YoonKook/SugaKook - Háború! (6)

Hjaj, ez kezd már betegessé válni. Felkelek, írok, lefekszem, írok, napközben is írok, borzasztó, hogy nekem mennyi szabadidőm van, ha itthon vagyok. :D (Pedig esküszöm, hogy van életem! xDDD)
Szerintem most egy hónap alatt bőven bepótolom azt a jó négy évet, amit úgy kihagytam. Egyszerűen teljesen lázban égek, forrnak az ujjaim, pörög az agyam... szörnyű. :D

Na, térjünk a lényegre. Gyerekek, háború van! :D 

Na, jó, ez egy kicsit túlzás talán, de nem áll messze a valóságtól. Gondoltam rá, hogy akkor most szomorú, sírós, csöpögös fejezetet írok, hogy adjak az érzésnek, de úgy gondolom, felesleges. Mármint nem az, de a kialakult helyzetet látva (komolyan nem ilyenre terveztem, mikor az elsőt írtam XD), ez elkerülhetetlen lesz. Viszont szerintem a csatatér az kicsit izgalmasabbá teheti a következő részeket. :D (Ha nem, akkor elnézést kérek mindenkitől. :c Szeretem a balhékat, na :cc)

Nem, Jungkook nem egy hisztigép, nem is lesz az, ő csak teszi, amit érez! A Túlgondolkodó, csodásan reppelő hajjal rendelkező egyén az Yoongi. Jungkook szíve szerint cselekszik, ne könyveljétek el hisztigörcsnek~ :c
Trágár szavak vannak benne! 

JA! És jó hír! mondjuk, kinek mixD A főnököm ma írt, hogy jövőhét az totál szabad mindenkinek, úgyhogy nem kell dolgozni, egész héten tudok írni, hacsak nem jön közbe valami *O*

Ha találtok valami hibát vagy furcsaságot, szóljatok és javítom! :)

Jó olvasást és ne egyetek meg ><

~Nana~

Álmosan, fáradtan sétáltam ki a konyhába, mintha egész éjszaka tomboltam volna. Iszonyatosan álmos voltam és igazából nem értettem, hogy miért, mert ha belegondolok, egészen sokat aludtam ahhoz képest. Ráadásul magamtól keltem, úgyhogy végképp nem tudtam hová tenni ezt a kótyagos érzést. Még a konyhai ajtófélfának is neki nyargaltam, mert nem láttam kettőig.

Amint beértem a kívánt helyre, rögtön a kávéfőzőt szúrtam ki a szemeimmel és szinte rohantam felé, reménykedve teljes szívből, hogy nem kell kávét főznöm. Ez az! Van még a kiöntőben.

Mint aki vérszemet kapott: bögre elő, villám gyorsasággal tej elő, szekrénybe nyúl, cukor levesz. Csészébe kávét önt, majd tejet, aztán cukrot és végre! Kávé!

Kávé úgy, hogy senki nem piszkál, hogy ilyen fiatalon nem illik kávézni.

Mély sóhajjal felültem a konyhapultra, görcsösen fogva a kezemben lévő, kávéval teli bögrét, és mikor ajkaimhoz emelve, lassan belekortyoltam, akkor jutott eszembe a tegnap este. Egészen eddig eszemben sem volt, de amint belekortyoltam a kávéba, mint a villámcsapás, úgy mart belém a felismerés és azzal együtt az a furcsa mellkasi feszítő érzés. Ahogy visszagondoltam Yoongi kemény, rideg, hideg szavaira, kirázott a hideg. Végigfutott a hátamon. Talán így futott végig rajtam az a furcsa, nyomó és egyben feszítő érzés is, majd azzal egy időben gombóc nőtt a torkomban.

Lesütött szemekkel fogtam a kezemben a bögrét és lassan kezdtem el lóbálni a lábamat, ahogy a pulton ültem, merev, bamba tekintettel. Miért utál? Mi az, amit nem kedvel bennem? Mi irritálja bennem? Falhoz kellett volna állítanom. Meg kellett volna kérdeznem, hogy ugyan, még is mit nem bír elviselni bennem? A mosolygást? Vagy azt, hogy félrehúzódok néha, mikor túl soknak érzem a bohóckodást? Mi az, amit nem bír bennem?

A fájdalom helyét egy kis időre a méreg vette át, miközben azon elmélkedtem, hogy mi lehet az, amit nem bír bennem elviselni. Én úgy gondolom, hogy semmi rossz nincs bennem. Tény, hogy minden embernek vannak rossz tulajdonságai, de talán a gonoszkodáson kívül bennem nincs semmi elviselhetetlen. A gonoszkodásom sem olyan eget rengető dolog, mert viccesen gonoszkodok. Pimasz is vagyok, de az is akkor, ha szórakozok a többiekkel.

- Min gondolkodsz? - Jin hyung hangja szakított ki a gondolataimból, miközben nyújtózkodva a hűtőbe nyúlt, hogy elő vegye belőle a tojást. - Húzd fel a lábad – mosolygott, mire tettem, amit mondott, ő pedig leguggolva, kivette a szekrényből a serpenyőt, majd a tűzhelyhez rakta.

- Tojást sütsz? - kérdeztem, mikor visszaengedhettem a lábaimat.

- Igen, meg egy kis husit. Tegnap bent hagytam a hűtőben. Korábban keltem, hogy legyen a husira is idő – mosolygott. - Kell az energia, mert ma tévé show lesz, aztán holnap egy fantalálkozó – mondta, mire aprócskát bólintottam. El is felejtettem, hogy ma tévében szereplünk. Valamiért reménykedtem, hogy ma is gyakorolni fogunk. Szerettem színpadon lenni vagy kamerák előtt ücsörögni, mosolyogni, elkápráztatni azt a rengeteg embert, akik minket figyeltek, de ma valahogy nem hiányzott. Nem tudnék olyan felhőtlenül mosolyogni. Nem tartom magam túl jó színésznek. Ha nekem magány kell, kamerák előtt is kierőszakolom magamnak, hogy egyedül lehessek, ha engedett, ha nem.

- Jól hangzik – mosolyogtam, mire elvigyorodott.

- Igen. Meg van egy új fűszer, amit tegnap vettem és ki akarom próbálni – mondta, szinte csillogó szemekkel. Elmosolyodtam rajta. Jin annyira kedves volt mindig. Persze, van, mikor kihúzzuk nála a gyufát, de türelmes. Nála türelmesebb embert nem ismertem. Nem fényezem én, de tényleg így van. Ritkán fordul elő, hogy elfogy a türelme. Előfordul, természetesen és olyankor hajjaj, még Yoongi is menekül.

A gondolatra megint lesütöttem a szemeimet.

- Kíváncsi leszek rá – mosolyogtam, a kávémba kortyolva.

- Ugye kakaót iszol? - kérdezte, felvont szemöldökkel, mikor a forró serpenyőbe ütötte a tojásokat.

- Persze! - vágtam rá reflexből, mire megcsóválta a fejét. Tudta ő, mit iszok. Nem ilyen színe és illata van a kakaónak, de nem szólt semmit. Elnézte nekem.

- Rendben, lépjünk előre. Reggelente ihatsz, de a nap folyamán többet ne, rendben? Nem azért, mert kölyöknek nézünk, vagy azért, mert hujjuj, de káros. Hanem azért, mert te nem kávézol rendszeresen, ébren tart. Az első pár hónapban, ha rászoksz gyorsan, kipattannak a szemeid a sok kávétól hajnalban, fáradékonyabb, álmosabb leszel. Nehezebben fogsz koncentrálni – mosolygott, mikor végzett a tojás ütögetéssel. - Napi egy-két csésze kávé nagyon jót tesz. De minden újdonság, ami tetszik, függővé tehet. A koffein és a kávé pont ilyen. Nem káros, magára a szervezetre nem, de ha ébren tart, mert nem vagy hozzászokva, akkor csinálhat gondokat. Nem azt mondom, hogy mindenképp, lehet, hogy neked semmi gondod nem lesz tőle. De azért ne vidd túlzásba – mondta, mire mosolyogva néztem vissza rá.

- Nem fogom, ígérem! Köszönöm – vigyorogtam, már bátran a kávéba kortyolva. Kacsintott egyet, majd a felső szekrényt kinyitva, elővette belőle a fűszert, amit tegnap szerzett be és egy határozott mozdulattal a tojásra szórt belőle egy keveset, miután megszagolta, mennyire lehet intenzív.

- Szóval, mit keresel fent ilyen korán? - kérdezte, mikor az órára pillantott egy pillanatra. - Nem szoktam veled összefutni itt. Namjoonnal vagy Taehyunggal esetleg, de veled nem sűrűn találkozom itt, ilyen korán. - Folyamatosan kevergette a tojást, közben sót szórt bele.

- Csak felébredtem – vontam vállat, újra belekortyolva a kávéba.

- Hm, érdekes. Eddig nem ébredtél fel csak úgy – kuncogott, rám sandítva. - Nyomja valami a szíved? - kérdezte, mire lesütöttem a szemeimet. Épp nyitottam volna a számat, hogy nem, dehogy is, de hiába. Jin átlát rajtam. Mindenkin átlát. Sosem tudtam felfogni, hogy tud ennyit törődni velünk. Persze, mindenki törődik mindenkivel. Namjoon hyung általában megoldja a problémákat, de tényleg, mindent megbeszél a menedzserrel. Ha van valami gondunk, ő rögtön megy, vagy megoldja egyedül. Jin rögtön, szúrás szerűen tudja és látja rajtunk, mi nyomja a szívünket és addig, míg el nem mondjuk, nem is hagy minket békén. Talán csak akkor, ha már ráförmedünk, hogy hagyjon minket békén. De olyankor is, csak megborzolja a hajunkat, hogy akkor majd elmondjuk neki, ha felkészültünk rá. Yoongi hyung pedig az a típus, aki mindenkit megvéd és tiszteletre méltó. Azaz… azt hiszem, csak engem nem védene meg. - Gondoltam. Szóval? Mi a baj? - kérdezte, mikor rám emelte a tekintetét újra.

- H-hát… - Oldalra néztem. Nem akartam ránézni. Én nem tudok hazudni… - Yoongi hyunggal kicsit összevesztem tegnap, de semmi komoly nem történt. Csak kicsit összekaptunk. Megzavartam, mikor zenét kevert és szöveget illesztett a zenére, és mérges volt – mondtam halkan, görcsösen szorítva az ujjaimmal a bögrét. Ha így folytatom tovább, ripityára töröm azt a szerencsétlen bögrét, ami az egyik kedvencem, ugyanis Jimintől kaptam születésnapomra. Ő csináltatta nekem, Golden Maknae felirattal. Annyira örültem, mikor oda adta.

Elhanyagolom. Taehyungot is… és mindenki mást is, mióta Yoongin jár a fejem. Hirtelen belém mart a lelkiismeret-furdalás. Nem is beszéltem velük azóta sem. Csak köszöntem nekik reggelente.

- Igen? Biztos csak ennyi? - kérdezte, mire egy aprócskát bólintottam. Elmosolyodott. - Jiminnel épp arról beszélgettünk tegnap, hogy biztos valami nagy baj lehet, mert mostanság olyan furcsán viselkedsz. A szokottnál is zárkózottabb vagy, nem is szólsz hozzánk. - Vicces, pont most gondolkodtam el rajta. Jin a fejembe lát. - Ha valami baj van, elmondhatod, ugye tudod? Tudom, hogy már nem vagy gyerek és megoldod a gondjaidat egyedül, ez rendjén is van. Ami csak rád tartozik, az csak rád tartozik. Ha nem kérsz segítséget, nem fog senki beleavatkozni, ezt megígérem – mosolygott kedvesen. - De sokszor rengeteget jelent már csak az is, ha beszélsz róla. Nem kell segítséget kérned vagy attól tartanod, hogy beleszólunk. De sokat, nagyon sokat számít, ha csak megbeszéled valakivel azt, ami nyomja a szíved. - Tovább kavargatta a tojást és mikor úgy érezte, hogy lassan készen lesz, újra megemeltem a lábamat, így a szekrényhez fért, amiből egy újabb serpenyőt halászott elő, amiben majd sütheti a húst.

- Tényleg nem fogsz beleavatkozni? Sem elmondani másnak? - kérdeztem, halkan, mire határozottan bólintott, amikor a tűzhelyre helyezte a serpenyőt.

- Tényleg nem. Ami nem a mi dolgunk, az nem a mi dolgunk. Nem avatkozom én semmibe, csak abba, amire megkérnek, hogy beleüssem az orromat – mondta, mikor a hűtőhöz sétálva, a húst kezdte el kutatni.

- Jó – sóhajtottam fel mélyen, majd megköszörültem a torkomat. - Csak annyi a gond, hogy…

- Jó reggelt! - Yoongi hyung ásítva lépett be a konyhába, nyújtózkodva egy nagyot.

- Óh, jó reggelt neked is – vigyorgott Jin, mikor beletette a húst a serpenyőbe. Lassan rám nézett, akarom-e tovább mondani, vagy sem, de csak lesütöttem a szemeimet. Elmosolyodott és szerintem már tudta is, hogy a problémám forrása az illető, aki nem rég jelent meg a konyhánkban. - Hogy-hogy ilyen korán? - kérdezte Yoongit, aki rám sem nézve, a kávéfőzőhöz sétált, hogy ő is öntsön ki magának belőle. Szívás, kiöntöttem magamnak.

- Aki kiönti a kávét, az főzzön helyette újat! - morgolódott, mikor feltűnt neki, hogy a kiöntőben már egy csepp kávé sincs. Jin zavartan elmosolyodott és vállat vont, hogy nem ő itta meg. Hirtelen Yoongi rám nézett.

- Főzzön az, aki kávét akar inni – válaszoltam kicsit pimasz hangon. Összeszűkítette a szemeit és a fejét csóválva elfordult tőlem, hogy a szekrényből levegye a darált kávés csomagot. Nem reagált. Nem válaszolt nekem. Jin pedig felvont szemöldökkel pislogott hol rá-hol rám, levéve a következtetést, hogy talán az a tegnapi vita kicsit durvább lehetett annál, mint ahogy először előadtam.

Baszd meg, Min Yoongi!

- Gyerekek, mi van itt? Mi ez a feszült hangulat? - kérdezte Jin, megforgatva a húst.

- Semmi! Szemtelen a maknae! - morgott Yoongi, odatéve a kávét főzni.

- Azért, mert valaki egy tapló paraszt! - morogtam, miközben leugrottam a pultról, hogy az asztalra tegyem a bögrémet. Yoongi szája tátva maradt, Jiné pedig ugyan úgy. - Ha nem lennél ekkora rohadék, akkor lehet, hogy nem lennék szemtelen vagy pimasz! De tudod mit, Yoongi? A tiszteletet nem kierőszakolni, hanem kiérdemelni kell! Amíg nem érdemled ki tőlem, addig ne is várd, hogy úgy beszéljek vagy viselkedjek veled, ahogyan azt te a buksidban elképzeled – mondtam, mire hatalmas szemekkel pislogott rám, aztán hirtelen kifújta a tüdejében rekedt levegőt. Tudom, hogy csak azért nem válaszolt semmit, mert Jin tányérméretűre nőtt szemekkel nézett hol engem, hol az idősebb társamat.

- Jungkook, ne beszélj így Yoongival, kérlek! Oké, akármi történt köztetek, akármin veszekedtetek tegnap, ez túlzás! Ilyet nem mondunk! Főleg nem egy csapattársnak. Jungkook, ez elfogadhatatlan! - Mielőtt tovább mondta volna, Jin hyungra néztem.

- Megérdemli! Tőlem ő tiszteletet ne várjon! - mondtam határozottan, idegesen. - Majd ha tesz is azért, hogy tiszteljem, akkor megkapja. Addig, amíg úgy viselkedik velem, mintha egy értelmi fogyatékos lennék, vagy egy gyerekes, idegesítő hat éves kölyök, ne várja, hogy én érett, felnőtt férfiként kezeljem! - A hangom határozott volt és úgy éreztem, hogy jogosan vagyok rá dühös. Persze, Jin semmit nem tud, okkal mondja azt, hogy ezt nem tehetem. Ha nem tudnék semmit és valaki más tenné ezt, én is így viselkednék. Sőt! Én lennék a legjobban felháborodva. De már ez a helyzet.

Lehet, hogy akkor sem érdemli meg ezt tőlem, de nem érdekel. Úgy fogok cselekedni, ahogy a szívem diktálja és most azt diktálja, hogy legalább olyan sebet ejtsek rajta, amilyen sebet rajtam ejtett. Tudom, nem szép dolog a bosszú, tudom, hogy nagyon meg fogom bánni egy idő után az egészet és tudom, tényleg tudom, hogy ezzel megüthetem a bokámat is, mert Namjoon hyung nem hagyná ennyiben a viselkedésemet és tudom! Tudom! Tudom, hogy Jin hyung sem fogja.

- Jungkook, ez nem így működik! - Jin felcsattant, majd észbe kapva, gyorsan elzárta a tűzhelyet, nehogy bármit is oda égessek.

- Miért, hogyan? Tiszteljek egy olyan embert, aki fájdalmat okoz és bánt? Nem fogok! - mondtam, határozottan Yoongira nézve, aki lesütött szemekkel a pultnak dőlt és mintha rosszul estek volna neki a szavaim. Egy röpke pillanatra elgondolkodtam rajta, hogy visszaszívom, amit mondtam, mert lehet, hogy tényleg túl durva voltam és ennyire azért nem kellett volna elszabadítani az indulataimat. De amint kinyitottam volna az ajkaimat, akaratlanul is beugrott a tegnap esti kép, amikor rezzenéstelen arccal mondta ki, hogy utál engem és hagyjam őt békén, ne zaklassam. Jó, végül is, nem ő mondta ki, csak helyeselt némelyikre, de az bőven elég.

- Mi a franc van már itt?! - Jin teljesen kifakadt, már dühös volt. - Jungkook! Mi ez a viselkedés?! Miről beszélsz?! Yoongi! Te meg mi a fenét műveltél vele?! - Nem tudta, melyikünket kellene lecsesznie azért, amilyen hangulat kerekedett az általában békés, nyugodt konyhában.

- Mi ez a kiabálás? - morgott Taehyung, a fejét vakargatva, morcosan, idegesen. - Az előbb Jungkook, most meg te, Jin hyung! Mi van itt korán hajnalban? - nyüszített, én pedig elérkezettnek láttam az időt arra, hogy angolosan távozzak.

- Majd a Jégherceg felvilágosít mindenkit – morogtam, mire Yoongi rám nézett, sejtelmes mosollyal, ami maradásra késztetett.

- Látod, pont emiatt a viselkedés miatt mondtam tegnap azt, amit. Hisztizel, mint egy kisgyerek, azért, mert valaki nem ugrál körbe úgy, ahogyan azt te elvárod. Jégherceg? Igen, lehet, hogy Jégherceg vagyok, Jeon Jungkook, de nem hisztériázok hajnalban, másokat felverve azért, mert valaki nem nyalja ki a fenekemet! Sokat nőttél, sokat értél, de annyira-annyira gyerek vagy még, hogy az már fáj! Rosszul esik, ahogy viselkedek? Rendben, lépj túl rajta, fogadd el, emelt fővel, mint egy férfi és ne hisztizz úgy, mint egy tizenéves kislány, aki nem kapta meg a cukorkáját az anyukájától! - A hangja rideg volt, dühös és csalódott. Még neki áll feljebb?! Még neki?! Azok után, amit tegnap mondott, még ne hisztizzek?! Emelt fővel viseltem! Tegnap minden -féle hiszti és sírás nélkül viseltem azokat, amiket mondott! - Rendben! Elfogadom! Nem kell tisztelned, nem kell velem úgy beszélned és viselkedned, mint a többiekkel! Tudod mit? Szemet hunyok felette, de azt ne felejtsd el, hogy amilyen az Adj Isten, olyan a fogadj Isten! Egy ismeretség, barátság és párkapcsolat kompromisszumokról szól! Az nem azt jelenti, ahogy azért, mert én tegnap azt mondtam, amit, én a büdös életben nem fogok veled kedvesen beszélni vagy segíteni, ha problémád van, ugyanis csapattársak vagyunk! De rendben van. - Még te vagy felháborodva? Ez most komoly? - Azt azért ne felejtsd el, Jungkook, hogy nem minden az, amit mondunk és nem mindent azért mondunk, mert az kész tény. Ha elgondolkodnál mindenen, kicsit többet, és keresnéd a választ, vagy mögé néznél, akkor lehet, hogy értenél mindent – mondta, mire dühösen, ingerülten néztem vissza rá.

- Pofátlannak gondolom, hogy még te vagy felháborodva. Nem fogok azon gondolkodni, miért utálsz engem! - Taehyung és Jin is hatalmas szemekkel nézett ránk. Taehyung inkább fellapult az egyik konyhaszekrénynek, Jin hyung pedig teljesen letaglózva állt a tűzhely mellett. - Leszarom, tudod? Harc? Hát legyen! - néztem rá határozottan, majd hátat fordítottam neki és kisétáltam a konyhából, be a szobánkba, ahol nemes egyszerűséggel becsuktam az ajtót.

Mély sóhajt vettem és hirtelen ért az érzés, hogy lehet, hogy tényleg túl durva voltam. Még soha nem beszéltem így senkivel. Soha nem engedtem meg senkivel szemben ezt a hangsúlyt. Hiába érzem úgy, hogy jogosan tettem, talán nem így kellett volna. Nem ezzel a lendülettel, vagy hanglejtéssel kellett volna tennem azt, amit.

Azt viszont nem tudtam felfogni és még így is dühített, hogy még én kutakodjak a szavai közt? Nem! Nem fogok! Ha nem mondja el, miért utál, nem fogok válaszért kuncsorogni és nem fogok a sorai közt olvasni, hogy még is, miért teheti azt, amit. Nyilván van rá oka, csakhogy engem az nem érdekel! Ahogy őt sem érdekli, mennyire pocsékul érzem magam és mennyire, de mennyire bánt az, amit mondott, engem sem fog érdekelni, hogy miért mondhatta azt, amit.

Nem minden az, amit mond az ember? Nem minden kimondott szó kész tény? Nem érdekel. Kimondta.

A szavaknak és tetteknek következményei vannak, viselje őket. Ahogy nekem is viselnem kell majd a tetteim után, mert tudom, hogy amit kapni fogok, nem fogom zsebre tenni, főleg, ahogy távoztam a kifakadás után.

Előre látom, lelki szemeim előtt, hogy este az asztalnál ott ül majd Yoongi, Namjoon, esetleg Jin is és mind az én fejemet fogja mosni.

Rendben, lehet, hogy tényleg gyerekes voltam, így utólag belegondolva, de hiába, akkor is jogosnak érzem. Nem tudok vele mit tenni. Bocsánatot kérhetnék, mondhatnám, hogy hyung, ne haragudj, de nem tudnám megtenni. Ő sem kért bocsánatot, pedig tudom, tudom, hogy észrevette, mennyire fáj az, amit mondott.

Ha őszintén kell játszani, akkor úgy is fogunk. Akár gyerekes, akár felnőtt viselkedéssel, de úgy fogunk.