Coffee - JiKook (2/18)

Jejejeee! 

Nem tudok mit hozzáfűzni. :D Kicsit nehezebben szültem ezt most meg. Ezt a fejezetet egész sokáig írtam. >< Nem lett a leghosszabb, de azért remélem, tetszeni fog nektek. :) 
Nincs monológ, mert fáradt vagyok xDD

Ha hibát találtok benne, szóljatok! :) Ha esetleg olyan, akkor segítsetek, mondjátok meg, hol van a hiba ><

Jó olvasást! ^^ 
~Nana~

A műszak végeztével Jungkook felsóhajtott és vidáman konstatálta, hogy nem is volt az első napja olyan borzalmas. Sőt, egészen jó volt, leszámítva azt az incidenst, mikor a vörös hajú férfi előmelegített bögrébe kérte a kávéját, ráadásul elég bunkó módon. Igazából, mélyen remélte, hogy soha többé nem fognak összefutni, még csak véletlenül sem. Tudta ő, hogy ez lehetetlen, mivel rendszeresen jár oda, ha Jin tényleg igazat mond – már pedig, miért hazudna? –, úgyhogy biztos, hogy sűrűn fognak még találkozni, aminek nem örült.

Nincs neki gondja a bunkó emberekkel, aránylag egész könnyen lekezeli őket. Mindig tud mondani, vagy reagálni valamit, amiből a kötekedő illetékes visszavesz a formából és a lendületből. De amikor Jimin kinyitotta az ajkait és elhagyták a szavak őket, akkor leblokkolt. Nem volt képes felvágott nyelvvel, nyersen reagálni a pimaszkodásra és a sértő, bántó megjegyzéseire. Valahogy kihagyott az elméje. Ritkán fordult ez elő vele. Nem tudta hová tenni, hogy miért történt ez.

- Óh, még itt vagy? Nincs órád? - Jin mosolygós, kedves hangja szakította ki gondolatmenetéből, mire a fiatalabb fiú elmosolyodott és figyelte, hogy az idősebb már átöltözve, utcai ruhában állt előtte, kedves arckifejezéssel.

- Nincs, ma nincs órám, szerencsére – mondta Jungkook, mély sóhajjal, az alkarját simítva a jobb kezével, elgondolkodva.

- Lassan zárok ám. Menj, öltözz át, vagy itt maradsz – mondta Jin, felvont szemöldökkel.

- Tényleg! Egy perc és jövök, igyekszem! - Jungkook sietősen, gyorsan kapta össze magát, hogy az öltözőbe siessen. Próbált a lehető legsietősebben összepakolni és átöltözni, nehogy esetleg Jin bezárja. Bár, gondolta, hogy nem tenné meg, de igazából nem ismerte az idősebbet és a szülei ránevelték, hogy soha ne bízzon senkiben töretlenül és ez a szokása megmaradt. Nem volt biztos benne, hogy Jin megvárja, csak mert benne volt alapjáraton a bizalmatlanság.

Meg aztán, tény, hogy nem volt elég idős, nem rendelkezett hatalmas élettapasztalattal, de azt megtanulta 20 év alatt, hogy a naiv emberek hamar megütik a bokájukat.

Apró sóhajjal az ajkain, kicsit kimelegedve az igyekezettől, kisétált a kávézóba és mikor körbe nézett és meglátta, hogy Jin mosolyogva, vidáman beszélget a Jimin nevű férfival, elfintorodott. Ráadásul a vörös hajú férfi mosolygott, kedvesen és aranyosan Jinre, mintha régi, jó barátok lennének. A fiatal fiú mély sóhajt vett az ajkain keresztül, majd lassan oda ment a békésen, felhőtlenül beszélgető társaság mellé, de csak is azzal a célzattal, hogy elköszön a munkatársától, figyelmen kívül hagyva Jimint.

Nem, ő biztos nem fogja arra pazarolni az idejét, hogy egy ilyen beképzelt és egoista emberre fordítsa a figyelmét.

- Akkor én mentem. Majd holnap találkozunk. Holnap csak délre tudok jönni, mert addig órám van – mondta halkan Jungkook, mire Jin egy aprócskát bólintott.

- Ha Namjoonnal letisztáztad az órarendedet és tudja, mikor hogyan jössz, akkor olyan időben jössz, amikor tudsz. Csak ha esetleg tömve van a kávézó, akkor ne libbenj be csak úgy a bejáraton, inkább gyere a raktár felől, rendben? - kérdezte, biztató mosollyal a száján, mire a fiatal fiú bólintott.

- Te még iskolába jársz? Mi van, nem sikerült a középiskolát elvégezni? - kuncogott Jimin, gonoszul csilingelő hanggal keresztbe tett lábakkal, sejtelmesen nézve az előtte álló, csinos, fiatalé fiúra. Mert csinos volt. Legalábbis, mikor meglátta a szaggatott, fekete farmerben és a vörös-fekete kockás ingben, rögtön a csinos és helyes szó jutott eszébe Jiminnek.

Jungkook arcára rögtön kiült az undor és a fintor, amint a vörös hajú férfi ezeket a sértő kérdéseket kiejtette a száján. Még is, miért kell beleszólnia? Miért kell beszólnia neki? Nem mindegy, hogy ugyan mikor, melyik iskolát végezte? Nyilván van érettségije, ha itt dolgozik.

- Egyetemre járok, képzeld. Amúgy sem lenne semmi közöd hozzám. Az ilyen megnyilvánulásaidtól kímélj meg, ha kérhetlek, mert fáradt vagyok ahhoz, hogy a magad fajta bunkó emberek megjegyzéseivel vagy baromságaival foglalkozzak. Köszi – sóhajtotta és újra Jin felé fordult. - Akkor holnap! - Felvette az arcára a kedves mimikáját. Már csak azért is, hogy éreztesse Jiminnel, hogy számára ő tényleg nagyon nem kívánatos személy.

- J-jó – motyogta Jin, zavartan. Közbe akart ő szólni. Rá akart szólni Jiminre, hogy ne beszéljen így a fiatalabbal, mert ez ronthat a munkája minőségén a későbbiekben, de tudta nagyon jól, hogy ha Jimin így akar viselkedni, ő így is fog. Azzal, hogy rászól, vagy megkéri, hogy moderálja magát, több mint valószínű, hogy csak ront a helyzeten. Hitt abban, hogy Jungkook nagy fiú és meg tudja magát védeni.

Meg, igazából, nem is nagyon akart belefolyni a kettejük dolgába. Majd négyszemközt, úgy, ahogy, megemlíti Jiminnek, hogy új fiú és szeretnék, ha itt maradna. Fiatal, szorgalmas és jó fényt vetne a kávézóra, ugyanis rengeteg elegáns, szép hölgy és iskolás lány jár ide. Jungkook pedig csinos fiú, jól dolgozik, ügyesen teszi a dolgát, a rábízott feladatokat és senki sem szeretné, ha felmondana. Főleg nem Namjoon. Hiszen, ha belement abba, hogy a fiú úgy járjon dolgozni, ahogy kedve szottyan, vagy ahogy végez az óráival és ráér, az nagy dolog. Biztos lát benne valamit, amiért érdemes alkalmazni.

De nincs itt a megfelelő idő arra, hogy most kioktassa Jimint. Inkább vár még vele, hátha a két férfi között ez csak egy múló szeszély. Jimin először soha, senkivel nem kedves. Mindig a legrosszabb oldalát mutatja. Talán azért, mert nem árul zsákba macskát. Talán mindenkit szembesíteni akar a kész tényekkel, hogy ő olyan, amilyen. Először mindenki lássa a rosszat, aztán, ha kiérdemli, akkor megtapasztalhatja a jót.

- Szia Jin! - Jungkook direkt csak Jintől köszönt el. Jimin ajkaira egy mérges fintor ült ki, de a vállait megvonva, nem tulajdonított figyelmet annak, hogy a fiú tőle nem köszönt el. Végül is, nem is csodálja, hogy csak a kollégájától búcsúzott el.

- Ez a kölyök… - Jin rögtön Jimin szavába vágott.

- Jungkook a neve. Ne hívd kölyöknek. Értelmes és kedves srác! - Jin apró sóhajjal ült le Jiminnel szemben. - Kérlek, Jimin, ne legyél vele ilyen. Namjoon… - Jimin nem engedte, hogy végig mondja, amit akar.

Ennyit arról, hogy vár, hátha ez csak múló szeszély. Nem tudott ellenállni. Muszáj volt tennie valamit, nehogy esetleg a barátja eszébe jusson bármi piszkos, nem helyén lévő dolog. Meg kellett akadályoznia, mielőtt lehatározna magában bármit.

- Miért ne legyek vele ilyen? - vonta össze a szemöldökét, megforgatott szemekkel. - Olyan vagyok vele, amilyen lenni szeretnék. Amúgy meg, ő sem tűnik olyannak, amilyen. Mármint, kedves, mosolygós, segítőkészség, meg minden. Biztos, hogy álca. Aztán majd kiderül, hogy egy hisztis, elviselhetetlen, kibírhatatlan mit ugrálsz, aki belekotyog mindenbe – mondta, a kanapé háttámlájának dőlve. Jin elnézően mosolygott, lesütött szemekkel figyelve a köztük lévő asztallapot.

- Nekem semmi közöm ahhoz, hogy ő milyen. Nem ismerem, de együtt dolgozok vele. Tudom, hogy szeretné ezt a munkát és Namjoon biztos lát benne valamit, mert olyan szeszélyekkel nem szokott embereket felvenni, te is tudod…

- Én leszarom a kávézótok életét, én csak itt dolgozom délutánonként. Nem érdekel, Namjoon miért vette fel. Engem csak bosszant ez a gyerek. Fiatal, meg olyan… furcsa – sóhajtotta, összecsukva az előtte lévő laptopját. Jin elmosolyodott.

- Tetszik?

- Dehogy tetszik! Az kellene még! Bár, jobban megnézve, szép arca van. Olyan furcsák az ajkai, tudod. Mármint, biztos nézted már. A felső ajka olyan picike és olyan kis macskásan ívelt, az alsó pedig olyan kerek, dús. Érdekes, így belegondolva – mondta Jimin, visszagondolva Jungkook arcára, főleg az ajkainak érdekes vonalaira és íveire. - És milyen cseresznyepiros! Vajon használ valami szájfényt? Bár, nem csillogott, mikor beszélt… ilyen vöröslő ajkakat! - vigyorgott szélesen, megnyalva a felső ajkát.

- Ühüm. Tényleg helyes szája van. Nem kezdhetsz ki vele – jelentette ki Jin határozottan, mire a vörös hajú férfi felvont szemöldökkel meredt rá vissza, értetlen tekintettel sugározva, hogy ez most hogyan is jött a beszélgetéshez.

- Azért, mert érdekes a szája, nem fogok kikezdeni vele – sóhajtott. - Oké! Helyes fiú amúgy, végigmértem, alaposan. Jó feneke van, meg a combjai… izmosak. Biztos valami zenés dologra jár, meg táncra. Szép izmosak a lábai, messziről kibököm az ilyet – vigyorgott szélesen. - Modellekkel dolgozom, úgyhogy… - kacsintott.

- Nem kezdhetsz ki vele – mondta Jin, a homlokát masszírozva.

- Miért is nem?

- Az előbb azt mondtad, hogy nem akarsz kikezdeni vele! Ne szívass már! Most… áh! Ne csináld! Még a végén elriasztod innen és akkor nézhetünk! Namjoon meg majd kifakad! - szuszogta Jin idegesen, szúrós pillantásokkal bombázva az előtte ülő, önelégülten mosolygó férfit. Jin már úgy érezte, hogy Jimin éppen azon gondolkozik, hogyan fogja befűzni az alig 20 éves munkatársát.

Tudta, nem kellett volna megszólalnia.

- Nem tudom még! Majd holnap megnézem magamnak jobban – vont vállat. - Meddig lesz itt?

- Nem mondom meg! Még szerencse, hogy Taehyung nem meleg, mert őt is fűzögetni akartad! Ne csináld már! - csattant fel Jin, mélyeket sóhajtva.

- Miért, a kölyök az? - Jimin vigyora szélesedett és valahol mélyen remélte, hogy ebben a fiúcskában talán emberére is talált, mert nem úgy nézett ki, mint aki félne a pénzétől, vagy a hatalmától. Szerette a kihívásokat és a játékokat, amiket ő irányíthatott.

- Jungkook a neve és nem tudom! Szerintem nem az! Hagyd békén, még csak 20 éves! Mit akarsz tőle? Egyetemre jár! Mellette dolgozik. Ne nehezítsd már mindenki életét, mert te unatkozol – dörmögte az idősebb az orra alatt. Jimin aprót sóhajtva vállat vont.

- Ne fogd már fel így. Lehet, hogy élvezné. - Jimin a táskájába pakolta a laptopot és nyújtózkodva egy nagyot, ásított is mellé, hogy nyomatékosítsa, mennyire álmos. - Amúgy meg nem unatkozom, van dolgom éppen elég a cégnél. A modellek reklamálnak, mindenki többet akar, mellette pedig rinyálnak az új kollekció miatt, ami szerintem pompásan néz ki, de a divat mindig változik és elég kellemetlen állandóan figyelni, elhiheted. Nem akarsz túlórázni egy picit és kávét főzni nekem? - kérdezte, lebiggyesztett ajkakkal, hátha Jin megsajnálja és tesz fel neki főni egy kávét.

- A kérdésben a válasz – kacsintott Jin, szende mosollyal.

- Bekaphatod! - dörmögte Jimin a nem létező bajsza alatt. Jin elkuncogta magát és az asztalra könyökölve nézett mélyen Jimin szemeibe.

- Tényleg hagyd békén Jungkookot. Komolyan mondom!

- Ne már! Erős gyereknek tűnik. Amúgy is, mi van, ha tetszene neki a dolog, hogy csapom neki a szelet? Elviszem pár helyre, randizunk, ágyba viszem, ha nem hetero, persze. De amúgy, én messziről kibököm, ki az, akinek hajlama van és ki az, akinek nincs. Szerintem Taehyungnál csak a szép arca tévesztett meg, vagy a vicces mozdulatai, elég érdekes srác. De ő volt az egyedüli, akinél tévedtem – mondta Jimin határozottan, az asztalra támaszkodva a könyökével. - Fogadjunk, hogy belém szeret a gyerek. Egy hetet nem adok neki! - vigyorgott.

- Én ilyenekben nem fogadok, Park Jimin! Tudod nagyon jól, hogy ezekből mindig kimaradok! Fejezd ezt be. Ne szórakozz senkivel. Mi van, ha a végén megütöd a bokádat és ő fog veled szórakozni, mert így viselkedsz vele? - Jin kétségbeesetten kezdett neki, hátha le tudja beszélni Jimint arról, amit elhatározott. Mert ha valamit a fejébe vesz, akkor biztos, hogy azt véghez viszi. Nem kell Seokjinnek beleegyeznie a fogadásba. Nem kell neki azt mondania, hogy rendben, akkor fogadjunk. Jimin önmagától véghez viszi ezt. Már csak azért is, hogy bebizonyítsa, hogy képes elcsavarni egy 20 éves fiatal fiú fejét úgy, hogy az utálja őt. - Ráadásul, ha így viselkedsz vele, esélyed sincs – sóhajtotta, a hajába túrva.

- Nincs-e? - vigyorgott. Jin elvörösödött.

- Na, jó! Menj ki most már! - Jin kétségbeesetten állt fel, mikor tudatosult benne, hogy akármit mond, biztos, hogy minden szavával, vagy mondatával ront a helyzeten. Ő nem akart rosszat senkinek, annak a szegény fiúnak pedig főleg nem! Ha esetleg érzékeny vagy ne bánts világ, akkor el sem tudja képzelni, mi történhet… nem akarta, hogy furdalja a lelkiismeret.

Pedig ennek az lesz a vége, mert akaratlanul is, de belehajszolta Jimint abba, hogy véghez vigye a terveit.

Ha komolyan mondta, hogy egy hét alatt el fogja csavarni a fiú fejét… és Jungkook esetleg nehezen fogja viselni, akkor lesz itt gond. Bár, reménykedett benne Jin, hogy a barátjánál ez egy múló dolog és holnapra majd elfelejti. Remélte, hogy csak az ő agyát akarta húzni vele, mert azt mondta, hogy nem kezdhet ki vele.

- Jó-jó, megyek már – nevette Jimin, mikor a vállára kapta a laptop táskáját. - Meddig is van bent a kölyök?

- Jungkook! És szakadj le róla, utoljára mondom! Nem eladó a segge! 20 éves, hagyd őt békén! Főleg, ha hetero! Gondold el, hogy csajokat nézeget és egy öreg pasas ráhajt!

- Hé! Nem vagyok öreg! - Jimin sértetten nézett Jinre.

- Közelebb vagy a 30hoz, mint a 20hoz! Na, sicc most már! - Mérgesen, idegesen, frusztráltan próbálta kilökdösni Jimint a kávézó ajtaján, hogy miután kimentek, be is zárja azt.

Átkozta magát. Tudta, az elején tudta, hogy nem kell megszólalnia, még is megtette! A pokolba kívánta az egész helyzetet, saját magával együtt. Most csak reménykedhet abban, hogy Park Jimin nem fog kikezdeni az alig 20 éves fiúval, akinek épp elég gondja van az egyetemmel és a munkával együtt.