YoonKook/SugaKook - Fáradtság (2)

Egész gyorsan jött az ihlet a folytatásra. Bár, nem a leghosszabb, nem túl tartalmas, de valami kellett, hogy kialakuljon az, aminek később ki kell alakulnia. x)

Továbbra is fiú-fiú szerelem - lesz ebből valamikor -, Yoongi és Jungkook főszereplőkkel. ^^

Remélem tetszeni fog annak, aki olvassa :) 

~Nana~

Egyszerűen alig tudtam elaludni. Végig, egész állandó éjjel úgy éreztem, hogy Yoongi engem figyel és egyszerűen nem hagyott nyugodni a dolog. Gondoltam rá, hogy felnézek, kinyitom a szemeimet és megnézem, tényleg figyel-e engem, de felhagytam az ötlettel. Attól tartottam, hogy akkor ő fogja azt hinni, hogy bámulom őt. 

Így nem tettem semmit, csak… elfordultam a fal falé, összeszorítottam a szemeimet, öleltem magamhoz egy párnát és próbáltam álomba erőszakolni magam. Borzasztó nehéz volt. Éreztem, hogy szinte lyukat éget a szemeivel a hátamba… Miért néz? Ha néz egyáltalán. Az is lehet, hogy csak paranoiás vagyok és igazából szeretném, hogy nézzen engem, legalább annyira erőteljesen, mint én őt. Aztán, ha felnyitnám a szemeimet, jönne a döbbenet és a fájdalmas igazság, hogy ugyan úgy szarik a fejemre, mint eddig.

Nem tudtam, melyik opció a jó. Kinyitom a boci szemeimet és kivizsgálom az ügyet, majd lecsesz, hogy miért nézem. Vagy az, hogy megnézem, figyel-e, de alszik, így nem történik semmi. Esetleg az, hogy egyáltalán nem figyel és csalódok. Mert talán egy picit, egy ici-picit szeretném, ha engem vizslatna…

Fogalmam sincs, mennyi lehetett az idő, de épp elaludtam volna, mikor motoszkálást hallottam, majd egy puffanást, azt követően pedig halk szitkozódást. Megdermedtem és nyeltem egy nagyot, kitágult szemekkel bámulva a mellettem lévő falra, amire időközben szerintem fel is préselődtem. Aztán hirtelen világosság lett, miszerint a hyungom felkapcsolta a lámpát. Láttam az árnyékát, ahogy a szobában sétálgat. Lehet, hogy megfordult a fejemben, hogy eggyé kellene válnom a fallal.

Dühös Yoongi veszélyes Yoongi, ezt mindenki tudja.

- Hogy az a jó édes… - Megfeszültem és összepréseltem az ajkaimat, nagyokat pislogva, miközben hallgattam, hogy Yoongi szitkozódik. - Hol a zsákban van az a… - Megint szitkozódás.

Egy idő után viszont nem bírtam tovább hallgatni. Nincs bajom a szitok szóval vagy a nagyon csúnya szavakkal, hiszen én is használom őket. Nem olyan sűrűn, persze, de gyakran előfordul, főleg mostanában.

Lassú mozdulatokkal felültem, majd Yoonginak szenteltem a figyelmemet, aki hihetetlen gyorsasággal kutakodott valami után.

- Mit keresel? - kérdeztem, mire rám nézett, elkerekedett szemekkel.

- Rezeg a telefonom és idegesít. Aludjál – mormogott a nem létező bajsza alatt és tovább kereste a telefonját.

- De nem tudok – mondtam halkan, mire idegesen felsóhajtott és felém fordulva, elmosolyodott.

- Jungkook, aludj. Még csak hajnali három van. Bocsánat, ha felkeltettelek, de idegesít, hogy rezeg a telefonom. Egész idáig nem aludtam tőle. Ha most nem fekszel vissza és két percen belül nem hallom, hogy egyenletesen szuszognál, mint a csecsemők, biztos, hogy bajban leszel! - Fogalmam sincs, miért mondta ezt, de talán életében ez volt a leghosszabb monológja felém. - Értve?

- Igen! - Mint a villámcsapás, visszadőltem az ágyba, majd magamra húzva a takarót, felsóhajtottam. Egészen idáig fent volt? Akkor lehet, hogy még is csak engem nézett? Lehet, hogy nézett ugyan, de a telefonját kereste a szemeivel. Bár… sötétben? - Yoongi hyung…

- Mondjad – szuszogott mérgesen, borogatva. - Hol van ez a szar?! - sziszegte, idegesen. Nem reagáltam. Gondoltam, megkérdezem, hogy nézett-e engem. Egy picit. Akár csak egy rövid ideig is, de… volt-e ilyen. Aztán hirtelen eszembe jutott, hogy valószínűleg csak rám nézne, megforgatná a szemeit és elhúzná a száját, hogy hagyjam a butaságaimmal, így végül úgy döntöttem, hogy nem kérdezem meg tőle. - Na végre! Hoseok… meg foglak ölni – sziszegte, dühösen, vörös fejjel.

- Miért bántod? - kérdeztem, újra felülve.

- Nem megmondtam, hogy aludj?! - Lesütöttem a szemeimet. Felsóhajtott. - Hívogatott. Gondolom, nem tud aludni, de fél engem piszkálni. Holnap este tejszínhabbal ébred a gatyájában – sziszegte, mire elvörösödve néztem rá, tátott szájjal. - Befújom neki a tejszínhabot… - mondta, egyik szemét felvonva, úgy figyelve a reakciómat. Hogy mi van? - Mindegy. Aludj – szuszogott. Nyomkodta még a telefonját, aztán még pötyögött rajta valamit, majd az íróasztalára téve, lekapcsolta a kislámpát.

Felsóhajtottam és hanyatt fekve bambultam magam elé. Gondolkodtam, de már felesleges dolgokról. Lehet, hogy engem nézett? Miért érdekel? Miért esne jól, ha engem nézne? Hiszen őt idegesíti, mikor néztem.

Miért érzem magam ennyire furcsán?

*

Visítás. Puffanás. Éles fájdalom a csípőmben. Visítás. Rázogatás. - Ez volt, amire keltem. Álmosan nyitottam fel a szemeimet és mikor megláttam magam előtt TaeTaet, ahogy a csípőmön ül, felnyöszörögtem és visszahunytam a szemeimet. Annyira, de annyira utáltam, mikor így keltett.

- Jó reggelt! - kuncogott, egészen közel hajolva az arcomhoz. Szinte éreztem a bőrömön a leheletét és a szuszogását. - Jungkookie~ - dalolta vidáman, mire felnyöszörögtem újra. Fájt a fejem és iszonyatosan álmos voltam. Fáradt és nyűgös. Nem akartam felkelni. Aludni akartam. Azt sem tudom, mikor sikerült elaludnom. Fogalmam sincs, hány órán át gondolkodtam. De ha három óra körül kotorászott Yoongi, akkor biztosan nem sokat.

- Mennyi az idő? - kérdeztem, rekedtesen, mire hallottam Tae szemtelen kuncogását.

- Hat óra, hát mennyi lenne. Keljél, mert Jin hyung reggelit csinál – mondta, finoman megpofozgatva az arcomat.

- Most kihagyom – mondtam halkan, miután végre lemászott a csípőmről.

- Mert? - kérdezte, majdhogynem felháborodott hangon.

- Mert – dünnyögtem, a párnába hajtva a fejemet, magamra húzva jobban a takarót. Taehyung ezután nem reagált, csak hallottam, ahogy a ház egyik pontjában elkiáltja magát, hogy Jeon Jungkook nem hajlandó reggelizni. Reméltem, hogy most senki nem fog bejönni, hogy de a reggeli a nap legfontosabb étkezése, az adja a lendületet, az energikusságot és igen egészségtelen kihagyni. Bár, mostanság elég sűrűn kihagyom.

Valahogy fontosabbnak érzem, hogy abban a fél órás reggeli időben még aludhassak. Amit ők viszont nem értettek.

Épp vissza aludtam volna arra a pár percecskére, mikor hallottam, hogy valaki megköszörüli a torkát. Felsóhajtottam.

- Miért nem eszel? - A hátam mögüli hang Yoongi tulajdonosa volt. Valahogy most túl álmos és fáradt voltam ahhoz, hogy meglepődjek, amiért ő kér számon. Általában Namjoon vagy Jin hyung jön be morogni, hogy a reggeli fontos, főleg fellépések és próbák előtt. Amúgy is jobb előtte enni, mert ledolgozzuk, amit kell.

- Mert nem kérek – zártam volna rövidre a vitaképződményt, de ő nem adta fel ennyivel.

- Miért nem kérsz? - kérdezte, mire felsóhajtottam, idegesen.

- Mert nem!

- Dehogynem – mondta a tipikus nemtörődöm hangján, aztán hirtelen arra lettem figyelmes, hogy lerántja rólam a takarót. A hirtelen hűvös érzésre felnyögtem és megremegtem, a libabőr is végig futott a bőrömön. Legalább tájékoztatott volna, hogy most alattomos dologra készül. Akkor igazán nem lepett volna meg ennyire a hirtelen hűvös levegő.

- Yoongi! Nem! - kezdtem volna vitába, villogó szemekkel nézve rá, ahogy hanyatt fordultam. Igen, tiszteletlen voltam, elhagytam a hyungot. Valahogy az a levegőben lógva maradt.

- Na! Lázadunk-lázadunk? Szemtelenkedünk? - vonta fel a szemöldökét, mire megforgattam a szemeimet. Hirtelen az ujjaival rákapott a bokámra és ijedten néztem rá, hatalmasra nőtt szemekkel. - Velem te ne lázadj, taknyos! - mosolygott és egy határozott, erőteljes mozdulattal, a bokámnál fogva lehúzott az ágyról. Hangos puffanással seggeltem a földre, felnyüszítve, ő pedig diadalittas mosollyal megragadta a karjaimat. Próbáltam elhúzni előle, hátha sikerül, de nem. Persze, hogy nem sikerült.

Egy határozott és erős mozdulattal felrántott a földről, aztán megfordítva, elkezdett kilökdösni a szobából. Persze, nem volt durva, nem akart ő bántani – gondolom én –, csak kitessékelni a konyhába.

Néha-néha még próbáltam megfordulni és vissza araszolni a szobába, de ő csak előre fordított és tovább lökdösött. Inkább kaptam volna a prédikációt, hogy a reggeli mennyire-de mennyire fontos egy fiatal szervezetnek.

Mikor a konyhához értünk, felsóhajtottam és mikor Yoongi leültetett az asztalhoz, Jin elmosolyodott.

- Nehéz a kelés, tudom én – mosolygott, miközben egy tányérba szedett ki a reggeliből. Felsóhajtottam és Yoongira néztem, de mikor helyet foglalt és visszanézett rám, lesütöttem a szemeimet. Mikor Jin elém is letette a reggelit, felsóhajtva fogtam meg a pálcikákat és kezdtem el böködni vele az ételt. Jól nézett ki, tényleg, nagyon finomnak tűnt, de nem voltam éhes… nagyon nem. Viszont, mivel Yoongi folyamatosan engem figyelt reggeli közben, ráadásul még TaeTae is engem kémlelt a szemeivel, pár falatot azért megettem belőle. De folyamatosan úgy éreztem, hogy be fogom fejelni a tányéromat, annyira álmos voltam. Szó szerint nehéznek éreztem a fejemet. Fáztam, a szívverésemet szinte hallottam. A fáradtság, ugye. Ijesztő tud lenni.

Miért is nem aludtam?

A reggeli a szokásoshoz híven, hangosan telt. A hyungjaim elemükben voltak ma reggel. Főleg Hoseok-és TaeTae hyung. Jimin most egészen csendes volt. Lassan majszolta a reggelijét, Namjoon hyung folyamatosan Jin hyungot figyelte, ami már-már szemet szúrt. Épp meg akartam kérdezni Namjoon hyungot, hogy Jin hyung arcán talán van-e valami, hogy úgy nézi, de Hoseok hyung hangosan felnevetett valamin, valami őrületes nagy butaságon, amit TaeTae mondott neki. Most valahogy mindenki figyelmen kívül hagyott. Persze, annyira nem bántam. Most nem tudtam volna elviselni, ha piszkálnak és csesztetnek, de furcsa volt, hogy ma reggel még egyszer sem voltam porondon. Jobb így, az biztos. Ilyen fáradtan jobb.

A próba rettenetesen fárasztó volt, ilyen állapotban. Egyszerűen alig tudtam koncentrálni, pedig aránylag jó táncos vagyok. Egyszerűen nem ment. Hiába próbáltam minden apró lépésre oda figyelni; tudtam, hogy a jobb lábamat kell kivinni és nem a balt. Tudtam, hogy nem befelé, hanem kifelé kell mozgatni a csípőmet és azt is tudtam, hogy nem a bal, hanem a jobb kezemet kell felemelni, majd vissza lehúzni, mintha meghúznék valamit, fentről lefelé. De nem tudtam odafigyelni.

Namjoon is jobban táncolt nálam. Frusztráló volt. Persze, tudtam, hogy nagyrészt a fáradtság és az álmosság játszik ebben közre, meg az, hogy mostanában nagyon keveset tudunk pihenni és valljuk be őszintén, ritkán alszom sokat. Utoljára egy hete aludtam hat órát. Azóta ilyen három-négy órákat. Tegnap pedig még kevesebbet szerintem, tekintve, hogy háromig szórakoztam a butaságaimmal és háromtól fél négyig Yoongi biztos kereste a telefont és ha belegondolok, hogy utána még agyaltam egy csomó mindenen… hát igen. Talán két, minimum másfél órát aludhattam. Még a gondolat is szörnyű.

A szünetben leültem az egyik sarokba, majd a vizes palackomat felbontva, mint aki még életében nem ivott, meghúztam a palackot, lehunyt szemekkel. Aludni akartam. Aludni és aludni. Mélyen…

- Jungkookie~ - Jimin dalolászva közelített meg, Hoseok hyunggal együtt, valami idióta táncot járva. Elmosolyodtam, féloldalasan és tanácstalanul néztem rájuk.

- Ne már – nyögtem, kicsit odébb húzódva, mire Jimin elröhögte magát, Hoseok hyung pedig tovább szórakozott, eltátott szájjal, a csípőjét körkörösen ringatva, bugyután nevetve. Nem volt ehhez hangulatom. - Na! Ne! - nyögtem, mikor Jimin már előttem táncolt. Felsóhajtottam és a combjaira tapasztva az ujjaimat, próbáltam odébb tolni, de annyi erő sem volt bennem, mint egy molylepkében, így nem hogy arrébb tolni nem tudtam, de szerintem azt sem érezte, hogy hozzáértem.

- Jaj, de nyűgös valaki – kuncogott Hoseok hyung, majd elmosolyodott és inkább kiszemelte magának Taehyungot, aki tátott szájjal, bedugott füllel aludt az egyik padnak dőlve. - Jimin! - Megragadta az előttem önmagát produkáló hyungom kezét, majd határozottan kezdte el húzni TaeTae felé. Elmosolyodtam és mikor odaértek, Hoseok egy hajszálat tépett ki a hajából, majd Jiminéből is egyet, mire az felmordult, aztán a két hajszálat összefogva, összehajtva, elkezdte Taehyung orrát piszkálni vele. Vicces volt, ahogy összerándult az arca és megremegett, de még nem kelt fel rá. Azok ketten meg jó ízűen nevettek rajta.

Szegény TaeTae…

Namjoon hyung és Jin hyung beszélgettek valamiről, miközben a telefonjuk a kezükben volt. Néha az az érzésem van, hogy ők teljesen egymásra találtak. Namjoon annyira szeretetteljesen és kedvesen tud Jinre mosolyogni és nézni, hogy ha az ember rápislant olyankor, ugyan olyan mosoly és meleg érzés járja át. Jin hyung pedig zavarban van és sokszor félrepillant, de próbálja állni a jelküldéseket. Aranyosak voltak. Vagy csak szerettem volna, ha lenne köztük valami? Na, persze, nem éreztem magam melegnek. Attól, hogy ez a téma nem taszít, még nem leszek meleg, persze. Csak jó érzés látni, hogy ennyire jól megvannak együtt. Még ha csak barátságból is, de jól érzik magukat a másik társaságában.

Jó lenne, ha valaki ugyan ilyen szeretetteljesen mosolyogna rám.

A gondolatra lesütöttem a szemeimet és felsóhajtottam. Tovább nézelődtem a teremben, és mikor konstatáltam, hogy mindenki el van foglalva valamivel, felsóhajtottam és egy nagyot nyújtózva, elindultam kifelé az automatához, hogy vegyek magamnak egy kávét. Persze, morog mindenki, hogy ne kávézzak, mert nem szabad, de könyörgöm! Ilyen kevés alvás mellett egyszerűen muszáj. Ráadásul, lehet, hogy ez hülyén fog hangzani, de annyira fáradt vagyok, hogy nem is tudok aludni, még csak tíz percre sem. Szükségem volt a kávéra. Muszáj volt.

Apró sóhajjal dobtam be az érméket, majd választottam ki a kávémat, sok-sok cukorral, aztán fáradtan döntöttem neki a homlokomat az automata fém lapjának, félig lehunyt szemekkel és hallgattam, ahogy búg a gépezet belseje, jelezve, hogy éppen a kávét állítja nekem össze. A mélázásomból egy hang szakított ki:

- Ugye forrócsokit kértél magadnak és nem kávét? - Yoongi hyung hangjára lassan elemeltem a fejem az automatától és mikor ránéztem, felvont szemöldökkel nézett vissza rám. - Elég sápadt vagy. Minden rendben? - kérdezte, felém lépve.

- Persze. Keveset aludtam éjjel – mondtam halkan.

- Miattam? Bocsi – sóhajtott, majd amikor az automata sípolt, rám nézett. - Kávét iszol? - kérdezte, mire félszegen bólintottam egyet. Megcsóválta a fejét, aztán lassan az automatához nyúlt helyettem és kivette onnan a kávét. Ellenkezni akartam, de olyan furcsán éreztem magam. Mióta a teremből felálltam, azóta olyan furcsa érzésem van. - Ne igyál kávét. Rászoksz, aztán majd az lesz a reggelid és kinyírod a gyomrod! Egészséges dolog a kávé, napi egy-kettő nagyon jó dolog, de egy fiatal szervezetnek nem.

- Nem vagyok tíz éves – néztem rá, kótyagosan. - Elég idős vagyok már ahhoz, hogy megihassak egy automatás, vizezett kávészerűséget – sóhajtottam. Csak add már ide, Yoongi! Könyörgöm! Ide fogok ájulni.

- Inkább veszek neked forrócsokit. Azt ihatod – sóhajtotta, majd a kávét, amit vettem, a kukába dobta. Felnyüszítettem és könnyes szemekkel néztem rá. Igen, ez a fáradtságtól és a nyűgösségtől van. A könnyes szem. Meg siratom a kávém. Kávét akartam, nem hülye forrócsokit. - Hidd el, semmire nem jó a kávé. Finom az íze, néha jó, mikor barátokkal összeül az ember, mert feldobja a hangulatot az illata, az aromája, maga a… hm, hogy mondjam… maga a feelingje megvan. De enélkül is ébren lehet maradni... – Darált. Darálta a mondandóját, folyamatosan. Miért beszél most hozzám ennyit? Egészen tegnapig alig szólt hozzám. Most miért? Miért nem engedi, hogy kávét igyak? Miért ilyen velem? Tegnap és reggel még olyan gonosz volt. Most miért ilyen kedves? Aggódik? De hát a kávé nem veszélyes és nem vagyok már 15 éves. - …amúgy, még egy-két éve én is sokat kávéztam, aztán… - Olyan furcsán éreztem magam. Zúgott a fejem és… mintha megnyúltak volna előttem a formák. Mintha bedugult volna a fülem. - Jungkook? Figyelsz rám? - Aprócskát bólintottam. - Szóval, aztán… - Éreztem, hogy a fejemből lemegy az erő, egészen a talpamig, aztán onnan távozott a lábujjaimon át. Igen, furcsán hangzik, de tényleg ilyen érzés volt.

Aztán hirtelen elsötétült előttem minden. Csak a saját testem koppanását hallottam még, de mintha távolról szólt volna. Legalább ugyan olyan távolról hallottam hyungom hangját is, de azután már teljes képszakadás.