Coffee - JiKook (3/18)

Hehe! :D Na, ide is elértem, hogy ezt a ficit folytassam. :D 

Remélem tetszeni fog nektek! ^^

(Ha valami hibát találtok, szóljatok. :3 (Ha nagyon szerettek, elmondhatjátok, merre van a hiba ♥♥♥♥♥)

Nem lett túl terjedelmes, de~ xD nem a mennyiség, a tartalom a lényeg! :D (remélem tartalmas is lett, ha már nagyképűen kijelentem ezt. :"D)

Jó olvasást! :D 

~Nana~

Fáradtan, álmosan sétált be a raktárba. A kulcsokkal rengeteget szenvedett a raktár előtt. Szinte egy örökkévalóságnak tűnt…

Mérgesen konstatálta magában, hogy nem elég, hogy a mai dolgozatot sírva írta meg szinte, mert alig tudott valamit, pedig rengeteget tanult rá és otthon kívülről fújta az egész anyagot. Balszerencséjére, mire az iskolába ért, valahogy minden kiesett a fejéből. Hát még, amikor leült és megkapta azt az átkozott papírt. De reménykedett benne, hogy legalább egy kettest sikerült összekaparnia. Nem akarta, hogy lerontsa a jegyét ez az egyetlen, nyomorult dolgozat… egész jó átlaga volt. Most ha a félév előtt ekkorát ront és ennyire lerontja a saját érdemjegyeit, akkor biztos, hogy kő kövön nem marad és valakit meg fog ölni. Vagy saját magát, azt még eldönti az adott helyzetben.

De mintha a dolgozat valószínű sikertelensége nem lenne elég, még a nyomorult kulcsot sem találta meg, amivel kinyílik a raktár ajtaja. Minek adott oda neki Jin egy konkrét kulcscsomót? A végére már remegő kezekkel küszködött, hogy sikerüljön azt az átkozott raktár ajtót kinyitnia! Ráadásul a járókelők úgy nézték, mintha épp próbálna betörni.

Hát persze, kulcsokkal a kezében, símaszk nélkül, farmer nadrágban és egy fekete pólóban csak betörni szeretne, hogy mindenki felismerje. Még jó.

Halk szusszantással ledobta a táskáját az öltözőben, mikor oda sikeresen elért a raktár ajtóval lévő atrocitásai után, és a a hideg ujjaival masszírozva a homlokát, próbált felkészülni arra, hogy mosolyognia kell, kedveskednie és kiszolgálnia a tahóbbnál tahóbb embereket. A pokolba kívánta az egészet, pedig mikor reggel felkelt, arra várt, mikor mehet be végre. Jó mókának találta a pincérkedést és a kiszolgálást. Meg igazából, imádott ilyen helyeken foglalatoskodni. Szerette a kávé mámorító illatát, a finom süteményeket, a hangulatot, a berendezéseket, a forgalmasságát. Mennyi ember meg tud fordulni egy kávézóban! Mellette pedig tudta, hogy az ilyen helyek értékesek, mert összehozza az embereket. A barátaival ő is sűrűn üldögélt kávézóban, vagy valami kisebb büfében és felejthetetlen élményekkel gazdagodott.

Most viszont, ha tehetné, azonnal haza nyargalna és tévét nézne, aludna, pihenne… de a háta közepére nem kívánta sem a kávézót, sem az embereket. Túl frusztrált volt és ideges az iskola miatt.

Megrökönyödve vette át az ingét, majd a nadrágját is, végül a kis névtáblácskát is a helyére rakta, majd próbálta ujjal „megfésülgetni” a haját, mert persze, hogy még kócos is. Reggel nem volt ideje fésülködni, mert elaludt.

Még az elalvás is… lehet, hogy azért volt ilyen pocsék napja a suliban is, mert már a nap is pocsékul kezdődött. Utált elaludni. Ő szeretett kényelmesen, zenét hallgatva vagy tévét nézve öltözködni, reggelizni – ha volt rá ideje – és készülődni.

Egy biztos: másnap hoz magával fésűt… sőt, egy egész pipere táskát, mert szavak sincsenek a kinézetére.

Végül megunta a felesleges próbálkozásokat, hogy rendbe hozza a haját, és frusztráltan indult el a kávézó helységébe, nem törődve azzal, hogyan is néz most ki. Olyan, amilyen. Ez van. Ő mellette egyetemre jár, mindenki nézze el neki akkor is, ha nem is tudnak róla.

Amint a helyére állt, Jin mosolyogva integetett neki.

- Jó napot! – mosolygott, mire Jungkook egy apró mosollyal és biccentéssel viszonozta azt. Jin lassan végig mérte a fiút. - Olyan furcsa vagy. Rossz napod volt? - Csodás. Minek kellett észre vennie?

Jin túl sokat törődik az emberekkel.

- Kicsit. Nem volt jó a suli – sóhajtotta, majd a pulthoz dőlt, a süteményeket figyelve a kis üvegablakon keresztül, majd felfuttatta a szemeit az idősebb fiúra. - Szóval? Mit vigyek? Hová? - kérdezte, hátha terelni tudja a témát. Jin elmosolyodott rajta és a tálcákra bökött. Ha a fiú nem akar beszélni, nem fogja faggatni. Úgy volt vele, hogy ha szeretné, előbb-utóbb úgy is el fogja mondani, mi bántja. A faggatással lehet csak azt érné el, hogy a fiú nem, hogy beszélni nem fog, még ingerült is lesz. Nem akart a visszájára fordítani semmit. Meg aztán, nem is ismerte Jungkookot eléggé ahhoz, hogy bensőséges viszonnyal forduljon felé. Nem tudta, hogyan fogadná azt a fiatalabb.

- Ezt kellene kivinni a hatoshoz és… - Hirtelen Taehyung, mint egy bomba, úgy ugrott be a pult elé. Jungkook majdnem oldalra esett a hirtelen érkezéstől és a szívéhez tapasztotta a tenyerét ijedtében. Mitől ilyen gyors?! Mikor sikerült a pultban megkapaszkodnia, akkor látta, hogy Taehyung lábán görkorcsolya van. Ne már. Ez komoly?

- Yeah! Ma elememben vagyok! - Taehyung vigyora szélesebb volt, mint bármikor. A fiatal fiú hatalmas szemekkel nézett rá, alaposan végig mérve a mellette állót, aki rögtön észre is vette a hosszas méregetést. Elvigyorodott és legalább úgy mérte végig Jungkookot, ahogyan az előbb ő tette. - Ó! Szia! Kim Taehyung vagyok, de hívhatsz TaeTaenak, vagy V-nek, ami tetszik. Aliennek is szoktak becézni, ki tudja, miért – kuncogott, mire Jungkook kerek szemeket meresztve rá, pislogott. - Új vagy, igaz? - vigyorgott. Jungkook megszeppenten bólintott. - Neved van? - vigyorgott szüntelenül.

A fiatalabb szinte már elfáradt a fiú hiperaktív viselkedését látva. Még hadart is. Talán szív valamit? Nem, nem úgy tűnt neki, mintha valamit szívott, vagy beszedett volna.

- Jeon Jungkook – mondta, megköszörülve a torkát, próbálva visszatérni a valós világba.

- Áh! Kookie! - kuncogott, miközben elvett a pultról két tálcát. - Cuki neved van! Mármint, a hangzása férfias, egész szép, de a Kookie! Ah! Eszméletlen cuki – vigyorgott. Jungkook nem tudott reagálni, kamillázott, zavartan és furcsán érezve magát. - De illik hozzád, mert olyan aranyos pofid van! És olyan kis helyes vagy! - Taehyung vigyora levakarhatatlanná vált. Szimpatikus volt neki az új munkatársa.

- A-ah… köszi – mondta halkan, mire Taehyung kacsintott egyet és megfordulva, „elgurult” egy asztalhoz, ahol mindenki mosolyogva köszöntötte.

- Ne szeppenj meg ennyire – mondta Jin, elővéve két másik tálcát, hogy rájuk pakolja a rendelt süteményeket és kávékat. - Szereti csinálni. Hihetetlenül be tud pörögni. Van, mikor fáradtan, álmosan jövök be, és mikor meglátom, egyszerűen olyan aktív leszek, mint ő. Jó hatással van a kávézóra. Életet visz bele – mosolygott szélesen, pakolgatva a rendeléseket.

- Igen, az biztos – mondta Jungkook, miközben figyelte Taehyungot, aki már-már flörtölt a lányokkal teli asztalnál. Elmosolyodott és megcsóválta a fejét. Vicces srácnak tűnt. - Eddig miért nem láttam? - kérdezte, felvont szemöldökkel.

- Hát, ő sokáig szabadságon volt. Eltörte a lábát – mondta Jin, apró mosollyal. A fiatalabb fiú szemei kikerekedtek. - Nem voltál itt akkor még. Felmostam a kávézót, mikor végeztünk és szóltam neki, hogy ne görkorizzon, mert vagy magát vagy az asztalokat töri majd össze. De épp egy lányról áradozott, akibe halálosan szerelmes. Nem figyelt rám, aztán megcsúszott a vizes padlón a görkorcsolyával és beesett egy asztal alá – mondta, zavartan mosolyogva. - Mondjuk, nem is hiszem, hogy megcsúszott, szerintem kibicsaklott a bokája. Nem tudom – sóhajtotta, a tarkóját simítgatva az ujjaival.

- Ó, szegény – motyogta Jungkook, a flörtölő fiút nézve.

- Én sírtam helyette, ő röhögött, hogy végre szabin lesz – nevetett Jin tanácstalanul, majd a pultra támaszkodott a tenyereivel. - Na, vidd ezeket, a kávék és a sütik mellé tettem az asztal számokat – mosolygott szélesen. Jungkook bólintva vette el a pultról a tálcákat, majd félszegen Jinre sandított.

- Ugye nekem nem kell görkoriznom? - kérdezte halkan, előre félve a választól. Ő még soha nem görkorcsolyázott és biztos benne, hogy ha így kellene kiszolgálnia a vendégeket, annyi kárt csinálna, amennyit nem tudna felszámolni ez a kis – nagy – kávézó.

- Nem, neked jég-korcsolyáznod kell. - Halálosan nyugodtan mondta ki Jin a szavakat, Jungkook szemei pedig szabályosan elkerekedtek és megdermedt egy pillanatra. Amint Jin meglátta a fiú ijedt szemeit és elsápadt arcát, nem bírta ki, rögtön elnevette magát, pedig tényleg meg akarta viccelni és a tudatban hagyni egy ideig, hogy meg kell csinálnia. - Vicceltem, menj már! - nevetett Jin hangosan, mire a fiatal fiú zavartan pislogott és hátat fordítva Jinnek, elindult az asztalokhoz.

Miért olyan furcsa itt mindenki? Taehyung is annyira… illik rá az Alien elnevezés. Már az első benyomás után úgy érezte, hogy totál illik rá. Bár, nem tervezte őt így hívni, de abban biztos volt, hogy ez a becenév az övé.

- Vigyázat, jövök! - Taehyung szinte elsüvített mellette. Jungkook épp, hogy meg tudta tartani a tálcákat és épp, hogy sikerült félre állnia, mielőtt TaeTae eltarolta volna. Ijedten, tányér méretű szemekkel nézett a fiú után. Hogy lehet ilyen gyors? Szinte cirkál az asztalok között. Ő tegnap olyan nehezen szolgálta ki a vendégeket, de Taehyung percek alatt körbe járja az egész helyiséget és mindenkit kiszolgál úgy, ahogyan azt kell.

Sőt! Még flörtöl is a lányokkal! Ő neki miért nem megy? Tegnap csak szerencsétlenül mosolygott, főleg, miután…

- Azért ne ess az ölembe, ha megkérhetlek! - Az ismerős hűvös hangra megremegett. Igen. Hiányzott neki, nagyon…

Felsóhajtva megcsóválta a fejét és nem tulajdonítva neki figyelmet, sietősen elhaladt a férfi mellett, hogy kiszolgálja a vendégeket, akik már türelmetlenül várták a rendeléseiket.

Jimin le sem tudta venni a szemeit a fiúról. Noha, dolgozni jött ide be, de amint meglátta a fiút, megnyalva az ajkait, be is harapta őket és figyelte, ahogy elhalad mellette. Ahogy jobban végig mérte, tudta, neki kell. Kell ez a fiú. Akár egy, vagy több éjszakára, de kell neki. Formás volt. Az egész teste. A combjairól nem is beszélve.

Éhesen nézte végig a fiút újra és újra, ahányszor csak feltűnt előtte.

Meg akarta szerezni. Bármi áron, de kellett neki.

Jungkook mosolyogva, kedvesen tette le eléjük a kávét és a süteményeket, próbálva fenn tartani arcán a kedveskedős kifejezést. Néha sikerült, néha nem, de úgy érezte, ahhoz képest, amilyen hangulattal jött be, egészen jó volt a kiszolgálása. Mondhatjuk úgy is, hogy felül múlta önmaga képességeit.

Persze, koránt sem volt olyan, mint Taehyung, de ő nem is tudna így viselkedni. Ő csak édesen, kedvesen mosolyog a vendégekre, megkérdezi tőlük, milyen napjuk van, hogy érzik magukat és tovább is sétál, miután választ adtak. Ő nem tud flörtölgetni idegenekkel. Az nem az ő területe volt.

Amint végzett, a két tálcát a hóna alá fogva, mély sóhajt vett ajkai közé és elindult vissza Jinhez, hogy újra kivigye a rendeléseket. Szerencsétlenségére, nem figyelt, hol megy el.

- Ha! Rám sem néztél az előbb. Mi van, haragszol a tegnapiért? - A hangra felakadtak a szemei és idegesen szusszantott, majd az arcára erőltetve egy halovány mosolyt, megfordult a férfi felé. Úgy érezte, hogy ez a hang örökre az elméjébe fog vésődni és ki sem fogja tudni onnan seperni. Kilométeres távolságból is hallani fogja, ha ő beszél.

- Nem. De nem rendeltél semmit, amit nekem kellett volna kihoznom, így nincs semmi dolgunk egymással – mondta a fiú határozottan, szúrósan nézve az előtte ülő férfire. Lassan a karórájára nézett, majd vissza Jiminre. - És amint látod, munkaidőben vagyok és nem érek rá fecsegni. Sok a vendég, délre tudtam csak jönni, bele kellene húznom. Szóval, pá! - kacsintott szemtelen arckifejezéssel, mire Jimin elhúzta az ajkait, egy fintor kíséretében.

- Tudod mit? Akkor rendelek! Egy cappuccinót kérek, és egy csokis sütit – vigyorgott, Jungkookra nézve, kifinomult, lassú mozdulatokkal nyúlva az ásványvízzel teli pohár után. - Olyan színű csokis sütit kérek, amilyen színben pompáznak a tökéletes vágású szemeid. Olyan színű cseresznyét kérek a süteményem tetejére, amilyen piroslóan csillognak az ajkaid… és olyan tejszínhabot kérek a cappuccinómra, amilyen tejfehér a bőröd – vigyorgott Jimin szélesen, miközben az ásványvizébe kortyolt, huncut tekintettel figyelve a fiú reakcióját. Jungkook arca egy pillanatra elkomorodott, mert szüksége volt időre, hogy felfoghassa a férfi szavait és azoknak értelmét. Mikor sikerült, az arca vörös árnyalatot vett fel. - Talán valami gond van? - Jimin elegánsan, lágy mozdulatokkal tette le az ásványvízzel teli poharat az asztalára, kihívóan nézve fel Jungkook éjsötét szemeibe. - Csak szeretem az étcsokit. Főleg, ha valakinek a szemei szinte a megtévesztésig hasonlítanak is arra az árnyalatra. Az még jobb – mondta, széles mosollyal. - Ugyan így vagyok a cseresznyével és az olyan vörösen csillogó ajkakkal. És a hófehér bőr! Ah, fétisem – mondta, mire Jungkook megdermedt egy pillanatra.

Ez a pasas most ki akar vele kezdeni?

- Oké, felírom én így. Oda adom Jinnek, ahogy kéri – mondta Jungkook vállat vonva, közömbösséget sugározva a vörös hajú férfi felé, mire Jimin elvigyorodott, olyan szélesen, ahogy csak az ajkai és arcizmai bírták. Komolyan nem értette. Jimin fejében megfordult a gondolat, hogy vajon Jungkook ártatlan-e még. De elvetette magában az elgondolást, mert ha az, ha nem, olyan mindegy neki.

Ha szűz, annál jobb. De ha nem, az sem zavarja.

Jimin hirtelen a fiatalabb fiú karjára markolt, majd magához húzva, lassan a fülébe kezdett el suttogni.

- Nekem elég, ha magadat hozod tálcán. Nem véletlenül mondtam a hasonlatokat. A tejszínhabot olyan élvezettel kóstolgatnám a cappuccinón, érzékien, lágyan ízlelgetve a nyelvemmel, mint ahogyan azt a tejfehér bőröddel tenném, aminek biztos, hogy az íze is legalább annyira édes, mint a tejszínhabé. A cseresznyét olyan érzékien és kéjsóváran venném el ajkaimmal a süteményről, amilyen érzékien csókolnálak téged és az édeskésnek tűnő szádat, aminek az ívelése már művészi… az étcsokoládéra hasonlító, éjsötét szemeidben pedig el akarok veszni, miközben a cseresznyepiros, édes, hívogató ajkaidat kóstolgatom, miközben a bőrödet cirógatom az ujjaimmal, amit előtte a nyelvemmel kóstolgattam… - súgta, mély, erotikus hangon búgva a fiú fülébe a szavakat. Jungkook ledermedt, hosszú-hosszú pillanatokra. A szemei kikerekedtek és nem tudott megmozdulni. Megremegtek a lábai és az arca még vörösebb árnyalatot vett fel, mint az előbb. A szíve pedig szabályosan kihagyott egy ütemet. Egyet? Többet is.

Vele tényleg kikezdett egy pasas. Ráadásul nyíltan, úgy, hogy tele van a kávézó vendégekkel!