás mellett fekszünk. De persze, ő úgy néz rám, mintha megőrültem volna.

- Majd pont egy ruhából fogsz kiismerni. Inkább hagyj és keressünk… - húzná el a kezét, de nem engedem el, csak szorosabban ráfogok.

- Inkább mesélj. Mi történt veled? Miért lettél ilyen búval baszott? Ezek a ruhák, inkább lázadásra utalnak. Arra, hogy vidámabb voltál, mint most.

Jungkook

Mélyen felsóhajtottam, miközben a plafont bambultam, kifejezéstelen arccal.

- Minden fiatal lázad. Amelyik nem, az nem volt tinédzser - vontam vállat, elhúzott ajkakkal. Miért kérdezget ennyit? Miért ennyire kíváncsi? Én is jártam szaggatott farmerekben, meg lógó pólókban bulizni... "bulizni" és szórakozni a barátaimmal. Ebben semmi nagy dolog nincs.

Amúgy is, miért mesélnék egy 20 éves kölyöknek arról, hogy milyen életem volt? Semmi köze hozzá. Meg aztán, nem tervezem, hogy egész életemre befogadom. Csak egy ideig... egy kis ideig, amíg meg nem unja és haza nem megy. Vagy addig, amíg Hoseok vissza nem jön. Bár, van egy sanda gyanúm, hogy azután is maradni fog...

- Van benne valami. De akkor miért vagy búval baszott? Vagy mindig ilyen voltál, csak a stílusod volt más? - Komolyan mondom, hogy leütöm. Mi az, hogy búval baszott?! Nem vagyok búval baszott, egyszerűen nincs okom az örömre! Minek örüljek? Hogy reggel, délben, este be kell vennem egy csomó gyógyszert? Nem engedhetek az élvezeteimnek? Nem ihatok kávét, nem ihatok alkoholt, nem ehetek zsíros, terhelő ételeket, nincs senkim, soha nem is volt. Minek örüljek?! Mire legyek kicsapongóan boldog?

Persze, eszem ágában sem volt ezt kimondani, csak magamban pufogtam, mint egy sértett gyerek.

- Nem vagyok búval baszott, csak nincs minek örülnöm, ennyi - sóhajtottam és megpróbáltam újra felkelni, de ő visszadöntött a padlóra és fogalmam sincs, hogyan, de felém kerekedett és a csípőmre ült. - Mit képzelsz?! Mássz le rólam! - sziszegtem, villogó szemekkel nézve az övéibe.

- Nekem úgy tűnik, hogy elkeseredett vagy. Miért? A betegséged miatt? De hát attól még lehet élni - mondta, felvont szemöldökkel. Felsóhajtottam és idegesen lehunytam a szemeimet, megremegő ajkakkal. Én komolyan nem szoktam ideges lenni, de valahogy, ha megszólal, úgy érzem, felmegy a vérnyomásom kétszázra. Fogalmam sincs, hogy miért. Talán bosszant, hogy túl kíváncsi és ki akar ismerni. Ne akarjon kiismerni!

Elegen kiismertek már, azóta is a nyakamra járnak, mert szegény Kookie. Nem! Nem kell engem sajnálni, nem vagyok szegényke. Egyszerűen ilyen vagyok, ez vagyok, mert nekem így jó.

- Taehyung. Mássz le rólam!

- Nem! - mondta, felém hajolva. Pár centi választotta el az ajkainkat, amitől az arcom rögtön felvette a vörös színárnyalatot. Miért hoz zavarba? Ez is idegesít.

- Tűnés! - sziszegtem, villogó szemekkel.

- Miért vagy ilyen? Biztos jól áll a mosoly... mosolyogtál már valaha? A mosolygás jót tesz az arcizmaidnak is ám - vigyorgott. Elkerekedtek a szemeim és a vállához nyomva az ujjaimat, egy határozott, gyors mozdulattal lelöktem magamról. Mint egy zsák krumpli, úgy terült el mellettem.

- Nem szeretek komolytalankodni - mondtam, miközben felkeltem a földről. - Téma lezárva! Nadrágot keresünk!

Taehyung

- Olyan kegyetlen vagy! - nyüszögök fel, ahogy négykézlábra emelkedek és odamászok a szekrényhez, ahol továbbra is a nadrágot keresi.

- Az bizony - mormogja, ekkor vissza bemászik a szekrénybe, de ekkor hallom, ahogy végre megtalálja. - Végre! El sem hiszem...- dünnyögi, majd előhúzza a farmert a szekrényből és hozzám dobja. - Öltözz fel, aztán indulunk - szól rám, mire azonnal elkezdek vetkőzni.

A felsőmet, ledobom a földre és nyúlok is a tisztáért, de már meglátom, ahogy a másik a tekintetével a felsőtestemet fürkészi.

Elvigyorodom, aztán a nadrágomat is leveszem, így csak egy boxerben díszelgek előtte.

Azonnal elpirul és ahogy észreveszi, hogy figyelem őt, elkapja rólam a tekintetét.

- Csak nem tetszik valami? - kuncogom, miközben a nadrágba bújok bele.

- Nem tudom, hogy miről beszélsz… - tagadja le azonnal.

- Ó, milyen kis hazug. Nagyon is jól tudod, hogy miről beszélek - kuncogom, ahogy odasétálok hozzá, megállva előtte.

- Mint mondtam, öltözz fel! Aztán menjünk, nincs időm itt szórakozni! - sziszegi, majd megkerülne, hogy kimenjen, de ezt nem hagyhatom ki.

Visszahúzom, aztán a saját ágyában dőlök el vele, ismét fölé magasodva.

- Miért nem engedsz a késztetésnek? Tedd azt, amit szeretnél… - nézek mélyen a szemeibe, aztán az egyik kezére fogva, tenyerével végig simítok az arcomon, majd a nyakamon, aztán a mellkasomon, így haladva le vele a hasamig. - Tudom én, hogy meg akartál érinteni. Fiatal vagyok, de nem vak. Tudom, hogy mi kell a másik embernek - vigyorgok le rá, majd tenyerét tovább húzom a bőrömön, le az alhasamig.

Úristen, de piszkosul élvezem ezt!

Rettenetesen tetszik, ahogy zavarba tudom hozni! De, bizonyára most ki fog akadni, aztán... kiabálni fog, vagy megsértődni... vajon melyik opciót választja? Esetleg, mind a kettőt?

- Mi az? Nem beszélsz? - kuncogom, ahogy kezét újra végig húzom a bőrömön, de most felfele.