Coffee - JiKook (1/18)

Hihi. Nana nagyon menő, úgyhogy most egy JiKookot kezdett el írni még a sok történet mellé, amik folytatásra várnak. De annyira szerettem volna már évek óta egy ilyen tipikus sztorit írni és úgy gondoltam, hogy rájuk ez tökéletesen illene. :D

A történet Jungkookról és Jiminről fog szólni első sorban.

Jungkook egy huszonéves, fiatal fiú, aki egyetemre jár és mellette pedig elkezd dolgozni egy kávézóban, ahová többségében gazdag és híres emberek járnak. Szorgalmas és kedves fiú, aki próbál megfelelni az elvárásoknak. 

Jimin egy 30 év körüli, felnőtt férfi (ne haragudjatok, hogy megöregítettem :cc de annyira szexi lehet 30 évesen, hogy awww, tudomígyisazdena), akinek egy komplett modellcége van, ami világszerte híres róla, a modelljeiról, kifutókról és kollekciókról. Amellett, hogy ennyire híres és gazdag, persze, nem a legkedvesebb ember. Sőt! Elég bunkó. 

Nem bandás BTS történet, amint leírtam. Bár, minden tag meg fog jelenni a történetben, szóval, nem fogom őket sem kihagyni, de mivel JiKook történet, ők lesznek előnyben részesítve. :3 
Yaoi témájú ez a történet is, szóval fiú-fiú szerelem. :3 Trágár szavak vannak benne, határozottan.
Ráadásul, mint olvashattátok, nem ragaszkodom itt a saját jellemükhöz sem, saját tetszés, és a történet akarata szerint írom! Ámen! :D 

Azt hiszem, minden figyelmeztetést leírtam xDD

Aki nem szereti a bunkó, szemét seme típusokat és az ilyen jellemmel felruházott Jimint, az ne szedjen szééét. :( Szeretem Jimint, de annyira el tudom képzelni így és awwww.~ BetegNanaoké
Cím adásban még mindig szörnyű vagyok, ezt nézzétek el nekem. :D

Jó olvasást! ^^

~Nana~




Fáradtan dőlt neki a falnak, miközben várta, hogy a munkatársa lefőzze a kávét. Körbe nézett a hatalmas helyiségben és mikor meglátta, mennyi ember van ott, összeszorult a torka. Ennyi sznob és beképzelt embert egy helyen még nem látott.

Igen, ez az ő első napja. Eddig betanulóként volt jelen a kávézóban, de a mai naptól fogva már hivatalosan is ott dolgozik. Eddig csak kávés csészét mosogatott, esetleg tányérokat, amiken nemrég még desszertek pihentek, várva, hogy elfogyasszák őket. Viszont a mai naptól kezdve már keményen részt kellett vennie a kávézó forgalmas életében, mint felszolgáló.

Nem volt neki ezzel gondja, mert szerette a kávét, az igényesen berendezett helységeket és építményeket is.

Csak a nagyképű, bunkó emberekkel volt problémája, akik elözönlötték ezt az édes helyet. Mert szépen volt berendezve. Barna, igényes bőrkanapék voltak szerteszét, amik szinte csillogtak, mikor rájuk esett a lámpa fénye. A bőrkanapék előtt pedig minden résznél falapú kerekasztalok díszelegtek, ízlésesen elhelyezve. Szép, szemet gyönyörködtető festmények figyeltek a vajszínű falon és a csillárok! Azok a szép csillárok!

- Hé! Jungkook! - Az idősebb fiú mosolyogva nézett munkatársára, aki nagy szemekkel fordult felé, kíváncsian pislogva rá. - Kiviszed a kávékat? Mármint, felőlem ráérne, de ki fognak hűlni és akkor majd reklamálnak a vendégek. Én fogok kapni érte – motyogta a fiú elég visszahúzódóan, mire Jungkook észbe kapva, ijedten nézett rá.

- Jaj! Ne haragudj! Elbambultam egy kicsit. Persze, viszem is – mosolygott szélesen, miközben mind a két tálcát elvette az asztalról, az idősebb fiú pedig mosolyogva nézte és főzte az újabb kávé adagokat, majd egy újabb tálcát elővéve, a papírokat nézegetve, megfelelő tányérra pakolta a rendelt süteményeket.

Gondterhelt arccal kézbesítette a kávékat és a rendelt süteményeket, asztalról asztalra járva. Tetszett neki ez a munka, hiszen szerette a desszerteket, finom süteményeket, szép volt a hely, még a kávénak is Isteni íze volt! Csak az a sok bunkó és lenéző ember, akik őt figyelték, végigmérve, jó alaposan, néha fintorogva egyet, amit nem tudott hová tenni. Nem ronda ő. Úgy gondolta, hogy egész helyes arca van. Nem volt magától eltelve. Nem volt beképzelt, sem nagyképű, csak tudta, hogy nem sorolható a ronda emberek közé, de a leghelyesebbek/legszebbek közé sem. Ő olyan átlagos.

Igen, átlagos, ez a legmegfelelőbb szó rá. Éppen ezért nem értette, hogy miért nézik meg úgy az emberek. Vajon azért, mert a kezén lévő óra nem márkás, hanem kínaiban vásárolt? Vagy az edző cipője sem márkás, hanem sima, noname gyártmányú termék? Vagy esetleg csak furcsán szemlélik az emberek, mert ő olyan különösen átlagos és nem ebbe a sznob világba való.

Ő mosolygós. Kedvesen mosolyog arra a vendégre is, aki a szemeivel porig alázza és beletiporja, mélyen, erősen a sárgaföldbe. Ő mosolyog akkor is, ha egyik-másik hosszú hajú, fenékig sminkelt lány lenézi, mert zavarban van és esetleg remegő kezekkel vagy szégyenlős arccal, pirulva teszi le eléjük a kávét.

Vagy esetleg azért figyelik őt ilyen hatalmasra nőtt szemekkel, vagy lenéző arckifejezéssel, mert rendszeres látogatók és fogyasztók itt. Lehet, hogy furcsa nekik az új fiú. Mindenesetre, bármi is az oka ennek a feltűnő viselkedésnek, őt már bosszantotta. Valószínűleg nem is fogja megtudni a valós okát a furcsa, már-már remegésig idegesítő viselkedésnek. Egyszerűen csak elfogadhatja, hogy ez van. Őt mindenki bámulni és nézni fogják egy ideig.

Apró sóhajjal sétált az utolsó vendéghez, akit ki kellett szolgálnia, hogy aztán újra a tálcákért rohanjon, majd újra felszolgálhassa a vendégeknek a kért termékeket.

- Itt a kávéja. Egészségére – mosolygott Jungkook szélesen, kedvesen, szeretetet és édességet sugárzó tekintettel. A férfi, aki előtte ült, felvont szemöldökkel nézett rá, miközben a kávéját nézegette. Mikor megfogta a bögréjét, elfintorodott. Megköszörülte a torkát és Jungkookra nézett. - Valami gond van? - kérdezte halkan a fiú, félve, hogy esetleg valamit elrontott.

- Nincs előmelegítve a bögre! Vidd vissza Jinnek – morgott mérgesen. - Mondd meg neki, hogy ha még egyszer így adja ki a nyomorult kávét, rágyújtom azt a hülye helyet! - sziszegett, mire a fiatal fiú felvonta a szemöldökét, nagyokat pislogva. - Süket vagy? - kérdezte a srác, összeszűkített szemekkel.

- N-nem! Viszem – mondta halkan, felkapva a kávét az asztalról, majd sietősen szaladt a kollégájához. Nincs előmelegítve a bögréje? Ilyet sem hallott még. Miért fontos az, hogy a bögre elő legyen melegítve? Talán rossz munkára jelentkezett.

Mikor oda ért az idősebb, tapasztalt fiúhoz, aki épp a sütiket pakolta gondosan a kis tányérokra, amik a tálcán pihentek, ijedten kezdett bele mondandójába:

- Jin! Seokjin! Egy vörös hajú, nagyképű srác reklamált, hogy nincs előmelegítve a bögréje! Ott ült a sarokban és... és… - Jin mosolyogva a szavába vágott. Fel sem nézett a süteményekből. A fiatal kezdő felvont szemöldökkel figyelte a nála jóval érettebb munkatársát. Nem értette, most miért mosolyog ilyen felhőtlenül.

- Nyugi, ő Jimin. Mindig pattog miatta – sóhajtott, majd mikor végzett a süteményekkel, elvette tőle a csészét, ami tele volt kávéval. A kávét nemes egyszerűséggel kiöntötte, majd egy új bögrét elővéve, a mikróba tette azt. - Az én hibám, megfeledkeztem róla, sajnos.

- Pattog miatta? - kérdezte Jungkook, miközben a vörös hajú férfi felé nézett, aki egy laptopon pötyögött, közben pedig telefonált is. - Ki ő?

- Park Jimin a neve. Nagyképű, beképzelt, üzletember. Elég morgós és jéghideg. Szereti a szép fiúkat – sóhajtott, majd mikor a mikró csilingelt, Jin rögtön kivette belőle a meleg bögrét, aztán a frissen főzött kávét beleöntve, egy helyesen díszített poháralátétre tette.

- Hogy mi? - A feketén csillogó haját félresöpörve a szeméből. Ijedten nézett Jinre, aki mosolyogva figyelte a tanonc reakcióit. - A szépfiúkat? Meleg? - kérdezte döbbenten, majd sanda pillantással nézett a vörös hajú egyén felé, aki továbbra is a laptopján pötyögött és telefonált. Azonban hirtelen találkozott a fiatal fiú tekintete az övével. A vörös hajú férfi szemei leírhatatlanul dühösek voltak.

Jungkook megremegett és nyelt egy nagyot. Nem gyáva ő, nem is annyira félénk. Talán egy kicsit, mert kezdő és új helyen van, nem nagyon van tapasztalata és ritkán találkozott még tahó, bunkó emberekkel, akik egy tárgyként kezelik, mert ő egy szimpla felszolgáló, aki azért van, hogy az ő kívánságaikat teljesítse.

- Szerintem vidd ki a kávét. És ha a fenekedet fogdosná, ne lepődj meg.

- Hogy mi?! - Jungkook hangja kétségbeesetten csilingelt, mikor Jin tudatta vele, mire készüljön, mellette pedig átadta neki a kis tálcát, az előmelegített bögrével, amit őfelsége kívánt a halandóktól.

- Menj már! - Seokjin sürgette a fiatalt, aki rögtön észbe kapva, gyors mozdulatokkal haladt a férfi felé, akinek csak előmelegített bögrében felelt meg a kívánt kávéja.

Mikor Jungkook oda ért, mosolyt erőltetve tette le a vörös hajú, telefonáló férfi elé a kávéval teli bögrét, próbálva úgy állni, hogy még véletlenül se tudja megfogni a fenekét. Nem tehetett róla, mikor Seokjin megemlítette, hogy ne lepődjön meg azon, ha esetleg a keze direkt, kész akarva a fenekére tévedne, akarva-akaratlanul is beférkőzött az elméjébe a félelem, hogy esetleg egy férfi letaperolhatja. Ő azt nem akarta, így próbált tisztes távolságot tartani úgy, hogy ez a vendégnek ne tűnjön fel.

- Itt a kávéja, előmelegített bögrében – mosolygott a fiú kedvesen, mikor elhelyezte a kávét az asztalon úgy, hogy véletlenül se boruljon esetleg a drága laptopra.

- Ideje volt! Ahelyett, hogy Seokjinnel trécselnél, hozhatnád a rendelt kávékat és süteményeket időben! Miféle kiszolgálás ez? - morgott a férfi, miközben az asztalra dobta a telefonját. Jungkook hatalmas szemekkel pislogott, mikor felfogta, hogy egy ilyen drága telefont csak úgy az asztalhoz vág. Ha neki ilyen telefonja lenne, biztos, hogy úgy vigyázna rá, mint az életére. Ő pedig nemes egyszerűséggel az asztalhoz csapkodja.

- Elnézést – mondta Jungkook halkan, próbálva elfojtani a benne gyülemlő mérget és feszültséget. - Nem fordul elő többé, ígérem! - mondta, aprócskát hajolva a vörös hajú férfi előtt. Valami alvilági lény jutott róla eszébe. Mint a Sátán. Fekete öltöny, vörös haj, finom mozdulatok és gonoszság. Igen, a gonoszság csak úgy áradt belőle, az aurájából, az egész lényéből.

- Nincs elnézve – sóhajtotta a férfi, majd a bögréjét lágy, finom mozdulatokkal emelte meg, lassan az ajkaihoz érintve, hogy belekortyolhasson az erős, fekete nedűbe. - Mit ácsorogsz itt? Akárhogyan is nézem, rajtam kívül talán még harminc, vagy negyven vendég van, akit kellően, ahogy illik, ki kellene szolgálni. Ahelyett, hogy itt bámulsz engem, tehetnéd a dolgod, amit a magad fajta fiúcskáknak kellene! - morgott, rá sem nézve. Jungkook keze megremegett és ökölbe szorult, de egy mélyet sóhajtva próbálta elnyelni hirtelen feltörekvő haragját magában és csak mosolygott, ahogy szokott ilyen helyzetekben. - Nem is tudom, Namjoon miért vett fel. Mit akar egy magadfajta, tapasztalatlan kölyöktől? - morgott mérgesen, félszegen Jungkookra pillantva. - Bár, mondjuk, belegondolva, csinos pofid van, biztos népszerű leszel még akkor is, ha sötét vagy épp ügyetlen vagy. Szerencséd, hogy nem csak magam fajta emberek járnak ide, hanem tinilányok is. Biztos népszerű leszel mellettük. Csak nehogy megszólalj. Hallani a beszédstílusodon, honnan származol – mosolygott pimaszul, a fiatal fiúra nézve, akinek a szemei csak úgy szórták magukból a szikrákat és a jeleket, hogy ha most azonnal nem hagyja abba az ócsárolást, akkor valószínűleg kikapja a kezéből a kávét és a szép, vörös, csillogó hajára önti.

Igen, vannak pillanatok, amikor már lehetetlen mosolyogni a bunkó emberek megjegyzésein. Némely esetben még Jungkooknak sem ment.

- Remélem népszerűbb leszek! Lehet, hogy sötét vagyok, de nem tapló paraszt. Tudja, a fiatal lányok előbb megkedvelik a sötét, de tiszta lelkű fiúkat, mint a maga fajta tapló parasztokat! - mondta, remegő ajkakkal.

- Hány nőd volt? - mosolygott a férfi, huncut szájtartással.

- Tessék? - kérdezte Jungkook döbbenten, zavart tekintettel figyelve az előtte ülő reakcióit.

- Hány nőd volt? Csak azért, mert ahhoz képest, hogy a lányok jobban szeretik a magadfajtákat… az én ágyamban minden éjszaka megfordul egy fiatal lányka. Na és a tiédben? - vigyorgott, csillogó szemekkel. Jungkook arca elvörösödött a dühtől és a szégyentől is, majd lesütötte a szemeit, összepréselt ajkakkal. - Gondoltam. - Az ajkaira sejtelmes mosoly húzódott, ahogy újra a kávéjába kortyolt. - Hány éves lehetsz? 15? 16? - mosolygott, a laptop monitorját nézegetve.

- 20! - sóhajtott az ében hajú fiú, teljesen lesújtva. Ő nincs hozzászokva ahhoz, hogy valaki így beszéljen vele. Még soha, de soha, senki nem ejtett meg vele ilyen hangsúlyt. Ő úgy érezte, hogy egészen okos és intelligens ahhoz képest, hogy még csak 20 éves. Kedves, mosolygós és segítőkész. Nem, nem angyal ő, nagyon sok rosszban benne van, természetesen, mint minden hozzá hasonló fiatal. De az, hogy valaki így vélekedjen róla úgy, hogy nem is ismeri… nos, ez számára meglepő, bántó és hihetetlen volt.

- Óh, most megleptél. Nem néztelek volna annyinak – sóhajtotta Jimin, alaposan, tetőtől-talpig végig mérve az előtte álló pincér fiút. - 15nek hittelek. Vagy még annyinak sem – mondta, végig mérve újra a fiút.

- További szép napot! - Ezt a mondatot úgy kellett kipréselnie magából, hogy ne ugorjon neki a tahó, bunkó férfinak. Közel volt hozzá és igazán égett benne a vágy, hogy belefojtja a bögréjébe. Bár, a nagyképűsége akkora volt, hogy még egy szabályos lábosba sem férne bele, nemhogy egy csészébe. A gondolatot végigvezetve magában, inkább arra a következtetésre jutott, hogy ha meg akarja ölni, akkor egy medencébe talán beleférne az egója és a nagyképűsége, amibe meg tudná fojtani.

De lehet, hogy szükség lenne az egész óceánra.

- Neked is – vont vállat Jimin, a kávéjába kortyolva. Jungkook mély sóhajjal, a tálcával a kezében sietett vissza Jinhez, frusztráltan és megbántódva. Nem gondolta magát érzékenynek, de ha valaki sötétnek nézi úgy, hogy nem is ismeri, az mélyen sebet ejtett a lelkivilágán. Ráadásul arra alapozza az ő helyét itt, hogy biztos azért vették fel, mert csinos a pofija. Hát nem! Ő igen is érti a dolgát! Az más, hogy egy tapló parasztot nehéz tökéletesen kiszolgálni, akinek olyan hihetetlenül fontos egy előmelegített bögre!

Mikor visszaért Seokjinhez, a srác mosolyogva figyelte Jungkook gondterhelt arckifejezését.

- Itt vannak a következő rendelések. Minden cetlit egy-egy desszert mellé teszek számokkal jelölve, hányadik asztalhoz kell menned. Jiminnel meg ne foglalkozz, ő mindig ilyen – mosolygott kedvesen. - Holnap könnyebb napod lesz, mert Taehyung visszajön. Ő már megedződött az évek során – mondta, mikor a cetliket a süteményekhez pakolta.

- Én se vagyok puding! - mondta Jungkook, elfintorodva. - Bírom a gyűrődést! - mondta, megforgatva a szemeit. - Egyetemre járok munka közben! Szerinted olyannak tűnök, aki nem bírja a melót vagy épp a vörös hajú köcsögöket? - sóhajtott, érdeklődve figyelve munkatársa kedves arcát.

- Az egy dolog, hogy egyetemre jársz – mosolygott Jin kedvesen. - Na, kész is! Viheted őket. Ha Jimin pedig pattogna veled, szólj nekem. Majd elkapom, hogy legyen veled kedvesebb, mert új vagy.

- Ismered? - pislogott Jungkook, a tálcákat felvéve a pultról.

- Persze. Már öt éve, minden egyes délután itt dolgozik szabadidejében – mosolygott. - Övé az egyik modellcég az országban.

- Szerinted érdekel? - kérdezte a fiatal fiú, mély sóhajt véve, megforgatva a szemei. - Pont leszarom, milyen cég az övé. Nem érdekel sem a divat, de őfelsége divatcége. Csak furcsa, hogy te ilyen embereket ismersz – vont vállat, tálcával teli kezekkel.

- Lehet, hogy bunkó, de azt ne feledd, hogy tanult és intelligens ember. Ráadásul rendszeres látogatónk. Minden nap itt üti el a szabadidejét. Ez sokat jelent, ugyanis mi ebből élünk. Akármilyen is, de segít nekünk megélni. Meg aztán, nem olyan rossz ő, mint amilyennek mutatja magát. Tudod, ha sok minden történik veled, az élet keménnyé formál – mosolygott Jin, majd készült, hogy egy újabb adag kávét főzzön le.

- Ne már! Csak azért jön ide, mert ki van nyalva a valaga a kávéjával, meg az előmelegített bögréjével! - fintorgott a fiatal fiú, elhúzva a száját. - Nem azért, hogy te, én vagy akárki más megéljen! Az ilyen emberek önzőek – mondta, komoly tekintettel, mire Jin elmosolyodott.

- Persze, tudom. De akkor is igaz, amit mondtam. Elősegít benne, akkor is, ha ő nem akarja. Na, menj! Mert sok a vendég és türelmetlenség lesz! Tűnés! - hessegette el a fiút, aki mély sóhajt megeresztve kezdte el kivinni a rendeléseket újra, ügyesen kerülve a Jimin nevezetű férfit. Ha a mellette lévő asztalhoz kellett kivinni egy rendelést, inkább egy másik oldalról közelítette meg azt az illetőt, nem a Jimin felőli oldalról. Ő biztos nem fog vele semmilyen kontaktusba keveredni, csak akkor, ha muszáj és elkerülhetetlen.

Épp indult volna vissza Jinhez, leadni a tálcákat, mikor meghallotta az ismerős hangot.

- Szép fiú! Hozz nekem egy szelet puncstortát, de sietősebben, mint az előbb, ha kérhetném! Ne felejtsd el! Mellé ásványvizet kérek! - mondta, mire Jungkook megfordult és egy aprót bólintva a férfi felé, visszafordult, majd mérgesen trappolva haladt Jinhez. Csodás, újra ki kell szolgálnia.

Ő tényleg, tényleg egészen béketűrő, kedves és aranyos, de úgy érezte, hogy ez a beképzelt, egoista, nagyképű, tapló, bunkó Jimin egy életre elásta magát nála.

Meg mi az, hogy szép fiúnak hívja?! Van neve is! Az már más, hogy ő nem tudja leolvasni a fehér ingéről, ahová ráadásul ki is van téve a kis névtáblája!

- Paraszt – dörmögte az orra alatt, határozottan haladva Jin felé, hogy elmondja, mit is kíván Mr. Előmelegített Bögrébe Óhajtom a Kávémat uraság.

Akit meg fog fojtani az ásványvizes pohárba.

Maximum beletuszkolja a mérhetetlen nagy egóját...