Coffee - JiKook (5/18)

Jejejejejeeeee! :D 

Úgy döntöttem, hogy most a SugaKook ficit kicsit félrerakom (már a csillagos égig haladtam vele) és a Coffee-val és a Pettel próbálok majd foglalkozni, hogy egy picit is, de behozzam a lemaradásomat. (A Petet egy másik barátnőmmel írom, úgyhogy ő is kell hozzá, de majd vasvillával fogom hajtani, hogy írjon ő is. :D)

Na, nem húzom a szót tovább a szót, időt, itt a folytatás! ^^ 

Ha valami hibát találtok benne, szóljatok nekem és javítom! :3

Jó olvasást! :D 

~Nana~

Lassan baktatott az iskola felé, álmosan és fáradtan. Nem volt ideje kipihennie magát, mert előző nap a kávézóban dolgozott, aztán amint hazaért, evett valamit, és egész éjszaka tanult, ugyanis a mai napon is dolgozatot írtak. De hiába próbált tanulni, folyamatosan lekötötték a gondolatait a szavak és tettek, amikkel Jimin rohamozta őt. Akárhányszor jutott eszébe az a pár szó, amit Jimin mondott neki a cseresznyéről és a tejszínhabról, meg a cappuccinóról, mindig elvörösödött és elvesztve a fonalat, képtelen volt a tananyagra figyelni, ami a füzeteiben és a könyveiben sorakozott.

Remélte, hogy a férfi sokat csuklott éjszaka, ugyanis állandóan szidta, ha lehetett, hangosan is, hogy bárhol van, meghallhassa.

Nem történt még olyan, hogy ne tudott volna tanulni egyetlen egy személy miatt. Mindig sikerült kizárnia a tanulás közben a napközt, vagy a múltban történt eseményeket. Hát, abban a pillanatban-és esetben ez lehetetlennek bizonyult. Bármit tett, folyamatosan a vörös hajú, vele szórakozottan incselkedő férfi járt a gondolataiban, jól meg is taposva őket, hogy kicsesszen vele.

És mivel a tanulnivaló sehogy sem ment a fejébe, hajnalig próbálkozott vele, eredménytelenül. Utána már le sem feküdt aludni, felesleges lett volna kínoznia magát azzal, hogy alszik egy-két órát, majd még fáradtabban induljon neki a kínzó procedúrának. Így inkább ébren maradt, megivott pár csésze kávét, kapcsolgatta a tévét és próbálta felidézni magában a tanult anyagot, de akárhogy erőltette a fejét, nem sikerült neki.

Megint egyest fog írni. Ha kegyesek hozzá a fentiek, talán sikerül összekaparnia egy kettest, de úgy, hogy alig tud valamit, és alig tudott megjegyezni valamit a jegyzeteiből és a könyveiből, esélytelen, szinte lehetetlen, hogy egy kettes sikerüljön. Ha gimnáziumról lenne szó, akkor még csak-csak, talán sikerülne, de itt? Itt biztos nem fog és ezt ő is tudta. Azért félt.

Ha a munka rovására megy a tanulás, vagy a munkában történtek ennyire befolyásolni fogják a teljesítményét, kénytelen lesz valami mást keresni vagy valamit csinálni a helyzettel. Nem azért jött ide, olyan messzire az otthonáról, hogy elcsessze az egészet. Neki kell ez a tanulmány, de sajnos mellette a munka is.

De ha az ilyen mértékben befolyásolja a teljesítményét, kénytelen lesz cselekedni az ügy érdekében, mielőtt az rosszabbra fordulna. Csak nem tudta, mit tegyen. Namjoon jól fizet neki, igazából ahhoz képest, hogy úgy jár be, ahogy szeretne és amikor van ideje – csak ne csináljon hülyét a főnökéből –, jó fizetést kap és a munkatársai is aranyosak, jól viszonyulnak hozzá. Pedig megtehetnék, hogy pattogjanak, hogy persze, ő úgy jár be, ahogy kedve és ideje szottyan. De nem, megértik, hogy mellette tanul és csak így van lehetősége a problémákat megoldani. Úgyhogy összetehetné a kezét azért, ami adatott.

Csak Jimin ne lenne… az a vörös hajú démon ne lenne, és minden tökéletesen működne az életében! De nem, mindig kell egy akadályt görgetni elé, mert mi lenne, ha simán menne az élete.

Bár, azt még mindig nem igazán értette, hogy Namjoon miért vette fel ilyen kötetlen munkaidővel. Eddig bárhová jelentkezett, mindenki elutasította, abba a kávézóba pedig kell a felszolgáló, bőven, mert rengetegen vannak és így is csak ketten viszik a feladatot. Mondjuk, az előző napon Jin említett két fiút. Lehet, hogy ők is felszolgálók? De miért nem látta őket eddig, ha azok? El is felejtette megkérdezte Jint arról a két fiúról. Lehet, hogy már látta is őket, csak nem tulajdonított nekik nagy figyelmet. És miért nincsenek bent, ha ők ott dolgoznak? Nem hiszi, hogy mosogatnának, ugyanis a munka végeztével mosogatnak el közösen, vagy Jin folyamatosan, amíg nincs más dolga. Régebben is csak azért mosogatott, meg takarított ő maga, mert Namjoon tesztelni szerette volna talán, hogy tényleg akar-e dolgozni. De mióta ő nem mosogat és takarítgat, közösen csinálják zárásnál, vagy Jin csinálja a pult mögött, mikor nyugodtság van.

Ma meg is fogja kérdezni, hogy az a két fiú merre van. Mert ha ők is felszolgálók és pincérek, főleg nem érti, Namjoon miért vette fel őt, ha három ember van. Bár, Taehyung sokáig nem volt és aznap, amikor kezdett, a két fiút sem látta.

Furcsának gondolta.

Lehet, hogy valami alvilági az egész és csak a kiválasztottak vehetnek részt eme munkában. A gondolatra persze, felnevetett és megrázta a fejét. A fantázia határtalan és az élet megrontója, sok esetben. Viccesnek gondolta ezt az elgondolást. Milyen butaságok jutnak eszébe.

Nyúzottan lépett ki a teremből. Még reggel nem gondolta, hogy ennyire pocsék lesz a közérzete, ha nem alussza ki magát. Most bánta, hogy arra a pár órácskára sem feküdt le aludni. Nem elég, hogy a felmérője megint a legrosszabbul sikerült, még a közérzete is olyan, mintha áttaposott volna rajta egy tucatnyi úthenger. Aludni akart, hazamenni és pihenni egy nagyot. Átkozta magát. Hogy lehetett annyira hülye, hogy nem alszik? Nem jutott eszébe semmi a tanult dolgokról, akkor már megfoszthatta volna magát a szenvedéstől, és inkább átaludhatta volna az éjszakát, vagy reggel álmodhatta volna az igazak álmát. De nem, ő kemény legény és kibírja. Hát persze… aztán majd hanyatt vágja magát megint.

Felsóhajtva sétált a folyosón, mint egy lassított felvétel. Körül-belül egy órája volt hátra, aztán mehetett a kávézóba. Gondolt rá, hogy ezt az órát most ellógja, végül is, nem írnak hiányzókat, nem lenne belőle gondja. Meg legalább tudna pihenni egy keveset, és nem kellene úgy bemennie dolgozni, mint a mosott rongy.

Felnyöszörgött, mikor nekidöntötte a hátát az egyik falnak és félig lehunyta a szemeit, ásítva egy nagyot. Hát, ebből már nem lesz fősuli, mert ő bizony hazamegy. Nem fog tudni a munkahelyén sem teljesíteni. Ha már valamelyik mindenképp szar, legalább az egyiken odatehetné magát. Naponta váltakozhatna. A nehezebb napokon a fősulin teljesít, a könnyebbeken a munkahelyén.

Csak sajnos így túl egyszerű lenne az élet…

- Nocsak, fáradtak vagyunk? - Egy ismerős hang szakította félbe gondolatmenetét, s mikor felnézett, kótyagos, ködös szemein pislogva, és meglátta Jimint, nem tudta, hogy sírjon-e vagy nevessen.

- Mi a frászt keresel itt? - nyüszítette élete romba tevőjére nézve, elkeseredetten és már-már hisztérikus állapotban. - Mi a halált keresel te itt? - sóhajtotta, szenvedő arckifejezéssel.

- A tegnapi forró éjszaka után nálam hagytad a szívedet, de úgy éreztem, hogy nem érdemlem meg eme becses ajándékot, így visszaszolgáltatom neked, az enyémmel együtt – kuncogott, mire Jungkook elfehéredett, majd elvörösödött és amikor konstatálta, hogy pár lány épp elhaladt mögöttük, akik halkan kuncogtak a szépfiúkat nézve, Jungkook a tenyereibe temette az arcát, előre görnyedve. - Jó napot, hölgyeim! - kacsintott Jimin, mire a lányok visszafordultak és jó kedélyűen elkuncogták magukat.

- Mondtam én, hogy Jungkook meleg…

- Dehogy meleg!

- Biztos, hogy az! Ezzel a pasival lógott… de édesek, nem?!

- Forró éjszaka! Szívekkel! Ah! - kuncogtak a lányok. - Ahh! Jungkook annyira édes!

- Igeeen! Főleg, ha meleg és… - Jungkook egy pillanatra megremegett. Nem tudta, hogy a lányokat fojtsa-e meg, vagy az előtte álló, vörös démont, de az biztos, hogy ennek mindenképp vérengzés lesz a vége.

- Nocsak, a suli szép fiúja vagy? Nem csoda, főleg ilyen szerkókban! Jó ez a pulcsi. Hordhatnád a kávézóban is... Tudod mit? Nammal ledumálom, hogy te hordhass ilyen szexi göncöket! – kuncogott Jimin. - Amúgy egész szórakoztató a dolog. Mármint, elég kis szende, édes gyereknek tűnsz a kávézóban, de az ilyen cuccokban pedig egy igazi vadmacskának! - nevetgélt, mire Jungkook felnézett rá, szúrós, gyilkos pillantásokkal.

- Hallgass már, mert megetetlek a cipőmmel! - sziszegte. - És még egy ilyen duma, hogy nálad hagytam a szívem, garantálom, hogy másnap nem fogsz felkelni! Úgyhogy bökd ki, mit akarsz, mert ha a semmi miatt jöttél még ide is zaklatni, esküszöm, hogy oda doblak a lányoknak, azok meg majd szétszednek! - sziszegte, gyilkos pillantásokkal illetve Jimint, aki elnevette magát, a hasát fogva egyik kezével.

- Tegnap ott hagytál az asztalon egy nyakláncot. A zsebedből eshetett ki, gondolom. Csak mire észrevettem a laptopom mögött, már nem voltál sehol. A címedet nem tudtam kiszedni Jinből, úgyhogy kiderítettem, hová járhatsz suliba – mondta, előhúzva a zsebéből a nyakláncot, amit még az édesanyjától kapott, a tizenötödik születésnapjára. Felsóhajtott, majd nyújtotta a tenyerét, Jimin pedig beleejtette.

- Kössz. Miért nem délután akartad oda adni? A kávézóban? - kérdezte, felnézve az előtte álló férfira. Hálás volt neki, hogy visszaadta neki a nyakláncát, de az előbbi incidens valahogy megrontotta azt a jószívű gesztust, hogy megkeresve őt, visszajuttatta hozzá a láncot. Igen, be is szennyezte.

Most az egész iskola melegnek fogja nézni. A lányok majd bomlanak utána, mert valamiért a többségük szereti a meleg fiúkat, a srácok meg majd furán néznek rajta végig. És akkor majd bizonyíthat, hogy tényleg nem meleg. Bár, nem érdekelte annyira az iskolában történtek. Ez már nem gimi, nem egy snassz képzés. Tényleg tanulni jár ide, nem haverkodni, úgyhogy hidegen hagyta a dolog. Csak nem szerette, ha megbélyegezik, főleg egy nyomorék miatt, mint Jimin.

- Ma nem leszek bent.

- Adta Isten! - sóhajtott fel Jungkook, megkönnyebbülten, felnézve a plafonra, mintha Istennek köszönné még.

- Ennyire ne örülj már – morgott Jimin, végig nézve a fiún. - Elég leharcolt vagy – mondta, mire a fiatalabb felsóhajtott, majd lassan a nyakába tette a láncot és egy ideig bénázva ugyan, de a kis kapcsot a két végén össze is csíptette, hogy az a nyakán maradjon. Mostantól nem fogja a zsebében hordani, a nyakában lesz, bármi is történik. Még azt sem vette észre, hogy elhagyta. Tényleg kritikus állapotban lehet az agya.

- Tegnap tanultam.

- És? Sikerült? - kérdezte Jimin, érdeklődve nézve a fiút.

- Csuklottál tegnap? - kérdezte Jungkook, szúrósan nézve a férfira.

- Nem…? - nevetett Jimin, zavartan. - Miért csuklottam volna? Hogy jön ez ide? - Értetlen pillantásokkal figyelte az előtte álló, fiatal fiút, aki megeresztett egy megadó sóhajt, lehunyt szemekkel.

- Úgy, hogy semmit sem tudtam megjegyezni, mert idegesített a tegnapi nap. Fent voltam hajnalig, és azzal tengettem az időmet, hogy elképzeltem, hogyan hasítanám ketté egy baltával a fejedet. Vagy esetleg hogyan nyúznám le a nagyképű, vastag bőrt az arcodról. Meg ilyesmik – vont vállat, felnézve Jiminre, aki hangosan elkacagta magát.

- De agresszív valaki! Pszichopata vagy, tudod-e? - vigyorgott szélesen.

- Lehet, nem tagadtam soha – sóhajtotta Jungkook, fáradtan, fejfájósan. - Ha én pszichopata vagyok, akkor te egy szadista állat, aki azon éli ki magát, hogyan terrorizálhat és molesztálhat körülötte bárkit – mondta, felvont szemöldökkel, várva a férfi reakcióját.

- Legalább egy közös van bennünk. Beteg az elménk – kacsintott a vörös hajú férfi, zsebre téve az ujjait.

- Hurrá – motyogta Jungkook, a padlót fixírozva. - Rabolod még az időmet, vagy mehetek? - kérdezte, mire Jimin az órát kereste a tekintetével, de miután rájött, hogy a folyosón nem található a kis kütyü, elővette a telefonját, hogy megnézze, mennyi az idő.

- 11 óra van. Mit szólnál ahhoz, ha kiengesztelésképp elvinnélek teázni? Vagy kávézni? A vendégem vagy – mosolygott, mire Jungkook gyanús tekintettel mérte végig. - Tényleg csak azért! Nem akarok semmit, nyugi! Tudom, hogy tahó voltam tegnap, csak jóvá tenném! - mosolygott a férfi, elég hamiskásan.

Tudta Jungkook, hogy nem erről van szó. Valami más van a dologban, amit nem tud, de nem is kíváncsi rá. Egy potya tea, vagy kávé…? Tökéletes, akármit is akar tőle Jimin, tudta, hogy neki most egy koffein dús tea, kávé, esetleg mindkettő, nagyon jót fog tenni.

- Rendben! Elfogadom az engesztelésnek beállított csábítást, vagy nem tudom, mit akarsz, de csak a tea és kávé érdekében! - mondta a fiatal fiú, elrugaszkodva a faltól és kótyagos, ködös fejjel sétált a folyosón, hogy kiléphessen a fullasztó épületből.

- Nem foglak elcsábítani! Mit hiszel? Leitatlak, bedrogozlak és az ágyamban ébredsz másnap reggel? - Ahogy a férfire nézett, látta, hogy igazából elgondolkodott azon, amit mondott és amikor felcsillantak a szemei a mondandója közben, Jungkook megforgatta a szemeit, mély sóhajjal.

- Kinézem belőled… - mondta halkan, kilépve az egyetem ajtaján. - Jut eszembe, hogy jutottál be? Porta van – mondta halkan, a férfira nézve, mikor a lépcsőn mentek lefelé.

- Mindent megoldok – vont vállat Jimin, a fiú mellett sétálva.

- Örömmel hallom. - Zavart mosoly játszott a fiatalabb ajkain. - Legalább jó helyre vigyél! A tegnapi után megérdemlem – mormogta.

- Hé! Fejbe basztál egy tálcával, örülj neki, hogy még én engesztellek ki! Taknyos – sóhajtotta Jimin, határozottan sétálva a hely felé, amit már idefelé jövet kiszemelt magának.

- Gondolkozz el egy kicsit. Miért is basztalak fejbe? - nézett rá Jungkook, sejtelmesen.

- Akkor is – vont vállat Jimin, kifejezéstelen arccal figyelve a fiút, aki mosolyogva csóválta a fejét. Jimin elgondolkodott rajta, hogy Jungkook arca sokkal simább és kedvesebbnek tűnő, ha mosolyog. Olyan édesnek gondolta. Úgy érezte, sokkal jobban áll Jungkooknak, ha mosolyog és nem olyan komor és morgós az arckifejezése.

Bár, valahogy sejtette, hogy csak az ő közelében ilyen komor és morgós. Nem mintha nem lenne rá oka, mert végül is, kikezdett vele és egész csúnyán megalázta egy kávézónyi ember előtt. Fogdosta, elég szépen, és előtte levő nap sem bánt a fiúval kesztyűs kézzel, úgyhogy végül is, megértette, miért viszonyul így hozzá a fiú.

De azért a tálcás jelenetet megjegyezte magának. Azután simán el tudta képzelni, hogy egy baltával ébred reggel, a fejében. A gondolatra összerezzent és megköszörülve a torkát, a mellette sétáló, fáradt, bágyadt arcú fiút nézte.

- Amúgy, egyedül laksz? - kérdezte Jimin, miközben figyelte a kávézót, amit nem rég nézett ki. Nem járt máshová, csak arra a helyre, ahol minden nap eltölti a délutánját, de úgy gondolta, hogy most egy másik helyre viszi Jungkookot. Végül is, ne ott igyon kávét, ahol dolgozik. Nem lenne belőle gond, de akkor már dolgozhatna is, ugye.

- Igen. Egyedül – mondta Jungkook, lényegre törően, véletlenül sem beszélve többet a kelleténél.

Jimin megeresztett egy halk sóhajt. Így nehéz lesz a fiút hamar megpuhítania, úgyhogy gyorsabb lépésekre kell kapcsolnia, vagy valami taktikát váltania. Neki tényleg kell ez a fiatal kölyök és képes akár 180 fokos fordulattal viselkedni vele.

Persze, nem hosszútávra kellett neki, csak egy-két alkalomra. De kellett neki. Képes hazudni is akár, a kedvéért. Végül is, az emberek többsége úgy sem bírja az őszinteséget és ezek szerint Jungkook is ilyen típus.

Ha kedves vele, ha figyelmes, akkor biztos, hogy megkedveli.

Jimin soha nem értette, miért jobb a hazugság, mint az őszinteség? Miért kell mindig azt alkalmaznia? Pedig, ha az emberek értékelnék az őszinteségét és azt, hogy nem játszik zsákba macskát, nem sérülnének annyit. De végül is, az, hogy ki mennyire sérül a saját rózsaszín köde miatt, az már nem az ő gondja.

Ő eleinte mindig saját magát mutatja, de ha valamit akar, nem hátrál meg. Az emberek pedig ostobák, hogy elvárják a sok maszlagot és hazugságot, holott tudják, hogy ő milyen. De ő megadja nekik, ha minden ezen múlik. Csak nem értette, hogy utána mi a problémájuk.